"Csupa összeegyeztethetetlenség. Ideológiaellenes ideológia. Rendtagadó rendszer. Mindennek az elfogadása és egyszersmind intoleráns elutasítása. Elméletiség és puszta ťhangulatŤ. Abszolút befejezés és nem szűnő ismétlés." ÁGH ATTILA: Posztmodern karnevál. Kultúra és Közösség, 1990. 3. sz.

1. Thun Éva
Előadás a Tudomány napja
alkalmából
Pannon
Egyetem, MFTK, Neveléstudományi
Intézet
Pápa, 2011. november 11.

4. "Csupa összeegyeztethetetlenség.
Ideológiaellenes ideológia. Rendtagadó
rendszer. Mindennek az elfogadása és
egyszersmind intoleráns elutasítása.
Elméletiség és puszta „hangulat”. Abszolút
befejezés és nem szűnő ismétlés.„
Ágh Attila: Posztmodern karnevál.
Kultúra és Közösség, 1990. 3. sz.

5. „A […] posztmodern pluralitás elemei, okai a
pedagógiai valóságban rejlenek.
Megsokasodtak a nevelési célok, […] annyiféle
nevelés kapott erőre, ahányféle közeg van a
társadalomban. […] a pedagógiai koncepciók
versenyeznek egymással. Harc folyik a
fennmaradásért, a megtartásért és a
fejlődésért. A gyakorlat pedig választásra
kényszerül: befogad vagy megtagad.”
Réz Ferenc: Posztmodern kavalkád.
Új Pedagógiai Szemle, 2000. október

6.  az iskola célracionalizált működése
 az iskolai idő hatékony strukturálása
 az iskolai tudás jellegének erős külső
kontrollálása
 a közgazdaságilag leírható hasznosság
kategóriájának megjelenése
 a társadalmi kohézió erősítésének eszköze

7.  A nagy elbeszélés:
 Az emberi megismerés rendszerét elválasztotta
annak történetiségétől és adottként kezelte
azt, hogy az ember a ráció által képes a világ
megismerésére (karteziánus ismeretelmélet –
Descartes)
 A ráció megismerő-képességének hegemóniája
/uralma – univerzalitás / egységesség
 Az ember testi és közösségi létbe ágyazott voltát
figyelmen kívül hagyja
 A tudomány mint elbeszélés, mint szöveg
 A legitimáció és autoritás kérdése (az igazság)

8.  Konstrukció (radikális felfogás):
 A szimbolikus valóság konstrukció folyamata
olyan totális, hogy az emberi megismerés
semmilyen kapcsolatban sem állhat a
„valósággal”;
 ezért fogalmaink, viszonyaink, szabályaink
teljes mértékben önkényesek.

9.  Dekonstrukció:
 Ha ez előző állítás igaz, akkor szabadon
értelmezhető minden a „valóságról”,
 mindegyik jelentés egyenrangú, számtalan
narratíva hozható létre,
 de ehhez először „meg kell szabadulni” a
nagy narratívától,
 dekonstruálni kell, majd elemei újra
felhasználhatóakká válnak.

10.  Szituációba, környezetbe ágyazottság
 Szubjektivitás és interszubjektivitás
 A kulturális jelentések a diskurzusokban
jönnek létre (a társadalomtudományokban is)
 Társas tudás
 A narratívák számossága
 A társadalmi reprezentáció formái és
színterei - identitások
 Fragmentáció, széttöredezettség
 Hibridizálódás

11. "A szituatív cselekvés, az érzelem és a kogníció
fogalma „absztrakciókat
képvisel, absztrakciókat, amelyeknek megvan
a magas elméleti ára. […] Bármilyen szinten
nézzük is, bármilyen részletes elemzést
végzünk is, e három dolog egyetlen egységes
egész alkotóelemei. Elkülöníteni őket
olyan, mintha egy kristály különálló
csiszolatait vizsgálnánk anélkül, hogy magát a
kristályt szemügyre vennénk.”
Jerome Bruner:
Valóságos elmék, lehetséges világok.
Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2005. 106. old.

12.  Tisztázza az elmélet és empíria viszonyát
 Feltáró és megismerő jellegűvé válik
 Kritika alá vonja programpedagógia
univerzális jellegét (és a politikai szférájában
helyezi el azt)
 Számot vet a szocio-kulturális
különbözőségekkel (kutató, tanár, diák)
 Értelmezi a kutatók és kutatottak viszonyát
 Kölcsönvesz (és alkalmaz) hasznos
elméleteket más társadalomtudományoktól
 Artikulálja értékekhez és értékrendekhez
kötött voltát

13.  A posztmodern nincs ellentétben a
modernnel (sem a tudománnyal és sem az
előző korokkal):
 Míg a középkorban az isteni kinyilatkoztatás, a
kanonizált szövegek jelentették a világ
megismeréshez vezető utat,
 a modern korban a tudomány számított a világ
megismerése módszerének,
 a posztmodern álláspont szerint pedig ma már
az előbbiek egy-egy utat jelentenek a
megismeréshez.
 A posztmodern nem olyan módon új, hogy
kiszorítaná az előzőeket, hanem új
látásmódokat és értékeléseket ismer el.

14. „Egyetlen gondolat sem lehet olyan régi vagy
olyan abszurd, hogy ne segíthetne tökéletesíteni
tudásunkat. A szellem egész történetét be kell
vonnunk a tudományok körébe, és elméleteink
tökéletesítésének a szolgálatába kell állítanunk. A
politikai beavatkozás sem kaphat kosarat.
Szükségünk van rájuk, hogy felülkerekedhessünk a
tudomány sovinizmusán, amely gyakran ellenáll a
status quo alternatíváinak. Az alternatíváknak
ellenben meg kell engednünk, hogy kerek és
immár nem a tudományon vagy racionalizmuson
nyugvó szubkultúrákká formálódjanak.”
Paul Feyerabend: A módszer ellen.
Atlantisz kiadó, 2002.