SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 20
Downloaden Sie, um offline zu lesen
3
4
BEVEZETŐ

Kedves Leendő Hallgatónk!
Szeretettel üdvözlöm Önt a Pécsi         munkájába, megismerkedhet nap-
Tudományegyetem Állam- és Jog-           jaink legkorszerűbb tudományos
tudományi Kara polgárainak ne-           eredményeivel.
vében!                                      Karunk jeles professzorai és mun-
   Az 1923 óta Pécsett működő,           katársai mindent elkövetnek annak
1912-ben Pozsonyban alapított jogi       érdekében, hogy Ön megfelelő
kar Önt is várja hallgatói körébe.       egzisztenciát és szakmai sikereket
   Pécsi joghallgatóként inspiráló       biztosító képzettséget szerezzen,
szellemi közegben, kiemelkedően          illetve biztosítják az Ön számára a
jó körülmények között folytathatja       tanulmányai eredményes befeje-
jogi és igazgatási tanulmányait, a       zését célzó – az eddig megszokot-
szakma alapjainak elsajátításán túl      taknál minden bizonnyal jóval na-
megismerkedhet azzal az európai          gyobb – erőfeszítéseihez szükséges
összevetésben     is   egyedülállóan     feltételeket.
sokszínű kulturális élettel, amelyet a      Érettségi vizsgájához és pálya-
közel kétezer éves Pécs (2010-ben        választásához sok sikert kívánok!
Európa Kulturális Fővárosa) nyújt az     Őszintén bízom abban, hogy a kö-
itt élőknek. A tíz karral rendelkező     zeli jövőben hallgatóként köszönt-
egyetemen új kapcsolatokra és            hetem Önt karunkon!
barátságokra tehet szert, tanulmá-
nyai során bekapcsolódhat több                                  Berke Gyula
európai   felsőoktatási   intézmény                                   dékán




                                                                          3
Állam- és JogTudomÁnyi Kar

                                             ellátottjogi, gyermekjogi szakjogász kép-
Történet                                     zés. A jól működő Doktori Iskola közel száz
A pécsi egyetem legrégebbi fakultása,        végzett diplomás számára tudományos,
amely az 1367-es alapítást követően,         PhD fokozat megszerzésére irányuló fel-
hosszabb megszakítások után közel 90         készítést és felkészülést biztosít.
éve kezdte meg újból tevékenységét. A
nagy jogelőd, a Magyar Királyi Erzsébet
Tudományegyetem egyetlen olyan ka-           Oktatás, oktatók
ra, amely 1923 óta folyamatosan műkö-        A kar épületei egy tömbben, egységes
dik. Kiváló tudós és oktató egyéniségek      campuson helyezkednek el. Igényesen
sorát adta a jogász szakmának: többek        felújított, az építészeti hagyományokat,
között Óriás Nándort, Irk Albertet, Falu-    a hajdani patinát megőrző, de a jövő
helyi Ferencet és másokat. Falai között      technikai kihívásaira is felkészült épüle-
tanult például Sólyom László és Mádl         tek várják a hallgatókat. Légkondicio-
Ferenc köztársasági elnök, oktatói között    nált, belsőépítészek által tervezett elő-
ma olyan személyiségeket találunk, akik      adótermek, színvonalas könyvtár, több
jelenleg is alkotmánybírák, kormányta-       mint 100 darab számítógép, ingyenes
gok vagy országos intézmények vezetői.       internet használat áll a hallgatóság ren-
                                             delkezésére. Kellemes hallgatói terek,
Jelen                                        melegkonyha, büfé, kávézó, folyosói
A kar több mint 3600 hallgató számára biz-   automaták teszik teljessé, komforto-
tosít magas színvonalú képzést, a jogi és    sabbá az egyetemi tartózkodást. A
igazgatási képzési területen, valamennyi     kor igényeihez igazodó, folyamatosan
képzési szinten: felsőfokú szakképzésben     megújuló tanterv és tantárgyi szerkezet
(jogi asszisztens), BA alapszakon (igaz-     szerint zajlik a rugalmasabb tanulmányi
ságügyi igazgatási), osztatlan (egységes)    előmenetelt kínáló ún. kreditrendszerű
képzésben (jogász), MA mesterszakon          oktatás, mely mintatanterv alapján mű-
(közigazgatási) és szakirányú tovább-        ködik, mégis megfelelő szabadságot
képzésekben. A képzések nappali és le-       ad a hallgatóknak főként a magyar és
velező munkarendben folynak, államilag       idegen nyelvű választható tárgyak kö-
támogatott és költségtérítéses formában.     rében. A kar oktatói gárdáját közel 100
Népszerűek a rövid távú tanfolyamsze-        magasan képzett, sok évtizedes tapasz-
rű képzések, mint például a betegjogi,       talattal rendelkező professzor és docens,


4
valamint törekvő, tehetséges adjunktus
és tanársegéd alkotja, akik a korszerű
oktatási-módszertani eszközök alkal-
mazását is nélkülözhetetlennek tekintik.
A tanulmányi folyamatok megszer-
vezése (beiratkozás, bejelentkezés, a
tantárgyfelvétel, a vizsgára jelentkezés
stb.) számítógépen történik. A karon
akkreditált szaknyelvi nyelvvizsgaköz-
pont működik. A tudományos kutatás
iránt érdeklődőknek a Tudományos Di-
ákkör (TDK) biztosít lehetőséget későbbi
tudományos munkáik elkészítéséhez,
míg a szakkollégium olyan szakmai-
szellemi közösség, amely az egyetemi
képzés kiegészítéseként többletismere-
teket nyújt a joghallgatók számára, fej-
leszti retorikai készségeiket és gyakorlati
ismereteiket.



Könyvtár
- Tudásközpont
2010. szeptemberében nyílt meg az
egyetem épületétől 200 méterre talál-
ható Tudásközpont, itt kapott helyet a
központi Egyetemi Könyvtár és a Bene-
dek Ferenc Jogtudományi és Közgaz-
daságtudományi Szakkönyvtár.
     A Benedek Ferenc Szakkönyvtár
minden nap 8.00-20.00 óráig várja az
egyetemi polgárokat, ahol 100.000 do-
kumentum, 128 féle belföldi és 105 féle
külföldi folyóirat található.
     A Tudásközpontban összesen 1 millió
dokumentum és 1057 előfizetett folyó-
irat, 150 számítógép (internet eléréssel)
áll rendelkezésre, a könyvtár egész terü-
letén elérhető a wifi. Fénymásolni, nyom-
tatni, scannelni a könyvtár területén


                                       5
elhelyezett technikai forráspontoknál
lehet, az olvasójegyre feltöltött pénz-
egységekkel. Feltöltő automaták a for-
ráspontok közelében találhatóak.


Informatika
A karon több mint 100 db korszerű szá-
mítógép áll a hallgatók rendelkezésére.
A szélessávú internet és a vezeték nélküli
internet (WLAN) használata ingyenes.
A hallgatók a szolgáltatásokat (fény-
másolás, nyomtatás) bármikor, az épü-
let nyitva tartásának idejében vehetik
igénybe. A tantervekben kötelező infor-
matikai oktatás is szerepel.



Nyelvoktatás
A karon kötelező (ingyenes) jogi szak-
nyelvi képzés folyik latin, német, angol,
francia és igény esetén orosz nyelvek-
ből. A szaknyelvi órák részei a kari tan-
tervnek. A választható tárgyakként
meghirdetett kurzusok pedig egyben
felkészítenek a karon teljesíthető szak-
nyelvi nyelvvizsgára. A karon jogi és köz-
igazgatási szaknyelvi vizsgahely műkö-
dik (PROFEX), ahol akkreditált, államilag




6
elismert szaknyelvi nyelvvizsga szerezhe-    datokon túl számos szakmai rendezvény         rövidebb-hosszabb ideig tanulmányo-
tő (részletes tájékoztató a kari honlapon,   (Jogász Napok), sport- és kulturális ese-     kat folytathatnak. A külföldi részképzés-
ajk.pte.hu-n található).                     mény, gólyabál és tábor megszervezé-          ben végzett kurzusok az itthoni tanulmá-
                                             sének a gazdája. A karon működik az           nyokba beszámítanak.
                                             Óriás Nándor Szakkollégium, a Fiatal
Támogatások,                                 Értelmiségiek Klubja (FÉK), az Expressis
                                                                                           Külső megítélés,
juttatások
                                             Verbis című színvonalas, a diákok által

                                                                                           intézményi rangsor
                                             szerkesztett kari újság, és a Pécsi Boregy-
A Hallgatói Önkormányzati Testület           let. Az Elsa-Pécs szervezet révén a kar
(HÖT) döntése alapján különböző              hallgatói tagjai az Európai Jogi Karok        A Kar szakmai működését és környeze-
jogcímeken adhatók juttatások (ta-           Egyesületének, s ennek keretében vesz-        tét, az oktatás feltételeit vizsgáló Ma-
nulmányi ösztöndíj, szociális ösztöndíj,     nek részt a kar nemzetközi nyári egyetemi     gyar Akkreditációs Bizottság „erősnek”
rendkívüli szociális ösztöndíj). Tanulmá-    programjainak a megszervezésében.             minősítette a kart, s ezt a 2004-ben
nyi ösztöndíj 3,01 korrigált kreditindex                                                   megszerzett ISO minősítés is igazolja: „A
átlagtól folyósítható, míg a kiemelt ösz-                                                  kar versenyképes, hibátlan oktatási és
töndíj a kiemelkedő közösségi, szakmai       Szakmai, tudomá-                              kutatási szolgáltatást nyújt partnerei szá-

                                             nyos kapcsolatok
tevékenységért adható. A külföldi ösz-                                                     mára a szerződésekben vállalt feltételek
töndíjban (ERASMUS, CEEPUS) részesülő                                                      maradéktalan betartásával.” 2006-ban
hallgatók külföldi utazásukhoz támoga-       A karon több akadémiai nagydoktor             a Magyar Akkreditációs Bizottság a kart
tást igényelhetnek.                          oktat, magyar és külföldi díszdoktoraink      a jogászképzésben nyújtott kiemelkedő
                                             száma meghaladja a 15 főt. Oktatóink          teljesítményéért „Kiválósági hely” cím-
                                             számos magyar és nemzetközi szakmai           mel jutalmazta.
Diákélet                                     szervezetnek tagjai és vezető tisztség-
Kulturális, sport, szakmai progra-           viselői, intenzív kapcsolatokat ápolunk
mok, körök, csoportok                        nyugat- és kelet-európai partneregye-
A jól működő, aktív hallgatói önkor-         temeinkkel, ahol hallgatóink ösztön-
mányzat a hallgatói érdekvédelmi fela-       díjak (Erasmus, Ceepus) segítségével




                                                                                                                                  7
8
rendelkezők körében az igazgatásszer-



SZAKOK, KÉPzÉSEK
                                                                                          vezői oklevéllel, rendőrtiszti oklevéllel,
                                                                                          és igazságügyi igazgatási oklevéllel ren-
                                                                                          delkező hallgatók esetében a korábbi
                                                                                          szakirányú tanulmányaik beszámítása
                                                                                          miatt a képzési idő 8 félévre rövidülhet.
                                                                                          A levelező munkarendes képzési forma
 Felsőfokú szakképzés                  jogi asszisztens szak           4 félév            havonta 3 napon (csütörtök, péntek,
 Alapképzés (BA)                       igazságügyi igazgatási szak     4-6 félév          szombat) át tartó oktatást jelent. A kép-
 Osztatlan (egységes) képzés           jogász szak                     8-10 félév         zés kreditrendszerű, a tanulmányi folya-
                                                                                          matokat egy elektronikus tanulmányi
 Mester képzés (MA)                    közigazgatási szak              4 félév
                                                                                          rendszer segítségével lehet lebonyolí-
 Doktori iskola                                                        6 félév
                                                                                          tani. A képzés lezárásaként megszerzett
 Szakirányú továbbképzések                                             2-5 félév          diploma (melynek feltétele az elkészített
                                                                                          szakdolgozat és előírt nyelvvizsga) egye-
                                                                                          temi (master) végzettséget igazol és jo-
1. alaPKéPZésEK                              épülésével: a képzési szerkezet az elmé-     gosít a doktori cím (dr.jur.) viselésére.
                                             leti-alapozó jellegű tantárgyaktól jut el
Jogász                                       a képzés végére a speciális szakisme-        Igazságügyi igazgatási (BA)
A jogászképzés jelenleg ún. osztatlan        reteket nyújtó tantárgyakig. A kötelező      alapszak
(egységes) képzés, amely nappali és le-      tantárgyi rendszert a választható tantár-    A szak elvégzéséhez szükséges optimá-
velező munkarendben folyik.                  gyak széles kínálata egészíti ki, amelyből   lis képzési idő 6 félév. A jogi asszisztens
    A nappali munkarend szerinti kép-        a hallgatók egyéni érdeklődésüknek           végzettséget igazoló OKJ-s bizonyít-
zésben államilag támogatott és költ-         megfelelően választhatnak, de hallgat-       vánnyal rendelkező hallgatók szakirá-
ségtérítéses formában is lehet tanulni. A    hatnak az egyetem más karán (szakán)         nyú előképzettsége alapján a képzésbe
költségtérítés 2011-2012-es tanévre szó-     felvett választható kurzusokat is. A kar     meghatározott tantárgyakat beszámí-
ló összege: 145.000.- Ft/félév. A képzési    kötelező tantárgyként, több nyelvből         tunk, ami a képzési idő lerövidüléséhez
idő 10 félév, a képzés kreditrendszerű: a    szaknyelvi képzést is biztosít. A tanügyi    – akár 4 félévre – vezethet. A képzés
diploma megszerzésének feltétele leg-        folyamatok szervezését és lebonyolítá-       kreditrendszerű, a diploma megszerzé-
alább 300 kredit megszerzése valamint        sát egy elektronikus tanulmányi rendszer     sének a feltétele legalább 180 kredit tel-
a szakdolgozat elkészítése és sikeres        támogatja. A diploma egyetemi szintű         jesítése, továbbá egy nyelvből államilag
megvédése és egy nyelvből államilag          (master) végzettséget igazol és doktori      elismert, legalább középfokú C-típusú
elismert, legalább középfokú C-típusú        cím (dr. jur) viselésére jogosít.            nyelvvizsga megléte. A kötelező tantár-
(vagy ezzel egyenértékű) nyelvvizsga              A levelező munkarend szerinti kép-      gyak keretében elméleti-történeti, köz-
megléte. A kari tanterv gerincét a kö-       zést nem csak diplomával rendelke-           igazgatás-tudományi és jogi ismeretek
telező tantárgyak adják, ezeket minden       zők részére, hanem az első diplomáért        megszerzésére van lehetőség. A képzés
joghallgatónak teljesítenie kell. A köte-    tanuló pályázóink, hallgatóink részére       gerincét a szakmai törzsanyag körébe
lező tantárgyak ún. tantárgyi modu-          is indítjuk. A képzés költségtérítéses, a    tartozó tantárgyak jelentik, amelyet in-
lokba rendeződnek, az egyes modulok          költségtérítés 2011-2012-es tanévre szóló    formatikai, gazdasági, európai ismere-
(tantárgyak) szisztematikus egymásra         összege: 145.000.- Ft/félév. A diplomával    tek elsajátítása egészít ki. Az oklevélben




                                                                                                                                 9
szereplő szakképzettség: igazságügyi       bűnügyi igazgatási, rendészeti igazga-            Nappali munkarendes hallgatóink
szervező. A képzés költségtérítéses, a     tási, munkaügyi és társadalombiztosí-         állami ösztöndíjban részesülnek. Leve-
költségtérítés 2011-2012-es tanévre szó-   tási igazgatási, nemzetközi igazgatási        lező munkarendes hallgatóink számára
ló összege: 115.000.- Ft/félév. Az okta-   alapszak valamint közgazdasági kép-           a költségtérítés összege 85.000.- Ft körül
tás félévente két alkalommal egy-egy       zési ág. A szakképesítés megnevezése:         várható.
heti elfoglaltságot jelent a hallgatók     Okleveles Közigazgatási Menedzser.                A Doktori Tanács által elfogadott
számára.                                   Végzettségi szint: mester (ma) fokozat.       oktatási tematika minden szemeszter
                                           A szak államilag támogatott és költség-       elején a hallgatók rendelkezésére áll.
2. mEsTErKéPZés                            térítéses finanszírozási formában is indul.   A képzés kreditrendszerű. A program
                                           A költségtérítés 2011-2012-es tanévre         első évében „alapozó” jellegű tárgyak
Közigazgatási (MA) mesterszak              szóló összege: 150.000.- Ft/félév. Az ok-     (kutatásmódszertan,        könyvtárisme-
A képzés 4 féléves, levelező munkaren-     tatás félévente két alkalommal egy-           ret – és használat, informatikai alap-
dű, kredit rendszerű. Az oklevél meg-      egy heti elfoglaltságot jelent a hallga-      ismeretek) szerepelnek, a második és
szerzéséhez 120 kredit teljesítése, 10     tók számára.                                  a harmadik évben pedig elsősorban
hét szakmai gyakorlatot közigazgatási                                                    az általános jogi műveltséget szolgáló
(költségvetési) szervnél, szakdolgozat     3. doKTori isKola                             képzés folyik.
elkészítése és sikeres megvédése, vala-    A doktori képzésre jelentkező személy             Az abszolutórium megszerzésének
mint legalább egy középfokú C-típusú       pályázatot nyújt be a Doktori Iskolához,      feltételeit (a törvényi és kormányren-
(vagy azzal egyenértékű) nyelvvizsga       melyben megjelöli választott kutatási té-     deleti szintű szabályozás mellett) az
megléte szükséges. Felvételnél teljes      máját, témavezetőjét és azt, hogy nap-        Egyetem és a Kar Doktori szabályzatai
kreditérték beszámításával vehető fi-      pali vagy levelező munkarenden kíván-         rögzítik. Szemeszterenként kötelező írá-
gyelembe igazgatásszervező-, igazság-      ja folytatni tanulmányait.                    sos feladatnak is eleget kell tenniük a
ügyi igazgatási alapképzési, igazság-          A jelentkezés határideje minden év-       doktoranduszoknak. Ezek a feladatok
ügyi ügyintéző szakon szerzett diploma.    ben június 15. A felvételi időpontjáról a     segítik a publikációs tevékenységet és a
A fentieken kívül az alábbi diplomá-       pályázókat értesítjük. A felvételi eljárás    majdani értekezés összeállítását.
val rendelkezők jelentkezését várjuk:      díja 9.000,- Ft.




10
4. FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

Jogi asszisztens (OKJ)
Képzési idő 4 félév, a képzés célja jogi
alapismeretekkel rendelkező, a jogász
munkáját segítő szakalkalmazottak kép-
zése. A nappali munkarendes képzésnek
államilag támogatott és költségtérítéses
formája is létezik, a levelező munkaren-
des képzés kizárólag költségtérítéses.
A költségtérítés összege a 2011-2012-es        Jogi alapdiplomával rendelkezők számra indítandó (szakjogász) képzések:
tanévre egységesen 95.000.- Ft/ félév.          1. Betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi szakjogász
    A tantervben szereplő tantárgyak            2. Borjogi szakjogász
egy része szakirányú továbbtanulás ese-         3. Családjogi szakjogász
tében (jogász szak, igazságügyi igazga-         4. Európa jogi szakjogász
tási szak) beszámításra kerülnek. A tan-        5. Európai településfejlesztési szakjogász
tárgyak másik csoportja nyújtja azokat a        6. Fizetésképtelenségi (csődjogi) szakjogász
speciális szakismereteket, amelyek a kü-        7. Gazdasági büntetőjogi szakjogász
lönböző jogászi munkaterületeken (bíró-         8. Helyi jogszabály-szerkesztő szakjogász
ságok, ügyészségek, közigazgatás, ügy-          9. Infokommunikációs szakjogász
védi, földhivatali, ingatlan nyilvántartási    10. Kriminalisztikai szakjogász
stb.) jogi előkészítő munka elvégzésére        11. Kulturális és kisebbségi jogi szakjogász
teszi alkalmassá a jelöltet.                   12. Munkajogi szakjogász
    Az oklevélben szereplő szakkép-            13. Sportjogi szakjogász
zettség megnevezése: jogi asszisztens,         14. Társasági jogi és cégjogi szakjogász
amely az Országos Képzési Jegyzékben
szereplő szakképzettség.                       Egyéb alapdiplomával rendelkezők számára indítandó képzések:
                                                1. Európa politika
                                                2. Európai településmenedzsment
5. SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK                    3. Jogi szakokleveles betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi jogvédő
A PTE ÁJK Továbbképző Központja a               4. Jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó
2011/2012-es tanévtől is indítja korszerűsí-    5. Jogi szakokleveles gazdasági szakember (agrár, gazdaságtudományi,
tett és kiszélesített szakirányú posztgradu-        informatikai, műszaki, természettudományi)
ális továbbképzéseit.                           6. Jogi szakokleveles helyi jogszabály-szerkesztő
     Az egyes szakok tudástartalmá-             7. Jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember
nak megőrzése mellett, a képzés ha-             8. Jogi szakokleveles pedagógus
tékonyságának növelésével általában             9. Kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember
három tanulmányi félév és záróvizsga           10. Kulturális és kisebbségi politika
időszak alatt biztosítja a speciális szak-     11. Munkajogi szakokleveles tanácsadó
képzettséget, a komplex szakértelem            12. Sportjogi szakokleveles tanácsadó
megszerzését.


                                                                                                                         11
12
KARI ADOTTSÁGOK,
LÉTSZÁMADATOK
Hallgatói létszámadatok (fő)
 Összlétszám                      3661
 Nappali munkarendes hallgatók    1659
  Első szemeszteres hallgató       468
  Államilag támogatott hallgató   1009
  Költségtérítéses hallgató        650



A szakok létszámadatai (fő)
 Jogi asszisztens                  268
 Igazságügyi igazgatási (BA)       509
 Jogász (Osztatlan)               2362
 Közigazgatási (MA)                 38
 Szakirányú továbbképzések         400
 Doktori képzés                     84
 Erasmus képzésben résztvevők       18




                                         2010. október 15-i statisztikai adatok alapján.
Oktatók száma (fő)                  76
 egyetemi tanár                     12
 egyetemi docens                    22
 adjunktus                          17
 tanársegéd                         12
 nyelvtanár                          8
 tudományos munkatárs                4
 gyakornok                           1



Tudományos minősítés adatai (fő)
 akadémiai doktorok száma            9
 PhD fokozat                        43
 Professor emeritus                  2


                                         13
PTE-ÁJK 2010. éVi JElEnTKEZési és
FElVéTEli adaToK

              PTE ÁJK                                             2010
                                               Normál eljárás                   Pótfelvételi eljárás
               Szak            KMF   Jelentkező    Felvett Ponthatár Jelentkező Felvett Ponthatár
                                        (fő)        (fő)        (pont)     (fő)         (fő)      (pont)
     igazságügyi igazgatási    ALK      313         145          201       77            56         204
                               MLA      80           36          58                    nincs
          közigazgatási
                               MLK      63           8           36        12            11            54
                               ONA      733          57          416                   nincs
              jogász           ONK      394         192          202       86            81         216
                               OLK      417         220          200       176          145         203
                               FNA      260         142          198                   nincs
          jogi asszisztens     FNK      36           3           212       15            14         252
                               FLK      42           20          156       19            19         172
             összesen:                 2338         823                    385          326


     K – képzési szint               Képzési szintek:                    Munkarend (tagozat):
     M – munkarend (tagozat)         A – alapképzés                      L – levelező
     F – finanszírozás               M – mesterképzés                    N – nappali
                                     O – osztatlan képzés                Finanszírozás:
                                     F – felsőfokú szakképzés            K – költségtérítéses
                                                                         A – államilag támogatott




     Forrás: www.felvi.hu




14
15
FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK


2010. december 15-ét követően je-             sorrendjét, amelyet a felvételi eljá-      ⊲ A hozott pontok helyett tanulmányi
lenik meg a Felsőoktatási Felvételi           rás során egy alkalommal meg lehet           pontokat számítanak (a számítás
Tájékoztató című, az Oktatási Hiva-           változtatni. A jelentkezési laphoz min-      módja azonos). Újdonság, hogy a
tal által szerkesztett országos kiad-         den szükséges dokumentum máso-               pontszámítás időkorlátja megszűnt.
vány, amely tartalmazza a felvételi           latát és igazolást csatolni kell, a ké-
eljárással kapcsolatos alapvető és            sőbb készhez kapott igazolásokat a         ⊲ A szerzett pontok helyett az új szabá-
fontos tudnivalókat.                          megadott határidőig pótolni lehet.           lyozás érettségi pontokról beszél, me-
    Kérjük Önöket arra, hogy ala-             A postán beküldött dokumentumot              lyet az érettségi vizsgatárgyakból kell
posan tanulmányozzák át a kiad-               arra a címre kell elküldeni, amelyre         számítani.
ványt!                                        a jelentkezési lapot is küldték (ez egy
                                              postafiók cím lesz)! A felvételi eljárás   ⊲ Változatlan a kötelező többletpon-
                                              díja 9000.- Ft, amely három állami-          tok rendszere, az adható többlet-
Fontos:                                       lag támogatott (és/vagy költségté-           pontok köre azonban bővült, mert a
⊲ A felsőoktatásba egységes rangso-           rítéses) képzésre történő jelentkezést       kar a kormányrendeletben szereplő
  rolás alapján lehet bekerülni azért,        tesz lehetővé, célszerű, ha kihasznál-       valamennyi, többletpontra jogosító
  hogy a legjobban felkészült és leg-         ják ezt a lehetőséget! (Az ennél több        jogcímet elismeri.
  jobb teljesítményt nyújtó jelentkezők       helyre történő jelentkezésért további
  kezdhessék meg hallgatóként tanul-          összegeket kell fizetni.) Természete-      ⊲ Új intézmény az ún. előnyben része-
  mányaikat. Az egységesség miatt             sen e-jelentkezésre is lehetőség van.        sítés, amely a hátrányos helyzetű,
  a levelező képzésre (diplomával)                                                         halmozottan hátrányos helyzetű,
  jelentkezők is a középiskolai és érett-                                                  fogyatékkal élő és gyermekét gyes-
  ségi eredményeikkel pályázhatnak!         ⊲ A jelentkezési határidő:                     en, gyed-en stb. gondozó jelentke-
  (A diplomát fénymásolatban csatol-            2011. február 15. A kar keresztfél-        ző számára jár, ők többletpontra is
  ni kell!)                                     éves képzést nem indít!                    jogosultak.


⊲ A jelentkezés történhet jelentkezési      ⊲ Pontszámítás:
  lap beküldésével vagy elektronikus            400+80-as pontrendszer alapján.
  úton. A jelentkezési lapon meg kell           A diplomával jelentkezőkre is ez a
  határozni a jelentkezések elbírálási          pontszámítás vonatkozik.




16
17
18
2011. február 2-i nyÍlT naP
RÉSZLETES PROGRAMJA

PTE Állam- és JogTudomÁnyi Kar
HALASY-NAGY JÓZSEF AULA (Pécs, 48-as tér 1. 2. emelet)

10.00 – 11.00 – Tanácsadás
    Pályaorientációs tanácsadás a Halasy-Nagy József Aula előtti folyosón

11.00 – Halasy-Nagy József Aula:
    •   Dékáni köszöntő – Dr. Berke Gyula Ph.D dékán, egyetemi docens

    •   A felvételi eljárás aktuális kérdései – Zámbó Dávid a tanulmányi osztály vezetője

    •   A furfangos jogászi nyelv – közérthetően – Prof. Dr. Kiss László alkotmánybíró, egyetemi tanár

    •   Szakok, képzések, kreditrendszer – Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd

    •   A jogászi hivatás – Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd

    •   Hallgatói szervezetek és diákélet a karon – HÖT, ELSA, ÓNSZ, Expressis Verbis, PBE, FÉK

12.30 – Igazolások átvétele a földszinti Aulában
12.30 – 13.30 – Idegenvezetés a karon és a Tudásközpont (könyvtár) megtekintése




                                                                                                         19
ELÉRHETŐSÉGEK, INFORMÁCIÓ:

    PTE Állam- és JogTudomÁnyi Kar
    7622 Pécs, 48-as tér 1.
    Tanulmányi Osztály
    Telefon: (72)501-599/3230, 3351, 3327, 3158, 3352, 3397
    Fax: (72)501-560
    Web: ajk.pte.hu, felvi.ajk.pte.hu
    e-mail: felveteli@ajk.pte.hu

    sZaKoK:
    Jogász szak: 3230, 3351, 3327, 3158-as mellék
    igazságügyi igazgatási szak: 3352, 3397 mellék
    Közigazgatási mester szak: 3352, 3397 mellék
    Web: ajk.pte.hu, felvi.ajk.pte.hu
    e-mail: felveteli@ajk.pte.hu

    Jogi asszisztens felsőfokú szakképzés: 3352, 3397 mellék
    Web: jogiasszisztens.law.pte.hu
    e-mail: felveteli@ajk.pte.hu

    doktori iskola: 3296-os mellék
    Web: doktori-iskola.law.pte.hu
    e-mail: ottohal@ajk.pte.hu

    Felsőfokú szakképzés: 3303, 3497-es mellék
    Tel/fax: (72)214-027
    Web: tovabbkepzes.law.pte.hu
    e-mail: tovabbkepzes@ajk.pte.hu

    TudÁsKÖZPonT – KÖnyVTÁr:
    7622 Pécs, Universitas u. 2/A
    Telefon: (72)501-599/8087
    Web: tudaskozpont-pecs.hu




2

Weitere ähnliche Inhalte

Andere mochten auch

Coferência da familia
Coferência  da familiaCoferência  da familia
Coferência da familiaernandes neto
 
Translucent Optics
Translucent OpticsTranslucent Optics
Translucent Opticsmattslade
 
Formação CEFAS - 9º Dia
Formação CEFAS - 9º DiaFormação CEFAS - 9º Dia
Formação CEFAS - 9º Diamarciosegurado
 
Elaboracion de materiales multimedia
Elaboracion de materiales multimediaElaboracion de materiales multimedia
Elaboracion de materiales multimediapinkpretty
 
2014-2015 - CFA Equity Research Challenge
2014-2015 - CFA Equity Research Challenge2014-2015 - CFA Equity Research Challenge
2014-2015 - CFA Equity Research ChallengeMichael T. Loffredo
 
Bai giang tu ky bs thuc2
Bai giang tu ky   bs thuc2Bai giang tu ky   bs thuc2
Bai giang tu ky bs thuc2Cam Ba Thuc
 
NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...
NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...
NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...Luanvanyhoc.com-Zalo 0927.007.596
 
Introduccion a Ubuntu Linux
Introduccion a Ubuntu LinuxIntroduccion a Ubuntu Linux
Introduccion a Ubuntu LinuxOmar Trejo
 
Sami Khalaji Notfälle in der Zahnmedizin
Sami Khalaji Notfälle in der ZahnmedizinSami Khalaji Notfälle in der Zahnmedizin
Sami Khalaji Notfälle in der ZahnmedizinSamiKhalaji
 
The effect of social interactions on the self serving bias presentation
The effect of social interactions on the self serving bias presentationThe effect of social interactions on the self serving bias presentation
The effect of social interactions on the self serving bias presentationJethro Elsden
 

Andere mochten auch (15)

Coferência da familia
Coferência  da familiaCoferência  da familia
Coferência da familia
 
Informe 783
Informe 783 Informe 783
Informe 783
 
Micro Flash 2te / 4te
Micro Flash 2te / 4teMicro Flash 2te / 4te
Micro Flash 2te / 4te
 
Translucent Optics
Translucent OpticsTranslucent Optics
Translucent Optics
 
Formação CEFAS - 9º Dia
Formação CEFAS - 9º DiaFormação CEFAS - 9º Dia
Formação CEFAS - 9º Dia
 
Elaboracion de materiales multimedia
Elaboracion de materiales multimediaElaboracion de materiales multimedia
Elaboracion de materiales multimedia
 
File39
File39File39
File39
 
LOMCE
LOMCELOMCE
LOMCE
 
2014-2015 - CFA Equity Research Challenge
2014-2015 - CFA Equity Research Challenge2014-2015 - CFA Equity Research Challenge
2014-2015 - CFA Equity Research Challenge
 
[ASM] Lab2
[ASM] Lab2[ASM] Lab2
[ASM] Lab2
 
Bai giang tu ky bs thuc2
Bai giang tu ky   bs thuc2Bai giang tu ky   bs thuc2
Bai giang tu ky bs thuc2
 
NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...
NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...
NGHIÊN CỨU CHẨN ĐOÁN VÀ KẾT QUẢ ĐIỀU TRỊ CHẤN THƯƠNG CỘT SỐNG CỔ THẤP TẠI BỆN...
 
Introduccion a Ubuntu Linux
Introduccion a Ubuntu LinuxIntroduccion a Ubuntu Linux
Introduccion a Ubuntu Linux
 
Sami Khalaji Notfälle in der Zahnmedizin
Sami Khalaji Notfälle in der ZahnmedizinSami Khalaji Notfälle in der Zahnmedizin
Sami Khalaji Notfälle in der Zahnmedizin
 
The effect of social interactions on the self serving bias presentation
The effect of social interactions on the self serving bias presentationThe effect of social interactions on the self serving bias presentation
The effect of social interactions on the self serving bias presentation
 

PTE ÁJK felvételi tájékoztató 2011

  • 1. 3
  • 2. 4
  • 3. BEVEZETŐ Kedves Leendő Hallgatónk! Szeretettel üdvözlöm Önt a Pécsi munkájába, megismerkedhet nap- Tudományegyetem Állam- és Jog- jaink legkorszerűbb tudományos tudományi Kara polgárainak ne- eredményeivel. vében! Karunk jeles professzorai és mun- Az 1923 óta Pécsett működő, katársai mindent elkövetnek annak 1912-ben Pozsonyban alapított jogi érdekében, hogy Ön megfelelő kar Önt is várja hallgatói körébe. egzisztenciát és szakmai sikereket Pécsi joghallgatóként inspiráló biztosító képzettséget szerezzen, szellemi közegben, kiemelkedően illetve biztosítják az Ön számára a jó körülmények között folytathatja tanulmányai eredményes befeje- jogi és igazgatási tanulmányait, a zését célzó – az eddig megszokot- szakma alapjainak elsajátításán túl taknál minden bizonnyal jóval na- megismerkedhet azzal az európai gyobb – erőfeszítéseihez szükséges összevetésben is egyedülállóan feltételeket. sokszínű kulturális élettel, amelyet a Érettségi vizsgájához és pálya- közel kétezer éves Pécs (2010-ben választásához sok sikert kívánok! Európa Kulturális Fővárosa) nyújt az Őszintén bízom abban, hogy a kö- itt élőknek. A tíz karral rendelkező zeli jövőben hallgatóként köszönt- egyetemen új kapcsolatokra és hetem Önt karunkon! barátságokra tehet szert, tanulmá- nyai során bekapcsolódhat több Berke Gyula európai felsőoktatási intézmény dékán 3
  • 4. Állam- és JogTudomÁnyi Kar ellátottjogi, gyermekjogi szakjogász kép- Történet zés. A jól működő Doktori Iskola közel száz A pécsi egyetem legrégebbi fakultása, végzett diplomás számára tudományos, amely az 1367-es alapítást követően, PhD fokozat megszerzésére irányuló fel- hosszabb megszakítások után közel 90 készítést és felkészülést biztosít. éve kezdte meg újból tevékenységét. A nagy jogelőd, a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem egyetlen olyan ka- Oktatás, oktatók ra, amely 1923 óta folyamatosan műkö- A kar épületei egy tömbben, egységes dik. Kiváló tudós és oktató egyéniségek campuson helyezkednek el. Igényesen sorát adta a jogász szakmának: többek felújított, az építészeti hagyományokat, között Óriás Nándort, Irk Albertet, Falu- a hajdani patinát megőrző, de a jövő helyi Ferencet és másokat. Falai között technikai kihívásaira is felkészült épüle- tanult például Sólyom László és Mádl tek várják a hallgatókat. Légkondicio- Ferenc köztársasági elnök, oktatói között nált, belsőépítészek által tervezett elő- ma olyan személyiségeket találunk, akik adótermek, színvonalas könyvtár, több jelenleg is alkotmánybírák, kormányta- mint 100 darab számítógép, ingyenes gok vagy országos intézmények vezetői. internet használat áll a hallgatóság ren- delkezésére. Kellemes hallgatói terek, Jelen melegkonyha, büfé, kávézó, folyosói A kar több mint 3600 hallgató számára biz- automaták teszik teljessé, komforto- tosít magas színvonalú képzést, a jogi és sabbá az egyetemi tartózkodást. A igazgatási képzési területen, valamennyi kor igényeihez igazodó, folyamatosan képzési szinten: felsőfokú szakképzésben megújuló tanterv és tantárgyi szerkezet (jogi asszisztens), BA alapszakon (igaz- szerint zajlik a rugalmasabb tanulmányi ságügyi igazgatási), osztatlan (egységes) előmenetelt kínáló ún. kreditrendszerű képzésben (jogász), MA mesterszakon oktatás, mely mintatanterv alapján mű- (közigazgatási) és szakirányú tovább- ködik, mégis megfelelő szabadságot képzésekben. A képzések nappali és le- ad a hallgatóknak főként a magyar és velező munkarendben folynak, államilag idegen nyelvű választható tárgyak kö- támogatott és költségtérítéses formában. rében. A kar oktatói gárdáját közel 100 Népszerűek a rövid távú tanfolyamsze- magasan képzett, sok évtizedes tapasz- rű képzések, mint például a betegjogi, talattal rendelkező professzor és docens, 4
  • 5. valamint törekvő, tehetséges adjunktus és tanársegéd alkotja, akik a korszerű oktatási-módszertani eszközök alkal- mazását is nélkülözhetetlennek tekintik. A tanulmányi folyamatok megszer- vezése (beiratkozás, bejelentkezés, a tantárgyfelvétel, a vizsgára jelentkezés stb.) számítógépen történik. A karon akkreditált szaknyelvi nyelvvizsgaköz- pont működik. A tudományos kutatás iránt érdeklődőknek a Tudományos Di- ákkör (TDK) biztosít lehetőséget későbbi tudományos munkáik elkészítéséhez, míg a szakkollégium olyan szakmai- szellemi közösség, amely az egyetemi képzés kiegészítéseként többletismere- teket nyújt a joghallgatók számára, fej- leszti retorikai készségeiket és gyakorlati ismereteiket. Könyvtár - Tudásközpont 2010. szeptemberében nyílt meg az egyetem épületétől 200 méterre talál- ható Tudásközpont, itt kapott helyet a központi Egyetemi Könyvtár és a Bene- dek Ferenc Jogtudományi és Közgaz- daságtudományi Szakkönyvtár. A Benedek Ferenc Szakkönyvtár minden nap 8.00-20.00 óráig várja az egyetemi polgárokat, ahol 100.000 do- kumentum, 128 féle belföldi és 105 féle külföldi folyóirat található. A Tudásközpontban összesen 1 millió dokumentum és 1057 előfizetett folyó- irat, 150 számítógép (internet eléréssel) áll rendelkezésre, a könyvtár egész terü- letén elérhető a wifi. Fénymásolni, nyom- tatni, scannelni a könyvtár területén 5
  • 6. elhelyezett technikai forráspontoknál lehet, az olvasójegyre feltöltött pénz- egységekkel. Feltöltő automaták a for- ráspontok közelében találhatóak. Informatika A karon több mint 100 db korszerű szá- mítógép áll a hallgatók rendelkezésére. A szélessávú internet és a vezeték nélküli internet (WLAN) használata ingyenes. A hallgatók a szolgáltatásokat (fény- másolás, nyomtatás) bármikor, az épü- let nyitva tartásának idejében vehetik igénybe. A tantervekben kötelező infor- matikai oktatás is szerepel. Nyelvoktatás A karon kötelező (ingyenes) jogi szak- nyelvi képzés folyik latin, német, angol, francia és igény esetén orosz nyelvek- ből. A szaknyelvi órák részei a kari tan- tervnek. A választható tárgyakként meghirdetett kurzusok pedig egyben felkészítenek a karon teljesíthető szak- nyelvi nyelvvizsgára. A karon jogi és köz- igazgatási szaknyelvi vizsgahely műkö- dik (PROFEX), ahol akkreditált, államilag 6
  • 7. elismert szaknyelvi nyelvvizsga szerezhe- datokon túl számos szakmai rendezvény rövidebb-hosszabb ideig tanulmányo- tő (részletes tájékoztató a kari honlapon, (Jogász Napok), sport- és kulturális ese- kat folytathatnak. A külföldi részképzés- ajk.pte.hu-n található). mény, gólyabál és tábor megszervezé- ben végzett kurzusok az itthoni tanulmá- sének a gazdája. A karon működik az nyokba beszámítanak. Óriás Nándor Szakkollégium, a Fiatal Támogatások, Értelmiségiek Klubja (FÉK), az Expressis Külső megítélés, juttatások Verbis című színvonalas, a diákok által intézményi rangsor szerkesztett kari újság, és a Pécsi Boregy- A Hallgatói Önkormányzati Testület let. Az Elsa-Pécs szervezet révén a kar (HÖT) döntése alapján különböző hallgatói tagjai az Európai Jogi Karok A Kar szakmai működését és környeze- jogcímeken adhatók juttatások (ta- Egyesületének, s ennek keretében vesz- tét, az oktatás feltételeit vizsgáló Ma- nulmányi ösztöndíj, szociális ösztöndíj, nek részt a kar nemzetközi nyári egyetemi gyar Akkreditációs Bizottság „erősnek” rendkívüli szociális ösztöndíj). Tanulmá- programjainak a megszervezésében. minősítette a kart, s ezt a 2004-ben nyi ösztöndíj 3,01 korrigált kreditindex megszerzett ISO minősítés is igazolja: „A átlagtól folyósítható, míg a kiemelt ösz- kar versenyképes, hibátlan oktatási és töndíj a kiemelkedő közösségi, szakmai Szakmai, tudomá- kutatási szolgáltatást nyújt partnerei szá- nyos kapcsolatok tevékenységért adható. A külföldi ösz- mára a szerződésekben vállalt feltételek töndíjban (ERASMUS, CEEPUS) részesülő maradéktalan betartásával.” 2006-ban hallgatók külföldi utazásukhoz támoga- A karon több akadémiai nagydoktor a Magyar Akkreditációs Bizottság a kart tást igényelhetnek. oktat, magyar és külföldi díszdoktoraink a jogászképzésben nyújtott kiemelkedő száma meghaladja a 15 főt. Oktatóink teljesítményéért „Kiválósági hely” cím- számos magyar és nemzetközi szakmai mel jutalmazta. Diákélet szervezetnek tagjai és vezető tisztség- Kulturális, sport, szakmai progra- viselői, intenzív kapcsolatokat ápolunk mok, körök, csoportok nyugat- és kelet-európai partneregye- A jól működő, aktív hallgatói önkor- temeinkkel, ahol hallgatóink ösztön- mányzat a hallgatói érdekvédelmi fela- díjak (Erasmus, Ceepus) segítségével 7
  • 8. 8
  • 9. rendelkezők körében az igazgatásszer- SZAKOK, KÉPzÉSEK vezői oklevéllel, rendőrtiszti oklevéllel, és igazságügyi igazgatási oklevéllel ren- delkező hallgatók esetében a korábbi szakirányú tanulmányaik beszámítása miatt a képzési idő 8 félévre rövidülhet. A levelező munkarendes képzési forma Felsőfokú szakképzés jogi asszisztens szak 4 félév havonta 3 napon (csütörtök, péntek, Alapképzés (BA) igazságügyi igazgatási szak 4-6 félév szombat) át tartó oktatást jelent. A kép- Osztatlan (egységes) képzés jogász szak 8-10 félév zés kreditrendszerű, a tanulmányi folya- matokat egy elektronikus tanulmányi Mester képzés (MA) közigazgatási szak 4 félév rendszer segítségével lehet lebonyolí- Doktori iskola 6 félév tani. A képzés lezárásaként megszerzett Szakirányú továbbképzések 2-5 félév diploma (melynek feltétele az elkészített szakdolgozat és előírt nyelvvizsga) egye- temi (master) végzettséget igazol és jo- 1. alaPKéPZésEK épülésével: a képzési szerkezet az elmé- gosít a doktori cím (dr.jur.) viselésére. leti-alapozó jellegű tantárgyaktól jut el Jogász a képzés végére a speciális szakisme- Igazságügyi igazgatási (BA) A jogászképzés jelenleg ún. osztatlan reteket nyújtó tantárgyakig. A kötelező alapszak (egységes) képzés, amely nappali és le- tantárgyi rendszert a választható tantár- A szak elvégzéséhez szükséges optimá- velező munkarendben folyik. gyak széles kínálata egészíti ki, amelyből lis képzési idő 6 félév. A jogi asszisztens A nappali munkarend szerinti kép- a hallgatók egyéni érdeklődésüknek végzettséget igazoló OKJ-s bizonyít- zésben államilag támogatott és költ- megfelelően választhatnak, de hallgat- vánnyal rendelkező hallgatók szakirá- ségtérítéses formában is lehet tanulni. A hatnak az egyetem más karán (szakán) nyú előképzettsége alapján a képzésbe költségtérítés 2011-2012-es tanévre szó- felvett választható kurzusokat is. A kar meghatározott tantárgyakat beszámí- ló összege: 145.000.- Ft/félév. A képzési kötelező tantárgyként, több nyelvből tunk, ami a képzési idő lerövidüléséhez idő 10 félév, a képzés kreditrendszerű: a szaknyelvi képzést is biztosít. A tanügyi – akár 4 félévre – vezethet. A képzés diploma megszerzésének feltétele leg- folyamatok szervezését és lebonyolítá- kreditrendszerű, a diploma megszerzé- alább 300 kredit megszerzése valamint sát egy elektronikus tanulmányi rendszer sének a feltétele legalább 180 kredit tel- a szakdolgozat elkészítése és sikeres támogatja. A diploma egyetemi szintű jesítése, továbbá egy nyelvből államilag megvédése és egy nyelvből államilag (master) végzettséget igazol és doktori elismert, legalább középfokú C-típusú elismert, legalább középfokú C-típusú cím (dr. jur) viselésére jogosít. nyelvvizsga megléte. A kötelező tantár- (vagy ezzel egyenértékű) nyelvvizsga A levelező munkarend szerinti kép- gyak keretében elméleti-történeti, köz- megléte. A kari tanterv gerincét a kö- zést nem csak diplomával rendelke- igazgatás-tudományi és jogi ismeretek telező tantárgyak adják, ezeket minden zők részére, hanem az első diplomáért megszerzésére van lehetőség. A képzés joghallgatónak teljesítenie kell. A köte- tanuló pályázóink, hallgatóink részére gerincét a szakmai törzsanyag körébe lező tantárgyak ún. tantárgyi modu- is indítjuk. A képzés költségtérítéses, a tartozó tantárgyak jelentik, amelyet in- lokba rendeződnek, az egyes modulok költségtérítés 2011-2012-es tanévre szóló formatikai, gazdasági, európai ismere- (tantárgyak) szisztematikus egymásra összege: 145.000.- Ft/félév. A diplomával tek elsajátítása egészít ki. Az oklevélben 9
  • 10. szereplő szakképzettség: igazságügyi bűnügyi igazgatási, rendészeti igazga- Nappali munkarendes hallgatóink szervező. A képzés költségtérítéses, a tási, munkaügyi és társadalombiztosí- állami ösztöndíjban részesülnek. Leve- költségtérítés 2011-2012-es tanévre szó- tási igazgatási, nemzetközi igazgatási lező munkarendes hallgatóink számára ló összege: 115.000.- Ft/félév. Az okta- alapszak valamint közgazdasági kép- a költségtérítés összege 85.000.- Ft körül tás félévente két alkalommal egy-egy zési ág. A szakképesítés megnevezése: várható. heti elfoglaltságot jelent a hallgatók Okleveles Közigazgatási Menedzser. A Doktori Tanács által elfogadott számára. Végzettségi szint: mester (ma) fokozat. oktatási tematika minden szemeszter A szak államilag támogatott és költség- elején a hallgatók rendelkezésére áll. 2. mEsTErKéPZés térítéses finanszírozási formában is indul. A képzés kreditrendszerű. A program A költségtérítés 2011-2012-es tanévre első évében „alapozó” jellegű tárgyak Közigazgatási (MA) mesterszak szóló összege: 150.000.- Ft/félév. Az ok- (kutatásmódszertan, könyvtárisme- A képzés 4 féléves, levelező munkaren- tatás félévente két alkalommal egy- ret – és használat, informatikai alap- dű, kredit rendszerű. Az oklevél meg- egy heti elfoglaltságot jelent a hallga- ismeretek) szerepelnek, a második és szerzéséhez 120 kredit teljesítése, 10 tók számára. a harmadik évben pedig elsősorban hét szakmai gyakorlatot közigazgatási az általános jogi műveltséget szolgáló (költségvetési) szervnél, szakdolgozat 3. doKTori isKola képzés folyik. elkészítése és sikeres megvédése, vala- A doktori képzésre jelentkező személy Az abszolutórium megszerzésének mint legalább egy középfokú C-típusú pályázatot nyújt be a Doktori Iskolához, feltételeit (a törvényi és kormányren- (vagy azzal egyenértékű) nyelvvizsga melyben megjelöli választott kutatási té- deleti szintű szabályozás mellett) az megléte szükséges. Felvételnél teljes máját, témavezetőjét és azt, hogy nap- Egyetem és a Kar Doktori szabályzatai kreditérték beszámításával vehető fi- pali vagy levelező munkarenden kíván- rögzítik. Szemeszterenként kötelező írá- gyelembe igazgatásszervező-, igazság- ja folytatni tanulmányait. sos feladatnak is eleget kell tenniük a ügyi igazgatási alapképzési, igazság- A jelentkezés határideje minden év- doktoranduszoknak. Ezek a feladatok ügyi ügyintéző szakon szerzett diploma. ben június 15. A felvételi időpontjáról a segítik a publikációs tevékenységet és a A fentieken kívül az alábbi diplomá- pályázókat értesítjük. A felvételi eljárás majdani értekezés összeállítását. val rendelkezők jelentkezését várjuk: díja 9.000,- Ft. 10
  • 11. 4. FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Jogi asszisztens (OKJ) Képzési idő 4 félév, a képzés célja jogi alapismeretekkel rendelkező, a jogász munkáját segítő szakalkalmazottak kép- zése. A nappali munkarendes képzésnek államilag támogatott és költségtérítéses formája is létezik, a levelező munkaren- des képzés kizárólag költségtérítéses. A költségtérítés összege a 2011-2012-es Jogi alapdiplomával rendelkezők számra indítandó (szakjogász) képzések: tanévre egységesen 95.000.- Ft/ félév. 1. Betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi szakjogász A tantervben szereplő tantárgyak 2. Borjogi szakjogász egy része szakirányú továbbtanulás ese- 3. Családjogi szakjogász tében (jogász szak, igazságügyi igazga- 4. Európa jogi szakjogász tási szak) beszámításra kerülnek. A tan- 5. Európai településfejlesztési szakjogász tárgyak másik csoportja nyújtja azokat a 6. Fizetésképtelenségi (csődjogi) szakjogász speciális szakismereteket, amelyek a kü- 7. Gazdasági büntetőjogi szakjogász lönböző jogászi munkaterületeken (bíró- 8. Helyi jogszabály-szerkesztő szakjogász ságok, ügyészségek, közigazgatás, ügy- 9. Infokommunikációs szakjogász védi, földhivatali, ingatlan nyilvántartási 10. Kriminalisztikai szakjogász stb.) jogi előkészítő munka elvégzésére 11. Kulturális és kisebbségi jogi szakjogász teszi alkalmassá a jelöltet. 12. Munkajogi szakjogász Az oklevélben szereplő szakkép- 13. Sportjogi szakjogász zettség megnevezése: jogi asszisztens, 14. Társasági jogi és cégjogi szakjogász amely az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzettség. Egyéb alapdiplomával rendelkezők számára indítandó képzések: 1. Európa politika 2. Európai településmenedzsment 5. SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK 3. Jogi szakokleveles betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi jogvédő A PTE ÁJK Továbbképző Központja a 4. Jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó 2011/2012-es tanévtől is indítja korszerűsí- 5. Jogi szakokleveles gazdasági szakember (agrár, gazdaságtudományi, tett és kiszélesített szakirányú posztgradu- informatikai, műszaki, természettudományi) ális továbbképzéseit. 6. Jogi szakokleveles helyi jogszabály-szerkesztő Az egyes szakok tudástartalmá- 7. Jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember nak megőrzése mellett, a képzés ha- 8. Jogi szakokleveles pedagógus tékonyságának növelésével általában 9. Kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember három tanulmányi félév és záróvizsga 10. Kulturális és kisebbségi politika időszak alatt biztosítja a speciális szak- 11. Munkajogi szakokleveles tanácsadó képzettséget, a komplex szakértelem 12. Sportjogi szakokleveles tanácsadó megszerzését. 11
  • 12. 12
  • 13. KARI ADOTTSÁGOK, LÉTSZÁMADATOK Hallgatói létszámadatok (fő) Összlétszám 3661 Nappali munkarendes hallgatók 1659 Első szemeszteres hallgató 468 Államilag támogatott hallgató 1009 Költségtérítéses hallgató 650 A szakok létszámadatai (fő) Jogi asszisztens 268 Igazságügyi igazgatási (BA) 509 Jogász (Osztatlan) 2362 Közigazgatási (MA) 38 Szakirányú továbbképzések 400 Doktori képzés 84 Erasmus képzésben résztvevők 18 2010. október 15-i statisztikai adatok alapján. Oktatók száma (fő) 76 egyetemi tanár 12 egyetemi docens 22 adjunktus 17 tanársegéd 12 nyelvtanár 8 tudományos munkatárs 4 gyakornok 1 Tudományos minősítés adatai (fő) akadémiai doktorok száma 9 PhD fokozat 43 Professor emeritus 2 13
  • 14. PTE-ÁJK 2010. éVi JElEnTKEZési és FElVéTEli adaToK PTE ÁJK 2010 Normál eljárás Pótfelvételi eljárás Szak KMF Jelentkező Felvett Ponthatár Jelentkező Felvett Ponthatár (fő) (fő) (pont) (fő) (fő) (pont) igazságügyi igazgatási ALK 313 145 201 77 56 204 MLA 80 36 58 nincs közigazgatási MLK 63 8 36 12 11 54 ONA 733 57 416 nincs jogász ONK 394 192 202 86 81 216 OLK 417 220 200 176 145 203 FNA 260 142 198 nincs jogi asszisztens FNK 36 3 212 15 14 252 FLK 42 20 156 19 19 172 összesen: 2338 823 385 326 K – képzési szint Képzési szintek: Munkarend (tagozat): M – munkarend (tagozat) A – alapképzés L – levelező F – finanszírozás M – mesterképzés N – nappali O – osztatlan képzés Finanszírozás: F – felsőfokú szakképzés K – költségtérítéses A – államilag támogatott Forrás: www.felvi.hu 14
  • 15. 15
  • 16. FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK 2010. december 15-ét követően je- sorrendjét, amelyet a felvételi eljá- ⊲ A hozott pontok helyett tanulmányi lenik meg a Felsőoktatási Felvételi rás során egy alkalommal meg lehet pontokat számítanak (a számítás Tájékoztató című, az Oktatási Hiva- változtatni. A jelentkezési laphoz min- módja azonos). Újdonság, hogy a tal által szerkesztett országos kiad- den szükséges dokumentum máso- pontszámítás időkorlátja megszűnt. vány, amely tartalmazza a felvételi latát és igazolást csatolni kell, a ké- eljárással kapcsolatos alapvető és sőbb készhez kapott igazolásokat a ⊲ A szerzett pontok helyett az új szabá- fontos tudnivalókat. megadott határidőig pótolni lehet. lyozás érettségi pontokról beszél, me- Kérjük Önöket arra, hogy ala- A postán beküldött dokumentumot lyet az érettségi vizsgatárgyakból kell posan tanulmányozzák át a kiad- arra a címre kell elküldeni, amelyre számítani. ványt! a jelentkezési lapot is küldték (ez egy postafiók cím lesz)! A felvételi eljárás ⊲ Változatlan a kötelező többletpon- díja 9000.- Ft, amely három állami- tok rendszere, az adható többlet- Fontos: lag támogatott (és/vagy költségté- pontok köre azonban bővült, mert a ⊲ A felsőoktatásba egységes rangso- rítéses) képzésre történő jelentkezést kar a kormányrendeletben szereplő rolás alapján lehet bekerülni azért, tesz lehetővé, célszerű, ha kihasznál- valamennyi, többletpontra jogosító hogy a legjobban felkészült és leg- ják ezt a lehetőséget! (Az ennél több jogcímet elismeri. jobb teljesítményt nyújtó jelentkezők helyre történő jelentkezésért további kezdhessék meg hallgatóként tanul- összegeket kell fizetni.) Természete- ⊲ Új intézmény az ún. előnyben része- mányaikat. Az egységesség miatt sen e-jelentkezésre is lehetőség van. sítés, amely a hátrányos helyzetű, a levelező képzésre (diplomával) halmozottan hátrányos helyzetű, jelentkezők is a középiskolai és érett- fogyatékkal élő és gyermekét gyes- ségi eredményeikkel pályázhatnak! ⊲ A jelentkezési határidő: en, gyed-en stb. gondozó jelentke- (A diplomát fénymásolatban csatol- 2011. február 15. A kar keresztfél- ző számára jár, ők többletpontra is ni kell!) éves képzést nem indít! jogosultak. ⊲ A jelentkezés történhet jelentkezési ⊲ Pontszámítás: lap beküldésével vagy elektronikus 400+80-as pontrendszer alapján. úton. A jelentkezési lapon meg kell A diplomával jelentkezőkre is ez a határozni a jelentkezések elbírálási pontszámítás vonatkozik. 16
  • 17. 17
  • 18. 18
  • 19. 2011. február 2-i nyÍlT naP RÉSZLETES PROGRAMJA PTE Állam- és JogTudomÁnyi Kar HALASY-NAGY JÓZSEF AULA (Pécs, 48-as tér 1. 2. emelet) 10.00 – 11.00 – Tanácsadás Pályaorientációs tanácsadás a Halasy-Nagy József Aula előtti folyosón 11.00 – Halasy-Nagy József Aula: • Dékáni köszöntő – Dr. Berke Gyula Ph.D dékán, egyetemi docens • A felvételi eljárás aktuális kérdései – Zámbó Dávid a tanulmányi osztály vezetője • A furfangos jogászi nyelv – közérthetően – Prof. Dr. Kiss László alkotmánybíró, egyetemi tanár • Szakok, képzések, kreditrendszer – Dr. Csöndes Mónika egyetemi tanársegéd • A jogászi hivatás – Dr. Mészáros Bence egyetemi tanársegéd • Hallgatói szervezetek és diákélet a karon – HÖT, ELSA, ÓNSZ, Expressis Verbis, PBE, FÉK 12.30 – Igazolások átvétele a földszinti Aulában 12.30 – 13.30 – Idegenvezetés a karon és a Tudásközpont (könyvtár) megtekintése 19
  • 20. ELÉRHETŐSÉGEK, INFORMÁCIÓ: PTE Állam- és JogTudomÁnyi Kar 7622 Pécs, 48-as tér 1. Tanulmányi Osztály Telefon: (72)501-599/3230, 3351, 3327, 3158, 3352, 3397 Fax: (72)501-560 Web: ajk.pte.hu, felvi.ajk.pte.hu e-mail: felveteli@ajk.pte.hu sZaKoK: Jogász szak: 3230, 3351, 3327, 3158-as mellék igazságügyi igazgatási szak: 3352, 3397 mellék Közigazgatási mester szak: 3352, 3397 mellék Web: ajk.pte.hu, felvi.ajk.pte.hu e-mail: felveteli@ajk.pte.hu Jogi asszisztens felsőfokú szakképzés: 3352, 3397 mellék Web: jogiasszisztens.law.pte.hu e-mail: felveteli@ajk.pte.hu doktori iskola: 3296-os mellék Web: doktori-iskola.law.pte.hu e-mail: ottohal@ajk.pte.hu Felsőfokú szakképzés: 3303, 3497-es mellék Tel/fax: (72)214-027 Web: tovabbkepzes.law.pte.hu e-mail: tovabbkepzes@ajk.pte.hu TudÁsKÖZPonT – KÖnyVTÁr: 7622 Pécs, Universitas u. 2/A Telefon: (72)501-599/8087 Web: tudaskozpont-pecs.hu 2