Egy háromrészes humoros történet első része, mely írásomat azok figyelmébe ajánlom, akik szeretik a tájszólással írt történeteket.

1. A furfangos mészáros
Írta: Orendt Mihály
Valamikor hajdanában, danában a Bihari Hegyköz egyik falujában élt egy rendkívül furfangos
hentes és mészáros, aki igencsak jó szakember hírében állt. A rossz nyelvek és az állandó
találgatások kikerülése érdekében úgy gondoltam jobb, ha csak keresztnevükön említem írásaim
szereplőit és a főszereplőt is egyszerűen csak „István gazdának” nevezem.
Hogy azért legyen személyesebb és érezzük közelebb hozzánk István gazdát, szereztem számára
egy szemmel látható emberi alakot is. Természetesen hiába keresgéltek rá az interneten bizony ő
sem az, akinek látszik. Kérek mindenkit, fogadjátok el őt olyannak, amilyen.
Mint azt gondolom a bihari emberek többsége és talán a Hajdú-Bihar megyében élők is tudják, a
törzsgyökeres bihari ember bizony erősen „í”-zik beszéd közben. Annak, aki köztük él nem igazán
tűnik ez fel, az viszont, aki csak úgy közéjük keveredik, erősen kell, hogy hegyezze a füleit, ha
éppen meg szeretne érteni két falusi embert, amint éppen értekeznek egymással.
Említenék itt néhány szót, hogy ez érthetőbb legyen azok számára, akik nem ezt a tájszólást
beszélik: a kukoricát Biharban „tengeri”-nek ismerik, a burgonyát „krumpli”-nak, régebben
„kolompér”-nak is hívták. A tűzhely sütője a „ler”, a kályha, vagyis maga a tűzhely a „spór” névre
hallgat. A parázs húst egyszerűen csak „sovány húsnak” nevezi a bihari ember. A bab egyszerűen
csak „paszúly”, az egres pedig „pöszméte”.
Ilyen és ehhez hasonló kifejezésekről ismeretes a bihari ember és akkor még nem beszéltünk az
„í”-zésről, ami egy kicsit bizony elcsúfítja ezt az egészet. Általában az é betűt szeretik itt í-re
módosítani: a ló itt „lú” lesz, a szép „szíp”, a négy az „nígy”, és ha arról érdeklődnek hova mész, azt
e képen kérdezik: - Hova mísz? Ha lány helyett jány-t hallasz vissza, ne csodálkozz, mert itt így
mondják. No, de ne fecséreljük a szót holmi nyelvészeti dolgokra, kezdjünk bele István gazda első
történetébe, lássuk csak milyen furfangos, ugyanakkor vicces ember is ez a mi gazdánk.
A próba.
István gazda egy alacsony, ugyanakkor zömök,
rendkívül erős ember volt. A tenyerébe három másik kéz
is vígan belefért egyszerre. Ahova odacsapott, - hát mit ne
mondjak - ott bizony igencsak törött valami csontocska.
Arca ugyanakkor jóságos, szeme kék, egyszóval jámbor
kinézetű ember volt az Isten adta. A falusi ember ismérve
és egyik nélkülözhetetlen társa a kalap mindig a fején volt
kivétel talán, amikor aludt. Így volt ez a másik társával is,
ami nem más, mint a tajtékpipája, melyből egész nap
eregette a füstöcskéket, ha éppen nem volt egyéb dolga.
Dús, őszülő bajuszának pödrése hozzátartozott víg
kedélyéhez, amint beszéd közben, hol a bal, hol a jobb
oldalon pödörintett rajta egyet, holmi nyomatékot adva
beszédének.
A ház eresze alatt - ez egy ágasfákkal aládúcolt nyitott
teraszféleség volt, közel a falhoz, hogy esős időben ne
csapjon odáig a víz, - egy hosszú lóca helyezkedett el.
István gazda, ha éppen ideje engedte hát ide ült le pipázgatni. Ha senki sem bosszantotta fel
napközben - a pipának köszönhetően - mérhetetlen nyugodt ember tudott maradni. Korszakalkotó
gondolatai és tervei általában itt és pipázás közben születtek és erre igazán büszke is volt.
Volt két csodálatos lova, a pipáján kívül talán őket szerette a legjobban. Sem felesége, sem
gyermeke nem volt, ezért őket kényeztette, hozzájuk beszélt, őket szépítgette, ápolgatta naphosszat,
ha persze nem akadt vágni, vagy elmérni való állat a faluban.
Ha már megunta az otthonában történő ücsörgést, fogta magát és elindult vagy a helyi ivóba,
vagy a szomszéd falu ivójába. Ha távolabbi faluban szeretett volna iszogatni, befogott és maga
hajtott oda. Úgy gondolta ezzel is hasznosan telik az idő.

2. Történt, hogy jártában-keltében bizony minden egyes ivóban eldicsekedett, hogy ő bíz felvenne
olyan erős, egészséges mészárossegédet, aki foglaló fejében - komoly szakmai tudásért és ingyen
lakhatásért - egy évig szolgálna. Eközben kitanulná tőle a hentes és mészáros szakma csínját-bínját.
Aki megfelel a követelményeknek, az bizony akár nála is maradhat végleg. Idővel aztán, mivel
egyedül él át is vehetné tőle a vállalkozást.
Kocsmai látogatásai során István gazda ezt mindenfele el-elhintegette. Nem is kellett sokáig
várni a jelentkezőkre, hamarosan meg is érkezett az első, egy erős szép szál legény, akit az Isten is
mészárossegédnek teremtett így első látásra, persze István gazda ezt korántsem így gondolta.
- Próbára kell tenni a fiút, ha kiállja, oszt megfelel, hát maraggyon, ha nem le is út meg fel is út –
motyogta a gazda bajsza alatt. - Mond csak fiam, oszt hunan jöttél mihozzánk, komolyak-e a
szándíkaid? Na persze tudom, hogy nem jánykírőbe jöttél - most egész arcával felé fordult, a két
szemével pedig erősen elkezdett bandzsítani a szerencsétlenre.
A fiatalember nem tudta mire vélni a dolgot, hát másfele nézett, nehogy elkacagja magát a
mester kancsalságán.
- Tudja gazda én elég erősnek és bátornak is érzem magam ehhez a munkához, ha nem sértem
meg oda is adnám a foglalót - azzal István gazda kinyújtott tenyerébe helyezett egy köteg
papírpénzt, ugyanakkor erősen elgondolkozott azon milyen nagy keze van a gazdának. - Nem
lenne jó kapni tőle egy maflást, le is esne a fejem - morfondírozott magában.
Miután a gazda megszámolta a foglalót a legényhez fordult.
- Jól van fiam, jól van! Megteszi! Ha úgy gondolod, na meg, ha én is úgy gondolom. Na gyere,
megmutatom a szállást - azzal egy kamraszerű kis folyosóhoz vezette a legényt, majd előre
engedte, mert ketten nem fértek volna be olyan szűk volt a helyiség. Nem is volt abban csak egy
priccs, egy asztal - rajta vizeskancsó - meg egy szék, persze mindez hosszában egymás után, mert
csak úgy fértek el.
A legény szétnézet, megvakarta a fejét és belegondolt az egy esztendőbe. Kénytelen-keletlen
bevackolta magát a folyosószerű szállásra, majd kipróbálta, hogy milyen is a fekvés a priccsen.
Sokáig nem próbálkozhatott, mert a gazda hamarosan kiáltott is érte.
- Na gyere fiam, menny be az istállóba, hozd ki onnan azt a piros tehenet, meg a fal mellet
tanálsz egy dorongot, mellette egy tarisznyát abba szúró és vágókíseket, meg fenőkövet, azokat is
hozd, mivel én humánus ember vagyok, először elkábítom a jószágot. Na lássuk fiam bírod-e a vír
szagát - azzal ismét erősen elkezdett bandzsítani.
- A legény Péter, - mert így hívták az Isten adtát - bement az istállóba, ahol egy borzasztóan
lesoványodott öreg tehenet pillantott meg. A szegény jószágba már csak hálni járt a lélek. Olyan rég
tejelt már István gazdának, hogy szinte azt sem tudta hány éves. Péter kivonszolta az akaratos
jószágot az udvar közepéig, ahonnan aztán az egy tapodtat sem ment tovább.
- Semmi gond fiam! Ha a hegy nem megy Mohamedhez… tudod? Ott is jó lesz - azzal
odaballagott a szerencsétlen állathoz két kézre fogta a hatalmas bunkósbotot, kancsal szemeivel a
legényre meredt, majd ütésre emelte a szerszámot… ütni viszont már nem kellett neki.
A legény, amikor meglátta a gazda kancsal szemeit, meg persze a felemelt furkóst, elkiáltotta
magát.
- Gazduram, gazduram mondja csak, maga mindig oda üt, ahova néz?
- Oda én fiam, ahova nízek! Mindig oda ütök!
- Na akkor gazduram én nem fogom tovább magának ezt a tehenet, tegyen vele, amit akar, én
most megyek - azzal futás a kamrába azt sem tudta, hogy dobálja le magáról a gumikötényt és a
gumicsizmát. Kézbe fogta a ruháit, kézbe a csizmáit és már futott is mezítláb kifele az utcaajtón,
majdnem átugrotta a kerítést félelmében.
István gazda leengedte a kezét, eldobta a furkóst és átölelte öreg tehenének a nyakát.
- Az Isten fáját neki te Rózsi, majdnem leütöttelek! Nízz mán oda, ez a gyerek még el se köszönt,
milyenek ezek a fiatalok te. Hát ki adna nekem finom kis tejecskét gyönyörűsígem? - azzal
gyengéden bevezette a szegény párát az istállóba és kétszer annyi szénát rakott elé a jászolba,
mint szokott.
- Egyíl Rózsi, egyíl, mert megírdemled! Micsoda egy pipogya kölyök vót ez te. Meg se lehet
viccelni, ebbül se lesz míszáros, a mán biztos! - István gazda mosollyal az arcán pödrött egyet a
bajuszán, majd lassan, komótosan elindult a konyhába, hogy megkeresse a pipáját.
VÉGE