SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 15
Downloaden Sie, um offline zu lesen
A tanulás új útjai 
dr. Lévai Dóra 
ELTE PPK Neveléstudományi Intézet 
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 
„Megújuló tankönyv” 
Budapest, 2014. november 12-13.
Tartalom 
Digitális műveltség 
Digitális kompetencia 
Tanulási környezetek 
IKT-sés web2.0-s eszközök a tanulás támogatására 
Tükrözött osztályterem 
2
Új utak? 
„Az új időtöltés gyerekek körében tapasztalható népszerűsége villámgyorsan növekszik. Az otthonok biztonságának új fenyegetője már a kezdetekkor rengeteg nyugtalanító fejleményt hoz. A szülők azt látják, hogy gyermekeik viselkedése furcsamód megváltozik, felkészületlennek, rémültnek és tehetetlennek érzik magukat az új problémák láttán.” 
A fenti részlet nem az internetről szól. AzrielEisenberga rádióról írta 1936-ban (idézi Wartella– Jennings, 2000). 
3
Digitális műveltség, digitális kompetencia 
Nagyon széles körben, sokféleképpen értelmezhető fogalom (Tongori, 2013) 
4 
Technológiai 
Kognitív 
Etikai 
INTEGRÁLT 
A technológiai lehetőségek kihasználása a kollaboratívtudásépítés során (Calvani, Fini, Ranieri, 2009) 
Digitális kompetencia 
Információmenedzsment 
Együttműködés 
Kommunikáció és megosztás 
Új tartalom létrehozása 
Etika és felelősség 
Értékelés és problémamegoldás 
Technikai jártasság 
(Ferrari, 2012) 
Digitális műveltség (ISTE, DÁ, 2011; Ferrari, 2012)
TARTALOM 
IDŐ 
5 
(Tongori, 2013)
Tanulási környezetek 
Különféle megközelítések (Benedek, 2008; Komenczi2009; Kovács, 2011; Ollé, 2013a) 
Egységes szemlélet (Jonassen, Howland, Moore, Marra, 2003; TIM 2005; TIM2012; Ollé2013b) 
6 
(Ollé, 2013a) 
(Komenczi, 2009)
kontakt oktatási környezet 
hálózattal támogatott kontakt tevékenység 
online oktatási környezet 
virtuális oktatási környezet 
hibrid oktatási környezet 
A XXI. SZÁZADKOMPLEXTANULÁSIKÖRNYEZETE 
(Ollé, 2013b alapján)
IKT-sés web2.0-s eszközök 
Digitális tankönyvek megjelenése 
Hétköznapi életvezetés és tanulási tevékenység különbségei 
Digitális eszközök, online szolgáltatások, programok használata és felhasználhatósága 
A pedagógusok és a tanulók tevékenységét támogatják, kiegészítik az online eszközök és szolgáltatások 
Online közösségek, online keretrendszerek, kollaboratívtartalomszerkesztés, együttműködés, közös gondolkodás lehetősége 
8
9
10
Tükrözött osztályterem (Flippedclassroom) 
Létre- hozás 
Kiértékelés 
Elemzés 
Alkalmazás 
Megértés 
Emlékezés 
Létre- hozás 
Kiértékelés 
Elemzés 
Alkalmazás 
Megértés 
Emlékezés 
11 
Hagyományos osztályterem 
Tükrözött osztályterem 
A tanár bemutatja az új tananyagot a tanteremben. 
A tanár otthoni feldolgozásra adja új tananyagot. 
A tanulók felelősek azért, hogy a házi feladatot otthon megoldják. 
A tanulók és a tanár együttes felelőssége, hogy ezeken a szinteken, a tanteremben dolgozzanak a tananyaggal.
Tükrözött osztályterem 
a tükrözött osztályterem (TO) bevonódást támogató és tanulói érdeklődésen alapuló módszer 
a tanulói passzivitás aktivitássá változik 
a tanuló tevékenysége során önálló, érdeklődő 
a tanulók tudják, hogy a kérdéseikre lesz idő, tudnak róla beszélgetni 
előadóterem helyett műhely (Hörsaalhelyett Arbeitsaal) 
◦a tanár nem a katedra mögül beszél, hanem bekerül a tanulók közé, mindenkit megkérdezhet a haladás mikéntjéről 
◦a tanítás közbeni csönd megtörése azt is jelentheti, hogy már nem csak a tanárok a tudás kizárólagos hordozói, átadói 
◦az előadó mindenkire figyelhet, és együtt gondolkodhatnak, a tanulók saját igényei szerint 
12
Példa versírás tanulására 
HAGYOMÁNYOS OSZTÁLYTEREM 
Bevezetésképpen a vers fogalmát beszéljük meg az osztályteremben, illetve a vers műfajának kialakulásáról szólunk. 
Példaként megnézünk és elemzünk egy-két verset 
Otthoni feladat egy adott szerkezetű vers megírása 
Az elsajátított ismeretek számonkérése 
Ebben az esetben, az otthoni versírás során rájönnek a tanulók, hogy ez a tevékenység nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt, amikor a tanár elmagyarázta, ennélfogva a feladatban könnyen elfáradhatnak, vagy kedvüket és motiváltságukat veszíthetik. 
TÜKRÖZÖTT OSZTÁLYTEREM 
A tanulók otthon megnéznek egy videót, amely a versírás alapjaiba vezeti be őket. 
Közösen verset írnak az osztályban (kis csoportokban vagy párban) 
A kompetenciák ellenőrzése 
Ebben az esetben a versírás folyamatát a tanár támogathatja, aki valódi segítséget tud adni a produktum kialakításához. 13
Összegzés 
A tanulók világának megismerése mint lehetőség 
Az IKT beemelése a tanulási-tanítási folyamatba egy új utat nyithat meg 
Technológiai jártasság helyett az attitűdnek kell változnia 
A digitális kompetencia nem életkorfüggő (Digitális állampolgárság) 
A digitális kompetencia fejleszthető, tanulható (Digitális állampolgárság) 
14
Köszönöm szépen a figyelmet. 
dr. Lévai Dóra 
www.levaidora.hu 
levai.dora@ppk.elte.hu 
15

Weitere ähnliche Inhalte

Was ist angesagt?

Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...
Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...
Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...Márta Kovács
 
Projetkadatlap ITF 2010 Sutka Iren
Projetkadatlap ITF 2010 Sutka IrenProjetkadatlap ITF 2010 Sutka Iren
Projetkadatlap ITF 2010 Sutka IrenSutka Irén
 
Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4Zoltán Kern
 
Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...
Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...
Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...hulberl
 
Tisza Géza: Classflow
Tisza Géza: ClassflowTisza Géza: Classflow
Tisza Géza: ClassflowSulinetwork
 
A „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúra
A „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúraA „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúra
A „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúraDr. Ollé János
 
Was ist angesagt? (6)

Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...
Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...
Az információs és kommunikációs technológiák hatása a tanulási környezet, a t...
 
Projetkadatlap ITF 2010 Sutka Iren
Projetkadatlap ITF 2010 Sutka IrenProjetkadatlap ITF 2010 Sutka Iren
Projetkadatlap ITF 2010 Sutka Iren
 
Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4
 
Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...
Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...
Mitől interaktív a pedagógia? - IKT eszközök az interaktív pedagógia szolgála...
 
Tisza Géza: Classflow
Tisza Géza: ClassflowTisza Géza: Classflow
Tisza Géza: Classflow
 
A „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúra
A „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúraA „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúra
A „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúra
 
Ähnlich wie A tanulás új útjai

C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...
C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...
C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...SUBAMARIANNA
 
Pöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárság
Pöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárságPöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárság
Pöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárságJocó Pöll
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekReka Racsko
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaHilda Kárnyáczki
 
Virtuális oktatási környezet és tevékenység- központúság
Virtuális oktatási környezet és tevékenység- központúságVirtuális oktatási környezet és tevékenység- központúság
Virtuális oktatási környezet és tevékenység- központúságDr. Ollé János
 
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásávalÉrtelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásávalDóra Orsolya Aknai
 
Informacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A Fejelesztopedagogiaban
Informacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A FejelesztopedagogiabanInformacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A Fejelesztopedagogiaban
Informacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A FejelesztopedagogiabanKlarika
 
Az iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetben
Az iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetbenAz iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetben
Az iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetbenDr. Ollé János
 
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...digipedkonf
 
Mód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakában
Mód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakábanMód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakában
Mód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakábanDr. Ollé János
 
Az IKT jelentősége az oktatásban
Az IKT jelentősége az oktatásbanAz IKT jelentősége az oktatásban
Az IKT jelentősége az oktatásbanMolnár Tibor
 
Prompt prezi v1_pécs
Prompt prezi v1_pécsPrompt prezi v1_pécs
Prompt prezi v1_pécsITStudy Ltd.
 
A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012
A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012
A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012Tünde Zakupszki
 
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére Virányi Anita
 
Oktinf konf pedagogusszerep_elmelet
Oktinf konf pedagogusszerep_elmeletOktinf konf pedagogusszerep_elmelet
Oktinf konf pedagogusszerep_elmeletLevai Dora
 
Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...
Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...
Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...Reka Racsko
 
Ähnlich wie A tanulás új útjai (20)

C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...
C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...
C:\documents and settings\zsolt\dokumentumok\ikt\információs és kommunikációs...
 
Pöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárság
Pöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárságPöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárság
Pöll józsef pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárság
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetek
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskola
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskola
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskola
 
Virtuális oktatási környezet és tevékenység- központúság
Virtuális oktatási környezet és tevékenység- központúságVirtuális oktatási környezet és tevékenység- központúság
Virtuális oktatási környezet és tevékenység- központúság
 
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásávalÉrtelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
 
Informacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A Fejelesztopedagogiaban
Informacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A FejelesztopedagogiabanInformacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A Fejelesztopedagogiaban
Informacios Es Kommunikacios Eszkozok Alkalmazasa A Fejelesztopedagogiaban
 
Az iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetben
Az iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetbenAz iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetben
Az iskolapedagógia jövője az osztályteremben és online környezetben
 
Tanulási környezet
Tanulási környezetTanulási környezet
Tanulási környezet
 
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
 
Innoteach2
Innoteach2Innoteach2
Innoteach2
 
Mód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakában
Mód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakábanMód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakában
Mód-Szer-Tár 2.0 A tanuló, a tanár és az oktatás tartalma a web 2.0 korszakában
 
Az IKT jelentősége az oktatásban
Az IKT jelentősége az oktatásbanAz IKT jelentősége az oktatásban
Az IKT jelentősége az oktatásban
 
Prompt prezi v1_pécs
Prompt prezi v1_pécsPrompt prezi v1_pécs
Prompt prezi v1_pécs
 
A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012
A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012
A soha nem alvó csoport. Kaposvár 2012
 
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
 
Oktinf konf pedagogusszerep_elmelet
Oktinf konf pedagogusszerep_elmeletOktinf konf pedagogusszerep_elmelet
Oktinf konf pedagogusszerep_elmelet
 
Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...
Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...
Gulyás Enikő-Kis-Tóth Lajos és Racsko Réka: A nonverbális kommunikáció változ...
 
Mehr von Levai Dora

BKF eLearning műhely
BKF eLearning műhelyBKF eLearning műhely
BKF eLearning műhelyLevai Dora
 
A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...
A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...
A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...Levai Dora
 
A pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségével
A pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségévelA pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségével
A pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségévelLevai Dora
 
Időgazdálkodás
IdőgazdálkodásIdőgazdálkodás
IdőgazdálkodásLevai Dora
 
A pedagógus mint digitális állampolgár
A pedagógus mint digitális állampolgárA pedagógus mint digitális állampolgár
A pedagógus mint digitális állampolgárLevai Dora
 
Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...
Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...
Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...Levai Dora
 
Tavoktatas tanarszerep
Tavoktatas tanarszerepTavoktatas tanarszerep
Tavoktatas tanarszerepLevai Dora
 
Oktinf konf pedagogusszerep_blog
Oktinf konf pedagogusszerep_blogOktinf konf pedagogusszerep_blog
Oktinf konf pedagogusszerep_blogLevai Dora
 
Onk 2011 szimpózium
Onk 2011 szimpóziumOnk 2011 szimpózium
Onk 2011 szimpóziumLevai Dora
 
Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?
Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?
Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?Levai Dora
 
A bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapján
A bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapjánA bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapján
A bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapjánLevai Dora
 
A Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögéből
A Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögébőlA Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögéből
A Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögébőlLevai Dora
 
Mehr von Levai Dora (12)

BKF eLearning műhely
BKF eLearning műhelyBKF eLearning műhely
BKF eLearning műhely
 
A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...
A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...
A digitális kommunikáció és digitális eszközhasználat lehetőségei a pedagógus...
 
A pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségével
A pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségévelA pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségével
A pedagógusok IKT kompetenciáinak vizsgálata a minősítési rendszer segítségével
 
Időgazdálkodás
IdőgazdálkodásIdőgazdálkodás
Időgazdálkodás
 
A pedagógus mint digitális állampolgár
A pedagógus mint digitális állampolgárA pedagógus mint digitális állampolgár
A pedagógus mint digitális állampolgár
 
Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...
Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...
Lévai Dóra: A pedagógusok digitális kompetenciái: digitális hozzáférés, digit...
 
Tavoktatas tanarszerep
Tavoktatas tanarszerepTavoktatas tanarszerep
Tavoktatas tanarszerep
 
Oktinf konf pedagogusszerep_blog
Oktinf konf pedagogusszerep_blogOktinf konf pedagogusszerep_blog
Oktinf konf pedagogusszerep_blog
 
Onk 2011 szimpózium
Onk 2011 szimpóziumOnk 2011 szimpózium
Onk 2011 szimpózium
 
Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?
Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?
Javítja-e a Facebook a tanár-diák kapcsolatokat?
 
A bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapján
A bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapjánA bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapján
A bizalom alakulása online közösségi felületen a tanár-diák kapcsolatok alapján
 
A Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögéből
A Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögébőlA Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögéből
A Facebook és az iskola kapcsolata a tanulók szemszögéből
 
A tanulás új útjai

  • 1. A tanulás új útjai dr. Lévai Dóra ELTE PPK Neveléstudományi Intézet Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Megújuló tankönyv” Budapest, 2014. november 12-13.
  • 2. Tartalom Digitális műveltség Digitális kompetencia Tanulási környezetek IKT-sés web2.0-s eszközök a tanulás támogatására Tükrözött osztályterem 2
  • 3. Új utak? „Az új időtöltés gyerekek körében tapasztalható népszerűsége villámgyorsan növekszik. Az otthonok biztonságának új fenyegetője már a kezdetekkor rengeteg nyugtalanító fejleményt hoz. A szülők azt látják, hogy gyermekeik viselkedése furcsamód megváltozik, felkészületlennek, rémültnek és tehetetlennek érzik magukat az új problémák láttán.” A fenti részlet nem az internetről szól. AzrielEisenberga rádióról írta 1936-ban (idézi Wartella– Jennings, 2000). 3
  • 4. Digitális műveltség, digitális kompetencia Nagyon széles körben, sokféleképpen értelmezhető fogalom (Tongori, 2013) 4 Technológiai Kognitív Etikai INTEGRÁLT A technológiai lehetőségek kihasználása a kollaboratívtudásépítés során (Calvani, Fini, Ranieri, 2009) Digitális kompetencia Információmenedzsment Együttműködés Kommunikáció és megosztás Új tartalom létrehozása Etika és felelősség Értékelés és problémamegoldás Technikai jártasság (Ferrari, 2012) Digitális műveltség (ISTE, DÁ, 2011; Ferrari, 2012)
  • 5. TARTALOM IDŐ 5 (Tongori, 2013)
  • 6. Tanulási környezetek Különféle megközelítések (Benedek, 2008; Komenczi2009; Kovács, 2011; Ollé, 2013a) Egységes szemlélet (Jonassen, Howland, Moore, Marra, 2003; TIM 2005; TIM2012; Ollé2013b) 6 (Ollé, 2013a) (Komenczi, 2009)
  • 7. kontakt oktatási környezet hálózattal támogatott kontakt tevékenység online oktatási környezet virtuális oktatási környezet hibrid oktatási környezet A XXI. SZÁZADKOMPLEXTANULÁSIKÖRNYEZETE (Ollé, 2013b alapján)
  • 8. IKT-sés web2.0-s eszközök Digitális tankönyvek megjelenése Hétköznapi életvezetés és tanulási tevékenység különbségei Digitális eszközök, online szolgáltatások, programok használata és felhasználhatósága A pedagógusok és a tanulók tevékenységét támogatják, kiegészítik az online eszközök és szolgáltatások Online közösségek, online keretrendszerek, kollaboratívtartalomszerkesztés, együttműködés, közös gondolkodás lehetősége 8
  • 9. 9
  • 10. 10
  • 11. Tükrözött osztályterem (Flippedclassroom) Létre- hozás Kiértékelés Elemzés Alkalmazás Megértés Emlékezés Létre- hozás Kiértékelés Elemzés Alkalmazás Megértés Emlékezés 11 Hagyományos osztályterem Tükrözött osztályterem A tanár bemutatja az új tananyagot a tanteremben. A tanár otthoni feldolgozásra adja új tananyagot. A tanulók felelősek azért, hogy a házi feladatot otthon megoldják. A tanulók és a tanár együttes felelőssége, hogy ezeken a szinteken, a tanteremben dolgozzanak a tananyaggal.
  • 12. Tükrözött osztályterem a tükrözött osztályterem (TO) bevonódást támogató és tanulói érdeklődésen alapuló módszer a tanulói passzivitás aktivitássá változik a tanuló tevékenysége során önálló, érdeklődő a tanulók tudják, hogy a kérdéseikre lesz idő, tudnak róla beszélgetni előadóterem helyett műhely (Hörsaalhelyett Arbeitsaal) ◦a tanár nem a katedra mögül beszél, hanem bekerül a tanulók közé, mindenkit megkérdezhet a haladás mikéntjéről ◦a tanítás közbeni csönd megtörése azt is jelentheti, hogy már nem csak a tanárok a tudás kizárólagos hordozói, átadói ◦az előadó mindenkire figyelhet, és együtt gondolkodhatnak, a tanulók saját igényei szerint 12
  • 13. Példa versírás tanulására HAGYOMÁNYOS OSZTÁLYTEREM Bevezetésképpen a vers fogalmát beszéljük meg az osztályteremben, illetve a vers műfajának kialakulásáról szólunk. Példaként megnézünk és elemzünk egy-két verset Otthoni feladat egy adott szerkezetű vers megírása Az elsajátított ismeretek számonkérése Ebben az esetben, az otthoni versírás során rájönnek a tanulók, hogy ez a tevékenység nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt, amikor a tanár elmagyarázta, ennélfogva a feladatban könnyen elfáradhatnak, vagy kedvüket és motiváltságukat veszíthetik. TÜKRÖZÖTT OSZTÁLYTEREM A tanulók otthon megnéznek egy videót, amely a versírás alapjaiba vezeti be őket. Közösen verset írnak az osztályban (kis csoportokban vagy párban) A kompetenciák ellenőrzése Ebben az esetben a versírás folyamatát a tanár támogathatja, aki valódi segítséget tud adni a produktum kialakításához. 13
  • 14. Összegzés A tanulók világának megismerése mint lehetőség Az IKT beemelése a tanulási-tanítási folyamatba egy új utat nyithat meg Technológiai jártasság helyett az attitűdnek kell változnia A digitális kompetencia nem életkorfüggő (Digitális állampolgárság) A digitális kompetencia fejleszthető, tanulható (Digitális állampolgárság) 14
  • 15. Köszönöm szépen a figyelmet. dr. Lévai Dóra www.levaidora.hu levai.dora@ppk.elte.hu 15