SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 13
Egyéni karrierterv készítése
Tóth Jánosné
SZENT ISTVÁN EGYETEM – GAZDASÁG- és TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR
BUDAPESTI KÉPZÉSI HELY
PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK
Nehéz pontosan meghatározni, hiszen több
nézőpont szerint vizsgálható:
 Legáltalánosabb jelentése gyors, sikeres
előremenetel
 Francia eredetű értelmezés szerint
életpályát, életutat, pályafutást jelent
 Más szemszögből nézve: az egyén
kompetencia fejlődését, a személyiség
változását is érthetjük alatta
 Tudatos tevékenység, melynek alapja az
önmegvalósítás
 Magában foglalja a különböző szükségleteink
kielégítését
 Lehet egyéni és szervezeti, cél a kettő
összehangolása, egymásba illesztése
 Életünket végig kísérő folyamat
 Tapasztalatok szerzésével állandóan fejlődik
az egyéni karrierünk
 Szorosan kapcsolódik a szervezet igényeivel,
elvárásaival, hiszen a szervezeten belül
építhetjük az egyéni karrierünket
 Elsőként fontos a személyes életpálya
kialakítása, a célok tudatos irányítása,
figyelemmel való kísérése, összegzése
 Hiszen csak akkor lehet a szervezeti célokkal
a privát életutat összhangba hozni, ha a
kitűzött célokat ténylegesen is megpróbáljuk
elérni
 Ismerd meg önmagad
 Ismerd meg a lehetőségeidet
 Határozd meg a helyes irányt
 Tűzd ki a célt
Választ kell adni magunknak a következő
kérdésekre:
 Ki vagyok én?
 Mi a fontos számomra?
 Mit értem el eddig?
 Milyen képességeim vannak?
 Miben vagyok jó?
 Milyen a személyiségem?
 Mi az, amit szeretek csinálni?
 Döntés előtt a választási alternatívák
számbavétele
 A tapasztalatok átgondolása, összegzése
 Több tevékenység kipróbálása
 Elért eredmények értékelése
 Lista írása, mely elősegíti a választást a
későbbiekben
 A lista alapján fontossági sorrend felállítása
 Lényeges szempont, hogy a lehetőségek
összhangban legyenek az érdeklődési
körünkkel
 Csak abban lehetünk igazán jók, amit
szeretünk csinálni
 Információk gyűjtése a megfelelő
irányvonallal kapcsolatban
 Össze kell egyeztetni a törekvésünket az
esetleges hiányosságunkkal és
gyengeségeinkkel
 A célok elősegítik a pozitív hozzáállást a
jövőkép megteremetése érdekében
 A pozitív viszonyulás a sikert hordozhatja
magában, hiszen a hit segít az elvárt
eredmény elérésében
 Az alapvető célok pontosítása
 A hosszú távú tervek konkretizálása
 … majd abból visszafelé haladva a rövid távú
célok rögzítése
 Csak a biztos alappal lehet a jövőt tervezni
Saját értékrendünknek megfelelő célok
megfogalmazása, melyek lehetnek:
 Nyugodt, biztos anyagi hátterű nyugdíjas
évek megteremtése
 Jó egészségi állapot megszerzése, és
megőrzése
 A munka világában való aktív tevékenykedés
megtervezése
 Családalapítással, gyermekneveléssel
kapcsolatos tervek összehangolása a
szervezettel
Fontosságuk az életkor függvényében igen
változó lehet.
Talán az egyik legfontosabb a mai világban a
biztos anyagi háttér megteremtése, melyhez
a számunkra megfelelő munkahely
megtalálása elengedhetetlen.
Folyamatos tanulásra való hajlandóság,
hiszen a világ körülöttünk gyorsan változik,
melyhez kortól függetlenül alkalmazkodnunk
kell.
Megfelelő életkörülmények megteremtése.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet

Weitere ähnliche Inhalte

Was ist angesagt?

Présentation agence SOxH factory, agence de communication intégrée
Présentation agence SOxH factory, agence de communication intégréePrésentation agence SOxH factory, agence de communication intégrée
Présentation agence SOxH factory, agence de communication intégrée
SOxH factory
 
Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016
Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016
Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016
Remi Rivas
 
Trouver une bonne idee d'entreprise
Trouver une bonne idee d'entrepriseTrouver une bonne idee d'entreprise
Trouver une bonne idee d'entreprise
Franck Hermann Tanoh
 

Was ist angesagt? (20)

Présentation agence SOxH factory, agence de communication intégrée
Présentation agence SOxH factory, agence de communication intégréePrésentation agence SOxH factory, agence de communication intégrée
Présentation agence SOxH factory, agence de communication intégrée
 
Business plan
Business planBusiness plan
Business plan
 
Préparer ses relations presse de crise
Préparer ses relations presse de crisePréparer ses relations presse de crise
Préparer ses relations presse de crise
 
Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016
Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016
Incubateur HEC Presentation programme Oct 2016
 
Design thinking
Design thinkingDesign thinking
Design thinking
 
Méthodologie - Comment construire une stratégie de communication touristique ...
Méthodologie - Comment construire une stratégie de communication touristique ...Méthodologie - Comment construire une stratégie de communication touristique ...
Méthodologie - Comment construire une stratégie de communication touristique ...
 
Matinée PMI : L’Agilité pour gérer la complexité en TI
Matinée PMI : L’Agilité pour gérer la complexité en TIMatinée PMI : L’Agilité pour gérer la complexité en TI
Matinée PMI : L’Agilité pour gérer la complexité en TI
 
Sd
SdSd
Sd
 
Prospek agence de communication web et marketing
Prospek agence de communication web et marketing Prospek agence de communication web et marketing
Prospek agence de communication web et marketing
 
Marketing sportif
Marketing sportifMarketing sportif
Marketing sportif
 
Rediger un bon brief, modèle à télécharger
Rediger un bon brief, modèle à téléchargerRediger un bon brief, modèle à télécharger
Rediger un bon brief, modèle à télécharger
 
Votre stratégie réseaux sociaux pour 2024.pdf
 Votre stratégie réseaux sociaux pour 2024.pdf Votre stratégie réseaux sociaux pour 2024.pdf
Votre stratégie réseaux sociaux pour 2024.pdf
 
Politique et réseaux sociaux
Politique et réseaux sociauxPolitique et réseaux sociaux
Politique et réseaux sociaux
 
CV | Chef de projet innovation & digital - Consultante en transformation digi...
CV | Chef de projet innovation & digital - Consultante en transformation digi...CV | Chef de projet innovation & digital - Consultante en transformation digi...
CV | Chef de projet innovation & digital - Consultante en transformation digi...
 
Trouver une bonne idee d'entreprise
Trouver une bonne idee d'entrepriseTrouver une bonne idee d'entreprise
Trouver une bonne idee d'entreprise
 
Onopia - Stratégie Océan Bleu
Onopia - Stratégie Océan Bleu Onopia - Stratégie Océan Bleu
Onopia - Stratégie Océan Bleu
 
Marketing Digital du Sport
Marketing Digital du Sport Marketing Digital du Sport
Marketing Digital du Sport
 
Entrepreneuriat pour tous : Je pense donc je peux entreprendre
Entrepreneuriat pour tous : Je pense donc je peux entreprendreEntrepreneuriat pour tous : Je pense donc je peux entreprendre
Entrepreneuriat pour tous : Je pense donc je peux entreprendre
 
L'Inbound Marketing comme outil stratégique de développement
L'Inbound Marketing comme outil stratégique de développementL'Inbound Marketing comme outil stratégique de développement
L'Inbound Marketing comme outil stratégique de développement
 
Dossier de sponsoring
Dossier de sponsoringDossier de sponsoring
Dossier de sponsoring
 

Ähnlich wie Karriertervezés ppt

Brian tracy a teljesitmeny lelekt
Brian tracy  a teljesitmeny lelekt Brian tracy  a teljesitmeny lelekt
Brian tracy a teljesitmeny lelekt
Tibor So
 
Qualitas-kínálat
Qualitas-kínálatQualitas-kínálat
Qualitas-kínálat
csgyorgyi
 
Céges kínálat
Céges kínálatCéges kínálat
Céges kínálat
csgyorgyi
 
Online tancsads módszertana
Online tancsads módszertanaOnline tancsads módszertana
Online tancsads módszertana
Bernadette Gelsei
 

Ähnlich wie Karriertervezés ppt (20)

Wiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma CoachingWiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma Coaching
 
Az élettel való elégedettség elemzése
Az élettel való elégedettség elemzéseAz élettel való elégedettség elemzése
Az élettel való elégedettség elemzése
 
Mi folyik a csapatban?
Mi folyik a csapatban?Mi folyik a csapatban?
Mi folyik a csapatban?
 
A coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekben
A coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekbenA coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekben
A coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekben
 
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma CoachingWiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
 
Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t...
Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t...Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t...
Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t...
 
Neupert Siker Akadémia
Neupert Siker Akadémia Neupert Siker Akadémia
Neupert Siker Akadémia
 
Brian tracy a teljesitmeny lelekt
Brian tracy  a teljesitmeny lelekt Brian tracy  a teljesitmeny lelekt
Brian tracy a teljesitmeny lelekt
 
Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azt csinálhatod, amit szeretsz,...
Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azt csinálhatod, amit szeretsz,...Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azt csinálhatod, amit szeretsz,...
Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azt csinálhatod, amit szeretsz,...
 
Qualitas-kínálat
Qualitas-kínálatQualitas-kínálat
Qualitas-kínálat
 
Céges kínálat
Céges kínálatCéges kínálat
Céges kínálat
 
Hallgatói Katalógus 2016 - Lemma Coaching
Hallgatói Katalógus 2016 - Lemma CoachingHallgatói Katalógus 2016 - Lemma Coaching
Hallgatói Katalógus 2016 - Lemma Coaching
 
Dr. Misley Helga: Tippek a sikeres tanévkezdéshez
Dr. Misley Helga: Tippek a sikeres tanévkezdéshezDr. Misley Helga: Tippek a sikeres tanévkezdéshez
Dr. Misley Helga: Tippek a sikeres tanévkezdéshez
 
Online tancsads módszertana
Online tancsads módszertanaOnline tancsads módszertana
Online tancsads módszertana
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Company culture transformation_repassy_zsuzsanna
Company culture transformation_repassy_zsuzsannaCompany culture transformation_repassy_zsuzsanna
Company culture transformation_repassy_zsuzsanna
 
Bemutatkozás
BemutatkozásBemutatkozás
Bemutatkozás
 

Karriertervezés ppt

  • 1. Egyéni karrierterv készítése Tóth Jánosné SZENT ISTVÁN EGYETEM – GAZDASÁG- és TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR BUDAPESTI KÉPZÉSI HELY PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK
  • 2. Nehéz pontosan meghatározni, hiszen több nézőpont szerint vizsgálható:  Legáltalánosabb jelentése gyors, sikeres előremenetel  Francia eredetű értelmezés szerint életpályát, életutat, pályafutást jelent  Más szemszögből nézve: az egyén kompetencia fejlődését, a személyiség változását is érthetjük alatta
  • 3.  Tudatos tevékenység, melynek alapja az önmegvalósítás  Magában foglalja a különböző szükségleteink kielégítését  Lehet egyéni és szervezeti, cél a kettő összehangolása, egymásba illesztése  Életünket végig kísérő folyamat  Tapasztalatok szerzésével állandóan fejlődik az egyéni karrierünk
  • 4.  Szorosan kapcsolódik a szervezet igényeivel, elvárásaival, hiszen a szervezeten belül építhetjük az egyéni karrierünket  Elsőként fontos a személyes életpálya kialakítása, a célok tudatos irányítása, figyelemmel való kísérése, összegzése  Hiszen csak akkor lehet a szervezeti célokkal a privát életutat összhangba hozni, ha a kitűzött célokat ténylegesen is megpróbáljuk elérni
  • 5.  Ismerd meg önmagad  Ismerd meg a lehetőségeidet  Határozd meg a helyes irányt  Tűzd ki a célt
  • 6. Választ kell adni magunknak a következő kérdésekre:  Ki vagyok én?  Mi a fontos számomra?  Mit értem el eddig?  Milyen képességeim vannak?  Miben vagyok jó?  Milyen a személyiségem?  Mi az, amit szeretek csinálni?
  • 7.  Döntés előtt a választási alternatívák számbavétele  A tapasztalatok átgondolása, összegzése  Több tevékenység kipróbálása  Elért eredmények értékelése  Lista írása, mely elősegíti a választást a későbbiekben
  • 8.  A lista alapján fontossági sorrend felállítása  Lényeges szempont, hogy a lehetőségek összhangban legyenek az érdeklődési körünkkel  Csak abban lehetünk igazán jók, amit szeretünk csinálni  Információk gyűjtése a megfelelő irányvonallal kapcsolatban  Össze kell egyeztetni a törekvésünket az esetleges hiányosságunkkal és gyengeségeinkkel
  • 9.  A célok elősegítik a pozitív hozzáállást a jövőkép megteremetése érdekében  A pozitív viszonyulás a sikert hordozhatja magában, hiszen a hit segít az elvárt eredmény elérésében  Az alapvető célok pontosítása  A hosszú távú tervek konkretizálása  … majd abból visszafelé haladva a rövid távú célok rögzítése  Csak a biztos alappal lehet a jövőt tervezni
  • 10. Saját értékrendünknek megfelelő célok megfogalmazása, melyek lehetnek:  Nyugodt, biztos anyagi hátterű nyugdíjas évek megteremtése  Jó egészségi állapot megszerzése, és megőrzése  A munka világában való aktív tevékenykedés megtervezése  Családalapítással, gyermekneveléssel kapcsolatos tervek összehangolása a szervezettel
  • 11. Fontosságuk az életkor függvényében igen változó lehet. Talán az egyik legfontosabb a mai világban a biztos anyagi háttér megteremtése, melyhez a számunkra megfelelő munkahely megtalálása elengedhetetlen. Folyamatos tanulásra való hajlandóság, hiszen a világ körülöttünk gyorsan változik, melyhez kortól függetlenül alkalmazkodnunk kell. Megfelelő életkörülmények megteremtése.
  • 12.