SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 8
Pécsi Tudományegyetem
Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar
IKS0801-L – AZ INFORMÁCIÓS MŰVELTSÉG TARTALMA
Varga Katalin

     Egy községi könyvtár margójára
         (Interjú a nagyvenyimi községi- és iskolai könyvtár
                               könyvtárosával)

                                                                Ambrus Attila József
                                 Informatikus könyvtáros – AL – 2. évfolyam. 1. félév
                                                           Pécs, 2008. december 7.
Művelődési Ház és Könyvtár – 2421 Nagyvenyim (Fejér megye), Fő út 16.
(A Fejér megyei közművelődési könyvtári rendszer tagkönyvtára)
Telefon: (25) 259-423
Web: http://www.nagyvenyim.hu/index.php?page=kozugy_kultura

      Azért ezt az intézményt választottam, mert gyermekkoromat ebben a
községben töltöttem, ráadásul a szülői házam a klubkönyvtár
szomszédságában volt. Most felnőtt fejjel és szakmai szemmel érdekesnek
tartottam, hogy az azóta sokat fejlődött és fejlesztett intézményben látogatást
tegyek, s a könyvtári gyakorlatom egy részét is itt végezzem el.
      Látogatásom során megbizonyosodhattam arról, hogy a könyvtár mind
elhelyezkedését, mind szakmai munkáját tekintve kiemelkedően működik, és
rendelkezik a nyilvános könyvtár alapkövetelményeként meghatározott
alapdokumentumokkal (pl. küldetésnyilatkozattal, gyűjtőköri szabályzattal) is.
A látogatottság adatai is azt igazolják, hogy a könyvtáros jó kapcsolatot épített
ki a település többi intézményével, gondosan és szakszerűen alakítja a
könyvtár állományát. Az eredményes munkában természetesen nagy szerepe
van a fenntartó önkormányzatnak is.
      Gyakorlatom során lehetőségem volt arra, hogy frissen beiratkozó
olvasókkal találkozzam, akkor derült ki számomra, hogy a község polgárainak
könyvtári beiratkozása és esetleges internet használata díjtalan.
      A könyvtár jelenlegi állománya: 17.807 könyv és 47 egyéb dokumentum
(CD-rom, DVD film) 17 különböző folyóirat/napilap, összesen 7.710.000 forint
összértékben. A beiratkozott olvasóknak lehetőségük van a könyvkölcsönzés
mellett hétvégére (péntektől hétfőig) folyóiratok kölcsönzésére is. Az egynapos
díjtalan DVD kölcsönzést is általában hétvégére időzítik az olvasók (a hétvégi
a kölcsönzési idő miatt).
      Jelenleg a könyvtárba beiratkozott olvasók száma: 444 fő, akik a
következőképpen oszlanak meg életkor szerint: 14 éven aluli: 150 fő, 15-19
éves: 76 fő, 20-49 éves: 147 fő, 50-90 éves: 71 fő. Nő: 294 fő, férfi: 150 fő.
      2007-ben a kölcsönzések száma: 4531 db, a kölcsönzött kötetek száma:
23.891 db.
      A könyvtár éves beszerzési kerete 800.000 Ft, amiből a KELLO-val
200.000 Ft-os szerződése van az intézménynek. A többit pedig egyéb
könyvbeszerzési forrásra költik.
      A könyvtár teljes állománya szabadpolcos (cédulakatalógussal)
kölcsönzési térben van elhelyezve egy számítógép ADSL internet-
kapcsolattal,    színes     lézernyomtatóval.      A    számítógéphez       kötött
nagyteljesítményű fénymásoló segíti a nagyobb nyomtatási igényeket is.
      A könyvtáros (Debreczenyi Kálmánné) hétköznap napi hat órában tart
nyitva, és az olvasókkal közvetlen családias hangulatú kapcsolatot tart fenn. A
látogatásom alatt nagyon szívélyesen vezetett végig a könyvtárban és
segítőkészen mutatott meg mindent, és válaszolt minden kérdésemre.
      Az alábbiakban a vele készített interjú kissé rövidített, szerkesztett
változatát közlöm.

                                        2
Elmondaná röviden, hogy mi a könyvtár feladata?

Mint nyilvános könyvtár, a település közművelődési könyvtáraként a lakosság
általános tájékozódásához, művelődéséhez, a tanuláshoz, a szakmai
munkához, az igényes szórakozáshoz szükséges dokumentumok és
szolgáltatások biztosítása.

    Mi a könyvtáros munkája? Mi a könyvtár alaptevékenysége?

A könyvtárunk:
    – gyűjteményét a helyi igényeknek megfelelően folyamatosan fejleszti,
       megőrzi, feltárja, gondozza és rendelkezésre bocsátja;
    – tájékoztat a könyvtár és dokumentumainak szolgáltatásáról;
    – biztosítja más könyvtárak állományának s szolgáltatásainak elérését;
    – részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében;
    – ezenkívül a könyvtáros a könyvtár portása, takarítója, karbantartója,
       könyvtárosa, igazgatója, azaz minden feladat megoldója, amivel csak
       ide fordul az olvasó, mert az olvasót csak az érdekli, hogy megkapja-e
       a szükséges információt/dokumentumot amiért jött.

    Vannak a könyvtárnak alapdokumentumai?

Természetesen. Alapdokumentumainkat kinyomtatva tárolom a tájékoztató
asztal mögötti szekrényben, hogy bármikor bárki belenézhessen, ha ez
szükséges. Az alapdokumentumok a következőek

    –   Az iskolai könyvtár működésének dokumentuma;
    –   Gyűjtőköri szabályzat;
    –   Az ingyenes tankönyvellátás elvei;
    –   Az 1997.évi CXL.törvény;
    –   A könyvtári stratégia (2003-2007);
    –   A könyvtárosok etikai kódexe.

    Mi a könyvtár gyűjtőköre, hogyan gyarapít/apaszt és hogyan tartja
    nyilván az állományát?

Könyvtárunk általános gyűjtőkörű. Gyűjteményünket vásárlás formájában
gyarapítjuk. A KELLO-val szerződtünk, főleg tőlük vásárolunk, igénybe veszünk
minden kedvezményes könyvvásárlási lehetőséget, beleértve az internetes
vásárlást is. Állományunkról egyedi és csoportos leltári nyilvántartást vezetünk.
Az állományellenőrzést és a törlést a mindenkori érvényes jogszabályok alapján
végezzük. Cédulakatalógust vezetünk az állományról.

                                       3
A könyvtár pénzügyi feltételei és gazdálkodása hogyan zajlik?

A könyvtár részben önállóan gazdálkodó szervezet, mivel Művelődési Ház és
Könyvtár is vagyunk egyszerre. Az önkormányzat pénzügyi elszámolásánál
szerepel.

    Mi a könyvtár működésének személyi feltétele?

A Művelődési Ház vezetőjén kívül különállóan (elkülönített épületrészben)
működik a Könyvtár 1 fő részmunkaidős könyvtárossal. Mindkettőnk
kinevezéséről és alkalmazásáról a fenntartó szerv dönt.

    Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak? Elmondaná a könyvtár
    használatának lehetőségeit?

Ingyenes alapszolgáltatásaink beiratkozás nélkül: könyvtárlátogatási
lehetőség; a könyvtár helyben használatának lehetősége; az állományfeltáró
eszközök használata; különböző információk beszerzése a könyvtár és
könyvtári rendszer szolgáltatásairól; internethasználat.
Ingyenes     szolgáltatásaink   beiratkozással     (beiratkozási díj nincs):
kölcsönözhetőek a nyomtatott (könyv/újság) és digitális (CD-Rom/DVD film)
könyvtári dokumentumok.

    Mennyire van jelen az iskola életében a könyvtárhasználati óra?

A frissen idekerülő gyerekeknek minden évben a tanévkezdéskor az
osztályfőnökök bemutatják az iskolát és a könyvtárat is. Azonban ez csak
jelképes jellegű dolog, mert a kicsinyekre nem jellemző a nagyfokú
érdeklődés. (1. osztályosokról van szó – AAJ megjegyzése). Mivel községi
könyvtár is vagyunk, így általában a szülőkkel jönnek konkrét céllal a
könyvtárba. Szervezetten főleg a felső tagozatosok jönnek – legfőképpen
osztályfőnöki órán. Ilyenkor rövid számszerű és téma szerinti bemutatást
tartok a diákoknak. Ilyenkor mutatom meg a féltve őrzött drága könyveket,
lexikonokat, és magába a könyvtárhasználat „mélységeibe” is beleláthatnak a
tanulók.

    Számítástechnikai szempontból a könyvtár mennyire felszerelt?

Sajnos, könyvtárunkban jelenleg csak egyetlen felhasználói számítógép
működik, így a csoportos használat nem lehetséges. Az iskola azonban
rendelkezik informatikai szobával. Az informatikát oktató kollégának jelezni
szoktam, hogy amennyiben van rá lehetőség, tartsunk minden évfolyamnál
egy internetes könyvtár-órát, mert fontosnak tartom, hogy a gyerekek
megismerjék az internetezés hasznos oldalát is, azaz megismerjék annak a
lehetőségét, hogy hogyan kereshetnek meg tananyagokat, cikkeket,
könyveket és egyéb a hétköznapi életben fontos adatokat, melyre a

                                     4
későbbiekben szükségük lehet. Így tulajdonképpen a felsőtagozatosoknál
minden évfolyamnál van egy-egy ilyen óra.

    Vannak speciális számítógépes programok a könyvtárban?

A minden hasonló intézetben meglevő felhasználói programokon (Office 2003
csomag) kívül vannak CD- és DVD-ROM-jaink. Ezeket azonban nem
nevezném speciálisnak, hiszen a napi használathoz szükséges lexikonokat,
enciklopédiákat tartalmazzák (Révai Lexikon, Pannon Enciklopédia,
Magyarország állatvilága, Britannica Hungarica Világenciklopédia stb.) Ezeket
a számítástechnika órán szoktuk bemutatni, de általánosságban nem jellemző,
hogy használnák a gyerekek. Előfordul, hogy felnőtt olvasónk szeretne
szócikket megnézni, de Révai Lexikonunk könyv alakban is van, úgyhogy
általában az elegendő, de természtesen van rá lehetőség, hogy a könyvtári
gépen használhassák, ha van rá igény.

    A könyvtáros és a könyvtár mennyire felel meg az információs
    műveltség pedagógiájának?

Ahogy már az előzőekben többször is kifejtettem, egyre többen keresnek meg
és jönnek be a könyvtárba, olyan kérésekkel, melyek nem tartoznak szorosan
a könyvtár és könyvtáros tevékenységi körébe, de a könyvtáros senkit sem
küldhet el dolgavégezetlen, ezért minden eszközt (nyomtatottat és digitálist is)
igénybe veszek, hogy a kérdésre közösen meglelhessük a választ. Előfordul,
hogy olyan speciális kéréssel/kérdéssel jönnek be az olvasók, melyhez én
kevés vagyok, ez esetben általában a tanári kartól kérek segítséget. Ha ezt
sem találom elégségesnek, akkor alternatív megoldásként maradnak a
levelező listák (KATALIST és a Listserv egyéb levelezőlistái), illetve a
környező községek könyvtárosai, akikkel állandó telefonos kapcsolatban
vagyunk. Sajnos, az internet sokszor olyan bőséges találattal áraszt el, hogy
nagyon nehéz kompetensen és ésszerűen rálelni a helyes információra, ezért
bizony előfordul, hogy egy adott kérdésre nem lehet azonnal meggyőződéssel
válaszolni. Ekkor jön általában az, hogy az olvasót pár órán belül vagy egy két
napon belül (ha nem égetően sürgős az ügy) telefonon visszahívom, és
akkorra már biztosabb eredményt közölhetek vele.
     Szerencsére a Polgármesteri Hivatal is és az Iskola vezetősége is
„modern gondolkodású”, így anyagilag és erkölcsileg is támogatják a
könyvtárat. Mivel a Művelődési Ház is itt „üzemel”, ezért sok esetben vannak
közös rendezvényeink, klubfoglalkozások és meghívott előadások. A könyvtár
így belefolyik szinte minden „ügymenetbe”. Büszkén mondhatom, hogy
elégedetlen olvasónk nincs a faluban, mert mindenkinek a problémáját
szívügyemnek tekintem. Szerencsére minden olvasómat legtöbbször
gyermekkora vagy a saját gyermekkorom óta ismerem, így abban a
szerencsés helyzetben lehetek, hogy a személyes jó ismeretség miatt
szívesebben, nyíltabban fordulnak a könyvtárhoz és a könyvtároshoz mind a
diákok, mind pedig a község lakói.

                                       5
Mennyire kihasznált a könyvtár? Egy kis statisztikát kaphatnánk a
    könyvtárhasználatról a számok tükrében?

A község lakosainak száma 4100 fő.

                    Beiratkozott                            Kölcsönzött
       Évszám                           Kölcsönzések
                      olvasók                                 kötetek
        1996            215                  1013               5041
        1998            305                  1713               8808
        2002            392                  4384              19921
        2007            444                  4531              23891

A beiratkozók részletes bontása:

                 14 éven      15-19     20-49       50-90
      Évszám                                                 Nő        Férfi
                  aluli       éves      éves        éves
        1996        86         47         63         19      144        71
        2000       183         72        90          26      228        143
        2004       145         91        124         59      285        134
        2007       150         76        147         71      294        150

Állományadatok a csoportos leltárkönyv alapján:

                    Időszak                  Könyv      Egyéb      Érték (Ft)
      2006. december 31-i állomány            17382      35        6.923.165
      2007-ben leltárba vett állomány           425      12          785.455
      2007. december 31-i állomány            17807      47        7.708.620

2007-ben törlés nem volt.

    Hogyan értesülnek az érdekességekről a diákok?

A bejárattal szemben van egy „Újdonságaink” című polc, ahol a legfrisebb
szerzeményeinket tekinthetik meg az olvasók. Itt a könyvek nem élükön,
hanem lapjukon fekszenek, így nagyon szembetűnőek. Valaha a polc újságos
szekrény volt, abból lett átalakítva ilyen célra. Ezenkívül a tájékoztató asztal
mellett van egy másik asztal, ahol szintén kiteszem a friss könyveket. Az
„érdekesség” kifejezés eléggé tág fogalom, általában az ajánló polcon vannak
azok a könyvek, amelyeket a leggyakrabban keresik. A tanári kart mindig
értesítem, ha olyan könyv érkezik, aminek a megrendelését ők ajánlották,
vagy a diákság körében közérdeklődésre számot tarthat, általában ezeket a
könyveket is elkezdik ezután már kölcsönözni.

                                         6
Tudna tájékoztatást adni arról, hogy milyen témájú könyvek iránt
    tapasztalható a legnagyobb érdeklődés, érzékelhető-e valamilyen
    tudományterületek iránti olvasói igény?

A fentebb sorolt számadatokból is kitűnik, hogy könyvtárunknak jelentős
számú 14 éven aluli olvasója van, ők teszik ki a beiratkozott olvasók
egyharmadát. Az ő érdeklődésükhöz igazodva az iskolai kötelező
olvasmányokból több példányt (esetenként 25-30 példányt) is tart a könyvtár,
ezeket a köteteket gyakorta kölcsönzik. A mesekönyvek és ifjúsági regények is
nagy érdeklődésre tartanak számot az ő körükben. Különösen nagy számban
kölcsönzik – leginkább a női olvasók – a regényeket, különösen keresik az
újabb kiadású, romantikus olvasmányokat. Gyakran tapasztalható az is, hogy
olvasóink keresik az olyan „divatos” témájú írásokat, mint például a
terrorizmusról szóló művek vagy híres (kortárs) emberek élete. Olvasóink
gyakran keresnek nálunk szakkönyveket is (kertészkedés, gasztronómia,
autószerelés, sport stb.), és különösen népszerűek a nyelvkönyvek, ezekből
több, modernebb kiadású (hanganyaggal ellátott) beszerzése is szükséges
lenne. Ugyanakkor azt is meg kell említenem, hogy vannak olyan könyvek,
amelyeket ritkán emelnek le a polcról.

    Mi történik akkor, ha valaki olyan könyvet keres a könyvtárban, ami
    nem szerepel az állományban?

A közelünkben (3 km) található egy másik nagyközség, Mezőfalva, illetve 7
km-re van Dunaújváros. Mindkét település több könyvtárosával jó kapcsolatot
ápolok, ezért hamar kideríthető, hogy náluk megtalálható-e a nevezett munka.
Székesfehérvár is háromnegyed órás utazással elérhető, az ottani megyei
könyvtár gazdag és változatos állománnyal rendelkezik. Természetesen az
interneten ingyenesen elérhető adatbázisokat, a belföldi könyvtári kölcsönzés
lehetőségeit is (ki)használjuk, ha szükség van erre.

    Létezik-e a könyvtárban helytörténeti, a községgel vagy a megyével
    kapcsolatos gyűjtemény?

Bár állományunkban találhatók a község történetéről szóló művek, terveink
között szerepel ezek szélesebb körű összegyűjtése, valamint a helyi lap, a Mi
újság Nagyvenyimen? című kiadvány elhelyezése. Véleményem szerint
érdemes lenne a településsel foglalkozó szakdolgozatok másodpéldányainak
könyvtárunkban történő elhelyezése is.

    Jelent-e valamilyen problémát vagy előnyt az, hogy a könyvtár a
    helyi általános iskola épületében működik?

A könyvtár korábban egy, a település egyik szélén található épületben
működött. Most, az iskola épületén belül helyet kapva a község középpontjába
került, így jobban megközelíthető. A diákok számára kényelmesebb, gyorsabb

                                      7
a kölcsönzés ezen a helyszínen. Lehetőség van arra is, hogy a tanulók
közreműködésemmel    az iskolai    tanórákon a könyvtárhasználattal
ismerkedjenek.

    Ha korlátlanul álmodozhatna, hogyan bővítené ezt a – minden jel
    szerint jól működő, fejlődő – könyvtárat?

Lennének ötleteim egy fonotéka és egy helytörténeti kiállítósarok
berendezésére vonatkozóan. Szükség volna több modern számítógépre is. Az
idegen nyelvek tanulásához is jó volna a nyelvkönyveken kívül idegen nyelvű
újságok, könyvek beszerzése.

    Köszönöm szépen a beszélgetést.

                                     8

Weitere ähnliche Inhalte

Was ist angesagt?

A könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisok
A könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisokA könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisok
A könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisoktudaskozpont
 
Romániai magyar könyvtárosok egyesülete
Romániai magyar könyvtárosok egyesületeRomániai magyar könyvtárosok egyesülete
Romániai magyar könyvtárosok egyesületeBiblioteci Bihorene
 
Félidőben Az én könyvtáram program
Félidőben Az én könyvtáram programFélidőben Az én könyvtáram program
Félidőben Az én könyvtáram programAz én könyvtáram
 
Digitális dokumentumok a könyvtárban
Digitális dokumentumok a könyvtárbanDigitális dokumentumok a könyvtárban
Digitális dokumentumok a könyvtárbanistván moldován
 
Együttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekben
Együttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekbenEgyüttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekben
Együttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekbenistván moldován
 
Ambrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintése
Ambrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintéseAmbrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintése
Ambrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintéseAmbrus Attila József
 
A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...
A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...
A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...istván moldován
 
Tóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövője
Tóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövőjeTóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövője
Tóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövőjeAmbrus Attila József
 
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisaiPajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisaiAmbrus Attila József
 
Mako kozepiskolak
Mako kozepiskolakMako kozepiskolak
Mako kozepiskolakkszrsomogyi
 
Szabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a Jászságban
Szabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a JászságbanSzabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a Jászságban
Szabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a Jászságbannagynikker
 
Was ist angesagt? (20)

A könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisok
A könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisokA könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisok
A könyvtári keresés: Katalógusok és teljes szövegű adatbázisok
 
Romániai magyar könyvtárosok egyesülete
Romániai magyar könyvtárosok egyesületeRomániai magyar könyvtárosok egyesülete
Romániai magyar könyvtárosok egyesülete
 
Konyvtar funkciovaltozasai-palank
Konyvtar funkciovaltozasai-palankKonyvtar funkciovaltozasai-palank
Konyvtar funkciovaltozasai-palank
 
Félidőben Az én könyvtáram program
Félidőben Az én könyvtáram programFélidőben Az én könyvtáram program
Félidőben Az én könyvtáram program
 
Digitális dokumentumok a könyvtárban
Digitális dokumentumok a könyvtárbanDigitális dokumentumok a könyvtárban
Digitális dokumentumok a könyvtárban
 
Sgk vksz 70
Sgk vksz 70Sgk vksz 70
Sgk vksz 70
 
Bha modern
Bha modernBha modern
Bha modern
 
Együttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekben
Együttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekbenEgyüttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekben
Együttműködés az online közösségekkel a közgyűjteményekben
 
Eloadas 12 06 21
Eloadas 12 06 21Eloadas 12 06 21
Eloadas 12 06 21
 
Brodysandor
BrodysandorBrodysandor
Brodysandor
 
Fszek előadás, szeged
Fszek előadás, szegedFszek előadás, szeged
Fszek előadás, szeged
 
áLlománymenedzsment a móricz zsigmond megyei és városi könyvtárban
áLlománymenedzsment a móricz zsigmond megyei és városi könyvtárbanáLlománymenedzsment a móricz zsigmond megyei és városi könyvtárban
áLlománymenedzsment a móricz zsigmond megyei és városi könyvtárban
 
Ambrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintése
Ambrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintéseAmbrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintése
Ambrus Attila József: A nagyvenyimi könyvtár működésének áttekintése
 
A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...
A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...
A Magyar Elektronikus Könyvtár kiterjesztett gyűjteményének és gyűjtésének be...
 
Tóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövője
Tóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövőjeTóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövője
Tóth Máté: A könyvtár és a könyvtáros jövője
 
Morahalom op
Morahalom opMorahalom op
Morahalom op
 
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisaiPajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
 
Mako kozepiskolak
Mako kozepiskolakMako kozepiskolak
Mako kozepiskolak
 
Somogyi bajuszne
Somogyi bajuszneSomogyi bajuszne
Somogyi bajuszne
 
Szabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a Jászságban
Szabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a JászságbanSzabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a Jászságban
Szabó Jánosné: A JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Eszpressz" a Jászságban
 
Andere mochten auch

Developing Leaders - Developing Countries - Mintzberg
Developing Leaders - Developing Countries - MintzbergDeveloping Leaders - Developing Countries - Mintzberg
Developing Leaders - Developing Countries - MintzbergGlenn Klith Andersen
 
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)Ambrus Attila József
 
War and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niño
War and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niñoWar and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niño
War and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niñoAmbrus Attila József
 
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016Ambrus Attila József
 
Feltöltés a DSpace demo-felületre
Feltöltés a DSpace demo-felületreFeltöltés a DSpace demo-felületre
Feltöltés a DSpace demo-felületreAmbrus Attila József
 
Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...
Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...
Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...Ambrus Attila József
 
UNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate change
UNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate changeUNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate change
UNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate changeGlenn Klith Andersen
 
Andere mochten auch (8)

Developing Leaders - Developing Countries - Mintzberg
Developing Leaders - Developing Countries - MintzbergDeveloping Leaders - Developing Countries - Mintzberg
Developing Leaders - Developing Countries - Mintzberg
 
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
 
War and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niño
War and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niñoWar and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niño
War and the Child's Psyche / La guerra y la psique del niño
 
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
 
Feltöltés a DSpace demo-felületre
Feltöltés a DSpace demo-felületreFeltöltés a DSpace demo-felületre
Feltöltés a DSpace demo-felületre
 
Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...
Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...
Kéri Katalin: A neveléstörténet helye és szerepe a kompetencia alapú pedagógu...
 
UNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate change
UNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate changeUNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate change
UNFCCC _ COP 15 - may 2009 - framework convention on climate change
 
Future of the Corporation 2020
Future of the Corporation 2020Future of the Corporation 2020
Future of the Corporation 2020
 
Ähnlich wie Ambrus Attila József: Egy községi könyvtár margójára

Könyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztály
Könyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztályKönyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztály
Könyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztálynemessuli
 
Mitől kettő?
Mitől kettő?Mitől kettő?
Mitől kettő?karex
 
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisaiPajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisaiAmbrus Attila József
 
A könyvtár, mint közösségi tér
A könyvtár, mint közösségi térA könyvtár, mint közösségi tér
A könyvtár, mint közösségi térAz én könyvtáram
 
E book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárak
E book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárakE book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárak
E book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárakistván moldován
 
Megye Oros
Megye OrosMegye Oros
Megye Orosoross
 
Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.
Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.
Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.szszptr
 
Digitális átállás a Földtani közlönynél is
Digitális átállás a Földtani közlönynél is Digitális átállás a Földtani közlönynél is
Digitális átállás a Földtani közlönynél is istván moldován
 
Digitális gyűjtemény(ek) az OSZK-ban
Digitális gyűjtemény(ek) az OSZK-banDigitális gyűjtemény(ek) az OSZK-ban
Digitális gyűjtemény(ek) az OSZK-banistván moldován
 
Közösségi web iskolai könyvtáraknak
Közösségi web iskolai könyvtáraknakKözösségi web iskolai könyvtáraknak
Közösségi web iskolai könyvtáraknakKámán Veronika
 
Blog és könyvtár
Blog és könyvtárBlog és könyvtár
Blog és könyvtárHevesi Maria
 
Ambrus Attila József: Megőrizni a tudást
Ambrus Attila József: Megőrizni a tudástAmbrus Attila József: Megőrizni a tudást
Ambrus Attila József: Megőrizni a tudástAmbrus Attila József
 
Gyerekkonyvek tippek
Gyerekkonyvek tippekGyerekkonyvek tippek
Gyerekkonyvek tippekkszrsomogyi
 
Ähnlich wie Ambrus Attila József: Egy községi könyvtár margójára (20)

Könyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztály
Könyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztályKönyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztály
Könyvtárak az interneten – virtuális könyvtárak 9.osztály
 
A6 tomi
A6   tomiA6   tomi
A6 tomi
 
Megyeimunka 2011
Megyeimunka 2011Megyeimunka 2011
Megyeimunka 2011
 
Mitől kettő?
Mitől kettő?Mitől kettő?
Mitől kettő?
 
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisaiPajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
Pajor Enikő: Átváltozások – a könyvtári hivatás metamorfózisai
 
A könyvtár, mint közösségi tér
A könyvtár, mint közösségi térA könyvtár, mint közösségi tér
A könyvtár, mint közösségi tér
 
Konyvtar csanadpalota
Konyvtar csanadpalotaKonyvtar csanadpalota
Konyvtar csanadpalota
 
Balastya
BalastyaBalastya
Balastya
 
Oros zaro 2010
Oros zaro 2010Oros zaro 2010
Oros zaro 2010
 
E book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárak
E book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárakE book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárak
E book-ok-librKönyvek, e-bookok és digitális könyvtárak
 
Fodor_peter
Fodor_peterFodor_peter
Fodor_peter
 
Megye Oros
Megye OrosMegye Oros
Megye Oros
 
Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.
Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.
Fehér Miklós KSZR prezentációja - 2010.03.30.
 
Digitális átállás a Földtani közlönynél is
Digitális átállás a Földtani közlönynél is Digitális átállás a Földtani közlönynél is
Digitális átállás a Földtani közlönynél is
 
Digitális gyűjtemény(ek) az OSZK-ban
Digitális gyűjtemény(ek) az OSZK-banDigitális gyűjtemény(ek) az OSZK-ban
Digitális gyűjtemény(ek) az OSZK-ban
 
Közösségi web iskolai könyvtáraknak
Közösségi web iskolai könyvtáraknakKözösségi web iskolai könyvtáraknak
Közösségi web iskolai könyvtáraknak
 
Blog és könyvtár
Blog és könyvtárBlog és könyvtár
Blog és könyvtár
 
Ambrus Attila József: Megőrizni a tudást
Ambrus Attila József: Megőrizni a tudástAmbrus Attila József: Megőrizni a tudást
Ambrus Attila József: Megőrizni a tudást
 
Csmke beszamolo 2015
Csmke beszamolo 2015Csmke beszamolo 2015
Csmke beszamolo 2015
 
Gyerekkonyvek tippek
Gyerekkonyvek tippekGyerekkonyvek tippek
Gyerekkonyvek tippek
 
Mehr von Ambrus Attila József

Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora :
Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora : Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora :
Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora : Ambrus Attila József
 
Apáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakja
Apáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakjaApáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakja
Apáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakjaAmbrus Attila József
 
Könyvtár a földön, könyvek a felhőben
Könyvtár a földön, könyvek a felhőbenKönyvtár a földön, könyvek a felhőben
Könyvtár a földön, könyvek a felhőbenAmbrus Attila József
 
Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...
Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...
Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...Ambrus Attila József
 
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korábanKoltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korábanAmbrus Attila József
 
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...Ambrus Attila József
 
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...Ambrus Attila József
 
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világaMészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világaAmbrus Attila József
 
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...Ambrus Attila József
 
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...Ambrus Attila József
 
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti ProgramLencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti ProgramAmbrus Attila József
 
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti ProgramLencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti ProgramAmbrus Attila József
 
Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...
Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...
Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...Ambrus Attila József
 
Mehr von Ambrus Attila József (20)

Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora :
Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora : Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora :
Kéri Katalin: Gr. Teleki Blanka és De Gerando Antonina kora :
 
Apáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakja
Apáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakjaApáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakja
Apáczai Csere János, a magyar nyelvű pedagógusképzés kiemelkedő alakja
 
Könyvtár a földön, könyvek a felhőben
Könyvtár a földön, könyvek a felhőbenKönyvtár a földön, könyvek a felhőben
Könyvtár a földön, könyvek a felhőben
 
Nők a tudomány történetében
Nők a tudomány történetébenNők a tudomány történetében
Nők a tudomány történetében
 
Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...
Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...
Instituto de la Educacion y La Escuela Doctorado en Pedagogia (Universidad de...
 
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korábanKoltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
 
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korábanKoltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
Koltay Tibor: Információs műveltség az adat-intenzív kutatás korában
 
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
 
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
Sasvári Péter: Gondolkodj strukturáltan! A tudománymetria és forrásgyűjtés al...
 
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
 
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
Útban a Smart Library felé? - Könyvtári lehetőségek az Internet of Things kor...
 
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világaMészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
 
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világaMészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
Mészöly Tamás: A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
 
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
 
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
Dr. Fodor János: Közvetítő jelenlét - A könyvtári tartalomszolgáltatás szerep...
 
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
 
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
Hagyomány és megújulás – Elektronikus tanulás, mint digitális könyvtári szolg...
 
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti ProgramLencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
 
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti ProgramLencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
Lencsés Ákos: Az EISZ Nemzeti Program
 
Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...
Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...
Nagy Gyula: A személyes információszervezés hat alapelve, gyakorlati példákka...
 
Ambrus Attila József: Egy községi könyvtár margójára

  • 1. Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKS0801-L – AZ INFORMÁCIÓS MŰVELTSÉG TARTALMA Varga Katalin Egy községi könyvtár margójára (Interjú a nagyvenyimi községi- és iskolai könyvtár könyvtárosával) Ambrus Attila József Informatikus könyvtáros – AL – 2. évfolyam. 1. félév Pécs, 2008. december 7.
  • 2. Művelődési Ház és Könyvtár – 2421 Nagyvenyim (Fejér megye), Fő út 16. (A Fejér megyei közművelődési könyvtári rendszer tagkönyvtára) Telefon: (25) 259-423 Web: http://www.nagyvenyim.hu/index.php?page=kozugy_kultura Azért ezt az intézményt választottam, mert gyermekkoromat ebben a községben töltöttem, ráadásul a szülői házam a klubkönyvtár szomszédságában volt. Most felnőtt fejjel és szakmai szemmel érdekesnek tartottam, hogy az azóta sokat fejlődött és fejlesztett intézményben látogatást tegyek, s a könyvtári gyakorlatom egy részét is itt végezzem el. Látogatásom során megbizonyosodhattam arról, hogy a könyvtár mind elhelyezkedését, mind szakmai munkáját tekintve kiemelkedően működik, és rendelkezik a nyilvános könyvtár alapkövetelményeként meghatározott alapdokumentumokkal (pl. küldetésnyilatkozattal, gyűjtőköri szabályzattal) is. A látogatottság adatai is azt igazolják, hogy a könyvtáros jó kapcsolatot épített ki a település többi intézményével, gondosan és szakszerűen alakítja a könyvtár állományát. Az eredményes munkában természetesen nagy szerepe van a fenntartó önkormányzatnak is. Gyakorlatom során lehetőségem volt arra, hogy frissen beiratkozó olvasókkal találkozzam, akkor derült ki számomra, hogy a község polgárainak könyvtári beiratkozása és esetleges internet használata díjtalan. A könyvtár jelenlegi állománya: 17.807 könyv és 47 egyéb dokumentum (CD-rom, DVD film) 17 különböző folyóirat/napilap, összesen 7.710.000 forint összértékben. A beiratkozott olvasóknak lehetőségük van a könyvkölcsönzés mellett hétvégére (péntektől hétfőig) folyóiratok kölcsönzésére is. Az egynapos díjtalan DVD kölcsönzést is általában hétvégére időzítik az olvasók (a hétvégi a kölcsönzési idő miatt). Jelenleg a könyvtárba beiratkozott olvasók száma: 444 fő, akik a következőképpen oszlanak meg életkor szerint: 14 éven aluli: 150 fő, 15-19 éves: 76 fő, 20-49 éves: 147 fő, 50-90 éves: 71 fő. Nő: 294 fő, férfi: 150 fő. 2007-ben a kölcsönzések száma: 4531 db, a kölcsönzött kötetek száma: 23.891 db. A könyvtár éves beszerzési kerete 800.000 Ft, amiből a KELLO-val 200.000 Ft-os szerződése van az intézménynek. A többit pedig egyéb könyvbeszerzési forrásra költik. A könyvtár teljes állománya szabadpolcos (cédulakatalógussal) kölcsönzési térben van elhelyezve egy számítógép ADSL internet- kapcsolattal, színes lézernyomtatóval. A számítógéphez kötött nagyteljesítményű fénymásoló segíti a nagyobb nyomtatási igényeket is. A könyvtáros (Debreczenyi Kálmánné) hétköznap napi hat órában tart nyitva, és az olvasókkal közvetlen családias hangulatú kapcsolatot tart fenn. A látogatásom alatt nagyon szívélyesen vezetett végig a könyvtárban és segítőkészen mutatott meg mindent, és válaszolt minden kérdésemre. Az alábbiakban a vele készített interjú kissé rövidített, szerkesztett változatát közlöm. 2
  • 3. Elmondaná röviden, hogy mi a könyvtár feladata? Mint nyilvános könyvtár, a település közművelődési könyvtáraként a lakosság általános tájékozódásához, művelődéséhez, a tanuláshoz, a szakmai munkához, az igényes szórakozáshoz szükséges dokumentumok és szolgáltatások biztosítása. Mi a könyvtáros munkája? Mi a könyvtár alaptevékenysége? A könyvtárunk: – gyűjteményét a helyi igényeknek megfelelően folyamatosan fejleszti, megőrzi, feltárja, gondozza és rendelkezésre bocsátja; – tájékoztat a könyvtár és dokumentumainak szolgáltatásáról; – biztosítja más könyvtárak állományának s szolgáltatásainak elérését; – részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében; – ezenkívül a könyvtáros a könyvtár portása, takarítója, karbantartója, könyvtárosa, igazgatója, azaz minden feladat megoldója, amivel csak ide fordul az olvasó, mert az olvasót csak az érdekli, hogy megkapja-e a szükséges információt/dokumentumot amiért jött. Vannak a könyvtárnak alapdokumentumai? Természetesen. Alapdokumentumainkat kinyomtatva tárolom a tájékoztató asztal mögötti szekrényben, hogy bármikor bárki belenézhessen, ha ez szükséges. Az alapdokumentumok a következőek – Az iskolai könyvtár működésének dokumentuma; – Gyűjtőköri szabályzat; – Az ingyenes tankönyvellátás elvei; – Az 1997.évi CXL.törvény; – A könyvtári stratégia (2003-2007); – A könyvtárosok etikai kódexe. Mi a könyvtár gyűjtőköre, hogyan gyarapít/apaszt és hogyan tartja nyilván az állományát? Könyvtárunk általános gyűjtőkörű. Gyűjteményünket vásárlás formájában gyarapítjuk. A KELLO-val szerződtünk, főleg tőlük vásárolunk, igénybe veszünk minden kedvezményes könyvvásárlási lehetőséget, beleértve az internetes vásárlást is. Állományunkról egyedi és csoportos leltári nyilvántartást vezetünk. Az állományellenőrzést és a törlést a mindenkori érvényes jogszabályok alapján végezzük. Cédulakatalógust vezetünk az állományról. 3
  • 4. A könyvtár pénzügyi feltételei és gazdálkodása hogyan zajlik? A könyvtár részben önállóan gazdálkodó szervezet, mivel Művelődési Ház és Könyvtár is vagyunk egyszerre. Az önkormányzat pénzügyi elszámolásánál szerepel. Mi a könyvtár működésének személyi feltétele? A Művelődési Ház vezetőjén kívül különállóan (elkülönített épületrészben) működik a Könyvtár 1 fő részmunkaidős könyvtárossal. Mindkettőnk kinevezéséről és alkalmazásáról a fenntartó szerv dönt. Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak? Elmondaná a könyvtár használatának lehetőségeit? Ingyenes alapszolgáltatásaink beiratkozás nélkül: könyvtárlátogatási lehetőség; a könyvtár helyben használatának lehetősége; az állományfeltáró eszközök használata; különböző információk beszerzése a könyvtár és könyvtári rendszer szolgáltatásairól; internethasználat. Ingyenes szolgáltatásaink beiratkozással (beiratkozási díj nincs): kölcsönözhetőek a nyomtatott (könyv/újság) és digitális (CD-Rom/DVD film) könyvtári dokumentumok. Mennyire van jelen az iskola életében a könyvtárhasználati óra? A frissen idekerülő gyerekeknek minden évben a tanévkezdéskor az osztályfőnökök bemutatják az iskolát és a könyvtárat is. Azonban ez csak jelképes jellegű dolog, mert a kicsinyekre nem jellemző a nagyfokú érdeklődés. (1. osztályosokról van szó – AAJ megjegyzése). Mivel községi könyvtár is vagyunk, így általában a szülőkkel jönnek konkrét céllal a könyvtárba. Szervezetten főleg a felső tagozatosok jönnek – legfőképpen osztályfőnöki órán. Ilyenkor rövid számszerű és téma szerinti bemutatást tartok a diákoknak. Ilyenkor mutatom meg a féltve őrzött drága könyveket, lexikonokat, és magába a könyvtárhasználat „mélységeibe” is beleláthatnak a tanulók. Számítástechnikai szempontból a könyvtár mennyire felszerelt? Sajnos, könyvtárunkban jelenleg csak egyetlen felhasználói számítógép működik, így a csoportos használat nem lehetséges. Az iskola azonban rendelkezik informatikai szobával. Az informatikát oktató kollégának jelezni szoktam, hogy amennyiben van rá lehetőség, tartsunk minden évfolyamnál egy internetes könyvtár-órát, mert fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerjék az internetezés hasznos oldalát is, azaz megismerjék annak a lehetőségét, hogy hogyan kereshetnek meg tananyagokat, cikkeket, könyveket és egyéb a hétköznapi életben fontos adatokat, melyre a 4
  • 5. későbbiekben szükségük lehet. Így tulajdonképpen a felsőtagozatosoknál minden évfolyamnál van egy-egy ilyen óra. Vannak speciális számítógépes programok a könyvtárban? A minden hasonló intézetben meglevő felhasználói programokon (Office 2003 csomag) kívül vannak CD- és DVD-ROM-jaink. Ezeket azonban nem nevezném speciálisnak, hiszen a napi használathoz szükséges lexikonokat, enciklopédiákat tartalmazzák (Révai Lexikon, Pannon Enciklopédia, Magyarország állatvilága, Britannica Hungarica Világenciklopédia stb.) Ezeket a számítástechnika órán szoktuk bemutatni, de általánosságban nem jellemző, hogy használnák a gyerekek. Előfordul, hogy felnőtt olvasónk szeretne szócikket megnézni, de Révai Lexikonunk könyv alakban is van, úgyhogy általában az elegendő, de természtesen van rá lehetőség, hogy a könyvtári gépen használhassák, ha van rá igény. A könyvtáros és a könyvtár mennyire felel meg az információs műveltség pedagógiájának? Ahogy már az előzőekben többször is kifejtettem, egyre többen keresnek meg és jönnek be a könyvtárba, olyan kérésekkel, melyek nem tartoznak szorosan a könyvtár és könyvtáros tevékenységi körébe, de a könyvtáros senkit sem küldhet el dolgavégezetlen, ezért minden eszközt (nyomtatottat és digitálist is) igénybe veszek, hogy a kérdésre közösen meglelhessük a választ. Előfordul, hogy olyan speciális kéréssel/kérdéssel jönnek be az olvasók, melyhez én kevés vagyok, ez esetben általában a tanári kartól kérek segítséget. Ha ezt sem találom elégségesnek, akkor alternatív megoldásként maradnak a levelező listák (KATALIST és a Listserv egyéb levelezőlistái), illetve a környező községek könyvtárosai, akikkel állandó telefonos kapcsolatban vagyunk. Sajnos, az internet sokszor olyan bőséges találattal áraszt el, hogy nagyon nehéz kompetensen és ésszerűen rálelni a helyes információra, ezért bizony előfordul, hogy egy adott kérdésre nem lehet azonnal meggyőződéssel válaszolni. Ekkor jön általában az, hogy az olvasót pár órán belül vagy egy két napon belül (ha nem égetően sürgős az ügy) telefonon visszahívom, és akkorra már biztosabb eredményt közölhetek vele. Szerencsére a Polgármesteri Hivatal is és az Iskola vezetősége is „modern gondolkodású”, így anyagilag és erkölcsileg is támogatják a könyvtárat. Mivel a Művelődési Ház is itt „üzemel”, ezért sok esetben vannak közös rendezvényeink, klubfoglalkozások és meghívott előadások. A könyvtár így belefolyik szinte minden „ügymenetbe”. Büszkén mondhatom, hogy elégedetlen olvasónk nincs a faluban, mert mindenkinek a problémáját szívügyemnek tekintem. Szerencsére minden olvasómat legtöbbször gyermekkora vagy a saját gyermekkorom óta ismerem, így abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy a személyes jó ismeretség miatt szívesebben, nyíltabban fordulnak a könyvtárhoz és a könyvtároshoz mind a diákok, mind pedig a község lakói. 5
  • 6. Mennyire kihasznált a könyvtár? Egy kis statisztikát kaphatnánk a könyvtárhasználatról a számok tükrében? A község lakosainak száma 4100 fő. Beiratkozott Kölcsönzött Évszám Kölcsönzések olvasók kötetek 1996 215 1013 5041 1998 305 1713 8808 2002 392 4384 19921 2007 444 4531 23891 A beiratkozók részletes bontása: 14 éven 15-19 20-49 50-90 Évszám Nő Férfi aluli éves éves éves 1996 86 47 63 19 144 71 2000 183 72 90 26 228 143 2004 145 91 124 59 285 134 2007 150 76 147 71 294 150 Állományadatok a csoportos leltárkönyv alapján: Időszak Könyv Egyéb Érték (Ft) 2006. december 31-i állomány 17382 35 6.923.165 2007-ben leltárba vett állomány 425 12 785.455 2007. december 31-i állomány 17807 47 7.708.620 2007-ben törlés nem volt. Hogyan értesülnek az érdekességekről a diákok? A bejárattal szemben van egy „Újdonságaink” című polc, ahol a legfrisebb szerzeményeinket tekinthetik meg az olvasók. Itt a könyvek nem élükön, hanem lapjukon fekszenek, így nagyon szembetűnőek. Valaha a polc újságos szekrény volt, abból lett átalakítva ilyen célra. Ezenkívül a tájékoztató asztal mellett van egy másik asztal, ahol szintén kiteszem a friss könyveket. Az „érdekesség” kifejezés eléggé tág fogalom, általában az ajánló polcon vannak azok a könyvek, amelyeket a leggyakrabban keresik. A tanári kart mindig értesítem, ha olyan könyv érkezik, aminek a megrendelését ők ajánlották, vagy a diákság körében közérdeklődésre számot tarthat, általában ezeket a könyveket is elkezdik ezután már kölcsönözni. 6
  • 7. Tudna tájékoztatást adni arról, hogy milyen témájú könyvek iránt tapasztalható a legnagyobb érdeklődés, érzékelhető-e valamilyen tudományterületek iránti olvasói igény? A fentebb sorolt számadatokból is kitűnik, hogy könyvtárunknak jelentős számú 14 éven aluli olvasója van, ők teszik ki a beiratkozott olvasók egyharmadát. Az ő érdeklődésükhöz igazodva az iskolai kötelező olvasmányokból több példányt (esetenként 25-30 példányt) is tart a könyvtár, ezeket a köteteket gyakorta kölcsönzik. A mesekönyvek és ifjúsági regények is nagy érdeklődésre tartanak számot az ő körükben. Különösen nagy számban kölcsönzik – leginkább a női olvasók – a regényeket, különösen keresik az újabb kiadású, romantikus olvasmányokat. Gyakran tapasztalható az is, hogy olvasóink keresik az olyan „divatos” témájú írásokat, mint például a terrorizmusról szóló művek vagy híres (kortárs) emberek élete. Olvasóink gyakran keresnek nálunk szakkönyveket is (kertészkedés, gasztronómia, autószerelés, sport stb.), és különösen népszerűek a nyelvkönyvek, ezekből több, modernebb kiadású (hanganyaggal ellátott) beszerzése is szükséges lenne. Ugyanakkor azt is meg kell említenem, hogy vannak olyan könyvek, amelyeket ritkán emelnek le a polcról. Mi történik akkor, ha valaki olyan könyvet keres a könyvtárban, ami nem szerepel az állományban? A közelünkben (3 km) található egy másik nagyközség, Mezőfalva, illetve 7 km-re van Dunaújváros. Mindkét település több könyvtárosával jó kapcsolatot ápolok, ezért hamar kideríthető, hogy náluk megtalálható-e a nevezett munka. Székesfehérvár is háromnegyed órás utazással elérhető, az ottani megyei könyvtár gazdag és változatos állománnyal rendelkezik. Természetesen az interneten ingyenesen elérhető adatbázisokat, a belföldi könyvtári kölcsönzés lehetőségeit is (ki)használjuk, ha szükség van erre. Létezik-e a könyvtárban helytörténeti, a községgel vagy a megyével kapcsolatos gyűjtemény? Bár állományunkban találhatók a község történetéről szóló művek, terveink között szerepel ezek szélesebb körű összegyűjtése, valamint a helyi lap, a Mi újság Nagyvenyimen? című kiadvány elhelyezése. Véleményem szerint érdemes lenne a településsel foglalkozó szakdolgozatok másodpéldányainak könyvtárunkban történő elhelyezése is. Jelent-e valamilyen problémát vagy előnyt az, hogy a könyvtár a helyi általános iskola épületében működik? A könyvtár korábban egy, a település egyik szélén található épületben működött. Most, az iskola épületén belül helyet kapva a község középpontjába került, így jobban megközelíthető. A diákok számára kényelmesebb, gyorsabb 7
  • 8. a kölcsönzés ezen a helyszínen. Lehetőség van arra is, hogy a tanulók közreműködésemmel az iskolai tanórákon a könyvtárhasználattal ismerkedjenek. Ha korlátlanul álmodozhatna, hogyan bővítené ezt a – minden jel szerint jól működő, fejlődő – könyvtárat? Lennének ötleteim egy fonotéka és egy helytörténeti kiállítósarok berendezésére vonatkozóan. Szükség volna több modern számítógépre is. Az idegen nyelvek tanulásához is jó volna a nyelvkönyveken kívül idegen nyelvű újságok, könyvek beszerzése. Köszönöm szépen a beszélgetést. 8