SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 6
1.Csomag érkezett!
Kellékek: -
Előkészület: a játékosok helyezkedjenek el szabadon a szobában vagy a kertben.
Feladat: amikor a játékvezető felkiált: „Csomag érkezett!”, a gyerekek lekuporodnak a földre,
leguggolnak, kicsire összehúzzák magukat, és nem mozdulnak. Majd így hangzik a következő
utasítás: „A csomagból sok kiscica mászik elő! ”Ekkor a gyerekek életre kelnek, s kis
cicaként miákolva szaladgálnak a szobában. Majd újra felhangzik a kiáltás:”Csomag
érkezett!”, és a gyerekek megint mozdulatlan csomagokká alakulnak. „A csomagból pillangók
röppenek elő!” S a játékosok szálldosva haladnak a szobában körbe. Ezt követően lehetnek a
gyerekek kígyók, rendőrautók, labdák, halak, marslakók…
A játék megkezdése előtt hívjuk fel a kisgyerekek figyelmét, hogy vigyázzanak egymás testi
épségére! Ha a kertben játsszuk a játékot, lehet hangos, és fürge mozgású állatokat a
„csomagba tenni”, de ha a szobába vagy a terembe „érkezik a csomag”, akkor halkabb, s
lassúbb állatok, élőlények, járművek… bújjanak elő a csomagból.
Kinek szól a játék: Kicsiknek, Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak
Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék
Játék típusa: Vicces játék, Nagymozgásos játék, Kismozgásos játék
2.Cicamica kekszet eszel?
Kellékek: egy tál keksz.
Előkészület: álljunk körbe úgy, hogy a szomszédunk és köztünk legyen egy kis távolság.
Tegyünk egy tányér kekszet a kör közepére. Válasszunk ki két cicát. A körben álló játékosok
csukják be a szemüket!
Feladat: a cicák próbáljanak beosonni közöttünk a körbe, kekszet lopni. Aki észreveszi, hogy
valaki besurrant mellette, „csípje el” a keksztolvajt, és küldje őt a körön kívül. A játék akkor
ér véget, ha mindkét cicának sikerül kekszet lopnia. A cicák hangos nyávogással jelezhetik,
ha megszerezték a kekszet. Természetesen azt meg is ehetik.
Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak
Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék
Játék típusa: Ügyességi játék, Vicces játék, Kismozgásos játék
3.Csücsülj arrébb!
Kellékek: -
Előkészület: egymáshoz közel húzott székeken ülve, kört alkotunk.
Feladat: a játékvezető állításokat mond, színekkel, tulajdonságokkal, jellemzőkkel…
kapcsolatban. Akire igaz, illetve illik az elhangzott állítás, az a gyermek eggyel arrébb ül. Ha
ül már valaki a széken, ha nem, akkor is arrébb csücsül. Ha valahol már egymás ölében ülnek
a gyerekek, akkor csak a legfelső ülhet tovább. Az nyer, aki először visszaér a helyére.
Pl.: Üljön eggyel arrébb, akin van sárga ruhadarab! Üljön arrébb eggyel, aki szereti a
palacsintát! akinek fülbevaló van a fülében, akinek csíkos a zoknija, aki szeret mosolyogni,
akit Petinek hívnak, akinek van kutyája…..
Nagyon szeretik ezt a játékot a gyerekek, különösen nagyokat kacagnak, amikor sokan ülnek
egymás ölében.
Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak,
Felnőtteknek
Játék helyszíne: Szobai játék
Játék típusa: Vicces játék, Kismozgásos játék
4.Felfűzlek egy spárgára!
Kellékek: csapatonként egy spárga-, vagy fonalgombolyag.
Előkészület: kisorsoljuk az egyenlő létszámú csapatokat, s adunk minden csapatkapitánynak
egy spárgagombolyagot. A csapattagok egymás mellett állnak.
Feladat: a csapatkapitánynak fel kell fűznie a csapata tagjait a spárgára. A spárga útja: felül a
pulóveren be, s alul a pulóveren ki. Rajt jelzésre indul a verseny. Az első csapattag fogja
erősen a gombolyag elejét a kezében. Őt felfűzi a csapatkapitány, majd szépen megy sorba, s
felfűzi a csapattársait, mintha gyöngysort fűzne.
Melyik csapat a gyorsabb?
Játszhatjuk úgy a játékot, hogy csak a csapatkapitány vezetheti a spárgát, vagy úgy, hogy akit
éppen felfűz, az segíthet neki. Egy másik változat, hogy nincsen csapatkapitány, hanem
mindenki a mellette álló játékost fűzi fel, s gyorsan adja tovább a gombolyagot.
A szabályokat tisztázzuk a játék megkezdése előtt!
Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak,
Iskolásoknak, Felnőtteknek
Játék helyszíne: Szobai játék
Játék típusa: Csapatjáték, Ügyességi játék, Ügyességi csapatjáték, Vicces játék
5.Gubancoló
Kellékek: csapatonként egy szék, és egy gombolyag fonal.
Előkészület: sorsoljunk három vagy négy fős csapatokat.
Feladat: a csapatoknak fél percük van, hogy a fonalból minél többet a szék köré tekerjenek,
összevissza. Ezután a csapatok széket cserélnek, és a feladat az, hogy kiszabadítsák a széket,
vagyis gombolyítsák fel a fonalat. A fonalat szándékosan nem szabad elszakítani! A széket
nem szabad mozgatni!
Ne mondjuk el előre a játékosoknak, hogy mi lesz a feladat!
Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak
Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék
Játék típusa: Ügyességi játék, Vicces játék
6.Hogy nézel ki?
Kellékek: zenegép, nagyméretű vicces, színes ruhadarabok, kiegészítők.
Előkészület: a gyerekek kört alkotva üljenek a szőnyegre, vagy székekre.
Feladat: amíg szól a zene, körbeadjuk egymásnak kézről-kézre, a ruhacsomagot. Amikor leáll
a zene, az, akinél a ruhacsomag van, kivesz egy ruhadarabot, és felveszi magára. Addig megy
a játék, amíg el nem fogynak a ruhadarabok a zacskóból. Ekkor meg lehet beszélni, hogy ki
néz ki a legviccesebben, illetve ki volt a legszerencsésebb.
Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak
Játék helyszíne: Szobai játék
Játék típusa: Vicces játék, Kismozgásos játék
7.Hol a pocakod?
Kellékek: zenegép.
Előkészület: mielőtt elkezdjük a játékot, kérjük meg a gyerekeket, hogy mutassák meg a
hasukat, hátukat, popsijukat, kezüket, lábukat. Beszéljük meg a gyerekekkel, mi lesz a
feladatuk, amikor a zene leáll, s meghallják a játékvezető utasítását.
Először csak három testrész bekiabálásával játsszunk, majd jöhet a „kéz” és a „láb” szó is a
játékba.
Feladat: amíg a zene szól, a gyerekek szabadon táncolnak a szobában. Amikor a játékvezető
leállítja a zenét, s elkiáltja magát, hogy „pocak”, akkor a gyerekek gyorsan feküdjenek hassal
a földre. Ha a „hát” szót hallják, akkor feküdjenek a hátukra, s a „popsi” szónál csücsüljenek
le a földre. A „láb” szóra mindenki álljon meg, a „kéz” felkiáltásra pedig mindenki nyújtsa a
kezét a magasba.
A feladatok között hagyjuk, hogy mindenki táncolhasson kicsit, s élvezze a zenét. Amelyik
gyermek elfáradt, az kezelheti a zenegépet, ill. átveheti a játékvezető szerepét.
Figyeljünk rá, hogy a gyerekek ne nevessék ki egymást, ha valakinek kicsit lassabban megy
az utasítás végrehajtása!
Ez a játék kicsit elfárasztja a gyerekeket, így ezután játszhatunk velük egy ülős játékot, vagy
egy szellemi vetélkedőt.
Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak
Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék
Játék típusa: Ügyességi játék, Nagymozgásos játék, Kismozgásos játék
8.Kézfőzelék
Kellékek: olló, lepedő.
Előkészület: egy már nem használatos lepedőbe vágjunk lyukakat.
Feladat: egy játékos kivételével bújjunk be a lepedő alá, s egy-egy lyukon dugjuk ki a
kezeinket. Próbáljuk ne egymás melletti lyukon kidugni a kezeinket. A kint maradt játékosnak
a játékvezető segítségével meg kell találnia az egymáshoz tartozó kezeket. Ha megfog egy
összeillő kézpárt egyszerre, akkor a „gazdájának” elő kell bújnia a „főzelékből”.
Ha jól ismerik egymást a játékosok, akkor egy kéz kidugásával is játszhatjuk a játékot, amikor
a feladat az, hogy felismerjük melyik kéz kié.
4-6 gyereknél ne legyen több a lepedő alatt.
Játszhatjuk időre, csapatversenyben is.
Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak
Játék helyszíne: Szobai játék
Játék típusa: Vicces játék
9.Éhes kígyók
Résztvevők
optimális száma:
az egész csoport/osztály (a rendelkezésre
álló tér nagyságától függően)
Résztvevők
életkora:
3 éves kortól
Helyszín: bárhol játszható
Időtartam: 3–5 perc
Eszközszükséglet:
babzsákok, puha labdák, kartonkorongok
stb.
Fejlesztési
területek:
 tájékozódás az általános térben
 kapcsolat a társsal
 mozgásszabályozás
 finommotorika
A játék menete:
A teremben 10-40 db kis tárgyat szórunk szét. A gyerekekből 3–8 csoportot, „kígyót”
alakítunk ki, aminek megfelelően 3–10 fő kerül egy csoportba. Minden csoport esetében a
csoport vezetője lesz a kígyó feje, a középsők a teste, az utolsó gyermek pedig a farka. A
kígyó farkát jelképező gyermekeknek egy zsákot adunk. A kígyó tagjai egymás
kezét/vállát/derekát fogva haladnak, lehetőleg nem szakadnak el egymástól. Az éhes
kígyóknak az a feladata, hogy meghatározott idő alatt minél több „ételt” (különböző
tárgyakat) gyűjtsenek össze. Ha felvette a csoportvezető az adott tárgyat, akkor megállva,
egymásnak hátrafelé adogatva juthat el az adott tárgy az utolsóig. Így a „kígyó farka” a
tárgyat beteheti a zsákjába, és indulhat tovább az ételkeresés. Cél, hogy minél gyorsabban és
összehangoltabban „lakjanak jól” a kígyók. A játék addig tart, amíg minden tárgy el nem
fogy a játéktérről.
Módszertani tanácsok, megjegyzések
 Először kisebb létszámú (4-5 fős) csoportokkal kezdjük a játékot.
 A gyerekek létszámát és a csoportszámot igazítsuk a játékterület méretéhez!
 Játszassuk a játékot többféle csoportszámmal és csoportlétszámmal!
 Hívjuk fel a kígyók figyelmét, hogy mozgás közben nem ütközhetnek egymással.
Ütközés esetén mindkét kígyó elveszít a zsákjából egy tárgyat!
 Gyakran váltogassuk csoportokon belül a szerepeket!
 Játszathatjuk időre is. Ekkor az a kérdés, mennyi időre van szükségük a kígyónak,
hogy minden élelmet megegyenek.
Variációk, nehezítések:
 A szétszórt tárgyakat valamilyen rendező elv szerint is össze lehet szedni. Például a
kartonkorongokra/kislabdákra stb. számokat, színeket, betűket, képeket (főfogalom
meghatározás) is lehet ragasztani.
 Játszassuk kézfogással, vállfogással és derékfogással egyaránt!
A tárgyat hátraadogathatják a fejük fölött, jobb/bal kézzel, lábak között vagy egyéb
meghatározott módon.
10. Színek és testrészek találkozása
Kellékek: zenegép.
Előkészület: a zene szól, a játékosok szabadon mozognak a szobában, vagy a teremben.
Feladat: amikor a zene elhallgat, a játékvezető mond egy színt és megnevez egy testrészt.
Ekkor a gyerekeknek az elhangzottak szerint azzal a testrészükkel meg kell érinteniük
valamelyik társukon a megjelölt színt. Pl.: „Érints meg a füleddel valami zöldet!” Ekkor
mindenki keres valami zöld színű holmit a játékostársain (nadrág, karkötő, zokni, póló…), s
megérinti az egyik fülével. (Odaragad a fülével.) Amint ez mindenkinek sikerült, újra szólhat
a zene, s táncolhatnak a játékosok.
Pl.: Érints meg a kisujjaddal valami kéket! Érints meg a hajaddal, valami sárgát!...
Iskolásoknak a jobb-bal irányt is betehetjük az utasításokba. Pl.: Érints meg a bal
könyököddel valami pirosat!
A játékvezető figyeljen, s csak olyan színt mondjon, amilyen színű ruhadarab biztosan
megtalálható a játéktéren.
Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak.
Játékok.docx

Weitere ähnliche Inhalte

Empfohlen

Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Kurio // The Social Media Age(ncy)
 
Good Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them well
Good Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them wellGood Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them well
Good Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them well
Saba Software
 

Empfohlen (20)

Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
 
12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work
 
ChatGPT webinar slides
ChatGPT webinar slidesChatGPT webinar slides
ChatGPT webinar slides
 
More than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike Routes
More than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike RoutesMore than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike Routes
More than Just Lines on a Map: Best Practices for U.S Bike Routes
 
Ride the Storm: Navigating Through Unstable Periods / Katerina Rudko (Belka G...
Ride the Storm: Navigating Through Unstable Periods / Katerina Rudko (Belka G...Ride the Storm: Navigating Through Unstable Periods / Katerina Rudko (Belka G...
Ride the Storm: Navigating Through Unstable Periods / Katerina Rudko (Belka G...
 
Barbie - Brand Strategy Presentation
Barbie - Brand Strategy PresentationBarbie - Brand Strategy Presentation
Barbie - Brand Strategy Presentation
 
Good Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them well
Good Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them wellGood Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them well
Good Stuff Happens in 1:1 Meetings: Why you need them and how to do them well
 

Játékok.docx

  • 1. 1.Csomag érkezett! Kellékek: - Előkészület: a játékosok helyezkedjenek el szabadon a szobában vagy a kertben. Feladat: amikor a játékvezető felkiált: „Csomag érkezett!”, a gyerekek lekuporodnak a földre, leguggolnak, kicsire összehúzzák magukat, és nem mozdulnak. Majd így hangzik a következő utasítás: „A csomagból sok kiscica mászik elő! ”Ekkor a gyerekek életre kelnek, s kis cicaként miákolva szaladgálnak a szobában. Majd újra felhangzik a kiáltás:”Csomag érkezett!”, és a gyerekek megint mozdulatlan csomagokká alakulnak. „A csomagból pillangók röppenek elő!” S a játékosok szálldosva haladnak a szobában körbe. Ezt követően lehetnek a gyerekek kígyók, rendőrautók, labdák, halak, marslakók… A játék megkezdése előtt hívjuk fel a kisgyerekek figyelmét, hogy vigyázzanak egymás testi épségére! Ha a kertben játsszuk a játékot, lehet hangos, és fürge mozgású állatokat a „csomagba tenni”, de ha a szobába vagy a terembe „érkezik a csomag”, akkor halkabb, s lassúbb állatok, élőlények, járművek… bújjanak elő a csomagból. Kinek szól a játék: Kicsiknek, Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék Játék típusa: Vicces játék, Nagymozgásos játék, Kismozgásos játék 2.Cicamica kekszet eszel? Kellékek: egy tál keksz. Előkészület: álljunk körbe úgy, hogy a szomszédunk és köztünk legyen egy kis távolság. Tegyünk egy tányér kekszet a kör közepére. Válasszunk ki két cicát. A körben álló játékosok csukják be a szemüket! Feladat: a cicák próbáljanak beosonni közöttünk a körbe, kekszet lopni. Aki észreveszi, hogy valaki besurrant mellette, „csípje el” a keksztolvajt, és küldje őt a körön kívül. A játék akkor ér véget, ha mindkét cicának sikerül kekszet lopnia. A cicák hangos nyávogással jelezhetik, ha megszerezték a kekszet. Természetesen azt meg is ehetik. Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék Játék típusa: Ügyességi játék, Vicces játék, Kismozgásos játék 3.Csücsülj arrébb! Kellékek: - Előkészület: egymáshoz közel húzott székeken ülve, kört alkotunk. Feladat: a játékvezető állításokat mond, színekkel, tulajdonságokkal, jellemzőkkel… kapcsolatban. Akire igaz, illetve illik az elhangzott állítás, az a gyermek eggyel arrébb ül. Ha ül már valaki a széken, ha nem, akkor is arrébb csücsül. Ha valahol már egymás ölében ülnek
  • 2. a gyerekek, akkor csak a legfelső ülhet tovább. Az nyer, aki először visszaér a helyére. Pl.: Üljön eggyel arrébb, akin van sárga ruhadarab! Üljön arrébb eggyel, aki szereti a palacsintát! akinek fülbevaló van a fülében, akinek csíkos a zoknija, aki szeret mosolyogni, akit Petinek hívnak, akinek van kutyája….. Nagyon szeretik ezt a játékot a gyerekek, különösen nagyokat kacagnak, amikor sokan ülnek egymás ölében. Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek Játék helyszíne: Szobai játék Játék típusa: Vicces játék, Kismozgásos játék 4.Felfűzlek egy spárgára! Kellékek: csapatonként egy spárga-, vagy fonalgombolyag. Előkészület: kisorsoljuk az egyenlő létszámú csapatokat, s adunk minden csapatkapitánynak egy spárgagombolyagot. A csapattagok egymás mellett állnak. Feladat: a csapatkapitánynak fel kell fűznie a csapata tagjait a spárgára. A spárga útja: felül a pulóveren be, s alul a pulóveren ki. Rajt jelzésre indul a verseny. Az első csapattag fogja erősen a gombolyag elejét a kezében. Őt felfűzi a csapatkapitány, majd szépen megy sorba, s felfűzi a csapattársait, mintha gyöngysort fűzne. Melyik csapat a gyorsabb? Játszhatjuk úgy a játékot, hogy csak a csapatkapitány vezetheti a spárgát, vagy úgy, hogy akit éppen felfűz, az segíthet neki. Egy másik változat, hogy nincsen csapatkapitány, hanem mindenki a mellette álló játékost fűzi fel, s gyorsan adja tovább a gombolyagot. A szabályokat tisztázzuk a játék megkezdése előtt! Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek Játék helyszíne: Szobai játék Játék típusa: Csapatjáték, Ügyességi játék, Ügyességi csapatjáték, Vicces játék 5.Gubancoló Kellékek: csapatonként egy szék, és egy gombolyag fonal. Előkészület: sorsoljunk három vagy négy fős csapatokat. Feladat: a csapatoknak fél percük van, hogy a fonalból minél többet a szék köré tekerjenek, összevissza. Ezután a csapatok széket cserélnek, és a feladat az, hogy kiszabadítsák a széket, vagyis gombolyítsák fel a fonalat. A fonalat szándékosan nem szabad elszakítani! A széket nem szabad mozgatni! Ne mondjuk el előre a játékosoknak, hogy mi lesz a feladat! Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék
  • 3. Játék típusa: Ügyességi játék, Vicces játék 6.Hogy nézel ki? Kellékek: zenegép, nagyméretű vicces, színes ruhadarabok, kiegészítők. Előkészület: a gyerekek kört alkotva üljenek a szőnyegre, vagy székekre. Feladat: amíg szól a zene, körbeadjuk egymásnak kézről-kézre, a ruhacsomagot. Amikor leáll a zene, az, akinél a ruhacsomag van, kivesz egy ruhadarabot, és felveszi magára. Addig megy a játék, amíg el nem fogynak a ruhadarabok a zacskóból. Ekkor meg lehet beszélni, hogy ki néz ki a legviccesebben, illetve ki volt a legszerencsésebb. Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak Játék helyszíne: Szobai játék Játék típusa: Vicces játék, Kismozgásos játék 7.Hol a pocakod? Kellékek: zenegép. Előkészület: mielőtt elkezdjük a játékot, kérjük meg a gyerekeket, hogy mutassák meg a hasukat, hátukat, popsijukat, kezüket, lábukat. Beszéljük meg a gyerekekkel, mi lesz a feladatuk, amikor a zene leáll, s meghallják a játékvezető utasítását. Először csak három testrész bekiabálásával játsszunk, majd jöhet a „kéz” és a „láb” szó is a játékba. Feladat: amíg a zene szól, a gyerekek szabadon táncolnak a szobában. Amikor a játékvezető leállítja a zenét, s elkiáltja magát, hogy „pocak”, akkor a gyerekek gyorsan feküdjenek hassal a földre. Ha a „hát” szót hallják, akkor feküdjenek a hátukra, s a „popsi” szónál csücsüljenek le a földre. A „láb” szóra mindenki álljon meg, a „kéz” felkiáltásra pedig mindenki nyújtsa a kezét a magasba. A feladatok között hagyjuk, hogy mindenki táncolhasson kicsit, s élvezze a zenét. Amelyik gyermek elfáradt, az kezelheti a zenegépet, ill. átveheti a játékvezető szerepét. Figyeljünk rá, hogy a gyerekek ne nevessék ki egymást, ha valakinek kicsit lassabban megy az utasítás végrehajtása! Ez a játék kicsit elfárasztja a gyerekeket, így ezután játszhatunk velük egy ülős játékot, vagy egy szellemi vetélkedőt. Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak Játék helyszíne: Szobai játék, Kerti játék Játék típusa: Ügyességi játék, Nagymozgásos játék, Kismozgásos játék
  • 4. 8.Kézfőzelék Kellékek: olló, lepedő. Előkészület: egy már nem használatos lepedőbe vágjunk lyukakat. Feladat: egy játékos kivételével bújjunk be a lepedő alá, s egy-egy lyukon dugjuk ki a kezeinket. Próbáljuk ne egymás melletti lyukon kidugni a kezeinket. A kint maradt játékosnak a játékvezető segítségével meg kell találnia az egymáshoz tartozó kezeket. Ha megfog egy összeillő kézpárt egyszerre, akkor a „gazdájának” elő kell bújnia a „főzelékből”. Ha jól ismerik egymást a játékosok, akkor egy kéz kidugásával is játszhatjuk a játékot, amikor a feladat az, hogy felismerjük melyik kéz kié. 4-6 gyereknél ne legyen több a lepedő alatt. Játszhatjuk időre, csapatversenyben is. Kinek szól a játék: Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak Játék helyszíne: Szobai játék Játék típusa: Vicces játék 9.Éhes kígyók Résztvevők optimális száma: az egész csoport/osztály (a rendelkezésre álló tér nagyságától függően) Résztvevők életkora: 3 éves kortól Helyszín: bárhol játszható Időtartam: 3–5 perc Eszközszükséglet: babzsákok, puha labdák, kartonkorongok stb. Fejlesztési területek:  tájékozódás az általános térben  kapcsolat a társsal  mozgásszabályozás  finommotorika A játék menete: A teremben 10-40 db kis tárgyat szórunk szét. A gyerekekből 3–8 csoportot, „kígyót” alakítunk ki, aminek megfelelően 3–10 fő kerül egy csoportba. Minden csoport esetében a csoport vezetője lesz a kígyó feje, a középsők a teste, az utolsó gyermek pedig a farka. A kígyó farkát jelképező gyermekeknek egy zsákot adunk. A kígyó tagjai egymás kezét/vállát/derekát fogva haladnak, lehetőleg nem szakadnak el egymástól. Az éhes kígyóknak az a feladata, hogy meghatározott idő alatt minél több „ételt” (különböző tárgyakat) gyűjtsenek össze. Ha felvette a csoportvezető az adott tárgyat, akkor megállva, egymásnak hátrafelé adogatva juthat el az adott tárgy az utolsóig. Így a „kígyó farka” a
  • 5. tárgyat beteheti a zsákjába, és indulhat tovább az ételkeresés. Cél, hogy minél gyorsabban és összehangoltabban „lakjanak jól” a kígyók. A játék addig tart, amíg minden tárgy el nem fogy a játéktérről. Módszertani tanácsok, megjegyzések  Először kisebb létszámú (4-5 fős) csoportokkal kezdjük a játékot.  A gyerekek létszámát és a csoportszámot igazítsuk a játékterület méretéhez!  Játszassuk a játékot többféle csoportszámmal és csoportlétszámmal!  Hívjuk fel a kígyók figyelmét, hogy mozgás közben nem ütközhetnek egymással. Ütközés esetén mindkét kígyó elveszít a zsákjából egy tárgyat!  Gyakran váltogassuk csoportokon belül a szerepeket!  Játszathatjuk időre is. Ekkor az a kérdés, mennyi időre van szükségük a kígyónak, hogy minden élelmet megegyenek. Variációk, nehezítések:  A szétszórt tárgyakat valamilyen rendező elv szerint is össze lehet szedni. Például a kartonkorongokra/kislabdákra stb. számokat, színeket, betűket, képeket (főfogalom meghatározás) is lehet ragasztani.  Játszassuk kézfogással, vállfogással és derékfogással egyaránt! A tárgyat hátraadogathatják a fejük fölött, jobb/bal kézzel, lábak között vagy egyéb meghatározott módon. 10. Színek és testrészek találkozása Kellékek: zenegép. Előkészület: a zene szól, a játékosok szabadon mozognak a szobában, vagy a teremben. Feladat: amikor a zene elhallgat, a játékvezető mond egy színt és megnevez egy testrészt. Ekkor a gyerekeknek az elhangzottak szerint azzal a testrészükkel meg kell érinteniük valamelyik társukon a megjelölt színt. Pl.: „Érints meg a füleddel valami zöldet!” Ekkor mindenki keres valami zöld színű holmit a játékostársain (nadrág, karkötő, zokni, póló…), s megérinti az egyik fülével. (Odaragad a fülével.) Amint ez mindenkinek sikerült, újra szólhat a zene, s táncolhatnak a játékosok. Pl.: Érints meg a kisujjaddal valami kéket! Érints meg a hajaddal, valami sárgát!... Iskolásoknak a jobb-bal irányt is betehetjük az utasításokba. Pl.: Érints meg a bal könyököddel valami pirosat! A játékvezető figyeljen, s csak olyan színt mondjon, amilyen színű ruhadarab biztosan megtalálható a játéktéren. Kinek szól a játék: Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak.