Az emberi tudattérkép ismertetése és ezáltal a kalibrálható tudatosság megismerése, amely új utat nyit a tudatkutatás számára....

1. Dr. David R. Hawkins
ERŐ kontra erő
Az igazság kiderítése és a tudatosság színtjei
A fontosabb részek a kötetből
Előszó
Néha a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb elmagyarázni. E könyv nagy része egyszerű dolgok
nyilvánvalóvá tételével foglalkozik. Ha csak egyetlen egyszerű dolgot is képesek vagyunk mélyrehatóan
megismerni, azzal jelentős mértékben megnövelhetjük képességünket a világegyetem természetének és magának
az életnek a megértésére.
A kineziológia ma már elfogadott tudomány, amely az izmoknak a különféle ingerekre adott, „mindent
vagy semmit" jellegű válaszreakciójának tesztelésén alapul. A pozitív inger erős tesztválaszt eredményez, míg a
negatív ingerek hatására kimutathatóan gyengül a vizsgált izom. Az elmúlt 25 évben sok helyen vezették be
diagnosztikai céllal a klinikai kineziológiai izomteszteket. Goodheartnak a témával kapcsolatos eredeti kutatásait dr.
John Diamond alkalmazta jóval szélesebb körben, s a nagyközönséget az ő könyvei ismertették meg a
kineziológiával. Diamond azt is megállapította, hogy ez a pozitív vagy negatív válasz fizikai és szellemi jellegű
ingerekkel egyaránt kiváltható.
Az e kötetben ismertetett kutatás még néhány lépéssel továbbfejlesztette dr. Diamond módszerét. Igy
jutott el addig a felfedezésig, hogy a kineziológiai reakció az ember azon képességének eredménye, amely nem
csupán a pozitív ingert tudja megkülönböztetni a negatívtól, hanem az anabolikus (az életet ."építő") dolgokat a
katabolikusaktól (az életet „lebon-tóktól"), valamint - ami a legdöbbenetesebb - az igazat a hamistól.
Maga a teszt egyszerű, gyors és szinte „bombabiztos". A vizsgált alanyoknál kimutatható, hogy objektív
igazságokra pozitív izomválasszal, hamis állításokra viszont negatív izomválasszal reagálnak. Ez a jelenség
bizonyítottan független a vizsgálati alany adott témával kapcsolatos véleményétől vagy ismeretétől, továbbá az illető
kulturális környezetétől és a vizsgálat idejétől. A teszteredmények tehát kielégítik a megismételhetőség tudományos
követelményét, s így bármely kutató által megbízható módon igazolhatók. A módszer az emberi történelemben
először objektív alapot nyújt az igaz és a hamis állítások megkülönböztetéséhez, s ez véletlenszerűen kiválasztott
és az adott témában járatlan személyeken is bármikor ellenőrizhető.
Sőt mi több, azt is megállapítottuk, hogy ez a tesztelhető jelenség alkalmas az emberi tudat szintjeinek
kalibrálására is. A vizsgálatok eredménye egy olyan önkényes, logaritmikus, egész számokból álló skála lett,
amelyen az emberi létélmény minden területének relatív tudati szintje elhelyezhető. A kimerítő kutatások nyomán
így kirajzolódott az az 1 és 1000 közé kalibrált tudati skála, amelyen a 10 hatványkitevői jelzik az emberi tudat vala-mennyi
lehetséges szintjének EREJÉT.
Az e felfedezés igazolása céljából elvégzett sok millió kalibrációs mérés azt is világossá tette, hogy az
emberi lét energiaszintjeiben határozott rétegződés figyelhető meg, s hogy figyelemre méltó különbség van az ERO
és az erő, illetve azok tulajdonságai között. Emiatt aztán teljesen újra kellett értelmezni az emberi viselkedést, hogy
azonosíthatóak legyenek azok a láthatatlan energiamezők, amelyek azt irányítják. Kiderült, hogy a kalibrált skála
pontosan egybeesik az örök filozófia (philosophia perennis) hierarchiájának alszintjeivel; ezután azonnal
felismerhetővé váltak összefüggései a szociológia, a klinikai pszichológia és a tradicionális spiritualitás érzelmi és
értelmi jelenségeivel.
A kalibrált skálát itt a korszerű elméleti fizika legújabb felfedezései és a káoszelmélet nemlineáris
dinamikájának fényében vizsgáljuk. A kalibrált szintek szerintünk a tudat birodalmán belüli erőteljes
attraktormezőknek (vonzási mezőknek) felelnek meg, amelyek domináns hatást gyakorolnak az emberi létre, s
ezzel meghatározzák az emberi viselkedés tartalmát, jelentését, értékét, és szervező energiaként hatnak annak
átfogó mintázataira.
1

2. Az attraktormezök tudati szintek szerinti rétegződése új paradigmát kínál az összes eddigi emberi
létélmény átértelmezéséhez. Azzal, hogy eddig hozzáférhetetlen adatokat is hozzáférhetővé tesz, módszerünk
rendkívül értékesnek ígérkezik a történelmi kutatásokhoz, és igen hasznos lehet az emberiség jövőjének
szempontjából. Hogy hangsúlyozzuk e módszer kutatási eszközként történő alkalmazásának hasznát, számos
példát hozunk fel az emberi tevékenység legkülönbözőbb területeiről: elméletieket a művészetek, a történelem, a
kereskedelem, a politika, a gyógyászat, a szociológia és a természettudományok terén; gyakorlatiakat a marketing,
a reklám, a kutatás és fejlesztés terén; és empirikusakat a pszichológia, a filozófia és a vallástudomány világából.
Konkrét alkalmazásokat javaslunk olyan változatos szakterületeken, mint a kriminológia, a hírszerzés, a szen-vedélybetegek
kezelése vagy az önfejlesztés.
Az itt részletezett kutatási módszer további felhasználásait és extrapolációs lehetőségeit azonban
egyelőre éppen csak érintettük. Annak ellenére, hogy az itt leírt eredmények 20 év kutatásaiból születtek, és
számos kutatócsoport által több ezer alanyon elvégzett kalibrációk millióit összegzik, e könyv épphogy elkezdi
feltárni a tudományok és művészetek javára a módszerben rejlő lehetőségeket. Mégis talán mind közül a
legfontosabb, hogy magában rejti spirituális fejlődésünk és érésünk ígéretét, hogy elérhessük a tudatosság
legmagasabb szintjeit, sőt talán magát a megvilágosodást is.
A könyvben ismertetett kineziológiai vizsgálati eljárás segítségével bármilyen - múltbeli vagy jelenkori -
témáról korlátlan mennyiségű információ érhető el. A felismerés azonban, hogy bárhol és bármikor megtudható
gyakorlatilag minden, bármiről és bárkiről legyen is szó, először talán komoly megrázkódtatást okoz. A reakció
általában annak köszönhető, hogy rádöbbenünk a tudat helyhez nem kötött, személytelen és egyetemleges jellegé-re,
konkrétan pedig annak, hogy ra|övünk: gondolataink és motivációink bárki számára, bármikor megfigyelhetők és
megismerhetők. Nyugtalanító lehet a tudat, hogy minden egyes gondolatunk és tettünk kitörölhetetlen, örökké
fennmaradó nyomot hagy a világmindenségben.
A rádióhullámok és a röntgensugarak felfedezéséhez hasonló módon a világmindenség működésére
vonatkozó ismereteink hirtelen bővülése nem csupán lehetővé teszi, hanem egyenesen meg is követeli világnéze-tünk
átértékelését. Az új tudás következményei miatt át kell dolgoznunk a régi elképzeléseket; tágabb
összefüggésekbe kell helyeznünk azokat. Igaz ugyan, hogy ez némi intellektuális stresszt okozhat, de az emberi
viselkedés eme tudományos átértékelése felfedheti a személyes és a társadalmi problémák alapvető struktúráit, s
ezzel egyben megoldási lehetőségeikre is rávilágít.
Mivel e módszer valójában rendkívül egyszerű, nagyon nehéz a bonyolultságért rajongó világ elé tárni.
Bármennyire bizalmatlanok vagyunk is az egyszerűsítéssel szemben, a világban kétféle embert különböztethetünk
meg: hívőket és nem hívőket. A nem hívők számára minden hamis, amíg igaznak nem bizonyul; a hívők viszont
szinte minden jóhiszeműen mondott állítást igaznak feltételeznek, amíg az hamisnak nem bizonyul. A cinikus
kétkedés pesszimista álláspontja félelemből fakad. Az ínformációelfogadás jóval optimistább jellegének gyökerei a
magabiztosságban keresendők. Mindkét hozzáállás működik, s mindkettőnek megvannak a maga előnyei és
hátrányai. Ezért aztán a könyv megírása során meg kellett birkóznom azzal a nehézséggel, hogy adataimat oly
módon tárjam az olvasók elé, hogy azok mindkét oldalról nézve hitelesek legyenek.
E könyv szövege az oximoronokra (ellentétes értelmű szókapcsolatokra) épül: úgy íródott, hogy segítse
az úgynevezett „jobb agyféltekés" és „bal agyféltekés" megértest is. A valóságban holisztikus, azaz az egészre
kiterjedő mintafelismeréssel ismerjük meg a dolgokat. Egy teljesen új fogalmat az ismerős vonások alapján
ismerhetünk meg legkönnyebben. Ezt a fajta megértést olyan fogalmazási stílus segíti elő, amelyre a „lezárás"
jellemző. Ahelyett, hogy csak jelzőket és példákat használnánk a gondolatok kifejtésére, inkább végigvisszük, majd
ismétléseket alkalmazva be is fejezzük azokat. A fogalom ezek után „kész van", és az elme megnyugodhat. Ez a
fajta megközelítés azért is kívánatos, mert a harmadik fejezetet olvasó elme már nem lesz azonos azzal, amelyik
még csak az első fejezetet fogadta be.
Ha már itt tartunk: az a nézet, hogy egy könyvet az első fejezettel kezdve, sorban haladva kell
végigolvasni, nem más, mint rögzült bal agyféltekés hozzáállás. Ez a földhözragadt newtoni fizika gyalogösvénye,
amely egy olyan korlátozott és korlátozó világnézeten alapul, amelyben az esemé-nyék állítólag mindig A-*B->C
sorrendben zajlanak. A rövidlátásnak ez a formája egy idejétmúlt valóságképből fakad. Tágasabb és sokkal
átfogóbb felfogásunk nem csupán a legkorszerűbb fizikából, matematikából és nemlineáris elméletekből táplálkozik,
hanem olyan megérzésekből is, amelyek érvényességét empirikus módon bárki ellenőrizheti.
A téma ismertetésében általában az jelenti a kihívást, hogy egy paradoxont kell megoldani: nemlineáris
fogalmakat kell lineáris jellegű, mondatról mondatra haladó szerkezetbe foglalva megértetni. Azok a
tudományterületek, ahonnan az adatok származnak, maguk is elég bonyolultak és nehezen érthetők, úgyis mint a
korszerű elméleti fizika és annak matematikája, a nemlineáris dinamika, a káoszemélet és annak matematikája, a
korszerű viselkedési kineziológia, a neurobiológia, az örvényelmélet, valamint az ismeretelmélet és a lételmélet
filozófiai elemei. Ezen túlmenően foglalkozni kellett az emberi tudat természetével: ez maga is feltérképezetlen
terület, amelynek pereméről az összes tudományág visszahúzódott. E témakörök valóban alapos, tisztán
intellektuális nézőpontból való megismerése szédítően nagy feladatot jelent: talán egy élet sem elegendő hozzá.
Ezért aztán nem is próbálkoztam meg e félelmetes feladattal, hanem inkább igyekeztem kiszűrni az egyes
tárgykörök lényegét, s csak e „koncentrátu-mokat" használtam fel.
Ha csak egészen kezdetleges módon próbáljuk is elmagyarázni, hogyan működik a könyvben központi
szerepet játszó teszteljárás - amelyről eleinte úgy tűnik, meghaladja a világegyetem ismert törvényeit -,
elkerülhetetlenül eljutunk a korszerű elméleti fizika, a nemlineáris dinamika és a káoszelmélet intellektuális
területeire. Éppen ezért igyekeztem a lehetőségekhez merten szakkifejezésektől mentes módon tárgyalni e
témákat. Nem kell attól tartani, hogy a leírtak csak a pallérozott elmék számára lesznek érthetők: addig „körözünk"
2

3. az egyes fogalmak körül, amíg azok teljesen nyilvánvalóvá nem válnak. Valahányszor visszatérünk, hogy
megjegyzéseket fűzzünk egy-egy példához, minden alkalommal egyre világosabbá válik majd számunkra a kérdés.
Az effajta tanulás olyan, mintha repülőgépről derítenénk fel egy új területet: az első átrepüléskor még minden
ismeretlen, másodszorra már akad néhány ismerős tájékozódási pont, a harmadik alkalommal már kezd összeállni
a kép, s végül - pusztán a gyakori ismétlődésnek köszönhetően - ismerőssé válik a táj, A többi az elme beépített
mintafelismerő-rend-szereinek a dolga.
Mivel kissé félek attól, hogy az olvasóim - bármennyire igyekeztem is - talán nem értik majd meg munkám
fő üzenetét, most előre, külön is összefoglalom: Az egyén elméje olyan, mint egy hatalmas adatbázishoz
kapcsolódó számítógépes terminál. Az adatbázis maga az emberi tudat, amelynek saját tudatunk csupán az egyedi
kifejeződése, de gyökerei az egész emberiség közös tudatáig nyúlnak. Ez az adatbázis a zsenialitás birodalma:
miután pedig embernek lenni egyet jelent az adatbázisban való szerepléssel, ebből következik, hogy születése
folytán mindenki hozzáférhet ehhez a zsenialitáshoz. Az adatbázisban tárolt korlátlan információkról
bebizonyosodott, hogy azok néhány másodperc alatt bárki számára, bárhol és bármikor könnyedén elérhetők. Ez
valóban döbbenetes felfedezés, amely az egyén és az egész emberiség életét megváltoztathatja, méghozzá szinte
elképzelhetetlen módon és mértékben.
Az adatbázist nem korlátozza sem tér, sem idő, sem az egyedi tudat, éppen ezért különleges eszköze a
jövőbeli kutatásoknak, s ezért nyit meg új, ma még el sem képzelhető területeket a kutatás számára. Magában
hordozza az emberi értékek, viselkedések és hitrendszerek objektív alapra helyezésének ígéretét. Az e módszerrel
szerzett információk új fundamentumra állítják az emberi viselkedés megértését, és új paradigmát kínálnak az
objektív igazság ellenőrzéséhez. Mivel a módszert bárki, bárhol és bármikor használhatja, alkalmas arra, hogy
csírája legyen az emberi létélmény új, megfigyelhető és ellenőrizhető igazságon alapuló korszakának.
Rendelkezésünkre áll egy olyan eszköz, amellyel pontos különbséget tehetünk az igaz és a hamis, a
lehetséges és a lehetetlen, a jó szándékú és a rossz szándékú között. Rávilágíthatunk azokra az eddig figyelmen
kívül hagyott rejtett erőkre, amelyek meghatározzák az emberi viselkedést. íme egy módszer, amellyel választ
kaphatunk eddig megoldatlan személyes és társadalmi problémáinkra. A hamisság immár nem tarthatja uralma
alatt az életünket.
Az alább tárgyaltak előadásokon, videofelvételeken {lásd „C" függelék) keresztül könnyen taníthatónak
bizonyultak. Ezért meglehetősen sok fejtörést okozott számomra, hogyan öntsem mindezt olvasható formába. A
bizonyítékok olykor igen összetett jellegűek, az izomtesztelés viszont pofonegyszerű, olyannyira, hogy még a
gyerekek is egyből megértik a teendőket, és örömmel végzik azokat. Számukra nincs ebben semmi meglepő,
hiszen mindig is tudták, hogy kapcsolatban állnak ezzel az adatbázissal, amelyet mi, felnőttek már elfelejtettünk. A
gyermek vele született zsenialitása még közel jár a lényeghez: a mesében is a gyerekek vették észre, hogy a
császár meztelen. Hát igen, a zsenialitás már csak ilyen. Akkor mondhatom magamat sikeresnek, ha a könyv
végére érve az olvasó felkiált: „Hiszen ezt mindig is tudtam!" Az itt leírtak csupán azt tükrözik, amit már eddig is
tudtál, csak éppen nem tudtad, hogy tudod. Én csupán arra törekedtem, hogy a meglévő pontok
összekapcsolásával segítsek a rejtett kép feltárásában.
E könyv nagyon sokat ígér, talán minden más ígéretnél többet: eszközt adhat ahhoz, hogy észrevegyük,
ha félrevezetnek bennünket. (Soha többé nem kell úgy elolvasnunk egy könyvet, vagy úgy elmerülnünk valamilyen
tanban - ami egyébként elég veszélyes, és nagy ára lehet -, hogy előbb neellenőrizhetnénk azt.) Az e munkában
foglaltak igazságszintje a kalibrációk során 750-nek bizonyult (lásd az „A" függeléket), ami kultúránk jelen fejlettségi
szintjén szokatlanul magas értéknek számít. Imádkozom, hogy ez már az ígéret részleges valóra válása legyen.
Szerzőként abban reménykedem, hogy ez a könyv megszüntetheti a fájdalom, a szenvedés és a kudarc
forrásait, és segíthet abban, hogy az emberi tudat valamennyiünkben az öröm szintjére emelkedjen, arra a szintre,
amelynek az emberi létélmény alapjául kellene szolgálnia.
A könyvben összefoglalt munka 1965 januárjában kezdődött, és 1994 júniusában ért véget. Az anyag
jelentős része eredetileg egy doktori disszertációhoz készült. Az ismertetett eredmények független módon, a
könyvben részletezett kutatási módszer - a kineziológiai válaszreakció - segítségével születtek. A munka spontán
módon, külső információs forrásokra való hivatkozás nélkül fejlődött, a mások által elért eredmények csak később
épültek be, hogy intellektuális vonatkoztatási rendszerként szolgáljanak. Következtetéseink nagyobb részét azok a
világszerte folyó kutatások is megerősítették, amelyeket az első jelentős, a tudattal foglalkozó konferencián
ismertettek, A tudat tudományos megalapozása felé címmel. (Arizonai Egyetem, Egészségtudományi Központ,
Tucson, 1994. április).'
Kutatócsoportjaink a könyvben ismertetett vizsgálati módszerrel minden fejezet, bekezdés és mondat
igazságszintjét ellenőrizték. (A tesztek például hibát jeleztek az önmagukat a hírnevük miatt elpusztító hírességek
listájában. Amikor alaposan átnéztük a neveket, kiderült, hogy John Lennon nem illik a többiek közé, hiszen őt
meggyilkolták. Miután a nevét töröltük, a mondat - s ezzel a bekezdés és az oldal - igazságszintje a fejezet többi
részéhez hasonló értékűre nőtt.)
A könyv próbaváltozatait eljuttattuk néhány kiválasztott olvasóhoz; egyszerű egészségügyi dolgozók
éppúgy voltak köztük, mint államfők, például Mihail Gorbacsov. Néhányuk véleményét a hátsó boritón ismertetjük.
Minden egyes személy egyedi módon reagált a téma tárgyalására. (Érdekes megfigyelés: az anyaggal való
megismerkedés után a vizsgált személyek pontszáma megnőtt. Ezek szerint az adatokkal történő puszta érintkezés
is elegendőnek bizonyult az alanyok tudati szintjének a növeléséhez.) Mivel a munka jelentősége és gyakorlati
alkalmazásai igen változatosak, és mert az anyag bármely része úgy fókuszálható és bővíthető tovább, hogy
megfeleljen az adott közönség érdeklődésének, egyes részletei tökéletesen alkalmasnak tűntek arra, hogy azokat
különféle érdeklődésű csoportok elé tárjuk.
3

4. A szerző az anyag egy részét már előadta 1986-ban, a kaliforniai San Mateóban rendezett, A tudat és a
szenvedélybetegségek első nemzetközi konferenciája2 nyitóbeszédében, s előadásának kivonata meg is jelent a
konferencia anyagát összefoglaló, a Brookridge Institute által készített kiadványban (Beyond Addictions, Beyond
Boundaries; szerkesztette Shirley Burton és Leo Kiley, 1986) (Addikcíókon és határokon túl).* Az előadás
jelentősen kibővített változatát négyórás videofelvétel formájában mutatták be a San Franciscóban 1987-ben
megrendezett A tudat és a szenvedélybetegségek második országos konferenciája* című rendezvényen.
Az anyag más részei egy, az Egyesült Államokban megjelent videofelvétel-sorozatban is szerepet kaptak:
Nagy válságok kezelése; Szív- és koszorúér-problémák; Depresszió; Alkoholizmus; Lelki elsősegély; Az öregedés
folyamata; Fájdalom és szenvedés; Testsúly; Aggodalom, félelem és szorongás; Egészség; Betegség; Különleges
kapcsolatok; Szexualitás. (Coleman Publishers, Amityville, New York, 1984-1986).5
Az itt leírtak bizonyos részleteiről szó esett azokon a háromórás előadásokon, amelyeket öt éven át
hetente tartottak az egyik alkohol- és kábitószer-elvonó rehabilitációs központban (Sedona Villa, Camelback
Hospitál, 1984-1986)."
Mindazonáltal ez az első eset, hogy a tudat anatómiáját a maga teljességében, tiszta formában, a
hallgatóság érdekében tett egyszerűsítések és kihagyások nélkül vázolom fel.
Bevezetés
Minden emberi vállalkozás közös célja az emberi létélmény megértése vagy befolyásolása. Az ember e
célból egész sor leíró és elemző tudományágat hozott létre: az erkölcstant, a bölcsészetet, a lélektant és így
tovább. Hihetetlenül sok időt és pénzt fordítanak az adatok összegyűjtésére és elemzésére abban a reményben,
hogy sikerül előre jelezni az emberi viselkedés irányzatait. E kétségbeesett kutatásban hallgatólagosan benne
foglaltatik a várakozás, hogy előbb-utóbb rátalálunk valamiféle „végső válaszra". Úgy tűnik, mindig azt hisszük,
hogy ha rábukkanunk, ez a „válasz" lehetővé teszi majd számunkra az összes gazdasági, közegészségügyi,
közbiztonsági és politikai probléma megoldását. Eleddig azonban egyiket sem sikerült megoldanunk.
Nem mintha nem lenne elegendő adatunk, hiszen szinte fuldoklunk az adatok tengerében. A gond az,
hogy nincsenek megfelelő eszközeink az adatok jelentőségének értelmezéséhez. Még a kérdéseink sem
megfelelőek, mivel nem volt eszközünk, amellyel lemérhettük volna kérdéseink helyénvalóságát vagy pontosságát.
Az ember mai és örök dilemmája, hogy saját intellektusának termékeit képzeli valóságnak.' Azonban az
ilyen mesterséges feltevések csupán egy önkényes észlelési pont alkalmazásának eredményei. A kapott válaszok
nem kielégítő volta a kérdező nézőpontjával együtt járó korlátozottság következménye. A kérdés
megfogalmazásában vétett legcsekélyebb hiba is többszörösen köszön vissza a kapott válaszban.
A megértéshez nem elegendő az adatok puszta tanulmányozása, az adatokat ugyanis a megfelelő
összefüggésben kell vizsgálni. Az adatok egészen addig haszontalanok, amíg meg nem tudjuk, hogy mit
jelentenek. Jelentésük megismeréséhez pedig nem elég a megfelelő kérdést feltenni, de szükség van a megfelelő
eszközökre is, amelyek lehetővé teszik az adatok értelmes, szelektív és leíró jellegű folyamatokkal történő tanulmá-nyozását.
Bármennyire igyekeztünk is mélyrehatóan megérteni az emberi viselkedést, annak java része
megfejthetetlen maradt számunkra. A megismeréshez kidolgozott rendszereink hatalmasnak és lenyűgözőnek tűn-hetnek,
ám kialakításuk korlátai miatt végül mégis mindegyik zsákutcába vezetett. Miközben az embert sújtó
problémák természetét tanulmányoztuk, nyilvánvalóvá vált, hogy soha nem állt rendelkezésünkre olyan megbízható
kísérleti mérce, amellyel mérni és értelmezni tudtuk volna az ember motivációit és tapasztalatait a történelem során.
A filozófia a maga számos ágával úgy törekszik az emberi létélmény megértésére, hogy absztrakciókat
alkot, majd feltevéseket tesz arra vonatkozóan, hogy miként állnak azok összhangban valamiféle végső valósággal.
A politikai rendszerek a viszonylagos emberi értékekkel kapcsolatos feltevéseken alapulnak, ám nincs semmilyen
bizonyítható tényalapjuk. Az erkölcsi rendszerek végső soron önkényes kísérleteknek bizonyulnak arra
vontakozóan, hogy az emberi viselkedés rendkívüli összetettségét a jó és a rossz túlságosan is leegyszerűsített
kategóriáira redukálják. A tudattalan feltárásával a pszichoanalízis még zavarosabbá tette a helyzetet: a különböző
nézőpontok eredményeként a kezelések és a pszichológiai tanok zavarba ejtő sokasága jelent meg. Az ember
önmaga megértésére irányuló kísérleteinek e zűrzavara végül olyan jelentéstani ingovánnyá vált, amelyben
bizonyos mértékig bármi igaz lehet, amit csak kimondhatunk. Lévén hogy bizonytalanok vagyunk az ok-okozati
összefüggések pontos természetét illetően, még a mérhető eredményeket is hajlamosak vagyunk hamis okoknak
tulajdonítani.
Az összes gondolati rendszer a következő végzetes hibákat rejti magában: 1. a szubjektív és az objektív
közti különbségtétel hiányát; 2. az alapkonstrukcióra és a terminológiára jellemző kontextuskorlátozottság figyelmen
kívül hagyását; 3. a tudat természetére vonatkozó ismeretek hiányát; és 4. az ok-okozati összefüggések
természetének félreismerését. E hibák következményei akkor válnak majd nyilvánvalóvá, ha új szemszögből, új
eszközökkel kezdjük feltárni az emberi létélmény fő területeit.
A társadalom állandóan arra fordítja erőfeszítéseit, hogy az okozatokat korrigálja, ahelyett, hogy az
okokat próbálná kijavítani. Ennek részben az az oka, hogy az emberi tudat fejlődése igen lassan halad. Az
emberiség még éppen csak, hogy fellépett a létra legalsó fokára: még az olyan primitív problémákat sem oldottuk
meg, mint a világban tapasztalható éhezés. Az emberiség eddigi eredményeiben az a leglenyűgözőbb, hogy azokat
szinte vakon, próbálkozások útján, kudarcok és sikerek által sikerült elérni. Ez a véletlenszerű megoldáskeresés
4

5. hihetetlenül bonyolult útvesztőket hozott létre, holott a valódi válaszokra mindig az egyszerűség jellemző. A világ-egyetem
legfőbb alaptörvénye a gazdaságosság. A világegyetem egyetlen kvarkot sem pazarol el: mindnek
megvan a célja, s valamennyi részt vesz az egyensúly kialakításában. Nincsenek fölösleges események.
Az ember mindaddig nem léphet túl az önmagára vonatkozó tudás hiányán, amíg meg nem tanul a
látszólagos okok mögé nézni. Történelmünkből tudjuk, hogy a válaszok sohasem a világban található „okok"
feltárásából születnek. Azokat a körülményeket kell feltárni, amelyek a látszólagos okok mögött húzódnak meg; és
ezek a körülmények csakis az ember tudatában léteznek. Egyetlen problémára sem található végleges megoldás
úgy, hogy eseménysorokat különítünk el, majd rájuk vetítjük az „ok-okozati összefüggés" képzetét. A megfigyelhető
világban nincsenek okok. Amint azt bizonyítani fogjuk, a megfigyelhető világ az okozatok világa.
S hogy mik az ember kilátásai? Lehetséges volna, hogy a társadalom kaotikus alrendszerei miatt olyan,
mint egy elszabadult csatahajó, amely eleve pusztulásra ítéltetett? A társadalomnak a jövővel kapcsolatos rossz
előérzete mögött ez a perspektíva áll. A nemzetközi közvélemény-kutatások szerint a világon mindenütt
nagymértékű a boldogtalanság, még a legfejlettebb országokban is.2 Míg a többség beletörődőén a pesszimista
szemléletet választja, s egy jobb „túlvilági" életért fohászkodik, addig az utópisztikus jövő megpillantására képes
kisszámú látnók nem tudja megmondani, milyen eszközökkel érhetnénk el a jobb jövő megvalósulását. A
társadalomnak az eszközök meglátóira van szüksége, nem pedig a célok megálmodóira. Ha rendelkezésünkre
állnak az eszközök, a célok úgyis feltárulnak előttünk.
Alaposabb vizsgálat után kiderül, hogy azért nehéz megtalálnunk a hatékony eszközöket, mert
képtelenek vagyunk különbséget tenni lényeges és lényegtelen között. Eddig még nem született olyan rendszer,
amely módszert kínált volna az erőteljes és hatékony megoldásoknak a gyenge és hatástalan megoldásoktól való
elkülönítésére. Sőt még értékelési rendszereink is eredendően alkalmatlanok a dolgok valós megítélésére.
A társadalom választásait az esetek többségében a célszerűség, a statisztikai hibák, az érzelem, a
politika vagy a sajtó részéről megnyilvánuló nyomás, személyes előítélet és hagyományos érdek határozza meg. A
bolygó valamennyi lakójának életét befolyásoló létfontosságú döntések születnek olyan körülmények között,
amelyek szinte garantálják a kudarcot. Tekintettel arra, hogy a társadalmaknak nincs kellő valóságalapjuk a
hatékony problémamegoldások kidolgozására, újra meg újra visszatérnek az erő alkalmazásához (például
törvények, adózás, háború, szabályok, előírások formájában), ami ráadásul rendkívül költséges, ahelyett hogy a
sokkal gazdaságosabb ERŐT alkalmaznák.
Az ember két alapvető képessége, az értelem és az érzelem eredendően megbízhatatlanok; ezt
bizonyítja a hajszálon múló egyéni és kollektív túlélések történelmi sorozata is. Noha cselekedeteinket az
értelmünknek tulajdonítjuk, az ember elsődlegesen mintafelismerés alapján működik. Az adatok logikus
elrendezése főként arra szolgál, hogy javítsa a mintafelismerő rendszert, amely azután „igazsággá" válik.3
Valójában azonban soha semmi sem „igaz", legfeljebb bizonyos körülmények között, és akkor is csak egy bizonyos
- jellemzően meg nem nevezett - nézőpontból.
Ennek eredményeként a gondolkodó ember arra a következetésre jut, hogy minden problémájának
forrása a „tudás" nehézsége. Az elme végül elérkezik az ismeretelmélethez, a filozófia azon ágához, amely azt
vizsgálja, hogyan és milyen mértékben tudhat az ember bármit is. Az efféle filozófiaivizsgálódások igen
elmélyültnek vagy éppen teljességgel lényegtelennek tűnhetnek, de az általuk felvetett kérdések az emberi
létélményben mindenképpen központi szerepet játszanak. Bárhol kezdjük is el az emberi tudás tanulmányozását,
végül mindig a tudatosság jelenségénél és az emberi tudat természeténél kötünk ki. Legvégül pedig ugyanarra a
felismerésre jutunk: az ember állapotának bárminemű továbbfejlesztéséhez olyan ellenőrizhető megismerési alap
kell, amelyben nyugodtan megbízhatunk.
Az ember fejlődése előtt álló fő akadály eszerint a tudat természetére vonatkozó ismeret hiánya. Ha
magunkba nézünk és megvizsgáljuk az elménkben pillanatról pillanatra zajló folyamatokat, hamarosan ráébredünk,
hogy az elme sokkal gyorsabban működik, mint ahogy azt beismerné. Nyilvánvaló lesz, hogy az elképzelés,
miszerint cselekedeteink átgondolt döntéseken alapulnak nem más, mint nagyszabású önámítás. A döntéshozatal a
tudat feladata; az elme hihetetlen sebességgel hoz döntéseket sok millió részadat, valamint azok összefüggései és
kivetítései alapján oly módon, amely messze meghaladja a tudatos felfogást. Ez egyfajta globális működés, amit a
nemlineáris dinamika új tudományában attraktoroknak nevezett energiaminták határoznak meg.4
A tudat pillanatról pillanatra, automatikusan választja ki azt, amit a legjobbnak ítél; ez ugyanis az egyetlen
működés, amelyre képes. A konkrét adatokhoz rendelt relatív súlyt és értéket az uralkodó attraktormintázat ha-tározza
meg, amely az egyénben vagy elmék egy csoportjában közösen hat. E minták azonosíthatók, leírhatók és
kalibrálhatok, s az így nyert információk alapján teljesen újszerű kép rajzolódik ki az emberi viselkedésről, a
történelemről és az emberiség sorsáról.
Ez a könyv - 20 évi megfeszített kutatómunka és több millió kalibráció eredménye - bárki számára
hozzáférhetővé teheti ezt a tudást. Egyáltalán nem meglepő, hogy ez a felismerés a tudat élettana, az emberi
idegrendszer működése és a világegyetem fizikája közötti szerencsés kapcsolatból fakad: jusson csak eszünkbe,
hogy mi magunk is egy olyan világegyetem részei vagyunk, amelyben minden mindennel kapcsolatban áll, s
amelynek így - legalábbis elméletileg - minden titka hozzáférhető számunkra, ha tudjuk, hol és hogyan keressük.
Felemelheti-e magát az ember a saját hajánál fogva? Miért ne? Csak meg kell növelnie a rá ható
felhajtóerőt, s erőlködés nélkül fog egy magasabb állapotba emelkedni. Az erő nem képes erre; az ERŐ azonban
nemcsak képes rá, hanem folyamatosan meg is teszi.
Az ember azt képzeli, hogy olyan erők révén él, amelyeket irányítani tud. Valójában azonban egy
ismeretlen forrásból fakadó ERŐ határozza meg az életét, amelyet egyáltalán nem irányíthat. Az ERŐ ugyanis
könnyed, láthatatlan, s létezését sokáig még csak nem is gyanítottuk. Az erőt érzékeken keresztül tapasztaljuk
5

6. meg, az ERŐ azonban csak belső tudatosságon keresztül ismerhető fel. Az embert jelen állapotában
mozgásképtelenné teszi, hogy hihetetlen EREJŰ attraktor jellegű energiamintázatokhoz igazodik, amelyeket
ugyanakkor - nem tudatosan - ő maga hoz mozgásba. Pillanatról pillantra haladva - fejlődésének ebben a
szakaszában megrekedve - lebeg, hiszen az erő energiái megkötik, az ERŐ energiái pedig előrehajtják.
Az egyén olyan, mint a tudat tengerén úszó parafa dugó: nem tudja, hol van, honnan jött és merre tart, s
azt sem tudja, mire való ez az egész. A talányok végtelen útvesztőjében bolyongó ember évszázadról évszázadra
ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, s ez ugyanígy fog folytatódni, hacsak tudata nem tesz egy minőségi ugrást. Az
összefüggések és a megértés ilyen hirtelen kitágulásának egyik jele a bensőségesen megtapasztalt meg-könnyebbülés,
öröm és áhítat. Mindazok, akik átélték már ezt az élményt, úgy érzik, hogy igen becses ajándékot
kaptak a mindenségtől. A tényeket csak erőfeszítések révén lehet összegyűjteni, az igazság azonban erőlködés
nélkül tárul fel.6 E könyv segítségével remélhetőleg az olvasó is megértheti és előkészítheti személyes
megvilágosodásának körülményeit, aminél nagyszerűbb kaland egyszerűen elképzelhetetlen.
dr. Dávid R. Hawkins The Institute for Advanced Theoreticat Research
Sedona, Arizona, 1995
………………………………………………………………………………………………………………………
II. fejezet
Történet és módszertan
E könyv tartalma 20 év azon kutatásain alapul, amelyek keretében több millió kalibrációt végeztünk el a
legkülönfélébb korú, személyiségtípusú és hátterű tesztalanyok ezrein. A kutatás klinikai módszerű, ezért széles
körű gyakorlati jelentőséggel bír. Mivel a vizsgálati módszer az emberi kifejezési formák bármelyikére alkalmazható,
sikeresen kalibráltunk különböző irodalmi, építészeti és művészeti alkotásokkal, tudományokkal, nagyjelentőségű
eseményekkel és az emberi relációk bonyolult szövevényével kapcsolatban is. Az adatok meghatározásához
alkalmazott vizsgálati halmaz minden idők emberi létélményeinek összességét foglalja magában.
A vizsgálati alanyok köre a világ által mentálisan teljesen normálisnak nevezettől a súlyosan beteg
pszichiátriai páciensekig terjedt. A teszteket Kanadában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Dél-Amerikában,
valamint Észak-Európában és a Távol-Keleten végeztük. Az alanyok állampolgárság, etnikai hovatartozás és vallás
tekintetében igen sokfélék voltak, gyermekek éppúgy akadtak köztük, mint 90 év feletti aggastyánok, s testi és
érzelmi egészségük is igen változatos volt. Az alanyokat egyenként és csoportosan is vizsgálta számos különböző
tesztelő, illetve tesztelőcsoport. Az eredmények minden esetben azonosak és tökéletesen ismételhetőek voltak, s
így teljesítették a tudományos módszerekkel szemben támasztott legfőbb alapkövetelményt: a teljes kísérleti
ismételhetőséget.'
Az alanyokat véletlenszerűen választottuk ki, majd különböző fizikai és viselkedési környezetekben
teszteltük őket: hegytetőn és tengerparton, születésnapi ünnepségeken és a mindennapi munka során, örömteli és
szomorú pillanatokban. Az eltérő körülményeknek azonban semmilyen hatásuk sem volt a teszteredményekre,
amelyek a külső tényezőktől függetlenül tökéletesen egységesnek bizonyultak; egyedül a vizsgálati módszer
változtatása okozott eltéréseket. E tényező igen nagy jelentősége miatt a későbbiekben részletesen ismertetjük a
vizsgálati módszert.
Történeti háttér
1971-ben három fizioterápiával foglalkozó szakember nagy horderejű tanulmányt tett közzé az
izomtesztelésről.2 A detroiti (Michigan állambeli) dr. George Goodheart saját klinikai gyakorlatában igen alaposan
tanulmányozta az izomtesztelési módszereket, s úttörő jellegű felfedezést tett, miszerint minden egyes izom
erőssége vagy gyengesége összefügg egy bizonyos, az adott izomnak megfelelő szerv egészségével, illetve
betegségével.3 Azt is megállapította, hogy az egyes izmok összeköttetésben állnak egy-egy akupunktúrás
meridiánnal, s eredményeit párhuzamba állította az orvos Félix Mann-nak az akupunktúrás meridiánok orvosi
jelentőségére vonatkozó megállapításaival.'1
1976-ban Goodheart alkalmazott kineziológiáról szóló könyve már a tizenkettedik kiadásnál tartott. Ekkor
kezdte oktatni a módszert munkatársainak, emellett havonta jelentetett meg a kutatásait bemutató videokazettákat.
Hamarosan mások is foglalkozni kezdtek a témával, így jött létre az International College of Kinesiology
(Nemzetközi Kineziológiai Főiskola), amelynek tagjai közül sokan részt vettek az Academy of Preventive Medicine
(Megelőző Gyógyászati Akadémia) munkájában is. A szakterület fejlődéséről részletes leírás látott napvilágot Dávid
Walther 1976-ban megjelent, alkalmazott kineziológiáról szóló átfogó művében.5
Kezdetben a kineziológia legmegdöbbentőbb megállapítása az volt, hogy az izmok azonnal elgyengülnek,
amint a testet ártalmas ingerek érik. Ha például egy funkcionális hipoglikémiás (alacsony vércukorszintű) páciens
nyelvére cukrot tesznek, a - jelzőizomként leggyakrabban használt - deltaízom azonnal elgyengül. Azok az anyagok
viszont, amelyek jót tesznek a szervezetnek, azonnali izomerősödést váltanak ki.
Mivel valamely izom gyengesége az izomnak megfelelő szervben lezajló kóros folyamatokra utal (amit az
akupunktúrás, de a fizikális és laboratóriumi vizsgálat is alátámaszt), a módszer rendkívül hasznos eszköz lett az
orvosok számára a betegségek felderítéséhez. Szakemberek ezrei kezdték használni, így gyorsan gyűltek az
adatok, amelyek azt bizonyították, hogy a kineziológia fontos és megbízható diagnosztikai eljárás, amelynek
segítségével a páciensnek a kezelésre adott reakciója is figyelemmel kisérhető.
6

7. A módszert számos szakterületen alkalmazták, és bár a „hivatalos" orvostudomány soha nem fogadta el,
a holisztikus szemléletű orvosok széles körben alkalmazták és alkalmazzák ma is. Az ilyen orvosok egyike dr. John
Diamond pszichiáter, aki páciensei diagnosztizálásához és kezeléséhez használja a kineziológiai. A módszer ezen
újszerű alkalmazásának a „viselkedési kineziológia" nevet adta.6
Miközben a többi szakember azt vizsgálta, hogyan alkalmazható a kineziológia a különböző allergiák,
táplálkozási rendellenességek és gyógyszerhatások kimutatására, dr. Diamond ugyanezen módszerrel azt kezdte
tanulmányozni, mennyire lehet kedvező vagy káros hatása egy sor különböző pszichológiai ingernek, például a
művészeteknek, a zenének, az arckifejezéseknek, a hangmodulációnak, valamint az érzelmi stressznek. Kiváló
tanár volt, előadásain több ezer szakember vett részt, akik azután megújult érdeklődéssel és kíváncsisággal
folytatták tovább praxisukat, a módszer különböző alkalmazási lehetőségeit kutatva.
A módszer amellett, hogy széles körben alkalmazható, gyors és egyszerű, az eredmény tekintetében
egyértelmű, valamint - az összes kutató által alátámasztottan - tökéletesen megismételhető. A mesterséges
édesítőszerpéldául minden vizsgálati alanynál gyenge tesztválaszt eredményezett függetlenül attól, hogy a nyelvre
tették, csomagolásával együtt a napfonathoz (köldökcsakrához) szorították, vagy olyan borítékba rejtve mutatták fel,
amelynek tartalmát sem az alany, sem a tesztelő személy nem ismerte. Rendkívül érdekes és lenyűgöző volt, hogy
a test akkor is reagált, amikor a szóban forgó dologról az elme semmit sem tudott. Ezt a módszer használóinak
nagy része maga is ellenőrizte, mégpedig úgy, hogy különböző anyagokat tettek egyszerű, számozott borítékokba,
majd egy, a borítékok tartalmát nem ismerő személyt megkértek, hogy végezze el a vizsgálatot egy harmadik
személyen. A megdöbbentő következtetés tehát nyilvánvalóvá vált: a test még akkor is pontosan reagál, ha az elme
„tudatlan".
A teszt megbízhatósága újra és újra megdöbbentette a közvéleményt és a pácienseket, sőt magukat az
orvosokat is. E könyv szerzője például az előadókörútjai során a hallgatóság ezer tagja között 500 mesterséges
édesítőszert és 500 szerves eredetű C-vitamint tartalmazó, teljesen egyforma külsejű borítékot osztott szét. Ezután
a párba állított résztvevők egymáson végezték el a tesztet. Amikor végül felbontották a borítékokat, a közönség
örömmel és döbbenten állapította meg, hogy a mesterséges édesítőszerre mindenki elgyengüléssel reagált, a C-vitaminra
viszont izomerősödéssel. Ezek az egyszerű bemutatók sok ezer amerikai család táplálkozási szokásait
változtatták meg.
Az 1970-es évek elején az orvosok (kiváltképp a pszichiáterek) általában nevetségesnek tartották a
gondolatot, hogy a táplálkozásnak komoly köze lehet az egészséghez, azon belül is főképp az érzelmi egészséghez
és az agyműködéshez. A Nobel-díjas Linus Paulinggal közösen írt Orthomolecular Psychiatry (Ortomolekuláris
pszichiátria) című könyvünk az orvostársadalmat kivéve kedvező fogadtatásra talált a legkülönfélébb olvasói
körökben.7 (Érdekes módon most - 20 évvel később - a könyvünkben ismertetett elképzelések már
nélkülözhetetlenek az elmebetegségek korszerű kezeléséhez...)
A könyv fő mondanivalója az, hogy a súlyos elmebetegségek, mint a pszichózisok, valamint az olyan,
kevésbé súlyos rendellenességek, mint az érzelmi zavarok, genetikai alapon alakulnak ki az agy rendellenes
biokémiai folyamatai miatt, és ezt a molekuláris okot molekuláris szinten korrigálhatjuk is. A mániás depresszióra, a
skizofréniára, az alkoholbetegségre és a depresszióra tehát a gyógyszereken kívül a táplálkozás
megváltoztatásával is lehet hatni. A könyv megjelenésekor, 1973-ban, a pszichiáter-társadalom még mindig a
pszichoanalízis mindenhatóságát hirdette; a műben leírtakat leginkább csak a holisztikus módszereket alkalmazó
szakemberek fogadták el. Az általunk javasolt kezelési módszereket és az eredményeket gyakran a kineziológia
segítségével ellenőriztük.
Klinikai szempontból azonban a legnagyobb és legmaradandóbb hatású dr. Diamond azon munkája volt,
amellyel bemutatta, hogy a test azonnal elgyengül az egészségtelen érzelmi attitűdök vagy a szellemi stressz ha-tására.
Az izomválasz-tesztelési technika általa tovább finomított - és a szakorvosok többsége által ma használt -
változatát több mint 15 éven át alkalmaztuk mi is. Az orvosok, de más kutatók is arra a megállapításra jutottak, hogy
a tesztválasz teljesen független a vizsgálati alany hitétől, intellektuális beállítottságától, értelmétől és logikájától.
Arra is felfigyeltek, hogy az alany izmát elgyengítő tesztválasszal egy időben az agyféltekék működésének
összhangjában is zavar mutatkozik.8
A tesztmódszer
Két személyre van szükség. Egyikük (az alany) vízszintesen oldalra nyújtja a karját. A másik (a tesztelő)
két ujjal lefelé nyomja a kinyújtott kar csuklóját, s közben arra szólítja fel az alanyt, hogy tartson ellen („Tarts/tartson
ellen!"). Az alany ekkor minden erejével megpróbál ellenállni a lefelé irányuló nyomásnak. Ennyi az egész.
Bármelyik fél állíthat valamit, s miközben az alany a kijelentést elméjében tartja, a tesztelő lefelé irányuló
nyomással ellenőrzi az alany karjának erejét. Ha az állítás negatív vagy hamis, illetve ha kalibrációjának értéke 200
alatti (lásd III. fejezetben: Tudattérkép), az alany izma elgyengül. Ha a válasz igen vagy értéke 200 fölötti, akkor az
izom „erősnek" bizonyul.
Próbaképpen az alany tesztelés közben maga elé képzelheti mondjuk Ábrahám Lincoln képét, aztán
ennek ellenpéldájaként Adolf Hitlerét. Az előbbire erős, az utóbbira gyenge izomválaszt fog adni. Ugyanez a hatás
váltható ki, ha egy szeretett személyt képzel maga elé, majd pedig olyasvalakit, akit gyűlöl, akitől fél, vagy akire
komolyan neheztel.
Miután sikerült kidolgozni egy numerikus skálát - erről még bőven lesz szó -, a kalibráláshoz az is elég,
ha kijelentő állításokkal behatároljuk az adott dolog (pl. könyv, szervezet, személy indítéka) 100-as helyiértékét
7

8. (például „Ez a valami 100 fölötti" vagy „200 fölötti".) egészen addig, amíg negatív izomválaszt (elgyengülést) nem
tapasztalunk. A kalibráció ezután tovább pontosítható: „220 fölötti?" (225?, 230?, ...) A tesztelő és az alany
bármikor szerepet cserélhet, az eredmény ugyanaz lesz. Ha valaki egyszer elsajátította a módszert, akkor
használhatja vállalatok, filmek, személyek, történelmi események értékelésére éppúgy, mint az élet pillanatnyi
nehézségeinek „diagnosztizálására".
Amint azt az olvasó is bizonyára megfigyelte, a vizsgálati módszer lényege, hogy egy kijelentő módú
állítás igaz vagy hamis voltát ellenőrzik az izomteszttel. Ha a kérdést nem ilyen formában tették fel, a válasz
megbízhatatlan lesz. Nem kaphatók megbízható eredmények a jövőre vonatkozó kérdésekre sem, csak a meglévő,
illetve megtörtént körülményekre és eseményekre vonatkozóan várhatók helytálló válaszok.
Igen fontos, hogy az eljárás során a résztvevők megőrizzék személytelen hozzáállásukat, nehogy negatív
vagy pozitív érzelmeket közvetítsenek! A pontosság tovább növelhető, ha az alany behunyja a szemét. A háttérben
ne szóljon zene!
A teszt megtévesztőén egyszerű volta miatt célszerű, ha a tesztelő először maga is meggyőződik a
módszer pontosságáról. A válaszok keresztkérdésekkel ellenőrizhetők. Aki már ismeri a módszert, találhat olyan
trükköket, amelyekkel meggyőződhet a teszt megbízhatósága felől.9 Hamarosan kiderül, hogy minden alanynál
ugyanazok a reakciók észlelhetők; hogy egyáltalán nem kell ismerni a szóban forgó kérdést; és hogy a válasz
mindig független lesz az alanynak az adott kérdésre vonatkozó személyes véleményétől.
Igen hasznosnak bizonyult, ha a kérdések feltevése előtt a következő állítást is teszteltük: „Feltehetem
ezt a kérdést." Ez lényegében olyan, mint a bejelentkezés kérése egy számítógép-terminálon: a válasz olykor „nem"
lesz. Ez azt jelzi, hogy az adott kérdéssel nem szabad tovább foglalkozni, vagy meg kell próbálni feltárni a
nemleges válasz okát. Lehetséges, hogy a kérdező számára az adott pillanatban lelki zavart okozna a válasz
megtudása vagy annak mögöttes jelentése.10
E kísérlet során a tesztalanyoktól azt kértük, hogy összpontosítsanak egy meghatározott gondolatra,
érzésre, hozzáállásra, emlékre, kapcsolatra vagy életkörülményre. A tesztet gyakran nagy csoportokban végeztük,
s a bemutatókon először megtapasztaltattuk a jelenséget oly módon, hogy a csukott szemű alanyokat arra kértük,
hogy idézzenek fel egy olyan emléket, amikor haragosak, idegesek, féltékenyek, levertek, bűntudatosak vagy
ijedtek voltak. Ebben az esetben minden alany izma elgyengült. Ezután azt kértük, képzeljenek maguk elé valakit,
akit szeretnek, vagy egy örömteli élethelyzetet; ekkor mindannyian erős tesztválasszal reagáltak. A közönség
soraiban ilyenkor általában meglepett mormogás futott végig, ahogy a jelenlevők belegondoltak, mivel is járhat az,
amit az imént megtapasztaltak.
A következő lépésben azt demonstráltuk, hogy elég egy anyag képét felidézni az elmében, s már az is
ugyanolyan reakciót vált ki, mintha az adott anyag érintkezésbe került volna a testtel. Példaként felmutattunk egy
rovarirtó szerekkel kezelt almát, és arra kértük a közönséget, hogy azt nézzék, miközben tesztelik őket:
valamennyiük izma elgyengült. Ezután felmutattunk egy szennyező anyagoktól mentes „bioalmát", s ahogy a
közönség arra összpontosította a figyelmét, valamennyien az erős tesztválaszt adták. Mivel a közönségből előzőleg
senki sem tudta, melyik almát milyen hatás érte, sőt még azt sem tudták, hogy efféle teszt következik, e
bemutatóval mindenki számára meggyőzően szemléltettük a módszer megbízhatóságát."
Nem szabad elfelejteni, hogy az emberek különböző módon dolgozzák fel tapasztalataikat: egyesek
elsősorban az érzéseikre hagyatkoznak, mások inkább a hallásukra, megint mások pedig a látásukra. Éppen ezért
teszteléskor egy személlyel, helyzettel vagy élménnyel kapcsolatban kerülni kell az oly módon megfogalmazott
kérdéseket, mint: „Mit érzel X. Y. vagy ...helyzet vagy ...esemény vonatkozásában?"; vagy „Hogy hangzik
számodra?" vagy „Hogyan látod?" Ha a kérdező azt mondja: „Képzeld magad elé ezt a helyzetet (személyt, helyet,
dolgot vagy érzést)", az alany általában ösztönösen kiválasztja az élmény feldolgozásához neki leginkább
megfelelő érzékelési csatornát.
Néha az alanyok - talán öntudatlanul - úgy próbálják álcázni saját reakciójukat, hogy nem a számukra
legmegszokottabb élményfeldolgozási módot választják, s hamis választ adnak. Ha a tesztelő ilyen választ kap, a
kérdést más megfogalmazásban kell feltennie. Az olyan páciens például, aki bűntudatot érez az anyjával szemben
érzett haragja miatt, anyja képét maga elé képzelve erős tesztválaszt ad. Ha azonban a tesztelő ekkor más
megfogalmazást választ, és azt kéri az alanytól, hogy képzelje maga elé az anyja iránti pillanatnyi érzelmeit, az
illető karja azonnal elgyengül.
A tesztek pontossága egyéb óvintézkedésekkel még tovább növelhető: le kell például venni a
szemüvegeket - különösen a fémkereteseket -, és a kalapokat, ugyanis a fejtetőre helyezett szintetikus anyagok
mindenkit elgyengítenek! A tesztelt karon ne legyen ékszer, sem - ez különösen fontos - kvarcóra! Rendellenes
válasz esetén tovább kell kutatni, hogy mi okozza azt; lehetséges például, hogy a tesztelő olyan illatszert használ,
amelyre az alany rosszul reagál, és így hamis, negatív válaszokat ad. Ha a tesztelő úgy érzi, hogy többszöri
próbálkozás ellenére sem sikerül pontos választ kapnia, ellenőrizni kell, milyen hatást gyakorol a hangja más
vizsgálati alanyokra, mert előfordulhat, hogy egyes tesztelő személyek annyi negatív érzelmet visznek hangjukba,
hogy azzal befolyásolják az eredményeket.
Paradox (fordított) reakció esetén figyelembe kell venni a vizsgált emlék vagy kép időbeliségét is. Ha az
alany egy adott személy és a vele való kapcsolata képét idézi fel magában, a válasz attól is függeni fog, hogy a
felidézett emlék, illetve kép milyen időszakból származik. Ha például valaki a bátyjával való gyermekkori viszonyát
idézi fel, lehet, hogy másként fog reagálni, mintha ugyanezen kapcsolat mai állapotát idézné fel. A kérdéseket ezért
mindig igen pontosan le kell szűkíteni.
Az ellentmondó teszteredmények egy másik lehetséges oka lehet, ha az alany olyan fizikai állapotban
van, amely a csecsemőmirigy működésének valamilyen igen erős, negatív energiamező okozta elfojtásából, illetve
8

9. stresszből eredeztethető. A csecsemőmirigy a test akupunktúrás energiarendszerének a vezérlőközpontja, s ha
ennek a szervnek az energiaszintje alacsony, a teszteredmények kiszámíthatatlanná válnak. Ez néhány má-sodperc
alatt könnyen orvosolható a „csecsemőmirigy-ütögetés" nevű egyszerű eljárással, amit dr. John Diamond
talált ki. A csecsemőmirigy a szegycsont felső része mögött helyezkedik el. Ütögessük ritmikusan ezt a területet
ökölbe szorított kézzel néhány másodpercen át, közben mosolyogjunk, és gondoljunk olyasvalakire, akit szeretünk!
Minden ütésnél mondjuk azt: „ha-ha-ha"! Az újratesztelés kimutatja, hogy a csecsemőmirigy dominanciája
helyreállt-e, amennyiben az eredmények ismét korrektek lesznek.15
A tesztmódszer használata e kutatásban
Az imént ismertetett teszteljárást eredetileg dr. Diamond javasolta Behavioral Kinesiology (Viselkedési
kineziológia) című könyvében. Mi csak egyetlen módosítást végeztünk: a válaszokat egy logaritmikus skálára ve-títettük,
hogy kalibrálni tudjuk a különböző attitűdök, gondolatok, érzések, helyzetek és kapcsolatok viszonylagos
erejét. Gyors módszerről lévén szó - a teszt általában alig 10 másodpercet vesz igénybe -, rövid idő alatt igen nagy
adatmennyiség dolgozható fel.
A vizsgálati alanyoktól spontán módon nyert numerikus skálán az értékek a puszta fizikai létnek
megfelelő 1-estől a szokványos tudatosság csúcsát jelentő 600-asig terjednek, majd azon túl 1000-ig, amely a
megvilágosodottságnak már különösen magas szintje. Az egyszerű igen-nem válaszok határozzák meg az adott
téma kalibrációját. Például: „Ha az egyszerű létezés értéke 1, akkor a szeretet ereje nagyobb, mint 200?" (Az alany
erős tesztválaszt ad, ami igenlő választ jelent.) „A szeretet 300 fölött van?" (Az izomválasz továbbra is erős.) „A
szeretet 400 fölött van?" (Az izomválasz még mindig erős.) „A szeretet ereje 500 vagy még nagyobb?" (Az izom vá -
lasz erős maradt.) A szeretet értékét végül 500-on kalibráltuk, és ez az érték megismételhető volt, függetlenül attól,
hogy hány alanyon vizsgáltuk. Számos, ismételt vizsgálat eredményeként - melyek során egy tesztelő, illetve
tesztelők csoportjai vizsgáltak egy-egy alanyt, illetve alanyok csoportjait - egy következetes skála rajzolódott ki,
amelynek jól megfeleltethetőek az emberi létélmény, a történelem, a közvélemény, a pszichológia, a szociológia, a
pszichoanalízis, a filozófia és az orvostudomány eredményei. A skála hasonlóan jól korrelál az örök filozófiában leirt
tudati rétegekkel is.16
A tesztelőnek óvatosnak kell lennie, s tudnia kell, hogy a kérdésekre érkező válaszok némelyike az alany
számára zavarba ejtő lehet. A módszer nem alkalmazható felelőtlenül, és az alanynak mindenképpen hajlandónak
kell lennie a vizsgálatban való részvételre. Sohasem használható konfrontációs technikaként! Klinikai környezetben
az alanynak sohasem tesznek fel személyes jellegű kérdéseket, hacsak nem valamilyen terápiás cél eléréséről van
szó. Olyan kérdés azonban feltehető, amely eleve kizárja az alany személyes érintettségét, így az adott személy
pusztán jelzőeszközként fog működni a kalibrációban.
A tesztválasz független az alany testi erejétől. Az izmos sportolók gyakran teljesen megdöbbennek,
amikor valamilyen ártalmas inger hatására ugyanúgy elgyengülnek, mint akárki más. Legyen bár a tesztelő
törékeny, alig 45 kg testsúlyú hölgy, az alany pedig 90 kg feletti súlyemelő, a teszt eredményét ez cseppet sem
fogja befolyásolni: a hölgy két ujjal könnyedén lenyomhatja a férfi erős karját.
III. fejezet
Teszteredmények és értelmezésük
E munka a tudati energiamezők gyakorlati célú feltérképezésére törekszik, hogy körvonalazza az emberi
lét egy eddig ismeretlen területének kiterjedését és általános „földrajzát". Az érthetőség kedvéért a különböző
energiamezőkre kapott számszerű értékeket könnyen kezelhető, összehasonlító értékekre kerekítettük.
Ha megvizsgáljuk a Tudattérképet, nyilvánvalóvá válik, hogy a kalibrált szintek a tudat konkrét
folyamatainak felelnek meg: érzelmeknek, észleléseknek vagy hozzáállásoknak, világnézeteknek és spirituális hi-teknek.
Elegendő hely birtokában e térképen akár az emberi viselkedés valamennyi területét feltüntethetnénk. A
kutatási eredmények mindenütt megerősítették egymást; s minél részletesebb és kiterjedtebb volt a vizsgálat, a
megerősítés annál nagyobb mértékűnek bizonyult.
A tudat skáláján a kritikus pont nagyjából 200-nál található, amely szintre az egyenesség és a bátorság
jellemző. E kalibrációs szint alatti bármilyen hozzáállásra, gondolatra, érzésre, képzettársításra, entitásra vagy
történelmi személyre való gondolás elgyengíti a vizsgált alanyt. Az ennél magasabb kalibrációjú attitűdök,
gondolatok, érzések, entitások vagy történelmi személyiségek hatására viszont erős tesztválasz várható. A 200-as
érték tehát az egyensúlyi pont a gyenge és az ERŐS attraktorok, a negatív és a pozitív hatások között.
A 200 alatti szinteken az elsődleges késztetés az életben maradás, bár a skála legalján, a
reménytelenség és a depresszió zónájában még ez az indíték is hiányzik. A valamivel magasabban lévő félelem- és
haragszintekre az egocentrikus impulzusok jellemzők, amelyek a személyes lét fenntartására irányuló késztetésből
fakadnak. A büszkeség szintjén ez a törekvés már más személyek életben maradását is magában foglalhatja. A
negatív és a pozitív hatások közti választóvonalat átlépve, a bátorság szintjétől kezdve egyre fontosabbá válik
mások jóléte. Az 500-as szintnél már mások boldogsága a fő motiváló erő. Nem sokkal 600 alatt már az énre és a
másokra is kiterjedő spirituális tudatosság kerül előtérbe, 600 fölött pedig az emberiség java és a megvilágosodás
keresése a fő cél. 700 és 1000 között az illető személy az egész életét az emberiség megváltásának szenteli.
9

10. A Tudattérkép ismertetése
Ha alaposabban eltűnődünk e térképen, akkor mélyreható változások idéződhetnek elő az élet különböző
megnyilvánulásai iránti empátiánkban. A látszólag „kevésbé erényes" érzelmi hozzáállásokat megvizsgálva rájö-vünk,
hogy azok nem jók vagy rosszak; a moralizáló megítélés végső soron csupán nézőpont kérdése.
Azt láthatjuk például, hogy már az is sokkal jobban lesz, aki az igen alacsony (75-ös) energiaszintű
bánatról a harag szintjére emelkedik, annak ellenére, hogy az is csak 150-es értékű. A harag ugyan pusztító
érzelem és még mindig elég alacsony szintű tudati állapot, a fásultság azonban nem csak egyéneket, hanem egész
szubkultúrákat is legyűrhet, amint azt a történelem is bizonyítja. Ha a reményét vesztett személy továbbfejlődik
odáig, hogy valami jobbat akarjon (vágyakozás, 125), majd a harag (150) energiáját felhasználva továbblép a
büszkeségre (175), onnan képes lehet feljutni a bátorság 200-as értékű szintjére, s még ennél tovább is folytathatja
saját maga és közössége körülményeinek jobbítását.
Ilyesmi persze a magasabb szinteken is lehetséges. Ha például valaki teljesen hozzászokik a feltétel
nélküli szeretet állapotához, semmit sem lesz képes elfogadni, ami annál kevesebb. S ahogy az adott személy
tudata tovább fejlődik, a folyamat önfenntartó és önkiigazitó lesz, így az önfejlesztés életmóddá válik. Ez a jelenség
gyakran figyelhető meg a 12 lépésesönsegítő csoportok' tagjainál, akik kitartóan dolgoznak az olyan negatív
attitűdök leküzdéséért, mint az önsajnálat vagy az intolerancia. A tudati skála alsóbb szintjein állók ugyanakkor
teljesen elfogadhatónak találhatják ezeket az attitűdöket, sőt védelmezhetik is azokat.
A történelem során a világ nagy spirituális tanításai mindig is sokat foglalkoztak azon módszerekkel,
amelyek lehetővé teszik a följebb lépést ezeken a tudati szinteken. Általában arra is utaltak - vagy konkrétan ki is
jelentették -, hogy e „létrán" csak kemény munkával lehet feljebb jutni; a sikerhez olyan tanító vagy legalább olyan
tanítás kell, amely konkrét utasításokkal és ösztönzéssel látja el a próbálkozót, aki egyébként elkeseredne amiatt,
hogy segítség nélkül nem képes elérni a célját. Remélhetőleg a mi kis táblázatunk is segíteni fog eme igazán
nagyszerű emberi vállalkozásban.
10

11. A rendszer elsajátításának az ismeretelméletre tett hatása nem feltűnő, mindazonáltal igen messzire
nyúló lehet; az eredmények gyakorlati alkalmazásra is találhatnak a sportban, a gyógyászatban, a pszichiátriában,
a pszichológiában, a személyes kapcsolatokban és a boldogság keresésében. A Tudattérképen való elmélkedés
például átformálhatja az ok-okozati viszonyra vonatkozó nézeteinket. Ahogy az egyén tudati szintjével együtt az
észlelés is fejlődik, nyilvánvalóvá válik, hogy amit a világ az okok birodalmának nevez, valójában az okozatok
birodalma. Ha a megfigyelő vállalja a felelősséget saját észleléseiért, képes lehet felülemelkedni az áldozat
szerepén, s megérteni, hogy a világon semminek sincs hatalma fölötte. Nem az események határozzák meg, hogy
azok pozitív vagy negatív hatással lesznek-e az egyén életére, s hogy az illető azokat lehetőségként vagy inkább
stresszként éli-e meg; nem, a mi szempontunkból az számít, hogy az egyén hogyan reagál az ilyen eseményekre,
miként viszonyul hozzájuk.
A pszichológiai stressz egy olyan állapot velejárója, amelynek ellenállunk, vagy amelyből menekülni
próbálunk. Egy állapot azonban önmagában semmire sem képes. Semmi sem képes stresszt „teremteni". Az egyik
személy vérnyomását megemelő hangos zene a másik számára kifejezetten élvezetes lehet. A válás óriási
megrázkódtatást jelent annak, aki nem akarja, ám felszabadító olyasvalaki számára, aki viszont vágyik rá.
A Tudattérkép új fényt vet a történelmi folyamatokra is. E könyv szempontjából a legfontosabb az erő és
az ERŐ közötti különbségtétel. Vizsgáljunk meg példának okáért egy történelmi korszakot, mondjuk az indiai brit
gyarmati uralom végét. Ha kalibráljuk a Brit Birodalom korabeli álláspontját, amelyre az önérdek és a
kizsákmányolás volt jellemző, azt jóval a kritikus 200-as szint alattinak találjuk. Mahatma Gandhi motivációja
viszont, amelynek értéke 700 volt. a szokványos emberi tudatosság tartományának felső határa közelében járt.
Gandhi azért nyerte meg a küzdelmet, mert álláspontjával sokkal nagyobb ERŐT képviselt, szemben a Brit
Birodalom erejével (amelynek értéke egyébként 175 volt), és ha az erő találkozik az ERŐVEL, abból végül mindig az
utóbbi kerül ki győztesen.
Megfigyelhetjük, hogyan próbálta a társadalom a történelem folyamán törvényekkel, hadviseléssel, a piac
manipulálásával, jogi lépésekkel és tilalmakkal - vagyis az erő megnyilvánulásaival - „kezelni" a szociális prob-lémákat,
de hiába, mert azok minden erőfeszítés ellenére megmaradtak vagy kiújultak. Noha az erő pozíciójából
kiinduló kormányok vagy egyének eleve rövidlátóak, az érzékeny megfigyelő számára idővel világossá válik, hogy a
társadalom konfliktusainak körülményei csak akkor szűnnek meg, ha feltárják és orvosolják a mögöttük rejlő okokat.
A kezelés és a gyógyítás között az a különbség, hogy az előbbi esetében a kontextus azonos marad, az
utóbbinál viszont a javulást a kontextus megváltoztatásával idézik elő, hogy ezzel teljesen megszüntessék az
állapot okát, s ne csak a tüneteket enyhítsék. Egy dolog, ha vérnyomáscsökkentő szert adunk a hipertóniás
betegnek, ám egészen más úgy kiterjeszteni az illető életének a kontextusát, hogy dühös és elfojtó késztetései
megszűnjenek.
A Tudattérkép tanulmányozásával szerzett empátia segítségével remélhetőleg könnyebb lesz elérni az
öröm szintjét. Az öröm kulcsa az a feltétel nélküli, az egész élet iránti (az egyén saját életére is vonatkozó)
kedvesség, amit más szóval könyörületességnek is nevezünk.' Könyörületesség nélkül az ember nem sok igazán
jelentős dolgot érhet el. Az egyéni terápiából kiindulva a társadalmi kontextusra nézve is általánosíthatunk: a
páciens nem gyógyítható meg mindaddig, amíg nem képes megidézni a könyörület EREJÉT önmaga és mások iránt.
Ha viszont eljut idáig, a gyógyult maga is gyógyítóvá válhat.
IV. fejezet
Az emberi tudat szintjei
E kutatás keretében az évek alatt végzett több millió kalibráció olyan értéktartományt határozott meg,
amely pontosan megfelel egy sor jól ismert attitűd- és érzelemkészletnek; ezeket adott attraktormezők lokalizálják
valahogy úgy, ahogy az elektromágneses mezők is összegyűjtik a vasreszeléket. Ezen energiamezőket a
következők szerint osztályoztuk, hogy köny-nyen érthetőek, ugyanakkor klinikailag pontosak legyenek.
Nagyon fontos, hogy megjegyezzük: a kalibrációs értékek nem számtani, hanem logaritmikus haladványt
képviselnek! A 300-as érték amplitúdója tehát nem kétszerese a 150-ének, hanem sokkal többszöröse, hiszen a
300-as érték 10 a háromszázadikon (10300)! Ennek megfelelően néhány pontnyi előrelépés is már óriási
ERŐNÖVEKEDÉST jelent; a skálán felfelé haladva az ERŐ nagysága hihetetlenül nagy mértékben növekszik!
Az emberi tudat különböző szintjeinek kifejeződési módjai egészen mélyrehatóak és nagy horderejűek;
hatásaik egyszerre óriásiak és igen finomak. A 200 alatti szintek mindegyike az egyénre és a társadalomra nézve
egyaránt életellenes jellegű, a 200 feletti szintek viszont mind az ERŐ építő kifejeződései. A döntő szint a 200-as
érték: ez az a fordulópont, amely elválasztja egymástól az erő és az ERŐ birodalmát.
Az energiamezők érzelmi megfelelőinek leírásakor nem szabad elfelejteni, hogy azok az egyénben csak
igen ritkán nyilvánulnak meg tiszta állapotban. A tudati szintek mindig keverednek: egy adott személy az élet
különböző területein más-más szinten működhet. Az egyén össztudati szintjét különböző szintjeinek összege
határozza meg.
Energiaszint: 20 - szégyen
A szégyen szintje veszedelmesen közel jár a halálhoz, amelyet az egyének a szégyentől való menekülés
eszközeként választhatnak szándékos öngyilkossággal, vagy kevésbé nyilvánvaló módon az életet meghosszabbító
lépések meg nem tételével. Ezen a szinten gyakori az elkerülhető balesetből bekövetkező halál. Valamennyien
tudatában vagyunk bizonyos mértékig, milyen fájdalmas dolog megszégyenülni, hiteltelenné, személytelenné válni.
A szégyen állapotában lehorgasztott fejjel eloldalgunk, azt kívánva, bárcsak láthatatlanok lennénk. A számkivetés a
11

12. szégyen egyik hagyományos velejárója, s a kezdetleges társadalmakban - amilyenekből mi is származunk - a
számkivetés egyet jelent a halállal.
Az élet korai szakaszában átélt szégyent okozó tapasztalatok - például a szexuális bántalmazás - egy
életre eltorzíthatják a személyiséget, ha megfelelő terápiával nem orvosolják azokat. Amint azt Freud is megálla-pította,
a szégyen neurózist okoz. Az érzelmi és a lelki egészségre nézve egyaránt pusztító hatású, s az igen
alacsony szintű önbecsülés miatt hajlamossá tesz a testi betegségekre is. A szégyenalapú személyiség félénk,
visszahúzódó és befelé forduló.
A szégyen a kegyetlenkedés eszköze is lehet, s áldozatai gyakran maguk is kegyetlenné válnak. A
megszégyenített gyerekek kegyetlenkednek az állatokkal, s egymással szemben is kegyetlenek. A 20-as közeli
értéken kalibrált tudatszintű személyek viselkedése veszélyes. Hajlamosak vádaskodó jellegű hallucinációkra és
paranoiára; egyesek pszichotikusok lesznek, vagy bizarr bűncselekményeket követnek el.
Némelyik szégyenalapú egyén maximaiizmussal és merevséggel próbál kompenzálni, s megszállottá és
intoleránssá válhat. Hírhedt példái ennek az állapotnak azok a morális szélsőségesek, akik erkölcscsősz-egyesületeket
alkotnak, és saját tudattalan szégyenüket olyan más személyekre vetítik rá, akiket azután érzésük
szerint joggal támadhatnak. A sorozatgyilkosok például gyakran szexuális moralizmustól hajtva cselekszenek, s
tetteiket azzal indokolják, hogy meg kell büntetniük a „rossz" nőket.
Mivel a szégyen a személyiség teljes szintjét erősen lehúzza, hajlamossá tesz a többi negatív érzelem
iránt, s így gyakran vált ki hamis büszkeséget, haragot és bűntudatot.
Energiaszint: 30 - bűntudat
Társadalmunkban az emberek manipulálására és büntetésére oly gyakran alkalmazott bűntudat számos
formában fejeződhet ki, például megbánásként, önvádként, mazochizmusként vagy az áldozati lét széles tünet-skálájának
valamely más jelenségeként. A többnyire nem tudatos bűntudat pszichoszomatikus betegségeket okoz,
növeli a balesetek valószínűségét és az öngyilkossági hajlamot. Sokan egész életükben bűntudattal küszködnek,
mások pedig kétségbeesetten igyekeznek megszabadulni tőle azáltal, hogy - erkölcstelen módon - teljesen tagadják
bűntudatukat.
A bűntudat-domináltság egyik következménye a „bűn" iránti megszállott érdeklődés. Az a könyörtelen
érzelmi hozzáállás, amit gyakran használnak fel a vallási demagógok mások kényszerítésére és irányítására. Ezek
a „bűn és megváltás" kufárai, a büntetés megszállottjai, akik valószínűleg a saját bűntudatukat jelenítik így meg,
vagy azt vetítik ki másokra.
Az önostorozás aberráns viselkedését tanúsító szubkultúrákban gyakran figyelhetők meg szinte
járványos gyakorisággal terjedő másfajta kegyetlenkedések is, például az állatok nyilvános feláldozása. A bűntudat
dühöt ébreszt, ami gyakran gyilkolásban fejeződik ki. A halálbüntetés elfogadása jó példa arra, hogy a gyilkolás
elégtételt nyújthat a bűntudattal teli lakosságnak. A könyörtelen amerikai társadalom például a sajtóban állítja
pellengérre áldozatait, s olyan büntetéseket szab ki, amelyek javító vagy elrettentő értékét még sohasem sikerült
bizonyítani.E
nergiaszint: 50 - fásultság
Erre a szintre a nyomor, a csüggedés és a reménytelenség jellemző. A világ és a jövő kilátástalannak
tűnik; az élet fő témája a szenvedés. A tehetetlenség ezen állapotának áldozatai minden tekintetben segítségre
szorulnak, s nem csak a belső erőforrásoknak vannak híján, hanem az energiának is, amellyel elérhetnék azt, ami
amúgy pedig elérhető lenne számukra. Ha a róluk gondoskodóktól nem kapnak külső energiát, életük könnyen
végződhet passzív öngyilkossággal. Élni vágyás nélkül a reményvesztettek üres tekintettel merednek maguk elé,
nem reagálnak az ingerekre, míg végül már a szemük sem követi a mozgást, és arra sem marad erejük, hogy
lenyeljék a nekik felkínált ételt.
Ez a hajléktalanok és a társadalom perifériájára szorultak kalibrációs értéke. Sokan kerülnek erre a
szintre idős koruk miatt, vagy valamilyen betegség miatti elszigetelődés következtében. A fásultak másoktól függe-nek:
az e szinten megrekedt személyek „nehezek", ezért terhet jelentenek a környezetükben élők számára.
A társadalomból sajnos túl gyakran hiányzik a kellő motiváltság ahhoz, hogy bármiféle valódi segítséget
nyújtson az ezen a szinten álló egyéneknek, kultúráknak, amelyekről úgy gondolják, hogy csak elszívják az
erőforrásaikat. Ez a kalkuttai utcák szintje, ahová csak az igazi szentek - mint amilyen Teréz anya volt - és követőik
merik betenni a lábukat. Ez az a szint, ahol lemondanak minden reményről, s ahol csak nagyon keveseknek van
annyi bátorságuk, hogy szembenézzenek az ilyen fásultsággal.
Energiaszint: 75 - bánat
E szintre a szomorúság, a veszteségérzet és a függőség jellemző. A legtöbben már tartózkodtunk itt
hosszabb-rövidebb ideig, de azok, akik megrekednek ezen a szinten, állandó sajnálkozásban és levertségben
élnek. Ez a búslakodás, a veszteség és a múlt iránti bűntudat foka. Idetartoznak a kudarcot életük részének tekintő
örök vesztesek és szenvedélyes szerencsejátékosok, akik elveszítik állásukat, barátaikat, családjukat,
lehetőségeiket, sőt pénzüket és egészségüket is.
Az élet korai szakaszában elszenvedett nagy veszteségek hajlamossá tehetnek arra, hogy a bánatot úgy
fogadjuk el, mintha az az életért fizetendő ár lenne. A bánat szintjén álló személy mindenütt szomorúságot lát: a
kisgyerekek szomorúságát, a világ állapotának szomorúságát, az élet szomorúságát. E szint a létről alkotott képre
is rányomja bélyegét. A „bánat szindróma" egyik eleme az elvesztett valami - vagy az általa jelképezett dolgok -
pótolhatatlanságának az érzése. A bánatos az egyediből általánosít is, tehát a szeretett személy elvesztését a
szeretet elvesztéseként éli meg. Az ilyen komoly érzelmi veszteségek ezen a szinten súlyos depresz-sziót, vagy
akár halált is okozhatnak.
12

13. Noha a bánat az élet temetője, még így is magasabb az energiaszintje, mint a fásultságé. így ha egy
valamikor nagy megrázkódtatáson átesett, fásulttá vált páciens elkezd sírni, tudjuk, hogy kezd jobban lenni, s
hamarosan enni is fog...
Energiaszint: 100 - félelem
A 100-as szinten már sokkal több életenergia áll rendelkezésre; a veszélytől való félelem egyenesen
egészségesnek mondható. A világ jelentős részét a félelem mozgatja, az embereket állandó ténykedésre
serkentve. Félelem az ellenségtől, félelem az öregségtől vagy a haláltól, félelem az elutasítástól, és egy sor egyéb
szociális félelem, amelyek a legtöbb ember életében alapvető motivációk.
Ebből a nézőpontból a világ veszélyes hely, tele csapdákkal és fenyegetésekkel. A félelem és a
bizonytalanság mind az elnyomó, totalitárius szervezeteknek, mind pedig a piac manipulátorainak kedvenc
eszköze. A sajtó és a reklám célja is az, hogy a félelemre alapozva növelje a piaci részesedést.
A félelmek elterjedése éppoly korlátlan, mint az emberi képzelet; ha valaki számára egyszer fókuszba
kerül a félelem, a továbbiakban a világ számtalan félelmetes eseménye fogja táplálni azt. A félelem rögeszmés
jellegűvé válik, s bármilyen formát felölthet. A kapcsolat elvesztésétől való félelem például féltékenységhez és
krónikusan magas stressz-szinthez vezet. A félelemmel teli gondolkozás paranoiává terebélyesedhet, vagy
neurotikus, védekező rendszerek kialakulásához vezethet, és - mivel ragályos - domináns szociális irányzattá
válhat.
A félelem korlátozza a személyiség fejlődését, és gátlások kialakulásához vezet. Mivel a félelmen való
felülemelkedéshez energia kell, az elnyomottak segítség nélkül nem képesek magasabb szintre emelkedni. A
félelemmel teli emberek ezért erős vezetőket keresnek - akik látszólag legyőzték minden félelmüket -, hogy
kivezettessék magukat a félelem rabszolgaságából.
Energiaszint: 125-vágyakozás
Ezen a szinten ismét több energia áll rendelkezésre; a vágyakozás az emberi tevékenységek igen
jelentős részét motiválja, beleértve a gazdaságot is. A hirdetések a vágyainkra építve „programoznak be"
bennünket az ösztönös késztetéseinkkel kapcsolatba hozható „szükségletekkel". A vágyakozás késztet arra, hogy
nagy erőfeszítéseket tegyünk céljaink eléréséért vagy különféle jutalmakért. A pénz, a presztízs vagy a hatalom
vágya uralja nagyon sok olyan személy életét, akinek sikerült a félelem szintje fölé emelkednie.
A vágyakozás egyben a szenvedélybetegségek szintje is, hiszen itt magaa mohó vágy néha az életnél is
fontosabbá válik. Egyes esetekben a vágyakozás rabja nincs is tisztában indítékai mögöttes okaival. Akadnak, akik
a rájuk irányuló figyelem vágyának válnak rabjaivá, s állandó követeléseikkel elüldözik maguk mellől a többi embert.
A szexuális elfogadottság vágya hívta életre a divatszakmát és a kozmetikai ipart.
A vágyakozással kapcsolatos a felhalmozás és a mohóság, mégis kielégíthetetlen marad, hiszen
folyamatosan fennálló energiamező, s így az egyik vágy teljesülése csupán annyit jelent, hogy egy másik
kielégítetlen vágy lép a helyébe. A multimilliomosok gyakran megszállottként igyekeznek még több és több pénzt
szerezni.
A vágyakozás nyilvánvalóan jóval magasabb szint, mint a fásultság vagy a bánat. Ahhoz, hogy „szerezni"
tudjunk, előbb elegendő energia kell a „sóvárgáshoz". A televízió sok elnyomott emberre gyakorolt nagy hatást:
beléjük nevelte a többet akarást, és olyan mértékben töltötte fel a vágyaikat energiával, hogy felül tudjanak
emelkedni a fásultságon, és jobb életet tudjanak teremteni. Az akarás indíthat el bennünket az eredmények útján. A
vágyakozás tehát ugródeszka lehet a magasabb tudati szintek eléréséhez.
Energiaszint: 150 - harag
Annak ellenére, hogy a harag akár emberöléshez és háborúhoz is vezethet, energiaszintként jóval
távolabb áll a haláltól, mint az alatta elhelyezkedő szintek. A harag egyaránt vezethet építő és romboló jellegű
cselekedethez. Ahogy az emberek kiemelkednek a fásultságból és a bánatból, s leküzdik az életmódként kínálkozó
félelmet, akarni kezdenek; a vágyakozás frusztrációhoz vezet, ami azután haraggá válhat. A harag lehet tehát az a
sarkalatos pont, ahonnan az elnyomottak számára végül ablak nyílhat a szabadságra. A társadalmi
igazságtalanság, az áldozattá válás és az egyenlőtlenség miatti düh ugyanis nagyszabású mozgalmakat indított el,
amelyek jelentős változásokat idéztek elő a társadalom szerkezetében.
A harag azonban az esetek nagyobb részében neheztelésként és bosz-szúállásként fejeződik ki, s emiatt
lobbanékony és veszedelmes. A haragot, mint életstílust azok a személyek példázzák, akik ingerlékenyek és
robbanékonyak, akik az apró sérelmekre is túlérzékenyek, s akik „igazságtalanság-gyűjtőkké", veszekedős,
pereskedő, háborúskodó személyekké válnak.
Mivel a harag a frusztrált akaratból fakad, a közvetlenül alatta elhelyezkedő energiamezőn alapul. A
frusztráció a vágyak fontosságának el-túlzásából származik. A haragos személy - akárcsak a frusztrált kisgyerek -
dühöngeni kezdhet. A harag könnyen vezethet az élet minden területén romboló hatású gyűlölethez.
Energiaszint: 175 - büszkeség
A 175-ös értékű büszkeség energiája már elegendő ahhoz, hogy működésben tartsa az Egyesült Államok
tengerészgyalogságát. Ez az a szint, amelynek elérésére az emberek többsége ma törekszik. Az embereket - e
szintet elérve - olyan pozitív érzések töltik el, amelyek már éles ellentétben állnak az alacsonyabb energiaszinteken
tapasztaltakkal. Az önbecsülésnek ez a megnövekedése gyógyír mindazon fájdalmakra, amelyeket az alacsonyabb
tudati szinteken kell elszenvedni. A büszkeség jól fest, és ezt tudja is magáról; Öntelten páváskodik az élet
díszszemléjén.
A büszkeség elég messze esik a szégyentől, a bűntudattól vagy a félelemtől ahhoz, hogy például egy
csüggedt gettólakó büszke tengerészgyalogossá való emelkedése óriási ugrást jelentsen. A büszkeség önmagában
jó hírnévnek örvend, és a társadalom is helyesli; amint azonban a tudati szintek táblázatából is látható, eléggé
13

14. negatív ahhoz, hogy a kritikus 200-as szint alatt maradjon. Ez az oka annak, hogy a büszkeség csak az ala-csonyabb
szintekhez viszonyítva jó érzés.
A gondot az jelenti - mint tudjuk -, hogy „aki felmagasztalja magát, az megaláztatik". A büszkeség
védekező és sérülékeny, mivel külső körülményektől függ, amelyek nélkül váratlanul alacsonyabb szintre eshet
visz-sza. A felfuvalkodott ego is sérülékeny a támadásokkal szemben. A büszkeség gyenge marad, mert
piedesztáljáról könnyen a szégyenbe taszítható; ez a fenyegetés gerjeszti a büszkeség elvesztésétől való félelmet.
A büszkeség megosztó, elősegíti a frakciózást, ami igen sokba kerülhet. Mindig is nagyon sokan haltak
meg a büszkeség miatt. Ma is rendszeresen előfordul, hogy hadseregek mészárolják le egymást a büszkeség azon
megjelenési formája nevében, amelyet nacionalizmusnak nevezünk. A vallásháborúk, a politikai terrorizmus és a
fanatizmus, a Közel-Kelet és Közép-Európa rémisztő története is a büszkeség ára, amelyet az egész
társadalomnak kell megfizetnie.
A büszkeség árnyoldalai a fennhéjázás és a tagadás. E tulajdonságok gátolják a fejlődést; a büszkeség
lehetetlenné teszi a szenvedélybetegségekből való kigyógyulást, mivel tagadja az érzelmi problémák és a
személyiséghibák létét. A tagadás lényegében a büszkeséggel egyenlő. így aztán a büszkeség igen komoly
akadály a valódi ERŐ elérésében, ami pedig igazi nagysággal és presztízzsel helyettesíthetné azt.
Energiaszint: 200 - bátorság
Az ERÖ a 200-as szintnél jelenik meg. Ha az alanyokat 200 alatti energiaszintekkel teszteljük, akkor -
amint az könnyen ellenőrizhető is - valamennyien elgyengüléssel reagálnak. A 200 feletti értékű, az életet támogató
mezők hatására viszont mindenkinél erősödés tapasztalható. Ez az a kritikus határvonal, amely elválasztja
egymástól az életet érő pozitív ésnegatív hatásokat. A bátorság szintjének elérése a valódi ERŐ megszerzését jelzi,
s ezért ez a „képessé válás" szintje is. Itt kezdődik a felfedezés, az eredmények, az állhatatosság és az elszántság
zónája. Az alacsonyabb energiaszintekről a világ reménytelen, szomorú, ijesztő vagy frusztrációkat okozó helynek
tűnik, a bátorság szintjéről azonban az élet már izgalmas, kihívásokkal teli és serkentő jelenség.
A bátorság az új dolgok kipróbálásának és az élet viszontagságaival való szembeszállásnak a
hajlandóságát jelenti. A képességeknek ezen a szintjén az egyén már hatékonyan tudja kezelni az életben
kínálkozó lehetőségeket. A 200-as értéknél például már rendelkezésre áll az új szakma megtanulásához szükséges
energia, a fejlődés és a művelődés elérhető célokká válnak. Megjelenik a félelmekkel és a személyiséghibákkal
való szembenézés, valamint az ezek ellenében való fejlődés képessége, s a szorongás itt már nem töri derékba e
próbálkozásokat úgy, ahogyan alacsonyabb szinteken tenné. Azok az akadályok, amelyek a 200-as szint alattiak
számára leküzdhetetlennek tűnnek, az igazi ERŐ megszerzésének első fokán állókra már serkentően hatnak.
Az e szinten álló személyek ugyanannyi energiát táplálnak vissza a világba, amennyit elvesznek onnan,
míg az alacsonyabb szinteken a populációk, a csoportok és az egyének csak elszívják a társadalom energiáját, de
semmit sem adnak cserébe. Mivel a sikerek pozitív visszacsatolást nyújtanak, az önjutalmazás és az önbecsülés
önmagukat erősítővé válnak. Itt kezdődik az igazi termelékenység.
Az emberiség kollektív tudati szintje hosszú századokon át 190 volt, de különös módon az utóbbi
években megugrott, így elérte a jelenlegi 207-es értéket!'
Energiaszint: 250 - pártatlanság
Az energia igen pozitívvá válik, ahogy eljutunk arra a fokra, amelyet pártatlannak nevezünk, mivel már
mentes az alacsonyabb szintekre jellemző, erős állásfoglalási hajlamtól. 250-es szint alatt a tudat igen gyakran
észlel ellentétpárokat, és azok közül mereven ragaszkodik az egyikhez, ez pedig nagy hátrány egy olyan világban,
amely nem fekete-fehér, hanem összetett és soktényezős.
Az efféle állásfoglalások polarizálódást okoznak, ami viszont szembenálláshoz és megosztottsághoz
vezet. A harcművészetekhez hasonlóan a merevség itt is sebezhetőséget jelent: ami nem hajlik, az könnyen törik.
ev
• A fejlődéshez vélhetően az is hozzájárult, hogy világszerte egyre többen sajátítják el a Silva-féle
agykontrollt. Magyarországon 2004-ig 150 ezer felnőtt és kb. 30 ezer gyerek tanulta ezt meg, s az ő átlagos
tudatosságszintjük három, egymástól független amerikai tesztelés szerint 460, 465, ill. 455. (Az agykontrollról
információ: www.agykontroll.hu vagy 1/488-0118.) (A lektor megjegyzése.)
Az energiáit elszívó akadályok és megosztottságok fölé emelkedő egyén a pártatlanság állapotában
rugalmassá válik, ami lehetővé teszi a problémák reális, ítélkezéstől mentes értékelését. Pártatlannak lenni annyi,
mint viszonylag függetlennek maradni az eredményektől; ha valami nem az elképzeléseknek megfelelően sikerül,
azt innen kezdve már nem kudarcként, nem ijesztő vagy bosszantó élményként éljük meg.
A pártatlanság szintjén álló személytől például ilyesmit hallhatunk: „Nos, ha nem kapom meg ezt az állást,
majd kapok egy másikat." Ez a belső magabiztosság kezdete, az egyén ráébred az EREJÉRE, S ettől kezdve már
nem félemlíthető meg olyan könnyen, nem hajtja többé a bizonyítási vágy. A 250-es szintre az a hozzáállás
jellemző, hogy bár az életben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, az ember mégis képes végig a felszínen ma-radni,
és így nagy baj nem történhet.
A pártatlanság szintjén állóknak jó az általános közérzetük, bíznak abban, hogy képesek boldogulni a
világban. Ez a biztonság szintje. A pártatlan személyekkel könnyen ki lehet jönni, és jó velük kapcsolatban állni,
mivel nem érdekli őket sem a konfliktus, sem a versengés, sem a bűntudat. Jól érzik magukat, és érzelmileg igen
kiegyensúlyozottak. E hozzáállásuk ítélkezéstől mentes, és nem éreznek késztetést mások viselkedésének az
irányítására. Ugyancsak emiatt - mivel a pártatlan személyek nagyra értékelik a szabadságot -, őket is nehéz
irányítani.
14

15. Energiaszint: 310 - hajlandóság
Ez az igen pozitív energiaszint a magasabb szintek elérésének kapujaként is tekinthető. A munka a
pártatlanság szintjén is megfelelően, a hajlandóság szintjén azonban már jól végezhető el, és e személyek bármibe
is kezdenek, általában sikerrel járnak. A fejlődés ezen a fokon igen gyors, az itt lévők ugyanis továbblépésre
kiválasztott személyek. A hajlandóság azt jelenti, hogy az illető leküzdötte az élettel szembeni ellenállását, és el-kötelezetté
vált a részvétel iránt. A 200-as kalibrációs szint alatti zárt gondolkodás a 310-es szintet elérve szélesre
tárul. Az e szinten állók őszintén barátságosak, s úgy tűnik, társadalmi és anyagi téren elért sikerük az ő ter-mészetes
„jussuk". A hajlandósággal jellemezhető embert nem zavarja, ha nincs állása, szükség esetén bármilyen
munkát elvállal, s alkalmazottként vagy önfoglalkoztatóként épít fel magának új karriert. Nem érzi lealacsonyí-tónak
a kiszolgáló jellegű munkát, sem azt, ha a ranglétra legalján kell kezdenie. Másokkal szemben segítőkész, és sokat
tesz a társadalom javáért. Nem okoz gondot számára, ha szembe kell néznie belső problémáival, és a tanulás terén
sincs semmilyen különösebb nehézsége.
Ezen a szinten az önbecsülés már nagy, s ezt meg is erősíti a társadalom pozitív visszacsatolása, ami
elismerés, megbecsülés és jutalmazás forrná-jában nyilvánul meg. A hajlandóság együttérzö, így érzékenyen
reagál mások szükségleteire. Az e szinten állók a társadalom építömunkásai és fenntartói. Mivel a nehézségek után
is képesek talpra állni, tanulva a tapasztalataikból, általában könnyen helyesbítik saját hibáikat. A büszkeségtől
megszabadulván készek szembenézni hibáikkal és tanulni másoktól. A hajlandóság szintjén állók kiváló diákok,
könnyen taníthatók, és a társadalomban jelen lévő ERŐ fontos forrásai.
Energiaszint: 350 - elfogadás
Ezen a tudati szinten jelentős átalakulás megy végbe, amint az egyén megérti: ő maga a forrása és
egyben teremtője is élete létélményének. Ez a fajta felelősségvállalás a fejlődésnek erre a fokára jellemző, ahogyan
az élet erőivel való harmonikus együttélés képessége is.
A 200-as szint alatt mindenki tehetetlen áldozatnak érzi magát, aki ki van téve az élet kénye-kedvének.
Ez abból a hitből fakad, hogy az ember boldogságának forrása és problémáinak az oka is valahol „odakint" van. Itt,
ezen a szinten viszont hatalmas előrelépés történik, s az egyén azzal a felismeréssel szerzi vissza EREJÉT, hogy a
boldogság forrását önmagában kell keresnie. E fejlettebb szintről nézve semmi sincs „odakint", ami boldoggá
tehetné az embert, a szeretet pedig nem olyasmi, amit másvalaki ad vagy vesz el: annak belülről kell fakadnia.
Az elfogadás nem tévesztendő össze a passzivitással, ami a fásultság egyik tünete! Az elfogadás
lehetővé teszi, hogy az élet saját feltételei szerint vegyünk részt az életben, anélkül, hogy azt valamilyen
elképzeléshez próbálnánk igazítani. Az elfogadás biztosítja az érzelmi nyugalmat, s a tagadáson való
felülemelkedés következtében az észlelés is kitágul. Az egyén immár torzítások és téves értelmezések nélkül látja a
dolgokat; a létélmény kontextusa kibővül, így láthatóvá válik a „teljes kép". Az elfogadásnak lényegében az
egyensúlyhoz, az arányossághoz és az elégedettséghez van köze.
Az elfogadás szintjén álló egyént nem a helyes és a helytelen meghatározása érdekli; az ö célja a
nehézségek kiküszöbölése és a problémák megoldási lehetőségeinek a felkutatása. A nehéz feladatok az elfogadó
ember számára nem jelentenek kellemetlenséget, sem okot a kétségbeesésre. A hosszú távú célok előnyt élveznek
a rövid távúakkal szemben, az önfegyelem és az Önuralom meghatározó jellemvonások.
Ezen a szinten nem oszt meg bennünket sem konfliktus, sem szembenállás; belátjuk, hogy másoknak is
ugyanazok a jogaik, mint nekünk, és tiszteletben tartjuk az egyenlőséget. Míg az alacsonyabb szintekre a merevség
jellemző, a szociális pluralitás itt már a problémamegoldás módjaként kezd kibontakozni. Éppen ezért ez a szint
mentes a diszkriminációtól és az intoleranciától. Tisztában vagyunk azzal, hogy az egyenlőség nem zárja ki a
sokszínűséget; az elfogadás inkább befogadó, mint elutasító magatartás.
Energiaszint: 400 - ésszerűség
Az alsóbb szintek érzelmi jellegén túllépve az intelligencia és a racionalitás kerül előtérbe. Az ésszerűség
(racionalitás)-azzal, hogy az elvont fogalmak egyre fontosabbakká válnak - képes nagy mennyiségű és bonyolult-ságú
adat kezelésére, gyors és helyes döntések meghozatalára, a kapcsolatok, a fokozatok és a finom
különbségek részletekbe menő megértésére és a jelképek alkalmazására. Ez a tudomány, általában a
megnövekedett fogalomalkotási és felfogási képesség, valamint a gyógyászat szintje. A tudást és a művelődést itt
tőkeként kezelik. Az értelem és az információ a nagy eredmények legfőbb eszközeivé, s így a 400-as szint
jellemzőivé válnak. E szinten állnak a Nobel-díjasok, a nagy államférfiak, a legfelsőbb bíróságok bírái. Idetartozik
Einstein, Freud és a tudománytörténet számos más nagy alakja.
A szint hiányossága a szimbólumok és az általuk jelképezett dolgok közti pontos különbségtételre való
képtelenség, valamint az objektív és a szubjektív világának egymással való összekeverése, ami korlátozza az ok-okozati
viszony megértését. Ezen a szinten könnyű a fától nem meglátni az erdőt, „belehabarodni" a fogalmakba és
az elméletekbe, s végül épp a lényeget téveszteni szem elől. Az intellektualizálás önös céllá válhat. Az ésszerűség
korlátozott, ugyanis nem tesz képessé bonyolult kérdésekben a lényeg meglátására, illetve a kritikus pont
meghatározására.
Az ésszerűség önmagában nem kínál útmutatást az igazsághoz. Óriási mennyiségű információt és
dokumentációt dolgoz fel, de hiányzik belőle az adatok és a következtetések közti ellentmondások feloldásának a
képessége. Önmagában minden filozófiai érvelés helytállónak tűnik, s noha az ésszerűség igen hatékony lehet egy
műszaki jellegű világban, ahol logikus módszerek uralkodnak, - paradox módon - a magasabb szintek elérésének
legfőbb akadályává is válhat! Társadalmunkban viszonylag ritka jelenség, hogy valakinek sikerül felülemelkednie
ezen a szinten.
15