SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 2
Downloaden Sie, um offline zu lesen
Orbán Viktor mexikói nyaralása, már nem érdekes, azok számára kik mindig új szenzációkra
vágynak. De nekem ez az időbeli távolság érlelte meg a vele kapcsolatos gondolatokat.

Azt hiszem, hogy nekünk székelyek számára nem ideál Orbán, annak ellenére, hogy a felesége
nagyon kínálta a Marosvásárhelyi Rádióban családjukat nemzeti ideálként. Nekünk
székelyeknek vannak saját ideáljaink, igaz nekünk is csak a múltban, - inkább.

Időszerűtlen a gondolat, amit most leírok, de valami belülről kényszerít, hogy leírjam. Orbánék
útja egy kis vagyon volt, a szegény ember zsebéhez viszonyítva. A székely Berde Mózsa, XIX.
Századi székely nemes, 1848-ban erdélyi kormánybiztos, Szentivánlaborfalváról, Brassóba gyalog
ment be, majdnem negyven kilométer az út. Berde a vagyonát, hát mondhatjuk, hogy a nemzetre
hagyta. Vagyonának a nemzet látta hasznát, szegény gyerekek, gondoljunk csak a Berde cipóra.

Valahogy nagyon megtetszett ez az ellentétes párhuzam, az útra kisebb vagyont költő nemzeti
Orbán, és az ugyan csak nemzeti, de gyalogjáró Berde. Valamikor magyarnak lenni, egy fajta
aszkézist is jelentett, ma magyarnak lenni kényelem és luxus a nemzet ürügyén, - keveseknek.
Valamikor magyarnak lenni, azt jelentette, hogy adsz a nemzetnek, de most a nemzet kirablását
jelenti, - csak ne mondja Orbán, hogy ingyen jobboldali, nemzeti.

Tudom, hogy egy olyan korban, amikor az emberek mániákusan gazdagok szeretnének lenni,
nem sok embernek érinti meg a lelkét, ha aszkéta magyarokat ajánlok ideálnak, vagy húzok
párhuzamot a mostani kapzsi nemzetiek és a régen élt aszkéta nemzetiek között. Úgy érzem, hogy
nekünk székelyeknek, nem a Mexikóban nyaraló Orbán kellene, hogy legyen az ideál, hanem a
gyalog járó Berde, - szimbolikusan.

Szerintem érdemes még azt is megjegyezni, hogy Berde, hibáival együtt egy hiteles emberi ideált
képvisel, de korunk Orbánja, már egy mesterségesen, szakértők által megkonstruált, nem hiteles
emberi ideált képvisel. Így züllik le a nemzeti ideál, hogy kivesz belőle a természetes emberi.

Nem tudom, hogy természetesen, belülről jövően, ebben a korban lehet-e magyarnak lenni, vagy
csak mások által megmondva. Nem tudom, hogy csendesen lehet-e már ebben a korban
magyarnak lenni, mint Arany, vagy csak hangosan, - valakiket gyalázva.

Ma már nem életideál, a pusztában, lassú, csendes, senkit nem gyűlölő, mindenre ráérő
magyarnak lenni. Aki ha reggel felkel, megcsodálja a napot, még köszönti is, este meg elköszön a
naptól, mert ugye arra is ráér, - és nem azért teszi, mert valami ősmagyar vallás hívője, hanem
úgy jön neki. Amely magyar életben a szent nem azért szent, mert megmondják a magyarnak,
hanem attól, hogy közvetlenül megéli.

És ez a lassú, csendes magyar, nem attól magyar, hogy mások tele tömték a fejét kötelező
hiedelmekkel a nemzetről, vagy habzó szájjal üvöltözik, hanem, attól, hogy lassú életével otthon
van önmagában, otthon van hazájában, szellemileg, lelkileg. Az ilyen csendes, szellemi
magyarság, lelki magyarság, épp a politikum, deklarált, a kultúra pusztán csak tudott
magyarságától áll a legtávolabb, - ez a csendben, titokban megélt magyarság.

Az ilyen magyar nem attól magyar, hogy az óceán fenekén elsüllyedt civilizációból származtatja
magyarságát, szenzáció faló módon, hanem attól, hogy otthon van lelkének csendes világában,
lelkének egyszerűségétől magyar, - és nem attól, hogy melyik történelem szemlélet igaz
nemzetéről. Nem attól a tudattól magyar, hogy hány ezer éve lakik a Kápát-medencében a
magyarság, és hány magyar szó van a dél-amerikai kecsuák szótárában, hanem attól, hogy
minden jógatechnika nélkül is otthon tud lenni önön lelkében és így saját hazájában.
Sajnos ma az a magyar az ideál, aki hangosan vitatkozik a nemzetről és gyűlöl, és ha valaki nem
ért vele egyet, akkor szidja, mint a bokrot és főbeveréssel fenyegeti. A “ma jó magyarja” nem tűr
ellentmondást, ha nemzetről van szó, - na de ebből nem kérek, mert ez nem a nemzet, hanem a
nemzet pusztulása, káromkodások közepette. Ma a nemzet megsemmisítése, azok révén történik,
kik a nemzetet a lobogójukra tűzték és a legtöbbet hivatkoznak a nemzet javára, - mint a jobb,
szélsőjobb, Orbán, Morvai, Vona.

Nekünk székelyeknek, nem a magyarországi, szélsőjobbos és jobbos politikusok kell, hogy
nyújtsák az életideált, mert van nekünk is ideálunk, igaz egy kicsit feledettek, mint a Berde
Mózsa. És ott van a Hargita fenyveseinek a csendje, ahol az üzleti szellemű jóga nélkül is
önmagunkra találunk, - megtaláljuk nemzeti létünknek igazi forrását, lelkünket. Ehhez meg nem
kell tanítónak sem a magyars szélsőjobb, sem a magyar jobboldal.

Az igazi székely, az igazi magyar, csak úgy belülről, a lelkéből székely, magyar, minden kívülről
megmondó, kívülről meghatározó, minden erőltetett, elhatározó szándékosság nélkül. Ez a
csendes, lelki, szellemi nemzet már nem létezik, és ez a nemzet veszte, mert ezzel az igazi
magyarság veszett el.

Az igazi székely, az igazi magyar lelkének csendjében székely, magyar, ez legyen a jövő
székelysége, a jövő magyarsága. Fedezzük fel a jövő magyarságát, a jövő székelységét
lelkünkben, akinek szellemi, lelki magyarsága a csend révén születik meg, - ami túl van a
művelődéstörténeti, halott, muzeális magyarságon, pusztán a száraz ismeretekre alapozott
magyarságon. Az igazi magyarság, székelység nem ismeret, hanem lélek, szellem.

De akkor egyesek miről fognak vitatkozni? Mert a nemzet ott vita téma, ahol csak tudják, de nem
élik.

Nagy Attila Puli

Weitere ähnliche Inhalte

Andere mochten auch

Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez quiroz
Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez  quiroz Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez  quiroz
Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez quiroz yosehlim96
 
A insolvência e o direito dos trabalhadores
A insolvência e o direito dos trabalhadoresA insolvência e o direito dos trabalhadores
A insolvência e o direito dos trabalhadoresPaulo Susano
 
PCI Security Requirements - secure coding
PCI Security Requirements - secure codingPCI Security Requirements - secure coding
PCI Security Requirements - secure codingHaitham Raik
 
Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...
Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...
Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...Cisco Russia
 
Changing active to passive voice
Changing active to passive voiceChanging active to passive voice
Changing active to passive voiceJoey Valdriz
 
Bioq, da lactaçao
Bioq, da lactaçaoBioq, da lactaçao
Bioq, da lactaçaocamila felix
 

Andere mochten auch (9)

Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez quiroz
Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez  quiroz Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez  quiroz
Economia politica-alimentaria-2 Diana laura cortez quiroz
 
3
33
3
 
A insolvência e o direito dos trabalhadores
A insolvência e o direito dos trabalhadoresA insolvência e o direito dos trabalhadores
A insolvência e o direito dos trabalhadores
 
PCI Security Requirements - secure coding
PCI Security Requirements - secure codingPCI Security Requirements - secure coding
PCI Security Requirements - secure coding
 
Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...
Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...
Повышение конкуренции на рынке труда: как остаться востребованным специалисто...
 
my ppt IMP
my ppt IMPmy ppt IMP
my ppt IMP
 
SM-Twittometro KEIKO FUJIMORI
SM-Twittometro KEIKO FUJIMORISM-Twittometro KEIKO FUJIMORI
SM-Twittometro KEIKO FUJIMORI
 
Changing active to passive voice
Changing active to passive voiceChanging active to passive voice
Changing active to passive voice
 
Bioq, da lactaçao
Bioq, da lactaçaoBioq, da lactaçao
Bioq, da lactaçao
 

Mehr von Nagy Attila (Mihai)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfNagy Attila (Mihai)
 

Mehr von Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 

Írások kapásból - Orbán Viktor és a székely Berde Mózsa

  • 1. Orbán Viktor mexikói nyaralása, már nem érdekes, azok számára kik mindig új szenzációkra vágynak. De nekem ez az időbeli távolság érlelte meg a vele kapcsolatos gondolatokat. Azt hiszem, hogy nekünk székelyek számára nem ideál Orbán, annak ellenére, hogy a felesége nagyon kínálta a Marosvásárhelyi Rádióban családjukat nemzeti ideálként. Nekünk székelyeknek vannak saját ideáljaink, igaz nekünk is csak a múltban, - inkább. Időszerűtlen a gondolat, amit most leírok, de valami belülről kényszerít, hogy leírjam. Orbánék útja egy kis vagyon volt, a szegény ember zsebéhez viszonyítva. A székely Berde Mózsa, XIX. Századi székely nemes, 1848-ban erdélyi kormánybiztos, Szentivánlaborfalváról, Brassóba gyalog ment be, majdnem negyven kilométer az út. Berde a vagyonát, hát mondhatjuk, hogy a nemzetre hagyta. Vagyonának a nemzet látta hasznát, szegény gyerekek, gondoljunk csak a Berde cipóra. Valahogy nagyon megtetszett ez az ellentétes párhuzam, az útra kisebb vagyont költő nemzeti Orbán, és az ugyan csak nemzeti, de gyalogjáró Berde. Valamikor magyarnak lenni, egy fajta aszkézist is jelentett, ma magyarnak lenni kényelem és luxus a nemzet ürügyén, - keveseknek. Valamikor magyarnak lenni, azt jelentette, hogy adsz a nemzetnek, de most a nemzet kirablását jelenti, - csak ne mondja Orbán, hogy ingyen jobboldali, nemzeti. Tudom, hogy egy olyan korban, amikor az emberek mániákusan gazdagok szeretnének lenni, nem sok embernek érinti meg a lelkét, ha aszkéta magyarokat ajánlok ideálnak, vagy húzok párhuzamot a mostani kapzsi nemzetiek és a régen élt aszkéta nemzetiek között. Úgy érzem, hogy nekünk székelyeknek, nem a Mexikóban nyaraló Orbán kellene, hogy legyen az ideál, hanem a gyalog járó Berde, - szimbolikusan. Szerintem érdemes még azt is megjegyezni, hogy Berde, hibáival együtt egy hiteles emberi ideált képvisel, de korunk Orbánja, már egy mesterségesen, szakértők által megkonstruált, nem hiteles emberi ideált képvisel. Így züllik le a nemzeti ideál, hogy kivesz belőle a természetes emberi. Nem tudom, hogy természetesen, belülről jövően, ebben a korban lehet-e magyarnak lenni, vagy csak mások által megmondva. Nem tudom, hogy csendesen lehet-e már ebben a korban magyarnak lenni, mint Arany, vagy csak hangosan, - valakiket gyalázva. Ma már nem életideál, a pusztában, lassú, csendes, senkit nem gyűlölő, mindenre ráérő magyarnak lenni. Aki ha reggel felkel, megcsodálja a napot, még köszönti is, este meg elköszön a naptól, mert ugye arra is ráér, - és nem azért teszi, mert valami ősmagyar vallás hívője, hanem úgy jön neki. Amely magyar életben a szent nem azért szent, mert megmondják a magyarnak, hanem attól, hogy közvetlenül megéli. És ez a lassú, csendes magyar, nem attól magyar, hogy mások tele tömték a fejét kötelező hiedelmekkel a nemzetről, vagy habzó szájjal üvöltözik, hanem, attól, hogy lassú életével otthon van önmagában, otthon van hazájában, szellemileg, lelkileg. Az ilyen csendes, szellemi magyarság, lelki magyarság, épp a politikum, deklarált, a kultúra pusztán csak tudott magyarságától áll a legtávolabb, - ez a csendben, titokban megélt magyarság. Az ilyen magyar nem attól magyar, hogy az óceán fenekén elsüllyedt civilizációból származtatja magyarságát, szenzáció faló módon, hanem attól, hogy otthon van lelkének csendes világában, lelkének egyszerűségétől magyar, - és nem attól, hogy melyik történelem szemlélet igaz nemzetéről. Nem attól a tudattól magyar, hogy hány ezer éve lakik a Kápát-medencében a magyarság, és hány magyar szó van a dél-amerikai kecsuák szótárában, hanem attól, hogy minden jógatechnika nélkül is otthon tud lenni önön lelkében és így saját hazájában.
  • 2. Sajnos ma az a magyar az ideál, aki hangosan vitatkozik a nemzetről és gyűlöl, és ha valaki nem ért vele egyet, akkor szidja, mint a bokrot és főbeveréssel fenyegeti. A “ma jó magyarja” nem tűr ellentmondást, ha nemzetről van szó, - na de ebből nem kérek, mert ez nem a nemzet, hanem a nemzet pusztulása, káromkodások közepette. Ma a nemzet megsemmisítése, azok révén történik, kik a nemzetet a lobogójukra tűzték és a legtöbbet hivatkoznak a nemzet javára, - mint a jobb, szélsőjobb, Orbán, Morvai, Vona. Nekünk székelyeknek, nem a magyarországi, szélsőjobbos és jobbos politikusok kell, hogy nyújtsák az életideált, mert van nekünk is ideálunk, igaz egy kicsit feledettek, mint a Berde Mózsa. És ott van a Hargita fenyveseinek a csendje, ahol az üzleti szellemű jóga nélkül is önmagunkra találunk, - megtaláljuk nemzeti létünknek igazi forrását, lelkünket. Ehhez meg nem kell tanítónak sem a magyars szélsőjobb, sem a magyar jobboldal. Az igazi székely, az igazi magyar, csak úgy belülről, a lelkéből székely, magyar, minden kívülről megmondó, kívülről meghatározó, minden erőltetett, elhatározó szándékosság nélkül. Ez a csendes, lelki, szellemi nemzet már nem létezik, és ez a nemzet veszte, mert ezzel az igazi magyarság veszett el. Az igazi székely, az igazi magyar lelkének csendjében székely, magyar, ez legyen a jövő székelysége, a jövő magyarsága. Fedezzük fel a jövő magyarságát, a jövő székelységét lelkünkben, akinek szellemi, lelki magyarsága a csend révén születik meg, - ami túl van a művelődéstörténeti, halott, muzeális magyarságon, pusztán a száraz ismeretekre alapozott magyarságon. Az igazi magyarság, székelység nem ismeret, hanem lélek, szellem. De akkor egyesek miről fognak vitatkozni? Mert a nemzet ott vita téma, ahol csak tudják, de nem élik. Nagy Attila Puli