1. Orbán Viktor mexikói nyaralása, már nem érdekes, azok számára kik mindig új szenzációkra
vágynak. De nekem ez az időbeli távolság érlelte meg a vele kapcsolatos gondolatokat.
Azt hiszem, hogy nekünk székelyek számára nem ideál Orbán, annak ellenére, hogy a felesége
nagyon kínálta a Marosvásárhelyi Rádióban családjukat nemzeti ideálként. Nekünk
székelyeknek vannak saját ideáljaink, igaz nekünk is csak a múltban, - inkább.
Időszerűtlen a gondolat, amit most leírok, de valami belülről kényszerít, hogy leírjam. Orbánék
útja egy kis vagyon volt, a szegény ember zsebéhez viszonyítva. A székely Berde Mózsa, XIX.
Századi székely nemes, 1848-ban erdélyi kormánybiztos, Szentivánlaborfalváról, Brassóba gyalog
ment be, majdnem negyven kilométer az út. Berde a vagyonát, hát mondhatjuk, hogy a nemzetre
hagyta. Vagyonának a nemzet látta hasznát, szegény gyerekek, gondoljunk csak a Berde cipóra.
Valahogy nagyon megtetszett ez az ellentétes párhuzam, az útra kisebb vagyont költő nemzeti
Orbán, és az ugyan csak nemzeti, de gyalogjáró Berde. Valamikor magyarnak lenni, egy fajta
aszkézist is jelentett, ma magyarnak lenni kényelem és luxus a nemzet ürügyén, - keveseknek.
Valamikor magyarnak lenni, azt jelentette, hogy adsz a nemzetnek, de most a nemzet kirablását
jelenti, - csak ne mondja Orbán, hogy ingyen jobboldali, nemzeti.
Tudom, hogy egy olyan korban, amikor az emberek mániákusan gazdagok szeretnének lenni,
nem sok embernek érinti meg a lelkét, ha aszkéta magyarokat ajánlok ideálnak, vagy húzok
párhuzamot a mostani kapzsi nemzetiek és a régen élt aszkéta nemzetiek között. Úgy érzem, hogy
nekünk székelyeknek, nem a Mexikóban nyaraló Orbán kellene, hogy legyen az ideál, hanem a
gyalog járó Berde, - szimbolikusan.
Szerintem érdemes még azt is megjegyezni, hogy Berde, hibáival együtt egy hiteles emberi ideált
képvisel, de korunk Orbánja, már egy mesterségesen, szakértők által megkonstruált, nem hiteles
emberi ideált képvisel. Így züllik le a nemzeti ideál, hogy kivesz belőle a természetes emberi.
Nem tudom, hogy természetesen, belülről jövően, ebben a korban lehet-e magyarnak lenni, vagy
csak mások által megmondva. Nem tudom, hogy csendesen lehet-e már ebben a korban
magyarnak lenni, mint Arany, vagy csak hangosan, - valakiket gyalázva.
Ma már nem életideál, a pusztában, lassú, csendes, senkit nem gyűlölő, mindenre ráérő
magyarnak lenni. Aki ha reggel felkel, megcsodálja a napot, még köszönti is, este meg elköszön a
naptól, mert ugye arra is ráér, - és nem azért teszi, mert valami ősmagyar vallás hívője, hanem
úgy jön neki. Amely magyar életben a szent nem azért szent, mert megmondják a magyarnak,
hanem attól, hogy közvetlenül megéli.
És ez a lassú, csendes magyar, nem attól magyar, hogy mások tele tömték a fejét kötelező
hiedelmekkel a nemzetről, vagy habzó szájjal üvöltözik, hanem, attól, hogy lassú életével otthon
van önmagában, otthon van hazájában, szellemileg, lelkileg. Az ilyen csendes, szellemi
magyarság, lelki magyarság, épp a politikum, deklarált, a kultúra pusztán csak tudott
magyarságától áll a legtávolabb, - ez a csendben, titokban megélt magyarság.
Az ilyen magyar nem attól magyar, hogy az óceán fenekén elsüllyedt civilizációból származtatja
magyarságát, szenzáció faló módon, hanem attól, hogy otthon van lelkének csendes világában,
lelkének egyszerűségétől magyar, - és nem attól, hogy melyik történelem szemlélet igaz
nemzetéről. Nem attól a tudattól magyar, hogy hány ezer éve lakik a Kápát-medencében a
magyarság, és hány magyar szó van a dél-amerikai kecsuák szótárában, hanem attól, hogy
minden jógatechnika nélkül is otthon tud lenni önön lelkében és így saját hazájában.

2. Sajnos ma az a magyar az ideál, aki hangosan vitatkozik a nemzetről és gyűlöl, és ha valaki nem
ért vele egyet, akkor szidja, mint a bokrot és főbeveréssel fenyegeti. A “ma jó magyarja” nem tűr
ellentmondást, ha nemzetről van szó, - na de ebből nem kérek, mert ez nem a nemzet, hanem a
nemzet pusztulása, káromkodások közepette. Ma a nemzet megsemmisítése, azok révén történik,
kik a nemzetet a lobogójukra tűzték és a legtöbbet hivatkoznak a nemzet javára, - mint a jobb,
szélsőjobb, Orbán, Morvai, Vona.
Nekünk székelyeknek, nem a magyarországi, szélsőjobbos és jobbos politikusok kell, hogy
nyújtsák az életideált, mert van nekünk is ideálunk, igaz egy kicsit feledettek, mint a Berde
Mózsa. És ott van a Hargita fenyveseinek a csendje, ahol az üzleti szellemű jóga nélkül is
önmagunkra találunk, - megtaláljuk nemzeti létünknek igazi forrását, lelkünket. Ehhez meg nem
kell tanítónak sem a magyars szélsőjobb, sem a magyar jobboldal.
Az igazi székely, az igazi magyar, csak úgy belülről, a lelkéből székely, magyar, minden kívülről
megmondó, kívülről meghatározó, minden erőltetett, elhatározó szándékosság nélkül. Ez a
csendes, lelki, szellemi nemzet már nem létezik, és ez a nemzet veszte, mert ezzel az igazi
magyarság veszett el.
Az igazi székely, az igazi magyar lelkének csendjében székely, magyar, ez legyen a jövő
székelysége, a jövő magyarsága. Fedezzük fel a jövő magyarságát, a jövő székelységét
lelkünkben, akinek szellemi, lelki magyarsága a csend révén születik meg, - ami túl van a
művelődéstörténeti, halott, muzeális magyarságon, pusztán a száraz ismeretekre alapozott
magyarságon. Az igazi magyarság, székelység nem ismeret, hanem lélek, szellem.
De akkor egyesek miről fognak vitatkozni? Mert a nemzet ott vita téma, ahol csak tudják, de nem
élik.
Nagy Attila Puli