1. Pszeudó zen történet - Az erdőben bandukolva
Az erdőben bandukolva beszélgetett a Mester és Titok Tóni. Tónit
elkápráztatta a Mester gondolatai.
- Csodálatos gondolataid vannak Mester, és érzem, hogy nem tudok
nem egyetérteni velük.
- Tóni Te, ugye érzed a rothadó lapik illatát? Ugye csodálatos illat, a
rothadás illata? És az emberek, mégis félnek a múlandóság
gondolatától.
Pszeudó zen történet - A Cserefáról
A Mester nagyon kedvelte, a mezőkön magányosan álldogáló
cserefákat. Tóninak elárulta, egy gyenge pillanatában, hogy kedveli a
székelyföldi sudár fenyőket is. Egy ilyen magányos, mezőben álldogáló
öreg cserefa alatt üldögélt a Mester és az elmaradhatatlan tanítványa,
Titok Tóni. Olyan rég hallgattak, hogy lehet, meg is feledkeztek volna
egymásról, ha a Mester nem szólalt volna meg.
- Tóni Te, tudod, hogy mi az egész baja ennek a ti nyugati
civilizációtoknak, nyugati kultúrátoknak? Egyéb baja nincs, csak
annyi, hogy gyorsabban növekedett, mint ez a cserefa. Ezért van,
ebben az egész nyugatiságban, valami nem természetes. Nagy baj az,
ha a kultúra és a természet között szakadék van. Akkor születik élő
kultúra, ha a külső fával, a természet fájával együtt növekedik, a lélek
belső fája.
Pszeudó zen történet - Isten ébresztése
A Mester és Titok Tóni az éjszakát a közeli patak partján töltöttek,
hallgatván a patak csobogását. Lassan kezdett pirkadni.
- Hogy lehet a jót és a rosszat kibekiteni? - kérdezte Tóni.

2. - Hát, ha nem volt elég, az éjszakai patakcsobogás, ahhoz, hogy
benned kibéküljön a jó és a rossz, akkor nézd végig ezt a gyönyörű
pirkadatot, hallgasd a madarak énekét, nézd a harmatcseppek
tisztaságát a virágokon, a nap felkelt ragyogásában, így majd
megbékül benned minden ellentét. Csodálatos napfelkelte ígérkezik.
Az emberek azért kiegyensúlyozatlanok, mert nem úgy kellenek fel,
mint a nap. Régen, felkeltekor, a napot köszöntötték az emberek, és
békésebb volt a lelkük. Én úgy gondolom, hogy a napköszöntéssel, a
bennük lévő Istent ébresztették az emberek, arra a napra, így elűztek,
minden ellentetet.
Pszeudó zen történet - A Halál után
– Mi van a halál után? - kérdezte Titok Tóni a Mestert.
- Mi van most? - kérdezte Tónit a Mester.
Pszeudó zen történet - A Határtalanról
Tavasz volt. A Mester es Titok Tóni, egy tavaszi gyalogtúrára indultak.
Erdőelvéről indultak, pontosabban Brassóból, hogy átkeljenek, a Déli-
Kárpátokon, és így eljussanak Havaselvére. A Törcsvári szorost
választották. A Drakuláról híressé vált kastély után, egy
várfalszerűnél, Tóni felhívta a Mester figyelmet, hogy ott volt az
ezeréves határ. A Mester röhögve kérdezte.
- Csak ezer éves? Mi ez az idő, a világegyetemek vég nélkül keletkező
és pusztuló sorában? Határ volt itt, azt mondtad. A világegyetemnek
tudod-e, hogy hol a határa? Ne törd a fejed. Megmondom. Nincs
határa! Ami elő, az állandó mozgásban és nyugalomban van, annak
nincs állandó határa.
Amikor már felértek a nagy hegyek közé, a Mester javasolta, hogy
másszanak meg egy nagy hegyet, hogy onnan gyönyörködjenek a
kilátásban. A Mester, mint egy gyermek, szerette, a szabadon hányódó
szikladarabokat legurítani a hegyoldalon. Az egyik kő, mire leért az
aljba, darabjaira hullt szét, meg néhány darabja a közeli patakba

3. szökött.
- Látod Tóni, ami szilárd, szilárdak a határai, az nem élő, és
darabjaira hull szét. De nézd a patak vizét, az, lágy, nincsenek határai,
élő, állandó mozgásban van, és így nem hull darabjaira, állandóan
önmagadban marad, Egészben.
Pszeudó zen történet - Kínzó kérdések
A Mester és Titok Tóni, egy nagy fa ágán üldögélve, élvezték a hűs esti
szellőt. Egy vándor haladt arra. Mikor oda ért, felpillantott a fára.
Felismerte a Mestert. Sokáig állt, bámulta őket, végül megszólalt.
- Mester! Tudnál-e segíteni, hogy megtaláljam a válaszokat a kínzó
kérdéseimre?
- A válaszok, megtalálásában, nem tudok segíteni, de abban igen, hogy
ne legyenek kérdéseid.
Pszeudó zen történet - A Fecskék
Mester és Titok Toni sétálni mentek a Feketeűgy partjára. Amint
bandukoltak a folyó partján, egy fecskepár röpködött körülöttük
körbe kereken, többször is. Meg is jegyezte a Mester.
- Né milyen boldogok ezek a madarak, hogy itt láthatnak bennünket.
Vándorlásaink során, amikor egy idegen falúba betoppantuk, az
emberek, nem fogadtak ilyen örömmel, mint ezek a fecskék, itt a
folyóparton. A természet tud még őszintén örvendeni, az ember már
nem annyira. A természettől való elszakadást, az őszinte öröm
képessége sínylette meg leginkább.
(Minket, a Feleségemmel, tényleg körberöpködtek a fecskék, nagyon
hosszú időn keresztül, ahogy baktattunk, a Feketeűgy partján.)
Pszeudó zen történet - A földet éltető zen mester
A Mester és Titok Tóni egy poros úton bandukoltak némán. A Mester

4. egyszer megszólalt.
- Tóni Te! Tudod-e, hogy ki élteti a földet, és rajta az embereket?
- Nem!
- Nektek magyaroknak nagyon tanulságos ez a történet, - kezdte a
Mester a történetet. A Nagy Kezdetben, a Láthatatlan, egy zen mestert
teremtett, aki tárogatót fújt. A tárogató hangjának rezgéseiből
létrejöttek az első atomok, és azokból a Föld. A zen mestert beburkolta
a Föld. A Föld közepében, azóta is fújja a tárogatót, mert az a Föld
létének a forrása. A tárogató hangjának rezgéseiből keletkeztek az
emberi lelkek. Az első nép, amely a tárogató hangjából keletkezett, az
a magyar volt. Minden magyar a lelke mélyen hallotta ennek a
tárogatónak a hangját, ez tartotta egybe a népet, ez éltette. Ez nektek
magyaroknak, a régen elfeledett, eredet történetetek. De azt is
tudnotok kell, hogy a nép, akkor van válságban, ha lelkében, ennek a
tárogatonak a hangját nem hallja. Ti magyarok rég nem halljatok már
a tárogató hangját, utoljára Rákóczi népe hallotta.
A Mester es Tóni elfáradtak. A Mester javaslatára leültek a sánc
szélére pihenni.
Pszeudó zen történet - A Disznó tanítvány
A Mester és Titok Tóni, a közeli faluba mentek, hogy vegyenek egy
zsák almát. Az úton két paraszt jött velük szembe, egy nagy disznóval.
Látható volt, hogy a kanhoz csalogatják. Az egyik hajtotta hátulrol
egy vesszővel, a másik, egy pléhdobozban, búzát zörgetett a disznó
orra előtt, és úgy csalogatta.
-Tóni Te! Ismertem egy mestert, aki a tanítványságnak nem sok
értelmét látta. A kukoricával csalogatott disznóhoz hasonlította a
tanítványt, amikor valaki tanítványnak jelentkezett. A hasonlat
mindenkit elriasztott. Egy tért vissza csak hozzá, aki azt mondta, hogy
a disznóhasonlat egy életre szóló tanítás volt neki, és a hasonlat
következtében megvilágosodott.

5. Pszeudó zen történet - A Félelemről
Ősz volt. A Mester es Titok Tóni a közeli erdőben bandukoltak.
Egyszer csak egy vaddisznócsorda csörtetett el mellettük. Tóni majd
elájult, annyira megijedt. A Mester a hasát fogta, úgy nevetett Tóni
ijedtségén.
- Láttad milyen szép kövérek voltak a disznók - kérdezte a Mester.
- Látta a franc! Én nem láttam semmit, az ijedségtől.
- Na látod Tóni, a félelem megakadályoz abban, hogy lássál.
Nagy Attila Puli