SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 49
Kozma Szilárd: Az állatöv napjegyeinek, mint karma-hordozó spirituális
                         erőtereknek az értelmezése.

   A jegyek szerinti diszharmonikus magatartások következtében fellépő sérülések,
              balesetek, és öröklött, vagy szerzett krónikus betegségek.

   Amint a különböző asztrológiai - metafizikai tanulmányaimban részletesen is
kitértem erre (Az Asztrológia, mint szellemtudomány és a Szkeptikusok és
asztromókusok), az asztrológiai napjegyek értelmezésével, illetve a napjegyek által
megtestesített spirituális erőterekkel kapcsolatos karmák (Lásd: Rák-karma, Skorpió-
karma, stb.) értelmezésében, és általában az asztrológiai karakterológiában, két
lényegi probléma vetül fel. Pontosabban: két lényegi hibát követnek el mind a jóslásos
asztrológia követői és gyakorlói (asztromókusok), mind az asztrológiának az un.
spirituális tradíciók szerinti értelmezői (misztikus tudósok). Az egyik az, hogy a 12
asztrológiai konstellációt, nem(!) mint az egyetemes létezésnek a második
dimenziójában (a spirituális dimenzióban, az un. platóni ideák világában) létező
jellegzetes teremtési - teremtői (morfogenetikus) erőterek fizikai és pszichikai
(asztrális) megjelenési formáit értelmezik. Holott az igazság az, hogy az asztronómiai
konstellációk által az anyagi világban megtestesített spirituális eredetű erőterek
előképzete és alapja már az abszolútumban is jelen van, mint az abszolút létezésnek a
jellegzetes szinezetű, kauzális állapot-rendszere, anyagtalan állapotú létszintere és
létminősége, jellegzetes attributuma.


A második az, hogy figyelmen kívül hagyják a következő tényeket:

1) Az Ascendens (annak a pozitív tulajdonságai) a felnőtt tudatos és felelős emberi
személyiség jegye, amely csak mint lehetőség, mint potencialitás van meg bennünk és
mindössze akkor érződnek a megfelelő konstellációnak a karakterjegyei, a az illető
személy horoszkópjában található még bolygó az Ascendens konstellációjában (főként
ha ez a bolygó, illetve ezek a bolygók az I. horoszkópházban tartózkodnak!). Az
Ascendens tulajdonságai, tehát, könnyebben bár, de mégis csak megszerzendő
tulajdonságok, mindössze bennünk létező potencialitások, amelyek nem jellemezhetik
egyértelműen a személyi karakterünket, csak és csakis az után, hogy tudatosítottuk
azokat és tudatos erőfeszítéseket tettünk az Ascendens által jelölt konstelláció pozitív
tulajdonságainak a megszerzésére, felvételére. (Ascension, ascendre = felemelkedés,
felemelkedni)

2) Nem csak hogy az Ascendens szerinti típusokat téves keresni (és felfedezni!) a
fentiek szerint, de nagyon sok esetben (az esetek 35 - 40 százalékában) a születési
napjegyekhez rendelt jellegzetes vonásokat (tipikus determinációkat) és jellegzetes
sorsproblémákat sem találhatóak meg egy - egy személy (szülött) esetében, annál az
egyszerű oknál fogva, hogy a gyengén fényszögelt Nap által jelzet napjegy szerinti
halvány, vagy mosott, nyers természeti vonások (individuális karakterjegyek), nem
nyilvánulnak meg olyan egyértelműen és határozottan, mint az anyai ágon öröklött,
negatív családi karmát jelző Lilith, vagy a Sárkányfarok konstellációja által jelzett
vonások és tulajdonságok. Különösen akkor, ha ezek a Karmikus horoszkóp-pontok
erősen fényszögeltek, vagy két - három, az illető konstellációban álló bolygó által
jelzett jegy-tulajdonsággal még meg is van erősítve.

3) Nem az a lényeges egy személyi horoszkópértelmezésnél: egy asztrológiai
sorselemzésnél, vagy az asztrológiai karakterológiai vizsgálatnál, hogy milyenek
vagyunk (szerencsések-e, vagy szerencsétlenek, tehetségesek-e, vagy tehetségtelenek,
jó emberek-e, vagy gonoszak, stb.) és, hogy ezek alapján milyen jövő vár ránk, hanem
az, hogy a horoszkópból (asztrogrammból) kiolvasható, adott spirituális struktúránkkal
(és személyi karmánkkal!) milyennek kellene lennünk, milyen életfeladatokat kellene
felvállalnunk ahhoz, hogy egészségesek, kreatívak és boldogok lehessünk a jövőben,
minden jó (kedvező), vagy rossz (kedvezőtlen) aktuális, vagy jövőbeni konstelláció
ellenére.

    Ezek fényében tehát, az általam, és az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjai
által művelt kauzális asztrológia Napjegy-értelmezése teljesen eltér mind a klasszikus
asztrológiai értelmezésektől, mind az un. humanisztikus asztrológia értelmezéseitől:



A KOS-ban álló Sárkányfarokkal, vagy Kos-Lilith-tel, valamint a
diszharmonikusan fényszögelt Kos-nappal rendelkező személyek betegség- és
balesethajlamai, betegségeinek kauzális okai

       A Kos napjegyének spirituális morfogenetikus erőtere, a minden feltétel- és
akadálymentes, tehát az előfeltételek nélküli, spirituális, mentális, asztrális, éteri és
fizikai teremtési - teremtői erőknek a megnyilvánulási szükségszerűségét és
kényszerűségét tartalmazza. Ezért, a Kos az összes lehetséges teremtési mozzanatok
kauzális (ősi) lételvét testesíti meg a földi létezés sajátosan összetett (biológiai,
pszichológiai) körülményei között.

    A Kos jegyében született ember általában hevesen, elhamarkodottan, kíméletlenül,
célratörően és ebből adódóan, nem egyszer kegyetlenül cselekszik, mind fizikai, mind
mentális (gondolkozási) szinten, ezért könnyen szenved baleseteket, gyorsan a fejébe
szalad a vér és ha uralkodási, illetve vezetői-irányítói mániájának következtében
szokatlan mértékben felizgatja magát, agyvérzést (gutaütést) is kaphat. Amennyiben
egy ember születési horoszkópjában a Kosba esik a Nap vagy a Mars és ráadásul
intenzív, de rendszertelen intellektuális, esetleg szellemi tevékenységet folytat,
gyakran be fog lázasodni enyhe, vagy heveny meghűlések, megfázások
következtében, de még napozás következtében is. Mivel egy bizonyos életkor elérése
után a kreatív használat helyett, megtanulja uralni és elfojtani a szenvedélyességét,
erőszakos és erélyes, jobb esetben spontán és célratörően tüzes természetét, rejtett
agresszivitás lesz jellemző rá és többnyire gondolatban viaskodik, veszekedik azokkal
az emberekkel, akikkel konfliktusos helyzetbe kerül. Így a folytonos rejtett (fojtott)
agresszivitás lesz jellemző a mentalitására, aminek egyetlen jele a gyakori fejhűlések,
a fej különböző szerveinek hűléses megbetegedései, vérösszetételi problémák (pl.
vashiány, vagy a vörös vérsejtek száma csökkenéése) lesznek. Hajlamos lesz a fej
különbözô gyulladásaira, (homloküreg-gyulladás, arcüreggyulladás, kötőhártya-
gyulladás, súlyosabb esetekben agyhártyagyulladás.), különböző típusú migrénekre,
fejfájásokra, valamint a fej traumás sérüléseire (agyrázkódás, koponyatörések,
koponyaűri vérzés, stb.), szélsőséges esetben az un. vérrákra.

    Abból adódóan, hogy elfojtja magában a kreatív energiák nyers kitörési
késztetéseit, de azoknak mentális és kauzális okaival nem akar szembenézni és inkább
gondolatban támadja a külvilágot, nem vállalván fel a felvetődő problémákkal való
nyílt szembesülést, azoknak kauzális szintű értelmezését és dekonspirálását, erős
hülékenység, fejfájások és fejsérülések, a vérképlet ártalmas módosulásai, vagy a
látószerveinek a károsodása és a fokozatos elgyengülése (látási képességek
csökkenése) lesz a következménye. A távolba látás például - az olyan eset, amikor
csak "közellátó" szemüveget kell használni- annak a következménye tehát, hogy a
Kos szülött -és általában minden ember, akinél ez jelentkezik- eltekint, átnéz a
hétköznapi kellemetlen eseményeken, azokon a számára kényelmetlen helyzeteken és
jelenségeken, amelyeknek a megoldása nyílt konfrontációt vagy kitárulkozást
igényelne a részéről.

       A "közellátás" viszont arra utal, hogy a szülött nem hajlandó belső, lelki és
szellemi erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy a felszíni (az orra előtt
lejátszódó) jelenségek és események mögött meglássa a köznapi gondolkozás
rejtettebb, analogikus (Isteni-egyetemes) szemszög szerinti összefüggéseket, a
dolgoknak az igazi okait, esetleg fél azokat tudomásul venni és egyenesen elutasítja
azoknak a tudomásulvételét. Ugyanis a diszharmonikusan fényszögelt Kos-nap nem
csak vakmerőséget, hanem annak a másik, végletes megjelenési formáját is jelentheti:
a lelki gyávaságot.

       Amennyiben egy Kos szülött kitartóan és következetesen nem képes uralni
tüzes természetét és gyakran a kelleténél hevesebben reagálja le környezete
természetes kihívásait, általában különböző égési balestek elszenvedésével kell
szembenéznie. Amennyiben tud horoszkópja alapján e születési "adottságairól",
mindezt elkerülheti alaptermészete tudatos átalakításával, vagyis tevékenységének
tudatos rendszerezésével, átcsoportosításával, természetének megfelelő hivatás és
tevékenységi életterület választásával (szervezési, menedzselési, irányítási
tevékenységek, ahol pozitívan kiélheti és kifejlesztheti döntési és határozathozói
képességeit) és általános intellektuális tevékenységét átalakítja szintetizálási és
kutatási tevékenységgé, nem erőltetetten igénybevevő és nem teljes idejét és
személyiségét lekötő munkavállalással.

     A Kos gyermekek esetében viszont épp ellenkezőleg kell eljárni: addig és
amennyiben nem lépi át környezete tűrelmi határait, hagyni kell, sőt, ha nem teszi,
körülményt és lehetőséget kell teremteni és bíztatni kell arra, hogy "tombolja" ki az
ide vonatkozó természetes szükségeit, hogy akár apróbb sérülések árán is, de a saját
bőrén tapasztalhassa ki a fizikai létezés természetes következményeit, annak határait
és korlátait. Kimondottan káros a Kos gyermeket, a számára életbevágóan szükséges,
az átlagosnál durvább tapasztalatoktól megfosztani (megóvni) és úgyszintén nagyon
káros lázcsillapító tablettákkal vagy figyelemelterelő pedagógusi trükkökkel a
lelkesedését lehűteni, illetve lendület-visszafogó pedagógiai módszerekkel
összezavarni a gyermek természetes tapasztalási és a tűz őselemmel való
harmonizálódási szükségeit.

       Amennyiben egy Kos típusú felnőtt kellő önfegyelemmel és belső, szellemi-
lelki erőfeszítések (mint pl. hibabelátási készség kialakítása) segítségével feloldja és
meghaladja születési konstellációjának a negatív jellegzetességeit
(meghatározottságait), amelyek vagy az agresszívitásig és a vakmerőségig és a
közömbös kegyetlenségig elmenő erőszaktevés, vagy harci reflexek és szenvedélyes
indulatok zabolátlan kiélési késztetése, vagy ezek szöges ellentéte: a gyávaságig menő
visszahúzódás, akarat-gyengeség, határozatlanság, könfliktuskerülés, sőt: konfliktus-
iszony, nem csak hogy elkerüli az ide vonatkozó betegségek kialakulását, az előtte
sorozatosan jelentkező sérülési-lehetőségek megtörténését, hanem olyan szellemi
alapálláshoz jut el, amely alapján maga lesz a céltudatosság és a kreatív erélyesség,
valamint a szellemi és a lelki nyíltság, az őszinteség, az értelmi világosságra alapozott
szellemi fény (spirituális értelem), a becsületes céltudatosság megtestesítője, anélkül,
hogy ez utóbbi erőszakoskodást, kegyetlenkedést, vagy kíméletlenkedést jelentene.


A BIKA jegyében található Lilithel valamint a sárkányfarokkal
és az erősen negatívan fényszögelt Bika-Nappal született személyek
betegség-és balesethajlamai, jellegzetes betegségeiknek
és baleseteiknek a szellemi-lelki okai.


   A Bika napjegye által megtestesített morfogenetikus spirituális erőtér, a teremtés
határállapotaként folyamatosan létrejövő –keletkező – fizikai létállapotnak (Az
anyagnak, a szellemi erők és hatalmak által való birtokbavételét, az anyag spirituális
struktúrák szerinti rendeződését, misztikus kifejezéssel: az anyag átszellemülésének
A mozzanatát testesíti meg. Mivel az evolúciónak köszönhetően, ez már összetett
biológiai formákban is megvalósul: A Bika konstelláció szellemisége a biológiai
létezéshez és a fizikai létben való megmaradáshoz és az abban való elemi létezéshez
elsődlegesen (elengedhetetlenül) szükséges előfeltételekhez, életkörülményekhez,
azoknak a megteremtési - létrehozási kényszeréhez kapcsolja a Bika-karmával
rendelkező embert. Mindennapi élethelyzetekre lebontva, ezek az elemi szükségletek
a következők: földi - fizikai létformával való közvetlen információcserét biztosító
táplálék, az információ feldolgozáshoz szükséges nyugalmat és pihenést (alvást)
biztosító hajlék (otthon) és az emberben elsődlegesen megnyilvánuló Fény-szeretet
ősprincípiumok kölcsönös kiegyenlítését, áthatását és megtermékenyítését biztosító
szexuális kapcsolatok valamelyest harmonikus folytonossága.
   Amennyiben a személyi horoszkópban erősen támadott a Nap, vagy a Bika
uralkodó bolygója: a Vénusz, vagy/és a Mars, a Bika sors-programmal született
személyek a lustaságig elmenően kényelmeskedők lehetnek, pénzsóvárak,
csökönyösek, önfejük, "nyakasok", gyűjtőszenvedélyesek, vagy a diszharmónia
másik végleteként öröknyüzsgővé, habzsolóvá, falánkká, harácsolóvá, kiéletlen és
kegyetlen birtok-szerzőkké, valamint élvhajhászokká válnak és munkamániába,
valamint birtoklási mániába esnek. Amennyiben nyakasságuk és birtoklási hajlamaik,
ambícióik a megengedett határokon túllépnek, garat és gége-betegségek léphetnek fel
szervezetükben: hurutok, mandulagyulladás (torokfájás), a nyakizmok
megmerevedése, a gerincoszlop nyaktáji elmeszesedése, pajzsmirigytúltengés, vagy
csökkent pajzsmirigyműködés állhat be. Ez utóbbiak a korábban említett tendenciák
személyi szokássá, megrögzött ambícióvá válása, túltengése, vagy fordítva: azoknak
maradéktalan elfojtása következtében jöhetnek létre. E jellemhibák vagy kiéletlen
ösztönös késztetések miatt, a Bika szülöttekre tehát a nyak- és toroktáj
megbetegedései jellemzőek, mivel a Bika csillagképe ezzel a testrészünkkel áll
asztrológiai kapcsolatban, vagyis a Bika által megtestesített lételv (a szellemi erőknek,
információ- sűrűsödéseknek a fizikai dimenzióban való megállapodása,
meghonosodása) itt, a torok - csakra környékén fejti ki tevékenységét, hatásait az
emberi szervezeten belül.
  Amennyiben csupán hűléses megbetegedések következménye a fülgyulladás, ez is a
Bika és a Kos csillagképéhez kapcsolódik, de ha más jellegű halló-szervi károsodásról
van szó, a Bak csillagkép spirituális problémakörével (Az egyetemes törvényeknek a
társadalmi élet szintjén történő alkalmazása) kapcsolatos negatív mentalitást
(magatartási mintákat, úgymint a lelkiismeret-furdalással szemben tanúsított
szembeszegülést, vagy másfajta lelki ellenállást) kell szellemi (kauzális) vizsgálat alá
venni a betegség igazi okának felderítése érdekében.
  Azon Bika jellegű karmával született személyeknek és általában azoknak az
embereknek, akiknek a horoszkópjában a Bika motívum negatívan megjelenik és ezért
a fent leírt betegségek, vagy betegségtünetek jelentkeznek, jól körül kell nézniük a
környezetükben és végig gondolni az addigi életük történetét, hogy megláthassák:
melyek azok a zavaró dolgok, amelyeket képtelenek lenyelni és miután ezt konkrétan
tudatosították magukban, vagy tegyenek meg mindent, hogy azzal a számukra
lenyelhetetlen - elfogadhatatlan - jelenséggel találkozzanak, amennyiben a dolog már
tűrhetetlenné és elviselhetetlenné vált számukra, vagy (és ez a metafizikailag helyes
megoldás) tudatosítsák magukban, hogy valamiért fontos számukra azzal a
kellemetlen jelenséggel való gyakori találkozás, mert olyan információt tartalmaz,
amely valamiért fontos a számukra és próbálják meg tudatosan lenyelni azt, vagyis
feldolgozni-megérteni értelmileg és érzelmileg egyaránt. Erre a pozitív Bika-
alapállásra utal Jézusnak azon tanítása, hogy: "Ha valaki arra akar kényszeríteni, hogy
menj el vele egy mérföldet, te menj el kettőt vele. És ha valaki arra akar kényszeríteni,
hogy add oda a felső ruhádat, add oda neki az alsó ruhádat is."
Természetesen itt nem holmi ostoba és bárgyú szellemi alapállás felvételére tanítja
Jézus az emberiséget, hanem arra oktat bennünket a Kompenzáció, vagyis a
kiegyenlítődés, valamint az Ok és az Okozat (Karma) Törvényei alapján, hogy nem
véletlenül érkezik hozzánk bizonyos információ erőszakosan, vagyis nem véletlenül
találkozunk egy olyan jelenséggel, amely erőszakosan fel akarja hívni a figyelmünket
olyan rejtett jelenségekre, amelyeket nem voltunk hajlandóak korábban észrevenni és
tudatosítani (Lásd a Kos látási zavarokkal kapcsolatos, látásgyengüléseket előidéző
negatív mentalitását) és amely jelenség, vagy rejtett összefüggés tudomásulvétele és
spirituális feldolgozása elengedhetetlenül szükséges már a továbbfejlődésünk
szempontjából. Az ember aki erőszakoskodik velünk ugyanis csak megtestesít
úgymond ártatlanul valamit, amit mi korábban nem akartunk tudomásul venni, azaz
NEM AKARTUK LENYELNI.
  Amennyiben egy Bika jellegű Karmával (Lilithel, vagy Sárkányfarokkal) rendelkező
személy tudomást szerez minderről és ennek következtében idejében észrevéve belső
hibáit, és eltökélt lelki-szellemi építkezés, lemondások és erőfeszítések árán sikerül
meghaladni a Bikára jellemző tudattalan késztetéseit és gondolkozási, érzési és
cselekvési mintákat, nem csak a fent leírt betegségeket kerülheti el, vagy haladhatja
meg, hanem olyan harmonikus személlyé válhat amely (mintha ténylegesen állandóan
mosolyogna rá a szerencse) valósággal vonzza magához az anyagi bőség áldását élete
minden pillanatában és akt szívesen választ akár üzleti, akár szerelmi partneréül
minden olyan ember, akinek igénye van a harmóniára és érzéke is van a harmonikus
személyközti kapcsolatok megteremtéséhez.


AZ IKREK jegyében álló Lilithel, Sárkányfarokkal, vagy nagyon
diszharmonikusan fényszögelt Nappal rendelkező személyek
baleset- és betegséghajlamai és betegségeiknek kauzális okai


   Annak ellenére, hogy az Ikrek karmával született személyeket általában könnyű –
játékos – konstellációként kezelik általában (A jós...) asztrológusok, valójában éppen
olyan veszélyes életű és még annál is nehezebben megérthető konstellációs
meghatározódásokról van szó, mint pl. a Skorpió jegye. Az Ikrek ugyanis az abszolút
ősszellem – a Létforrás Szelleme – által a Kosban létrehozott és Bikában birtokba vett,
áthatott és átszellemített anyagi világ elsődleges funkciójának: az abszolút lét
tükrözésének a jól, vagy rosszul való működését testesíti meg. Illetve azt, hogy
létezik-e és ha igen működik-e az információs kapcsolat a két végleges létállapot: az
abszolút szellem és az általa, az ő ellenőrző-tükreként létrehozott anyagi állapotok és
jelenségek – formák között? És karma szintjén, mindez átalakul negatív sugallatokat
gyártó és ezzel örök bizonytalanságot okozó árnyék-énné.
   A Kos által képviselt nyílt és feltétel nélküli (humanista szemmel néha
kegyetlennek tűnő) előretörés és megnyilvánulás őselvét és a Bika megállapodási
megszilárdulási, megalapozási elvét feloldani és a kettőt feloldva-egyesíteni törekvő
Ikrek karmával rendelkező személyeknek, annak ellenére, hogy majdnem minden más
napjegy szülöttje őket irigyli, a látszólagos könnyedségükért, talán a legnehezebb a
dolguk mind a tizenkét napjegy szülöttei közül. Ugyanis az Ikrek - személyekbe, ha
nem is szorul, két egész lélek, mint ahogy azt sokszor vélnénk, de minimum másfél
igen! Mivel a biológiai foganásuk idején és az előtt több hónapon át, az édesanyjuk
kétségek között élt, érzelmileg (vagy éppenséggel: szerelmileg) két irányba vonzódott
kétlaki, vagy két irányú gondolkozást és életet folytatott spirituális szinten, a szónak a
gyakorlati (szoros) értelmében is (pl. ingázott két helyiség között, pl. a munkahely és a
lakhely között), vagy a szónak az átvitt értelmében (pl. spirituális és lelki szinten nem
bírt egyértelmű határozottsággal elválni a régi szerelmétől, lakhelyétől, szüleitől,
karrierjétől, stb., és az új családjának, családanyai szerepének, vagy az apának teljes
meggyőződéssel (személyével) odaadni magát, mivel az utóbbit túlságosan kevésnek,
tehát, az ő gazdag személyisége leszűkítésének és korlátozásának érezte, és képzelte.
De az is gyakori eset ilyenkor, hogy a fogantatáskor és azt követően néhány hétig,
esetleg hónapig, az édesanya ikerpárt hordott a méhében, de a személy kismagzati
ikertestvére valamilyen okból kifolyólag útközben meg halt biológiailag és a teste
részei észrevétlenül eltávoztak, a szelleme viszont, a megsemmisülés élményével
együtt ott maradt az illető személy aurájában, spirituális struktúrájában.
   Ezért nehéz az ő számukra a tudattalan szellemi erők szintjén érvényesülni akaró két
ellentétes késztetésű gondolkozás, vagy lételv: tehát a Kos és a Bika spirituális
erőterei, valamint a Jang (maszkulin) világalkotó ősprincípium és a Jin (feminin)
ősprincípium közötti ellentéteket, egymásban feloldani és egyesíteni, ezeket jól
különválasztani és így, különválasztva és a maguk nemében meghatározva,
újraegyesíteni egy, az előző konstellációk megnyilvánulási fokánál magasabb létezési
szinten.
    Nehéz tehát a különböző kauzális elemeit egy ekkora ego-maradványnak, mint
amit az Ikrek karmás személyek örökölnek az anyai ági ősanyáktól, harmonikusan
egységbe fogni. Ezért is – könnyítési célból - uralja az Ikreket az összefüggés-
teremtés és a közvetítés őserejét megtestesítő Merkúr.
   Mivel a Merkúr az emberi struktúrában elsősorban az egyéni intelligencia (az
intellektus) formájában, az értelmi képességekben nyilvánul meg, mindaddig, amíg az
Ikrek rá nem jön a természetszerűen benne létező ősi kettősség egyesítésének a
szükségére, ez a vele született, egyéni intelligencia többnyire öncélúan működik,
illetve inkább arra szolgál, hogy az aránytalanul fejlett észszerűsége segítségével a
felszínen mindenféle problémát megoldjon, ahelyett, hogy az ősi kettősség lelki és
szellemi egyesítése nehézségeinek a felvállalásával, (a belső nehézségek
átvilágításának, azok helyes értelmezésének és az erőfeszítések felvállalásának) annak
a szolgálatába állna.
   Ennek is köszönhető az, hogy az Ikrek jellegű karmával született személynek az un.
árnyák-oldala, tehát a pszichológiában árnyék énnek nevezett része, az anyai ági női
ősöktől, a generációk közötti spirituális memórián keresztül öröklött, karmikus
(negatív!) tulajdonságokat és irracionális késztetéseket, még önmaga elől is elrejti, azt
sugallván, hogy azok nem léteznek, illetve, hogy ez az árnyék énje nem is létezik.
Ezért a személy tudattalan, de igazi, spirituális és kauzális negatív késztetéseit adó
karmikus determinációk oldala mindig a homályban, a sötétben marad, amíg
asztrológiailag fel nem tárulnak, és az Ikrek intelligenciája nagy hányada azzal van
folyamatosan elfoglalva, hogy a valós személyiségének ezt a sötét árnyoldalát minél
jobban, nem csak a külvilág elől, hanem még önmaga elől is elrejtse, elleplezze!
   És mivel minden lélek az élete első felében általában ösztönösen (helyből) elutasítja
a megváltódáshoz - megszabaduláshoz szükséges megújulást, az újjászületés
érdekében tett erőfeszítést, az egység megvalósítását megvalósítani, azt előrevinni,
előremozdítani hivatott intelligencia éppen az igazi rendeltetésnek az ellenkezőjét
szolgálja mindaddig, amíg a negatív tapasztalatai hatására fel nem vállalja az
újjászületéshez szükséges hibabelátást. Ebben, az újjászületés ellen és a lelepleződés
ellen folytatott racionális tevékenységében, az Ikrek jellegű leélek (értelem) rengeteg
steril elméletet és üres filozófiát hoz létre, elsősorban a saját maga meggyőzésére,
amely mind csak a legfőbb karma-oldási feladat teljes felvállalásának az elutasítását,
elkendőzését, elodázását hivatottak szolgálni.
  Ezért, amikor ezeket az egyéni, vagy csoportos várvédelmet (általában az egoizmus-
védelmét) szolgáló filozófiákat és ragyogó elméleteket valaki vagy valami (a sors keze
szerepében megjelenő életfordulat), mint érvénytelen kacat-csomót félresöpri, az Ikrek
típusú személyek intelligenciája csődöt mond és gondolati - mentális szinten, de a
hétköznapi érzelmi megnyilvánulások szintjén is, türelmetlenek agresszívek, sőt:
kegyetlenül kíméletlenek (durvák), vagy az ellenfél személyének a teljes
megszüntetését célzó könyörtelen stratégákká válnak mint a megvadult Kos és
nyakasak és szűklátókörűek és dühödten toporzékolóak mint a legrögeszmésebb Bika.
  Olyan kettősség tehát az Ikreké, amelynek a feloldásához általában nem elég az
Ikrek magával hozott, racionális intelligenciája, mert ehhez sokkal több kell: a
személyi hibabelátási- és esendőség felvállalási készséggel járó feltétel nélküli,
testvéri áldozat-vállalás és maradéktalan személyi odaadás, amire az Ikrek t1pusú
személyek a legtöbb esetben képtelenek. Innen ered többnyire feltáratlanul maradó
(rejtett), vagy nagyon késön - többnyire életük végén - felszínre kerülő tragédiájuk.
   A felszínes könnyedséggel, a könnyelműséggel, a látszat-lazasággal, az üres
nagyvonalúsággal, a válogatás és értékrend nélküli információ-áramoltatással és ezért
a felszínes fellengző magatartással, az arroganciával, a lényegi céltalansággal, az
intellektuális hitetlenkedéssel és hiteltelenséggel is kapcsolatba hozzák, holott épp ez
a könnyű szellemisége az, ami játékossá és ezzel együtt szimpatikussá is teszi. A
felszíni könnyedség alatt viszont, mint minden embernél, ott bujkál a negatív
meghatározódások tömkelege, csak éppen az Ikrek ezeket ügyesebben rejti el mint
más szülöttek. Nos, ez teszi az Ikreket az úgynevezett Jannusz arcúság és látszat-
figyelem, vagyis a felületi gondolkozási, az oda-figyelési felületesség
megszemélyesítőjévé. Ez viszont nem azt jelenti, hogy más személyeknek, vagy a
többi személyiségtípusnak nincs árnyoldala - hiszen mindenkinek van Sárkányfarka és
Lilith-je a horoszkópban -, csak azt, hogy, az Ikrek karmás személy sokkal jobban fél
a saját árnyoldalától, illetve, annak a lelepleződésétől mint mások és ennek
következtében a csillogó intelligenciája segítségével másoknál sokkal jobban elrejti.
És azt sem jelenti, hogy ez minden Ikrekre jellemző, hanem csak azokra az - általában
fiatal, vagy maximum középkorú - Ikrek determináltsággal rendelkező személyekre
érvényes, akiket még nem változtattak át spirituális értelemben a tapasztalataik, akiket
a sorsuk nem vezetett rá még arra, hogy a gyors és felszíni probléma-megoldó és
csillogó-villogó elméleteket és káprázatos filozófiákat alkotó intelligenciájuk az igazi
és mély sorskérdések megoldásában, nem, hogy használhatatlan, de a legtöbbszőr
inkább nehezíti a lényegi felismeréseket és meggátolja a hibabelátási készség
kialakulását, a határozott és egyértelmű életfeladat vállalást, vagyis, hogy a
látszólagos előnyök biztosítása ellenére, hosszú távon inkább a hátrányukra válik.
  Szelességük az "Isteni Lehelettel" áll kapcsolatban, amely minden irányból jön és a
szélrózsa minden irányába áramlik. Rosah héberül annyit tesz, mint szélrózsa és
ugyanakkor isteni lehelet, amely minden irányból egyszerre fúj. Ezért az Ikrek jegye
nem csak az értelmi-intellektuális tevékenységgel, a közvetítő, kapcsolatteremtő
készségünkkel, de "levegős" testrészeinkkel is kapcsolatban áll. Ezért az Ikrek
mentalitás a mellkas és a felső karok felső részén, a váll hajlatokban és a többi,
levegős megnyilvánulással (könnyed karlendítésekkel, karforgatással), légzéssel
kapcsolatos funkciókat ellátó testrészeinken, szerveinken, úgy mint a légcsőn, a
hörgőkön, a tüdőlebenyeken, a mellhártyákon, valamint a felső-
karokon és a kézfejeken és általában a végtagjainkon érezteti leginkább befolyását.
  Az Ikrekkel kapcsolatban álló testrészeink és szerveink megbetegedése, azok
károsodása (baleset szerű sérülése), a negatív Ikrek mentalitással és tulajdonságokkal,
a az okoskodó jelleggel, személyiségtípussal áll kapcsolatban. Ezért az, az ember, aki
nem tud szabadon lélegezni: oldott állapotban élni, tehát nem tud, vagy nem mer
"mélyen az élet és a lét mély őrvényeinek és problémáinak, valamint a saját lelke
ismeretlen mélységeinek: saját árnyoldalának, árnyék-személyiségének az örvényeivel
szembe nézni", az tüdő- és légúti megbetegedésekkel néz szembe. Jelentkezhet nála
asztma, légcsőhurut, tuberkulózis, tüdőtágulás (légző funkció beszűkülése), valamint a
különböző beszédhibák, a szóbeli kifejezési nehézségek.
  A gyermekek ilyen jellegű megbetegedései viszont egyenesen arra utalnak, hogy
azok el vannak nyomva intellektuális, vagy szeretet, vagy személyi- szellemi
kinyilvánítási késztetéseikben, alapérzelmeikben és "levegős"- alaptulajdonságaikban,
vagyis lényeges szellemi és érzelmi önkifejezésükben. Ezáltal természetes
személyiségük érvényesítésében akadályozva vannak, vagyis le vannak folyva,
valamely zsarnokoskodásra, vagy éppenséggel érzelmeskedésre hajlamos (kos, bika,
skorpió, oroszlán, rák, vízöntő) vagy bizonyos nevelési koncepciókhoz görcsösen
ragaszkodó (szűz, bak) szülő, nevelő, tanító, esetleg idősebb testvér által. Ugyancsak
ide vezethető vissza és ezért Ikrek jellegű mindenféle mozgáskoordinációs zavar. Az
Ikrekre - különösen akkor, ha születési napjegyükön kívül, még valamely más
"levegős" csillagkép (Mérleg, Vízöntő), vagy más levegő-jellegű bolygó is hangsúlyos
a horoszkópjukban- azt szokták mondani, hogy "szelesek". Fontos azt tudni, hogy
amennyiben az Ikrek, vagy a más levegő jegy szülöttei nem élhetik ki ezt az
alaptermészetüket gyermekkorukban és e napjegyek gyermekei állandóan le vannak
kötve különböző nevelési programokkal, vagy ha túlfegyelmezik őket, felnőtt
korukban lesznek kénytelenek alaptermészetüknek ezt a részét kiélni és az ezen
kiéléseik által kiváltott tapasztalatokat "beszerezni", ami egy felnőtt esetében sokkalta
zavaróbb lehet a környezetre nézve mint egy gyermek részéről. De nem csak ezért
veszélyes lelapítani és lesimítani különböző pedagógiai és civilizációs programokkal a
Levegő jegyű gyermekek rengeteg szabad mozgást igénylő önkifejezési és tapasztalási
késztetéseit. Amire a leginkább figyelnie kell egy "levegős- gyermekű" szülőnek, az,
hogy nem a virágpor, nem a közönséges por és sok esetben még csak nem is az égett
benzintől, földgátaktól szennyezett levegő a "hibás" a gyermekek légúti
megbetegedéséért, hanem mi, akik nem adunk nekik elég lehetőséget a szabadtéri,
önfeledt önkifejezésre, ilyen, levegős jellegű tapasztalatszerzésre.
  Amennyiben a felnőtt szülött tudatosította az ilyen jellegű kényszereit, már nagyobb
mértékben képes megfelelően kezelni és a megfelelő kiélési lehetőségeket biztosítani
önmagának olyan életterületeken és olyan tevékenységekben, ahol ez nem lehet
zavaró sem rá sem a környezete számára (sport, társasjátékok, klubtevékenységek,
kirándulások, stb.).
  Abban az esetben ha a bolygók által nyomatékosított Ikrek napjegyű szülöttek
merkuriális jellegéhez hozzájárul a másik két levegő jegyű csillagkép (Mérleg,
Vízöntő) bevilágítása olyan bolygók által mint a Nap, a Merkúr, a Mars vagy az
Uránusz, az Ikrek jellegű személyiségek merkúri túltengése, vagy fordítva: annak
gátoltsága, elfojtása következtében is jelentkezhetnek olyan betegségek mint a
neurózis, a schizofrénia, endogén depresszió, mániás betegségek (különféle
pszichózisok). Az Ikrek mint jellegzetesen kettős jellegű Napjegy is különösebb
figyelmet igényel, ugyanis itt jelentkezik először hangsúlyosan a Polaritás törvénye,
ami az Ikrek szülötteknél abban jelentkezik, hogy ők csak látszólag intellektuális
beállítottságúak, akiket csak a felszínes és intenzív kommunikációszerzés és
információ-áramoltatás köt le.
   Megtévesztő tehát náluk az a mentalitás miszerint őket csak a felszínes, de minden
külső szempontot figyelembe vevő, megismerési lehetőségek, a spekulatív
gondolatrendszerek érdeklik és a mély érzelmi kötödéseket betegesen kerülik.
  Valójában az Ikrek is, igencsak szeretetéhesek és a lelkük mélyén valósággal
szomjaznak a szeretetre, a meghittségre, a családi, a jó baráti kötöttségekre, az
intenzív, mély érzelmi kapcsolatokra, de ezeket sohasem merik igazából felvállalni,
abban a félelmükben, hogy a mély érzések túlságosan lekötnék őket és megzavarnák
rosszul értelmezett szabadságukban, azaz kötelék és kötelezettség nélküli szabad-
életükben. Ezért a felnőttkori tüdőbetegségek (és így a tuberkulózis, a tüdő-rák)
egyértelműen a szeretet-hiányra, vagy a szeretettől való félelemre utalnak . Vagyis a
tüdőbetegségek, és kimondottan a tüdőrák, az Ikrek-jelleg által befolyásolt
szülötteknek a tudatalattijukban elrejtett szeretet-vágy elfojtásának a következménye.
Ezek a betegségek visszautalnak az Ikrek szülötteknek azon igyekvésükre, hogy távol
tartsák magukat attól, hogy mély érzelmi kapcsolatot átéljenek és abban teljes
személyiségükkel (egész lelkükkel) részt vegyenek, felelősséget vállaljanak. A
tuberkulózis például kimondottan a szeretetlenség betegsége. Az árvaházi és általában
az anyai melegség, gondoskodás nélkül élő gyermekek gyakori tüdő megbetegedései
arra utalnak viszont, hogy a gyermek fizikai testében lakozó lélek képessé akarja tenni
fizikai szervezetét, értelmi-intellektuális és idegtevékenységét a szeretetre, az
elvesztett szülőkön kívüli más személyekhez való kötödésre, a szeretet-adásra és
szeretet-elfogadásra.
Az Ikrek típusú emberek már születésüktől fogva is szimpatikusak általában, de
pontosan azért, mert képtelenek szembenézni a kettősségükből adódó, saját
válságaikkal - az árnyékban maradó személyiségük háttér-befolyásából eredő
álságaikkal - és felvállalni teljes egészében az őket állandóan kísértő, de letagadott, a
szünetlen sürgős kiútkeresések cselekvésrendszere által mindig háttérbe szorított
krízis állapotaikat, ha nem is szélhámos, de legalábbis megbízhatatlan (szélcsap,
szeles...) emberek hírében állnak.
  Amennyiben sikerül intellektuális fölényüket, racionális, de mindig felületes és a
látszatok szintjén megmaradó és folyamatosan rögtönző probléma-kezelési
készetetéseiket a lelki és a szellemi mélységek (aktabázisok: "pokoljárások")
vállalásával felváltani, illetve, amennyiben sikerül az árnyék-énjük által kieszelt
kétségeiktől és kételyeiktől (tépelődéseiktől, habozásaiktól, belső és láthatatlan
bizonytalankodásaiktól) megszabadulni, egészen pontosan, amennyiben sikerül
magától az árnyék-énjüktől megszabadulni, az ikrek karmájukat feloldani képes
személyek, a legértékesebb szellemi alkotásokkal gazdagíthatják az emberiséget,
kedves és szellemileg felemelő (valósággal elbűvölő), mindig eleven társalgási
képességük termékenyítő kisugárzásáról nem is beszélve.



A többnyire negatívan fényszögelt Rák-nappal született, de főként
    a Rák Lilithel, vagy Rák Sárkányfarokkal rendelkező személyek
    karmikus meghatározódásai és az ezeknek megfelelő betegség- és
    balesethajlamai, vagyis a jellegzetes sors- kríziseiknek a kauzális okai.

    Az anyai ági karmikus öröklődés következtében Rák karmával született személyek,
minden ellenkező látszat ellenére, a legellentmondásosabb és spirituális szempontból a
legkiismerhetetlenebb tudattal született személyek. Hiszen pontosan a személyes
teremtés és a teremtésről való gondoskodás őselvének az ős-Lilith által megbontott és
megrontott állapotát testesítik meg. Ezért, miközben ők a legérzékenyebbek, a leg
sebezhetőbbek, a legfélénkebbek és a legragaszkodóbbak az állatöv tizenkét
csillagképének a karmikus erőtereit karmikusan megtestesítő személyek közül,
ugyanakkor ők – Mivel mindannak az ellentétét hordozzák a spirituális struktúrájuk
legmélyén, amit a Rák konstelláció pozitív eredetében megjelenít. - a legönzőbb és leg
áldozat-képtelenebb, és ezért, ők a leginkább a család- és gyermekelhagyásra, család
és gyermekárulásra kész személyek, annak ellenére, hogy mindig ennek az ellenétét
láttatják a felszínen. És persze, mindezek miatt, ők a leg irracionálisabb tettekre kész,
partner- és családi árulásra képesebb személyek, annak ellenére, hogy minden látszat
ennek az ellenkezőjét mutatja, vagyis azt, hogy náluk senki jobban nem képes szeretni
a gyermekeket és a családot. Tehát ők a gyermekeikkel és az élettársaikkal szembeni
magas fokú árulásra és azoknak akár a legközönségesebb elhagyására és
megcsalására, és nem utolsó sorban azoknak a közösségi életterületeken történő
megalázására és igazságtalan megszégyenítésére is képes személyek. Ezért a fokozott
éberség a leginkább a velük való családi viszonyokban ajánlott, mert erősen
hajlamosak arra, hogy ami a családot és a gyermekeket illeti az egyik végletből a
másikba essenek. Nem véletlenül szoktak szenvedni a rák karmával született nők – és
férfiak - abban a sok féle, gyermeknemzési (nők külön: gyermek-szülési és
gyermektáplálási) szervekkel kapcsolatos, nem egyszer végzetes (rákos) betegségben.
   Ők ugyanis, az anyai ági női őseiktől örökölten, veleszületetten (Karmikusan) nem
tudják elviselni annak a gondolatát, hogy személyes családalapítókként a családtagjaik
iránt felelősséggel tartózó családapák, vagy családanyák legyenek, és általában is
ellentétei mindannak, amit a Rák konstelláció eredetileg pozitívan megtestesít. Ezért
tudattalanul és önkéntelenül, ellenségei a közvetlen kötödések általi szellemi
megtermékenyülésnek, és mélységes ellenségei és elutasítói a teremtéssel járó
személyi gyakorlati életfeladatoknak, a partneri felelősségeknek és családi
nehézségeknek, illetve ezeknek a közvetlen, testi és lelki szintű megtapasztalásának,
aminek következtében, akkor is álhatatlanok maradnak, ha szülővé vállnak, és nagyon
nehezen fogadják el azt, hogy helyt kell állniuk, hogy élettársuk felé, és a gyermekeik
felé hűségesek és kitartók kell legyenek. Vele születetten, tehát elemien, ellenségei a
fájdalom, az áldozat, az odaadás és a helytállás közvetlen gyakorlásának és
megtapasztalásának, a testi, lelki és érzelmi kapcsolatok, elemi átélésének és a
közvetlen (személyes) jellegű információ-befogadásának. Ők, vagy elemien
(zsigerből...) elutasítanak minden utódnemzéssel és utódgondozással – táplálással és
neveléssel kapcsolatos tapasztalatot és felelősséget, vagy átesnek a ló túlsó felére és
úgy akarnak maguk előtt, azaz környezetük előtt tetszelegni, hogy maximálisan a
magukévá teszik és magukhoz kötik a környezetükben élőket azáltal, hogy szüntelenül
és feleslegesen is, gondoskodni akarnak azokról.
   Ennek köszönhetően ők a legtragikusabb drámák hősei és áldozatai is (alanyai).
Ugyanis a Rák karmával született személyekben elsődleges a személyes létteremtés –
elutasításának a késztetése, miközben ugyanakkora erővel jelen van a gondoskodáson
keresztül történő AZONOSULÁSI PRINCIPIUM is. Ezek viszont gyökérben
ellentmondanak egymásnak és a más szülöttekben ható autonóm létteremtési
törekvéseknek, valamint a személyi függetlenedési (és ezáltal a személyes
felelősségvállalási) törekvéseknek is, ami valósággal felsebzi a Rák karmások hamis
önképéből eredő, irracionális, de ugyanakkor fokozott és hibás szülői ambíciókból
eredő érzékenységét.
  Ezért a legelemibb, materiális információ-befogadási és feldolgozási (emésztési),
vagy érlelési folyamatokat végző szervek károsodnak meg a Rák karmások esetében.
Nők esetében, az utódtáplálási szervek, vagyis a mellek, mivel tudattalanul és
önkéntelenül attól szorongnak, hogy nekik el kell tartaniuk önmagukon kívül még más
lényeket (gyermekeiket, illetve: az egyetlen gyermeküket – mivel többnyire
egykepártiak) - is.
   Mindezért, ha egy Rák karmás személy horoszkópjában igen sok a diszharmonikus
bolygóállás, az elsősorban magzat- gyermek és család-elutasítási késztetéseket fog
eredményezni, valamint emésztési problémákat. Vagy, ritkábban ezeknek a szöges
ellentétét. Vagyis, mindenképpen információ-befogadási- és feldolgozási zavarokkal
fog küzdeni. Amennyiben a fent leírt ellentmondásos karmikus késztetéseit és
azoknak megfelelő "világhelyzetét" nem sikerül tudatosítania magában és a
szélsőségesen teremtés-ellenes és utódnemzés és gondozás-ellenes karmikus
késztetéseit nem tudja feloldani, vagyis nem alakítja át az önzéséből adódó rendkívüli
érzékenyégét és sebezhetőségét spirituális információ-befogadási készséggé és
áldozat-hozatali képességgé és készséggé, a szokásostól eltérő, intenzív lelki élete,
önemésztési késztetései előbb hajlamossá teszik a gyomorbetegségekre, a nyelési
problémákra, gyomorégésre, savhiányra, savtúltengésre és különböző bélműködési
zavarokra, majd a gyomor, vagy a hasnyálmirigy-rákra. Nők esetében az utód-
teremtési (méh- és petefészek) és utód- táplálási szerveknek az egyre súlyosabb
megbetegedésére, azok rákosodására is.
  Mivel fél a saját családalapítástól, illetve az általa alapított saját családjának való
teljes elköteleződéstől, a szentimentális és egoista félelmeiből fakadó, régi családjáért,
szeretteiért való túlzott aggodalmaskodásának, féltésének és féltékenységének
következtében, a nyirokmirigy rendszerének (és elsősorban a hasnyálmirigy)
működési rendellenességei gyengítik majd a kórokozókkal szembeni ellenálló
képességét.
   Mivel a kauzális közönyét kompenzálandó, pszichésen túlérzékeny, néha sovánnyá
emészti magát sértődöttségében, mikor pedig elhízik a környezetétől való félelmében,
az abból kiváltott agressziók elleni védekezése következtében.
- Sértődékeny kicsi énjét (önérzetét) körülveszi egy vastag zsírtömeggel, a rák-
páncéllal és felszínes kedélyeskedéssel próbálja fedezni, palástolni önzéséből eredő
szorongásait, feszültségeit. De az is megtörténik egy-egy férfi Rák szülött
esetében, hogy belefáradván sebezhetőségébe, "a legjobb védekezés a támadás"-
- alapon, agresszív, sőt: néha egyenesen kegyetlenkedő magatartási formákhoz
szoktatja magát. De ez, az elején kényelmesnek látszó magatartás fogja okozni
a vesztét is, mert ezzel a pszichológiai páncélzattal elzárván és valósággal
eltorlaszolván önmagát a további ("sértő") információ-behatolásokkal szemben,
menthetetlenül a rákos sejtek túlzott elszaporodását idézi elő fizikai szervezetében,
amelyek tulajdonképpen ugyanennek, az egyetemes egységes létezéstölvaló elzáródási
késztetésnek, a voluntarizmusnak és a félrevezetésnek a fizikai sejtek szintjén történő
megtestesítői. De nem csak agresszív és elutasító, neheztelö magatartással képesek a
Rák szülöttekhez hasonló érzékenységgel rendelkező emberek pszichológiai páncélt,
védő burkot vonni maguk köré, aminek következménye a Rák nevével fémjelzett
betegség, vagyis az emberi szervezetben természetesen tenyésző rákos sejtek túlságos
elszaporodása és a burjánzási folyamat elindulása.
   Ezt a lelki védő-burkot a legtöbb esetben a tökéletes alkalmazkodási készség és a
környezettel való opportunista kiegyezési mentalitás kialakításával szokták kialakítani
a nem agresszív Rák szülöttek és a Rákokhoz hasonló túlérzékenységben "szenvedő"
emberek.
   Ezek a környezet-átverő személyek lesznek az úgynevezett normophánok, a
társadalmi normák és konvenciók tökéletes betartói, a legetikusabban viselkedő
emberek, e tökéletes "jó ember" szerep segítségével akadályozván meg a többi
embertársuk esetleges agresszív fellépését, viszonyulását személyükkel szemben.
Ezért az idejekorán elhunyt Rákos személyeket igen megíratja környezete,
melegszívű, jóságos emberként elkékezvén reá és a Sors abszurditásának tudja be
korai "elvesztésüket", nem sejtvén hogy a jóságos személyt csupán azért tekintik
jóságosnak, mert soha nem ellenkezett egyetlen erőszakos és igazságtalan
embertársával sem, végtelenségig tűrt, hallgatott és szenvedett, ahelyett, hogy életében
legalább egyszer meg merje mondani őszintén azt, amit gondol valójában.
  Ezek az emberek állandóan kegyes hazugságok látszólagos védfala mögött, de
valójában egy, az életük kegyetlen végét előkészítő látszat-létezés üvegfalú
labirintusában élnek, miközben igenis támadják gondolataik szintjén, végtelen
belső neheztelések formájában, az egész környezetüket, amelynek "érzéketlen és
kíméletlen" viselkedése következtében ők olyan sokat kénytelenek szenvedni...
  A sors iróniája (vagyis a hatás-visszahatás törvényének a következménye), hogy
életük utolsó heteiben, napjaiban ugyanazt a megtévesztő magatartást kapják a
környezetüktől, amivel "etették" azt egész életükben: elhazudja előlük, hogy napjaik
megszámláltattak s a védekezés érdekében létrehozott hazugságburkot a szemtelen
őszinteséggel és végzetes életkedvvel szaporodó, a szervezet immunitás rendszerét
valódi természetük felöl szítén hamis információkkal megtévesztő rákos sejtek
szétbontották. így az élet drámáját fel nem vállaló, ezt a jóságosság és az etika
eszközeivel kicselezni és megkerülni próbáló embereknek még az a lehetősége sem
marad meg, hogy életük utolsó napjaiban legalább őszintén szembe nézhessenek
önmagukkal, hogy felkészülhessenek nyíltan és bátran fogadni azt, amitől egész
életükben féltek: a fizikai halállal való nyílt szembesülést és azt, hogy ezáltal, ebből a
perspektívából látván jóságos cselezéseik, ügyeskedéseik és végül is egész
környezetüket megtévesztő magatartásuk hiábavalóságát, belátván saját
élettapasztalatuk által az élet törvényére vonatkozó egyedüli igazságot miszerint "Aki
meg akarja nyerni életét elveszti azt." Mert az élet drámáját őszintén és nyíltan
vállalni kell még a Rák szülöttekre jellemző rendkívüli érzékenységgel "megáldott"
embereknek is. Ennek elutasítása, a társadalmi hazugság rendszerek feltétel nélküli
elfogadásával és betartásával történő kicselezése épp annyira káros, mint a fölösleges
dramatizálás, a dráma tragikus állapotok előidézéséig menő eltúlzása, amire a Rák
szülöttek ugyancsak hajlamosak.
  Állandóan hullámzó kedélyállapota, sértődékenysége és túlérzékenysége
depresszióba, önsajnálatba, vádaskodásba és önvádaskodásba vagy
szenvedélybetegségekbe, például alkoholizmusba sodorhatja. És ez még a legjobb
eset, mert ha az előbbiekben felsoroltakhoz még a (megsértett) túlzottan
önérzeteskedő hajlama is aktiválódik, az előbb leírtak alapján, egyenesen a Rákos
megbetegedések különböző labirintusaiba hajszolja magát.
  Nők esetében a mellek és a nemi szervek problémái is gyakoriak. Ilyenek a havi
vérzéssel, a terhességgel, a szüléssel, a szoptatással és általában a női
megtermékenyülés, vagyis a termékenység princípiumával kapcsolatos zavarok (méh
vagy melldaganatok), amelyek a szülöttnek a rosszul megélt anyai szerepkörével
kapcsolatos lelkiismereti kérdésekre (az anyai szereptől, vagyis a gyermek szüléstől
való hosszas elzárkózás, abortuszok, fogamzásgátló tabletták szedése, vagy más
mechanikus "védekezési" módszerek alkalmazása) vezethetők vissza. Ugyanakkor
fontos azt is tudni, hogy akárcsak a más konstellációkra jellemző károsodások és
megbetegedések esetében, a Rák-princípiumához kötött betegségek nem kimondottan
és kizárólagosan a Rák szülöttekre jellemzőek. Humorosan fogalmazva: nem a Rák
szülöttek előjoga ilyen betegségben szenvedni, pontosabban ilyen jellegű betegséget
gyártani, hanem ezt "elkövethetik", mint ahogy sajnos el is követik a más
konstellációk szülöttei is. Azok tehát, akik nem a Rák napjegyében születtek ugyan,
de konstellációjuknak köszönhetően erős összhangban (rezonanciában) vannak a Rák
konstelláció által megtestesített princípiumokkal, mint például a Víz-háromszög másik
két napjegye, a Skorpió és a Halak szülöttei, vagy azok, akiknek több támadott,
diszharmonikus bolygója áll a Rákban és általában a Víz-jegyekben.
    Mivel a nők elsősorban a Teremtők, a női horoszkópokban az is Rák-problémákat
idéz elő többnyire, ha a Rák uralkodó bolygója, a bőség, a termékenység, a tudattalan
lelki tevékenység és az asztrális (idegi, érzelmi) érzékenység (amit egyesek lelki
érzékenységnek neveznek) princípiumát megtestesítő, támadott Hold áll Víz vagy
Tűz-jegyekben, esetleg a négyes vagy az ötös házban.
   Kettős jegyének köszönhetően a Rák karmás ember, még kiismerhetetlenebb és
bonyolultabb még önmaga számára is, mint például az Ikrek. A gyermek nemzéstől és
gyermek szüléstől – gondozástól és neveléstől mikor titokban és rejtetten, mikor
nyíltan félő, de másrészről ugyanakkor harmonikus családra és- biztonságos otthonra
vágyó Rák karmás személy ugyanis, mindent elkövet, és minden követ megmozdít és
addig nem nyugszik amíg a család mindegyik tagját biztonságban és az ő általa
elképzelt jó életkörülmények között nem tudhatja, de ha ez a lehetetlen ideális helyzet
elő is áll néha-néha (Egy erősen gondoskodó és szintén családcentrikus élettárs révén)
és már nincs semmi, amiért aggódni, aggodalmaskodni lehet, akkor a Rák karmás
személy nem csak, hogy elvágyódik a kényelmes és nyugodt körülmények
langymelegéből valami egzotikusan kalandos és izgalmas helyzetbe, de egyenesen
csalni és elárulni kezdi a szeretteit, mivel a családtól és a gyermekektől való
megszabadulás árán elérhető, családon kívüli szexuális gyönyör és szerelmi
boldogság-szerzési lehetőségéről, nem csak, hogy ábrándozik, de a legtöbb esetben,
konkrét lépéseket is tesz, persze, nagy titokban ezek megvalósulási lehetősége
érdekében. Persze, a legtöbb esetben nem is szükséges, hogy ezeket a titkos külső-
szeretőket provokáló lépéseit megtegye, mert a vonzás és a hangoltság (rezonancia)
törvénye alapján, mindig könnyen kerül olyan helyetekbe, ahol ő szerinte „az Úristen
által küldött” és ezért általa kikerülhetetlennek és végzetesnek érzett (hazudott!) nagy
– nagy szerelmi ígéret várja, amely nagy szerelmi élmény aztán, ha nem is lesz
annyira boldogító, mint ahogy várta (rendszerint dupla és párhuzamos viszonyokba
kerül), de legalább jó ürügyül tud szolgálni a biztonságos család szétbontására és a
gyermekek elhagyására, hányattatására, vagy egyszerű elhanyagolására.
   A rejtett nyugtalansága, az a bizonyos misztikus elégedetlensége jelzi azt, hogy
számára akkor nincs éppen rendben valami, ha végre minden a legnagyobb rendben
kellene, hogy legyen.
    De nem csak e rejtett, és teljes mértékben csak a mély tudattalan szféráiban
működő kettősség miatt szenvednek a Rákok olyan tehetségesen, hogy a körülöttük
álló családtagoknak is bőven kijut a szenvedésből még akkor is, ha nem csapja be,
nem árulja el és nem hagyja el őket, hanem, mint a más konstellációkra jellemző
tulajdonságok öncélú túlpergetése esetében is, a Rák konstellációra jellemző anyai,
apai, szülői, család -és gyermekirányítói, gyámkodói szerepük öncélú túljátszásának
következtében is. A Rákok ugyanis nehezen tudnak azonosulni más szerepkörökkel és
a határtalan önzésük miatti lelkiismeret furdalásból eredő, fölösen gyámkodó
szerepköreik fontosságának túlhangsúlyozása következtében, a felnőtté vált
gyermekek és gyámolítottak által fárasztónak és terhesnek ítélt és ezért sokszor
kegyetlenül visszautasított szeretet- nyilvánításaik és gyámkodó-jóakarásaik érzelmi
következményei miatt, mindenkinek akad bőven szenvednivaló a környezetükben. A
legtöbbször persze maguknak a kompenzáló Rák-mamáknak és a Rák-papáknak (vagy
más, támadott Holddal és más, víz-jegyű bolygókkal rendelkező mamáknak
-papáknak), akik kifosztottnak, haszontalannak és megalázottnak érezvén magukat
amiért a huszonéves gyermekeiket nem nevelhetik tovább és nem irányíthatják azok
lépteit az általuk elképzelt egyetlen jó irány és a boldogság felé, sérelmükben ügyesen
"beidéznek" maguknak valamilyen Rák-betegséget, hogy legalább ezáltal tölthessenek
fontos szerepkört a szeretett gyermekeik, családtagjaik életében.
   És ha elvesztett irányítói helyzetüket és gyám-tekintélyüket a "veszélyes"
betegségükkel sem nyerhetik vissza, az önemésztés útján egész a halálig is elmennek,
hiszen számukra a szülői, gyámkodói, családirányítói szerepkör elvesztésével, amely
minden látszólagos humanista magatartás mellett, álcázottan a rejtett uralkodási
mániájukat szolgálja, a Rák szülöttek képzeletében értelmét veszíti az élet.
  Amennyiben képessé teszik magukat elsősorban a saját magukkal szembeni őszinte
tisztességességre és a jellegzetes érzékenységükkel kompenzált határtalan önzésüknek
a feloldására és az áldozathozási és helytállási képesség kialakítására, valamint az
érzékenykedésüknek a termékenyítő szellemi információnak a befogadási-készséggé
való átalakítására és a nagy nehezen elért szülői státuszban is képessé teszik magukat
az életfogytiglaninak képzelt gyámkodói-irányítói szerepükről való lemondásra, a
felnőtté váló gyermekek elengedésére, szabadon bocsátására (megértvén azt, hogy a
legfőbb jó, amit a marurizálódó gyermekeikkel tehetnek az a felettük való fölösleges
gyámkodás megszüntetése, mert az igazi szeretet az mindent felszabadít, elenged és
semmit nem tart meg magának), nem csak a jellegzetes Rák betegségeket és sors –
csődöket kerülhetik el és haladhatják meg, hanem az értelmi világossággal (szellemi
valóság-ismerettel) átitatott szeretetnek, valamint az odaadás és áldozatkészség
gyakorlásának a legmagasabb fokára is eljuthatnak.


A negatívan fényszögelt Oroszlán nappal, valamint az Oroszlánban
álló Lilithel, vagy Sárkányfarokkal rendelkező személyek baleseti- és
betegséghajlamai, betegségeiknek és konfliktusaiknak az igazi okai.


  Az Oroszlán az egyetemes léttudatnak az individuális személyi tudatban való
megjelenését és ennek megfelelően, az individuális önérzékelés és önértékelés több
dimenziós kapcsolatát, azok teremtőerejét, illetve mindennek a problémakörét
megtestesítő konstelláció.
Az Oroszlán napjegye által képviselt spirituális és kauzális (morfogenetikus) erőtér
hatása elsődlegesen az individuális tudat kiszélesítéséhez és finomításához, az öntudat
formáláshoz, az alkotó személyiség műveléséhez és nemesítéséhez és így történő
kiteljesítésének a problémakörét testesíti meg, annak köszönhetően, hogy ő éppen
annak az ősi, abszolút léttudatnak az asztrológiai megjelenítője, amely megsérül az ős-
Lilith nevű kauzális jelenség hatására, és amiért szükségessé válik az egyetemes
létteremtés. Vagyis, az oroszlán konstelláció egyenesen az egyén szellemi tudatának a
formáláshoz és érleléséhez, az egyéni öntudat tágításához, spiritualizálásán keresztüli
egyetemesítéséhez és a kauzális lét-képzetnek a
személyesítéséhez kapcsolódik. Ez által tehát a helyes (külső) neveléshez is
kapcsolódik, de főképp az (belső) önneveléshez önátalakításhoz, a személyi
gyengeségek legyőzéséhez és a hibabelátási képesség kialakításához is kötött, és ezek
által az alkotói képességeket növelő és nevelő önismerethez, a fejlődéshez,
szervezéshez, a bátorság és a nagylelkűség kialakulásához, a nehézségekkel és egyéni
gyengeségekkel való szembenézéshez. Azok egyenes (gerinces) felvállaláshoz,
valamint a gyengeségek feletti uralkodáshoz, azok legyőzési képessége
kialakításához, vagyis, a személyi gyengeségekkel szembeni belső erőhöz és
határozottsághoz és ezek által az önuralom és az önfegyelem képessége kialakításához
kötött.
   De fontos tudni, hogy mindez nem a többi ember, vagy a külső (természeti)
környezet és nem a külső élethelyzetek fölötti öncélú uralkodás, de főképpen nem a
fölényességi érzet, a hiuság és a fölösleges önérzeteskedés növelése árán, misztikus
kifejezéssel: az ego növesztése folytán, illetve a fölényeség-tudat és
az egoista mentalitás, az ego védelmének fokozása és táplálása, annak a nagyra
növesztése (hízlalása) árán kell történjen. Sőt: mindennek az ellentétével, vagyis a
személyes gyengeségek fölötti erővétellel és felülemelkedéssel: az egoizmusból
fakadó személyi hibák és gyengeségek leküzdésével, az önzés és az áldozathozatali
képtelenség fölött aratott győzelemmel, vagyis a tudatosan kitartó és szívós
önfegyelemmel megvalósított, önuralommal és nagylelkűséggel. Ezért, a magukra
nem ébredt, un. nyers Oroszlán-szülöttek, még ha a föld legártatlanabb lényeinek is
néznek ki, néha még önmaguk számára sem bevallottan, nem csak hogy minden
esetben fölénybe akarnak kerülni és minden áron uralkodni vágynak mások fölött, és
leginkább az élettársuk, a szerelmi partnerük, g gyermekeik, a testvéreik, rokonaik és
a barátaik fölött, vagy a sors elemei és erői fölött, hanem irányítani akarják azokat és
"természetesen" úgy, hogy az számukra mindenképp jó, előnyős és hasznos legyen.
  És amennyiben valaki megkíséreli a rajtuk való uralkodást, illetve óvatlanul bele
megy egy olyan (házastársi, vagy munkatársi) relációba, amelyben a látszat szerint ő
vezeti és irányítja az Oroszlán karmával rendelkező személyt, az vagy fel lázad előbb-
utóbb, mihelyt a rejtett önös érdekeit már nem szolgálja a reláció és annak a
felrúgásával tönkretesz mindent, vagy cserben hagyja a partnerét, éppen akkor, amikor
úgy néz ki, hogy minden a legnagyobb rendben van.
   A negatív Oroszlán személyiség ugyanis, sértett, vagy csonka, illetve zavart
személyiséggel születik a világra. Ezért vagy mereven és a legtöbb esetben, a
környezete számára hátrányosan gerinces, vagy ő maga a gerinctelenség
megtestesülése és képes dicsőíteni azt, vagy megalázkodni még az előtt is, akit
korábban a leginkább ő rágalmazott. Illetve, megalázni és rágalmazni azt, akit
korábban szeretett, vagy elismerte annak erényeit és még dicsért is.
  Ritkán, de a másik véglet is lehetséges, és elvétve olyan Oroszlán szülöttel is
találkozhatunk, aki képtelen az önállóságra, az önálló nézet-, vélemény- és
akaratalkotásra, önfenntartásra, önérvényesítésre, egyszóval az autonómiára. Ezért
magát alárendeli még 3O és 4O évesen is másoknak, legfőképpen a szüleinek, vagy a
szülők egyikének, leggyakrabban az anyjának, és hagyja magát attól vezetni. Annyira,
hogy még a saját családját is képes tönkretenni, annak a kérésére és parancsára, és
aztán attól lesz krónikus arcüreggyulladása, vagy azért fájtatja a mellkasát és a
hátgerincét (- Micsoda lényegre törő töltete van e sajátos magyar kifejezésnek: valaki
valamijét fájtatja, mintha tudatosan tenné! Egyetemes törvényekhez kötődő
lelkiismeretem, felelős moralitásom az, amivel valósággal "fájtatom" valamelyik
ősprincípiumhoz kapcsolódó testrészemet. A kezemet például azért, mert valamit az
életemben, vagy egész életemet, valahol, valamiért rosszul kezelem.), mert nem meri
a saját akaratát nyíltan és egyértelműen felvállalni, problémáit becsületesen
kimondani. Félénk, aggályoskodó, zárkózott, gátlásos, aki a veszteségtől való
félelmében, túlzóan uralkodik a természetes személyi megnyilvánulásai fölött. Ezért
fog gyáva Oroszlánként gerinc problémákkal és arcüreggyulladással küszködni,
ugyanis nem tud gerinces ember lenni és emiatt képtelen még önmagával is, nem hogy
másokkal szembenézni, mind szellemileg, mind lelkileg. Tény, amit az ő fizikai
szervezete hűen le fog képezni egy adott idő elteltével.
  Az alaptermészetük szerint másokon, ha önkéntelenül és öntudatlanul is, de
mindenképp uralkodni vágyó, de a náluk erősebb egyéniségek (szülök, idősebb
testvérek) által elnyomott, vagy megfékezett Oroszlán gyermekek depressziós
állapotokig, és a megmagyarázhatatlan okú szívbajokig, mellkasi- és légzési
problémákig (asztmáig) és gerincferdülésig, krónikus arc- és homloküreg gyulladásig
is elmenően (végzetesen) is megbetegedhetnek a nyers, individuális természetük
kiélési lehetetlenségének a következetes akadályoztatása, vagy annak a finom
pszichológiai manipulálása esetében. Ezért többet árt, mint használ a gyermek
egyénisége harmonikus alakításában az, ha egy pedagógiailag túlontúl felkészült
szülő, vagy nevelő, állandóan leinti, vagy folyamatosan vissza fogja őket az
oroszlános lendületükben, és főként ha folyamatosan kedvét szegi az által, hogy
állandóan megakadályozza a őt többi gyermek feletti uralkodási ösztöne kiélésében,
nem tudván, hogy a gyermekek között sokkal tisztábban működnek az egyetemes
törvények, mint a felnőttek világában és ezért időnként kell hagyni a gyermekeket,
hogy szabadon kinyilváníthassák és kiélhessék gyermekkorukban játék szinten,
egymás között sajátos alaptermészetüket. Persze, ezt sem a végtelenségig, és nem a
többi gyermek szabad önkifejezésének a rovására.
  Mivel nem értik ezt, a külső elemek (személyek) fölötti és a saját uralkodási
késztetései, önkéntelen szándékaik fölötti uralkodási mechanizmusoknak az arányos
játékszabály-rendszerét, az Oroszlán jegyében született felnőtt személyek
leggyakoribb betegségei a szívvel, a mellkassal és a hátukkal kapcsolatosak, de az
érrendszeri problémák, a vérkeringési zavarok, az érelmeszesedések, az agyvérzések,
az arc- és homloküreg-gyulladások, a gerinckopások és sérülések és a
gerincferdülések, is jellemzőek. Ezen szervek és testrészek akkor betegednek meg, ha
az Oroszlán-szülött nem veszi észre magát és minduntalanul uralkodni akar a
környezetében élő személyeken, azok viszont nem hagyják uralkodni személyük (és
életük) fölött az Oroszlán-szülötteket. (Amint már tettem említést erről a
korábbiakban, a másik véglet szerinti diszharmonikus Oroszlán-mentalitás is lehet
szellemi-lelki "kórokozó", különösen a hátgerinc ferdülések, gerincporc sérülések,
gerincgyengülések esetében: a gyávaság, az alamusziság, a hátsó ajtózás és a
kiskapuzás, a hátulról támadás, az intrikálás, az igazságferdítési és igazság hamísítási
hajlam, az őszintétlenség és a nyíltság megtagadása és ezek elől a személytelenségbe
való rejtőzködés, a problémák
elfödése, eltusolása, elhazudása, vagyis a nem nyílt és egyenes lelki-szellemi
magatartás).
   Tudomásul kell venni, hogy egy ember sem várhat el akkora humanizmust a másik
embertől, hogy az engedjen valamely családtag, vagy munkatárs zsarnokoskodási
hajlamának csupán azért, hogy az illető nehogy beteg legyen. Jobb ha bevallja,
beismeri és megmagyarázza magának az Oroszlán szülött, hogy igazából mitől,
milyen személyiségi problémájától szenved és próbáljon meg magán belső
őszinteséggel segíteni magának a saját helyzete felismerésében. Attól nem lesz
boldogabb és egészségesebb egy Oroszlán sem, ha állandóan uralkodni hagyják és
nem kapván meg idejében a környezetétől a megfelelő ellenállási jelzéseket, nem
tanul meg saját magán uralkodni. Hiszen azáltal, hogy mások fölött uralkodik,
morálisan és így spirituálisan sem fejlődhet, aminek elengedhetetlenül és
kivédhetetlenül, negatív visszahatása lesz az egészségére is. Ezért a fent említett
betegségek mellett, csigolyagyulladásra, mellkasi szakasz porckorongjainak a
gyulladására, vagy éppenséggel szívbetegségre - infarktus-hajlamra – tesz szert az
idők folyamán. Ha még ezután sem képes felébredni és elsősorban önmagát
fegyelmezni mások fegyelmezése helyett, látásproblémák, szemgyulladások,
retinaleállások lehetségesek, annak következtében, hogy nem akarja meglátni és nem
akarja belátni a saját tévedéseit és azt, hogy másnak is van joga a tévedéshez,
különösen, ha a személyiség-meghatározó bolygók, vagy az Ascendens az Oroszlán
napjegy 6 és l foka körül állnak.
    Nő nemű, Oroszlán karmával rendelkező személyek esetében, a nyílt, vagy rejtett
(titkolt) önszeretet és önimádat, az odaadási - önátadási képtelenség, valamint az
életért és másokért való áldozathozási képesség teljes hiánya, odáig elmehet, hogy
öntudatlanul, vagy tudatosan, de elutasítják a gyermekáldást és mindenféle hihető és
hihetetlen ürügyet kitalálnak (Pl. Hogy nem találták még meg az igazi ? Persze:
hozzájuk méltó... ? férfit. Hogy még nem értek meg arra, hogy jó édesanyák legyenek
messze huszonhét év fölötti életkoruk el-érése és elhagyása után sem, hogy
gazdaságilag még nem állnak ott, hogy ezt a "luxust" megengedhessék maguknak,
hogy nekik még valamit tanulniuk kell még a második egyetemi diploma megszerzése
után is, hogy nem érett be a karrierjük eléggé, hogy nem tapasztaltak és nem láttak a
világból eleget, és általában is, nem éltek még eleget, de főképpen azt, hogy nem
találták még meg azt a rendkívüli férfit akiben bízhatnak, illetve, akik nekik megfelelő
partnerük lehet - és persze, ilyen férfi nem is létezik! - stb., stb.), nem csak a mások
(élettársuk, szüleik), de önmaguk (lelkiismeretük és felelősségérzetük) ámítására is.
   És, ha netalán mégiscsak rá tudják venni magukat arra valamiképpen, hogy családot
alapítsanak, vagyis arra, hogy egy férfi mellett elkötelezzék magukat és anyává
váljanak, ez az anyaság semmiképpen nem jelenthet többet egyetlen utód szülésénél,
nevelésnél és gondozásnál.
  Az asztrológusnak néha megáll az esze, hogy mit ki nem képesek eszelni ürügyként,
csak nehogy a szeretett és imádott egójukat meg kellene osztaniuk, szét kelljen
szórniuk utódok irányába és formájában, illetve, hogy egynél több utód megszülését,
gondozását és nevelését felvállalják. Vagyis, hogy az oroszláni kényelműket
veszélyeztessék ezekkel, a belőlük származó a kis kellemetlenkedő lényekkel, akikre
nem csak nekik, hanem másoknak is oda kell majd figyelni, ahelyett, hogy az ők
csodálatos személyének figyelmével töltenék az idejüket és az költenék a drága
energiájukat.
  Holott éppen ez lehet az Oroszláni karma legbiztosabb és legalkalmasabb feloldási
lehetősége: AZ ÁLDOZATHOZÁS, az önátadás és az odaadás, valamint a másokért
(utódaikért - családjukért) való személyi felelősségvállalás. Ebből és csakis ebből a
gyakorlati megvalósításokból, a tényleges áldozathozatalból alakulhat ki az a
bizonyos, nemes - Oroszláni arany öntudat, aminek az elérése érdekében a régiek
megalkották a legnemesebb szellemtudományt: az alkímiát. Az alkímia tehát,
kiemelten az Oroszlán és a Szűz konstellációk tudománya!
  Amit viszont a legajánlatosabb az Oroszlán Karmával rendelkező személynek a
szívébe vésnie az, nem más, mint az, hogy legalább az itt olvasottak után, igyekezzen,
a magáról olvasottak által a sértett egoja miatt, valamint az önös becsvágyából és
hiuságából eredő, spontán replika-adási késztetései fölött uralkodni, és ne akarja az
asztrológust sem kíméletesen toleráns, humanista és liberális elvekre hivatkozva, sem
rózsaszínű misztikus tanokból átvett nemesen csengő, de a gyakorlatban érvénytelen
gondolatok közlésével megszégyeníteni, kioktatni, megleckéztetni, stb., annak
érdekében, hogy valamiképpen fölényben érezhesse magát fölötte. Az asztrológus
ugyanis a legutolsó ember, akivel az Oroszlán karmával rendelkező személynek
csatároznia kellene és aki fölött neki bármiféle diadalt kellene aratnia, vagyis akivel
szembe neki meg kellene vitatnia az Oroszláni (Ego-mentő) igazát és akivel szemben
fölényeskednie kellene. Egy ilyen téves Oroszláni magatartás ugyanis, éppen azt
bizonyítja, hogy az illető személy, menynyire nem ismeri még önmagét, illetve azt,
hogy mennyire távol áll még attól a spirituális színvonaltól, amire hivatkozik, és
amihez éppen a saját ide vonatkozó )minden áron győzni akaró) gyengeségeinek a
legyőzésével el kellene érkeznie.
  Vagyis, attól az általa nemesinek és ettől fogva jogosan a mások irányítására, mások
leckéztetésére születettnek képzelt lényéhez képzelt, neki születéstől fogva illőnek
gondolt színvonaltól, amelyhez Ő máris elérkezettnek képzelte magát korábban az
által, hogy szorgalmasan, vagy szórványosan, de egy pár éven át, végig követett
bizonyos misztikus kurzusokat (Joga, rejki, agykontroll, dianetika, buddhista
tanfolyamok, táltos iskola, stb.).
Amennyiben az Oroszlán-karmával rendelkező személynek sikerül felébrednie és
tudatosan felvállalja az Oroszlán gyengeségeinek, vagyis a nyílt, vagy rejtett
egoizmusból eredő tulajdonságainak beismerését követő, kiigazítási és meghaladási
erőfeszítéseket, spirituális értelemben is teljes értékű személyi tudatra tehet szert, tehát
igazi, a belső tisztultságából eredő, világos öntudatra és, ezzel járó, majdhogynem
acélos egészségi állapotra (erős immunrendszerre) tehet szert, önzetlenül és
közvetlenül árasztva maga körül az uralkodó bolygójának: a Napnak az éltető fény-
sugarait, amitől minden jó szándékú, békés ember oldottan, nyugalomban és
biztonságban érezheti magát az ő környezetében.


A negatívan fényszögelt Szűz nappal, valamint a Szűzben álló Lilithel,
vagy Sárkányfarokkal rendelkező személyek baleseti- és betegséghajlamai,
jellegzetes betegségeiknek és baleseteinek az igazi, kauzális okai.


  A Szűz konstelláció a teremtés okának és céljának: a lét és az élet rendeltetésének a
problémakörét testesíti meg. Ezért a bűnbeesett erkölcsi elme-állapotban élő ember
nem törődik a természet rendjével, illetve össze téveszti a rendeltetés funkcióját az
erőszakos, steril renddel. Ezért, azon személyek, akiknek a mentalitásában az öncélú
ésszerűségre és a materiális gyakorlatiasságra való törekvés dominál, vagyis az élet és
a sors minden problémáját a gyakorlati ésszerűség segítségével történő megoldási
igénye vezérel, vagyis akik a betegségekből való gyógyulást is pusztán a technikai,
tudományos és gazdasági (megfelelő gyógyszerhez jutási) kérdésnek képesek felfogni,
akiknél tehát minden más szempontot el tud nyomni a technikai – tudományos
módszerekkel való kezelési és intézési igény, és akiknél a rendtartási mánia, a túlzott
pedantéria, a civil életben hajszolt katonás fegyelem, az akkurátus pontosság és
kicsinyes precizitás, a tisztasági- és a munkamánia, vagyis mindaz, ami a fizikai világ
lehetőségeinek az erőszakos felhasználási igényére, valamint az anyagi létnek az
abszolutizálására utal, és ugyanakkor mindaz, ami az előbbieknek az ellentéte:
rendetlenség, hanyagság, piszkosság, érdektelenség, közönyösség, renyheség,
lustaság, munkakerülés, stb., a Szűz által megtestesített általános emberi és személyi
rendeltetés kérdésével, a spirituális rend megvalósításával kapcsolatos Karmának a
megtestesítői. A Szűz ugyanis, a megnyilvánult létezésnek, és így az emberi
létezésének és az egyes személy partikuláris rendeltetésének a spirituális és kauzális
problémakörét és megvalósulási lehetőségeit testesíti meg.
   Ezért a Szűzhöz tartozik a rendeltetés-tudat kialakulása, vagy annak a felbomlása,
tehát az égi rend szerinti rendeződés, illetve a szerveződés és a szervesülés, akárcsak a
szervezetbe került tápláléknak is a rendeltetése szerinti elosztása és felhasználása is,
aminek következtében ezek a személyek általában erősen hajlamosak az emésztési
rendszer és általában a bélműködés zavaraira, a szervezet emésztési funkcióit
lebonyolító szerveinek a károsodására: bélhurutra, bélgyulladásra, bélfekélyre,
hashártyagyulladásra, epegyulladásra, hasnyálmirigy gyulladásra, hasmenésre,
székszorulásra, gyomorégésekre, más féle lép-, epe és májbetegségekre.
Mivel az általános és az egyéni rendeltetés-tudat tisztasága, vagy zavartsága, a
kultikus cselekedetekben nyilvánul meg, a Szűznek, mindamellett, hogy föld-jegy, a
lineáris kapcsolatrendszereket megtestesítő Merkúr az uralkodó bolygója. Ezért, a
táplálék eszenciáját (szubsztaniciáit) a rendeltetése szerint elosztó belek mellett, a
szervek közül, a Szűzhöz tartoznak az alkarokkal együtt a kézfejek (Lásd: kéz - fej,
megfogás, elfogás, befogás és fel-fogás, valamint a kéz-mű.), valamint az agy is
(gondolkozás), amelyek kapcsolatot teremtenek az ember mentális tevékenysége
és a fizikai valóság megváltoztatására irányuló közvetlen cselekvései között. Az
anyagi világnak az átminősítésére irányuló, tudatos, vagy kényszer-cselekvéseink és
az információ-feldolgozó, átminősítő szerveink közötti spirituális kapcsolat
a Szűz által megtestesített lételvvel van analogikus kapcsolatban. Így tehát az is
érthető, hogy miért annyira ésszerűek és már – már kultikusan módszer-szeretők
a Szűz jegyében született emberek. Hogy miért szeretnek olyan tökéletes elméleteket
gyártani a fizikai valóság és a természeti környezet mesterséges megváltoztatási
szükségére és az életrend tudományos ésszerűsítésére vonatkozóan. És persze, az
emberi élet és az egész emberiség élete tudományos alapokra helyezésének a
szükségére vonatkozóan. És mindezt, természetesen, az ember boldogsága, azaz az
embernek a tudományosan ésszerű szemszögből való boldoggá tétele érdekében.
   És ezt a spirituális és kauzális alapot figyelembe véve, talán az is érthetőbb, hogy
miért a legszigorúbb pedagógusok, gyógyszerészek, a legfanatikusabb technikusok,
precíz írók, inkvizitorok, méregkeverők, rettegett inspektorok, kórházigazgatók és
kaszárnyaparancsnokok, fegyverkészítők, a legfegyelmezettebb és legszívósabb
munkások, katonák, sportolók a Szűz csillagjegy szülöttei? És talán az is érthető
ebből, hogy miért kapcsolódnak a Szűznek megfelelő VI. Horoszkóp-házhoz a
munkaviszonyok, a munkahelyi problémák, a munkahelyi megbetegedések, valamint a
munkabalesetek. A mindig „szükséges” gazdasági és termelési hatékonyság, a
termelékenység miatt folytonosan aggódó Szüzek, aggodalmaskodásaik és állandó
stressz-állapotaik következtében idegrendszeri túlérzékenységben szenvednek, hiszen
a valóság, tehát a munka eredménye (végtermék) sohasem felelhet meg az ők elméleti
és eszményi elvárásaiknak. Sőt: a hipochondria, a képzelt betegségek különféle
vállfajai is azért jellemző rájuk, mert a földi dolgok sohasem lehetnek annyira
ésszerűek, annyira pontosak, kezelhetőek és ellenőrizhetőek, higiénikusak, tehát
annyira tiszták ("sterilek"), mint ahogy egy Szűzre jellemző, szélsőséges
tulajdonságokkal bíró ember elvárná azt.
  Összegezve mindezt, a kiemelten diszharmonikus Szűz jellegű sors-programmal
rendelkező szülöttek - amennyiben nem tudatosodik bennük az életprogramjuk
(sorsuk) ellentmondásosan földhöz és éghez kötött merkúri jellege – erkölcsös
pragmatizmusukkal, erőszakos jót-akarásukkal, munkamániájukkal, módszer-
mániájukkal és tisztaságmániájukkal a legtökéletesebb családi zsarnokká válhatnak,
akiket a legnehezebb a rejtett zsarnokoskodási hajlamaik kiélésén lehet rajtakapni
(amely zsarnokoskodó lelki állapotaiktól ők is épp úgy szenvednek, mint a
környezetükben). Ugyanakkor rejtett (hipokrita és "epés") gyűlölködőkké, valamint a
hipochondria mestereivé is válhatnak, mivel a betegség egy olyan (sajnálat
kiváltatására alkalmas) eszköz a környezetük és főképp a családtagjaik fölötti
uralkodási lehetőségek tárában, amit a Szűz Sárkányfarokkal, vagy Szűz napjeggyel
rendelkező személyek mesteri fokon tudnak használni.
  Persze, mindennek köszönhetően nemcsak a Szűzre kimondottan jellemző
betegségeket gyártják le módszeres és tudományos magyarázatokkal ellátott
tökéletességgel, hanem a Sárkányfej, a Sárkányfarok és az Aszcendens
konstellációinak megfelelő betegségeket is.
  A gyengeségein és diszharmonikus tulajdonságain uralkodni és azokat önmagának
bevallva, a kultikus élet tényleges funkciójának a megértése segítségével feloldani és
meghaladni képes Szűz jellegű személy a legkellemesebb beszélgető partner és a
legmegbízhatóbb munkatárs, akiknek a figyelmes következetességére, feltétel nélküli
becsületességére, komolyságára, de a humorérzékére is mindig is számíthat az ember.
És anélkül persze, hogy attól kellene félnie, hogy tele tömi a fejét, fölösleges részlet-
információval, száraz és tekervényes technológiai elméletekkel, megjegyezhetetlen
gyakorlati útmutatásokkal, szűkös esetekre és sorshelyzetekre vonatkozó tanácsokkal
és tudományos magyarázatokkal.



    A MÉRLEG jegyében született, valamint a Mérlegben álló
 Lilithel és Sárkányfarokkal rendelkező személyek betegséghajlamai,
 Betegségeiknek, baleseteiknek és sors-kríziseiknek, szellemi-lelki okai

 A MÉRLEG spirituális erőtere a természeti kiegyenlítődésre való törekvésnek az
egyetemes őselvét jeleníti meg és hozza létre a mentális, az asztrális és a fizikai
dimenzió szintjein. Ennek következtében a szerelmi, szexuális, párkapcsolati, élettársi
harmóniára, kiegészülésre és kiegyenlítődésre való törekvést eredményezi az emberi
viszonyokban és szellemi – lelki állapotokban. Így, a Mérleg által megtestesített
morfogenetikus erőtér a Kiegyenlítődés, a Komplementaritás és a Polaritás, Valamint
a Nemek Törvényének is a lényegi és analogikus megfelelője.

   Ezért a Mérlegben született, de főként a horoszkópjukban Mérleg Lilithel, vagy
Sárkányfarokkal rendelkező személyek általában az antagonisztikus sorserők és
sorsállapotok, valamint a külső és a belső feszültségek és az elemi ellentmondások jó,
vagy rossz, helyes, vagy téves kiegyenlítési törekvéseinek a megtestesülései és
áldozatai, vagyis az egymásnak ellentmondó, egymással feszültségbe kerülő és
egymást kizárni törekvő dolgok, (lelki) jelenségek és folyamatok harmonizálására,
egyensúlyi állapotba hozatalára törekszenek, de többnyire hibásan és tévesen, sőt,
néha erőszakosan, erőszakos magatartással, vagy cselekedetekkel, és – amennyiben
erélyes személyiségekről van szó, ez a hamis, vagy erőszakos egyensúlykeltés sikerül
is, addig a pontig, amíg az egyensúlyi állapot létrehozását nem abszolutizálják, vagyis
nem eszményesítik. Ugyanis a valóság minden szintjén megvalósított (eszményi)
egyensúlyi állapot a teljes (univerzális) lemerevedést jelentené. Kell tudniuk tehát,
hogy a kiegyenlítődés és a harmónia, nem egyenlő a tökéletes és eszményi egyensúlyi
állapottal, amit ők vadásznak, illetve, hogy az öncélú és egyoldalú tökéletességre
törekvés inkább az egészséges harmóniát bontja és
rombolja a harmóniát, ahelyett, hogy erősítené.
  Azok tehát, akik a teljes egyensúlyi állapot létrehozását erőltetik öncélúan a valóság
bármely területén, nemcsak olyasmit szeretnének elérni, ami természetellenes és
fikció, hanem olyan állapot létrehozását is erőltetik egyben, amely állapot tényleges
megvalósulása megsemmisülést idézne elő és ezért nem egyezik sem a Teremtés, sem
az Egyetemes Evolúció törvényével.
   A magyar nyelv érzékletesen utal erre a téves törekvésre azzal a kifejezéssel, hogy
HOLTBIZTOS. Vagyis, csak abban lehet(ne) teljesen és egyértelműen biztos az
ember, ami rögzülten élettelen, ami igazából nem is létezhet tehát.
   Ezért jó megjegyezni tehát mindazoknak, akik a Mérleg jegyében születtek, és
azoknak, akiknek a születési képlete (asztrogrammja) jellegzetesen Mérlegszínezetű,
hogy nem egyensúlyi állapotra, hanem harmóniára kell törekedniük, ami azt jelenti,
hogy a dolgok kiegyenlítődésén soha nem szabad kierőszakolt és természetellenes
egyenlőséget érteni, hanem dinamikus és szerves egységet, amely egységben tehát
mindig létezni kell valamely részletnél egy kis egyensúly-eltolódásnak valamelyik
pólus irányába, ahol a szellemi megújhodás végbe
mehet, ahol az új és újító szellemi erők bejöhetnek, ahhoz, hogy az élet dinamikája
teljes és egész lehessen.
   A Mérleg által megtestesített erőtér problémája tehát a dinamikus spirituális
középhely megtalálása, amely nem zárja ki magából a szélsőséges elemeket, hanem
azokat egymással kiegészítve és egységesítve integrálja, anélkül, hogy a részelemek
teljes és merev kiegyenlítődését öncélúan erőltetné. Erre utal Mózes
azon megállapítása is, hogy az Isten mindent szám, súly és mérték szerint teremtett.
   Az egyetemes mértékek ugyanis nem precíz és nem spekulatív mértékek, hanem
általános jellegükben és erejükben egzakt idea-mértékek. Az aritmológia például,
vagyis, a számok által ?számunkra? megtestesített és a számokban létező szellemi
eszenciák és minőségek logikájának a tana, vagyis a számok őstudománya, nem
száraz mennyiségi értékekkel dolgozó matematika, amely a számoknak kimondottan
csak a mennyiségi értékét venné figyelembe és csak a ezekkel a mennyiségi
értékekkel operálna, hanem a számok által megtestesített teremtési mozzanatoknak és
idea-erőknek és idea-rendszereknek az egymáshoz való viszonyulásait és viszony-
rendszereit, és e viszonyok kombinációit tanulmányozza és e szimbólumoknak egy
adott viszonyaiból vonja le a következtetéseit egy adott sorshelyzeten vagy szellemi
jelenségen belül.
   De amennyiben a harmóniáról, mint elsődleges kiegyenlítődésről beszélünk,
természetesen az emberi középhely érdekel bennünket elsősorban, hiszen az
asztrológiának, vagy az Aritmológiának csak akkor van értelme, ha személyes. Így a
Mérleg erőtere számunkra elsődlegesen a Nemek Törvényéhez és így, a Jin - Jang
ősprincípiumok harmonikus egységének felbomlásához és újabb és újabb minőségű
megvalósulásához kapcsolódik. Ezért a Mérleg uralkodó bolygója a Vénusz, a fizikai
és a pszichikai kiegyenlítődési vágyak, a páros kiegészülési kényszerűségek, az érzéki
(testi) szerelem és a szexuális harmónia, de a kényelemkeresés, a felszíni egyensúly és
így az esztétika bolygója is.
    Ezért kapcsolódik a Mérleg napjegyéhez az emberi szellem, lélek és test
együttesének a középtájéka is, vagyis a deréktáji csontozat és izomzat, az izületek és a
gerincoszlop deréktáji szakasza, a vesemedence és a szervek közül elsődlegesen a
vesék, a vesevezetékek és a húgyhólyag. A vesebetegek csak látszatra szenvednek
azért, mert valamikor "felhűtötték a veséjüket". Valójában a vesebetegség lelki
szinten kezdődik, amikor valamiért a személy szellemi és később a lelki egyensúlya
megbomlik és ez a legtöbb esetben szerelmi bánatra, szerelmi csalódásra vagy más
jellegű partnerkapcsolati problémákra vezethető vissza. A vesebajos "tisztességes"
családapák és családanyák, voltaképpen mind egy-egy, talán még önmaguk számára is
bevallatlan, a házasság köteléke (erkölcsi normái) miatt teljesíthetetlen szerelmi vágy,
vagy rendezetlen és rendetlen, vagy kielégítetlen szexuális élet következtében
szenvednek.
   Ezért, ha a bevezető részben említett, szerelmi, szexuális, párkapcsolati
problémakörök jelentkezésekor megbomlik bennünk a szellem és a lélek harmóniája,
nem csak a szexuális szerveink károsodnak meg hanem a vesék is, különösen a
Mérleghez és a Vénuszhoz (a szerelmi kiegyenlítődéshez) kapcsolódó Karmával
(Lilithel, vagy Sárkányfarokkal) rendelkező személyeknél. Ennek következtében
veseműködési zavarok lépnek fel, vesemedence gyulladás, vesekőképződés,
veseműködési elégtelenség, húgyhólyaghurut, vizelési problémák, és a különböző
anyagcserezavarok is, a huzamosan és intenzíven átélt, szerelmi és az élettársi
csalódottsághoz, az ide vonatkozó sértettségi és elhagyatottsági érzésekhez, valamint a
kielégítetlen (kielégíthetetlen), szerelmi vonzalmakhoz és vágyakhoz, valamint a
viszonzatlan szerelmi bánkódásokhoz is kapcsolódnak.
   De ide kapcsolódik végső soron a cukorbaj, köszvény, a reuma, a deréktáji porc- és
gerinckopások, de a bőrkiütések és a különböző ekcémák is. Ezek a belső sérülések és
betegségek kísérik, a szellemi és lelki valóságnak talán a leginkább meg nem értett, és
a spirituális megváltást szolgáló egyetemes törvények szellemének ellentmondó,
társadalmi normarendszerekkel leszűkített, természetellenes és öncélúan ambíciós
személyi, páros és csoportos törekvéseinket.
  Diszharmonikus fényszögbe került Mars a Mérlegben pl. zavaros, vagy
szenvedélyes gondolkozásmódra (látási szögre) utal szerelmi viszonyokban, ami
viszketést keltő szemgyulladásokra, bőrgyulladásokra és a húgyúak gyulladásaira
hajlamosít. Ugyanakkor a rossz fényszögben álló Szaturnusz (a Mars által
megtestesített spontaneitásnak és nyers energetikai megnyilvánulásoknak az ellentéte)
a Mérlegben félénkségre, gátlásosságra és önkorlátozásra utal a szerelmi élet terén,
amit ha nem tudatosítunk és nem oldunk fel, a húgyurak eltömődését eredményezi és
vesekőképződést okozhat.
  Hogy mindezt megelőzhesse, vagy az ide vonatkozó, már létező betegségeiből
egyértelműen, gyökeresen és végérvényesen (tehát nem csak testi tünetek szintjén, és
nem csak a társadalmi erkölcsi-látszatok szerint) kigyógyíthassa magát a Mérlegben
született, a Mérleg Ascendenssel és Mérleg Sárkányfarokkal, de főképpen a Mérleg
Lilithel rendelkező, valamint a Mérleg princípiumához valamilyen más módon
kapcsolódó személy, meg kell tanulnia személyesen, határozottan és önállóan dönteni
élete (És családja) legfontosabb sors-kérdéseiben (különösen ami a párkapcsolati,
szerelmi vonatkozású problémáit illeti) és nem hagyni, hogy nála erőszakosabb
személyek, családtagok, vagy a személytelen "végzetes körülmények" döntsenek
helyette. Meg kell tanulniuk úgy elfogadni saját személyüket, hogy ők is tévedhetnek
és hibázhatnak, mint a többiek és ne törekedjenek folytonosan a látszat-harmónia, a
látszategyensúly fenntartására. Vállalniuk kell a pillanatnyi egyensúlytalanságot és
diszharmonikus állapotokat okozó, de a személyi viszonyaik minőségét, és a
társadalmi és a sorshelyzetük tisztázását szolgáló, pillanatnyi harci állapotokat és
személyi konfliktusokat az életükben, ahhoz, hogy a hosszú távú és tényleges, belső,
lelki és szellemi egyensúlyuk valamikor helyre állhasson és a betegségeikből, vagy a
megromlott párkapcsolati viszonyaikból is kiolvasható, már korábban megbomlott,
vagy megzavarodott egészségi, vagy sorsegyensúlyuk helyreállhasson.
    Mindezt könnyű mondani és leírni, de határtalanul nehéz a Mérleg Karmával,
vagyis a Mérleg Lilithel, vagy Mérleg Sárkányfarokkal rendelkező személyek számára
elérni. Ők ugyanis, eleve úgy születnek a világra, hogy hiányzik belőlük a
párkapcsolati, szerelmi boldogságnak a megvalósítási képessége, és amennyiben meg
is találják a számukra legmegfelelőbb szerelmi- és élettársat, öntudatlanul bár, de
előbb - utóbb úgy rendezik és úgy kezelik a viszonyukat, hogy az, mintegy külső erők
(személyek) és körülmények által megrontva, végül tönkre megy.
     És ez még a jobbik eset, mert valójában a mágikus kisugárzásuk is olyan, hogy
eleve ilyen jellegű (partneri, szerelmi és harmónia. ) problémákkal, de legalább is
olyan személyiségi problémákkal (zavarokkal) rendelkező személyeket vonzanak be,
illetve olyanak által érzik magukat ellenállhatatlanul vonzva, akik képtelenek minden
féle a harmonikus kapcsolat megvalósítására és megőrzésére, mivel nem teljes értékű
a személyi öntudatuk és az önértékelésük. És akkor még nem is beszéltünk mindarról
a problémáról, ami a Mérlegnek a levegő jegyűségéből ered. Ennek a levegő jegyűség
által támasztott, majdhogynem megfoghatatlan problémáját a leginkább az ázsiai
analogonjában: a Sárkány évében született személyek sajátosan levegős problémáinak
a tanulmányozásával lehet elérni.
    Ahhoz, hogy egy Mérleg-karmával és életfeladatokkal küzdő személy jól
megérthesse és feldolgozhassa, kezelhesse az élete, sajátosan a szerelmi-páros
boldogság megvalósulásához kötődő sorsproblémáit, illetve, hogy megértse a saját,
mélyen rejtett személyisége tudattalan mozgatórugóit, ajánlatos tanulmányozni az
ázsiai asztrológia Mérleg-megfelelőjének, a Sárkánynak a természetét és Karmája
mélytudati okait, amely ok - okozati rendszer, még inkább felszínre hozza a Mérleg
kettősségét és a levegő-jegyűségének a sajátosságait.
   Ebből a sajátosan levegős sárkányi természet jellegzetességeiből tűnik ki tehát,
hogy a Mérleg-ember, hiába, hogy látszólag békére és nyugalomra,
megállapodottságra törekszik, de valójában egy szellemi és lelki vihar-központ, egy
olyan tornádó-áram hordozó, amely a legváratlanabb pillanatokban is képes mindent
elsöprően kitörni és maga körül mindent, amit ő, vagy mások építettek szorgos és
figyelmes munkával, egy szempillantás alatt elpusztítani. A Sárkány típusú ember
tehát az, aki az egyik percben még kellemesen és békésen simogat mint a nyári szellő,
a másik percben viszont az égbolt ezer irányából süvít és villámlik, mint a júliusi
vihar. A mérleg- karmával rendelkező személyeknek tehát, a békére törekvő személyi
tulajdonságai mellett, meg kell ismernie és be kell ismernie ezt, a lénye mélyére rejtett
személyiségét annak érdekében, hogy sem az ő sorsát, sem az élettársa, vagy a
környezete sorsát ne borítsa fel és ne tegye tönkre egyetlen, a lényéből ismeretlenül
előtörő és pusztító erőket kiváltó irracionális sugallat sem.

  A Skorpió - Lilithel, Sárkányfarokkal, vagy teljesen negatívan fényszögelt
Skorpió - Nappal rendelkező személyek jellegzetes sorsproblémái és betegségi,
baleseti, sérülési és fertőződési hajalmai, jellegzetes sors-kríziseinek az igazi,
spirituális okai.

    A Skorpió csillagkép, az emberben megjelent abszolút szellemnek, az anyagi lét
kábulatából való felébredésének (megvilágosodásának) és az abszolút léthez való
visszacsatolódási vágya megszületésének és megerősödésének az egyetemes
mozzanatát (A nulla-pontról való visszafordulását: a feltámadás mozzanatát) testesíti
meg.
   Ezért, a Skorpió csillagképéhez analogikusan rendelődő személyi sorsproblémák is,
vagyis a Skorpióra jellemző" betegségek és balesetek - általában és lényegében - az
embernek a (spirituális) szellemi - lelki megújhodásához, vagyis a személyi-tudatnak
és mentalitásnak a gyökeres átalakításához, kicserélődéséhez kapcsolódnak. Ezzel
együtt, a skorpió- problémák, az elemi és a végső lét-okoknak (a teremtés
rendeltetésével, vagyis a megváltódással kapcsolatos ok – okozati összefüggéseknek)
és rejtett szellemi igazságoknak a kiderítésére valótörekvésekhez kapcsolódnak. Még
pontosabban: a teremtési okoknak a kutatásához és felderítéshez, valamint az anyagi
és a szellemi léthez való viszonyulási tévedéseknek – tévképzeteknek a leleplezéséhez
kapcsolódó titkos ragaszkodásokhoz, szenvedélyekhez, ambíciókhoz és félelmekhez
kapcsolódnak. Negatív jelentésében: az anyagi és a szellemi léttel kapcsolódó
téveszmékhez való ragaszkodáshoz, a megváltódási lehetőségben való kételkedéshez,
sőt: a megváltódáshoz szükséges, hibás szokás- és mentalitásbeli változásoknak az
elutasításához, vagy ennek szöges ellentéteként: a megváltáshoz vezető mentalitás-
változtatási igényekkel szembeni irritációhoz, lázadáshoz és szélsőséges esetekben:
dühöngésekhez, romboláshoz kapcsolódnak.
   Vagyis, (diszharmonikus esetben) a Skorpió-karmával rendelkező személynek, a
skorpiói leleplező és ön-leleplező (tévedés- és hibabelátó, valamint a belátást követő
önjavító), tisztító és öntisztító magatartással szemben tanúsított elemi és önkéntelen
elutasításhoz és a változás – változtatás kikerüléséhez, a személyi átalakulás
gondolatának és szükségének az elemi elutasításához, vagyis a hibabelátási készség
hiányához, annak a reflexszerű elhárításához, és ezért a szellemi szűklátókörűséghez,
a csökönyös szellemi nyakassághoz (a szellemi vaksághoz : a spirituális káprázathoz),
szélsőséges esetekben: a megváltódással szembeni ellenséges magatartásokhoz,
önkéntelen irritációhoz, elutasításhoz, haraghoz, nehezteléshez, gyűlölethez és
dühöngéshez is kapcsolódnak.
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint
Karmák jellege a Konstellációk szerint

Weitere ähnliche Inhalte

Was ist angesagt?

Kozma Szilárd: A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
Kozma Szilárd:  A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...Kozma Szilárd:  A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
Kozma Szilárd: A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Az Ascendens és a Sarkanyfej
Kozma Szilárd: Az Ascendens és a  SarkanyfejKozma Szilárd: Az Ascendens és a  Sarkanyfej
Kozma Szilárd: Az Ascendens és a SarkanyfejKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Botond Szilárd
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyan
Kozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyanKozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyan
Kozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyanKozma Botond Szilárd
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Botond Szilárd
 
Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...
Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...
Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...Kozma Botond Szilárd
 
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás Kozma Botond Szilárd
 
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganásJoó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganásKozma Botond Szilárd
 
Az Oroszlan konstelláció
Az Oroszlan konstellációAz Oroszlan konstelláció
Az Oroszlan konstellációSzilárd Kozma
 
Dr doreen virtue_csakra_tisztitas
Dr doreen virtue_csakra_tisztitasDr doreen virtue_csakra_tisztitas
Dr doreen virtue_csakra_tisztitasHungary
 

Was ist angesagt? (19)

Kozma Szilárd: A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
Kozma Szilárd:  A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...Kozma Szilárd:  A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
Kozma Szilárd: A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
 
Kozma: Ascorosz
Kozma: AscoroszKozma: Ascorosz
Kozma: Ascorosz
 
Kozma Szilárd: Az Ascendens és a Sarkanyfej
Kozma Szilárd: Az Ascendens és a  SarkanyfejKozma Szilárd: Az Ascendens és a  Sarkanyfej
Kozma Szilárd: Az Ascendens és a Sarkanyfej
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
 
Kozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyan
Kozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyanKozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyan
Kozma Szilárd: A horoszkópok Ascendens nevű eleméreől komolyan
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
 
Ascendens es sarkanyfarok
Ascendens es sarkanyfarokAscendens es sarkanyfarok
Ascendens es sarkanyfarok
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
 
Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...
Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...
Kozama Szilárd: Az ötös földháznak, a minden asztrológus által messzze elkerü...
 
Kozma: Ascskorp
Kozma: AscskorpKozma: Ascskorp
Kozma: Ascskorp
 
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
 
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
 
Kozma: Ascviz
Kozma: AscvizKozma: Ascviz
Kozma: Ascviz
 
Bolond emberek bolond sorssal
Bolond emberek bolond sorssalBolond emberek bolond sorssal
Bolond emberek bolond sorssal
 
Kozma: Ascnyil
Kozma: AscnyilKozma: Ascnyil
Kozma: Ascnyil
 
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganásJoó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
 
Az Oroszlan konstelláció
Az Oroszlan konstellációAz Oroszlan konstelláció
Az Oroszlan konstelláció
 
Dr doreen virtue_csakra_tisztitas
Dr doreen virtue_csakra_tisztitasDr doreen virtue_csakra_tisztitas
Dr doreen virtue_csakra_tisztitas
 

Ähnlich wie Karmák jellege a Konstellációk szerint

Kozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a Sárkányfarok
Kozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a SárkányfarokKozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a Sárkányfarok
Kozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a SárkányfarokKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Szilárd Kozma
 
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1Kozma Botond Szilárd
 
Bika konstelláció erőterének jellemzői
Bika konstelláció erőterének jellemzői Bika konstelláció erőterének jellemzői
Bika konstelláció erőterének jellemzői Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Ikrek
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: IkrekKozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Ikrek
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: IkrekSzilárd Kozma
 
A Bak konstelláció erőtere
A Bak konstelláció erőtereA Bak konstelláció erőtere
A Bak konstelláció erőtereSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Asztrozófia bemutatkozás
Asztrozófia bemutatkozásAsztrozófia bemutatkozás
Asztrozófia bemutatkozásManita11
 
Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...
Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...
Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: MerlegKozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: MerlegSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezése
Kozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezéseKozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezése
Kozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezéseSzilárd Kozma
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaSzilárd Kozma
 

Ähnlich wie Karmák jellege a Konstellációk szerint (17)

Kozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a Sárkányfarok
Kozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a SárkányfarokKozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a Sárkányfarok
Kozma Szilárd asztrológus: Az Aszcendens és a Sárkányfarok
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
 
Kozma: Ascbika
Kozma: AscbikaKozma: Ascbika
Kozma: Ascbika
 
Anyai karmák
Anyai karmákAnyai karmák
Anyai karmák
 
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
 
Bika konstelláció erőterének jellemzői
Bika konstelláció erőterének jellemzői Bika konstelláció erőterének jellemzői
Bika konstelláció erőterének jellemzői
 
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Ikrek
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: IkrekKozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Ikrek
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Ikrek
 
A Bak konstelláció erőtere
A Bak konstelláció erőtereA Bak konstelláció erőtere
A Bak konstelláció erőtere
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma: Ascmerl
Kozma: AscmerlKozma: Ascmerl
Kozma: Ascmerl
 
Asztrozófia bemutatkozás
Asztrozófia bemutatkozásAsztrozófia bemutatkozás
Asztrozófia bemutatkozás
 
Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...
Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...
Kozma Szilárd: Az ötös asztrológiai földház alkimiai lényegét minden asztroló...
 
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: MerlegKozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
 
Kozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezése
Kozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezéseKozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezése
Kozma Szilárd: A Bak konstelláció értelmezése
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 

Mehr von Szilárd Kozma

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikSzilárd Kozma
 
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozHarmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozSzilárd Kozma
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseSzilárd Kozma
 
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?Szilárd Kozma
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvényeSzilárd Kozma
 
9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye 9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye Szilárd Kozma
 
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenyeSzilárd Kozma
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvényeSzilárd Kozma
 
5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvényeSzilárd Kozma
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvényeSzilárd Kozma
 
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Szilárd Kozma
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólSzilárd Kozma
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereSzilárd Kozma
 
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólA tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólSzilárd Kozma
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzilárd Kozma
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szilárd Kozma
 

Mehr von Szilárd Kozma (20)

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
 
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozHarmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
 
Filmek a lényegről
Filmek a lényegrőlFilmek a lényegről
Filmek a lényegről
 
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
 
9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye 9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye
 
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
 
6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus
 
5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
 
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszere
 
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólA tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e?
 

Karmák jellege a Konstellációk szerint

  • 1. Kozma Szilárd: Az állatöv napjegyeinek, mint karma-hordozó spirituális erőtereknek az értelmezése. A jegyek szerinti diszharmonikus magatartások következtében fellépő sérülések, balesetek, és öröklött, vagy szerzett krónikus betegségek. Amint a különböző asztrológiai - metafizikai tanulmányaimban részletesen is kitértem erre (Az Asztrológia, mint szellemtudomány és a Szkeptikusok és asztromókusok), az asztrológiai napjegyek értelmezésével, illetve a napjegyek által megtestesített spirituális erőterekkel kapcsolatos karmák (Lásd: Rák-karma, Skorpió- karma, stb.) értelmezésében, és általában az asztrológiai karakterológiában, két lényegi probléma vetül fel. Pontosabban: két lényegi hibát követnek el mind a jóslásos asztrológia követői és gyakorlói (asztromókusok), mind az asztrológiának az un. spirituális tradíciók szerinti értelmezői (misztikus tudósok). Az egyik az, hogy a 12 asztrológiai konstellációt, nem(!) mint az egyetemes létezésnek a második dimenziójában (a spirituális dimenzióban, az un. platóni ideák világában) létező jellegzetes teremtési - teremtői (morfogenetikus) erőterek fizikai és pszichikai (asztrális) megjelenési formáit értelmezik. Holott az igazság az, hogy az asztronómiai konstellációk által az anyagi világban megtestesített spirituális eredetű erőterek előképzete és alapja már az abszolútumban is jelen van, mint az abszolút létezésnek a jellegzetes szinezetű, kauzális állapot-rendszere, anyagtalan állapotú létszintere és létminősége, jellegzetes attributuma. A második az, hogy figyelmen kívül hagyják a következő tényeket: 1) Az Ascendens (annak a pozitív tulajdonságai) a felnőtt tudatos és felelős emberi személyiség jegye, amely csak mint lehetőség, mint potencialitás van meg bennünk és mindössze akkor érződnek a megfelelő konstellációnak a karakterjegyei, a az illető személy horoszkópjában található még bolygó az Ascendens konstellációjában (főként ha ez a bolygó, illetve ezek a bolygók az I. horoszkópházban tartózkodnak!). Az Ascendens tulajdonságai, tehát, könnyebben bár, de mégis csak megszerzendő tulajdonságok, mindössze bennünk létező potencialitások, amelyek nem jellemezhetik egyértelműen a személyi karakterünket, csak és csakis az után, hogy tudatosítottuk azokat és tudatos erőfeszítéseket tettünk az Ascendens által jelölt konstelláció pozitív tulajdonságainak a megszerzésére, felvételére. (Ascension, ascendre = felemelkedés, felemelkedni) 2) Nem csak hogy az Ascendens szerinti típusokat téves keresni (és felfedezni!) a fentiek szerint, de nagyon sok esetben (az esetek 35 - 40 százalékában) a születési napjegyekhez rendelt jellegzetes vonásokat (tipikus determinációkat) és jellegzetes sorsproblémákat sem találhatóak meg egy - egy személy (szülött) esetében, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a gyengén fényszögelt Nap által jelzet napjegy szerinti halvány, vagy mosott, nyers természeti vonások (individuális karakterjegyek), nem
  • 2. nyilvánulnak meg olyan egyértelműen és határozottan, mint az anyai ágon öröklött, negatív családi karmát jelző Lilith, vagy a Sárkányfarok konstellációja által jelzett vonások és tulajdonságok. Különösen akkor, ha ezek a Karmikus horoszkóp-pontok erősen fényszögeltek, vagy két - három, az illető konstellációban álló bolygó által jelzett jegy-tulajdonsággal még meg is van erősítve. 3) Nem az a lényeges egy személyi horoszkópértelmezésnél: egy asztrológiai sorselemzésnél, vagy az asztrológiai karakterológiai vizsgálatnál, hogy milyenek vagyunk (szerencsések-e, vagy szerencsétlenek, tehetségesek-e, vagy tehetségtelenek, jó emberek-e, vagy gonoszak, stb.) és, hogy ezek alapján milyen jövő vár ránk, hanem az, hogy a horoszkópból (asztrogrammból) kiolvasható, adott spirituális struktúránkkal (és személyi karmánkkal!) milyennek kellene lennünk, milyen életfeladatokat kellene felvállalnunk ahhoz, hogy egészségesek, kreatívak és boldogok lehessünk a jövőben, minden jó (kedvező), vagy rossz (kedvezőtlen) aktuális, vagy jövőbeni konstelláció ellenére. Ezek fényében tehát, az általam, és az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjai által művelt kauzális asztrológia Napjegy-értelmezése teljesen eltér mind a klasszikus asztrológiai értelmezésektől, mind az un. humanisztikus asztrológia értelmezéseitől: A KOS-ban álló Sárkányfarokkal, vagy Kos-Lilith-tel, valamint a diszharmonikusan fényszögelt Kos-nappal rendelkező személyek betegség- és balesethajlamai, betegségeinek kauzális okai A Kos napjegyének spirituális morfogenetikus erőtere, a minden feltétel- és akadálymentes, tehát az előfeltételek nélküli, spirituális, mentális, asztrális, éteri és fizikai teremtési - teremtői erőknek a megnyilvánulási szükségszerűségét és kényszerűségét tartalmazza. Ezért, a Kos az összes lehetséges teremtési mozzanatok kauzális (ősi) lételvét testesíti meg a földi létezés sajátosan összetett (biológiai, pszichológiai) körülményei között. A Kos jegyében született ember általában hevesen, elhamarkodottan, kíméletlenül, célratörően és ebből adódóan, nem egyszer kegyetlenül cselekszik, mind fizikai, mind mentális (gondolkozási) szinten, ezért könnyen szenved baleseteket, gyorsan a fejébe szalad a vér és ha uralkodási, illetve vezetői-irányítói mániájának következtében szokatlan mértékben felizgatja magát, agyvérzést (gutaütést) is kaphat. Amennyiben egy ember születési horoszkópjában a Kosba esik a Nap vagy a Mars és ráadásul intenzív, de rendszertelen intellektuális, esetleg szellemi tevékenységet folytat, gyakran be fog lázasodni enyhe, vagy heveny meghűlések, megfázások következtében, de még napozás következtében is. Mivel egy bizonyos életkor elérése után a kreatív használat helyett, megtanulja uralni és elfojtani a szenvedélyességét, erőszakos és erélyes, jobb esetben spontán és célratörően tüzes természetét, rejtett agresszivitás lesz jellemző rá és többnyire gondolatban viaskodik, veszekedik azokkal
  • 3. az emberekkel, akikkel konfliktusos helyzetbe kerül. Így a folytonos rejtett (fojtott) agresszivitás lesz jellemző a mentalitására, aminek egyetlen jele a gyakori fejhűlések, a fej különböző szerveinek hűléses megbetegedései, vérösszetételi problémák (pl. vashiány, vagy a vörös vérsejtek száma csökkenéése) lesznek. Hajlamos lesz a fej különbözô gyulladásaira, (homloküreg-gyulladás, arcüreggyulladás, kötőhártya- gyulladás, súlyosabb esetekben agyhártyagyulladás.), különböző típusú migrénekre, fejfájásokra, valamint a fej traumás sérüléseire (agyrázkódás, koponyatörések, koponyaűri vérzés, stb.), szélsőséges esetben az un. vérrákra. Abból adódóan, hogy elfojtja magában a kreatív energiák nyers kitörési késztetéseit, de azoknak mentális és kauzális okaival nem akar szembenézni és inkább gondolatban támadja a külvilágot, nem vállalván fel a felvetődő problémákkal való nyílt szembesülést, azoknak kauzális szintű értelmezését és dekonspirálását, erős hülékenység, fejfájások és fejsérülések, a vérképlet ártalmas módosulásai, vagy a látószerveinek a károsodása és a fokozatos elgyengülése (látási képességek csökkenése) lesz a következménye. A távolba látás például - az olyan eset, amikor csak "közellátó" szemüveget kell használni- annak a következménye tehát, hogy a Kos szülött -és általában minden ember, akinél ez jelentkezik- eltekint, átnéz a hétköznapi kellemetlen eseményeken, azokon a számára kényelmetlen helyzeteken és jelenségeken, amelyeknek a megoldása nyílt konfrontációt vagy kitárulkozást igényelne a részéről. A "közellátás" viszont arra utal, hogy a szülött nem hajlandó belső, lelki és szellemi erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy a felszíni (az orra előtt lejátszódó) jelenségek és események mögött meglássa a köznapi gondolkozás rejtettebb, analogikus (Isteni-egyetemes) szemszög szerinti összefüggéseket, a dolgoknak az igazi okait, esetleg fél azokat tudomásul venni és egyenesen elutasítja azoknak a tudomásulvételét. Ugyanis a diszharmonikusan fényszögelt Kos-nap nem csak vakmerőséget, hanem annak a másik, végletes megjelenési formáját is jelentheti: a lelki gyávaságot. Amennyiben egy Kos szülött kitartóan és következetesen nem képes uralni tüzes természetét és gyakran a kelleténél hevesebben reagálja le környezete természetes kihívásait, általában különböző égési balestek elszenvedésével kell szembenéznie. Amennyiben tud horoszkópja alapján e születési "adottságairól", mindezt elkerülheti alaptermészete tudatos átalakításával, vagyis tevékenységének tudatos rendszerezésével, átcsoportosításával, természetének megfelelő hivatás és tevékenységi életterület választásával (szervezési, menedzselési, irányítási tevékenységek, ahol pozitívan kiélheti és kifejlesztheti döntési és határozathozói képességeit) és általános intellektuális tevékenységét átalakítja szintetizálási és kutatási tevékenységgé, nem erőltetetten igénybevevő és nem teljes idejét és személyiségét lekötő munkavállalással. A Kos gyermekek esetében viszont épp ellenkezőleg kell eljárni: addig és amennyiben nem lépi át környezete tűrelmi határait, hagyni kell, sőt, ha nem teszi,
  • 4. körülményt és lehetőséget kell teremteni és bíztatni kell arra, hogy "tombolja" ki az ide vonatkozó természetes szükségeit, hogy akár apróbb sérülések árán is, de a saját bőrén tapasztalhassa ki a fizikai létezés természetes következményeit, annak határait és korlátait. Kimondottan káros a Kos gyermeket, a számára életbevágóan szükséges, az átlagosnál durvább tapasztalatoktól megfosztani (megóvni) és úgyszintén nagyon káros lázcsillapító tablettákkal vagy figyelemelterelő pedagógusi trükkökkel a lelkesedését lehűteni, illetve lendület-visszafogó pedagógiai módszerekkel összezavarni a gyermek természetes tapasztalási és a tűz őselemmel való harmonizálódási szükségeit. Amennyiben egy Kos típusú felnőtt kellő önfegyelemmel és belső, szellemi- lelki erőfeszítések (mint pl. hibabelátási készség kialakítása) segítségével feloldja és meghaladja születési konstellációjának a negatív jellegzetességeit (meghatározottságait), amelyek vagy az agresszívitásig és a vakmerőségig és a közömbös kegyetlenségig elmenő erőszaktevés, vagy harci reflexek és szenvedélyes indulatok zabolátlan kiélési késztetése, vagy ezek szöges ellentéte: a gyávaságig menő visszahúzódás, akarat-gyengeség, határozatlanság, könfliktuskerülés, sőt: konfliktus- iszony, nem csak hogy elkerüli az ide vonatkozó betegségek kialakulását, az előtte sorozatosan jelentkező sérülési-lehetőségek megtörténését, hanem olyan szellemi alapálláshoz jut el, amely alapján maga lesz a céltudatosság és a kreatív erélyesség, valamint a szellemi és a lelki nyíltság, az őszinteség, az értelmi világosságra alapozott szellemi fény (spirituális értelem), a becsületes céltudatosság megtestesítője, anélkül, hogy ez utóbbi erőszakoskodást, kegyetlenkedést, vagy kíméletlenkedést jelentene. A BIKA jegyében található Lilithel valamint a sárkányfarokkal és az erősen negatívan fényszögelt Bika-Nappal született személyek betegség-és balesethajlamai, jellegzetes betegségeiknek és baleseteiknek a szellemi-lelki okai. A Bika napjegye által megtestesített morfogenetikus spirituális erőtér, a teremtés határállapotaként folyamatosan létrejövő –keletkező – fizikai létállapotnak (Az anyagnak, a szellemi erők és hatalmak által való birtokbavételét, az anyag spirituális struktúrák szerinti rendeződését, misztikus kifejezéssel: az anyag átszellemülésének A mozzanatát testesíti meg. Mivel az evolúciónak köszönhetően, ez már összetett biológiai formákban is megvalósul: A Bika konstelláció szellemisége a biológiai létezéshez és a fizikai létben való megmaradáshoz és az abban való elemi létezéshez elsődlegesen (elengedhetetlenül) szükséges előfeltételekhez, életkörülményekhez, azoknak a megteremtési - létrehozási kényszeréhez kapcsolja a Bika-karmával rendelkező embert. Mindennapi élethelyzetekre lebontva, ezek az elemi szükségletek a következők: földi - fizikai létformával való közvetlen információcserét biztosító táplálék, az információ feldolgozáshoz szükséges nyugalmat és pihenést (alvást) biztosító hajlék (otthon) és az emberben elsődlegesen megnyilvánuló Fény-szeretet
  • 5. ősprincípiumok kölcsönös kiegyenlítését, áthatását és megtermékenyítését biztosító szexuális kapcsolatok valamelyest harmonikus folytonossága. Amennyiben a személyi horoszkópban erősen támadott a Nap, vagy a Bika uralkodó bolygója: a Vénusz, vagy/és a Mars, a Bika sors-programmal született személyek a lustaságig elmenően kényelmeskedők lehetnek, pénzsóvárak, csökönyösek, önfejük, "nyakasok", gyűjtőszenvedélyesek, vagy a diszharmónia másik végleteként öröknyüzsgővé, habzsolóvá, falánkká, harácsolóvá, kiéletlen és kegyetlen birtok-szerzőkké, valamint élvhajhászokká válnak és munkamániába, valamint birtoklási mániába esnek. Amennyiben nyakasságuk és birtoklási hajlamaik, ambícióik a megengedett határokon túllépnek, garat és gége-betegségek léphetnek fel szervezetükben: hurutok, mandulagyulladás (torokfájás), a nyakizmok megmerevedése, a gerincoszlop nyaktáji elmeszesedése, pajzsmirigytúltengés, vagy csökkent pajzsmirigyműködés állhat be. Ez utóbbiak a korábban említett tendenciák személyi szokássá, megrögzött ambícióvá válása, túltengése, vagy fordítva: azoknak maradéktalan elfojtása következtében jöhetnek létre. E jellemhibák vagy kiéletlen ösztönös késztetések miatt, a Bika szülöttekre tehát a nyak- és toroktáj megbetegedései jellemzőek, mivel a Bika csillagképe ezzel a testrészünkkel áll asztrológiai kapcsolatban, vagyis a Bika által megtestesített lételv (a szellemi erőknek, információ- sűrűsödéseknek a fizikai dimenzióban való megállapodása, meghonosodása) itt, a torok - csakra környékén fejti ki tevékenységét, hatásait az emberi szervezeten belül. Amennyiben csupán hűléses megbetegedések következménye a fülgyulladás, ez is a Bika és a Kos csillagképéhez kapcsolódik, de ha más jellegű halló-szervi károsodásról van szó, a Bak csillagkép spirituális problémakörével (Az egyetemes törvényeknek a társadalmi élet szintjén történő alkalmazása) kapcsolatos negatív mentalitást (magatartási mintákat, úgymint a lelkiismeret-furdalással szemben tanúsított szembeszegülést, vagy másfajta lelki ellenállást) kell szellemi (kauzális) vizsgálat alá venni a betegség igazi okának felderítése érdekében. Azon Bika jellegű karmával született személyeknek és általában azoknak az embereknek, akiknek a horoszkópjában a Bika motívum negatívan megjelenik és ezért a fent leírt betegségek, vagy betegségtünetek jelentkeznek, jól körül kell nézniük a környezetükben és végig gondolni az addigi életük történetét, hogy megláthassák: melyek azok a zavaró dolgok, amelyeket képtelenek lenyelni és miután ezt konkrétan tudatosították magukban, vagy tegyenek meg mindent, hogy azzal a számukra lenyelhetetlen - elfogadhatatlan - jelenséggel találkozzanak, amennyiben a dolog már tűrhetetlenné és elviselhetetlenné vált számukra, vagy (és ez a metafizikailag helyes megoldás) tudatosítsák magukban, hogy valamiért fontos számukra azzal a kellemetlen jelenséggel való gyakori találkozás, mert olyan információt tartalmaz, amely valamiért fontos a számukra és próbálják meg tudatosan lenyelni azt, vagyis feldolgozni-megérteni értelmileg és érzelmileg egyaránt. Erre a pozitív Bika- alapállásra utal Jézusnak azon tanítása, hogy: "Ha valaki arra akar kényszeríteni, hogy menj el vele egy mérföldet, te menj el kettőt vele. És ha valaki arra akar kényszeríteni, hogy add oda a felső ruhádat, add oda neki az alsó ruhádat is."
  • 6. Természetesen itt nem holmi ostoba és bárgyú szellemi alapállás felvételére tanítja Jézus az emberiséget, hanem arra oktat bennünket a Kompenzáció, vagyis a kiegyenlítődés, valamint az Ok és az Okozat (Karma) Törvényei alapján, hogy nem véletlenül érkezik hozzánk bizonyos információ erőszakosan, vagyis nem véletlenül találkozunk egy olyan jelenséggel, amely erőszakosan fel akarja hívni a figyelmünket olyan rejtett jelenségekre, amelyeket nem voltunk hajlandóak korábban észrevenni és tudatosítani (Lásd a Kos látási zavarokkal kapcsolatos, látásgyengüléseket előidéző negatív mentalitását) és amely jelenség, vagy rejtett összefüggés tudomásulvétele és spirituális feldolgozása elengedhetetlenül szükséges már a továbbfejlődésünk szempontjából. Az ember aki erőszakoskodik velünk ugyanis csak megtestesít úgymond ártatlanul valamit, amit mi korábban nem akartunk tudomásul venni, azaz NEM AKARTUK LENYELNI. Amennyiben egy Bika jellegű Karmával (Lilithel, vagy Sárkányfarokkal) rendelkező személy tudomást szerez minderről és ennek következtében idejében észrevéve belső hibáit, és eltökélt lelki-szellemi építkezés, lemondások és erőfeszítések árán sikerül meghaladni a Bikára jellemző tudattalan késztetéseit és gondolkozási, érzési és cselekvési mintákat, nem csak a fent leírt betegségeket kerülheti el, vagy haladhatja meg, hanem olyan harmonikus személlyé válhat amely (mintha ténylegesen állandóan mosolyogna rá a szerencse) valósággal vonzza magához az anyagi bőség áldását élete minden pillanatában és akt szívesen választ akár üzleti, akár szerelmi partneréül minden olyan ember, akinek igénye van a harmóniára és érzéke is van a harmonikus személyközti kapcsolatok megteremtéséhez. AZ IKREK jegyében álló Lilithel, Sárkányfarokkal, vagy nagyon diszharmonikusan fényszögelt Nappal rendelkező személyek baleset- és betegséghajlamai és betegségeiknek kauzális okai Annak ellenére, hogy az Ikrek karmával született személyeket általában könnyű – játékos – konstellációként kezelik általában (A jós...) asztrológusok, valójában éppen olyan veszélyes életű és még annál is nehezebben megérthető konstellációs meghatározódásokról van szó, mint pl. a Skorpió jegye. Az Ikrek ugyanis az abszolút ősszellem – a Létforrás Szelleme – által a Kosban létrehozott és Bikában birtokba vett, áthatott és átszellemített anyagi világ elsődleges funkciójának: az abszolút lét tükrözésének a jól, vagy rosszul való működését testesíti meg. Illetve azt, hogy létezik-e és ha igen működik-e az információs kapcsolat a két végleges létállapot: az abszolút szellem és az általa, az ő ellenőrző-tükreként létrehozott anyagi állapotok és jelenségek – formák között? És karma szintjén, mindez átalakul negatív sugallatokat gyártó és ezzel örök bizonytalanságot okozó árnyék-énné. A Kos által képviselt nyílt és feltétel nélküli (humanista szemmel néha kegyetlennek tűnő) előretörés és megnyilvánulás őselvét és a Bika megállapodási megszilárdulási, megalapozási elvét feloldani és a kettőt feloldva-egyesíteni törekvő Ikrek karmával rendelkező személyeknek, annak ellenére, hogy majdnem minden más
  • 7. napjegy szülöttje őket irigyli, a látszólagos könnyedségükért, talán a legnehezebb a dolguk mind a tizenkét napjegy szülöttei közül. Ugyanis az Ikrek - személyekbe, ha nem is szorul, két egész lélek, mint ahogy azt sokszor vélnénk, de minimum másfél igen! Mivel a biológiai foganásuk idején és az előtt több hónapon át, az édesanyjuk kétségek között élt, érzelmileg (vagy éppenséggel: szerelmileg) két irányba vonzódott kétlaki, vagy két irányú gondolkozást és életet folytatott spirituális szinten, a szónak a gyakorlati (szoros) értelmében is (pl. ingázott két helyiség között, pl. a munkahely és a lakhely között), vagy a szónak az átvitt értelmében (pl. spirituális és lelki szinten nem bírt egyértelmű határozottsággal elválni a régi szerelmétől, lakhelyétől, szüleitől, karrierjétől, stb., és az új családjának, családanyai szerepének, vagy az apának teljes meggyőződéssel (személyével) odaadni magát, mivel az utóbbit túlságosan kevésnek, tehát, az ő gazdag személyisége leszűkítésének és korlátozásának érezte, és képzelte. De az is gyakori eset ilyenkor, hogy a fogantatáskor és azt követően néhány hétig, esetleg hónapig, az édesanya ikerpárt hordott a méhében, de a személy kismagzati ikertestvére valamilyen okból kifolyólag útközben meg halt biológiailag és a teste részei észrevétlenül eltávoztak, a szelleme viszont, a megsemmisülés élményével együtt ott maradt az illető személy aurájában, spirituális struktúrájában. Ezért nehéz az ő számukra a tudattalan szellemi erők szintjén érvényesülni akaró két ellentétes késztetésű gondolkozás, vagy lételv: tehát a Kos és a Bika spirituális erőterei, valamint a Jang (maszkulin) világalkotó ősprincípium és a Jin (feminin) ősprincípium közötti ellentéteket, egymásban feloldani és egyesíteni, ezeket jól különválasztani és így, különválasztva és a maguk nemében meghatározva, újraegyesíteni egy, az előző konstellációk megnyilvánulási fokánál magasabb létezési szinten. Nehéz tehát a különböző kauzális elemeit egy ekkora ego-maradványnak, mint amit az Ikrek karmás személyek örökölnek az anyai ági ősanyáktól, harmonikusan egységbe fogni. Ezért is – könnyítési célból - uralja az Ikreket az összefüggés- teremtés és a közvetítés őserejét megtestesítő Merkúr. Mivel a Merkúr az emberi struktúrában elsősorban az egyéni intelligencia (az intellektus) formájában, az értelmi képességekben nyilvánul meg, mindaddig, amíg az Ikrek rá nem jön a természetszerűen benne létező ősi kettősség egyesítésének a szükségére, ez a vele született, egyéni intelligencia többnyire öncélúan működik, illetve inkább arra szolgál, hogy az aránytalanul fejlett észszerűsége segítségével a felszínen mindenféle problémát megoldjon, ahelyett, hogy az ősi kettősség lelki és szellemi egyesítése nehézségeinek a felvállalásával, (a belső nehézségek átvilágításának, azok helyes értelmezésének és az erőfeszítések felvállalásának) annak a szolgálatába állna. Ennek is köszönhető az, hogy az Ikrek jellegű karmával született személynek az un. árnyák-oldala, tehát a pszichológiában árnyék énnek nevezett része, az anyai ági női ősöktől, a generációk közötti spirituális memórián keresztül öröklött, karmikus (negatív!) tulajdonságokat és irracionális késztetéseket, még önmaga elől is elrejti, azt sugallván, hogy azok nem léteznek, illetve, hogy ez az árnyék énje nem is létezik. Ezért a személy tudattalan, de igazi, spirituális és kauzális negatív késztetéseit adó karmikus determinációk oldala mindig a homályban, a sötétben marad, amíg
  • 8. asztrológiailag fel nem tárulnak, és az Ikrek intelligenciája nagy hányada azzal van folyamatosan elfoglalva, hogy a valós személyiségének ezt a sötét árnyoldalát minél jobban, nem csak a külvilág elől, hanem még önmaga elől is elrejtse, elleplezze! És mivel minden lélek az élete első felében általában ösztönösen (helyből) elutasítja a megváltódáshoz - megszabaduláshoz szükséges megújulást, az újjászületés érdekében tett erőfeszítést, az egység megvalósítását megvalósítani, azt előrevinni, előremozdítani hivatott intelligencia éppen az igazi rendeltetésnek az ellenkezőjét szolgálja mindaddig, amíg a negatív tapasztalatai hatására fel nem vállalja az újjászületéshez szükséges hibabelátást. Ebben, az újjászületés ellen és a lelepleződés ellen folytatott racionális tevékenységében, az Ikrek jellegű leélek (értelem) rengeteg steril elméletet és üres filozófiát hoz létre, elsősorban a saját maga meggyőzésére, amely mind csak a legfőbb karma-oldási feladat teljes felvállalásának az elutasítását, elkendőzését, elodázását hivatottak szolgálni. Ezért, amikor ezeket az egyéni, vagy csoportos várvédelmet (általában az egoizmus- védelmét) szolgáló filozófiákat és ragyogó elméleteket valaki vagy valami (a sors keze szerepében megjelenő életfordulat), mint érvénytelen kacat-csomót félresöpri, az Ikrek típusú személyek intelligenciája csődöt mond és gondolati - mentális szinten, de a hétköznapi érzelmi megnyilvánulások szintjén is, türelmetlenek agresszívek, sőt: kegyetlenül kíméletlenek (durvák), vagy az ellenfél személyének a teljes megszüntetését célzó könyörtelen stratégákká válnak mint a megvadult Kos és nyakasak és szűklátókörűek és dühödten toporzékolóak mint a legrögeszmésebb Bika. Olyan kettősség tehát az Ikreké, amelynek a feloldásához általában nem elég az Ikrek magával hozott, racionális intelligenciája, mert ehhez sokkal több kell: a személyi hibabelátási- és esendőség felvállalási készséggel járó feltétel nélküli, testvéri áldozat-vállalás és maradéktalan személyi odaadás, amire az Ikrek t1pusú személyek a legtöbb esetben képtelenek. Innen ered többnyire feltáratlanul maradó (rejtett), vagy nagyon késön - többnyire életük végén - felszínre kerülő tragédiájuk. A felszínes könnyedséggel, a könnyelműséggel, a látszat-lazasággal, az üres nagyvonalúsággal, a válogatás és értékrend nélküli információ-áramoltatással és ezért a felszínes fellengző magatartással, az arroganciával, a lényegi céltalansággal, az intellektuális hitetlenkedéssel és hiteltelenséggel is kapcsolatba hozzák, holott épp ez a könnyű szellemisége az, ami játékossá és ezzel együtt szimpatikussá is teszi. A felszíni könnyedség alatt viszont, mint minden embernél, ott bujkál a negatív meghatározódások tömkelege, csak éppen az Ikrek ezeket ügyesebben rejti el mint más szülöttek. Nos, ez teszi az Ikreket az úgynevezett Jannusz arcúság és látszat- figyelem, vagyis a felületi gondolkozási, az oda-figyelési felületesség megszemélyesítőjévé. Ez viszont nem azt jelenti, hogy más személyeknek, vagy a többi személyiségtípusnak nincs árnyoldala - hiszen mindenkinek van Sárkányfarka és Lilith-je a horoszkópban -, csak azt, hogy, az Ikrek karmás személy sokkal jobban fél a saját árnyoldalától, illetve, annak a lelepleződésétől mint mások és ennek következtében a csillogó intelligenciája segítségével másoknál sokkal jobban elrejti. És azt sem jelenti, hogy ez minden Ikrekre jellemző, hanem csak azokra az - általában fiatal, vagy maximum középkorú - Ikrek determináltsággal rendelkező személyekre érvényes, akiket még nem változtattak át spirituális értelemben a tapasztalataik, akiket
  • 9. a sorsuk nem vezetett rá még arra, hogy a gyors és felszíni probléma-megoldó és csillogó-villogó elméleteket és káprázatos filozófiákat alkotó intelligenciájuk az igazi és mély sorskérdések megoldásában, nem, hogy használhatatlan, de a legtöbbszőr inkább nehezíti a lényegi felismeréseket és meggátolja a hibabelátási készség kialakulását, a határozott és egyértelmű életfeladat vállalást, vagyis, hogy a látszólagos előnyök biztosítása ellenére, hosszú távon inkább a hátrányukra válik. Szelességük az "Isteni Lehelettel" áll kapcsolatban, amely minden irányból jön és a szélrózsa minden irányába áramlik. Rosah héberül annyit tesz, mint szélrózsa és ugyanakkor isteni lehelet, amely minden irányból egyszerre fúj. Ezért az Ikrek jegye nem csak az értelmi-intellektuális tevékenységgel, a közvetítő, kapcsolatteremtő készségünkkel, de "levegős" testrészeinkkel is kapcsolatban áll. Ezért az Ikrek mentalitás a mellkas és a felső karok felső részén, a váll hajlatokban és a többi, levegős megnyilvánulással (könnyed karlendítésekkel, karforgatással), légzéssel kapcsolatos funkciókat ellátó testrészeinken, szerveinken, úgy mint a légcsőn, a hörgőkön, a tüdőlebenyeken, a mellhártyákon, valamint a felső- karokon és a kézfejeken és általában a végtagjainkon érezteti leginkább befolyását. Az Ikrekkel kapcsolatban álló testrészeink és szerveink megbetegedése, azok károsodása (baleset szerű sérülése), a negatív Ikrek mentalitással és tulajdonságokkal, a az okoskodó jelleggel, személyiségtípussal áll kapcsolatban. Ezért az, az ember, aki nem tud szabadon lélegezni: oldott állapotban élni, tehát nem tud, vagy nem mer "mélyen az élet és a lét mély őrvényeinek és problémáinak, valamint a saját lelke ismeretlen mélységeinek: saját árnyoldalának, árnyék-személyiségének az örvényeivel szembe nézni", az tüdő- és légúti megbetegedésekkel néz szembe. Jelentkezhet nála asztma, légcsőhurut, tuberkulózis, tüdőtágulás (légző funkció beszűkülése), valamint a különböző beszédhibák, a szóbeli kifejezési nehézségek. A gyermekek ilyen jellegű megbetegedései viszont egyenesen arra utalnak, hogy azok el vannak nyomva intellektuális, vagy szeretet, vagy személyi- szellemi kinyilvánítási késztetéseikben, alapérzelmeikben és "levegős"- alaptulajdonságaikban, vagyis lényeges szellemi és érzelmi önkifejezésükben. Ezáltal természetes személyiségük érvényesítésében akadályozva vannak, vagyis le vannak folyva, valamely zsarnokoskodásra, vagy éppenséggel érzelmeskedésre hajlamos (kos, bika, skorpió, oroszlán, rák, vízöntő) vagy bizonyos nevelési koncepciókhoz görcsösen ragaszkodó (szűz, bak) szülő, nevelő, tanító, esetleg idősebb testvér által. Ugyancsak ide vezethető vissza és ezért Ikrek jellegű mindenféle mozgáskoordinációs zavar. Az Ikrekre - különösen akkor, ha születési napjegyükön kívül, még valamely más "levegős" csillagkép (Mérleg, Vízöntő), vagy más levegő-jellegű bolygó is hangsúlyos a horoszkópjukban- azt szokták mondani, hogy "szelesek". Fontos azt tudni, hogy amennyiben az Ikrek, vagy a más levegő jegy szülöttei nem élhetik ki ezt az alaptermészetüket gyermekkorukban és e napjegyek gyermekei állandóan le vannak kötve különböző nevelési programokkal, vagy ha túlfegyelmezik őket, felnőtt korukban lesznek kénytelenek alaptermészetüknek ezt a részét kiélni és az ezen kiéléseik által kiváltott tapasztalatokat "beszerezni", ami egy felnőtt esetében sokkalta zavaróbb lehet a környezetre nézve mint egy gyermek részéről. De nem csak ezért veszélyes lelapítani és lesimítani különböző pedagógiai és civilizációs programokkal a
  • 10. Levegő jegyű gyermekek rengeteg szabad mozgást igénylő önkifejezési és tapasztalási késztetéseit. Amire a leginkább figyelnie kell egy "levegős- gyermekű" szülőnek, az, hogy nem a virágpor, nem a közönséges por és sok esetben még csak nem is az égett benzintől, földgátaktól szennyezett levegő a "hibás" a gyermekek légúti megbetegedéséért, hanem mi, akik nem adunk nekik elég lehetőséget a szabadtéri, önfeledt önkifejezésre, ilyen, levegős jellegű tapasztalatszerzésre. Amennyiben a felnőtt szülött tudatosította az ilyen jellegű kényszereit, már nagyobb mértékben képes megfelelően kezelni és a megfelelő kiélési lehetőségeket biztosítani önmagának olyan életterületeken és olyan tevékenységekben, ahol ez nem lehet zavaró sem rá sem a környezete számára (sport, társasjátékok, klubtevékenységek, kirándulások, stb.). Abban az esetben ha a bolygók által nyomatékosított Ikrek napjegyű szülöttek merkuriális jellegéhez hozzájárul a másik két levegő jegyű csillagkép (Mérleg, Vízöntő) bevilágítása olyan bolygók által mint a Nap, a Merkúr, a Mars vagy az Uránusz, az Ikrek jellegű személyiségek merkúri túltengése, vagy fordítva: annak gátoltsága, elfojtása következtében is jelentkezhetnek olyan betegségek mint a neurózis, a schizofrénia, endogén depresszió, mániás betegségek (különféle pszichózisok). Az Ikrek mint jellegzetesen kettős jellegű Napjegy is különösebb figyelmet igényel, ugyanis itt jelentkezik először hangsúlyosan a Polaritás törvénye, ami az Ikrek szülötteknél abban jelentkezik, hogy ők csak látszólag intellektuális beállítottságúak, akiket csak a felszínes és intenzív kommunikációszerzés és információ-áramoltatás köt le. Megtévesztő tehát náluk az a mentalitás miszerint őket csak a felszínes, de minden külső szempontot figyelembe vevő, megismerési lehetőségek, a spekulatív gondolatrendszerek érdeklik és a mély érzelmi kötödéseket betegesen kerülik. Valójában az Ikrek is, igencsak szeretetéhesek és a lelkük mélyén valósággal szomjaznak a szeretetre, a meghittségre, a családi, a jó baráti kötöttségekre, az intenzív, mély érzelmi kapcsolatokra, de ezeket sohasem merik igazából felvállalni, abban a félelmükben, hogy a mély érzések túlságosan lekötnék őket és megzavarnák rosszul értelmezett szabadságukban, azaz kötelék és kötelezettség nélküli szabad- életükben. Ezért a felnőttkori tüdőbetegségek (és így a tuberkulózis, a tüdő-rák) egyértelműen a szeretet-hiányra, vagy a szeretettől való félelemre utalnak . Vagyis a tüdőbetegségek, és kimondottan a tüdőrák, az Ikrek-jelleg által befolyásolt szülötteknek a tudatalattijukban elrejtett szeretet-vágy elfojtásának a következménye. Ezek a betegségek visszautalnak az Ikrek szülötteknek azon igyekvésükre, hogy távol tartsák magukat attól, hogy mély érzelmi kapcsolatot átéljenek és abban teljes személyiségükkel (egész lelkükkel) részt vegyenek, felelősséget vállaljanak. A tuberkulózis például kimondottan a szeretetlenség betegsége. Az árvaházi és általában az anyai melegség, gondoskodás nélkül élő gyermekek gyakori tüdő megbetegedései arra utalnak viszont, hogy a gyermek fizikai testében lakozó lélek képessé akarja tenni fizikai szervezetét, értelmi-intellektuális és idegtevékenységét a szeretetre, az elvesztett szülőkön kívüli más személyekhez való kötödésre, a szeretet-adásra és szeretet-elfogadásra.
  • 11. Az Ikrek típusú emberek már születésüktől fogva is szimpatikusak általában, de pontosan azért, mert képtelenek szembenézni a kettősségükből adódó, saját válságaikkal - az árnyékban maradó személyiségük háttér-befolyásából eredő álságaikkal - és felvállalni teljes egészében az őket állandóan kísértő, de letagadott, a szünetlen sürgős kiútkeresések cselekvésrendszere által mindig háttérbe szorított krízis állapotaikat, ha nem is szélhámos, de legalábbis megbízhatatlan (szélcsap, szeles...) emberek hírében állnak. Amennyiben sikerül intellektuális fölényüket, racionális, de mindig felületes és a látszatok szintjén megmaradó és folyamatosan rögtönző probléma-kezelési készetetéseiket a lelki és a szellemi mélységek (aktabázisok: "pokoljárások") vállalásával felváltani, illetve, amennyiben sikerül az árnyék-énjük által kieszelt kétségeiktől és kételyeiktől (tépelődéseiktől, habozásaiktól, belső és láthatatlan bizonytalankodásaiktól) megszabadulni, egészen pontosan, amennyiben sikerül magától az árnyék-énjüktől megszabadulni, az ikrek karmájukat feloldani képes személyek, a legértékesebb szellemi alkotásokkal gazdagíthatják az emberiséget, kedves és szellemileg felemelő (valósággal elbűvölő), mindig eleven társalgási képességük termékenyítő kisugárzásáról nem is beszélve. A többnyire negatívan fényszögelt Rák-nappal született, de főként a Rák Lilithel, vagy Rák Sárkányfarokkal rendelkező személyek karmikus meghatározódásai és az ezeknek megfelelő betegség- és balesethajlamai, vagyis a jellegzetes sors- kríziseiknek a kauzális okai. Az anyai ági karmikus öröklődés következtében Rák karmával született személyek, minden ellenkező látszat ellenére, a legellentmondásosabb és spirituális szempontból a legkiismerhetetlenebb tudattal született személyek. Hiszen pontosan a személyes teremtés és a teremtésről való gondoskodás őselvének az ős-Lilith által megbontott és megrontott állapotát testesítik meg. Ezért, miközben ők a legérzékenyebbek, a leg sebezhetőbbek, a legfélénkebbek és a legragaszkodóbbak az állatöv tizenkét csillagképének a karmikus erőtereit karmikusan megtestesítő személyek közül, ugyanakkor ők – Mivel mindannak az ellentétét hordozzák a spirituális struktúrájuk legmélyén, amit a Rák konstelláció pozitív eredetében megjelenít. - a legönzőbb és leg áldozat-képtelenebb, és ezért, ők a leginkább a család- és gyermekelhagyásra, család és gyermekárulásra kész személyek, annak ellenére, hogy mindig ennek az ellenétét láttatják a felszínen. És persze, mindezek miatt, ők a leg irracionálisabb tettekre kész, partner- és családi árulásra képesebb személyek, annak ellenére, hogy minden látszat ennek az ellenkezőjét mutatja, vagyis azt, hogy náluk senki jobban nem képes szeretni a gyermekeket és a családot. Tehát ők a gyermekeikkel és az élettársaikkal szembeni magas fokú árulásra és azoknak akár a legközönségesebb elhagyására és megcsalására, és nem utolsó sorban azoknak a közösségi életterületeken történő megalázására és igazságtalan megszégyenítésére is képes személyek. Ezért a fokozott éberség a leginkább a velük való családi viszonyokban ajánlott, mert erősen
  • 12. hajlamosak arra, hogy ami a családot és a gyermekeket illeti az egyik végletből a másikba essenek. Nem véletlenül szoktak szenvedni a rák karmával született nők – és férfiak - abban a sok féle, gyermeknemzési (nők külön: gyermek-szülési és gyermektáplálási) szervekkel kapcsolatos, nem egyszer végzetes (rákos) betegségben. Ők ugyanis, az anyai ági női őseiktől örökölten, veleszületetten (Karmikusan) nem tudják elviselni annak a gondolatát, hogy személyes családalapítókként a családtagjaik iránt felelősséggel tartózó családapák, vagy családanyák legyenek, és általában is ellentétei mindannak, amit a Rák konstelláció eredetileg pozitívan megtestesít. Ezért tudattalanul és önkéntelenül, ellenségei a közvetlen kötödések általi szellemi megtermékenyülésnek, és mélységes ellenségei és elutasítói a teremtéssel járó személyi gyakorlati életfeladatoknak, a partneri felelősségeknek és családi nehézségeknek, illetve ezeknek a közvetlen, testi és lelki szintű megtapasztalásának, aminek következtében, akkor is álhatatlanok maradnak, ha szülővé vállnak, és nagyon nehezen fogadják el azt, hogy helyt kell állniuk, hogy élettársuk felé, és a gyermekeik felé hűségesek és kitartók kell legyenek. Vele születetten, tehát elemien, ellenségei a fájdalom, az áldozat, az odaadás és a helytállás közvetlen gyakorlásának és megtapasztalásának, a testi, lelki és érzelmi kapcsolatok, elemi átélésének és a közvetlen (személyes) jellegű információ-befogadásának. Ők, vagy elemien (zsigerből...) elutasítanak minden utódnemzéssel és utódgondozással – táplálással és neveléssel kapcsolatos tapasztalatot és felelősséget, vagy átesnek a ló túlsó felére és úgy akarnak maguk előtt, azaz környezetük előtt tetszelegni, hogy maximálisan a magukévá teszik és magukhoz kötik a környezetükben élőket azáltal, hogy szüntelenül és feleslegesen is, gondoskodni akarnak azokról. Ennek köszönhetően ők a legtragikusabb drámák hősei és áldozatai is (alanyai). Ugyanis a Rák karmával született személyekben elsődleges a személyes létteremtés – elutasításának a késztetése, miközben ugyanakkora erővel jelen van a gondoskodáson keresztül történő AZONOSULÁSI PRINCIPIUM is. Ezek viszont gyökérben ellentmondanak egymásnak és a más szülöttekben ható autonóm létteremtési törekvéseknek, valamint a személyi függetlenedési (és ezáltal a személyes felelősségvállalási) törekvéseknek is, ami valósággal felsebzi a Rák karmások hamis önképéből eredő, irracionális, de ugyanakkor fokozott és hibás szülői ambíciókból eredő érzékenységét. Ezért a legelemibb, materiális információ-befogadási és feldolgozási (emésztési), vagy érlelési folyamatokat végző szervek károsodnak meg a Rák karmások esetében. Nők esetében, az utódtáplálási szervek, vagyis a mellek, mivel tudattalanul és önkéntelenül attól szorongnak, hogy nekik el kell tartaniuk önmagukon kívül még más lényeket (gyermekeiket, illetve: az egyetlen gyermeküket – mivel többnyire egykepártiak) - is. Mindezért, ha egy Rák karmás személy horoszkópjában igen sok a diszharmonikus bolygóállás, az elsősorban magzat- gyermek és család-elutasítási késztetéseket fog eredményezni, valamint emésztési problémákat. Vagy, ritkábban ezeknek a szöges ellentétét. Vagyis, mindenképpen információ-befogadási- és feldolgozási zavarokkal fog küzdeni. Amennyiben a fent leírt ellentmondásos karmikus késztetéseit és azoknak megfelelő "világhelyzetét" nem sikerül tudatosítania magában és a
  • 13. szélsőségesen teremtés-ellenes és utódnemzés és gondozás-ellenes karmikus késztetéseit nem tudja feloldani, vagyis nem alakítja át az önzéséből adódó rendkívüli érzékenyégét és sebezhetőségét spirituális információ-befogadási készséggé és áldozat-hozatali képességgé és készséggé, a szokásostól eltérő, intenzív lelki élete, önemésztési késztetései előbb hajlamossá teszik a gyomorbetegségekre, a nyelési problémákra, gyomorégésre, savhiányra, savtúltengésre és különböző bélműködési zavarokra, majd a gyomor, vagy a hasnyálmirigy-rákra. Nők esetében az utód- teremtési (méh- és petefészek) és utód- táplálási szerveknek az egyre súlyosabb megbetegedésére, azok rákosodására is. Mivel fél a saját családalapítástól, illetve az általa alapított saját családjának való teljes elköteleződéstől, a szentimentális és egoista félelmeiből fakadó, régi családjáért, szeretteiért való túlzott aggodalmaskodásának, féltésének és féltékenységének következtében, a nyirokmirigy rendszerének (és elsősorban a hasnyálmirigy) működési rendellenességei gyengítik majd a kórokozókkal szembeni ellenálló képességét. Mivel a kauzális közönyét kompenzálandó, pszichésen túlérzékeny, néha sovánnyá emészti magát sértődöttségében, mikor pedig elhízik a környezetétől való félelmében, az abból kiváltott agressziók elleni védekezése következtében. - Sértődékeny kicsi énjét (önérzetét) körülveszi egy vastag zsírtömeggel, a rák- páncéllal és felszínes kedélyeskedéssel próbálja fedezni, palástolni önzéséből eredő szorongásait, feszültségeit. De az is megtörténik egy-egy férfi Rák szülött esetében, hogy belefáradván sebezhetőségébe, "a legjobb védekezés a támadás"- - alapon, agresszív, sőt: néha egyenesen kegyetlenkedő magatartási formákhoz szoktatja magát. De ez, az elején kényelmesnek látszó magatartás fogja okozni a vesztét is, mert ezzel a pszichológiai páncélzattal elzárván és valósággal eltorlaszolván önmagát a további ("sértő") információ-behatolásokkal szemben, menthetetlenül a rákos sejtek túlzott elszaporodását idézi elő fizikai szervezetében, amelyek tulajdonképpen ugyanennek, az egyetemes egységes létezéstölvaló elzáródási késztetésnek, a voluntarizmusnak és a félrevezetésnek a fizikai sejtek szintjén történő megtestesítői. De nem csak agresszív és elutasító, neheztelö magatartással képesek a Rák szülöttekhez hasonló érzékenységgel rendelkező emberek pszichológiai páncélt, védő burkot vonni maguk köré, aminek következménye a Rák nevével fémjelzett betegség, vagyis az emberi szervezetben természetesen tenyésző rákos sejtek túlságos elszaporodása és a burjánzási folyamat elindulása. Ezt a lelki védő-burkot a legtöbb esetben a tökéletes alkalmazkodási készség és a környezettel való opportunista kiegyezési mentalitás kialakításával szokták kialakítani a nem agresszív Rák szülöttek és a Rákokhoz hasonló túlérzékenységben "szenvedő" emberek. Ezek a környezet-átverő személyek lesznek az úgynevezett normophánok, a társadalmi normák és konvenciók tökéletes betartói, a legetikusabban viselkedő emberek, e tökéletes "jó ember" szerep segítségével akadályozván meg a többi embertársuk esetleges agresszív fellépését, viszonyulását személyükkel szemben. Ezért az idejekorán elhunyt Rákos személyeket igen megíratja környezete, melegszívű, jóságos emberként elkékezvén reá és a Sors abszurditásának tudja be
  • 14. korai "elvesztésüket", nem sejtvén hogy a jóságos személyt csupán azért tekintik jóságosnak, mert soha nem ellenkezett egyetlen erőszakos és igazságtalan embertársával sem, végtelenségig tűrt, hallgatott és szenvedett, ahelyett, hogy életében legalább egyszer meg merje mondani őszintén azt, amit gondol valójában. Ezek az emberek állandóan kegyes hazugságok látszólagos védfala mögött, de valójában egy, az életük kegyetlen végét előkészítő látszat-létezés üvegfalú labirintusában élnek, miközben igenis támadják gondolataik szintjén, végtelen belső neheztelések formájában, az egész környezetüket, amelynek "érzéketlen és kíméletlen" viselkedése következtében ők olyan sokat kénytelenek szenvedni... A sors iróniája (vagyis a hatás-visszahatás törvényének a következménye), hogy életük utolsó heteiben, napjaiban ugyanazt a megtévesztő magatartást kapják a környezetüktől, amivel "etették" azt egész életükben: elhazudja előlük, hogy napjaik megszámláltattak s a védekezés érdekében létrehozott hazugságburkot a szemtelen őszinteséggel és végzetes életkedvvel szaporodó, a szervezet immunitás rendszerét valódi természetük felöl szítén hamis információkkal megtévesztő rákos sejtek szétbontották. így az élet drámáját fel nem vállaló, ezt a jóságosság és az etika eszközeivel kicselezni és megkerülni próbáló embereknek még az a lehetősége sem marad meg, hogy életük utolsó napjaiban legalább őszintén szembe nézhessenek önmagukkal, hogy felkészülhessenek nyíltan és bátran fogadni azt, amitől egész életükben féltek: a fizikai halállal való nyílt szembesülést és azt, hogy ezáltal, ebből a perspektívából látván jóságos cselezéseik, ügyeskedéseik és végül is egész környezetüket megtévesztő magatartásuk hiábavalóságát, belátván saját élettapasztalatuk által az élet törvényére vonatkozó egyedüli igazságot miszerint "Aki meg akarja nyerni életét elveszti azt." Mert az élet drámáját őszintén és nyíltan vállalni kell még a Rák szülöttekre jellemző rendkívüli érzékenységgel "megáldott" embereknek is. Ennek elutasítása, a társadalmi hazugság rendszerek feltétel nélküli elfogadásával és betartásával történő kicselezése épp annyira káros, mint a fölösleges dramatizálás, a dráma tragikus állapotok előidézéséig menő eltúlzása, amire a Rák szülöttek ugyancsak hajlamosak. Állandóan hullámzó kedélyállapota, sértődékenysége és túlérzékenysége depresszióba, önsajnálatba, vádaskodásba és önvádaskodásba vagy szenvedélybetegségekbe, például alkoholizmusba sodorhatja. És ez még a legjobb eset, mert ha az előbbiekben felsoroltakhoz még a (megsértett) túlzottan önérzeteskedő hajlama is aktiválódik, az előbb leírtak alapján, egyenesen a Rákos megbetegedések különböző labirintusaiba hajszolja magát. Nők esetében a mellek és a nemi szervek problémái is gyakoriak. Ilyenek a havi vérzéssel, a terhességgel, a szüléssel, a szoptatással és általában a női megtermékenyülés, vagyis a termékenység princípiumával kapcsolatos zavarok (méh vagy melldaganatok), amelyek a szülöttnek a rosszul megélt anyai szerepkörével kapcsolatos lelkiismereti kérdésekre (az anyai szereptől, vagyis a gyermek szüléstől való hosszas elzárkózás, abortuszok, fogamzásgátló tabletták szedése, vagy más mechanikus "védekezési" módszerek alkalmazása) vezethetők vissza. Ugyanakkor fontos azt is tudni, hogy akárcsak a más konstellációkra jellemző károsodások és megbetegedések esetében, a Rák-princípiumához kötött betegségek nem kimondottan
  • 15. és kizárólagosan a Rák szülöttekre jellemzőek. Humorosan fogalmazva: nem a Rák szülöttek előjoga ilyen betegségben szenvedni, pontosabban ilyen jellegű betegséget gyártani, hanem ezt "elkövethetik", mint ahogy sajnos el is követik a más konstellációk szülöttei is. Azok tehát, akik nem a Rák napjegyében születtek ugyan, de konstellációjuknak köszönhetően erős összhangban (rezonanciában) vannak a Rák konstelláció által megtestesített princípiumokkal, mint például a Víz-háromszög másik két napjegye, a Skorpió és a Halak szülöttei, vagy azok, akiknek több támadott, diszharmonikus bolygója áll a Rákban és általában a Víz-jegyekben. Mivel a nők elsősorban a Teremtők, a női horoszkópokban az is Rák-problémákat idéz elő többnyire, ha a Rák uralkodó bolygója, a bőség, a termékenység, a tudattalan lelki tevékenység és az asztrális (idegi, érzelmi) érzékenység (amit egyesek lelki érzékenységnek neveznek) princípiumát megtestesítő, támadott Hold áll Víz vagy Tűz-jegyekben, esetleg a négyes vagy az ötös házban. Kettős jegyének köszönhetően a Rák karmás ember, még kiismerhetetlenebb és bonyolultabb még önmaga számára is, mint például az Ikrek. A gyermek nemzéstől és gyermek szüléstől – gondozástól és neveléstől mikor titokban és rejtetten, mikor nyíltan félő, de másrészről ugyanakkor harmonikus családra és- biztonságos otthonra vágyó Rák karmás személy ugyanis, mindent elkövet, és minden követ megmozdít és addig nem nyugszik amíg a család mindegyik tagját biztonságban és az ő általa elképzelt jó életkörülmények között nem tudhatja, de ha ez a lehetetlen ideális helyzet elő is áll néha-néha (Egy erősen gondoskodó és szintén családcentrikus élettárs révén) és már nincs semmi, amiért aggódni, aggodalmaskodni lehet, akkor a Rák karmás személy nem csak, hogy elvágyódik a kényelmes és nyugodt körülmények langymelegéből valami egzotikusan kalandos és izgalmas helyzetbe, de egyenesen csalni és elárulni kezdi a szeretteit, mivel a családtól és a gyermekektől való megszabadulás árán elérhető, családon kívüli szexuális gyönyör és szerelmi boldogság-szerzési lehetőségéről, nem csak, hogy ábrándozik, de a legtöbb esetben, konkrét lépéseket is tesz, persze, nagy titokban ezek megvalósulási lehetősége érdekében. Persze, a legtöbb esetben nem is szükséges, hogy ezeket a titkos külső- szeretőket provokáló lépéseit megtegye, mert a vonzás és a hangoltság (rezonancia) törvénye alapján, mindig könnyen kerül olyan helyetekbe, ahol ő szerinte „az Úristen által küldött” és ezért általa kikerülhetetlennek és végzetesnek érzett (hazudott!) nagy – nagy szerelmi ígéret várja, amely nagy szerelmi élmény aztán, ha nem is lesz annyira boldogító, mint ahogy várta (rendszerint dupla és párhuzamos viszonyokba kerül), de legalább jó ürügyül tud szolgálni a biztonságos család szétbontására és a gyermekek elhagyására, hányattatására, vagy egyszerű elhanyagolására. A rejtett nyugtalansága, az a bizonyos misztikus elégedetlensége jelzi azt, hogy számára akkor nincs éppen rendben valami, ha végre minden a legnagyobb rendben kellene, hogy legyen. De nem csak e rejtett, és teljes mértékben csak a mély tudattalan szféráiban működő kettősség miatt szenvednek a Rákok olyan tehetségesen, hogy a körülöttük álló családtagoknak is bőven kijut a szenvedésből még akkor is, ha nem csapja be, nem árulja el és nem hagyja el őket, hanem, mint a más konstellációkra jellemző tulajdonságok öncélú túlpergetése esetében is, a Rák konstellációra jellemző anyai,
  • 16. apai, szülői, család -és gyermekirányítói, gyámkodói szerepük öncélú túljátszásának következtében is. A Rákok ugyanis nehezen tudnak azonosulni más szerepkörökkel és a határtalan önzésük miatti lelkiismeret furdalásból eredő, fölösen gyámkodó szerepköreik fontosságának túlhangsúlyozása következtében, a felnőtté vált gyermekek és gyámolítottak által fárasztónak és terhesnek ítélt és ezért sokszor kegyetlenül visszautasított szeretet- nyilvánításaik és gyámkodó-jóakarásaik érzelmi következményei miatt, mindenkinek akad bőven szenvednivaló a környezetükben. A legtöbbször persze maguknak a kompenzáló Rák-mamáknak és a Rák-papáknak (vagy más, támadott Holddal és más, víz-jegyű bolygókkal rendelkező mamáknak -papáknak), akik kifosztottnak, haszontalannak és megalázottnak érezvén magukat amiért a huszonéves gyermekeiket nem nevelhetik tovább és nem irányíthatják azok lépteit az általuk elképzelt egyetlen jó irány és a boldogság felé, sérelmükben ügyesen "beidéznek" maguknak valamilyen Rák-betegséget, hogy legalább ezáltal tölthessenek fontos szerepkört a szeretett gyermekeik, családtagjaik életében. És ha elvesztett irányítói helyzetüket és gyám-tekintélyüket a "veszélyes" betegségükkel sem nyerhetik vissza, az önemésztés útján egész a halálig is elmennek, hiszen számukra a szülői, gyámkodói, családirányítói szerepkör elvesztésével, amely minden látszólagos humanista magatartás mellett, álcázottan a rejtett uralkodási mániájukat szolgálja, a Rák szülöttek képzeletében értelmét veszíti az élet. Amennyiben képessé teszik magukat elsősorban a saját magukkal szembeni őszinte tisztességességre és a jellegzetes érzékenységükkel kompenzált határtalan önzésüknek a feloldására és az áldozathozási és helytállási képesség kialakítására, valamint az érzékenykedésüknek a termékenyítő szellemi információnak a befogadási-készséggé való átalakítására és a nagy nehezen elért szülői státuszban is képessé teszik magukat az életfogytiglaninak képzelt gyámkodói-irányítói szerepükről való lemondásra, a felnőtté váló gyermekek elengedésére, szabadon bocsátására (megértvén azt, hogy a legfőbb jó, amit a marurizálódó gyermekeikkel tehetnek az a felettük való fölösleges gyámkodás megszüntetése, mert az igazi szeretet az mindent felszabadít, elenged és semmit nem tart meg magának), nem csak a jellegzetes Rák betegségeket és sors – csődöket kerülhetik el és haladhatják meg, hanem az értelmi világossággal (szellemi valóság-ismerettel) átitatott szeretetnek, valamint az odaadás és áldozatkészség gyakorlásának a legmagasabb fokára is eljuthatnak. A negatívan fényszögelt Oroszlán nappal, valamint az Oroszlánban álló Lilithel, vagy Sárkányfarokkal rendelkező személyek baleseti- és betegséghajlamai, betegségeiknek és konfliktusaiknak az igazi okai. Az Oroszlán az egyetemes léttudatnak az individuális személyi tudatban való megjelenését és ennek megfelelően, az individuális önérzékelés és önértékelés több dimenziós kapcsolatát, azok teremtőerejét, illetve mindennek a problémakörét megtestesítő konstelláció.
  • 17. Az Oroszlán napjegye által képviselt spirituális és kauzális (morfogenetikus) erőtér hatása elsődlegesen az individuális tudat kiszélesítéséhez és finomításához, az öntudat formáláshoz, az alkotó személyiség műveléséhez és nemesítéséhez és így történő kiteljesítésének a problémakörét testesíti meg, annak köszönhetően, hogy ő éppen annak az ősi, abszolút léttudatnak az asztrológiai megjelenítője, amely megsérül az ős- Lilith nevű kauzális jelenség hatására, és amiért szükségessé válik az egyetemes létteremtés. Vagyis, az oroszlán konstelláció egyenesen az egyén szellemi tudatának a formáláshoz és érleléséhez, az egyéni öntudat tágításához, spiritualizálásán keresztüli egyetemesítéséhez és a kauzális lét-képzetnek a személyesítéséhez kapcsolódik. Ez által tehát a helyes (külső) neveléshez is kapcsolódik, de főképp az (belső) önneveléshez önátalakításhoz, a személyi gyengeségek legyőzéséhez és a hibabelátási képesség kialakításához is kötött, és ezek által az alkotói képességeket növelő és nevelő önismerethez, a fejlődéshez, szervezéshez, a bátorság és a nagylelkűség kialakulásához, a nehézségekkel és egyéni gyengeségekkel való szembenézéshez. Azok egyenes (gerinces) felvállaláshoz, valamint a gyengeségek feletti uralkodáshoz, azok legyőzési képessége kialakításához, vagyis, a személyi gyengeségekkel szembeni belső erőhöz és határozottsághoz és ezek által az önuralom és az önfegyelem képessége kialakításához kötött. De fontos tudni, hogy mindez nem a többi ember, vagy a külső (természeti) környezet és nem a külső élethelyzetek fölötti öncélú uralkodás, de főképpen nem a fölényességi érzet, a hiuság és a fölösleges önérzeteskedés növelése árán, misztikus kifejezéssel: az ego növesztése folytán, illetve a fölényeség-tudat és az egoista mentalitás, az ego védelmének fokozása és táplálása, annak a nagyra növesztése (hízlalása) árán kell történjen. Sőt: mindennek az ellentétével, vagyis a személyes gyengeségek fölötti erővétellel és felülemelkedéssel: az egoizmusból fakadó személyi hibák és gyengeségek leküzdésével, az önzés és az áldozathozatali képtelenség fölött aratott győzelemmel, vagyis a tudatosan kitartó és szívós önfegyelemmel megvalósított, önuralommal és nagylelkűséggel. Ezért, a magukra nem ébredt, un. nyers Oroszlán-szülöttek, még ha a föld legártatlanabb lényeinek is néznek ki, néha még önmaguk számára sem bevallottan, nem csak hogy minden esetben fölénybe akarnak kerülni és minden áron uralkodni vágynak mások fölött, és leginkább az élettársuk, a szerelmi partnerük, g gyermekeik, a testvéreik, rokonaik és a barátaik fölött, vagy a sors elemei és erői fölött, hanem irányítani akarják azokat és "természetesen" úgy, hogy az számukra mindenképp jó, előnyős és hasznos legyen. És amennyiben valaki megkíséreli a rajtuk való uralkodást, illetve óvatlanul bele megy egy olyan (házastársi, vagy munkatársi) relációba, amelyben a látszat szerint ő vezeti és irányítja az Oroszlán karmával rendelkező személyt, az vagy fel lázad előbb- utóbb, mihelyt a rejtett önös érdekeit már nem szolgálja a reláció és annak a felrúgásával tönkretesz mindent, vagy cserben hagyja a partnerét, éppen akkor, amikor úgy néz ki, hogy minden a legnagyobb rendben van. A negatív Oroszlán személyiség ugyanis, sértett, vagy csonka, illetve zavart személyiséggel születik a világra. Ezért vagy mereven és a legtöbb esetben, a környezete számára hátrányosan gerinces, vagy ő maga a gerinctelenség
  • 18. megtestesülése és képes dicsőíteni azt, vagy megalázkodni még az előtt is, akit korábban a leginkább ő rágalmazott. Illetve, megalázni és rágalmazni azt, akit korábban szeretett, vagy elismerte annak erényeit és még dicsért is. Ritkán, de a másik véglet is lehetséges, és elvétve olyan Oroszlán szülöttel is találkozhatunk, aki képtelen az önállóságra, az önálló nézet-, vélemény- és akaratalkotásra, önfenntartásra, önérvényesítésre, egyszóval az autonómiára. Ezért magát alárendeli még 3O és 4O évesen is másoknak, legfőképpen a szüleinek, vagy a szülők egyikének, leggyakrabban az anyjának, és hagyja magát attól vezetni. Annyira, hogy még a saját családját is képes tönkretenni, annak a kérésére és parancsára, és aztán attól lesz krónikus arcüreggyulladása, vagy azért fájtatja a mellkasát és a hátgerincét (- Micsoda lényegre törő töltete van e sajátos magyar kifejezésnek: valaki valamijét fájtatja, mintha tudatosan tenné! Egyetemes törvényekhez kötődő lelkiismeretem, felelős moralitásom az, amivel valósággal "fájtatom" valamelyik ősprincípiumhoz kapcsolódó testrészemet. A kezemet például azért, mert valamit az életemben, vagy egész életemet, valahol, valamiért rosszul kezelem.), mert nem meri a saját akaratát nyíltan és egyértelműen felvállalni, problémáit becsületesen kimondani. Félénk, aggályoskodó, zárkózott, gátlásos, aki a veszteségtől való félelmében, túlzóan uralkodik a természetes személyi megnyilvánulásai fölött. Ezért fog gyáva Oroszlánként gerinc problémákkal és arcüreggyulladással küszködni, ugyanis nem tud gerinces ember lenni és emiatt képtelen még önmagával is, nem hogy másokkal szembenézni, mind szellemileg, mind lelkileg. Tény, amit az ő fizikai szervezete hűen le fog képezni egy adott idő elteltével. Az alaptermészetük szerint másokon, ha önkéntelenül és öntudatlanul is, de mindenképp uralkodni vágyó, de a náluk erősebb egyéniségek (szülök, idősebb testvérek) által elnyomott, vagy megfékezett Oroszlán gyermekek depressziós állapotokig, és a megmagyarázhatatlan okú szívbajokig, mellkasi- és légzési problémákig (asztmáig) és gerincferdülésig, krónikus arc- és homloküreg gyulladásig is elmenően (végzetesen) is megbetegedhetnek a nyers, individuális természetük kiélési lehetetlenségének a következetes akadályoztatása, vagy annak a finom pszichológiai manipulálása esetében. Ezért többet árt, mint használ a gyermek egyénisége harmonikus alakításában az, ha egy pedagógiailag túlontúl felkészült szülő, vagy nevelő, állandóan leinti, vagy folyamatosan vissza fogja őket az oroszlános lendületükben, és főként ha folyamatosan kedvét szegi az által, hogy állandóan megakadályozza a őt többi gyermek feletti uralkodási ösztöne kiélésében, nem tudván, hogy a gyermekek között sokkal tisztábban működnek az egyetemes törvények, mint a felnőttek világában és ezért időnként kell hagyni a gyermekeket, hogy szabadon kinyilváníthassák és kiélhessék gyermekkorukban játék szinten, egymás között sajátos alaptermészetüket. Persze, ezt sem a végtelenségig, és nem a többi gyermek szabad önkifejezésének a rovására. Mivel nem értik ezt, a külső elemek (személyek) fölötti és a saját uralkodási késztetései, önkéntelen szándékaik fölötti uralkodási mechanizmusoknak az arányos játékszabály-rendszerét, az Oroszlán jegyében született felnőtt személyek leggyakoribb betegségei a szívvel, a mellkassal és a hátukkal kapcsolatosak, de az érrendszeri problémák, a vérkeringési zavarok, az érelmeszesedések, az agyvérzések,
  • 19. az arc- és homloküreg-gyulladások, a gerinckopások és sérülések és a gerincferdülések, is jellemzőek. Ezen szervek és testrészek akkor betegednek meg, ha az Oroszlán-szülött nem veszi észre magát és minduntalanul uralkodni akar a környezetében élő személyeken, azok viszont nem hagyják uralkodni személyük (és életük) fölött az Oroszlán-szülötteket. (Amint már tettem említést erről a korábbiakban, a másik véglet szerinti diszharmonikus Oroszlán-mentalitás is lehet szellemi-lelki "kórokozó", különösen a hátgerinc ferdülések, gerincporc sérülések, gerincgyengülések esetében: a gyávaság, az alamusziság, a hátsó ajtózás és a kiskapuzás, a hátulról támadás, az intrikálás, az igazságferdítési és igazság hamísítási hajlam, az őszintétlenség és a nyíltság megtagadása és ezek elől a személytelenségbe való rejtőzködés, a problémák elfödése, eltusolása, elhazudása, vagyis a nem nyílt és egyenes lelki-szellemi magatartás). Tudomásul kell venni, hogy egy ember sem várhat el akkora humanizmust a másik embertől, hogy az engedjen valamely családtag, vagy munkatárs zsarnokoskodási hajlamának csupán azért, hogy az illető nehogy beteg legyen. Jobb ha bevallja, beismeri és megmagyarázza magának az Oroszlán szülött, hogy igazából mitől, milyen személyiségi problémájától szenved és próbáljon meg magán belső őszinteséggel segíteni magának a saját helyzete felismerésében. Attól nem lesz boldogabb és egészségesebb egy Oroszlán sem, ha állandóan uralkodni hagyják és nem kapván meg idejében a környezetétől a megfelelő ellenállási jelzéseket, nem tanul meg saját magán uralkodni. Hiszen azáltal, hogy mások fölött uralkodik, morálisan és így spirituálisan sem fejlődhet, aminek elengedhetetlenül és kivédhetetlenül, negatív visszahatása lesz az egészségére is. Ezért a fent említett betegségek mellett, csigolyagyulladásra, mellkasi szakasz porckorongjainak a gyulladására, vagy éppenséggel szívbetegségre - infarktus-hajlamra – tesz szert az idők folyamán. Ha még ezután sem képes felébredni és elsősorban önmagát fegyelmezni mások fegyelmezése helyett, látásproblémák, szemgyulladások, retinaleállások lehetségesek, annak következtében, hogy nem akarja meglátni és nem akarja belátni a saját tévedéseit és azt, hogy másnak is van joga a tévedéshez, különösen, ha a személyiség-meghatározó bolygók, vagy az Ascendens az Oroszlán napjegy 6 és l foka körül állnak. Nő nemű, Oroszlán karmával rendelkező személyek esetében, a nyílt, vagy rejtett (titkolt) önszeretet és önimádat, az odaadási - önátadási képtelenség, valamint az életért és másokért való áldozathozási képesség teljes hiánya, odáig elmehet, hogy öntudatlanul, vagy tudatosan, de elutasítják a gyermekáldást és mindenféle hihető és hihetetlen ürügyet kitalálnak (Pl. Hogy nem találták még meg az igazi ? Persze: hozzájuk méltó... ? férfit. Hogy még nem értek meg arra, hogy jó édesanyák legyenek messze huszonhét év fölötti életkoruk el-érése és elhagyása után sem, hogy gazdaságilag még nem állnak ott, hogy ezt a "luxust" megengedhessék maguknak, hogy nekik még valamit tanulniuk kell még a második egyetemi diploma megszerzése után is, hogy nem érett be a karrierjük eléggé, hogy nem tapasztaltak és nem láttak a világból eleget, és általában is, nem éltek még eleget, de főképpen azt, hogy nem találták még meg azt a rendkívüli férfit akiben bízhatnak, illetve, akik nekik megfelelő
  • 20. partnerük lehet - és persze, ilyen férfi nem is létezik! - stb., stb.), nem csak a mások (élettársuk, szüleik), de önmaguk (lelkiismeretük és felelősségérzetük) ámítására is. És, ha netalán mégiscsak rá tudják venni magukat arra valamiképpen, hogy családot alapítsanak, vagyis arra, hogy egy férfi mellett elkötelezzék magukat és anyává váljanak, ez az anyaság semmiképpen nem jelenthet többet egyetlen utód szülésénél, nevelésnél és gondozásnál. Az asztrológusnak néha megáll az esze, hogy mit ki nem képesek eszelni ürügyként, csak nehogy a szeretett és imádott egójukat meg kellene osztaniuk, szét kelljen szórniuk utódok irányába és formájában, illetve, hogy egynél több utód megszülését, gondozását és nevelését felvállalják. Vagyis, hogy az oroszláni kényelműket veszélyeztessék ezekkel, a belőlük származó a kis kellemetlenkedő lényekkel, akikre nem csak nekik, hanem másoknak is oda kell majd figyelni, ahelyett, hogy az ők csodálatos személyének figyelmével töltenék az idejüket és az költenék a drága energiájukat. Holott éppen ez lehet az Oroszláni karma legbiztosabb és legalkalmasabb feloldási lehetősége: AZ ÁLDOZATHOZÁS, az önátadás és az odaadás, valamint a másokért (utódaikért - családjukért) való személyi felelősségvállalás. Ebből és csakis ebből a gyakorlati megvalósításokból, a tényleges áldozathozatalból alakulhat ki az a bizonyos, nemes - Oroszláni arany öntudat, aminek az elérése érdekében a régiek megalkották a legnemesebb szellemtudományt: az alkímiát. Az alkímia tehát, kiemelten az Oroszlán és a Szűz konstellációk tudománya! Amit viszont a legajánlatosabb az Oroszlán Karmával rendelkező személynek a szívébe vésnie az, nem más, mint az, hogy legalább az itt olvasottak után, igyekezzen, a magáról olvasottak által a sértett egoja miatt, valamint az önös becsvágyából és hiuságából eredő, spontán replika-adási késztetései fölött uralkodni, és ne akarja az asztrológust sem kíméletesen toleráns, humanista és liberális elvekre hivatkozva, sem rózsaszínű misztikus tanokból átvett nemesen csengő, de a gyakorlatban érvénytelen gondolatok közlésével megszégyeníteni, kioktatni, megleckéztetni, stb., annak érdekében, hogy valamiképpen fölényben érezhesse magát fölötte. Az asztrológus ugyanis a legutolsó ember, akivel az Oroszlán karmával rendelkező személynek csatároznia kellene és aki fölött neki bármiféle diadalt kellene aratnia, vagyis akivel szembe neki meg kellene vitatnia az Oroszláni (Ego-mentő) igazát és akivel szemben fölényeskednie kellene. Egy ilyen téves Oroszláni magatartás ugyanis, éppen azt bizonyítja, hogy az illető személy, menynyire nem ismeri még önmagét, illetve azt, hogy mennyire távol áll még attól a spirituális színvonaltól, amire hivatkozik, és amihez éppen a saját ide vonatkozó )minden áron győzni akaró) gyengeségeinek a legyőzésével el kellene érkeznie. Vagyis, attól az általa nemesinek és ettől fogva jogosan a mások irányítására, mások leckéztetésére születettnek képzelt lényéhez képzelt, neki születéstől fogva illőnek gondolt színvonaltól, amelyhez Ő máris elérkezettnek képzelte magát korábban az által, hogy szorgalmasan, vagy szórványosan, de egy pár éven át, végig követett bizonyos misztikus kurzusokat (Joga, rejki, agykontroll, dianetika, buddhista tanfolyamok, táltos iskola, stb.).
  • 21. Amennyiben az Oroszlán-karmával rendelkező személynek sikerül felébrednie és tudatosan felvállalja az Oroszlán gyengeségeinek, vagyis a nyílt, vagy rejtett egoizmusból eredő tulajdonságainak beismerését követő, kiigazítási és meghaladási erőfeszítéseket, spirituális értelemben is teljes értékű személyi tudatra tehet szert, tehát igazi, a belső tisztultságából eredő, világos öntudatra és, ezzel járó, majdhogynem acélos egészségi állapotra (erős immunrendszerre) tehet szert, önzetlenül és közvetlenül árasztva maga körül az uralkodó bolygójának: a Napnak az éltető fény- sugarait, amitől minden jó szándékú, békés ember oldottan, nyugalomban és biztonságban érezheti magát az ő környezetében. A negatívan fényszögelt Szűz nappal, valamint a Szűzben álló Lilithel, vagy Sárkányfarokkal rendelkező személyek baleseti- és betegséghajlamai, jellegzetes betegségeiknek és baleseteinek az igazi, kauzális okai. A Szűz konstelláció a teremtés okának és céljának: a lét és az élet rendeltetésének a problémakörét testesíti meg. Ezért a bűnbeesett erkölcsi elme-állapotban élő ember nem törődik a természet rendjével, illetve össze téveszti a rendeltetés funkcióját az erőszakos, steril renddel. Ezért, azon személyek, akiknek a mentalitásában az öncélú ésszerűségre és a materiális gyakorlatiasságra való törekvés dominál, vagyis az élet és a sors minden problémáját a gyakorlati ésszerűség segítségével történő megoldási igénye vezérel, vagyis akik a betegségekből való gyógyulást is pusztán a technikai, tudományos és gazdasági (megfelelő gyógyszerhez jutási) kérdésnek képesek felfogni, akiknél tehát minden más szempontot el tud nyomni a technikai – tudományos módszerekkel való kezelési és intézési igény, és akiknél a rendtartási mánia, a túlzott pedantéria, a civil életben hajszolt katonás fegyelem, az akkurátus pontosság és kicsinyes precizitás, a tisztasági- és a munkamánia, vagyis mindaz, ami a fizikai világ lehetőségeinek az erőszakos felhasználási igényére, valamint az anyagi létnek az abszolutizálására utal, és ugyanakkor mindaz, ami az előbbieknek az ellentéte: rendetlenség, hanyagság, piszkosság, érdektelenség, közönyösség, renyheség, lustaság, munkakerülés, stb., a Szűz által megtestesített általános emberi és személyi rendeltetés kérdésével, a spirituális rend megvalósításával kapcsolatos Karmának a megtestesítői. A Szűz ugyanis, a megnyilvánult létezésnek, és így az emberi létezésének és az egyes személy partikuláris rendeltetésének a spirituális és kauzális problémakörét és megvalósulási lehetőségeit testesíti meg. Ezért a Szűzhöz tartozik a rendeltetés-tudat kialakulása, vagy annak a felbomlása, tehát az égi rend szerinti rendeződés, illetve a szerveződés és a szervesülés, akárcsak a szervezetbe került tápláléknak is a rendeltetése szerinti elosztása és felhasználása is, aminek következtében ezek a személyek általában erősen hajlamosak az emésztési rendszer és általában a bélműködés zavaraira, a szervezet emésztési funkcióit lebonyolító szerveinek a károsodására: bélhurutra, bélgyulladásra, bélfekélyre, hashártyagyulladásra, epegyulladásra, hasnyálmirigy gyulladásra, hasmenésre, székszorulásra, gyomorégésekre, más féle lép-, epe és májbetegségekre.
  • 22. Mivel az általános és az egyéni rendeltetés-tudat tisztasága, vagy zavartsága, a kultikus cselekedetekben nyilvánul meg, a Szűznek, mindamellett, hogy föld-jegy, a lineáris kapcsolatrendszereket megtestesítő Merkúr az uralkodó bolygója. Ezért, a táplálék eszenciáját (szubsztaniciáit) a rendeltetése szerint elosztó belek mellett, a szervek közül, a Szűzhöz tartoznak az alkarokkal együtt a kézfejek (Lásd: kéz - fej, megfogás, elfogás, befogás és fel-fogás, valamint a kéz-mű.), valamint az agy is (gondolkozás), amelyek kapcsolatot teremtenek az ember mentális tevékenysége és a fizikai valóság megváltoztatására irányuló közvetlen cselekvései között. Az anyagi világnak az átminősítésére irányuló, tudatos, vagy kényszer-cselekvéseink és az információ-feldolgozó, átminősítő szerveink közötti spirituális kapcsolat a Szűz által megtestesített lételvvel van analogikus kapcsolatban. Így tehát az is érthető, hogy miért annyira ésszerűek és már – már kultikusan módszer-szeretők a Szűz jegyében született emberek. Hogy miért szeretnek olyan tökéletes elméleteket gyártani a fizikai valóság és a természeti környezet mesterséges megváltoztatási szükségére és az életrend tudományos ésszerűsítésére vonatkozóan. És persze, az emberi élet és az egész emberiség élete tudományos alapokra helyezésének a szükségére vonatkozóan. És mindezt, természetesen, az ember boldogsága, azaz az embernek a tudományosan ésszerű szemszögből való boldoggá tétele érdekében. És ezt a spirituális és kauzális alapot figyelembe véve, talán az is érthetőbb, hogy miért a legszigorúbb pedagógusok, gyógyszerészek, a legfanatikusabb technikusok, precíz írók, inkvizitorok, méregkeverők, rettegett inspektorok, kórházigazgatók és kaszárnyaparancsnokok, fegyverkészítők, a legfegyelmezettebb és legszívósabb munkások, katonák, sportolók a Szűz csillagjegy szülöttei? És talán az is érthető ebből, hogy miért kapcsolódnak a Szűznek megfelelő VI. Horoszkóp-házhoz a munkaviszonyok, a munkahelyi problémák, a munkahelyi megbetegedések, valamint a munkabalesetek. A mindig „szükséges” gazdasági és termelési hatékonyság, a termelékenység miatt folytonosan aggódó Szüzek, aggodalmaskodásaik és állandó stressz-állapotaik következtében idegrendszeri túlérzékenységben szenvednek, hiszen a valóság, tehát a munka eredménye (végtermék) sohasem felelhet meg az ők elméleti és eszményi elvárásaiknak. Sőt: a hipochondria, a képzelt betegségek különféle vállfajai is azért jellemző rájuk, mert a földi dolgok sohasem lehetnek annyira ésszerűek, annyira pontosak, kezelhetőek és ellenőrizhetőek, higiénikusak, tehát annyira tiszták ("sterilek"), mint ahogy egy Szűzre jellemző, szélsőséges tulajdonságokkal bíró ember elvárná azt. Összegezve mindezt, a kiemelten diszharmonikus Szűz jellegű sors-programmal rendelkező szülöttek - amennyiben nem tudatosodik bennük az életprogramjuk (sorsuk) ellentmondásosan földhöz és éghez kötött merkúri jellege – erkölcsös pragmatizmusukkal, erőszakos jót-akarásukkal, munkamániájukkal, módszer- mániájukkal és tisztaságmániájukkal a legtökéletesebb családi zsarnokká válhatnak, akiket a legnehezebb a rejtett zsarnokoskodási hajlamaik kiélésén lehet rajtakapni (amely zsarnokoskodó lelki állapotaiktól ők is épp úgy szenvednek, mint a környezetükben). Ugyanakkor rejtett (hipokrita és "epés") gyűlölködőkké, valamint a hipochondria mestereivé is válhatnak, mivel a betegség egy olyan (sajnálat kiváltatására alkalmas) eszköz a környezetük és főképp a családtagjaik fölötti
  • 23. uralkodási lehetőségek tárában, amit a Szűz Sárkányfarokkal, vagy Szűz napjeggyel rendelkező személyek mesteri fokon tudnak használni. Persze, mindennek köszönhetően nemcsak a Szűzre kimondottan jellemző betegségeket gyártják le módszeres és tudományos magyarázatokkal ellátott tökéletességgel, hanem a Sárkányfej, a Sárkányfarok és az Aszcendens konstellációinak megfelelő betegségeket is. A gyengeségein és diszharmonikus tulajdonságain uralkodni és azokat önmagának bevallva, a kultikus élet tényleges funkciójának a megértése segítségével feloldani és meghaladni képes Szűz jellegű személy a legkellemesebb beszélgető partner és a legmegbízhatóbb munkatárs, akiknek a figyelmes következetességére, feltétel nélküli becsületességére, komolyságára, de a humorérzékére is mindig is számíthat az ember. És anélkül persze, hogy attól kellene félnie, hogy tele tömi a fejét, fölösleges részlet- információval, száraz és tekervényes technológiai elméletekkel, megjegyezhetetlen gyakorlati útmutatásokkal, szűkös esetekre és sorshelyzetekre vonatkozó tanácsokkal és tudományos magyarázatokkal. A MÉRLEG jegyében született, valamint a Mérlegben álló Lilithel és Sárkányfarokkal rendelkező személyek betegséghajlamai, Betegségeiknek, baleseteiknek és sors-kríziseiknek, szellemi-lelki okai A MÉRLEG spirituális erőtere a természeti kiegyenlítődésre való törekvésnek az egyetemes őselvét jeleníti meg és hozza létre a mentális, az asztrális és a fizikai dimenzió szintjein. Ennek következtében a szerelmi, szexuális, párkapcsolati, élettársi harmóniára, kiegészülésre és kiegyenlítődésre való törekvést eredményezi az emberi viszonyokban és szellemi – lelki állapotokban. Így, a Mérleg által megtestesített morfogenetikus erőtér a Kiegyenlítődés, a Komplementaritás és a Polaritás, Valamint a Nemek Törvényének is a lényegi és analogikus megfelelője. Ezért a Mérlegben született, de főként a horoszkópjukban Mérleg Lilithel, vagy Sárkányfarokkal rendelkező személyek általában az antagonisztikus sorserők és sorsállapotok, valamint a külső és a belső feszültségek és az elemi ellentmondások jó, vagy rossz, helyes, vagy téves kiegyenlítési törekvéseinek a megtestesülései és áldozatai, vagyis az egymásnak ellentmondó, egymással feszültségbe kerülő és egymást kizárni törekvő dolgok, (lelki) jelenségek és folyamatok harmonizálására, egyensúlyi állapotba hozatalára törekszenek, de többnyire hibásan és tévesen, sőt, néha erőszakosan, erőszakos magatartással, vagy cselekedetekkel, és – amennyiben erélyes személyiségekről van szó, ez a hamis, vagy erőszakos egyensúlykeltés sikerül is, addig a pontig, amíg az egyensúlyi állapot létrehozását nem abszolutizálják, vagyis nem eszményesítik. Ugyanis a valóság minden szintjén megvalósított (eszményi) egyensúlyi állapot a teljes (univerzális) lemerevedést jelentené. Kell tudniuk tehát, hogy a kiegyenlítődés és a harmónia, nem egyenlő a tökéletes és eszményi egyensúlyi
  • 24. állapottal, amit ők vadásznak, illetve, hogy az öncélú és egyoldalú tökéletességre törekvés inkább az egészséges harmóniát bontja és rombolja a harmóniát, ahelyett, hogy erősítené. Azok tehát, akik a teljes egyensúlyi állapot létrehozását erőltetik öncélúan a valóság bármely területén, nemcsak olyasmit szeretnének elérni, ami természetellenes és fikció, hanem olyan állapot létrehozását is erőltetik egyben, amely állapot tényleges megvalósulása megsemmisülést idézne elő és ezért nem egyezik sem a Teremtés, sem az Egyetemes Evolúció törvényével. A magyar nyelv érzékletesen utal erre a téves törekvésre azzal a kifejezéssel, hogy HOLTBIZTOS. Vagyis, csak abban lehet(ne) teljesen és egyértelműen biztos az ember, ami rögzülten élettelen, ami igazából nem is létezhet tehát. Ezért jó megjegyezni tehát mindazoknak, akik a Mérleg jegyében születtek, és azoknak, akiknek a születési képlete (asztrogrammja) jellegzetesen Mérlegszínezetű, hogy nem egyensúlyi állapotra, hanem harmóniára kell törekedniük, ami azt jelenti, hogy a dolgok kiegyenlítődésén soha nem szabad kierőszakolt és természetellenes egyenlőséget érteni, hanem dinamikus és szerves egységet, amely egységben tehát mindig létezni kell valamely részletnél egy kis egyensúly-eltolódásnak valamelyik pólus irányába, ahol a szellemi megújhodás végbe mehet, ahol az új és újító szellemi erők bejöhetnek, ahhoz, hogy az élet dinamikája teljes és egész lehessen. A Mérleg által megtestesített erőtér problémája tehát a dinamikus spirituális középhely megtalálása, amely nem zárja ki magából a szélsőséges elemeket, hanem azokat egymással kiegészítve és egységesítve integrálja, anélkül, hogy a részelemek teljes és merev kiegyenlítődését öncélúan erőltetné. Erre utal Mózes azon megállapítása is, hogy az Isten mindent szám, súly és mérték szerint teremtett. Az egyetemes mértékek ugyanis nem precíz és nem spekulatív mértékek, hanem általános jellegükben és erejükben egzakt idea-mértékek. Az aritmológia például, vagyis, a számok által ?számunkra? megtestesített és a számokban létező szellemi eszenciák és minőségek logikájának a tana, vagyis a számok őstudománya, nem száraz mennyiségi értékekkel dolgozó matematika, amely a számoknak kimondottan csak a mennyiségi értékét venné figyelembe és csak a ezekkel a mennyiségi értékekkel operálna, hanem a számok által megtestesített teremtési mozzanatoknak és idea-erőknek és idea-rendszereknek az egymáshoz való viszonyulásait és viszony- rendszereit, és e viszonyok kombinációit tanulmányozza és e szimbólumoknak egy adott viszonyaiból vonja le a következtetéseit egy adott sorshelyzeten vagy szellemi jelenségen belül. De amennyiben a harmóniáról, mint elsődleges kiegyenlítődésről beszélünk, természetesen az emberi középhely érdekel bennünket elsősorban, hiszen az asztrológiának, vagy az Aritmológiának csak akkor van értelme, ha személyes. Így a Mérleg erőtere számunkra elsődlegesen a Nemek Törvényéhez és így, a Jin - Jang ősprincípiumok harmonikus egységének felbomlásához és újabb és újabb minőségű megvalósulásához kapcsolódik. Ezért a Mérleg uralkodó bolygója a Vénusz, a fizikai és a pszichikai kiegyenlítődési vágyak, a páros kiegészülési kényszerűségek, az érzéki
  • 25. (testi) szerelem és a szexuális harmónia, de a kényelemkeresés, a felszíni egyensúly és így az esztétika bolygója is. Ezért kapcsolódik a Mérleg napjegyéhez az emberi szellem, lélek és test együttesének a középtájéka is, vagyis a deréktáji csontozat és izomzat, az izületek és a gerincoszlop deréktáji szakasza, a vesemedence és a szervek közül elsődlegesen a vesék, a vesevezetékek és a húgyhólyag. A vesebetegek csak látszatra szenvednek azért, mert valamikor "felhűtötték a veséjüket". Valójában a vesebetegség lelki szinten kezdődik, amikor valamiért a személy szellemi és később a lelki egyensúlya megbomlik és ez a legtöbb esetben szerelmi bánatra, szerelmi csalódásra vagy más jellegű partnerkapcsolati problémákra vezethető vissza. A vesebajos "tisztességes" családapák és családanyák, voltaképpen mind egy-egy, talán még önmaguk számára is bevallatlan, a házasság köteléke (erkölcsi normái) miatt teljesíthetetlen szerelmi vágy, vagy rendezetlen és rendetlen, vagy kielégítetlen szexuális élet következtében szenvednek. Ezért, ha a bevezető részben említett, szerelmi, szexuális, párkapcsolati problémakörök jelentkezésekor megbomlik bennünk a szellem és a lélek harmóniája, nem csak a szexuális szerveink károsodnak meg hanem a vesék is, különösen a Mérleghez és a Vénuszhoz (a szerelmi kiegyenlítődéshez) kapcsolódó Karmával (Lilithel, vagy Sárkányfarokkal) rendelkező személyeknél. Ennek következtében veseműködési zavarok lépnek fel, vesemedence gyulladás, vesekőképződés, veseműködési elégtelenség, húgyhólyaghurut, vizelési problémák, és a különböző anyagcserezavarok is, a huzamosan és intenzíven átélt, szerelmi és az élettársi csalódottsághoz, az ide vonatkozó sértettségi és elhagyatottsági érzésekhez, valamint a kielégítetlen (kielégíthetetlen), szerelmi vonzalmakhoz és vágyakhoz, valamint a viszonzatlan szerelmi bánkódásokhoz is kapcsolódnak. De ide kapcsolódik végső soron a cukorbaj, köszvény, a reuma, a deréktáji porc- és gerinckopások, de a bőrkiütések és a különböző ekcémák is. Ezek a belső sérülések és betegségek kísérik, a szellemi és lelki valóságnak talán a leginkább meg nem értett, és a spirituális megváltást szolgáló egyetemes törvények szellemének ellentmondó, társadalmi normarendszerekkel leszűkített, természetellenes és öncélúan ambíciós személyi, páros és csoportos törekvéseinket. Diszharmonikus fényszögbe került Mars a Mérlegben pl. zavaros, vagy szenvedélyes gondolkozásmódra (látási szögre) utal szerelmi viszonyokban, ami viszketést keltő szemgyulladásokra, bőrgyulladásokra és a húgyúak gyulladásaira hajlamosít. Ugyanakkor a rossz fényszögben álló Szaturnusz (a Mars által megtestesített spontaneitásnak és nyers energetikai megnyilvánulásoknak az ellentéte) a Mérlegben félénkségre, gátlásosságra és önkorlátozásra utal a szerelmi élet terén, amit ha nem tudatosítunk és nem oldunk fel, a húgyurak eltömődését eredményezi és vesekőképződést okozhat. Hogy mindezt megelőzhesse, vagy az ide vonatkozó, már létező betegségeiből egyértelműen, gyökeresen és végérvényesen (tehát nem csak testi tünetek szintjén, és nem csak a társadalmi erkölcsi-látszatok szerint) kigyógyíthassa magát a Mérlegben született, a Mérleg Ascendenssel és Mérleg Sárkányfarokkal, de főképpen a Mérleg Lilithel rendelkező, valamint a Mérleg princípiumához valamilyen más módon
  • 26. kapcsolódó személy, meg kell tanulnia személyesen, határozottan és önállóan dönteni élete (És családja) legfontosabb sors-kérdéseiben (különösen ami a párkapcsolati, szerelmi vonatkozású problémáit illeti) és nem hagyni, hogy nála erőszakosabb személyek, családtagok, vagy a személytelen "végzetes körülmények" döntsenek helyette. Meg kell tanulniuk úgy elfogadni saját személyüket, hogy ők is tévedhetnek és hibázhatnak, mint a többiek és ne törekedjenek folytonosan a látszat-harmónia, a látszategyensúly fenntartására. Vállalniuk kell a pillanatnyi egyensúlytalanságot és diszharmonikus állapotokat okozó, de a személyi viszonyaik minőségét, és a társadalmi és a sorshelyzetük tisztázását szolgáló, pillanatnyi harci állapotokat és személyi konfliktusokat az életükben, ahhoz, hogy a hosszú távú és tényleges, belső, lelki és szellemi egyensúlyuk valamikor helyre állhasson és a betegségeikből, vagy a megromlott párkapcsolati viszonyaikból is kiolvasható, már korábban megbomlott, vagy megzavarodott egészségi, vagy sorsegyensúlyuk helyreállhasson. Mindezt könnyű mondani és leírni, de határtalanul nehéz a Mérleg Karmával, vagyis a Mérleg Lilithel, vagy Mérleg Sárkányfarokkal rendelkező személyek számára elérni. Ők ugyanis, eleve úgy születnek a világra, hogy hiányzik belőlük a párkapcsolati, szerelmi boldogságnak a megvalósítási képessége, és amennyiben meg is találják a számukra legmegfelelőbb szerelmi- és élettársat, öntudatlanul bár, de előbb - utóbb úgy rendezik és úgy kezelik a viszonyukat, hogy az, mintegy külső erők (személyek) és körülmények által megrontva, végül tönkre megy. És ez még a jobbik eset, mert valójában a mágikus kisugárzásuk is olyan, hogy eleve ilyen jellegű (partneri, szerelmi és harmónia. ) problémákkal, de legalább is olyan személyiségi problémákkal (zavarokkal) rendelkező személyeket vonzanak be, illetve olyanak által érzik magukat ellenállhatatlanul vonzva, akik képtelenek minden féle a harmonikus kapcsolat megvalósítására és megőrzésére, mivel nem teljes értékű a személyi öntudatuk és az önértékelésük. És akkor még nem is beszéltünk mindarról a problémáról, ami a Mérlegnek a levegő jegyűségéből ered. Ennek a levegő jegyűség által támasztott, majdhogynem megfoghatatlan problémáját a leginkább az ázsiai analogonjában: a Sárkány évében született személyek sajátosan levegős problémáinak a tanulmányozásával lehet elérni. Ahhoz, hogy egy Mérleg-karmával és életfeladatokkal küzdő személy jól megérthesse és feldolgozhassa, kezelhesse az élete, sajátosan a szerelmi-páros boldogság megvalósulásához kötődő sorsproblémáit, illetve, hogy megértse a saját, mélyen rejtett személyisége tudattalan mozgatórugóit, ajánlatos tanulmányozni az ázsiai asztrológia Mérleg-megfelelőjének, a Sárkánynak a természetét és Karmája mélytudati okait, amely ok - okozati rendszer, még inkább felszínre hozza a Mérleg kettősségét és a levegő-jegyűségének a sajátosságait. Ebből a sajátosan levegős sárkányi természet jellegzetességeiből tűnik ki tehát, hogy a Mérleg-ember, hiába, hogy látszólag békére és nyugalomra, megállapodottságra törekszik, de valójában egy szellemi és lelki vihar-központ, egy olyan tornádó-áram hordozó, amely a legváratlanabb pillanatokban is képes mindent elsöprően kitörni és maga körül mindent, amit ő, vagy mások építettek szorgos és figyelmes munkával, egy szempillantás alatt elpusztítani. A Sárkány típusú ember tehát az, aki az egyik percben még kellemesen és békésen simogat mint a nyári szellő,
  • 27. a másik percben viszont az égbolt ezer irányából süvít és villámlik, mint a júliusi vihar. A mérleg- karmával rendelkező személyeknek tehát, a békére törekvő személyi tulajdonságai mellett, meg kell ismernie és be kell ismernie ezt, a lénye mélyére rejtett személyiségét annak érdekében, hogy sem az ő sorsát, sem az élettársa, vagy a környezete sorsát ne borítsa fel és ne tegye tönkre egyetlen, a lényéből ismeretlenül előtörő és pusztító erőket kiváltó irracionális sugallat sem. A Skorpió - Lilithel, Sárkányfarokkal, vagy teljesen negatívan fényszögelt Skorpió - Nappal rendelkező személyek jellegzetes sorsproblémái és betegségi, baleseti, sérülési és fertőződési hajalmai, jellegzetes sors-kríziseinek az igazi, spirituális okai. A Skorpió csillagkép, az emberben megjelent abszolút szellemnek, az anyagi lét kábulatából való felébredésének (megvilágosodásának) és az abszolút léthez való visszacsatolódási vágya megszületésének és megerősödésének az egyetemes mozzanatát (A nulla-pontról való visszafordulását: a feltámadás mozzanatát) testesíti meg. Ezért, a Skorpió csillagképéhez analogikusan rendelődő személyi sorsproblémák is, vagyis a Skorpióra jellemző" betegségek és balesetek - általában és lényegében - az embernek a (spirituális) szellemi - lelki megújhodásához, vagyis a személyi-tudatnak és mentalitásnak a gyökeres átalakításához, kicserélődéséhez kapcsolódnak. Ezzel együtt, a skorpió- problémák, az elemi és a végső lét-okoknak (a teremtés rendeltetésével, vagyis a megváltódással kapcsolatos ok – okozati összefüggéseknek) és rejtett szellemi igazságoknak a kiderítésére valótörekvésekhez kapcsolódnak. Még pontosabban: a teremtési okoknak a kutatásához és felderítéshez, valamint az anyagi és a szellemi léthez való viszonyulási tévedéseknek – tévképzeteknek a leleplezéséhez kapcsolódó titkos ragaszkodásokhoz, szenvedélyekhez, ambíciókhoz és félelmekhez kapcsolódnak. Negatív jelentésében: az anyagi és a szellemi léttel kapcsolódó téveszmékhez való ragaszkodáshoz, a megváltódási lehetőségben való kételkedéshez, sőt: a megváltódáshoz szükséges, hibás szokás- és mentalitásbeli változásoknak az elutasításához, vagy ennek szöges ellentéteként: a megváltáshoz vezető mentalitás- változtatási igényekkel szembeni irritációhoz, lázadáshoz és szélsőséges esetekben: dühöngésekhez, romboláshoz kapcsolódnak. Vagyis, (diszharmonikus esetben) a Skorpió-karmával rendelkező személynek, a skorpiói leleplező és ön-leleplező (tévedés- és hibabelátó, valamint a belátást követő önjavító), tisztító és öntisztító magatartással szemben tanúsított elemi és önkéntelen elutasításhoz és a változás – változtatás kikerüléséhez, a személyi átalakulás gondolatának és szükségének az elemi elutasításához, vagyis a hibabelátási készség hiányához, annak a reflexszerű elhárításához, és ezért a szellemi szűklátókörűséghez, a csökönyös szellemi nyakassághoz (a szellemi vaksághoz : a spirituális káprázathoz), szélsőséges esetekben: a megváltódással szembeni ellenséges magatartásokhoz, önkéntelen irritációhoz, elutasításhoz, haraghoz, nehezteléshez, gyűlölethez és dühöngéshez is kapcsolódnak.