SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 2
Downloaden Sie, um offline zu lesen
A Jobbik elszámoltatná az olajügyes
politikusbűnözőket                                                                                                                JOBBIK hírlevél
Volner János kifejtette, a ’90-es évek olajmaf-       fel fogja oldani az olajügyek több évtizedes tit-
                                                                                                                                 AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ
fia-botrányai által érintett szervezett bűnözői       kosítását, és végre fogja hajtani az elszámolta-                                       A Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti beszámolója
csoportok olyan személyi és üzleti összefonódá-       tást. „A visszamenőleges hatályú jogalkotást ki                                                                                  2012. 33. hét
sokkal dolgoztak, amelyek az MSZP legfelsőbb          fogjuk terjeszteni a kiemelt gazdasági bűncse-
köreihez vezetnek. A jobbikos képviselő hozzá-        lekményekre” – jelentette ki.
tette, azok a szocialista politikusok, akik ezekkel
a bűnözői csoportokkal tartottak kapcsolatot,
ma is a parlamentben ülnek.
„A rendelkezésre álló információk alapján az
olajügyekhez köthető bűncselekményeket a
                                                                                                          A keleti nyitás a magyarság számára
Horn-kormány tudatosan, saját kormányzati
szerepét felhasználva, titkosszolgálati háttérrel                                                         nemzeti érdek
segítette, ebből kifolyólag a magyar nemzetet
több ezermilliárd forintos kár érte” – emlékez-
tetett Volner. Véleménye szerint a hatóságoknak
látható módon akkor kezdett meggyűlni a baja
ezekkel a „vállalkozásokkal”, amikor azok meg-
próbálták tisztára mosni olajbizniszben össze-
harácsolt vagyonukat. Mivel ez főleg az éjszakai
élet kulcspozícióit érintette, a konkurenciaharc
elkerülhetetlen volt.
A barikad.hu kérdésére, hogy Portik Tamás le-
kapcsolása összefüggésben állhat-e Vizoviczki
László levadászásával, Volner János igennel vá-
laszolt. „A magyar drogpiac egy jelentős átren-
                                                                                                          A keleti nyitás nemzeti érdek a magyarság szá-     Gyöngyösi Márton szerint a Kurultáj egyik leg-
dezésen megy keresztül: az olajszőkítésből szár-
                                                                                                          mára – mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik           fontosabb üzenete, hogy nem vagyunk elszigetelt
mazó milliárdok újrafelosztása jelenleg zajlik, a
                                                                                                          frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Kül-     nép. Észre kell vennünk azokat a turáni-szkíta
»lefejezések« csupán előfutárai ennek az átrende-
                                                                                                          ügyi bizottságának alelnöke a Kurultáj helyszí-    nemzetközösséghez tartozó társainkat, akik test-
ződésnek” – fogalmazott a politikus.
                                                                                                          nén.                                               vérként tekintenek ránk – mondta a Jobbik frak-

                                                           HETENTE
A jobbikos képviselő szerint hiába volt kormány-
                                                                                                          Gyöngyösi Márton szerint az idén is tömegeket      cióvezető-helyettese.
váltás, e téren sem történt semmilyen változás,
                                                                                                          vonzó rendezvény bizonyítja, hogy „a magya-        A politikus utalt arra is: üdvözlik, hogy a kor-
csak a kis halak kerültek rács mögé. Volner azt
                                                                                                          rokat jobban érdeklik valós ősi gyökereik, mint    mány „legalább a retorika szintjén” hangsúlyozza
ígéri, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén
                                                            az újságárusoknál                             a ködös finnugrizmus”. A Kurultáj olyan ese-
                                                                                                          mény, amely a magyarságnak segít visszatalálni
                                                                                                                                                             a keleti nyitás fontosságát, amely a magyarság szá-
                                                                                                                                                             mára nemzeti érdek. A Jobbik azonban elkötele-
                                                                                                          eredetéhez – fogalmazott, hozzátéve, hogy a        zett, hogy minél több konkrét lépést is megtegyen
                                                                       Már digitálisan is:                politikusok dolga az itt tapasztalható közösség-   Magyarország ezen az úton.
                                                                                                          tudatot a diplomáciában is érvényre juttatni.      Novák Előd, a párt alelnöke elmondta: mindezek
                                                                       www.dimag.hu                       A frakcióvezető-helyettes elmondta: a magyar       szellemében szeretnék elérni, hogy a kormány ál-
                                                                                                          emberek Magyarország államisága és a nemzet        lami támogatást biztosítson egy a magyarság va-
                                                                                                          eredete miatti kötődéseik következtében sajátos    lós gyökereit kutató őstörténeti intézet létrehozá-
Impresszum:                                                                                               módon európai és keleti identitástudattal egy-     sához, illetve működéséhez, valamint a finnugor
Kiadja: Jobbik Magyarországért Mozgalom, 1113 Budapest, Villányi út 20/A                                  aránt rendelkeznek. Újra meg kell teremteni        helyett egy turáni világtalálkozó szervezéséhez.
Kapcsolat: 06 70 379 9701, jobbik@jobbik.hu, www.jobbik.hu                                                azonban e kettő egészséges arányát, miután az      Ugyancsak szeretnék elérni, hogy költségvetési
Felelős szerkesztő: Pál Gábor, szerkesztő: Dobos Zoltán, művészeti vezető: Laboncz Edina                  elmúlt 150 évben hangsúlyozottan eltolódott        forrásból történelmi akciófilmek is készüljenek.
Ingyenes kiadvány, kereskedelmi forgalomba nem hozható!                                                   az identitáskeresés a nyugati irányba.
                                                                                                                                                                                                              1
Hamis vád miatt feljelentette Efraim                                                                    A Jobbik ellenzi az állam kivonulását
Zuroffot a Jobbik                                                                                       a felsőoktatásból
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igaz-          dott Kassán, ráadásul akkori beosztása miatt      Dúró Dóra szerint álságos Orbán Viktornak           azok a munkaerőpiac igényeinek is megfelelje-
gatójának öt évig terjedő szabadságvesztéssel         nem is tudta volna befolyásolni a háromszáz       az a kijelentése, hogy a tandíjat ellenzi, miköz-   nek, de ne zárják el a felemelkedés lehetőségét az
büntethető hamis vádja miatt a Jobbik felje-          hontalan zsidó deportálását.                      ben kormányra kerülve egyik legjelentősebb          alsó középosztály tehetségei elől.
lentést tett, miután az ügyészség Efraim Zuroff       Bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség         intézkedésük volt az ellenzékiként még eluta-       A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint az
feljelentésével szemben kimondta: kizárt, hogy        hivatalból is eljárást indíthatott volna, en-     sított térítés bevezetése, amivel a tehetségesek    államnak biztosítania kell azt, hogy a pályakez-
Csatáry László 1941-ben részt vett volna a de-        nek hiányában Novák Előd, a Jobbik alelnö-        helyett a tehetősek jártak jól. A Jobbik szerint    dők ne tartozással, hitellel a nyakukban kezd-
portálásokban. A 97 évesen őrizetbe vett, majd        ke Hegedűs Lorántné és Gaudi-Nagy Tamás           az állami finanszírozás elengedhetetlen ahhoz,      jék meg életüket, és húszas éveikben keresett
házi őrizetbe helyezett egykori rendőr százados       képviselőtársával, valamint Porubszky István      hogy a szegényebb rétegek gyerekeinek esélye        fizetésüket otthonteremtésre és családalapításra
meghurcolása mögött ugyanaz a Zuroff áll, aki         ’56-os hőssel és ifj. Hegedűs Loránt református   legyen a felemelkedésre, és ehhez ne kelljen el-    fordíthassák hiteltörlesztések helyett – zárul a
korábban nyíltan hirdette: büszke rá, hogy a ha-      lelkésszel tett feljelentést. A Jobbiknak nincs   adósítaniuk magukat.                                nemzeti párt közleménye.
lálba kergette Képíró Sándor csendőr századost,       kétsége, hogy Efraim Zuroff a holokausztipar      A kormány nem hajlandó szembenézni azzal
akit 2011-ben fel is mentett a Fővárosi Bíróság a     fenntartása, saját intézménye szükségességének    a ténnyel, hogy a kivándorlási kedv az elmúlt
koncepciós vád alól.                                  bizonyítása érdekében koncepciós vádakat fo-      húsz évben sosem volt ilyen magas, és csak át-
Csatáry Lászlót a hírek szerint kétszer jelentette    galmaz meg, ártatlanok meghurcolásától sem        meneti tapasztalatszerzésről beszélnek, miköz-
fel Efraim Zuroff: először az 1944-es, majd az        visszariadva.                                     ben fiataljaink hosszú távú vagy akár végleges
1941-es deportálások miatt. Elrendelték a nyo-
                                                                                                        letelepedést terveznek külföldön – áll a Jobbik
mozást, majd a Budapesti Nyomozó Ügyészség
                                                                                                        szóvivőjének közleményében. A Jobbik állami
gyanúsítottként hallgatta ki Csatáryt, s elren-
                                                                                                        bérlakás-építési programmal segítené a fiata-
delték házi őrizetbe vételét. Most azonban ki-
                                                                                                        lok hazai lakáshoz jutását. Emellett úgy állapí-
mondták: a kirendelt szaktanácsadó szerint do-
                                                                                                        taná meg a felsőoktatási keretszámokat, hogy
kumentumok bizonyítják, hogy Csatáry László
az 1941-es deportálások idején nem tartózko-


                                                                                                        Összebútorozott a Fidesz és az MSZP
Külföldi buszokkal fojtják meg                                                                                                                              bútor- és gépkocsibeszerzési stopot hirdetett, a

a magyar ipart                                                                                                                                              valóságban erről szó sincs: az idén csak Matolcsy
                                                                                                                                                            minisztériumának háza táján 350 millió forintot
                                                                                                                                                            költöttek új irodai bútorokra.
A Jobbik következetes álláspontja továbbra is         ilyen értelemben viszont egy műszaki előkészí-                                                        A jobbikos politikus emlékeztetett, hogy a tava-
az, hogy a BKK buszkiszervezése elhibázott,           tő programon átesett, felállt járműgyártó ka-                                                         lyi évben a kormány hétmilliárd forintos szerző-
kockázatos és káros hatással lesz a magyar mun-       pacitás esik ki. A Kravtex nevű magyar cég há-                                                        dést kötött személygépkocsi-beszerzésre, ennek
kavállalókra – mondta el Bödecs Barnabás, a           romszáz darabos élő kapacitással rendelkezik,                                                         keretében 97 Skoda SuperB autóval gazdagodott
Jobbik országgyűlési képviselője.                     ráadásul 135 darab legyártott autóbusza van,                                                          a kabinet gépparkja. Staudt megjegyezte, hogy
A politikus szerint a szerződés kockázatos, rá-       amiből már 15 Budapest-specifikációjú jármű.                                                          ebből az összegből egész Pest megyét meg lehet-
adásul mindössze három pályázó indult el, eb-         Ezt a gyárat a kormány és a főváros gyakor-       Miközben a lakosságot egymás után sújtják az        ne menteni.
ből kettő vagy tőkehiányos, vagy kétes hátterű        latilag csődbe viszi azzal, hogy egyrészt a Vo-   újabb és újabb megszorító csomagok, a Fidesz-       A Jobbik felszólítja a kormányzatot, hogy fejez-
vállalkozás, így teljességgel érthetetlen, miért      lán-specifikációjú buszokat már egy éve nem       kormány (szocialista elődeik nyomán) több           zék be a hazudozást és állítsák le az ilyen irányú
lennének alkalmasabb szolgáltatók a BKV-nál.          veszi át, nem tenderezteti meg, másrészt a BKK    milliárd forintot költ luxusautókra és új irodai    beszerzéseket. Staudt szerint nem várható el az
Nagy kérdés, milyen verseny az, ahol egyetlen         pedig kifejezetten külföldi buszokra paramé-      bútorokra – hívta fel a figyelmet Staudt Gábor      emberektől, hogy elfogadják a Széll Kálmán terv
tőkeerős és hiteles pályázó van – véli a politikus.   terezte az új buszokról szóló tenderét. Ez már    jobbikos országgyűlési képviselő.                   megszorításait, ha közben azt látják, hogy a gaz-
Bödecs szerint a magyar buszgyártók felkészül-        önmagában – csak egyetlen gyártónál – 300         A képviselő szerint a kormány szavahihetősé-        dagok kormánya ugyanúgy szórja a pénzt, mint
tek arra, hogy magyar munkaerőt foglalkoztat-         munkahely elvesztésével járhat.                   gét is bemutatja, hogy bár Orbán Viktor 2010.       a közpénzeket szintén luxusra fecsérlő Gyur-
va Budapestet és a vidéket ellássák járművel,                                                           júniusi 29 pontos akciótervében teljes telefon-,    csány-kabinet.
2                                                                                                                                                                                                           3

Weitere ähnliche Inhalte

Was ist angesagt?

Jobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hétJobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hétJobbikLadany
 
Jobbik Hírlevél 2012. 11. szám
Jobbik Hírlevél 2012. 11. számJobbik Hírlevél 2012. 11. szám
Jobbik Hírlevél 2012. 11. számJobbikLadany
 
Darutoll 2013. november
Darutoll 2013. novemberDarutoll 2013. november
Darutoll 2013. novemberJobbikLadany
 
Szebb Jövő 2012. február
Szebb Jövő 2012. februárSzebb Jövő 2012. február
Szebb Jövő 2012. februárJobbikLadany
 
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Arany Tibor
 
Jobbik Hírlevél 48. hét
Jobbik Hírlevél 48. hétJobbik Hírlevél 48. hét
Jobbik Hírlevél 48. hétJobbikLadany
 

Was ist angesagt? (10)

Jobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hétJobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hét
 
JOBBIK Hírlevél
JOBBIK HírlevélJOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél 2012. 11. szám
Jobbik Hírlevél 2012. 11. számJobbik Hírlevél 2012. 11. szám
Jobbik Hírlevél 2012. 11. szám
 
Darutoll 2013. november
Darutoll 2013. novemberDarutoll 2013. november
Darutoll 2013. november
 
Jobbik hírlevél
Jobbik hírlevélJobbik hírlevél
Jobbik hírlevél
 
Szebb Jövő 2012. február
Szebb Jövő 2012. februárSzebb Jövő 2012. február
Szebb Jövő 2012. február
 
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
 
Jobbik Hírlevél 48. hét
Jobbik Hírlevél 48. hétJobbik Hírlevél 48. hét
Jobbik Hírlevél 48. hét
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 

Andere mochten auch

The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...Brian Solis
 
Open Source Creativity
Open Source CreativityOpen Source Creativity
Open Source CreativitySara Cannon
 
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)maditabalnco
 
The Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
The Six Highest Performing B2B Blog Post FormatsThe Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
The Six Highest Performing B2B Blog Post FormatsBarry Feldman
 
The Outcome Economy
The Outcome EconomyThe Outcome Economy
The Outcome EconomyHelge Tennø
 

Andere mochten auch (8)

Los numeros
Los numerosLos numeros
Los numeros
 
1+1=2
1+1=21+1=2
1+1=2
 
Los numeros
Los numerosLos numeros
Los numeros
 
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
 
Open Source Creativity
Open Source CreativityOpen Source Creativity
Open Source Creativity
 
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
 
The Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
The Six Highest Performing B2B Blog Post FormatsThe Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
The Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
 
The Outcome Economy
The Outcome EconomyThe Outcome Economy
The Outcome Economy
 

Ähnlich wie Jobbik Hírlevél

Jobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hétJobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hétJobbikLadany
 
Jobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hétJobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hétJobbikLadany
 
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó
 
Daru Toll 2012. 1. szám
Daru Toll 2012. 1. számDaru Toll 2012. 1. szám
Daru Toll 2012. 1. számJobbikLadany
 
Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.JobbikLadany
 
Martonyi János - A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánk
Martonyi János -  A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánkMartonyi János -  A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánk
Martonyi János - A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánkArany Tibor
 

Ähnlich wie Jobbik Hírlevél (15)

JOBBIK Hírlevél
JOBBIK HírlevélJOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hétJobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hét
 
Jobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hétJobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hét
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
 
Daru Toll 2012. 1. szám
Daru Toll 2012. 1. számDaru Toll 2012. 1. szám
Daru Toll 2012. 1. szám
 
Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.
 
Martonyi János - A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánk
Martonyi János -  A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánkMartonyi János -  A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánk
Martonyi János - A holokauszt a legnagyobb nemzeti traumánk
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
JOBBIK Hírlevél
JOBBIK HírlevélJOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
DaruToll
DaruTollDaruToll
DaruToll
 
JOBBIK Hírlevél
JOBBIK HírlevélJOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél
 

Mehr von JobbikLadany

Mehr von JobbikLadany (18)

Daru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusDaru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. június
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
JOBBIK választási programja
JOBBIK választási programjaJOBBIK választási programja
JOBBIK választási programja
 
Darutoll 2014. január
Darutoll 2014. januárDarutoll 2014. január
Darutoll 2014. január
 
Rigán István bemutatkozása
Rigán István bemutatkozásaRigán István bemutatkozása
Rigán István bemutatkozása
 
DaruToll 2013. július
DaruToll 2013. júliusDaruToll 2013. július
DaruToll 2013. július
 
Jobbik Hírlevél 21. hét
Jobbik Hírlevél 21. hétJobbik Hírlevél 21. hét
Jobbik Hírlevél 21. hét
 
DARUTOLL
DARUTOLLDARUTOLL
DARUTOLL
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
DaruToll
DaruToll DaruToll
DaruToll
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Daru Toll 6.szám
Daru Toll 6.számDaru Toll 6.szám
Daru Toll 6.szám
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Darutoll 2012. szeptember
Darutoll 2012. szeptemberDarutoll 2012. szeptember
Darutoll 2012. szeptember
 

Jobbik Hírlevél

  • 1. A Jobbik elszámoltatná az olajügyes politikusbűnözőket JOBBIK hírlevél Volner János kifejtette, a ’90-es évek olajmaf- fel fogja oldani az olajügyek több évtizedes tit- AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ fia-botrányai által érintett szervezett bűnözői kosítását, és végre fogja hajtani az elszámolta- A Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti beszámolója csoportok olyan személyi és üzleti összefonódá- tást. „A visszamenőleges hatályú jogalkotást ki 2012. 33. hét sokkal dolgoztak, amelyek az MSZP legfelsőbb fogjuk terjeszteni a kiemelt gazdasági bűncse- köreihez vezetnek. A jobbikos képviselő hozzá- lekményekre” – jelentette ki. tette, azok a szocialista politikusok, akik ezekkel a bűnözői csoportokkal tartottak kapcsolatot, ma is a parlamentben ülnek. „A rendelkezésre álló információk alapján az olajügyekhez köthető bűncselekményeket a A keleti nyitás a magyarság számára Horn-kormány tudatosan, saját kormányzati szerepét felhasználva, titkosszolgálati háttérrel nemzeti érdek segítette, ebből kifolyólag a magyar nemzetet több ezermilliárd forintos kár érte” – emlékez- tetett Volner. Véleménye szerint a hatóságoknak látható módon akkor kezdett meggyűlni a baja ezekkel a „vállalkozásokkal”, amikor azok meg- próbálták tisztára mosni olajbizniszben össze- harácsolt vagyonukat. Mivel ez főleg az éjszakai élet kulcspozícióit érintette, a konkurenciaharc elkerülhetetlen volt. A barikad.hu kérdésére, hogy Portik Tamás le- kapcsolása összefüggésben állhat-e Vizoviczki László levadászásával, Volner János igennel vá- laszolt. „A magyar drogpiac egy jelentős átren- A keleti nyitás nemzeti érdek a magyarság szá- Gyöngyösi Márton szerint a Kurultáj egyik leg- dezésen megy keresztül: az olajszőkítésből szár- mára – mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik fontosabb üzenete, hogy nem vagyunk elszigetelt mazó milliárdok újrafelosztása jelenleg zajlik, a frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Kül- nép. Észre kell vennünk azokat a turáni-szkíta »lefejezések« csupán előfutárai ennek az átrende- ügyi bizottságának alelnöke a Kurultáj helyszí- nemzetközösséghez tartozó társainkat, akik test- ződésnek” – fogalmazott a politikus. nén. vérként tekintenek ránk – mondta a Jobbik frak- HETENTE A jobbikos képviselő szerint hiába volt kormány- Gyöngyösi Márton szerint az idén is tömegeket cióvezető-helyettese. váltás, e téren sem történt semmilyen változás, vonzó rendezvény bizonyítja, hogy „a magya- A politikus utalt arra is: üdvözlik, hogy a kor- csak a kis halak kerültek rács mögé. Volner azt rokat jobban érdeklik valós ősi gyökereik, mint mány „legalább a retorika szintjén” hangsúlyozza ígéri, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén az újságárusoknál a ködös finnugrizmus”. A Kurultáj olyan ese- mény, amely a magyarságnak segít visszatalálni a keleti nyitás fontosságát, amely a magyarság szá- mára nemzeti érdek. A Jobbik azonban elkötele- eredetéhez – fogalmazott, hozzátéve, hogy a zett, hogy minél több konkrét lépést is megtegyen Már digitálisan is: politikusok dolga az itt tapasztalható közösség- Magyarország ezen az úton. tudatot a diplomáciában is érvényre juttatni. Novák Előd, a párt alelnöke elmondta: mindezek www.dimag.hu A frakcióvezető-helyettes elmondta: a magyar szellemében szeretnék elérni, hogy a kormány ál- emberek Magyarország államisága és a nemzet lami támogatást biztosítson egy a magyarság va- eredete miatti kötődéseik következtében sajátos lós gyökereit kutató őstörténeti intézet létrehozá- Impresszum: módon európai és keleti identitástudattal egy- sához, illetve működéséhez, valamint a finnugor Kiadja: Jobbik Magyarországért Mozgalom, 1113 Budapest, Villányi út 20/A aránt rendelkeznek. Újra meg kell teremteni helyett egy turáni világtalálkozó szervezéséhez. Kapcsolat: 06 70 379 9701, jobbik@jobbik.hu, www.jobbik.hu azonban e kettő egészséges arányát, miután az Ugyancsak szeretnék elérni, hogy költségvetési Felelős szerkesztő: Pál Gábor, szerkesztő: Dobos Zoltán, művészeti vezető: Laboncz Edina elmúlt 150 évben hangsúlyozottan eltolódott forrásból történelmi akciófilmek is készüljenek. Ingyenes kiadvány, kereskedelmi forgalomba nem hozható! az identitáskeresés a nyugati irányba. 1
  • 2. Hamis vád miatt feljelentette Efraim A Jobbik ellenzi az állam kivonulását Zuroffot a Jobbik a felsőoktatásból A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igaz- dott Kassán, ráadásul akkori beosztása miatt Dúró Dóra szerint álságos Orbán Viktornak azok a munkaerőpiac igényeinek is megfelelje- gatójának öt évig terjedő szabadságvesztéssel nem is tudta volna befolyásolni a háromszáz az a kijelentése, hogy a tandíjat ellenzi, miköz- nek, de ne zárják el a felemelkedés lehetőségét az büntethető hamis vádja miatt a Jobbik felje- hontalan zsidó deportálását. ben kormányra kerülve egyik legjelentősebb alsó középosztály tehetségei elől. lentést tett, miután az ügyészség Efraim Zuroff Bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség intézkedésük volt az ellenzékiként még eluta- A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint az feljelentésével szemben kimondta: kizárt, hogy hivatalból is eljárást indíthatott volna, en- sított térítés bevezetése, amivel a tehetségesek államnak biztosítania kell azt, hogy a pályakez- Csatáry László 1941-ben részt vett volna a de- nek hiányában Novák Előd, a Jobbik alelnö- helyett a tehetősek jártak jól. A Jobbik szerint dők ne tartozással, hitellel a nyakukban kezd- portálásokban. A 97 évesen őrizetbe vett, majd ke Hegedűs Lorántné és Gaudi-Nagy Tamás az állami finanszírozás elengedhetetlen ahhoz, jék meg életüket, és húszas éveikben keresett házi őrizetbe helyezett egykori rendőr százados képviselőtársával, valamint Porubszky István hogy a szegényebb rétegek gyerekeinek esélye fizetésüket otthonteremtésre és családalapításra meghurcolása mögött ugyanaz a Zuroff áll, aki ’56-os hőssel és ifj. Hegedűs Loránt református legyen a felemelkedésre, és ehhez ne kelljen el- fordíthassák hiteltörlesztések helyett – zárul a korábban nyíltan hirdette: büszke rá, hogy a ha- lelkésszel tett feljelentést. A Jobbiknak nincs adósítaniuk magukat. nemzeti párt közleménye. lálba kergette Képíró Sándor csendőr századost, kétsége, hogy Efraim Zuroff a holokausztipar A kormány nem hajlandó szembenézni azzal akit 2011-ben fel is mentett a Fővárosi Bíróság a fenntartása, saját intézménye szükségességének a ténnyel, hogy a kivándorlási kedv az elmúlt koncepciós vád alól. bizonyítása érdekében koncepciós vádakat fo- húsz évben sosem volt ilyen magas, és csak át- Csatáry Lászlót a hírek szerint kétszer jelentette galmaz meg, ártatlanok meghurcolásától sem meneti tapasztalatszerzésről beszélnek, miköz- fel Efraim Zuroff: először az 1944-es, majd az visszariadva. ben fiataljaink hosszú távú vagy akár végleges 1941-es deportálások miatt. Elrendelték a nyo- letelepedést terveznek külföldön – áll a Jobbik mozást, majd a Budapesti Nyomozó Ügyészség szóvivőjének közleményében. A Jobbik állami gyanúsítottként hallgatta ki Csatáryt, s elren- bérlakás-építési programmal segítené a fiata- delték házi őrizetbe vételét. Most azonban ki- lok hazai lakáshoz jutását. Emellett úgy állapí- mondták: a kirendelt szaktanácsadó szerint do- taná meg a felsőoktatási keretszámokat, hogy kumentumok bizonyítják, hogy Csatáry László az 1941-es deportálások idején nem tartózko- Összebútorozott a Fidesz és az MSZP Külföldi buszokkal fojtják meg bútor- és gépkocsibeszerzési stopot hirdetett, a a magyar ipart valóságban erről szó sincs: az idén csak Matolcsy minisztériumának háza táján 350 millió forintot költöttek új irodai bútorokra. A Jobbik következetes álláspontja továbbra is ilyen értelemben viszont egy műszaki előkészí- A jobbikos politikus emlékeztetett, hogy a tava- az, hogy a BKK buszkiszervezése elhibázott, tő programon átesett, felállt járműgyártó ka- lyi évben a kormány hétmilliárd forintos szerző- kockázatos és káros hatással lesz a magyar mun- pacitás esik ki. A Kravtex nevű magyar cég há- dést kötött személygépkocsi-beszerzésre, ennek kavállalókra – mondta el Bödecs Barnabás, a romszáz darabos élő kapacitással rendelkezik, keretében 97 Skoda SuperB autóval gazdagodott Jobbik országgyűlési képviselője. ráadásul 135 darab legyártott autóbusza van, a kabinet gépparkja. Staudt megjegyezte, hogy A politikus szerint a szerződés kockázatos, rá- amiből már 15 Budapest-specifikációjú jármű. ebből az összegből egész Pest megyét meg lehet- adásul mindössze három pályázó indult el, eb- Ezt a gyárat a kormány és a főváros gyakor- Miközben a lakosságot egymás után sújtják az ne menteni. ből kettő vagy tőkehiányos, vagy kétes hátterű latilag csődbe viszi azzal, hogy egyrészt a Vo- újabb és újabb megszorító csomagok, a Fidesz- A Jobbik felszólítja a kormányzatot, hogy fejez- vállalkozás, így teljességgel érthetetlen, miért lán-specifikációjú buszokat már egy éve nem kormány (szocialista elődeik nyomán) több zék be a hazudozást és állítsák le az ilyen irányú lennének alkalmasabb szolgáltatók a BKV-nál. veszi át, nem tenderezteti meg, másrészt a BKK milliárd forintot költ luxusautókra és új irodai beszerzéseket. Staudt szerint nem várható el az Nagy kérdés, milyen verseny az, ahol egyetlen pedig kifejezetten külföldi buszokra paramé- bútorokra – hívta fel a figyelmet Staudt Gábor emberektől, hogy elfogadják a Széll Kálmán terv tőkeerős és hiteles pályázó van – véli a politikus. terezte az új buszokról szóló tenderét. Ez már jobbikos országgyűlési képviselő. megszorításait, ha közben azt látják, hogy a gaz- Bödecs szerint a magyar buszgyártók felkészül- önmagában – csak egyetlen gyártónál – 300 A képviselő szerint a kormány szavahihetősé- dagok kormánya ugyanúgy szórja a pénzt, mint tek arra, hogy magyar munkaerőt foglalkoztat- munkahely elvesztésével járhat. gét is bemutatja, hogy bár Orbán Viktor 2010. a közpénzeket szintén luxusra fecsérlő Gyur- va Budapestet és a vidéket ellássák járművel, júniusi 29 pontos akciótervében teljes telefon-, csány-kabinet. 2 3