SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 2
Downloaden Sie, um offline zu lesen
TechMonitor  2021. október
63
www.techmonitor.hu
A SZAKEMBER    TUDÁSTÁR
18 felszabadító nem
Néha egyszerűbbnek tűnne igent mondani, de azok
sajnos sokszor tévútra visznek
Céget vezetsz, izzadva próbálsz megfelelni minden
elvárásnak, hogy előbbre juss, és néha azzal szembe-
sülsz, hogy a  befektetett energia nem hozott annyit,
mint amennyi erőt elvitt tőled. Sokszor nem tudsz ne-
met mondani. Pedig egy nem felszabadító lehet mind
számodra,mindazügyfeled,a munkavállalódszámára.
Hol van az a határ, amikor nemet lehet mondani, amikor
máshogy lehet gondolkodni dolgokról, amikor ki lehet
bújni a dolgok alól, és a saját fejed után menni, mégsem
kockáztatva ezzel a  céged hírnevét? Jó kérdés. Hogy
megtaláld a választ, megosztom veled a Chemplex hatá-
rozott„nem”döntéseit.
18 éves lett a Chemplex. A cég látványosan fejlődött az
elmúlt 18 év alatt, 2-300 millió forintos bevétellel indul-
tunk, és már a milliárdot súroljuk. Ez egy kis cég életében
őrült nagy eredmény. Feszes, kemény, fókuszált munka
előzte meg.
Nem állítom, hogy a kezemben van a siker kulcsa, hiszen
oda számos ajtó vezet, talán neked sem azon az ajtón
kell bemenned, amelyiken nekem, ezért inkább arról
a  18 nemről írok neked, amelyekből nem engedünk.
Gondolhatod, hogy hülyék vagyunk, kockáztatunk, pun-
kok vagyunk, és gondold is ezt vérmérsékleted szerint.
Még azt sem árulom el, hogy mivel foglalkozunk, kon-
centráljunk 18 értékes nem-re, mert ezek bármilyen cég-
ben, szövetségben, csoportban és társaságban alkalmaz-
hatók és érvényesek.
1.	 Nem a pénz hajt bennünket. A pénz fontos dolog, de igen alacsony
motivációs szint. Akit a pénz hajt csak, az a betörő, a rabló, a kalóz.
Az értékteremtés, az alkotás öröme, látni, ahogy a tervedből működő gép
lesz, jóval nagyobb megelégedés. Amikor az értékért kapsz megfelelő
cserét, az valami teljesen más történet.
2.	 Nemcsaka munkánakélünk.Kifejezettenélvezzüka munkántúli
életünket,éserrebátorítjuka csapatunkatis.A feszesmegvalósításban
hiszünk,a lezárásban,ezzelbiztosítjukmindenkineka munkántúliidejét.
3.	 Nem a megszokott módon járunk el. Nálunk találkozhatsz furcsa
megoldásokkal. Például ha nem ismerünk, lehet, hogy nem adunk azon-
nal ajánlatot, hanem előtte meggyőződünk arról, hogy mit szeretnél, és
azt valóban mi tudjuk-e neked megadni. Ha kollégát keresünk, sosem
az önéletrajz az első, amit megnézünk, és nem azzal kezdjük, hogy
mennyiért jössz el hozzánk dolgozni és mi mennyire gondoltunk. Jobban
érdekel minket a motivációd, a célod, és az, hogy hogyan tudsz értéket
tenni a csapatunkhoz... Aztán valahogy mégis van itt huszoniksz kolléga,
többen sok-sok éve.
4.	 Nem bánjuk, ha nincs gyakorlatod, és úgy jössz hozzánk.
Csillogjon a szemed, égj a tettvágytól, legyen meg a tudásod, mi minden
másban segítünk, és vérbeli chemplexest faragunk belőled.
5.	 Nem foglalkozunk a magánéleteddel. Azt csinálsz, amit akarsz, az
vagy, aki lenni akarsz, ha jó vagy, és értékes, akkor a többihez semmi
közünk. Egyszerűen hagyjuk azt, hogy mindenki önmaga legyen.
6.	 Nem tartunk fenn klasszikus vállalati hierarchiát. A vezetők
kooperálnak, minden kolléga aktívan fejleszti a céget, a tulajdonosok
engedik virágozni a virágot. A tulajdonosnak olykor éppúgy olajos
a keze és veszi fel a szerelőnadrágot, ha kell, ahogy bármelyik kollégánk.
Inkább nem szerelek tulajdonosként, ha választhatok, de olyan is van,
hogy inkább szerelek néha. Ezt biztosan érted, főleg, ha volt már olajos
a kezed. Jó, mondjuk a szerelő kollégák ezt nem dönthetik így el, de azt
igen, hogy mivel, hogyan és mikor szerelnek. A Chemplex a kollégák
körében népszerű program szerint működik: határozott, jól érthető
utasítások áramolnak a cél érdekében. És még egy érdekesség: nem csak
vállalati céljaink vannak, hanem ki-ki a sajátjáért is hajt, amiben mi erős
támogatást adunk.
7.	 Nem ítélkezünk. Akkor sem, ha hibázol. Nálunk a hiba egy lehetőség
számodra, amiből tanulhatsz. Nagyot esni úgysem engedünk. De itt senki
nem fog megkövezni vagy fújni rád, ha tévedsz vagy vétesz.
8.	 Nem élünk vissza az időddel. Ahogy a sajátunkat, a tiédet is védjük.
9.	 Nem hencegünk a jól teljesítésünkkel. Nem kérkedünk, nem
fitogtatjuk az erőnket, aki velünk szeretne dolgozni, az jól tudja, hogy
miért – ő megtalál és tovább is ajánl.
10.	Nem vállalunk olyat, amit biztosan nem tudunk. A kihívást persze
keressük. Igen, új területekre is megyünk, de ha látjuk, hogy neked nem
éri meg velünk dolgozni, nem olyan lenne a végeredmény, időben szó-
lunk, és ha tudunk valakit, aki azt nyújtja, amit elvársz, hozzá irányítunk.
TechMonitor  2021. október
64 www.techmonitor.hu
A SZAKEMBER   TUDÁSTÁR 
11.	Nem biztos, hogy dolgozunk neked. Nincs az a pénz, amiért
bármit elvállalnánk. Ilyen például az, amikor látjuk, hogy neked túl
nagy foci lenne, ha tőlünk szereznéd be, ami kell. Ha van olcsóbb út,
odaterelünk.Van olyan, hogy értelmetlen lenne a befektetésed, mert
más megoldással jobban jössz ki.
12.	Megmondjuk, ha„nem”.Vagy elvállaljuk, vagy nem. Nem lebegtet-
jük a választ, pontosan tudni fogod, hogy mi vár rád, ha tőlünk kérsz
megoldást.
13.	Nem égünk ki. Vigyázunk arra, hogy mindig legyen izgalom, öröm
és siker az életünkben. Nem hajtjuk szét magunkat és nem fásulunk
bele. Szerintem ezt az egyet legalább fogadd meg.
14.	Nem hagyjuk szó nélkül. Nincs szőnyeg alá söprögetés, nincs fúrás
és hát mögötti pletyka, acsarkodás, kibeszélés. Felnőttek vagyunk,
a konfliktusokat így kezeljük. Az ember nagy kincse a beszéd, maxi-
málisan kihasználjuk. Ha mi hibáztunk, akkor sem sunnyogunk.
15.	Nem ismerjük a felelőtlenséget. Csak a felelősséget. (Felelősség
definíciója a Wikiszótár szerint: Kitartó okozás, elszánt törekvés egy
cél elérésére az ellentétes vagy eltérítő külső hatások ellenére is.)
Mindig okozunk, a célt tartjuk szem előtt, bármilyen hatás ér minket.
16.	Nem vagyunk etikátlanok. Etikusak vagyunk. Minden kollégánk
egyéni döntése és elhatározása ez, tehát a Chemplex egy etikus cég.
17.	Nem toljuk rád a nyűgjeinket. Ha nem is érint téged, akkor pláne
nem, de ha érint, akkor sem a nyűgről, hanem a megoldásról beszé-
lünk, és arról, hogy milyen mértékben érint ez téged.
18.	Nem hagyunk békén, ha jó szakember vagy. Halátjukbenned
azt,amitjóllehet,magadsemhiszelel,addigmacerálunk,amígkinem
hozodazt,amibennedrejlik.Akárkollégavagy,akárvelünkkapcsolat-
banállószakember,akárazügyfelünk.Mindháromravoltmárpélda.
Ezek nem könnyű nemek, de megéri. Még akkor is, ha
néhaegyszerűbbnektűnneazellenkezőjüketcsinálni,de
azok sajnos tévútra visznek. Ne hagyd, hogy gúzsba kös-
senek a helyzetek, amikor jobb lenne nemet mondani!
Sok sikert, használd ezeket a  nemeket vagy dönts
a sajátjaidról, és remélem, olvasok majd arról, amikor
a céged hasonlóan nagy kort, netán sokkal nagyobbat
ünnepel!
Barátsággal:
Sipos Sándor
tulajdonos, jövőtervező mérnök
A pálya kötött,
a lehetőségek nem
A minőség biztosítása már a termékek fejlesztésénél és
az alkatrészek beszerzésénél, gyártásánál elkezdődik
A piacvezető Knorr-Bremse 1996-ban vetette meg
a  lábát Magyarországon, ma, 25 évvel később pe-
dig mind fejlesztési, mind gyártási kompetenciáit
tekintve világszinten elismert eredményekkel büsz-
kélkedhet a  magyar csapat. A világviszonylatban
is vezető, vasúti fékrendszereket gyártó vállalat
budapesti telephelyének egyik vezető munkatár-
sával, Holubán Jánossal beszélgetett Kiss László, a
Chemplex Kft. szakértője.
KissLászló: A MagyarIpariCélgépNagydíjszervezésekoraz
elsőkközöttjelentkeztetek,hogytámogatniszeretnétekezt
a kezdeményezést.Mitláttatoka versenyben?
Holubán János: A célgépverseny ötlete két okból is üdvöz-
lendő: lehetőséget ad a  mérnököknek és a  gépgyártó
vállalkozásoknak, hogy megismerjék őket, illetve a  vál-
lalatoknak, hogy kapcsolatba kerüljenek speciális terüle-
tek szakembereivel. Ahogy egy gépgyártó számára nem
egyszerű például egy nagyvállalathoz beszállítóként
bekerülni, úgy a nagyvállalat részéről mondhatom, hogy
éppen olyan nehéz jó szakembert találni. Ezért figyelem-
mel kísérjük azokat az eseményeket, ahol van lehetőség
mérnökökkel, potenciális együttműködő partnerek-
kel találkozni. Egy ilyen verseny pályázói közül akkor is
kicsillog a tehetség, ha éppen nincs a nyertesek között.
Többen is voltak a nevezők között, akikkel a Knorr-Bremse
már együttműködik, velük ezzel a versennyel még szoro-
sabbra fűztük a szálakat, illetve új kapcsolatokat is épí-
tettünk. Kompetens vállalkozásokkal szívesen dolgozunk
együtt, és egy ilyen esemény jó lehetőség szakmai szin-
ten is megismerni őket.
Az írásomban 60 alkalommal szerepel a nem szó – vajon ez előre
jelez valamit? Ha megszámoltad, és nem ennyi, írj ide, és küldök
neked egy meglepetést: online@chemplex.hu
Ha nem érdekel, hogy mit
csinálunk, ezt ne olvasd be:
Ha nem találkoznál
velünk, ezt se olvasd be:
HolubánJános,aKnorr-BremseBudapesttehervagon-fékrendszereketgyártószegmensénekés
avállalattesztpadépítőcsapatánakvezetője

Weitere ähnliche Inhalte

Ähnlich wie 18 éves lett a Chemplex - 18 felszabadító nem

43 tipp, hogy cége sikeres legyen
43 tipp, hogy cége sikeres legyen43 tipp, hogy cége sikeres legyen
43 tipp, hogy cége sikeres legyenKrisztián Fazekas
 
http://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérve
http://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérvehttp://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérve
http://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérveDXN Vass József András
 
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!DXN ganoderma kávé
 
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!Fitokucko
 
15 tanacs allaskeresoknek
15 tanacs allaskeresoknek15 tanacs allaskeresoknek
15 tanacs allaskeresoknekAllas24
 
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!DXN ganoderma kávé
 
Megéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomása
Megéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomásaMegéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomása
Megéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomásaKrisztina Nagy
 
Vállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőreVállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőreFitokucko
 
Vállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőreVállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőreOrsolya Turay
 
Vállalkozz egy szebb jövőre!
Vállalkozz egy szebb jövőre!Vállalkozz egy szebb jövőre!
Vállalkozz egy szebb jövőre!Csikós Ilona
 
DXN a legjobb választás!
DXN a legjobb választás!DXN a legjobb választás!
DXN a legjobb választás!DXN
 
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...DXN ganoderma kávé
 
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!DXN ganoderma kávé
 
A passzív jövedelem hatalma
A passzív jövedelem hatalmaA passzív jövedelem hatalma
A passzív jövedelem hatalmasanidasanida
 
DXN BEMUTATÓ 2013
DXN BEMUTATÓ 2013DXN BEMUTATÓ 2013
DXN BEMUTATÓ 2013DXN
 

Ähnlich wie 18 éves lett a Chemplex - 18 felszabadító nem (20)

43 tipp, hogy cége sikeres legyen
43 tipp, hogy cége sikeres legyen43 tipp, hogy cége sikeres legyen
43 tipp, hogy cége sikeres legyen
 
http://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérve
http://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérvehttp://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérve
http://www.dxnonedragon.dxn.hu/A vezető 7 ismérve
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
 
Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?
Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?
Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?
 
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
 
15 tanacs allaskeresoknek
15 tanacs allaskeresoknek15 tanacs allaskeresoknek
15 tanacs allaskeresoknek
 
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
 
Megéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomása
Megéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomásaMegéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomása
Megéri személyes márkát építeni? 19 ügyfél vallomása
 
Vállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőreVállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőre
 
Vállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőreVállalkozz egy szebb jövőre
Vállalkozz egy szebb jövőre
 
Vállalkozz egy szebb jövőre!
Vállalkozz egy szebb jövőre!Vállalkozz egy szebb jövőre!
Vállalkozz egy szebb jövőre!
 
Tanácsadás 0301
Tanácsadás 0301Tanácsadás 0301
Tanácsadás 0301
 
Vállalkozz egy jobb jövőre!
Vállalkozz egy jobb jövőre!Vállalkozz egy jobb jövőre!
Vállalkozz egy jobb jövőre!
 
DXN a legjobb választás!
DXN a legjobb választás!DXN a legjobb választás!
DXN a legjobb választás!
 
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
 
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
 
Miertmlm
MiertmlmMiertmlm
Miertmlm
 
A passzív jövedelem hatalma
A passzív jövedelem hatalmaA passzív jövedelem hatalma
A passzív jövedelem hatalma
 
DXN BEMUTATÓ 2013
DXN BEMUTATÓ 2013DXN BEMUTATÓ 2013
DXN BEMUTATÓ 2013
 

Mehr von Chemplex

Mitsubishi Electric.pdf
Mitsubishi Electric.pdfMitsubishi Electric.pdf
Mitsubishi Electric.pdfChemplex
 
​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőt
​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőt​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőt
​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőtChemplex
 
Robbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdfRobbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdfChemplex
 
Robbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdfRobbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdfChemplex
 
Ipari gépek javítása
Ipari gépek javításaIpari gépek javítása
Ipari gépek javításaChemplex
 
Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!
Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!
Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!Chemplex
 
Chemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapján
Chemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapjánChemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapján
Chemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapjánChemplex
 
A láthatóak diadala
A láthatóak diadalaA láthatóak diadala
A láthatóak diadalaChemplex
 
Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!
Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!
Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!Chemplex
 
Pingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködés
Pingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködésPingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködés
Pingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködésChemplex
 
I. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógus
I. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógusI. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógus
I. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógusChemplex
 
Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?
Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?
Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?Chemplex
 
Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?
Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?
Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?Chemplex
 
Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021Chemplex
 
Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021Chemplex
 
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?Chemplex
 
A holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikk
A holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikkA holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikk
A holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikkChemplex
 
Rozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerek
Rozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerekRozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerek
Rozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerekChemplex
 
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?Chemplex
 

Mehr von Chemplex (20)

RWH.pdf
RWH.pdfRWH.pdf
RWH.pdf
 
Mitsubishi Electric.pdf
Mitsubishi Electric.pdfMitsubishi Electric.pdf
Mitsubishi Electric.pdf
 
​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőt
​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőt​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőt
​Filozofálok, de ez nem okoz fennforgást, sőt
 
Robbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdfRobbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdf
 
Robbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdfRobbanás biztos nem lesz.pdf
Robbanás biztos nem lesz.pdf
 
Ipari gépek javítása
Ipari gépek javításaIpari gépek javítása
Ipari gépek javítása
 
Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!
Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!
Ha célgépet keresel, válaszd a legjobbat!
 
Chemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapján
Chemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapjánChemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapján
Chemplex Kft. AAA minősítést kapott a Dun & Bradstreet minősítése alapján
 
A láthatóak diadala
A láthatóak diadalaA láthatóak diadala
A láthatóak diadala
 
Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!
Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!
Ha gépgyártó vagy, mutasd a géped!
 
Pingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködés
Pingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködésPingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködés
Pingpongmeccshez hasonlít egy jó együttműködés
 
I. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógus
I. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógusI. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógus
I. Magyar Ipari Célgep Nagydíj 2021 katalógus
 
Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?
Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?
Ha szükséged van egy ipari célgépre, honnan indulsz?
 
Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?
Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?
Hogy kerülj be műszaki szakemberként a köztudatba?
 
Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Géped van hozzá? I. Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
 
Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021
 
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?
 
A holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikk
A holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikkA holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikk
A holnap fogasa megtelt - Techmonitor vezércikk
 
Rozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerek
Rozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerekRozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerek
Rozsdamentes villanymotorok, hajtásrendszerek
 
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?
 

18 éves lett a Chemplex - 18 felszabadító nem

  • 1. TechMonitor  2021. október 63 www.techmonitor.hu A SZAKEMBER    TUDÁSTÁR 18 felszabadító nem Néha egyszerűbbnek tűnne igent mondani, de azok sajnos sokszor tévútra visznek Céget vezetsz, izzadva próbálsz megfelelni minden elvárásnak, hogy előbbre juss, és néha azzal szembe- sülsz, hogy a  befektetett energia nem hozott annyit, mint amennyi erőt elvitt tőled. Sokszor nem tudsz ne- met mondani. Pedig egy nem felszabadító lehet mind számodra,mindazügyfeled,a munkavállalódszámára. Hol van az a határ, amikor nemet lehet mondani, amikor máshogy lehet gondolkodni dolgokról, amikor ki lehet bújni a dolgok alól, és a saját fejed után menni, mégsem kockáztatva ezzel a  céged hírnevét? Jó kérdés. Hogy megtaláld a választ, megosztom veled a Chemplex hatá- rozott„nem”döntéseit. 18 éves lett a Chemplex. A cég látványosan fejlődött az elmúlt 18 év alatt, 2-300 millió forintos bevétellel indul- tunk, és már a milliárdot súroljuk. Ez egy kis cég életében őrült nagy eredmény. Feszes, kemény, fókuszált munka előzte meg. Nem állítom, hogy a kezemben van a siker kulcsa, hiszen oda számos ajtó vezet, talán neked sem azon az ajtón kell bemenned, amelyiken nekem, ezért inkább arról a  18 nemről írok neked, amelyekből nem engedünk. Gondolhatod, hogy hülyék vagyunk, kockáztatunk, pun- kok vagyunk, és gondold is ezt vérmérsékleted szerint. Még azt sem árulom el, hogy mivel foglalkozunk, kon- centráljunk 18 értékes nem-re, mert ezek bármilyen cég- ben, szövetségben, csoportban és társaságban alkalmaz- hatók és érvényesek. 1. Nem a pénz hajt bennünket. A pénz fontos dolog, de igen alacsony motivációs szint. Akit a pénz hajt csak, az a betörő, a rabló, a kalóz. Az értékteremtés, az alkotás öröme, látni, ahogy a tervedből működő gép lesz, jóval nagyobb megelégedés. Amikor az értékért kapsz megfelelő cserét, az valami teljesen más történet. 2. Nemcsaka munkánakélünk.Kifejezettenélvezzüka munkántúli életünket,éserrebátorítjuka csapatunkatis.A feszesmegvalósításban hiszünk,a lezárásban,ezzelbiztosítjukmindenkineka munkántúliidejét. 3. Nem a megszokott módon járunk el. Nálunk találkozhatsz furcsa megoldásokkal. Például ha nem ismerünk, lehet, hogy nem adunk azon- nal ajánlatot, hanem előtte meggyőződünk arról, hogy mit szeretnél, és azt valóban mi tudjuk-e neked megadni. Ha kollégát keresünk, sosem az önéletrajz az első, amit megnézünk, és nem azzal kezdjük, hogy mennyiért jössz el hozzánk dolgozni és mi mennyire gondoltunk. Jobban érdekel minket a motivációd, a célod, és az, hogy hogyan tudsz értéket tenni a csapatunkhoz... Aztán valahogy mégis van itt huszoniksz kolléga, többen sok-sok éve. 4. Nem bánjuk, ha nincs gyakorlatod, és úgy jössz hozzánk. Csillogjon a szemed, égj a tettvágytól, legyen meg a tudásod, mi minden másban segítünk, és vérbeli chemplexest faragunk belőled. 5. Nem foglalkozunk a magánéleteddel. Azt csinálsz, amit akarsz, az vagy, aki lenni akarsz, ha jó vagy, és értékes, akkor a többihez semmi közünk. Egyszerűen hagyjuk azt, hogy mindenki önmaga legyen. 6. Nem tartunk fenn klasszikus vállalati hierarchiát. A vezetők kooperálnak, minden kolléga aktívan fejleszti a céget, a tulajdonosok engedik virágozni a virágot. A tulajdonosnak olykor éppúgy olajos a keze és veszi fel a szerelőnadrágot, ha kell, ahogy bármelyik kollégánk. Inkább nem szerelek tulajdonosként, ha választhatok, de olyan is van, hogy inkább szerelek néha. Ezt biztosan érted, főleg, ha volt már olajos a kezed. Jó, mondjuk a szerelő kollégák ezt nem dönthetik így el, de azt igen, hogy mivel, hogyan és mikor szerelnek. A Chemplex a kollégák körében népszerű program szerint működik: határozott, jól érthető utasítások áramolnak a cél érdekében. És még egy érdekesség: nem csak vállalati céljaink vannak, hanem ki-ki a sajátjáért is hajt, amiben mi erős támogatást adunk. 7. Nem ítélkezünk. Akkor sem, ha hibázol. Nálunk a hiba egy lehetőség számodra, amiből tanulhatsz. Nagyot esni úgysem engedünk. De itt senki nem fog megkövezni vagy fújni rád, ha tévedsz vagy vétesz. 8. Nem élünk vissza az időddel. Ahogy a sajátunkat, a tiédet is védjük. 9. Nem hencegünk a jól teljesítésünkkel. Nem kérkedünk, nem fitogtatjuk az erőnket, aki velünk szeretne dolgozni, az jól tudja, hogy miért – ő megtalál és tovább is ajánl. 10. Nem vállalunk olyat, amit biztosan nem tudunk. A kihívást persze keressük. Igen, új területekre is megyünk, de ha látjuk, hogy neked nem éri meg velünk dolgozni, nem olyan lenne a végeredmény, időben szó- lunk, és ha tudunk valakit, aki azt nyújtja, amit elvársz, hozzá irányítunk.
  • 2. TechMonitor  2021. október 64 www.techmonitor.hu A SZAKEMBER   TUDÁSTÁR  11. Nem biztos, hogy dolgozunk neked. Nincs az a pénz, amiért bármit elvállalnánk. Ilyen például az, amikor látjuk, hogy neked túl nagy foci lenne, ha tőlünk szereznéd be, ami kell. Ha van olcsóbb út, odaterelünk.Van olyan, hogy értelmetlen lenne a befektetésed, mert más megoldással jobban jössz ki. 12. Megmondjuk, ha„nem”.Vagy elvállaljuk, vagy nem. Nem lebegtet- jük a választ, pontosan tudni fogod, hogy mi vár rád, ha tőlünk kérsz megoldást. 13. Nem égünk ki. Vigyázunk arra, hogy mindig legyen izgalom, öröm és siker az életünkben. Nem hajtjuk szét magunkat és nem fásulunk bele. Szerintem ezt az egyet legalább fogadd meg. 14. Nem hagyjuk szó nélkül. Nincs szőnyeg alá söprögetés, nincs fúrás és hát mögötti pletyka, acsarkodás, kibeszélés. Felnőttek vagyunk, a konfliktusokat így kezeljük. Az ember nagy kincse a beszéd, maxi- málisan kihasználjuk. Ha mi hibáztunk, akkor sem sunnyogunk. 15. Nem ismerjük a felelőtlenséget. Csak a felelősséget. (Felelősség definíciója a Wikiszótár szerint: Kitartó okozás, elszánt törekvés egy cél elérésére az ellentétes vagy eltérítő külső hatások ellenére is.) Mindig okozunk, a célt tartjuk szem előtt, bármilyen hatás ér minket. 16. Nem vagyunk etikátlanok. Etikusak vagyunk. Minden kollégánk egyéni döntése és elhatározása ez, tehát a Chemplex egy etikus cég. 17. Nem toljuk rád a nyűgjeinket. Ha nem is érint téged, akkor pláne nem, de ha érint, akkor sem a nyűgről, hanem a megoldásról beszé- lünk, és arról, hogy milyen mértékben érint ez téged. 18. Nem hagyunk békén, ha jó szakember vagy. Halátjukbenned azt,amitjóllehet,magadsemhiszelel,addigmacerálunk,amígkinem hozodazt,amibennedrejlik.Akárkollégavagy,akárvelünkkapcsolat- banállószakember,akárazügyfelünk.Mindháromravoltmárpélda. Ezek nem könnyű nemek, de megéri. Még akkor is, ha néhaegyszerűbbnektűnneazellenkezőjüketcsinálni,de azok sajnos tévútra visznek. Ne hagyd, hogy gúzsba kös- senek a helyzetek, amikor jobb lenne nemet mondani! Sok sikert, használd ezeket a  nemeket vagy dönts a sajátjaidról, és remélem, olvasok majd arról, amikor a céged hasonlóan nagy kort, netán sokkal nagyobbat ünnepel! Barátsággal: Sipos Sándor tulajdonos, jövőtervező mérnök A pálya kötött, a lehetőségek nem A minőség biztosítása már a termékek fejlesztésénél és az alkatrészek beszerzésénél, gyártásánál elkezdődik A piacvezető Knorr-Bremse 1996-ban vetette meg a  lábát Magyarországon, ma, 25 évvel később pe- dig mind fejlesztési, mind gyártási kompetenciáit tekintve világszinten elismert eredményekkel büsz- kélkedhet a  magyar csapat. A világviszonylatban is vezető, vasúti fékrendszereket gyártó vállalat budapesti telephelyének egyik vezető munkatár- sával, Holubán Jánossal beszélgetett Kiss László, a Chemplex Kft. szakértője. KissLászló: A MagyarIpariCélgépNagydíjszervezésekoraz elsőkközöttjelentkeztetek,hogytámogatniszeretnétekezt a kezdeményezést.Mitláttatoka versenyben? Holubán János: A célgépverseny ötlete két okból is üdvöz- lendő: lehetőséget ad a  mérnököknek és a  gépgyártó vállalkozásoknak, hogy megismerjék őket, illetve a  vál- lalatoknak, hogy kapcsolatba kerüljenek speciális terüle- tek szakembereivel. Ahogy egy gépgyártó számára nem egyszerű például egy nagyvállalathoz beszállítóként bekerülni, úgy a nagyvállalat részéről mondhatom, hogy éppen olyan nehéz jó szakembert találni. Ezért figyelem- mel kísérjük azokat az eseményeket, ahol van lehetőség mérnökökkel, potenciális együttműködő partnerek- kel találkozni. Egy ilyen verseny pályázói közül akkor is kicsillog a tehetség, ha éppen nincs a nyertesek között. Többen is voltak a nevezők között, akikkel a Knorr-Bremse már együttműködik, velük ezzel a versennyel még szoro- sabbra fűztük a szálakat, illetve új kapcsolatokat is épí- tettünk. Kompetens vállalkozásokkal szívesen dolgozunk együtt, és egy ilyen esemény jó lehetőség szakmai szin- ten is megismerni őket. Az írásomban 60 alkalommal szerepel a nem szó – vajon ez előre jelez valamit? Ha megszámoltad, és nem ennyi, írj ide, és küldök neked egy meglepetést: online@chemplex.hu Ha nem érdekel, hogy mit csinálunk, ezt ne olvasd be: Ha nem találkoznál velünk, ezt se olvasd be: HolubánJános,aKnorr-BremseBudapesttehervagon-fékrendszereketgyártószegmensénekés avállalattesztpadépítőcsapatánakvezetője