SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 4
Downloaden Sie, um offline zu lesen
Egy magyar TV nézı levele a BBC
kommentátorához

Ez a levél helyre teszi a nagy angol népet...

Bravó!!!
A következı levelet egy magyar tévénézı írta a BBC-nek. Nehezményezve az
Eurovíziós Dalfesztivál kommentátorának ténykedését.

Nem is ez az érdekes. Inkább az, hogy milyen szórakoztató módon foglalja össze a magyarok
történelmét:


Kedves Uram!

Ön május 21-én, szombaton este, a BBC televízió közvetítése alatt, az Eurovíziós Dalfesztivál
pontozásakor ekként kommentálta a versenyben résztvevı NOX nevezető magyar együttest: „8 pont
a cigányoknak, vagy 5 pont a cigányoknak”.

Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy mi, magyarok, nem vagyunk cigányok és ezt most
azonnal ki is kérem magamnak tizenöt millió nemzettársam nevében is.

Úgy gondolom, egy újságíró legnagyobb hibái közé tartozik a tájékozatlanság, vagy a rosszindulat.
Mivel nem tudom, Ön melyiket gyakorolta az említett szituációban, ezért néhány gondolatot
megosztanék Önnel.

A magyarok valóban a cigányokhoz és a jelenleg Európában élı nemzetek 90 %-ához hasonlóan
Ázsiából származnak. Ám ez nem jogosítja fel Önt, hogy ilyen vérlázító szemétségeket mondjon.
Nagy-Britanniában is élnek, a magyarországi cigányok számarányánál jóval magasabb százalékban
afrikaiak, ázsiaiak (köztük cigányok!), még sem fogja nálunk senki sem az angolokat például
leniggerezni.

Legelıször is: jobb ha tılem tudja, hogy a gatyáját, a nadrágját is nekünk, magyaroknak köszönheti,
amelyeket nap mint nap felvesz. Ugyanis ha a nadrágot és a fehérnemőt (sok minden más rendkívül
praktikus, mai használati tárgyunkkal egyetemben, amely származását már nem tartjuk számon),
elıbb átmenetileg a magyarok ısei, a hunok, majd pedig véglegesen a magyarok nem hozzák be
kontinensünkre, Ön valószínőleg skót szoknyában járna be a stúdióba szerkeszteni. Ami végül is
nem lenne különösebben baj (én is akarok már évek óta szerezni egyet), de jó tudomásul venni.

Kecskedudán játszani mi is tudunk. Legalább olyan régen és legalább olyan ügyesen és szépen,
mint Önök. Akár hiszi, akár nem. Annak is utána nézhet nyugodtan, milyen volt a kézmőves
kultúránk olyan ezeregyszáz éve, amikor megjelentünk Európában. Össze is hasonlíthatja az
ugyanilyen korú Brit-szigeteki leletekkel: nagyot fog csodálkozni az „ázsiai” szépérzék és a három
éves kisgyerekek primitív ábrázolásmódját tükrözı nyugat- európai „kultúra” közti különbségen.



                                                 1
Tudósokban, feltalálókban, zeneszerzıkben, mővészekben mi is eléggé jól el voltunk, el vagyunk
eresztve: személy szerint én talán csak a jó öreg Will Shaxie-t irigylem egy kicsit Önöktıl, de ezzel
sokan mások is vannak így.

Katonának mindig is kiválóak voltunk és tengerésznek is simán megfelelnénk: tessen szíves lenni
beütni a netes keresıjébe ezt a két szót: Miklós Horthy.

Melózni is szerettünk és tudtunk mindig is. Úgyhogy csak ennyit egyelıre a civilizációs
párhuzamokról.

Nemzetünk ıstörténetébıl nekünk is vannak az Önökétıl talán jóval régebbi és legalább annyi
valóságtartalommal bíró, de ugyanolyan szép és misztikus legendáink, mondáink, regéink, legalább
akkora mennyiségben. Csak talán mi nem harsogjuk úgy tele vele a világot, ám ugyanúgy szeretjük
ıket. (Példának okáért van egy mondánk egy László nevezető királyunkról, akit a Római Katolikus
Egyház (jaj, tudom: az Önök államvallása, az anglikán, szívbıl nem kedveli ıket!) a szentjei közt
tart számon. Aki egyszer fogta magát és a csatabárdjával széthasított egy hatalmas sziklát, amibıl
víz fakadt és a katonái nem haltak szomjan.
Egyszerő mezei csatabárd volt, nem egy Excalibur-varázskard. De szíve mélyen Ön is beláthatja,
hogy ettıl bővészmutatványtól nemhogy Arthur királynak, de még a jó öreg Merlin Mesternek is
leesett volna az álla.)

Ha már királyoknál tartunk. Szeretném Önnel tudatni, hogy nem a Habsburgok voltak a magyarok
egyedüli, elsı és utolsó királyai.
Ezzel a megnevezéssel, hogy király (king) pontosan 1000-ben került a magyar trónra az elsı.
(Szent) Istvánnak hívták, és annak a dinasztiának a tagja volt, amelyet Árpád háznak hívnak és
amely (pfúj, már megint a piszkos pápisták!) hét, azaz 7 szentet adott eddig az
Anyaszentegyháznak. 550 esztendeig uralkodtak a magyarok felett, ha a nıi ágat is beszámoljuk
(Anjouk, Luxemburgiak, Jagellók, plusz Hunyadiak).
Mindazonáltal, fejedelmeink már 1000-nél elıbb is regnáltak, akik tulajdonképpen királyok voltak.
Viszont most Atillára, a világtörténelem talán legnagyobb uralkodójára nem térnék ki, de nekem
elhiheti, van közünk hozzá. (Talán, az İ iránt érzett ısi gyökerő, genetikai kódolású nyugati
irigység és győlölet csapódik le akként még a 21. században is, ahogy lecigányozza a magyarokat.)
Mellékesen ennek az Árpád háznak (és a többi magyar dinasztiának is) volt egy csomó kitőnı
uralkodója.
Ttalán jóval nagyobb arányban mint Anglia, vagy bármelyik európai nagyhatalom
uralkodóházaiban.
İk is jártak például a Szentföldre kereszteskedni és nekik is általában rendcsinálással kellett
kezdeni, amikor hazatértek.

Aztán.
Volt egy gyönyörő és gazdag országunk. Területileg kb. akkora mint Nagy-Britannia, ahol még a
15. században is cca annyian éltek, mint akkor az Ön hazájában.
Pedig már ekkor túl voltunk az elsı magyar holokauszton, amelyet a mongol horda követett el
ellenünk, kiirtva minden második akkor élt magyar embert. (Hogy most miért nincs nagy és gazdag
országunk, annak kérem, nézzen saját maga utána: az I. világháború végénél kutakodjon, majd
menjen a tükörhöz, és mint brit, köpje szembe magát!)

Bizonyára, szerencsésebbek lettünk volna a történelmünkkel is, ha szigetország vagyunk.
De sajnos nem vagyunk azok és itt, Európa keleti határán ez soha nem volt túlzottan kifizetıdı.

Így ahelyett, hogy idióta trónviszálykodással, vagy a harmadik világ kirablásával töltögettük volna
el az évszázadainkat, ezer évig szinte egyfolytában honvédı háborúkat vívtunk.

                                                  2
Az említett mongol iszonyat után nem sokkal már az akkori világ következı szuperhatalmával
viaskodtunk 300 esztendeig.

Tudom, nem szerencsés a „mi lett volna, ha Önök vannak a mi helyünkben” kérdés feltevése. De
tudja, van egy olyan érzésem, hogy olyan ország, hogy Anglia, már vagy ötszáz éve nem létezne. A
lelki szemeimmel látom az Önök számtalan, gyönyörő, ódon várait, ahogy a török tüzérség
mindössze félórás pergıtőzzel füstölgı kıhalommá változtatja át ıket.

Ilyen elızmények után kerültünk a már említett Habsburgok „védıszárnyai” alá, akik hasonlóan
gondolkodhattak rólunk mint Ön, mert csak ártottak nekünk. Persze pár száz év után ık sem bírtak
velünk és névleg elismertek egyenrangúnak magukkal, és visszább is vettek a szemétkedésbıl.

Úgyhogy egy kicsit már kezdtünk is testesedni, mint a fejlıdésben visszamaradt, éhezı kisgyerek,
akinek végre jó sora lesz.

Ekkor jött az I. világháború, amelyet egy sor, ugyanolyan mértékben szarházi nagyhatalom (köztük
Anglia) robbantott ki és amelyet a Monarchián belül a magyar kormány a legvégsıkig ellenzett.
(Kérem, menjen újra a tükörhöz...) A II. világháborúban, mivel a megmaradt Kis-Magyarország
nem Anglia és Franciaország között, hanem a III. Birodalom és a Vörös Birodalom között feküdt
(ráadásul ezek még puszipajtások is voltak '39 és '41 között), ezért nem az Önök szövetségesei
lettünk és a bolsevistákból se kértünk (már ismertük ıket 1919-bol!).
Viszont kis és meggyalázott országként rettenetesen ijedıssé váltunk, így a nagy és erıs
Németország mellé álltunk. Németország ellenségeit (köztük Önöket) azonban nem győlöltük, nem
akartunk ártani nekik. Sıt még több tízezer lengyelt is megmentettünk a náciktól (szeretnek is a
lengyelek bennünket).
Mellesleg, az 1944-es németek általi megszállásunkig az Önök országa és Svédország mellett a
miénk volt az európai zsidóság egyetlen mentsvára Európában. Közben, noha egyetlen puskalövést
sem adtunk le brit állampolgárokra, Önök gátlástalanul idejöttek a rohadt bombázóikkal, több
tízezer magyar ártatlan civil életét kioltani. (Mellesleg nem adtuk a bırünket olcsón: a Magyar
Királyi Légierı és a légvédelmünk 1944-45-ben több mint 400 angol és amerikai bombázót
amortizált le jóval jótállása lejárta elıtt, gondolom, többek között ezért is vagyunk cigányok.)

Ez azonban még semmi sem volt ahhoz képest, ahogy - a mindig is nyugati értékrenddel bíró
Magyarországot - az Önök Churchillje néhány üveg orosz vodkáért és kaviárért cserébe eladott
bennünket Sztálinnak és a bolsevizmusnak Jaltában. (Embert barátjáról ismerni meg, ez Önökre is
vonatkozik.)

Talán ennyi történelem egyszerre elég lesz Önnek, a kommunizmus és korszakának bemutatása
nagyon hosszadalmas lenne, ráadásul azt érezni kell a saját bırön, hogy milyen kellemes. (Ön soha
nem élt diktatúrában, igaz?)

Így csak annyit még, hogy a legutóbbi hatvan évben még ráadásul, szinte állandóan gazemberek,
kóklerek és idióták vezetnek bennünket, de ezért mondjuk mi is felelısek vagyunk.

Nos, kedves Mr. Wogan!

Látja, ezért vagyunk mi ilyen szegények, szerencsétlenek és lealázottak.
Ezért lehet belénk rúgni még egyet, ahogy cigányoknak neveznek bennünket.




                                                3
De visszatérve az Eurovízióhoz. Azért a NOX-os „cigánylány” helyes csajszi volt, nem igaz? Kicsit
verte a díszes mezınyt! Még az izraeli „bombázót” is. (Jujj, mit nem mondok!) Simán befért volna -
anno - még a Spice Girlsbe is, és még egy kicsit dobott is volna rajtuk, igaz?




Ha nem hallott volna még róla, itt Magyarországon van ám szép lány bıven, az emberek pedig
végtelen jámborak és barátságosak.

Jöjjön el egyszer! Majd megtapasztalja a közmondásos magyar vendégszeretetet és jókat ehet-ihat is
majd nálunk (nekünk ugyanis van konyhai kultúránk: az ételeink ehetıek és határozottan finomak,
az italainkat pedig nem rozsból, krumpliból, cukornádból és egyéb szarságokból fızzük, hanem
édes gyümölcsökbıl.
Sıt, sört is megtanultunk fızni. Ha pedig a bort kedveli, hát abból eleve magasan jobbak vagyunk.)

Itt, Magyarországon pedig az amerikai hülye „kaukázusi típusú” embereket fog látni: nem tehetünk
róla, arról a környékrıl származunk.

Nem lehet mindenki hórihorgas, csámpás, vörös hajú, lófejő, szeplıs és csúnya, és hál' Istennek, mi
fél óra napozástól nem kapunk bırrákot.

Kérem, gondolkodjon el ezeken a dolgokon, mielıtt még egyszer ilyen ostobaságokat mond. Fıleg,
ha azt egyenes adásban teszi. Ha pedig győlöl bennünket, hát az legyen élete legnagyobb
orgazmusa.




                                                 4

Weitere ähnliche Inhalte

Mehr von Balogh László Imre

Trianon himnusz a zenéje letiltva
Trianon himnusz   a zenéje letiltvaTrianon himnusz   a zenéje letiltva
Trianon himnusz a zenéje letiltvaBalogh László Imre
 
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!Balogh László Imre
 
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírleveleBalogh László Imre
 
Mondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnak
Mondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnakMondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnak
Mondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnakBalogh László Imre
 
Isten képére teremtettünk TU-BA 3.
Isten képére teremtettünk  TU-BA 3.Isten képére teremtettünk  TU-BA 3.
Isten képére teremtettünk TU-BA 3.Balogh László Imre
 
A vízöntő tudománya bizonyítja istent
A vízöntő tudománya bizonyítja istentA vízöntő tudománya bizonyítja istent
A vízöntő tudománya bizonyítja istentBalogh László Imre
 
Külföldiek véleménye a magyarokról
Külföldiek véleménye a magyarokrólKülföldiek véleménye a magyarokról
Külföldiek véleménye a magyarokrólBalogh László Imre
 
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.Balogh László Imre
 

Mehr von Balogh László Imre (20)

Trianon himnusz a zenéje letiltva
Trianon himnusz   a zenéje letiltvaTrianon himnusz   a zenéje letiltva
Trianon himnusz a zenéje letiltva
 
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
 
Tízparancsolat
TízparancsolatTízparancsolat
Tízparancsolat
 
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
 
Az ősközösség tantétele
Az ősközösség tantételeAz ősközösség tantétele
Az ősközösség tantétele
 
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírlevele
 
2011 itt az idő
2011   itt az idő2011   itt az idő
2011 itt az idő
 
Kínai fokhagyma
Kínai fokhagymaKínai fokhagyma
Kínai fokhagyma
 
Mondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnak
Mondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnakMondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnak
Mondjunk nemet a depressziónak, és igent az életimádatnak
 
Isten képére teremtettünk TU-BA 3.
Isten képére teremtettünk  TU-BA 3.Isten képére teremtettünk  TU-BA 3.
Isten képére teremtettünk TU-BA 3.
 
A Jin csapdája
A Jin csapdájaA Jin csapdája
A Jin csapdája
 
Mit ígérnek a vallások
Mit ígérnek a vallásokMit ígérnek a vallások
Mit ígérnek a vallások
 
A vízöntő tudománya bizonyítja istent
A vízöntő tudománya bizonyítja istentA vízöntő tudománya bizonyítja istent
A vízöntő tudománya bizonyítja istent
 
Almakúra
AlmakúraAlmakúra
Almakúra
 
Külföldiek véleménye a magyarokról
Külföldiek véleménye a magyarokrólKülföldiek véleménye a magyarokról
Külföldiek véleménye a magyarokról
 
A magyar házak mágikus ereje
A magyar házak mágikus erejeA magyar házak mágikus ereje
A magyar házak mágikus ereje
 
Szabad és akadályoztatott LÉT
Szabad és akadályoztatott LÉTSzabad és akadályoztatott LÉT
Szabad és akadályoztatott LÉT
 
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
 
A Polaritás Mérlege
A Polaritás MérlegeA Polaritás Mérlege
A Polaritás Mérlege
 
Rágalmak Gyurcsány úrról
Rágalmak Gyurcsány úrrólRágalmak Gyurcsány úrról
Rágalmak Gyurcsány úrról
 

Egy magyar tv néző levele a BBC kommentátorához

  • 1. Egy magyar TV nézı levele a BBC kommentátorához Ez a levél helyre teszi a nagy angol népet... Bravó!!! A következı levelet egy magyar tévénézı írta a BBC-nek. Nehezményezve az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátorának ténykedését. Nem is ez az érdekes. Inkább az, hogy milyen szórakoztató módon foglalja össze a magyarok történelmét: Kedves Uram! Ön május 21-én, szombaton este, a BBC televízió közvetítése alatt, az Eurovíziós Dalfesztivál pontozásakor ekként kommentálta a versenyben résztvevı NOX nevezető magyar együttest: „8 pont a cigányoknak, vagy 5 pont a cigányoknak”. Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy mi, magyarok, nem vagyunk cigányok és ezt most azonnal ki is kérem magamnak tizenöt millió nemzettársam nevében is. Úgy gondolom, egy újságíró legnagyobb hibái közé tartozik a tájékozatlanság, vagy a rosszindulat. Mivel nem tudom, Ön melyiket gyakorolta az említett szituációban, ezért néhány gondolatot megosztanék Önnel. A magyarok valóban a cigányokhoz és a jelenleg Európában élı nemzetek 90 %-ához hasonlóan Ázsiából származnak. Ám ez nem jogosítja fel Önt, hogy ilyen vérlázító szemétségeket mondjon. Nagy-Britanniában is élnek, a magyarországi cigányok számarányánál jóval magasabb százalékban afrikaiak, ázsiaiak (köztük cigányok!), még sem fogja nálunk senki sem az angolokat például leniggerezni. Legelıször is: jobb ha tılem tudja, hogy a gatyáját, a nadrágját is nekünk, magyaroknak köszönheti, amelyeket nap mint nap felvesz. Ugyanis ha a nadrágot és a fehérnemőt (sok minden más rendkívül praktikus, mai használati tárgyunkkal egyetemben, amely származását már nem tartjuk számon), elıbb átmenetileg a magyarok ısei, a hunok, majd pedig véglegesen a magyarok nem hozzák be kontinensünkre, Ön valószínőleg skót szoknyában járna be a stúdióba szerkeszteni. Ami végül is nem lenne különösebben baj (én is akarok már évek óta szerezni egyet), de jó tudomásul venni. Kecskedudán játszani mi is tudunk. Legalább olyan régen és legalább olyan ügyesen és szépen, mint Önök. Akár hiszi, akár nem. Annak is utána nézhet nyugodtan, milyen volt a kézmőves kultúránk olyan ezeregyszáz éve, amikor megjelentünk Európában. Össze is hasonlíthatja az ugyanilyen korú Brit-szigeteki leletekkel: nagyot fog csodálkozni az „ázsiai” szépérzék és a három éves kisgyerekek primitív ábrázolásmódját tükrözı nyugat- európai „kultúra” közti különbségen. 1
  • 2. Tudósokban, feltalálókban, zeneszerzıkben, mővészekben mi is eléggé jól el voltunk, el vagyunk eresztve: személy szerint én talán csak a jó öreg Will Shaxie-t irigylem egy kicsit Önöktıl, de ezzel sokan mások is vannak így. Katonának mindig is kiválóak voltunk és tengerésznek is simán megfelelnénk: tessen szíves lenni beütni a netes keresıjébe ezt a két szót: Miklós Horthy. Melózni is szerettünk és tudtunk mindig is. Úgyhogy csak ennyit egyelıre a civilizációs párhuzamokról. Nemzetünk ıstörténetébıl nekünk is vannak az Önökétıl talán jóval régebbi és legalább annyi valóságtartalommal bíró, de ugyanolyan szép és misztikus legendáink, mondáink, regéink, legalább akkora mennyiségben. Csak talán mi nem harsogjuk úgy tele vele a világot, ám ugyanúgy szeretjük ıket. (Példának okáért van egy mondánk egy László nevezető királyunkról, akit a Római Katolikus Egyház (jaj, tudom: az Önök államvallása, az anglikán, szívbıl nem kedveli ıket!) a szentjei közt tart számon. Aki egyszer fogta magát és a csatabárdjával széthasított egy hatalmas sziklát, amibıl víz fakadt és a katonái nem haltak szomjan. Egyszerő mezei csatabárd volt, nem egy Excalibur-varázskard. De szíve mélyen Ön is beláthatja, hogy ettıl bővészmutatványtól nemhogy Arthur királynak, de még a jó öreg Merlin Mesternek is leesett volna az álla.) Ha már királyoknál tartunk. Szeretném Önnel tudatni, hogy nem a Habsburgok voltak a magyarok egyedüli, elsı és utolsó királyai. Ezzel a megnevezéssel, hogy király (king) pontosan 1000-ben került a magyar trónra az elsı. (Szent) Istvánnak hívták, és annak a dinasztiának a tagja volt, amelyet Árpád háznak hívnak és amely (pfúj, már megint a piszkos pápisták!) hét, azaz 7 szentet adott eddig az Anyaszentegyháznak. 550 esztendeig uralkodtak a magyarok felett, ha a nıi ágat is beszámoljuk (Anjouk, Luxemburgiak, Jagellók, plusz Hunyadiak). Mindazonáltal, fejedelmeink már 1000-nél elıbb is regnáltak, akik tulajdonképpen királyok voltak. Viszont most Atillára, a világtörténelem talán legnagyobb uralkodójára nem térnék ki, de nekem elhiheti, van közünk hozzá. (Talán, az İ iránt érzett ısi gyökerő, genetikai kódolású nyugati irigység és győlölet csapódik le akként még a 21. században is, ahogy lecigányozza a magyarokat.) Mellékesen ennek az Árpád háznak (és a többi magyar dinasztiának is) volt egy csomó kitőnı uralkodója. Ttalán jóval nagyobb arányban mint Anglia, vagy bármelyik európai nagyhatalom uralkodóházaiban. İk is jártak például a Szentföldre kereszteskedni és nekik is általában rendcsinálással kellett kezdeni, amikor hazatértek. Aztán. Volt egy gyönyörő és gazdag országunk. Területileg kb. akkora mint Nagy-Britannia, ahol még a 15. században is cca annyian éltek, mint akkor az Ön hazájában. Pedig már ekkor túl voltunk az elsı magyar holokauszton, amelyet a mongol horda követett el ellenünk, kiirtva minden második akkor élt magyar embert. (Hogy most miért nincs nagy és gazdag országunk, annak kérem, nézzen saját maga utána: az I. világháború végénél kutakodjon, majd menjen a tükörhöz, és mint brit, köpje szembe magát!) Bizonyára, szerencsésebbek lettünk volna a történelmünkkel is, ha szigetország vagyunk. De sajnos nem vagyunk azok és itt, Európa keleti határán ez soha nem volt túlzottan kifizetıdı. Így ahelyett, hogy idióta trónviszálykodással, vagy a harmadik világ kirablásával töltögettük volna el az évszázadainkat, ezer évig szinte egyfolytában honvédı háborúkat vívtunk. 2
  • 3. Az említett mongol iszonyat után nem sokkal már az akkori világ következı szuperhatalmával viaskodtunk 300 esztendeig. Tudom, nem szerencsés a „mi lett volna, ha Önök vannak a mi helyünkben” kérdés feltevése. De tudja, van egy olyan érzésem, hogy olyan ország, hogy Anglia, már vagy ötszáz éve nem létezne. A lelki szemeimmel látom az Önök számtalan, gyönyörő, ódon várait, ahogy a török tüzérség mindössze félórás pergıtőzzel füstölgı kıhalommá változtatja át ıket. Ilyen elızmények után kerültünk a már említett Habsburgok „védıszárnyai” alá, akik hasonlóan gondolkodhattak rólunk mint Ön, mert csak ártottak nekünk. Persze pár száz év után ık sem bírtak velünk és névleg elismertek egyenrangúnak magukkal, és visszább is vettek a szemétkedésbıl. Úgyhogy egy kicsit már kezdtünk is testesedni, mint a fejlıdésben visszamaradt, éhezı kisgyerek, akinek végre jó sora lesz. Ekkor jött az I. világháború, amelyet egy sor, ugyanolyan mértékben szarházi nagyhatalom (köztük Anglia) robbantott ki és amelyet a Monarchián belül a magyar kormány a legvégsıkig ellenzett. (Kérem, menjen újra a tükörhöz...) A II. világháborúban, mivel a megmaradt Kis-Magyarország nem Anglia és Franciaország között, hanem a III. Birodalom és a Vörös Birodalom között feküdt (ráadásul ezek még puszipajtások is voltak '39 és '41 között), ezért nem az Önök szövetségesei lettünk és a bolsevistákból se kértünk (már ismertük ıket 1919-bol!). Viszont kis és meggyalázott országként rettenetesen ijedıssé váltunk, így a nagy és erıs Németország mellé álltunk. Németország ellenségeit (köztük Önöket) azonban nem győlöltük, nem akartunk ártani nekik. Sıt még több tízezer lengyelt is megmentettünk a náciktól (szeretnek is a lengyelek bennünket). Mellesleg, az 1944-es németek általi megszállásunkig az Önök országa és Svédország mellett a miénk volt az európai zsidóság egyetlen mentsvára Európában. Közben, noha egyetlen puskalövést sem adtunk le brit állampolgárokra, Önök gátlástalanul idejöttek a rohadt bombázóikkal, több tízezer magyar ártatlan civil életét kioltani. (Mellesleg nem adtuk a bırünket olcsón: a Magyar Királyi Légierı és a légvédelmünk 1944-45-ben több mint 400 angol és amerikai bombázót amortizált le jóval jótállása lejárta elıtt, gondolom, többek között ezért is vagyunk cigányok.) Ez azonban még semmi sem volt ahhoz képest, ahogy - a mindig is nyugati értékrenddel bíró Magyarországot - az Önök Churchillje néhány üveg orosz vodkáért és kaviárért cserébe eladott bennünket Sztálinnak és a bolsevizmusnak Jaltában. (Embert barátjáról ismerni meg, ez Önökre is vonatkozik.) Talán ennyi történelem egyszerre elég lesz Önnek, a kommunizmus és korszakának bemutatása nagyon hosszadalmas lenne, ráadásul azt érezni kell a saját bırön, hogy milyen kellemes. (Ön soha nem élt diktatúrában, igaz?) Így csak annyit még, hogy a legutóbbi hatvan évben még ráadásul, szinte állandóan gazemberek, kóklerek és idióták vezetnek bennünket, de ezért mondjuk mi is felelısek vagyunk. Nos, kedves Mr. Wogan! Látja, ezért vagyunk mi ilyen szegények, szerencsétlenek és lealázottak. Ezért lehet belénk rúgni még egyet, ahogy cigányoknak neveznek bennünket. 3
  • 4. De visszatérve az Eurovízióhoz. Azért a NOX-os „cigánylány” helyes csajszi volt, nem igaz? Kicsit verte a díszes mezınyt! Még az izraeli „bombázót” is. (Jujj, mit nem mondok!) Simán befért volna - anno - még a Spice Girlsbe is, és még egy kicsit dobott is volna rajtuk, igaz? Ha nem hallott volna még róla, itt Magyarországon van ám szép lány bıven, az emberek pedig végtelen jámborak és barátságosak. Jöjjön el egyszer! Majd megtapasztalja a közmondásos magyar vendégszeretetet és jókat ehet-ihat is majd nálunk (nekünk ugyanis van konyhai kultúránk: az ételeink ehetıek és határozottan finomak, az italainkat pedig nem rozsból, krumpliból, cukornádból és egyéb szarságokból fızzük, hanem édes gyümölcsökbıl. Sıt, sört is megtanultunk fızni. Ha pedig a bort kedveli, hát abból eleve magasan jobbak vagyunk.) Itt, Magyarországon pedig az amerikai hülye „kaukázusi típusú” embereket fog látni: nem tehetünk róla, arról a környékrıl származunk. Nem lehet mindenki hórihorgas, csámpás, vörös hajú, lófejő, szeplıs és csúnya, és hál' Istennek, mi fél óra napozástól nem kapunk bırrákot. Kérem, gondolkodjon el ezeken a dolgokon, mielıtt még egyszer ilyen ostobaságokat mond. Fıleg, ha azt egyenes adásban teszi. Ha pedig győlöl bennünket, hát az legyen élete legnagyobb orgazmusa. 4