1. Csapó Endre
Éveleji látóhatár
Megjelent a Magyar Élet 2014. január 23-i számában
Nem lehet úgy előre tekinteni, hogy ne vegyük számba a
múltat. A közelit éppúgy, mint a távolit. 1100 év írott
történelem és többezer évre visszatekintő legendák népeként a
magyar gondolkodók menekülni sem tudnának valamilyen
történelemtávlatú szemlélettől. Március 15-én
másfélévszázados, augusztus 20-án ezeréves, október 23-án
félévszázados visszatekintésre készteti az ünnepi alkalom az
egész nemzetet. Ez már kollektív emlékezet, és ez még nem
minden. 2014 januárjában óhatatlanul eszébe jut minden
magyarnak egy másik 14-es számmal végződő évszám, főként
amiatt, hogy az ami ma száz évvel ezelőtt elkezdődött,
beleszólt minden ma élő magyar sorsába is. Minden családban
volt egy vagy több áldozata annak a történelmi viharnak, ami
száz évvel ezelőtt kezdődött. Az első világháború
állóharcainak, tömeges rohamtámadásoknak áldozatai, a
Magyar Királyság összeomlása, a kommün, a kitelepítések,
menekültek százezrei, a második világháborúban
megismétlődő veszteségek, elhurcolások, újabb menekülések,
magyarüldözés, szovjetorosz megszállás, kommunizmus,
megtorlás 1956 miatt, a hosszú egypártdiktatúra
nemzetrombolása... mindez egyazon, egyetlen forrásból
kiömlő folyamat, ami most száz éves, aminek fogságából jó
lenne már kiszabadulni.
Visszatekintünk a mögöttünk hagyott negyed évszázadra is,
annak minden pozitív és negatív részletére, de annak
legutóbbi, közel négy évére is, amelyben számos olyan
esemény történt, számos olyan fejlemény jelent meg a
megvalósulás igényével, ami okot ad a reménykedésre.
Pontosan abban kellene reménykednünk, hogy abból a
1

2. tragédiasorozatból, ami 1914-ben rázúdult Európára, végre
megindul valamilyen kilábalás. Ilyenre Magyarországon nagy
előrelépés volt a nemzeti kormány közel négy éves
kormányzásának a sikere, mi több, sikereinek sorozata.
A siker lényege két szóval kifejezve: a baloldal megbukott.
Ebben az évben számos európai országban lesznek
választások, és azok eredményeinek függvényében remélhető
változás az Európai Unióban is. Amiben reménykedünk, az
még nem fordulat lesz, de ha megszűnik az Európai Unióban
a baloldal ma még nyomasztó többsége, akkor megindulhat az
a változás, ami a központi, tekintélyelvű EU szuperállam felé
haladást megállítja, és út nyílik a nemzetek uniója részére.
A világ nagyhatalmi rendje
A világ mai rendjét a nagyhatalmak hozták létre. Nem szabad
elkerülni a nagyhatalmi politika kritikáját és felelőssége
kérdését. A XIX. század közel egészének viszonylag békében
eltelte után egy mindent fölforgató háborús évszázad
következett.
Az első világháború minden nagyhatalma háborús
megoldástól remélte terjeszkedő tervei érvényesülését. Erre az
időre érett meg a technikai civilizáció arra a pontra, amikor a
nagyhatalmak felismerték, hogy fejlett és terjeszkedő iparuk
részére egyre több terület meghódítása válik szükségessé,
majd a háború során, amikor a hadigépezet egyszerre nagy
mennyiségben igényelte a mindaddig alig használt ásványolaj
üzemanyagot, értékelődött fel ennek a kincsnek a birtoklása,
lelőhelyeinek megszerzése. Ennek nyomán új cél
fogalmazódott meg a nagyhatalmak politikájában, új háborúk,
új foglalások indultak, de ezekben már nem vett rész Európa
egésze, csak a győztes Britannia és Franciaország.
Új értelmet kapott a tengerhajózó nagyhatalmak politikája,
amelyek közt az Amerikai Egyesült Államok, mint az első
2

3. világháború egyetlen valódi (és nem hadirokkant) győztese, a
világhatalmi színtéren háborús kimerültségtől háttérbe szoruló
szövetségeseit is maga mögé utasítva, megkezdte azok
gyarmati világának felszámolását. Ehhez jó társként szegült
melléje (vagy kapott meghívást) a Szovjetunió. Hangsúlyozott
figyelmet érdemel annak megállapítása, hogy Európa, vezető
világpolitikai szerepéből nem a második világháborúban,
hanem már az elsőben kiesett, amit csak egy összeurópai
összefogással lehetett volna visszaszerezni. Ilyen célú béke
helyett a gyűlölet békéjét hozták létre, ami állandósította a
győztesekre/vesztesekre felosztást, a háborúnak gazdasági
folytatását, illetve a vesztesek részére egyetlen lehetőséget
hagyva, kitörést a gazdasági internálótáborból. Ennek sikere
veszélyeztette a nemzetközi pénzvilág monopóliumát.
Másszóval, a versaillesi békemű fenntartása a győztesek
számára csak olyan megoldást követelt meg, amiből a vesztes
fél soha nem fog tudni kiszabadulni. Ezt a célt elérték a
második világháborúval és annak nyomán Európának az US–
USSR katonai és politikai megszállásával.
Európa tragédiáját tehát a száz évvel ezelőtt kitört háború
indította el, amitől a kontinens tengeri hatalmai Európa fölötti
ellenőrzésük fenntartását remélték, a felerősödő KözépEurópa ellenében.
Az első világháború még országok háborúja volt, minden
további háború a mai globális világhatalom kiépítésének egyegy epizódjaként zajlott le. Belértve természetesen a második
világháborút is. Míg az elsőbe az Egyesült Államok csak a
végén kapcsolódott be, a másodikban már nem volt kétség
aziránt, hogy beavatkozik a kellő időben. A Németország
elleni újabb háborúnak már nemcsak gazdasági okai voltak,
hanem ideológiai okai is. Nem a nácizmus fajelméleti
tételeinek veszélyessége (ami csak a háború utolsó
szakaszában fordult a zsidó holokausztba), hanem a nemzeti
3

4. gazdálkodás világra szóló sikere és függetlensége keltette fel
az ellenzést a nemzetközi pénzvilágban Németországgal
szemben.
A történetírás szemérmesen hallgat a bankárok szerepéről,
pedig tudott dolog, hogy a háborúhoz pénz kell. Nagy pénz. A
bankárok szeretik a háborút, az uralkodók csak velük
egyetértésben háborúzhatnak.
Ugyancsak 100 éve, 1913. december 23-án jött létre egy
rendkívül különös és nagyjelentőségű törvény az Egyesült
Államokban, ami által a gyakorlatban megszűnt egy
sarkalatos elv, az állam pénzkibocsátó joga – az amerikai
központi bank magánkézre került. Nem történt ez feltűnően, a
kongresszus létrehozta a Federal Reserve Bankot, ami –
függetlensége indokolásával – nem felelős a létrehozójának, a
Kongresszusnak. Következésképpen nem felelős senkinek.
Szép mese a függetlenség, de olyan, hogy mindenkitől létező
függetlenség, olyan nincs. Itt kapott hatalmi legitimációt a bankvilág,
és annak nemzetközisége is.
A Federal Reserve Bank, vagy ahogy rövidítve írják, a Fed, már száz esztendeje
finanszírozza az Egyesült Államok hatalmas kiadásait, háborúira és a világelső hatalom
szerepére szükséges hadászati felkészültség kiadásait. Mindezt hitelezőként nyújtja az
amerikai állam részére. Kamatozó kölcsönként természetesen. Az állam örökös és egyre
növekvő adósság terhével végzi a munkáját. Így válik az állam a bankvilág adófizetőjévé.
Wright Patman, az amerikai képviselőház banki és
pénzügyi albizottságának elnöke 1964-ben a következőképpen
vélekedett: „Az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két
kormánya van. Az egyik az alkotmányos előírások szerint jön
létre, a másik kormány a független, ellenőrizetlen és
tevékenységét nem egyeztető Fed, amely a pénz feletti
hatalmat gyakorolja, noha ez a hatalom a kongresszust illeti
meg az alkotmány előírásai szerint.” A Kennedygyilkosságnak is éppen 50-ik évfordulója volt múlt
novemberben, akiről ismeretes, hogy nagy igyekezettel állt
neki a pénzhatalom korlátozásának.
4

5. A pénzhatalom számára megfelelő politikai filozófia a
liberalizmus, ami annyira pragmatikus jó talaj, hogy abból
mindenféle baloldali ideológia, párt, mozgalom kibújt a
magjából, és az utóbbi két évszázadban keleten is, nyugaton is
terebélyes fává növekedett.
A háborúkban minden ország eladósodott, és nehogy saját
lábára álljon (mint tette anno Olaszország majd Németország),
folyamatosan hitelre szorul. Közgazdasági gondolkodással: az
ország gazdaságában működő tőke nem a vállalkozóé, hanem
olyan banki hitelkeret, amihez a rá érdemesek jutnak hozzá,
gyakran változó kamatfizetés ellenében. A tőke tulajdonosa
természetesen ellenőrzést gyakorol a felhasználó vállalkozó
vagy állam felett. Állam esetében az ország gazdasági élete
kerül ellenőrzés alá.
De nemcsak a gazdasági életbe, hanem az ország politikai életébe is behatol a nemzetközi
tőke az általa pénzelt politikai pártok kormányhatalomra juttatása által. Ezek a baloldali
pártok, ellentétben a nemzeti elkötelezettségű pártokkal, nagy támogatást kapnak az
amerikai politikai- és médiaköröktől, és nem képzelhető olyan budapesti amerikai
nagykövet(asszony), aki nem nyilatkozik meg ilyen értekemben.
*
Magyarország, mint Európa egyik alapító országa, keresi az
érdemei szerint megillető helyét Európában, azonban az a
keret, amit az Európai Unió jelenleg nyújt számára nem felel
meg, mert az Európát egyesítő jelenlegi politikai képlet eltér
mindazon morális és kulturális alapoktól, amelyek ezt a
földrészt kialakították abban az időben, amikor a
népvándorlások utolsó eseményeként a magyarok
megérkeztek, és tartós államot alapítottak. Európa – jóllehet a
Római Birodalom összeomlása óta nem jutott el valamilyen
politikai szövetségi egységre –, az emberi civilizáció
folyamatos fejlődésének színtere volt. Itt soha nem állt meg a
történelem, itt eszmék és ideológiák teremtek és csaptak
össze, ennek surlódása csiszolta – még a kereszténységen
belül is – az elfogadható emberi, társadalmi, nemzetközi
5

6. viselkedés normáit olyan meghatározó képletbe, amiben
uralkodók, országok, nemzetek éltek és fejlődtek –
torzsalkodások ellenére is – az adott lehetőségekkel. Ezt
borították fel a francia forradalom világátalakító
ideológiagyártó lázadói, ellenségei minden addigi rendnek. Az
út, amit Európa népei azóta megtettek nem vezetett el
elfogadható állapotba.
Természetes törekvés lenne, hogy Európa egységes keretben lépjen újra a világ hatalmi
térségére, amihez politikai és gazdasági önállósága visszaállítására lenne szükség.
Pontosabban az amerikai gyámság alóli felszabadulásra. Még pontosabban az európai
érdeket felvállaló Európai Unióra. Mindezek előfeltétele, megszabadulni a száz évvel ezelőtt
elindult gyűlöletvilágtól, annak például a ma is élő termékétől a nemzetiségek idegen
szuverenitás alá vetésétől. Olyan Európától várható el ez, amelyben az állam nem teheti
feladatává a határain belüli asszimilációt, ellenkezőleg meg kell adjon minden autonómiát
igény szerint.
Áder János köztársasági elnök ezt így fejezte ki újévi köszöntőjében: „Történelmünk
2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát!“
6

7. viselkedés normáit olyan meghatározó képletbe, amiben
uralkodók, országok, nemzetek éltek és fejlődtek –
torzsalkodások ellenére is – az adott lehetőségekkel. Ezt
borították fel a francia forradalom világátalakító
ideológiagyártó lázadói, ellenségei minden addigi rendnek. Az
út, amit Európa népei azóta megtettek nem vezetett el
elfogadható állapotba.
Természetes törekvés lenne, hogy Európa egységes keretben lépjen újra a világ hatalmi
térségére, amihez politikai és gazdasági önállósága visszaállítására lenne szükség.
Pontosabban az amerikai gyámság alóli felszabadulásra. Még pontosabban az európai
érdeket felvállaló Európai Unióra. Mindezek előfeltétele, megszabadulni a száz évvel ezelőtt
elindult gyűlöletvilágtól, annak például a ma is élő termékétől a nemzetiségek idegen
szuverenitás alá vetésétől. Olyan Európától várható el ez, amelyben az állam nem teheti
feladatává a határain belüli asszimilációt, ellenkezőleg meg kell adjon minden autonómiát
igény szerint.
Áder János köztársasági elnök ezt így fejezte ki újévi köszöntőjében: „Történelmünk
2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát!“
6