1. A probléma ott kezdődik, hogy mit tartunk valóságnak, de leginkább ott, hogy mit élünk meg
valóságnak: az igazi valóság, a látható és láthatatlan együtt. A nyelvében él a nemzet, csak a
látható valóságra utal, a látható megtartó erejére, és nem veszi tudomásul, a láthatatlan
valóságot, ahonnan minden külső formát éltető energiák származnak. A nemzetet nem nyelve
élteti, hanem lelkének belső energiái, ezek az energiák éltetik a nyelvet is.
A székelység és a magyarság nyelvi azonossága, az csak a külső formai azonosság, de ahol a
valóság, csak a konkrétat jelenti, ott ez teljes azonosságként jelentkezik. De akik a valóságot,
kettős formájában élik meg, láthatónak és láthatatlannak, azok belülről érzik, hogy a székelység
esetében, a magyar nyelv mögött, valami megfogalmazhatatlanul más van.
A fél valóság, a konkrét emberei, akik magukat is csak konkrétnak élik meg, tehát emberségüket
is csak félnek, azok nem tudják, hogy a nemzeti identitás nem a konkrétban van, hanem a
láthatatlanban, a konkrét annak csak kifejeződése. Az igazi nemzeti identitás láthatatlan, ez azt
jelenti, hogy az igazi nemzeti identitás esetében belülről vagyunk meghatározva, amikor ennek
élménye, elhal, akkor a nemzeti identitás kívülről meghatározott lesz, - mint egy halott kéreggel
fogják védeni vele a nemzetet, de teljesen hiába, mer a külsőt éltető szellemi energiák, a lélek
már elhaltak.
A politikai jobboldal, szélsőjobb problémája, hogy a nemzet csak nézetek kérdése, pusztán csak az
egyoldalúan megélt konkrét valóság kérdése, annak helyessége a probléma, ahol meg csak a
konkrétban létező helyesség a fő probléma ott soha nincsen nyugalom csak vita, - és abból
kifolyólag anyázás.
A nemzeti igazi problémája, nem nézeti kérdés, hanem a megélt valóság kérdése, hogy az ember
önmagát minek éli meg, láthatónak és láthatatlannak együtt, a valóság teljességeként, vagy csak
fél valóságként, konkrétként, mert a valóság csak akkor valóság, ha megéljük, és ezt csak emberi
létünkben annak teljességeként tudjuk megélni, láthatónak és láthatatlannak együtt.
Ha emberi létünket tejességként éljük meg, a látható világ és a láthatatlan világ együtteseként,
akkor a világlátásunk megváltozik, akkor azt látjuk, hogy nem a konkréton múlnak a dolgok,
hanem, ami mögötte van, a Láthatatlanon, és annak folyamatain. Ekkor azt látjuk, hogy
identitásunkat nem a konkrét adja, hanem a belső Láthatatlan, melynek a konkrét csak
kifejeződése.
Az így megélt valóság teljesen másként láttatja a nemzeti identitást is, ahol már nem a külső
formák döntik el a nemzeti identitást, nem azok határozzák meg, hanem a mögötte lévő
láthatatlan szellem. A nemzeti identitást ott féltik, ahol már csak halott, külső kéreg a nemzet, a
belső láthatatlan szellem nélkül. Ahol meg szellem az identitás, ott nem félnek a formai
változásoktól, a nemzeti kultúra esetében, mert élik, érzik, hogy épp az élő szellem következménye
a nemzeti kultúra időközönkénti képi változásai. Aki meg a kultúra képeit, önön lelkének
képeiként éli meg, az nem fél, hogy meghamisítják, elveszik. Aki meg a kultúrát, mint belső képi,
szellemi identitást éli meg közvetlenül, annak nincsenek olyan problémái, mint az ezzel
kapcsolatos helyes vagy helytelen nézetek, mert tudja, hogy ezek a problémák csak olyanoknál
gondok, kik magukat csak egyoldalú valóságként élik meg, konkrétnak. A közvetlenül megélt
esetében, nem létezik olyan, hogy helyes vagy helytelen, ez csak az egyoldalúság következménye,
ebben az esetben az van, hogy megélt vagy nem megélt. A nemzeti identitás, nem nézeti helyesség
kérdése, mint ahogy a szélsőjobb látja, hanem az, hogy a nemzeti lét, belső közvetlen valóságként
meg élt vagy nem megélt.
Ha megéljük magunkat, a valóság kettősségének, akkor saját tapasztalattá válik, hogy nem a
külső forma a megtartó, hanem a belső láthatatlan világunk szellemi, lelki energiái.

2. Széchenyi, az egyoldalúan konkrét, racionális ember, ki nem a teljes valóságot élte meg, tudott
olyat mondani, hogy nyelvében él a nemzet, tehát a pusztán külső konkrét valóságban. Szerintem
Széchenyi nem méltó a tiszteletre, mert egyoldalúan, betegesen egyoldalú valóságképet mutatott a
nemzetnek, csak a külső valóságit. Az a nagy magyar, ki ember voltát, a két valóság együttesének
éli meg.
A Széchenyi féle valóság kép, a pusztán csak külsőben alkotó emberé, meghamisítja
valóságélményünket, valóságlátásunkat és így nem tapasztaljuk meg azt a valóságot, mely
feltárja, hogy a nemzet igazi élete a Láthatatlan belsőnkben folyik, a nemzet energiái, mik
belsőnkben vannak, azok a megtartók és nem a külső forma, hogy az identitásunk belsőnkben
van, mint valami isten országa, és nem a halott külsőben.
A külső identitás elvesztésének félelme, akkor van, mikor már a belsőt rég elveszítettük. Az
osztrákokat vádoljuk, hogy meghamisították történelem szemléletünket és ezzel nemzeti
identitásunkat, hogy ezt meg tudták tenni, az azért van, mert már az előtt elveszítettünk valamit,
lelkünk élő képeivel való kapcsolatot. Ahol már valami nézet kérdése, ott a nemzetnek már rég
elveszett a belső szellemi, képi identitása.
A nemzet lelkének képeiben él, a nyelv, annak csak gyenge közvetítője. Lelkének képeit, meg a
lélek energiái éltetik, - a lélek az energiáit önmagából nyeri, a csend révén. Így a nemzeti
identitás megőrzője, megújítója a csend, - lásd a zsidók pusztai vándorlását, mint nemzeti
reformot a puszta csendjében, ősi archetípus, mit nem értünk, nem élünk, ez a gazdag kép,
minden zsidó volta ellenére többet segíthetne a magyarság nemzeti reformjában, mint a
szélsőjobb, Jobbik nemzet féltése a zsidóktól.
Szerintem, a székelységet, a Hargita hegy csendje tudná megújítani, szellemileg, lelkileg, az által,
hogy a valóság teljességét tapasztalnánk meg. A nemzeti identitás a valóság teljességéhez kötött,
annak személyes élményéhez, a látható és láthatatlan valósághoz együtt. Az olyan problémák,
mint az autonómia, kettős állampolgárság, melyet Orbán újra elővett, pusztán csak illúzió
keltésre jók, azt az érzés keltik, hogy majd ha ez meg amaz lesz, az megvéd bennünket, holott
bennünket, csak a lelkünk, energiákkal telített képei védenek meg, a valóság kettősségének
élménye, a teljes valóság.
Csak a teljes valóság megélése révén, tudatosíthatjuk, hogy a történelem folyamán, milyen lelki
sérüléseket szenvedett a magyarság, mert a magyarságnak, súlyos, belső, lelki identitászavarai
vannak, melyeket sámán technikákkal nem lehet megoldani, hanem a valóság teljességének
megélésével.
Nemzeti létünk, nem valamelyik politikai oldalon van, vagyis annak megoldása, hanem a valóság
teljességének megélésében gyökerezik, hogy képesek vagyunk-e, önmagunkat látható és
láthatatlan valóságként együtt megélni, hogy identitásunk, emberi és nemzeti, a láthatatlanban
van, a látható a belsőben megéltnek pusztán kifejeződése, itt kezdődik a nemzet és nem az Árpád-
sávos zászló lobogtatásában, ami inkább nemzeti pótcselekvés, az elveszített belső szellemi
identitás kompenzálására van.
A magyarságunkat, székelységünket, nem a zászlókban hordozzuk, hanem lelkünkben, mint egy
láthatatlan valóságként, melyet nem a terek zajos nemzeti megnyilvánulásai éltetnek, hanem épp
a fordítottja, a csend. A nemzetet a csend élteti, az a valóság, melyet a csendben megélünk,
önmagunkban, - a nyelv, ennek csak nagyon gyenge közvetítője.
A székely nemzeti anarchizmus szerint, a nemzeti létet önmagunkban hordozzuk, Isten

3. országához hasonlóan, azt hiszem ez az újszövetségi kép nagyon jó a szellemi, lelki nemzeti lét
kifejezésére, és nem annyira a zászlókban. Szerintünk a nemzeti lét, a nemzeti identitás alapja,
nem valami nézet a nemzetről, vagy annak összessége, hanem a közvetlenül, önmagunkban
megélt valóság, teljessége, ha megéled a valóságot közvetlenül, van emberi és nemzeti identitásod,
ha nem akkor nincsen, - a nemzet nem nézet, nem tudat, hanem megélt valóság, a Látható és
Láthatatlan valóság élménye, a tudat, csak ennek kifejeződése.
Nagy Attila Puli