1. Szép volt a játékosok piros fehér zöld meze, a magyar-svéd meccsen, de ezzel ki is merült, amit a
stadionban szépnek lehetett látni.
A magyar játékosok játéka azt mutatta, hogy végül is nem tudják, hogyan kell eljutni az ellenfél
kapujáig. Még szerencse, hogy tudták, hogy merre van a kapu és nem tévesztették össze a
sajátjukéval. Nem látszott, a játékosok játékán, hogy van egy konkrét elképzelés, hogy hogyan
kellene veszélyeztetni, legalább, a svéd kaput.
Ha már nem volt egy előzetes elképzelés a játékot illetően, akkor valami fantáziát kellet volna
belevinni a játékba, legalább egy fantázia játékot kellett volna produkáljanak, de sajnos az sem
volt, csak kétségbeesett erőlködés.
Már régebb, azt írtam a székely autonómia harc kapcsán, hogy egyéb nem kell hozza, csak
fantázia és nem is annyira előre kidolgozott elméletek kellenek. De ez, ahogy akkor
megállapítottam, hiányzik az autonómia harcból. De csak abból?
Nemzeti létünkből hiányzik a fantázia, a lélek gondolati teremtő aktusaként, ahol a lélek teremtő
energiái jutnak szóhoz, pedig egy nemzet jövője fantáziájában van. Jó ideje csak téblábolunk a
Kárpát-medencében, se jövő fantáziánk, se egy előzetes jövőelképzelésünk nincsen, hogy mit is
akarunk Kárpátia hazánkban.
A meccs, sajnos, tükrözte a nemzet állapotát.
Nagy Attila Puli