SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 2
1
Impresszum:
Kiadja: Jobbik Magyarországért Mozgalom, 1113 Budapest, Villányi út 20/A
Kapcsolat: 06 70 379 9701, jobbik@jobbik.hu, www.jobbik.hu
Felelős szerkesztő: Pál Gábor, szerkesztő: Dobos Zoltán, művészeti vezető: Laboncz Edina
Ingyenes kiadvány, kereskedelmi forgalomba nem hozható!
A Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti beszámolója
2013. 21. hét
JOBBIK hírlevél
Már digitálisan is: www.dimag.hu
Hetente az újságárusoknál
Szilágyi György, a Jobbik képviselője szerint
a trafiktörvény módosításának szavazásakor
újra bebizonyosodott, a Fidesz arcátlansága
nem ismer határokat. A honatya emlékeztet:
először szétosztottak baráti körüknek egy
ötszázmilliárdos piacot, majd a szavazóktól
kapott kétharmadukat felhasználva két és fél-
szeresére emelték annak garantált nyereségét.
Az Orbán-kabinet tehát ugyanúgy, ahogyan
a szocialista kormányok, trükkök százait
alkalmazza, hogy saját köreit juttassa jól jö-
vedelmező piacokhoz a magyar állampolgá-
rok kárára, és teszi ezt egyre gátlástalanabb
módon – fogalmaz Szilágyi. A dohánypiac
újraosztásakor – hasonlóan a földpályáza-
tok és a közbeszerzések esetében – nem szá-
mított a kormánynak sem a megélhetésüket
elvesztő kisvállalkozók, sem a felháborodott
állampolgárok véleménye, sem az ellenzék
figyelmeztető szava, egy számított csupán:
„Csak a Fidesz!” Egyértelművé vált, hogy a
Gyurcsány-, a Bajnai- és az Orbán-kormány
között kizárólag annyi a különbség, hogy a
bankárkormányt felváltotta az offshore- és
trafikmutyikormány.
A trafikpályázatok kapcsán a szekszárdi eset
nyilvánosságra kerülésekor a Jobbik feljelen-
tést tett hivatali visszaélés gyanújával, mely
A Fidesz pofátlansága határtalan
ügyben bízunk a nyomozó hatóság hatékony és
az igazság kiderítésére törekvő munkájában. A
dohánypiac újraosztása körüli botrányos eljárás
– amit méltán nevezhetünk a Fidesz Tocsik-
ügyének – nem maradhat következmények nél-
kül! – áll a radikális képviselő közleményében.
A Jobbik továbbra is követeli, hogy a trafiktör-
vény ne lépjen hatályba, mert azáltal tízezrek
veszítenék el megélhetésüket, ez pedig ma, ami-
kor a munkahelyek nem létrejönnek, hanem
sorra szűnnek meg, elfogadhatatlan.
Nyújtson valódi megoldást
a magáncsőd intézménye!
A Jobbik szerint legalább olyan fokú csődvéde-
lem járna a magyar családoknak, mint amilyen
a cégeknek és azok ügyvezetőinek – mondta Z.
Kárpát Dániel.
A kormány által már tárgyalt új javaslat a nem-
zeti párt szerint sok pontjában életszerűtlen és
„erősen eltúlzott” így nem érintené a rászorul-
tak széles tömegét. Az alapkoncepcióval alap-
vetően egyetértünk, ám problémának tartjuk,
hogy bármilyen kirendelt csődgondnok bele-
szóljon a családok kasszájának elosztásába. Azt
is életszerűtlennek tartjuk, hogy bárki beleszól-
hasson például abba: adják el azt az autót, ami-
vel a gyereket viszik iskolába, vagy foglalkozás-
ra – mondta a politikus.
A Jobbik azt szeretné, ha egy jogvégzett szak-
értő közvetítene ingyenesen a bankokkal szem-
ben a családok terheinek újratárgyalásában,
illetve futamidő-hosszabbítást kezdeményez-
hetne.
A kirendelt biztostól is azt várnánk el, hogy a
munkaerő-piaci és az átképzési lehetőségekkel
ismertesse meg az érintett család tagjait, hiszen
az elszegényedés nagyon sokszor együtt jár az-
zal, hogy vagy az egyik, vagy mindkét szülő
elveszíti a munkahelyét. A cél az, hogy ez a
biztos segítsen visszahozni a munka világába
a lehető legtöbb embert – mondta Z. Kárpát
Dániel.
A csődvédelemnek emellett legfeljebb 5 évig
lenne szabad tartania, mert ennél hosszabb idő
esetén rossz hatással lehetne a családok életére
– zárta szavait a Jobbik szakpolitikusa.
2 3
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy azonnal
vonja vissza az új földtörvényjavaslatot, amely
szerintük még a múlt ősszel benyújtott ere-
deti javaslathoz képest is visszalépést jelent –
mondta Magyar Zoltán.
A jobbikos politikus emlékeztetett: a mező- és
erdőgazdasági földek forgalmáról szóló tör-
vényjavaslat általános vitáját még tavaly ősszel
folytatta le az Országgyűlés, majd a kormány-
pártok „hét hónapig pihentették” az előter-
Azonnal vonják vissza az új földtörvényt!
jesztést, amelynek új változatát múlt hét szerdán
kezdte tárgyalni a mezőgazdasági bizottság.
Magyar Zoltán szerint az új szöveg csak súlyos-
bította az előző javaslatban is meglévő problémá-
kat. Példaként említette, hogy az új javaslat az
eddigi 300 hektárról 1200 hektárra emeli az egy
magánszemély által maximálisan hasznosítható
földterület nagyságát, ugyanezt pedig társaságok
esetében 1200-ról 1800 hektárra növeli. Továb-
bá ugyanolyan jogokat ad 30 európai ország 500
millió lakosának a magyarországi földszerzésre,
mint a magyar állampolgároknak.
A Jobbik szerint ennek a javaslatnak az elfoga-
dása esetén Magyarország elindulna a dél-ame-
rikai úton, ahol a tőkés társaságok felvásárolják
az országokat szociális és társadalmi szempon-
tok figyelmen kívül hagyásával. Magyar Zoltán
szerint felháborító, hogy a kormány „nem csak
asszisztál, hanem támogatja” a tőkés társaságok
térnyerését Magyarországon.
A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a tan-
könyvellátás rendszerének átalakítása miatt
emelkedni fognak a tankönyvek árai. Az új
szabályozással ugyanis a Fidesz először mono-
polhelyzetbe hozta a terjesztésben a Könyvtár-
ellátót, majd a terjesztés árrését a nem kis pél-
dányszámú tankönyvek esetében 20 százalékra
emelte, amely komoly áremelkedéshez vezet
– hívja fel a figyelmet Farkas Gergely, a Jobbik
képviselője.
Mindez kiváló példa arra, hogyan is működik a
fideszes mutyi: először beszűkíti a terjesztők kö-
rét, majd megemelik a biztos hasznot jelentő ár-
rést, ahogy az a trafikmutyi esetében is történt.
Mindeközben soha nem látott káosz uralkodik
az új rendszer miatt a tankönyvellátás területén,
amely már az őszi iskolakezdést veszélyezteti, hi-
szen az sem garantált, hogy időben eljut minden
gyerekhez a szükséges tankönyv. Mindenki szá-
mára nyilvánvaló, hogy az őszi tanévkezdés év-
ről évre egyre több család számára jelent komoly
anyagi nehézséget, amelyet tovább súlyosbít ez
az áremelkedés – áll a képviselő közleményé-
ben.
Tekintettel az iskoláskorú gyermeket nevelő
családok támogatásának szükségességére, a
nemzeti ellenzék benyújtott egy határozati ja-
vaslatot, amelyben kezdeményezzük az indoko-
latlanul magas árrés 7 százalékra csökkentését
és ezzel párhuzamosan a tankönyvek árának
13 százalékos mérséklését. A Jobbik felszólítja a
kormánypártokat, hogy támogassák a javaslatot
a magyar családok iskolakezdéssel kapcsolatos
terheinek csökkentése érdekében – zárul a radi-
kális erő közleménye.
Trafikmutyi-eljárás
a drága tankönyveknél is
Átgondolatlan rezsicsökkentés:
a Jobbiknak ismét igaza lett
A Jobbik már hetekkel ezelőtt felhívta a Fidesz-
kormány figyelmét, hogy a rezsicsökkentést
nem szabályozták kellőképpen, így a szolgál-
tatók a minőségen, karbantartáson, valamint
a munkavállalóikon és beszállítóikon fognak
spórolni – áll Bertha Szilvia országgyűlési kép-
viselő közleményében. A honanya írásbeli kér-
désére Németh Lászlóné miniszter asszony ak-
kor azt válaszolta, hogy ettől ők nem tartanak.
Bertha felhívja a figyelmet: az egyik legna-
gyobb áramszolgáltató most mintegy 220 fős
létszámleépítést jelentett be, a beszállítók pe-
dig sorra panaszkodnak a visszamondott alvál-
lalkozói munkák és a közüzemi szolgáltatók-
nál drasztikusan csökkent karbantartási igény
miatt.
Íme, az újabb bizonyíték, hogy a Jobbik már
korábban is jól látta a reális veszélyeket, a
Fidesz pedig kétharmados gőgjétől elvakulva
megint felelőtlenül nem hallgatott a jóindulatú
figyelmeztetésre. Ennek tragikus eredményei is-
mét elvesztett munkahelyek és megélhetés nél-
kül maradó családok lesznek – fogalmaz a kép-
viselő asszony.
A Jobbik nyomatékosan felszólítja a Fideszt,
biztosítsa a jövőre vonatkozóan, hogy a rezsi-
csökkentésnek se munkahelyek, se a szolgáltatás
minősége ne lássa kárát! – zárul Bertha Szilvia
közleménye.
A súlyos megszorítások, a magánnyugdíj-pénz-
tári megtakarítások államosítása ellenére is nőtt
az államadósság, ami egyértelmű kudarc az EU-
nak alárendelt gazdaságpolitikával egyetemben
– nyilatkozta Volner János, a Jobbik alelnöke.
A jobbikos képviselő elmondta, hogy a GDP-
arányos államadósság jelenleg 82,2 százalék. Ez
Volner szerint egyértelmű kudarcot jelent, mivel
úgy tűnt el háromezermilliárd magánnyugdíj-
pénztári vagyon, úgy hoztak súlyos megszo-
rításokat, hogy semmiféle érdemi eredmény
nem született. A politikus rámutatott, hogy az
államadósság 2010 elején 82 százalék volt, ami
nemhogy nem csökkent, még emelkedett is.
Mély recesszióban van a gazdaság, a növekedési
ráta mélyponton van, a lakossági hitelek pedig
egymás után dőlnek be – szögezte le Jobbik al-
elnöke. Volner rámutatott, hogy már félmillió
magyart üldöztek el itthonról, a kivándorlás
pedig azóta is folyamatos.
Volner emlékeztetett, hogy a magánnyugdíj-
pénztári vagyon nagyjából tíz százaléka volt
a GDP-nek, mégsem látható az államadós-
ság alakulásában ez a hatalmas összeg – zárta
Volner János.
Totális kudarc a kormány
államadósság elleni harca

Weitere ähnliche Inhalte

Andere mochten auch

Vörös könyv bemutató
Vörös könyv bemutatóVörös könyv bemutató
Vörös könyv bemutatóSzavicki
 
Enzo Obras
Enzo ObrasEnzo Obras
Enzo Obrasenzosaez
 
Ppt0000000
Ppt0000000Ppt0000000
Ppt0000000hedimar
 
Nowy Prezentacja Programu Microsoft Power Point
Nowy Prezentacja Programu Microsoft Power PointNowy Prezentacja Programu Microsoft Power Point
Nowy Prezentacja Programu Microsoft Power Pointasdasd asdasd
 
досвід виховної роботи скубченко т.м.
досвід виховної роботи скубченко т.м.досвід виховної роботи скубченко т.м.
досвід виховної роботи скубченко т.м.tatyana6221310
 
наставно ливче по македонски јазик за 6
наставно ливче по македонски јазик за 6наставно ливче по македонски јазик за 6
наставно ливче по македонски јазик за 6Svetlana Petrovska
 
JCertif 2012 : Le lab
JCertif 2012 : Le labJCertif 2012 : Le lab
JCertif 2012 : Le labRossi Oddet
 

Andere mochten auch (7)

Vörös könyv bemutató
Vörös könyv bemutatóVörös könyv bemutató
Vörös könyv bemutató
 
Enzo Obras
Enzo ObrasEnzo Obras
Enzo Obras
 
Ppt0000000
Ppt0000000Ppt0000000
Ppt0000000
 
Nowy Prezentacja Programu Microsoft Power Point
Nowy Prezentacja Programu Microsoft Power PointNowy Prezentacja Programu Microsoft Power Point
Nowy Prezentacja Programu Microsoft Power Point
 
досвід виховної роботи скубченко т.м.
досвід виховної роботи скубченко т.м.досвід виховної роботи скубченко т.м.
досвід виховної роботи скубченко т.м.
 
наставно ливче по македонски јазик за 6
наставно ливче по македонски јазик за 6наставно ливче по македонски јазик за 6
наставно ливче по македонски јазик за 6
 
JCertif 2012 : Le lab
JCertif 2012 : Le labJCertif 2012 : Le lab
JCertif 2012 : Le lab
 

Ähnlich wie Jobbik Hírlevél 21. hét

Jobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hétJobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hétJobbikLadany
 
Jobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hétJobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hétJobbikLadany
 
Jobbik Hírlevél 50. hét
Jobbik Hírlevél 50. hétJobbik Hírlevél 50. hét
Jobbik Hírlevél 50. hétJobbikLadany
 
Jobbik Hírlevél 9. hét
Jobbik Hírlevél 9. hétJobbik Hírlevél 9. hét
Jobbik Hírlevél 9. hétJobbikLadany
 
Jobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hétJobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hétJobbikLadany
 
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó
 
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Arany Tibor
 
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Arany Tibor
 
Jobbik Hírlevél 52. hét
Jobbik Hírlevél 52. hétJobbik Hírlevél 52. hét
Jobbik Hírlevél 52. hétJobbikLadany
 

Ähnlich wie Jobbik Hírlevél 21. hét (14)

JOBBIK Hírlevél
JOBBIK HírlevélJOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hétJobbik Hírlevél 16. hét
Jobbik Hírlevél 16. hét
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hétJobbik Hírlevél 47. hét
Jobbik Hírlevél 47. hét
 
Jobbik Hírlevél 50. hét
Jobbik Hírlevél 50. hétJobbik Hírlevél 50. hét
Jobbik Hírlevél 50. hét
 
Jobbik Hírlevél 9. hét
Jobbik Hírlevél 9. hétJobbik Hírlevél 9. hét
Jobbik Hírlevél 9. hét
 
Jobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hétJobbik Hírlevél 22. hét
Jobbik Hírlevél 22. hét
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
 
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
 
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
 
Jobbik Hírlevél 52. hét
Jobbik Hírlevél 52. hétJobbik Hírlevél 52. hét
Jobbik Hírlevél 52. hét
 

Mehr von JobbikLadany

Mehr von JobbikLadany (20)

Daru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusDaru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. június
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
JOBBIK választási programja
JOBBIK választási programjaJOBBIK választási programja
JOBBIK választási programja
 
Darutoll 2014. január
Darutoll 2014. januárDarutoll 2014. január
Darutoll 2014. január
 
Rigán István bemutatkozása
Rigán István bemutatkozásaRigán István bemutatkozása
Rigán István bemutatkozása
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Darutoll 2013. november
Darutoll 2013. novemberDarutoll 2013. november
Darutoll 2013. november
 
DaruToll 2013. július
DaruToll 2013. júliusDaruToll 2013. július
DaruToll 2013. július
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
DARUTOLL
DARUTOLLDARUTOLL
DARUTOLL
 
DaruToll
DaruTollDaruToll
DaruToll
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
DaruToll
DaruToll DaruToll
DaruToll
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Daru Toll 6.szám
Daru Toll 6.számDaru Toll 6.szám
Daru Toll 6.szám
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Darutoll 2012. szeptember
Darutoll 2012. szeptemberDarutoll 2012. szeptember
Darutoll 2012. szeptember
 

Jobbik Hírlevél 21. hét

  • 1. 1 Impresszum: Kiadja: Jobbik Magyarországért Mozgalom, 1113 Budapest, Villányi út 20/A Kapcsolat: 06 70 379 9701, jobbik@jobbik.hu, www.jobbik.hu Felelős szerkesztő: Pál Gábor, szerkesztő: Dobos Zoltán, művészeti vezető: Laboncz Edina Ingyenes kiadvány, kereskedelmi forgalomba nem hozható! A Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti beszámolója 2013. 21. hét JOBBIK hírlevél Már digitálisan is: www.dimag.hu Hetente az újságárusoknál Szilágyi György, a Jobbik képviselője szerint a trafiktörvény módosításának szavazásakor újra bebizonyosodott, a Fidesz arcátlansága nem ismer határokat. A honatya emlékeztet: először szétosztottak baráti körüknek egy ötszázmilliárdos piacot, majd a szavazóktól kapott kétharmadukat felhasználva két és fél- szeresére emelték annak garantált nyereségét. Az Orbán-kabinet tehát ugyanúgy, ahogyan a szocialista kormányok, trükkök százait alkalmazza, hogy saját köreit juttassa jól jö- vedelmező piacokhoz a magyar állampolgá- rok kárára, és teszi ezt egyre gátlástalanabb módon – fogalmaz Szilágyi. A dohánypiac újraosztásakor – hasonlóan a földpályáza- tok és a közbeszerzések esetében – nem szá- mított a kormánynak sem a megélhetésüket elvesztő kisvállalkozók, sem a felháborodott állampolgárok véleménye, sem az ellenzék figyelmeztető szava, egy számított csupán: „Csak a Fidesz!” Egyértelművé vált, hogy a Gyurcsány-, a Bajnai- és az Orbán-kormány között kizárólag annyi a különbség, hogy a bankárkormányt felváltotta az offshore- és trafikmutyikormány. A trafikpályázatok kapcsán a szekszárdi eset nyilvánosságra kerülésekor a Jobbik feljelen- tést tett hivatali visszaélés gyanújával, mely A Fidesz pofátlansága határtalan ügyben bízunk a nyomozó hatóság hatékony és az igazság kiderítésére törekvő munkájában. A dohánypiac újraosztása körüli botrányos eljárás – amit méltán nevezhetünk a Fidesz Tocsik- ügyének – nem maradhat következmények nél- kül! – áll a radikális képviselő közleményében. A Jobbik továbbra is követeli, hogy a trafiktör- vény ne lépjen hatályba, mert azáltal tízezrek veszítenék el megélhetésüket, ez pedig ma, ami- kor a munkahelyek nem létrejönnek, hanem sorra szűnnek meg, elfogadhatatlan. Nyújtson valódi megoldást a magáncsőd intézménye! A Jobbik szerint legalább olyan fokú csődvéde- lem járna a magyar családoknak, mint amilyen a cégeknek és azok ügyvezetőinek – mondta Z. Kárpát Dániel. A kormány által már tárgyalt új javaslat a nem- zeti párt szerint sok pontjában életszerűtlen és „erősen eltúlzott” így nem érintené a rászorul- tak széles tömegét. Az alapkoncepcióval alap- vetően egyetértünk, ám problémának tartjuk, hogy bármilyen kirendelt csődgondnok bele- szóljon a családok kasszájának elosztásába. Azt is életszerűtlennek tartjuk, hogy bárki beleszól- hasson például abba: adják el azt az autót, ami- vel a gyereket viszik iskolába, vagy foglalkozás- ra – mondta a politikus. A Jobbik azt szeretné, ha egy jogvégzett szak- értő közvetítene ingyenesen a bankokkal szem- ben a családok terheinek újratárgyalásában, illetve futamidő-hosszabbítást kezdeményez- hetne. A kirendelt biztostól is azt várnánk el, hogy a munkaerő-piaci és az átképzési lehetőségekkel ismertesse meg az érintett család tagjait, hiszen az elszegényedés nagyon sokszor együtt jár az- zal, hogy vagy az egyik, vagy mindkét szülő elveszíti a munkahelyét. A cél az, hogy ez a biztos segítsen visszahozni a munka világába a lehető legtöbb embert – mondta Z. Kárpát Dániel. A csődvédelemnek emellett legfeljebb 5 évig lenne szabad tartania, mert ennél hosszabb idő esetén rossz hatással lehetne a családok életére – zárta szavait a Jobbik szakpolitikusa.
  • 2. 2 3 A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza az új földtörvényjavaslatot, amely szerintük még a múlt ősszel benyújtott ere- deti javaslathoz képest is visszalépést jelent – mondta Magyar Zoltán. A jobbikos politikus emlékeztetett: a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló tör- vényjavaslat általános vitáját még tavaly ősszel folytatta le az Országgyűlés, majd a kormány- pártok „hét hónapig pihentették” az előter- Azonnal vonják vissza az új földtörvényt! jesztést, amelynek új változatát múlt hét szerdán kezdte tárgyalni a mezőgazdasági bizottság. Magyar Zoltán szerint az új szöveg csak súlyos- bította az előző javaslatban is meglévő problémá- kat. Példaként említette, hogy az új javaslat az eddigi 300 hektárról 1200 hektárra emeli az egy magánszemély által maximálisan hasznosítható földterület nagyságát, ugyanezt pedig társaságok esetében 1200-ról 1800 hektárra növeli. Továb- bá ugyanolyan jogokat ad 30 európai ország 500 millió lakosának a magyarországi földszerzésre, mint a magyar állampolgároknak. A Jobbik szerint ennek a javaslatnak az elfoga- dása esetén Magyarország elindulna a dél-ame- rikai úton, ahol a tőkés társaságok felvásárolják az országokat szociális és társadalmi szempon- tok figyelmen kívül hagyásával. Magyar Zoltán szerint felháborító, hogy a kormány „nem csak asszisztál, hanem támogatja” a tőkés társaságok térnyerését Magyarországon. A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a tan- könyvellátás rendszerének átalakítása miatt emelkedni fognak a tankönyvek árai. Az új szabályozással ugyanis a Fidesz először mono- polhelyzetbe hozta a terjesztésben a Könyvtár- ellátót, majd a terjesztés árrését a nem kis pél- dányszámú tankönyvek esetében 20 százalékra emelte, amely komoly áremelkedéshez vezet – hívja fel a figyelmet Farkas Gergely, a Jobbik képviselője. Mindez kiváló példa arra, hogyan is működik a fideszes mutyi: először beszűkíti a terjesztők kö- rét, majd megemelik a biztos hasznot jelentő ár- rést, ahogy az a trafikmutyi esetében is történt. Mindeközben soha nem látott káosz uralkodik az új rendszer miatt a tankönyvellátás területén, amely már az őszi iskolakezdést veszélyezteti, hi- szen az sem garantált, hogy időben eljut minden gyerekhez a szükséges tankönyv. Mindenki szá- mára nyilvánvaló, hogy az őszi tanévkezdés év- ről évre egyre több család számára jelent komoly anyagi nehézséget, amelyet tovább súlyosbít ez az áremelkedés – áll a képviselő közleményé- ben. Tekintettel az iskoláskorú gyermeket nevelő családok támogatásának szükségességére, a nemzeti ellenzék benyújtott egy határozati ja- vaslatot, amelyben kezdeményezzük az indoko- latlanul magas árrés 7 százalékra csökkentését és ezzel párhuzamosan a tankönyvek árának 13 százalékos mérséklését. A Jobbik felszólítja a kormánypártokat, hogy támogassák a javaslatot a magyar családok iskolakezdéssel kapcsolatos terheinek csökkentése érdekében – zárul a radi- kális erő közleménye. Trafikmutyi-eljárás a drága tankönyveknél is Átgondolatlan rezsicsökkentés: a Jobbiknak ismét igaza lett A Jobbik már hetekkel ezelőtt felhívta a Fidesz- kormány figyelmét, hogy a rezsicsökkentést nem szabályozták kellőképpen, így a szolgál- tatók a minőségen, karbantartáson, valamint a munkavállalóikon és beszállítóikon fognak spórolni – áll Bertha Szilvia országgyűlési kép- viselő közleményében. A honanya írásbeli kér- désére Németh Lászlóné miniszter asszony ak- kor azt válaszolta, hogy ettől ők nem tartanak. Bertha felhívja a figyelmet: az egyik legna- gyobb áramszolgáltató most mintegy 220 fős létszámleépítést jelentett be, a beszállítók pe- dig sorra panaszkodnak a visszamondott alvál- lalkozói munkák és a közüzemi szolgáltatók- nál drasztikusan csökkent karbantartási igény miatt. Íme, az újabb bizonyíték, hogy a Jobbik már korábban is jól látta a reális veszélyeket, a Fidesz pedig kétharmados gőgjétől elvakulva megint felelőtlenül nem hallgatott a jóindulatú figyelmeztetésre. Ennek tragikus eredményei is- mét elvesztett munkahelyek és megélhetés nél- kül maradó családok lesznek – fogalmaz a kép- viselő asszony. A Jobbik nyomatékosan felszólítja a Fideszt, biztosítsa a jövőre vonatkozóan, hogy a rezsi- csökkentésnek se munkahelyek, se a szolgáltatás minősége ne lássa kárát! – zárul Bertha Szilvia közleménye. A súlyos megszorítások, a magánnyugdíj-pénz- tári megtakarítások államosítása ellenére is nőtt az államadósság, ami egyértelmű kudarc az EU- nak alárendelt gazdaságpolitikával egyetemben – nyilatkozta Volner János, a Jobbik alelnöke. A jobbikos képviselő elmondta, hogy a GDP- arányos államadósság jelenleg 82,2 százalék. Ez Volner szerint egyértelmű kudarcot jelent, mivel úgy tűnt el háromezermilliárd magánnyugdíj- pénztári vagyon, úgy hoztak súlyos megszo- rításokat, hogy semmiféle érdemi eredmény nem született. A politikus rámutatott, hogy az államadósság 2010 elején 82 százalék volt, ami nemhogy nem csökkent, még emelkedett is. Mély recesszióban van a gazdaság, a növekedési ráta mélyponton van, a lakossági hitelek pedig egymás után dőlnek be – szögezte le Jobbik al- elnöke. Volner rámutatott, hogy már félmillió magyart üldöztek el itthonról, a kivándorlás pedig azóta is folyamatos. Volner emlékeztetett, hogy a magánnyugdíj- pénztári vagyon nagyjából tíz százaléka volt a GDP-nek, mégsem látható az államadós- ság alakulásában ez a hatalmas összeg – zárta Volner János. Totális kudarc a kormány államadósság elleni harca