iCons-Hungary - változás szimuláció 2.0

Imre Környei, PCC, MBA
Imre Környei, PCC, MBAtrainer, coach, consultant um iCons-Hungary Humánfejlesztő és Tanácsadó Kft.
2017
Bemutató –
Változás szimuláció 2.0
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
A szimuláció rövid bemutatása
A Változás szimuláció 2.0 egy gyakorlatias, élménydús tanulási eszköz mely során a
résztvevőknek egy változási projektjet kell levezetniük a változás pszichológiai modelljének
figyelembe vételével.
A szimuláció egy teljes, fiktív vállalatot
jelenít meg szervezeti egységeivel,
vezetői szintjeivel és a változáshoz
eltérő̋ módon viszonyuló
munkatársaival, vezetőivel.
A résztvevő csoport feladata, hogy egy,
a vállalat vezetése által elhatározott
változást megtervezzen, kivitelezzen és
azt a vállalat szervezeteivel és
munkatársaival elfogadtasson.
A számítógépes programmal és játéktáblával támogatott “játék” során a résztvevők
egy számos változáskezelési-modell szintézise alapján megalkotott modell segítségével tudják elemezni és
elsajátítani a legjobb gyakorlatokat, miközben minden meghozott döntés hatása láthatóvá válik, s így azokat van
mód feldolgozni, elemezni a mélyebb tanulást elősegítve.
1. Kezdeti sokk
2. Elutasítás
3. Racionálismegértés
4.Érzelmi elfogadás
5. Kipróbálás 6. Megvalósítás
Idő
Kompetencia-élmény
7. Intézményesítés
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
A játék felépítése
A résztvevők egy ’Tanácsadói Team-et’ alkotnak,
megvalósítható akciók, cselekvések széles skálája áll a
rendelkezésükre a projekt során.
26 életszerű vállalati szereplő, reakciói, megélése
és a különböző döntések dinamikus kölcsönhatásai is
bemutatásra kerülnek.
 stakeholder elemzés
 jövőkép/vízióalkotás
 a projektszervezet felépítése
 az egyén, a csoport és a szervezet szintjén megjelenő
érzelmi jelenségek és ellenállások kezelése
 változáskezelési módszerek, beavatkozások
kidolgozása
 tanuló szervezet kialakítása
 változások módszeres kommunikációja
 az élmények visszacsatolása a valóság elemeihez
 A csoport önreflexiói
A játékosok a következő folyamatokat ismerhetik meg:
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
Tréneri módszertan a játék során
1. Döntési
kör
2. Döntési
kör
3. Döntési
kör
4. Döntési
kör
feldolgozás konzultáció egyeztetés Best Practice
2 tréningnap
A szimuláció
vezetése,
moderálása
Reflexiós- és
transzfer körök
Tapasztalatszerzési
tréning-elemek
Különböző
szituációs
helyzetek
A tréningcsoport
önismereti
munkája
Folyamatos
tréneri támogatás
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
A szimuláció kézzel fogható előnyei
 Intenzív élmény során elsajátított tudás
 A résztvevők megismerhetik a változások természetét,
kezelésének sokféleségét, az ellenállások okait
 A csoport tagjai adekvát válaszokat kaphatnak saját
változásmenedzsmenttel kapcsolatos dilemmáikra
 A játék tükröt tart a változáskezelési módszerekről, az egyén
szerepéről a változásban
 Élő projekttapasztalat anyagi és emberi kockázatok nélkül
 Támogató, befogadó tanulókörnyezet, melyben a csapat
együtt fejlődhet
 A szimuláció segíti a legjobb gyakorlatok elsajátítását
 Professzionális trénereink, tanácsadóink támogatásával
megérthetővé válnak az egyes nehézségek, problémák
gyökérokai
 Ezek megoldásai jól átültethetőek a mindennapi gyakorlatba.
Változáskezelési
módszertan
Biztonságos tanulókörnyezet
Best Practice
3
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
Milyen esetekben ajánljuk?
A létszám
változása
esetén
Belső
szervezeti
átalakítás
során
A piaci
körülmények
változása
esetén
Hiányzó
változás-
menedzsment
protokoll
esetén
Ha közösen kell
boldogulunk a
változásokkal
Ha nehezen tudjuk
elfogadtatni a változásokat
Ha rá vagyunk kényszerítve
a változásokra
Ha folyton
ellenállások
ba ütközünk
Ha nem
tudjuk mit
csinálunk
rosszul
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
Kiknek ajánljuk?
MUNKA-
TÁRSAKNAK
PROJEKT-
VEZETŐKNEK
VEZETŐKNEK
Akik változásokat
kezdeményeznek
és valósítanak meg
Akik projektjeikkel
változásokat idéznek
elő a környezetükben
Akik érintettek és
hatásuk van kollégáik
nyitottságára,
elfogadasára
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
Mit tanulhatnak belőle?
A változások emberi dimenzióinak kezelése
• a változásokkal kapcsolatos egyéni és csoportszintű érzelmi reakciók konstruktív feldolgozása,
a felmerülő ellenállások kezelése
• tanulószervezet kialakítása (OD), a munkatársak bevonásának erősítése
• munkatársak és csoportok támogatása vezetőként a változások elfogadásában, befogadásában.
• a változások inspirálásával és vezetésével összefüggő leadership feladatok,
és motiváló eszközei a munkavállaló, a csoport és a szervezet értelmezésében
• stakeholderekkel történő kapcsolattartás és együttműködés
a változások megtervezése/megvalósítása során
Változási folyamatok projektmenedzsmentje
• a változási igény stratégiai szintű megfogalmazása
• stakeholder- és erőtérelemzés, változások kommunikációja
• helyzetelemzés, célmeghatározás és jövőképalkotás
• projektszervezet létrehozatala, projekt-terv készítése, mérföldkövek, eredményességi mutatók kialakítása
• quick-win lehetőségek azonosítása, teamek nyomonkövetése, konszolidációja
A résztvevői csoport együttműködésének erősítése
• a tagok egymás iránti nyitottságának növelése
• a hatékony együttműködés gyakorlatainak kialakítása, a csapat belső összhangjának erősítése
• közös tanulásélmény, értékrend és identitás formálása, csoportevolúciós folyamatok támogatása
• a résztvevői csoport saját folyamatainak tudatosítása
• a konfliktuskezelés módszereinek gyakorlása
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
Mit jelent ez a vezető számára a
mindennapokban?
• Minden döntés kimenetele lehet jó és rossz, attól függően, hogy kit vont be, mikor lépte
meg és milyen döntéseket hozott előtte
• Nincs egyetlen jó döntési út, de vannak kötelezően
elvégzendő dolgok a sikerhez
• Ha csak az egyik dimenziót (feladat vagy -ember fókusz) csinálja tökéletesen vezetőként,
akkor nem lesz sikeres
• A változási folyamat gyorsabb és gördülékenyebb, ha az emberek már megértették és
pszichológiailag elkezdték elfogadni
• A rossz döntésnél nem lehet feladni, hanem egy új és jobb döntéssel lehet korrigálni ami
nem sikerült
A tréninghallgatók azonnali visszajelzést kapnak a szimulációtól,
így minden alkalommal egyből látják és érzik döntéseik hatását.
Mindig közösen hoz döntést a csoport,
így megismerve egymás döntéshozatali mechanizmusát is,
ami a hétköznapokban nagyon sokat segíthet.
iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu
Kapcsolat
Környei Imre
tanácsadó,
tréner,
coach
30 éves
tapasztalattal
telefonszám:
+36/20-474-3214
email:
kornyei.imre@icons.hu
Keressen bizalommal!
1 von 10

Recomendados

Brief leadership von
Brief leadershipBrief leadership
Brief leadershipImre Környei, PCC, MBA
1.2K views12 Folien
iCons-Hungary tevékenységeink (2017) von
iCons-Hungary tevékenységeink (2017)iCons-Hungary tevékenységeink (2017)
iCons-Hungary tevékenységeink (2017)Imre Környei, PCC, MBA
482 views13 Folien
Merényi Csoport portfólió von
 Merényi Csoport portfólió Merényi Csoport portfólió
Merényi Csoport portfólióAttila dr. Merényi
330 views11 Folien
A coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekben von
A coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekbenA coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekben
A coaching módszerének újabb alkalmazási lehetőségei a szervezetekbenGyörgy Fedor
1.3K views19 Folien
360 fokos kompetencia teszt minta profil von
360 fokos kompetencia teszt minta profil360 fokos kompetencia teszt minta profil
360 fokos kompetencia teszt minta profilImre Környei, PCC, MBA
16.8K views12 Folien
Vezetői kompetencia teszt von
Vezetői kompetencia tesztVezetői kompetencia teszt
Vezetői kompetencia tesztImre Környei, PCC, MBA
20.1K views18 Folien

Más contenido relacionado

Was ist angesagt?

Dolgozói márkaképviselet von
Dolgozói márkaképviselet Dolgozói márkaképviselet
Dolgozói márkaképviselet Erzsébet Katona
950 views20 Folien
A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés? von
A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés?A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés?
A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés?Erzsébet Katona
999 views25 Folien
Munkatársak fejlesztése complett von
Munkatársak fejlesztése complettMunkatársak fejlesztése complett
Munkatársak fejlesztése complettFerenc Pajor
992 views35 Folien
ALITERA cégbemutató von
ALITERA cégbemutatóALITERA cégbemutató
ALITERA cégbemutatóErzsébet Katona
173 views14 Folien
Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül? von
Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül?Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül?
Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül?Tamas Fodor
901 views16 Folien
Vezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatában von
Vezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatábanVezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatában
Vezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatábanPéter Briga
596 views39 Folien

Was ist angesagt?(19)

A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés? von Erzsébet Katona
A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés?A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés?
A jó ügyfélszolgálat: szerencse, adottság vagy képzés?
Erzsébet Katona999 views
Munkatársak fejlesztése complett von Ferenc Pajor
Munkatársak fejlesztése complettMunkatársak fejlesztése complett
Munkatársak fejlesztése complett
Ferenc Pajor992 views
Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül? von Tamas Fodor
Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül?Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül?
Létezik-e ösztönzés a pénzen kívül?
Tamas Fodor901 views
Vezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatában von Péter Briga
Vezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatábanVezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatában
Vezetési módszerek az nyme sek forrásközpont vezetőinek gyakorlatában
Péter Briga596 views
Céges kínálat von csgyorgyi
Céges kínálatCéges kínálat
Céges kínálat
csgyorgyi201 views
Vezetokepzes forlong von FORLONG Bt.
Vezetokepzes forlongVezetokepzes forlong
Vezetokepzes forlong
FORLONG Bt.1.6K views
Technikai expertből vezetővé válás managelése von Ferenc Pajor
Technikai expertből vezetővé válás manageléseTechnikai expertből vezetővé válás managelése
Technikai expertből vezetővé válás managelése
Ferenc Pajor251 views
Mi folyik a csapatban? von Emese Katona
Mi folyik a csapatban?Mi folyik a csapatban?
Mi folyik a csapatban?
Emese Katona605 views
OTP Bővített Műhely von Eszter Séra
OTP Bővített MűhelyOTP Bővített Műhely
OTP Bővített Műhely
Eszter Séra1.2K views
Wiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma Coaching von Wiesner Edit
Wiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma CoachingWiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Képzési jegyzet kivonat - Lemma Coaching
Wiesner Edit2.6K views

Destacado

Szervezeti kapcsolati háló von
Szervezeti kapcsolati hálóSzervezeti kapcsolati háló
Szervezeti kapcsolati hálóImre Környei, PCC, MBA
2.7K views13 Folien
Neopi Mintariport von
Neopi MintariportNeopi Mintariport
Neopi MintariportImre Környei, PCC, MBA
2.3K views3 Folien
+15% sales projekt von
+15% sales projekt+15% sales projekt
+15% sales projektImre Környei, PCC, MBA
2.3K views7 Folien
10 éves szervezetfejlesztési partnerség von
10 éves szervezetfejlesztési partnerség10 éves szervezetfejlesztési partnerség
10 éves szervezetfejlesztési partnerségImre Környei, PCC, MBA
1.7K views7 Folien
Delfin kultúra von
Delfin kultúraDelfin kultúra
Delfin kultúraImre Környei, PCC, MBA
561 views6 Folien
Bizalom előadás - iCons-Hungary Kft von
Bizalom előadás - iCons-Hungary KftBizalom előadás - iCons-Hungary Kft
Bizalom előadás - iCons-Hungary KftGyörgy Fedor
422 views18 Folien

Similar a iCons-Hungary - változás szimuláció 2.0

Qualitas-kínálat von
Qualitas-kínálatQualitas-kínálat
Qualitas-kínálatcsgyorgyi
306 views18 Folien
Meghivo kiss - peuker agilis szemlelet a pm-ben von
Meghivo   kiss - peuker   agilis szemlelet a pm-benMeghivo   kiss - peuker   agilis szemlelet a pm-ben
Meghivo kiss - peuker agilis szemlelet a pm-benPronay46
424 views3 Folien
Varga noemi 2010.10.28 von
Varga noemi 2010.10.28Varga noemi 2010.10.28
Varga noemi 2010.10.28Noémi Varga
307 views80 Folien
Varga noemi 2010.10.28 von
Varga noemi 2010.10.28Varga noemi 2010.10.28
Varga noemi 2010.10.28Noémi Varga
192 views80 Folien
Nyílt tréningek prezentáció von
Nyílt tréningek prezentációNyílt tréningek prezentáció
Nyílt tréningek prezentációNóra Nyulászi
212 views19 Folien
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31 von
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31Otp előadás anyaga mentorálás jan.31
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31Eszter Séra
2.2K views13 Folien

Similar a iCons-Hungary - változás szimuláció 2.0(20)

Qualitas-kínálat von csgyorgyi
Qualitas-kínálatQualitas-kínálat
Qualitas-kínálat
csgyorgyi306 views
Meghivo kiss - peuker agilis szemlelet a pm-ben von Pronay46
Meghivo   kiss - peuker   agilis szemlelet a pm-benMeghivo   kiss - peuker   agilis szemlelet a pm-ben
Meghivo kiss - peuker agilis szemlelet a pm-ben
Pronay46424 views
Varga noemi 2010.10.28 von Noémi Varga
Varga noemi 2010.10.28Varga noemi 2010.10.28
Varga noemi 2010.10.28
Noémi Varga307 views
Varga noemi 2010.10.28 von Noémi Varga
Varga noemi 2010.10.28Varga noemi 2010.10.28
Varga noemi 2010.10.28
Noémi Varga192 views
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31 von Eszter Séra
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31Otp előadás anyaga mentorálás jan.31
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31
Eszter Séra2.2K views
Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány) von Tibor Gyulay
Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)
Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)
Tibor Gyulay166 views
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching von Wiesner Edit
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma CoachingWiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit1.6K views
Telos partners bemutatkozunk 2012 sm von bbalogh75
Telos partners bemutatkozunk 2012 smTelos partners bemutatkozunk 2012 sm
Telos partners bemutatkozunk 2012 sm
bbalogh75653 views
Hallgatói Katalógus 2016 - Lemma Coaching von Wiesner Edit
Hallgatói Katalógus 2016 - Lemma CoachingHallgatói Katalógus 2016 - Lemma Coaching
Hallgatói Katalógus 2016 - Lemma Coaching
Wiesner Edit673 views
Kkv tm műhely győr 130225 von POZITEAM
Kkv tm műhely győr 130225Kkv tm műhely győr 130225
Kkv tm műhely győr 130225
POZITEAM553 views
40. osszefoglalo feljegyzes az agilis szemlelet es pm hatasai -2019januar24 von Pronay46
40. osszefoglalo feljegyzes  az agilis szemlelet es pm hatasai -2019januar2440. osszefoglalo feljegyzes  az agilis szemlelet es pm hatasai -2019januar24
40. osszefoglalo feljegyzes az agilis szemlelet es pm hatasai -2019januar24
Pronay4684 views
Kpmg strategia bogel 111111 v3 von György Bőgel
Kpmg strategia bogel 111111 v3Kpmg strategia bogel 111111 v3
Kpmg strategia bogel 111111 v3
György Bőgel433 views
Takácsné palásthy erika.pdf2 von palasthyerika
Takácsné palásthy erika.pdf2Takácsné palásthy erika.pdf2
Takácsné palásthy erika.pdf2
palasthyerika345 views
Találjuk ki újra a menedzsment tanácsadást - kommunikációs kihívások von Csaba KOLLAR (Dr. PhD.)
Találjuk ki újra a menedzsment tanácsadást - kommunikációs kihívásokTaláljuk ki újra a menedzsment tanácsadást - kommunikációs kihívások
Találjuk ki újra a menedzsment tanácsadást - kommunikációs kihívások
Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t... von Laszlo Balazs PhD
Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t...Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t...
Az innováció háttere, avagy a vezetői kommunikáció jelentősége az innováció t...

Más de Imre Környei, PCC, MBA

Network analysis-12questions-eng von
Network analysis-12questions-engNetwork analysis-12questions-eng
Network analysis-12questions-engImre Környei, PCC, MBA
1K views20 Folien
Pulse survey von
Pulse surveyPulse survey
Pulse surveyImre Környei, PCC, MBA
352 views9 Folien
Hangulatfelmérés von
HangulatfelmérésHangulatfelmérés
HangulatfelmérésImre Környei, PCC, MBA
461 views7 Folien
Munkatársi élmény von
Munkatársi élményMunkatársi élmény
Munkatársi élményImre Környei, PCC, MBA
339 views15 Folien
Sales management von
Sales managementSales management
Sales managementImre Környei, PCC, MBA
1.2K views8 Folien
Organisation Development Workshop / EASME Edinburgh, 7-8. September 2016. von
Organisation Development Workshop / EASME Edinburgh, 7-8. September 2016.Organisation Development Workshop / EASME Edinburgh, 7-8. September 2016.
Organisation Development Workshop / EASME Edinburgh, 7-8. September 2016.Imre Környei, PCC, MBA
281 views8 Folien

iCons-Hungary - változás szimuláció 2.0

  • 2. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu A szimuláció rövid bemutatása A Változás szimuláció 2.0 egy gyakorlatias, élménydús tanulási eszköz mely során a résztvevőknek egy változási projektjet kell levezetniük a változás pszichológiai modelljének figyelembe vételével. A szimuláció egy teljes, fiktív vállalatot jelenít meg szervezeti egységeivel, vezetői szintjeivel és a változáshoz eltérő̋ módon viszonyuló munkatársaival, vezetőivel. A résztvevő csoport feladata, hogy egy, a vállalat vezetése által elhatározott változást megtervezzen, kivitelezzen és azt a vállalat szervezeteivel és munkatársaival elfogadtasson. A számítógépes programmal és játéktáblával támogatott “játék” során a résztvevők egy számos változáskezelési-modell szintézise alapján megalkotott modell segítségével tudják elemezni és elsajátítani a legjobb gyakorlatokat, miközben minden meghozott döntés hatása láthatóvá válik, s így azokat van mód feldolgozni, elemezni a mélyebb tanulást elősegítve. 1. Kezdeti sokk 2. Elutasítás 3. Racionálismegértés 4.Érzelmi elfogadás 5. Kipróbálás 6. Megvalósítás Idő Kompetencia-élmény 7. Intézményesítés
  • 3. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu A játék felépítése A résztvevők egy ’Tanácsadói Team-et’ alkotnak, megvalósítható akciók, cselekvések széles skálája áll a rendelkezésükre a projekt során. 26 életszerű vállalati szereplő, reakciói, megélése és a különböző döntések dinamikus kölcsönhatásai is bemutatásra kerülnek.  stakeholder elemzés  jövőkép/vízióalkotás  a projektszervezet felépítése  az egyén, a csoport és a szervezet szintjén megjelenő érzelmi jelenségek és ellenállások kezelése  változáskezelési módszerek, beavatkozások kidolgozása  tanuló szervezet kialakítása  változások módszeres kommunikációja  az élmények visszacsatolása a valóság elemeihez  A csoport önreflexiói A játékosok a következő folyamatokat ismerhetik meg:
  • 4. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu Tréneri módszertan a játék során 1. Döntési kör 2. Döntési kör 3. Döntési kör 4. Döntési kör feldolgozás konzultáció egyeztetés Best Practice 2 tréningnap A szimuláció vezetése, moderálása Reflexiós- és transzfer körök Tapasztalatszerzési tréning-elemek Különböző szituációs helyzetek A tréningcsoport önismereti munkája Folyamatos tréneri támogatás
  • 5. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu A szimuláció kézzel fogható előnyei  Intenzív élmény során elsajátított tudás  A résztvevők megismerhetik a változások természetét, kezelésének sokféleségét, az ellenállások okait  A csoport tagjai adekvát válaszokat kaphatnak saját változásmenedzsmenttel kapcsolatos dilemmáikra  A játék tükröt tart a változáskezelési módszerekről, az egyén szerepéről a változásban  Élő projekttapasztalat anyagi és emberi kockázatok nélkül  Támogató, befogadó tanulókörnyezet, melyben a csapat együtt fejlődhet  A szimuláció segíti a legjobb gyakorlatok elsajátítását  Professzionális trénereink, tanácsadóink támogatásával megérthetővé válnak az egyes nehézségek, problémák gyökérokai  Ezek megoldásai jól átültethetőek a mindennapi gyakorlatba. Változáskezelési módszertan Biztonságos tanulókörnyezet Best Practice 3
  • 6. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu Milyen esetekben ajánljuk? A létszám változása esetén Belső szervezeti átalakítás során A piaci körülmények változása esetén Hiányzó változás- menedzsment protokoll esetén Ha közösen kell boldogulunk a változásokkal Ha nehezen tudjuk elfogadtatni a változásokat Ha rá vagyunk kényszerítve a változásokra Ha folyton ellenállások ba ütközünk Ha nem tudjuk mit csinálunk rosszul
  • 7. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu Kiknek ajánljuk? MUNKA- TÁRSAKNAK PROJEKT- VEZETŐKNEK VEZETŐKNEK Akik változásokat kezdeményeznek és valósítanak meg Akik projektjeikkel változásokat idéznek elő a környezetükben Akik érintettek és hatásuk van kollégáik nyitottságára, elfogadasára
  • 8. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu Mit tanulhatnak belőle? A változások emberi dimenzióinak kezelése • a változásokkal kapcsolatos egyéni és csoportszintű érzelmi reakciók konstruktív feldolgozása, a felmerülő ellenállások kezelése • tanulószervezet kialakítása (OD), a munkatársak bevonásának erősítése • munkatársak és csoportok támogatása vezetőként a változások elfogadásában, befogadásában. • a változások inspirálásával és vezetésével összefüggő leadership feladatok, és motiváló eszközei a munkavállaló, a csoport és a szervezet értelmezésében • stakeholderekkel történő kapcsolattartás és együttműködés a változások megtervezése/megvalósítása során Változási folyamatok projektmenedzsmentje • a változási igény stratégiai szintű megfogalmazása • stakeholder- és erőtérelemzés, változások kommunikációja • helyzetelemzés, célmeghatározás és jövőképalkotás • projektszervezet létrehozatala, projekt-terv készítése, mérföldkövek, eredményességi mutatók kialakítása • quick-win lehetőségek azonosítása, teamek nyomonkövetése, konszolidációja A résztvevői csoport együttműködésének erősítése • a tagok egymás iránti nyitottságának növelése • a hatékony együttműködés gyakorlatainak kialakítása, a csapat belső összhangjának erősítése • közös tanulásélmény, értékrend és identitás formálása, csoportevolúciós folyamatok támogatása • a résztvevői csoport saját folyamatainak tudatosítása • a konfliktuskezelés módszereinek gyakorlása
  • 9. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu Mit jelent ez a vezető számára a mindennapokban? • Minden döntés kimenetele lehet jó és rossz, attól függően, hogy kit vont be, mikor lépte meg és milyen döntéseket hozott előtte • Nincs egyetlen jó döntési út, de vannak kötelezően elvégzendő dolgok a sikerhez • Ha csak az egyik dimenziót (feladat vagy -ember fókusz) csinálja tökéletesen vezetőként, akkor nem lesz sikeres • A változási folyamat gyorsabb és gördülékenyebb, ha az emberek már megértették és pszichológiailag elkezdték elfogadni • A rossz döntésnél nem lehet feladni, hanem egy új és jobb döntéssel lehet korrigálni ami nem sikerült A tréninghallgatók azonnali visszajelzést kapnak a szimulációtól, így minden alkalommal egyből látják és érzik döntéseik hatását. Mindig közösen hoz döntést a csoport, így megismerve egymás döntéshozatali mechanizmusát is, ami a hétköznapokban nagyon sokat segíthet.
  • 10. iCons Hungary Kft. – Tréning, coaching, tanácsadás, mérés és teszt – www.iCons.hu Kapcsolat Környei Imre tanácsadó, tréner, coach 30 éves tapasztalattal telefonszám: +36/20-474-3214 email: kornyei.imre@icons.hu Keressen bizalommal!