1. Jó úton haladunk-e az EU-ban?
Lebontották a Magyar tejüzemet! A helyén
hasznosabb egy harmadik külföldi szupermarket!???
Magyarország, vidéki kisváros, 2008
Mementó
K ö szön jük elvtá rsak , kö szön jük E u rópa !
Csináltunk volna mi forradalmat – nem tudtuk, hogy (hogyan) kell!
Nemzetek feletti szupermarketek épülnek mindenhol. Magas haszon csak a
kereskedelemben képzıdik – ezt az öreg szatócsboltos zsidó is jól tudta. Hülye lett
volna termelni, amikor sokkal nagyobb jövedelme volt az adás-vételbıl, a termelık
töredék kockázatával. Fıként, ha a kapcsolatai révén a hiánykereskedelmet is
irányíthatta…
*Csak az az életképes termelı, aki a feldolgozást és az értékesítést is a kezében
tartja, és a közvetlen környezete érdekeit – tágabb értelemben pedig a nemzetéét –
tekinti elsıdlegesnek, mégpedig hosszú távon. Majd csak ezután merülhet fel a
saját, haszonelvő önös érdeke.
A termelık vajon miért nem tanulják meg ezt az ısi evidenciát? Mert az a
dolguk, hogy termeljenek – ámítják magukat a világ ostobább felén. Bele is
pusztulnak!
Lakóhelyem, ez a barátságos kisváros, a Magyar alföldi Sárrét fıvárosa, szintén
ilyen öngyilkos típus. – Gondolataimmal, s e fotóval hadd állítsak emléket e
szorgos város, Szeghalom fénykorának és lakói által oly becsült jelképének, a
Sárrét Tej központi üzemének.
400 családnak adott megélhetést, és tette állattartók százainak értelmessé a
paraszti lét nehézségeit. 20 éve figyelem személyesen ezeknek az embereknek a
pszichés leépülését, a rendszerváltás hazugságai miatt erısödı kilátástalanságukat
és a nagyfokú elvándorlást.
1
2. Nyilván ez is Isteni közbenjárással történhetett, hogy éppen a kommunista elit
pálfordulásakor települhettem át Magyarországra, 1989-ben – illetve, hogy nem
mehettem tovább nyugatra. Ugyanakkor nekem pontosan az ország egyik
legelmaradottabb keleti szegletében, a Sárrét szívében, a Viharsarokban kellett
megállapodnom.
Hadd világítsam meg e két, alapjaiban ellentétes programot hordozó kifejezést.
A Sárrét-ben a sár totális negatív tartalmával megpecsételi a vidék sorsát. Ám a
korabeli Magyar parasztember – e sáros tanyavilágban – rátartiságával kivívta a
Viharsarok jelzıt. Amikor a szovjet kolhozok mintájára Magyarországon is
központi fejetlenséggel akarták irányítani a vidéki termelést, ezen a részen a gazdák
mindig ellenálltak, mindig lázadtak. Az elvtársak rendkívül kínkeservesen, csak
megfélemlítéssel és erıszakkal tudták megvalósítani a szövetkezetesítést, s
végigvinni esztelen utasításaikat. Félelmükben nevezték el e vidéket a tekintélyes
Viharsaroknak. A tudatformáló türelmes politika sajnos oly hatékony, hogy a
helyiek évtizedek alatt lassan feledik a szó méltóságtartalmát, és a vihart
összemosták a sárral. És a megalázott parasztok lelkületébıl kisugárzik a gyalázat,
s ezt a vidéket tényleg viharverte sárfészekké teszi, ahová a rendszerváltás
beletörıdést, kilátástalanságot és megfutamodást hozott.
Fogalmam nincs, hogy kell gazdálkodni a földeken, semmit sem tudok az
állattartásról, és a kereskedelemhez sem értek. Az elızı oldalon a (*) jelölt
bekezdést csak a tárgyilagos szemlélıdı jogán mertem megfogalmazni. Hadd
erısítsem meg mindezt egy személyes élménnyel:
1993-ban egy hetet Hollandiában tölthettem egy mezıgazdasági szakmai
küldöttség tagjaként. Testvér-városi kapcsolatot ápoltunk tíz vidéki holland
település társult közösségével, az ı meghívásuknak tettünk eleget. Hogyan
kerülhettem ebbe a társaságba, amikor az én kertvárosi telkemen soha nem volt sem
jószág, sem zöldség, csak örökzöldek, pázsit, fák és rózsák?
Én a médiát képviseltem, lévén videós vállalkozó és a Megyei Hírlap külsıs
fényképésze. Egyébként is csak a negyedik napon tudtam meg, hogy a
kiruccanásunk valójában mezıgazdasági, szakmai tanulmányút. A hollandok
ugyanis a negyedik impozáns vacsorán kertelés nélkül föltették a kérdést: ugyan
miért nincs közöttünk egyetlen mezıgazdasági szakember sem?
A mundérbecsület védelmében a városom nyomozója jelentkezett, hogy ı
ugyan rendır, de a szabadidejében csirkéket nevel. Fájdalmas kabaréjelenet volt.
Hangsúlyozom, ez 1993-ban történt, az esélykeresés, a felemelkedés negyedik
esztendejében. A küldöttek között volt, egy elvtársnı a helyi tejüzembıl, a város
tőzoltóparancsnoka, nagy szocialista élelmiszerláncunk igazgatója, a nyomozó,
polgármesterünk, egy tanárnı, a református lelkésznı, a két buszsofırünk és
jómagam. Tehát senki, aki a mezıgazdaság fortélyait elleshette volna a világ
mezıgazdasági nagyhatalmától.
A Hollandiában töltött napok tele voltak tanulsággal, minden megtervezett
pillanat a vidéki élet tökéletes, ésszerő szervezettségét kínálta megtapasztalás
gyanánt.
2
3. Egyik délután a védıgát tetején sétáltunk kedves vendéglátónkkal. Jómódú
helybéli üzletember, kisebb élelmiszerlánc tulajdonosa. A gátról letekintve csodás
volt a kertes házak idilli harmóniája. Sem kerítéseket nem láttam, sem zöldséges
kerteket, sem aprójószágot, vagy haszonállatot. Esetleg házi kedvenc gyanánt egy
pónit; egy kecskét, a pázsit karbantartására; kutyát és macskát, de semmi egyebet.
Minden a pihenést szolgálja: a csodásan karbantartott kertek, a kis tavak és a
temérdek virág. Kikívánkozott belılem a kérdés: – „Ugyan mondja már meg
nekem, itt faluhelyen mindig így volt ez?”
– „Dehogy, 25 évvel ezelıtt, nálunk is ott röfögött minden háznál a disznó, mint
nálatok, – válaszolta vendéglátóm – ám akkor kimentünk Amerikába, tanulni.”
Másnap, mezıgazdasági tapasztalat nélkül is világos lett, Magyarországnak mi
lenne az egyetlen, helyes irány.
Meglátogattunk egy tehenészetet, amely egy öttagú család tulajdonában van.
Öttagú (!) – ismétlem. Szóval, az öttagú család 250 tehenet tartott. A legelı
bekerítve, automata itatóval ellátva. Természetesen a fejés teljesen gépesített, zárt
rendszerő. A tejet a saját pasztörizáló kisüzemükben dolgozzák fel. Mellette a
sajtkészítı és érlelı. Olyan sokféle sajtot készítenek, amiket itthon akkor még nem
is láttam. Egy kisboltban a nagyobbik lány árulja a sajtokat, a tejet, a sajátkészítéső
ízesített joghurtokat, vajakat, s még tojáslikırt is. Igen, öt ember! Igaz, a föld
megmőveléséhez ott állt a színben az összes berendezés, traktorok és kiegészítık
minden méretben.
Tisztelettel ámultunk, de talán leginkább a városom tejüzemének elvtársnıje.
Az ı üzemében négyszázan dolgoztak, és egyféle sajtot készítettek.
Aztán a búcsúvacsorán igazán zavarba jöhettünk.
Persze lehet, csak én éreztem magam kínosan a kamera mögött, amikor
közölték, ıszinte örömmel láttak minket vendégül, de nem szeretnék, ha ez az
alkalom újra megismétlıdne. Testvérvárosság ide, vagy oda, legyünk szívesek,
szedjünk össze néhány ténylegesen érdekelt mezıgazdasági szakembert, és két
hétre küldjük ki ıket. Megígérték, hogy ugyanígy a tenyerükön fogják hordani ıket
is, és nyitott szívvel igyekeznek átadni a tudásukat.
Itthon az elvtársak a hallgatás ködébe burkolózva, minden információt
igyekeztek visszatartani. A helyi tévében a filmem félórás változta egy hónappal az
út után kerülhetett adásba, rendíthetetlen egyéni harcom árán. A gazdákat is én
kerestem meg, hogy néhány érdeklıdınek levetítsem a teljes anyagot. Egyedül
sajnos nem sikerült megtörnöm az alapérdektelenségüket. Talán nem is az én
tisztem volt egy szakmai küldöttség megszervezése. Így aztán senki nem élt a
lehetıséggel: egy filléres útiköltség fejében kimenni a világ legfejlettebb
mezıgazdasági országába, megtanulni, hogyan lehet életben maradni.
Évekbe telt, mire megértettem a háttér-okokat.
Meglepı volt, amikor nem sokkal a kudarcba fulladt tanulmányutunk után
éppen egy holland cégnek adták el a Szeghalmi tejüzemet. A szerzıdésben volt
fejlesztés és bıvítés, mégis, három hónap sem telt el, és a 400 ember utcára került,
a gyárat pedig bezárták.
3
4. Még hosszú évekig a környékemen, ezen a falusias hangulatú, nyugodt
kertvárosi részen, minden háznál ott röfögött a disznó. Ma már nem jellemzı. Az
idıs ember, akinek a vérébıl kiirthatatlan volt a jószág szeretete és a gazdálkodás
ösztöne, lassan mind kihal. Kérdeztem ıket, miért küszködnek nyolcvan évesen is,
ha ráfizetéses? – „Csak szeretetbıl!” – hangzott az egyszerő válasz.
A fiatalok inkább megveszik a szupermarketben a szlovák és lengyel
sertéshúsokat, a kész kolbászokat és már nem készítik a házi szalámikat sem. Pedig
abban legalább tudni lehetett, hogy mit daráltak bele.
A valódi friss Sárrét Tej végleg eltőnt a boltokból, van helyette magas
hımérsékleten sterilizált, hónapokig eltartható külföldi, dobozos fehér tejutánzatú
lötty. A Szeghalmi tejüzem évekig üresen állt, majd egy ideig olcsó, mesterséges
ízesítéső, szörnyő festett vizeket gyártottak benne. 2008 nyarán pedig lerombolták.
A Hollandiai út pótolhatatlan tanulsága lett volna minden Magyar termelı és
gyártó számára az értékesítés kiszámíthatósága (árutızsdék), és a nemzeti
összefogás. Példás volt az említett tíz kis település összetartása. Egy vállalkozói
központba tömörülve, a gyártók szervezetten védik érdekeiket. A környék
magánszemélyei és cégei a vásárlásaikkor a saját gyártóik termékeit részesítik
elınyben. Ha bármilyen ok miatt, a helyben gyártott áru nem elégíti ki az
igényeiket, csak akkor jöhet szóba más holland(!) termék – de szigorúan akkor sem
külföldi! Érdekes, az Unió sikeres országaiban ezt ma is így teszik. Az államok
vezetıi rendeletekkel védik nemzeti termelıiket. A termelık pedig összetartással
védik a saját, határozott érdekeiket. Ellenben, ha ezt meg meri tenni egy Magyar
közösség, az ország nagyjai nyomban Unióellenesnek, sıt, nacionalistának
bélyegezik. A Magyar vezetık hogy védik nemzeti érdekeinket? Sehogy! Ez a
kérdés 1989 óta fel sem merült! Ahogyan egy tízezres kisváros vezetése, a
változások rajtvonalán alattomosan elhallgatta a fejlıdés, a kitörés kézenfekvı
információit, az ország döntéshozói még aljasabb módon cselekedtek: mindent
elkövettek, hogy a nép vagyona és az egykor elkobzott Magyar nemesi tulajdon
külföldi kézbe kerüljön – és ezt büszkén privatizációnak nevezik.
Ha a külföldiek mőködtették volna a megszerzett Magyar gyárakat, akkor is az
ország kárára tették volna, mert a haszon akkor is kivándorolt volna. A dolgozók
alacsonyan tartott bére pedig befagyasztja a fejlıdést. Csakhogy a legtöbb Magyar
céget felszámolták, és az épületeket lebontották (tej- és cukorgyárakat) vagy kínai
raktárakká alakították át (mint a világhírő Ganz gyárat…)
Ám mindennél jobban megkárosította az országot a kereskedelem külföldi
kézbe adása. 2008 élesen igazolta a nemzetek fölötti üzletláncok ártalmasságát.
A háttérkormány igen feltünıen ezen üzletláncokat Magyarország még létezı
mezıgazdaságának és nemzeti iparának teljes tönkre tételére mozgósítja. Érdemes
lenne felgöngyölíteni a háttérösszefüggéseket, hogy tudniillik miféle titkos dotáció
teszi kifizetıdıvé Lengyelországból tejet importálni, Horvátországból cukrot,
Bulgáriából étolajat, és a Magyar elıállítási áránál olcsóbban árulni. És a
gyümölcsök, zöldségek szezon elıtti olcsó árusítása megéri? Nyilván ne!. De úgy
tőnik, Magyarországon a nemzet feletti áruházláncok nem mindig a hasznot nézik.
4
5. Amennyiben valaki kételkedik abban, hogy a Magyar nemzetet ismét szikraként
akarják felhasználni, az nem látja példátlan negatív EU szereplésünket, és nem tud
ésszerő összehasonlítást tenni esetleg Romániával. Ott csakis veszteséges gyárakat
zártak be és a boltokban egyre nı a javuló minıségő nemzeti termékdömping.
„Sok ezernyi önellátó,
Széchenyi állítólag ekképpen álmodott:
Magyar tanyát szeretnék látni!” – mi végett e gondolat, e vágy?
Mert ez az út vezet(ne) a Magyar Nemzeti Méltóságtudathoz, és általa az Isteni
teljesség életimádatához!!!
Mementó
Az elvtársak inkább pusztuló tanyavilágot akartak!?
Magyarországon és bármerre a világon a megoldás az önellátó nemzeti egység!
Kicsiben önellátó családi tanyák, nagyban önellátó nemzetállamok.
Ez az idilli létforma méltó arra, hogy kivetítsük a jövıbe, és onnan merítsünk a
visszasugárzó energiáiból. Nagy szükségünk lehet ezekre az energiákra, a nem is
olyan távoli jövıben. Érzésem és megítélésem szerint a világ történései a teljes
összeomlás felé sodorják az emberiséget. Az elkerülhetetlennek tőnı kataklizma a
természetellenesen létrehozott és irányított Európai Unió felbomlását fogja
eredményezni, amire fel kell készülni!!!
Globalizáció az önellátó nemzetállamokkal szemben
„A Vízöntı Istenember” címő könyvemben, a „Magyar szikra” címő fejezetben
a következı kérdést intéztem az olvasóimhoz: „nemzeti jólét nemzetállam nélkül?”
– Akkor az államalapító István királyunknak tulajdonított téveszme hazugságára
hivatkoztam, illetve a tudatosan csúsztatott fordításra: „az egynyelvő és egy
erkölcső ország gyenge és törékeny” – ezer éve elhitetik a világgal, hogy csak a
befogadó nemzet lehet erıs, holott ennek éppen az ellenkezıje igaz!!!
5
6. István hagyatékában nem is áll ilyesmi, sokkal inkább: „unius lingue uniusque
moris regnum inbecille et fragile est” – azaz, helyesen fordítva: „Az egyetlen
nyelvet és egyetlen szokásrendet ismerı királyi hatalom gyenge és törékeny”. És ez
a bölcselet már egyáltalán nem zárja ki az egészséges nemzetállam létjogosultságát.
Kizárólag az egymást tisztelettel elfogadó, önellátó, egységes és független
nemzetállamok lehetnének igazán erısek! Valódi nemzeti jólét is csak ilyen
nemzetállami keretek között képzelhetı el. De ma lehet-e bárminemő alapja egy
ilyen eszmének, pláne jövıképnek, amikor a globalizáció minden jelensége éppen
ez ellen hat?! Természetesen lehet!!!
Ne feledjük, a II. esztelen nagy háborút elsıdlegesen éppen a nemzeti méltóság
eszméjének leminısítéséért szervezték. Ma a nemzeti (nacionalista) öntudat
egyenlı a náci fasizmussal! – Magyarországon ez a fajta nemzeti öntudatrombolás
a hatalom fokozott törekvése.
A nemzeti öntudat, nemzetállami kereteken belüli helyreállítása több
szempontból is nehézkes lesz. A náci jelzıvel való balga dobálózás pusztán a
jéghegy csúcsa, jelentéktelen része a globalizált fékezıerıknek. Ami inkább
leküzdhetetlennek tőnı akadály, az a nemzetek ısi idıkre visszanyúló keveredése.
Tisztelve egymásban a közös Isteni eredetet, az Isteni Lélek azonosságát,
Intelligens tisztelettel ez sem lesz megoldhatatlan feladat!
Mi, Magyarok fokozott a felelısséggel kell a nemzeti jövıépítés felé
tekintsünk! Jelen helyzetünk kísértetiesen azonos jegyeket mutat az Osztrák
Magyar Monarchiabéli megalázottságunkkal. Ha helyes a meglátásom, és abból
helyes következtetéseket vonok le, akkor 2010-re minden feltétele összeáll a
Magyar szikra belobbantásának, és a Monarchia mintájára, bekövetkezhet az EU
felbomlása. – 2010, Magyar választási év és a Vízöntı kor kezdete!!!
Intelligens önfegyelemmel és nemzeti összetartással igenis elkerülhetı, hogy a
Magyar ismét besétáljon a lázítás csapdájába. A Magyar nemzetre a Vízöntıkor
méltóságteljes példamutatása vár. Isten nemes kihívása!
Fontos, hogy ne feledjük, Magyarhonban több száz éve
születnek, erıvel, vagy cselvetéssel betelepített, gyökereiktıl
megfosztott testvérek, Lélek-társaink.
Eltérı kultúrájukat, szokásaikat évszázadok óta mélyen
bevésıdve hordozzák Isteni Lelkük barázdáiban. Minden
tiszteletünk az övék, a fennmaradásukért és a tisztességes,
dolgos életvitelükért.
A Magyar többség méltóságtudattal tiszteli a vele ısidık óta
együtt élı, vele egy célért lüktetı testvéri Lelkeket!!!
http://www.slideshare.net/BLaci989/knyveim-3310124
http://magyaristentudat.webs.com
6