SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 8
Csapó Endre
A magyar állam az évezred sodrában
Megjelent a Magyar Élet 2013. augusztus 15-i számában
Szent István ünnepén mi magyarok európai
történelmünknek azt a nevezetes epizódját idézzük fel, amikor
a honfoglalás után kialakított fejedelmi magyar államot Géza
fejedelem és fia Vajk keresztény királysággá alakította át.
Államok nem valamiféle békés fejl dés során jönnek létre,ő
még kevésbbé alakulnak át mer ben más szerkezet vé. Aő ű
törzsszövetségi államból er alkalmazásával jött létre az aő
magyar állam, amely az Európában akkor általános királysági
alakot öltötte.
A királysági államforma kialakulásának is hosszú a
története. A Krisztus születésének id pontjára alapozottő
id számítás els évszázada nagy változások id szaka volt. Aő ő ő
Római Birodalom az akkor ismert világ jó részét meghódította
az I. és a II. évszázadban. Ennek kiterjedését ismerjük iskolai
id nkb l, Európa déli és nyugati részei tartoztak Rómához. Aő ő
Kárpát-medencében csak a Dunántúl (Pannonia), és Erdély
déli része (Dácia) tartozott a birodalomhoz, a légió katonai
felügyelete által. Európa északi és keleti része az íratlan
történelem korát élte, még csak népelemek lakták. Majd Kr.u.
a III. századtól az írott történelem számára ismeretlen népek
jelentek meg a Római Birodalom területén, a népvándorlás
során nagy területeket foglaltak el bel le. 476-ban Rómát iső
elfoglalták.
Róma elfoglalása után a Nyugat-római Birodalom
megsz nt. A Kelet-római Birodalom még ezer évigű
fennmaradt. Központja Konstantinápoly volt, vallása pedig
keresztény. Ezt követ en nagyon érdekes és izgalmaső
1
átalakulás kezd dött. Az eladdig ismeretlen északi népekő
átvették, magukévá tették a széthullott római birodalom
kulturális és civilizácós hagyatékát, és friss energiájukkal új
életre keltették a római kereszténységet, mialatt a bizánci
megállt a fejl désben. Új népek jöttek létre, amelyek felvettékő
a keresztény vallást, és új országokat alapítottak:
Franciaország, Német-Római Birodalom (mai Németország),
olasz városállamok. Mindez népvándorlás terméke volt. A
kés bb érkez szláv törzsek közül a horvátok, csehek éső ő
lengyelek alakítottak keresztény országot egyid ben aő
népvándorlás utolsó hullámával érkezett magyarokkal. Az
államszerkezeti és feudális hasonulás az állami lét
alapkövetelménye volt, nélküle a keresztény királyságok
rendszerében elenyészett volna a magyar (mondjuk koppányi)
államalapítási kísérlet.
Amint láttuk, a Róma hanyatlása utáni fél évezred a majd
kialakulandó Európa vajúdásának története volt, ami
befejez dött a magyar királykoronázással. Az az Európa, amitő
ma ismerünk, mint kultúrtáj és civilizációs m hely akkor jöttű
létre (persze, nem általa), amikor a Szent Korona megérkezett
a gy zteső Vajk részére, aki keresztény királyként István
nevet kapott. Létrejött tehát a földrész egészét felölelő
középkori Európa. Egyid s tehát a magyar állammal. Ett lő ő
kezdve a keresztény királyságok Európája írja az emberi világ
fejl désének nagyszer évszázadait A honfoglaláskori magyarő ű
állam határait a gyepürendszer jellemezte. Ez a védelmi
rendszer nem határként, hanem határövként m ködött.ű
Nyugaton az Enns folyón is túlra terjeszkedett, keleten a
kunok földjén (Moldávia) át a Fekete tengerig ért. A f kéntő
gyéren lakott gyepüterületek nem tartoztak a fejedelem
államához, az Árpád-házi királyok uralkodásának végén már
2
benépesültek, ezután az államhatár a birtokhatárral esett
egybe. A török id kben csak az oklevelek rizték a legáliső ő
határokat, majd csak a XVIII. században rögzít dtek, aző
úgynevezett felvilágosodás korában. Ezen a néven jegyzi fel a
történelem azt a szellemi irányzatot, amely az értelmet
állította a gondolkodás középpontjába, aminek értelmében
kritikusan szemléltek mindent, ami addig a hit erejével
tudatosult. Elbizakodottan babonának min sítettek sok addigiő
értelmezést, sötét középkornak nevezték az megel ző ő
évszázadokat.
A felvilágosodás politikai alkalmazásaként az 1750-es
években Angliában, Ausztriában, Poroszországban és
Franciaországban kísérletek indultak a monarchia
rendszerének és törvényeinek „racionalizálására”. Nálunk
Mária Terézia és fia József követte a „felvilágosult
abszolutizmus” néven ismert uralkodói gyakorlatot, vagyis a
rendi gy lések összehívása nélkül, rendeletekkel uralkodtak,ű
annak során a felvilágosodás jegyeit magukon visel ,ő
modernizációt szolgáló, és a fejlettebb nyugati hatalmak
gazdaságának utolérését célzó reformokat vezettek be a
monarchia országaiban. A magyar uraknak nem tetszett a
stílus, bár kétség kívül felzárkóztatta az ország állami
szerkezetét a kor követelményeihez.
A felvilágosodás racionális eszméi kés bb a franciaő
forradalom Jakobinus programjában túllépett minden
ésszer ségen. Innét számítható a monarchikus rendszer elleniű
ádáz politika elindulása, de minden olyan eszmerendszer
kezdeményezése is, amelyek a következ két évszázadő
politikai rendszerét meghatározták, majd véres
forradalmaknak, pusztító háborúknak adtak igazoló ideológiai
alapot.
3
Követve a magyar történetet, 1825-ben újra összehívták a
rendi országgy lést, amivel a magyar nemesség ismét jelenű
volt az állam életében. Megindult a nemesség küzdelme az
uralkodóval most már a kor szellemének megfelel eszmékő
érvényesüléséért: létre kell hozni a nemzeti közösséget polgári
átalakulással. „Végcélként a polgári alkotmányos
államrendszert határozták meg, ahol a közadózás és a törvény
el tti egyenl ség révén megsz nnek a rendi különbségek,ő ő ű
elt nik a személyes alávetettség minden formája. Aű
törvényeket népképviseleti országgy lés hozza, a végrehajtóű
hatalmat a felel s kormány gyakorolja. Ez a rendszerő
megköveteli az állam egyesítését és központosítását, az Uniót
Erdéllyel.”
Ezen elvek erjedéseként 1848. március 15-én békés
forradalom zajlott le Budapesten, majd a megalkotott „áp-
rilisi törvényeket”, az uralkodó, V. Ferdinánd
szentesítette. Magyarország felel s kormánya révénő
alkotmányos monarchiává vált, megsz nt a feudális rendszer,ű
létrejött a népképviseleten alapuló állam (népképviseleti
országgy lés) amelyben minden polgár jogilag egyenl . Aű ő
választójogot vagyoni cenzushoz kötötték, de az eddig is
választójogúak megtarthatták ezt a kiváltságot (elszegényedett
nemesek, értelmiség). Országgy lésnek felel s kormányű ő
alakult Batthyány Lajos vezetésével, az uralkodó jogkörét
er sen korlátozták. Helyreállították az ország egységét,ő
kimondták az uniót Erdéllyel. A törvények Horvátországon
kívül nem ismertek el nemzetiségi jogokat. Az országgy lésű
évenként ülésezett, mégpedig a nép akaratának megfelel enő
Pesten.
A magyar állam visszaszerzett si alkotmányaő
érvényesítésével és a kor szellemének megfelelő
4
átalakításával készen állt felzárkózni a nyugat-európai
államok rendjéhez. Mindez közjogilag nagy lépés volt a
független magyar állam létrejöttéhez, amely így
perszonáluniós kapcsolatban áll Ausztriával. Azonban a bécsi
udvar er re kapott, és megszegve az uralkodói szentesítést, aő
gyenge pontján támadta meg Magyarországot, fellázította a
nemzetiségeket, veszélyeztetve lényegében a magyar király
országát. 1848. augusztus 31-én az uralkodó „államiratban”
visszavonta az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium
jogkörét. A magyar kormány nem fogadta el a törvények
visszavonását, ezért Jellacic horvát bán hader vel átlépte aő
magyar határt, és ezzel kitört a szabadságharc. Egy teljes éven
át dúlt a háború, aminek kimenetelét orosz cári haderő
beavatkozása döntötte el. A bécsi udvar megszüntette a
magyar állam m ködését, megvonta a függetlenséget és azű
alkotmányosságot a magyaroktól, nem kívánta visszaállítani a
1848 el tti rendszert sem.ő
Közel két évtizedes törvénytelen állapot mindkét felet
kimerítette, ezért 1867-ben megszületett a kiegyezés. Az
újonnan létrejött Osztrák–Magyar Monarchia kétközpontú
(Bécs, Budapest), dualista állam volt. Ausztriát és
Magyarországot az uralkodó személyén kívül a hadügy, a
külügy és az ezek fedezésére szolgáló pénzügy együttes
kezelése tartotta össze. Ezen területeket közös minisztériumok
irányították, egyéb ügyekben Magyarország teljesen önálló
volt. A közös költségek fedezésére kvótákat állapítottak meg,
a magyar fél a kiadások 30%-át állta.
Magyarország államformája alkotmányos monarchia lett.
A parlamentnek felel s kormány jött létreő Andrássy Gyula
vezetésével, Ferenc Józsefet megkoronázták, aki jelent ső
pozíciókat rizhetett meg, hiszen teljes egészében a kezébenő
5
maradt a hadsereg irányítása. Létrejött az egységes pénz és
valutarendszer, az egységes piac, mindez biztosította az
ország gyors gazdasági fejl dését. Magyarország ugyanakkorő
kiegyezett a horvátokkal is, elismerve politikai nemzetnek,
így beligazgatási autonómiát kapott. Horvát lett a hivatalos
nyelv, m ködhetett a szábor, amely a közös országgy lésbeű ű
42 képvisel t delegálhatott és ezen kívül Horvát-országotő
egyesítették a Határ rvidékkel és Szlavóniával is.ő
Visszatekintve, a Szent István-i Magyarország ebben a
fejl d képes birodalomban biztonságot és prosperitástő ő
élvezett. Nincs igaza Kossuthnak és emigrációs társainak,
Teleki Lászlónak és Klapkának, akik Magyarország
föderálásában gondolkodtak, hiszen a dualista államban
Magyarország önállóbb volt, mint lehetett volna egy
föderációban sok nép egyikeként, amelyek etnikai alapon a
Szent Korona területeib l részesülve föderáltak volna. Deő
miért tették volna, hiszen minden álmuk saját állam létesítése
volt, a korszellemnek megfelel en.ő
Ezeket a saját államokat a XIX. század utolsó harmadában
felvirágzó Közép-Európát szétromboló nyugati államok
hozták létre abban a világháborúban, amelyben az Osztrák–
Magyar Monarchiát, a Magyar királyságot is felszámolták, és
annak meghagyott kis területén mint utódállamot
engedélyeztek „létrejönni egy magyar államot”, amennyiben a
magyar „Nemzeti Bizottság” elfogadja az eléje terjesztett
feltételeket. Ebbe a nyomorúságos helyzetbe a megel ző ő
félévszázad alatt beözönl idegenek egy nyugtalan csoportjaő
züllesztette az országot, amely a liberalizmus lehet ségeitő
kihasználva a francia forradalom legszéls ségesebb termékeitő
megvalósítva hozták létre az Oroszországon kívüli Európában
az els kommunista proletárdiktatúrát. Ez a garázda társaságő
6
végezte el a piszkos munkát, ami lehet vé tette aő
nagyhatalmak számára a védekezni már nem tudó ország
feldarabolását. Majd a gy ztes hatalmak megbüntettékő
Magyarországot a kommunizmusért, engedélyezve a
„felszabadítás” feladatát a román hadsereg részére.
Trianon által olyan pusztítást mértek a tönk szélére vitt
maradék országra, amire ráillik a feltételezés: várták
kimúlását. 1938-ig fizette az ország a háborús jóvátételt
megtámadóinak és megrablóinak. Akkor járt le a nemzetközi
ellenőrzés, attól kezdve beszélhetünk állami függetlenségről, ami négy évig élt.
A magyar állam határai módosultak 1938 és 1941 között területi visszacsatolások által.
Magyarország határai közt tudta a kárpát-medencei magyar nép közel egészét 1942 és
1943 években, ami megfelelt volna az etnikai alapon értelmezett nemzetállam szemléletnek.
A második világháború végén visszaállított határokkal visszatért a magyarüldözés, tömeges
kite-lepítés, legyilkolás korszaka. Ezek a határok az akkor kialakult nagyhatalmi helyzetben
jöttek létre, melynek változatlansága rögzíti a mindvégig igazságtalan magyar
álllamhatárokat.
*
A magyar állam területi integritását – az országnak határok
közötti birtoklása és tulajdonlása folyamatosságát – nem
mindig az ország fizikai ereje rizte meg a nagyhatalmiő
inváziók túlerejét l a viharos évszázadokon át, hanem a Szentő
Korona „telekkönyvi” tulajdonosi státusát tiszteletben tartó
európai monarchikus rendszer szakrális környezete. Továbbá
az a szívós életer , amivel a magyarok minden végő zetes
összeomlásból felemelkedtek történelmük folyamán. A királysági államformát a nyugati
nagyhatalmi politika veszélyeztette Európa-szerte.
A keresztény magyar államiság végigélte nagyon nehéz körülmények között a
szabadon fejlődő Európa történelmét annak 1945-ig tartó élete végéig. Európa
tönkretételéig. A Szent István-i állam együtt élte mindvégig az európai Európa életét, annak
létrejöttétől annak függetlensége elvesztéig. Egy korszak végetért, Magyarország vezetőinek
7
a felelőssége megtartani a magyar államot az új korszakban, ami most a nemzeti államok
elsorvasztásán fáradozik.
8

Weitere ähnliche Inhalte

Andere mochten auch

Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !Arany Tibor
 
Mindenkinek van egy saját arca ... ?
Mindenkinek van egy saját arca ... ?Mindenkinek van egy saját arca ... ?
Mindenkinek van egy saját arca ... ?Arany Tibor
 
Csapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl Moszkváig
Csapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl MoszkváigCsapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl Moszkváig
Csapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl MoszkváigArany Tibor
 
Csapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünkCsapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünkArany Tibor
 
Maffiarendszer Romániában
Maffiarendszer RomániábanMaffiarendszer Romániában
Maffiarendszer RomániábanArany Tibor
 
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciára
Csapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciáraCsapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciára
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciáraArany Tibor
 
Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban Arany Tibor
 
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2Arany Tibor
 
Hova tűnt a dollár
Hova tűnt a dollárHova tűnt a dollár
Hova tűnt a dollárArany Tibor
 
R. Mickelsen alkotásai üvegből.
R. Mickelsen alkotásai üvegből.R. Mickelsen alkotásai üvegből.
R. Mickelsen alkotásai üvegből.Arany Tibor
 
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán Arany Tibor
 
management of health and safety 8 augsut 2016
management of health and safety 8 augsut 2016management of health and safety 8 augsut 2016
management of health and safety 8 augsut 2016Jonathan Beck
 
Barras y unidades
Barras y unidadesBarras y unidades
Barras y unidadesHannaZP
 
Celebrating Success
Celebrating SuccessCelebrating Success
Celebrating SuccessSabu Mani
 
Jacket 3
Jacket 3Jacket 3
Jacket 3bar1734
 
Tham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồng
Tham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồngTham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồng
Tham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồngCarysil Vietnam
 

Andere mochten auch (20)

Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
 
Mindenkinek van egy saját arca ... ?
Mindenkinek van egy saját arca ... ?Mindenkinek van egy saját arca ... ?
Mindenkinek van egy saját arca ... ?
 
Csapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl Moszkváig
Csapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl MoszkváigCsapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl Moszkváig
Csapó Endre - külpolitika Brüsszeltôl Moszkváig
 
Csapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünkCsapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünk
 
Idézetek
IdézetekIdézetek
Idézetek
 
Maffiarendszer Romániában
Maffiarendszer RomániábanMaffiarendszer Romániában
Maffiarendszer Romániában
 
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciára
Csapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciáraCsapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciára
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciára
 
Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban
 
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2
 
Hova tűnt a dollár
Hova tűnt a dollárHova tűnt a dollár
Hova tűnt a dollár
 
R. Mickelsen alkotásai üvegből.
R. Mickelsen alkotásai üvegből.R. Mickelsen alkotásai üvegből.
R. Mickelsen alkotásai üvegből.
 
Orosz limuzinok
Orosz limuzinokOrosz limuzinok
Orosz limuzinok
 
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
 
Resume 1
Resume 1Resume 1
Resume 1
 
management of health and safety 8 augsut 2016
management of health and safety 8 augsut 2016management of health and safety 8 augsut 2016
management of health and safety 8 augsut 2016
 
Barras y unidades
Barras y unidadesBarras y unidades
Barras y unidades
 
Celebrating Success
Celebrating SuccessCelebrating Success
Celebrating Success
 
Jacket 3
Jacket 3Jacket 3
Jacket 3
 
cv-Lystoftebakken
cv-Lystoftebakkencv-Lystoftebakken
cv-Lystoftebakken
 
Tham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồng
Tham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồngTham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồng
Tham quan vẻ đẹp của dinh thự 2.820 tỷ đồng
 

Ähnlich wie Csapó Endre - a magyar állam az évezred sodrában

Csapó Endre éveleji látóhatár
Csapó Endre  éveleji látóhatár Csapó Endre  éveleji látóhatár
Csapó Endre éveleji látóhatár Arany Tibor
 
Cs E székelyföld az autonómia esélyei
Cs E székelyföld az autonómia esélyeiCs E székelyföld az autonómia esélyei
Cs E székelyföld az autonómia esélyeiArany Tibor
 
Cs E - székelyföld az autonómia esélyei
Cs E -  székelyföld az autonómia esélyei Cs E -  székelyföld az autonómia esélyei
Cs E - székelyföld az autonómia esélyei Arany Tibor
 
Csapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletben
Csapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletbenCsapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletben
Csapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletbenArany Tibor
 
Csapó Endre újévi gondolatok
Csapó Endre   újévi gondolatokCsapó Endre   újévi gondolatok
Csapó Endre újévi gondolatokArany Tibor
 
Korszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitikaKorszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitikaArany Tibor
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép Arany Tibor
 
Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1Arany Tibor
 
Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam
Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam
Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam Arany Tibor
 
Ilyen a világ! 14
Ilyen a világ! 14Ilyen a világ! 14
Ilyen a világ! 14Arany Tibor
 
Állapotfrissités
ÁllapotfrissitésÁllapotfrissités
ÁllapotfrissitésArany Tibor
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelősségeArany Tibor
 
A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.
A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.
A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.Arany Tibor
 
Csapó Endre - A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai
Csapó Endre -  A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai Csapó Endre -  A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai
Csapó Endre - A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai Arany Tibor
 
Vatikán a liberalizmus hinárjában
Vatikán a liberalizmus hinárjábanVatikán a liberalizmus hinárjában
Vatikán a liberalizmus hinárjábanArany Tibor
 
Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt Arany Tibor
 
Bev eu kul 1 dia
Bev eu kul 1 diaBev eu kul 1 dia
Bev eu kul 1 diaJing Wang
 
Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23Arany Tibor
 
Magyarország a 16. században hunyadi mátyás
Magyarország a 16. században hunyadi mátyásMagyarország a 16. században hunyadi mátyás
Magyarország a 16. században hunyadi mátyásreineranna
 

Ähnlich wie Csapó Endre - a magyar állam az évezred sodrában (20)

Csapó Endre éveleji látóhatár
Csapó Endre  éveleji látóhatár Csapó Endre  éveleji látóhatár
Csapó Endre éveleji látóhatár
 
Cs E székelyföld az autonómia esélyei
Cs E székelyföld az autonómia esélyeiCs E székelyföld az autonómia esélyei
Cs E székelyföld az autonómia esélyei
 
Cs E - székelyföld az autonómia esélyei
Cs E -  székelyföld az autonómia esélyei Cs E -  székelyföld az autonómia esélyei
Cs E - székelyföld az autonómia esélyei
 
Csapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletben
Csapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletbenCsapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletben
Csapó Endre - A nemzetek Európája orbáni szemléletben
 
Csapó Endre újévi gondolatok
Csapó Endre   újévi gondolatokCsapó Endre   újévi gondolatok
Csapó Endre újévi gondolatok
 
Korszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitikaKorszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitika
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
 
Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1
 
Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam
Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam
Csapó Endre - Későn érkező nemzetállam
 
west no way
west  no waywest  no way
west no way
 
Ilyen a világ! 14
Ilyen a világ! 14Ilyen a világ! 14
Ilyen a világ! 14
 
Állapotfrissités
ÁllapotfrissitésÁllapotfrissités
Állapotfrissités
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
 
A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.
A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.
A liberális türelmetlenség uralma. Búcsú a normalitástól.
 
Csapó Endre - A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai
Csapó Endre -  A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai Csapó Endre -  A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai
Csapó Endre - A nagyhatalmi ukrán-vita magyar vonatkozásai
 
Vatikán a liberalizmus hinárjában
Vatikán a liberalizmus hinárjábanVatikán a liberalizmus hinárjában
Vatikán a liberalizmus hinárjában
 
Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt
 
Bev eu kul 1 dia
Bev eu kul 1 diaBev eu kul 1 dia
Bev eu kul 1 dia
 
Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23
 
Magyarország a 16. században hunyadi mátyás
Magyarország a 16. században hunyadi mátyásMagyarország a 16. században hunyadi mátyás
Magyarország a 16. században hunyadi mátyás
 

Mehr von Arany Tibor

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárokArany Tibor
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteArany Tibor
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívóArany Tibor
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation cardArany Tibor
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalArany Tibor
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)Arany Tibor
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016Arany Tibor
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma Arany Tibor
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számArany Tibor
 

Mehr von Arany Tibor (20)

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Km1648 09-11
Km1648 09-11Km1648 09-11
Km1648 09-11
 
Km1639 091
Km1639 091Km1639 091
Km1639 091
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárok
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal története
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation card
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 final
 
Km1639 09-11
Km1639 09-11Km1639 09-11
Km1639 09-11
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. szám
 
Km1619 09
Km1619 09Km1619 09
Km1619 09
 
Km1618 08
Km1618 08Km1618 08
Km1618 08
 
Km1618 09
Km1618 09Km1618 09
Km1618 09
 

Csapó Endre - a magyar állam az évezred sodrában

  • 1. Csapó Endre A magyar állam az évezred sodrában Megjelent a Magyar Élet 2013. augusztus 15-i számában Szent István ünnepén mi magyarok európai történelmünknek azt a nevezetes epizódját idézzük fel, amikor a honfoglalás után kialakított fejedelmi magyar államot Géza fejedelem és fia Vajk keresztény királysággá alakította át. Államok nem valamiféle békés fejl dés során jönnek létre,ő még kevésbbé alakulnak át mer ben más szerkezet vé. Aő ű törzsszövetségi államból er alkalmazásával jött létre az aő magyar állam, amely az Európában akkor általános királysági alakot öltötte. A királysági államforma kialakulásának is hosszú a története. A Krisztus születésének id pontjára alapozottő id számítás els évszázada nagy változások id szaka volt. Aő ő ő Római Birodalom az akkor ismert világ jó részét meghódította az I. és a II. évszázadban. Ennek kiterjedését ismerjük iskolai id nkb l, Európa déli és nyugati részei tartoztak Rómához. Aő ő Kárpát-medencében csak a Dunántúl (Pannonia), és Erdély déli része (Dácia) tartozott a birodalomhoz, a légió katonai felügyelete által. Európa északi és keleti része az íratlan történelem korát élte, még csak népelemek lakták. Majd Kr.u. a III. századtól az írott történelem számára ismeretlen népek jelentek meg a Római Birodalom területén, a népvándorlás során nagy területeket foglaltak el bel le. 476-ban Rómát iső elfoglalták. Róma elfoglalása után a Nyugat-római Birodalom megsz nt. A Kelet-római Birodalom még ezer évigű fennmaradt. Központja Konstantinápoly volt, vallása pedig keresztény. Ezt követ en nagyon érdekes és izgalmaső 1
  • 2. átalakulás kezd dött. Az eladdig ismeretlen északi népekő átvették, magukévá tették a széthullott római birodalom kulturális és civilizácós hagyatékát, és friss energiájukkal új életre keltették a római kereszténységet, mialatt a bizánci megállt a fejl désben. Új népek jöttek létre, amelyek felvettékő a keresztény vallást, és új országokat alapítottak: Franciaország, Német-Római Birodalom (mai Németország), olasz városállamok. Mindez népvándorlás terméke volt. A kés bb érkez szláv törzsek közül a horvátok, csehek éső ő lengyelek alakítottak keresztény országot egyid ben aő népvándorlás utolsó hullámával érkezett magyarokkal. Az államszerkezeti és feudális hasonulás az állami lét alapkövetelménye volt, nélküle a keresztény királyságok rendszerében elenyészett volna a magyar (mondjuk koppányi) államalapítási kísérlet. Amint láttuk, a Róma hanyatlása utáni fél évezred a majd kialakulandó Európa vajúdásának története volt, ami befejez dött a magyar királykoronázással. Az az Európa, amitő ma ismerünk, mint kultúrtáj és civilizációs m hely akkor jöttű létre (persze, nem általa), amikor a Szent Korona megérkezett a gy zteső Vajk részére, aki keresztény királyként István nevet kapott. Létrejött tehát a földrész egészét felölelő középkori Európa. Egyid s tehát a magyar állammal. Ett lő ő kezdve a keresztény királyságok Európája írja az emberi világ fejl désének nagyszer évszázadait A honfoglaláskori magyarő ű állam határait a gyepürendszer jellemezte. Ez a védelmi rendszer nem határként, hanem határövként m ködött.ű Nyugaton az Enns folyón is túlra terjeszkedett, keleten a kunok földjén (Moldávia) át a Fekete tengerig ért. A f kéntő gyéren lakott gyepüterületek nem tartoztak a fejedelem államához, az Árpád-házi királyok uralkodásának végén már 2
  • 3. benépesültek, ezután az államhatár a birtokhatárral esett egybe. A török id kben csak az oklevelek rizték a legáliső ő határokat, majd csak a XVIII. században rögzít dtek, aző úgynevezett felvilágosodás korában. Ezen a néven jegyzi fel a történelem azt a szellemi irányzatot, amely az értelmet állította a gondolkodás középpontjába, aminek értelmében kritikusan szemléltek mindent, ami addig a hit erejével tudatosult. Elbizakodottan babonának min sítettek sok addigiő értelmezést, sötét középkornak nevezték az megel ző ő évszázadokat. A felvilágosodás politikai alkalmazásaként az 1750-es években Angliában, Ausztriában, Poroszországban és Franciaországban kísérletek indultak a monarchia rendszerének és törvényeinek „racionalizálására”. Nálunk Mária Terézia és fia József követte a „felvilágosult abszolutizmus” néven ismert uralkodói gyakorlatot, vagyis a rendi gy lések összehívása nélkül, rendeletekkel uralkodtak,ű annak során a felvilágosodás jegyeit magukon visel ,ő modernizációt szolgáló, és a fejlettebb nyugati hatalmak gazdaságának utolérését célzó reformokat vezettek be a monarchia országaiban. A magyar uraknak nem tetszett a stílus, bár kétség kívül felzárkóztatta az ország állami szerkezetét a kor követelményeihez. A felvilágosodás racionális eszméi kés bb a franciaő forradalom Jakobinus programjában túllépett minden ésszer ségen. Innét számítható a monarchikus rendszer elleniű ádáz politika elindulása, de minden olyan eszmerendszer kezdeményezése is, amelyek a következ két évszázadő politikai rendszerét meghatározták, majd véres forradalmaknak, pusztító háborúknak adtak igazoló ideológiai alapot. 3
  • 4. Követve a magyar történetet, 1825-ben újra összehívták a rendi országgy lést, amivel a magyar nemesség ismét jelenű volt az állam életében. Megindult a nemesség küzdelme az uralkodóval most már a kor szellemének megfelel eszmékő érvényesüléséért: létre kell hozni a nemzeti közösséget polgári átalakulással. „Végcélként a polgári alkotmányos államrendszert határozták meg, ahol a közadózás és a törvény el tti egyenl ség révén megsz nnek a rendi különbségek,ő ő ű elt nik a személyes alávetettség minden formája. Aű törvényeket népképviseleti országgy lés hozza, a végrehajtóű hatalmat a felel s kormány gyakorolja. Ez a rendszerő megköveteli az állam egyesítését és központosítását, az Uniót Erdéllyel.” Ezen elvek erjedéseként 1848. március 15-én békés forradalom zajlott le Budapesten, majd a megalkotott „áp- rilisi törvényeket”, az uralkodó, V. Ferdinánd szentesítette. Magyarország felel s kormánya révénő alkotmányos monarchiává vált, megsz nt a feudális rendszer,ű létrejött a népképviseleten alapuló állam (népképviseleti országgy lés) amelyben minden polgár jogilag egyenl . Aű ő választójogot vagyoni cenzushoz kötötték, de az eddig is választójogúak megtarthatták ezt a kiváltságot (elszegényedett nemesek, értelmiség). Országgy lésnek felel s kormányű ő alakult Batthyány Lajos vezetésével, az uralkodó jogkörét er sen korlátozták. Helyreállították az ország egységét,ő kimondták az uniót Erdéllyel. A törvények Horvátországon kívül nem ismertek el nemzetiségi jogokat. Az országgy lésű évenként ülésezett, mégpedig a nép akaratának megfelel enő Pesten. A magyar állam visszaszerzett si alkotmányaő érvényesítésével és a kor szellemének megfelelő 4
  • 5. átalakításával készen állt felzárkózni a nyugat-európai államok rendjéhez. Mindez közjogilag nagy lépés volt a független magyar állam létrejöttéhez, amely így perszonáluniós kapcsolatban áll Ausztriával. Azonban a bécsi udvar er re kapott, és megszegve az uralkodói szentesítést, aő gyenge pontján támadta meg Magyarországot, fellázította a nemzetiségeket, veszélyeztetve lényegében a magyar király országát. 1848. augusztus 31-én az uralkodó „államiratban” visszavonta az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium jogkörét. A magyar kormány nem fogadta el a törvények visszavonását, ezért Jellacic horvát bán hader vel átlépte aő magyar határt, és ezzel kitört a szabadságharc. Egy teljes éven át dúlt a háború, aminek kimenetelét orosz cári haderő beavatkozása döntötte el. A bécsi udvar megszüntette a magyar állam m ködését, megvonta a függetlenséget és azű alkotmányosságot a magyaroktól, nem kívánta visszaállítani a 1848 el tti rendszert sem.ő Közel két évtizedes törvénytelen állapot mindkét felet kimerítette, ezért 1867-ben megszületett a kiegyezés. Az újonnan létrejött Osztrák–Magyar Monarchia kétközpontú (Bécs, Budapest), dualista állam volt. Ausztriát és Magyarországot az uralkodó személyén kívül a hadügy, a külügy és az ezek fedezésére szolgáló pénzügy együttes kezelése tartotta össze. Ezen területeket közös minisztériumok irányították, egyéb ügyekben Magyarország teljesen önálló volt. A közös költségek fedezésére kvótákat állapítottak meg, a magyar fél a kiadások 30%-át állta. Magyarország államformája alkotmányos monarchia lett. A parlamentnek felel s kormány jött létreő Andrássy Gyula vezetésével, Ferenc Józsefet megkoronázták, aki jelent ső pozíciókat rizhetett meg, hiszen teljes egészében a kezébenő 5
  • 6. maradt a hadsereg irányítása. Létrejött az egységes pénz és valutarendszer, az egységes piac, mindez biztosította az ország gyors gazdasági fejl dését. Magyarország ugyanakkorő kiegyezett a horvátokkal is, elismerve politikai nemzetnek, így beligazgatási autonómiát kapott. Horvát lett a hivatalos nyelv, m ködhetett a szábor, amely a közös országgy lésbeű ű 42 képvisel t delegálhatott és ezen kívül Horvát-országotő egyesítették a Határ rvidékkel és Szlavóniával is.ő Visszatekintve, a Szent István-i Magyarország ebben a fejl d képes birodalomban biztonságot és prosperitástő ő élvezett. Nincs igaza Kossuthnak és emigrációs társainak, Teleki Lászlónak és Klapkának, akik Magyarország föderálásában gondolkodtak, hiszen a dualista államban Magyarország önállóbb volt, mint lehetett volna egy föderációban sok nép egyikeként, amelyek etnikai alapon a Szent Korona területeib l részesülve föderáltak volna. Deő miért tették volna, hiszen minden álmuk saját állam létesítése volt, a korszellemnek megfelel en.ő Ezeket a saját államokat a XIX. század utolsó harmadában felvirágzó Közép-Európát szétromboló nyugati államok hozták létre abban a világháborúban, amelyben az Osztrák– Magyar Monarchiát, a Magyar királyságot is felszámolták, és annak meghagyott kis területén mint utódállamot engedélyeztek „létrejönni egy magyar államot”, amennyiben a magyar „Nemzeti Bizottság” elfogadja az eléje terjesztett feltételeket. Ebbe a nyomorúságos helyzetbe a megel ző ő félévszázad alatt beözönl idegenek egy nyugtalan csoportjaő züllesztette az országot, amely a liberalizmus lehet ségeitő kihasználva a francia forradalom legszéls ségesebb termékeitő megvalósítva hozták létre az Oroszországon kívüli Európában az els kommunista proletárdiktatúrát. Ez a garázda társaságő 6
  • 7. végezte el a piszkos munkát, ami lehet vé tette aő nagyhatalmak számára a védekezni már nem tudó ország feldarabolását. Majd a gy ztes hatalmak megbüntettékő Magyarországot a kommunizmusért, engedélyezve a „felszabadítás” feladatát a román hadsereg részére. Trianon által olyan pusztítást mértek a tönk szélére vitt maradék országra, amire ráillik a feltételezés: várták kimúlását. 1938-ig fizette az ország a háborús jóvátételt megtámadóinak és megrablóinak. Akkor járt le a nemzetközi ellenőrzés, attól kezdve beszélhetünk állami függetlenségről, ami négy évig élt. A magyar állam határai módosultak 1938 és 1941 között területi visszacsatolások által. Magyarország határai közt tudta a kárpát-medencei magyar nép közel egészét 1942 és 1943 években, ami megfelelt volna az etnikai alapon értelmezett nemzetállam szemléletnek. A második világháború végén visszaállított határokkal visszatért a magyarüldözés, tömeges kite-lepítés, legyilkolás korszaka. Ezek a határok az akkor kialakult nagyhatalmi helyzetben jöttek létre, melynek változatlansága rögzíti a mindvégig igazságtalan magyar álllamhatárokat. * A magyar állam területi integritását – az országnak határok közötti birtoklása és tulajdonlása folyamatosságát – nem mindig az ország fizikai ereje rizte meg a nagyhatalmiő inváziók túlerejét l a viharos évszázadokon át, hanem a Szentő Korona „telekkönyvi” tulajdonosi státusát tiszteletben tartó európai monarchikus rendszer szakrális környezete. Továbbá az a szívós életer , amivel a magyarok minden végő zetes összeomlásból felemelkedtek történelmük folyamán. A királysági államformát a nyugati nagyhatalmi politika veszélyeztette Európa-szerte. A keresztény magyar államiság végigélte nagyon nehéz körülmények között a szabadon fejlődő Európa történelmét annak 1945-ig tartó élete végéig. Európa tönkretételéig. A Szent István-i állam együtt élte mindvégig az európai Európa életét, annak létrejöttétől annak függetlensége elvesztéig. Egy korszak végetért, Magyarország vezetőinek 7
  • 8. a felelőssége megtartani a magyar államot az új korszakban, ami most a nemzeti államok elsorvasztásán fáradozik. 8