SlideShare a Scribd company logo
1 of 48
Download to read offline
Jászberényi Nyár
     Vigadalmi Napok

2011. június 1- augusztus 31.




SOMMER IN JÁSZBERÉNY 2011
SUMMER IN JÁSZBERÉNY 2011
Kedves Városlakó,
                           edves Városlakó,
                         kedves endégünk!
                         kedves Vendégünk!

                  Kérem, engedje meg, hogy nagy
                  szeretettel köszöntsem Önt
                  Jászberény városában, az immár XVI.
                  alkalommal megrendezésre kerülõ
                  Jászberényi Nyáron!
Határtalan büszkeséggel tölt el, hogy ezen
mûsorfüzettel mutathatom be a három hónapot
felölelõ program-sorozatunkat. Igyekeztünk mindezt
olyan formában összeállítani, hogy minden korosztály
illetve a legkülönbözõbb ízlésvilággal rendelkezõ
érdeklõdõ kedvére szemezgethessen a kínálatból.
Valóban csak a példának okáért említenék néhány
rendezvényt, szemléltetve a repertoár változatosságát:
„Múzeumok Éjszakája”, Karikatúra Kiállítás, Országos
Díjugrató Lovasverseny, Mágnás Miska a Szabadtéri
Színpadon, Varnus Xaver orgonamûvész és a Bikini
együttes koncertje.
Természetesen idén is megrendezésre kerülnek a méltán
nagy népszerûségnek örvendõ tradicionális
programjaink, mint a Csángó Fesztivál, a Nemzetközi
Mézvásár és Méhésztalálkozó valamint a Népi Ételek
Fõzõversenye.
A Jászberényi Nyár kitûnõ lehetõséget biztosít
számunkra, hogy bemutassuk városunk szépségeit,
nevezetességeit, értékeit. Meleg szívvel tudom ajánlani
mindazok számára, akik szeretik a meghitt hangulatú
sétákat egy történelmi, néprajzi és földrajzi
különlegességekben bõvelkedõ kisvárosban és azoknak
is, akik a pezsgõbb, lüktetõbb élmények hívei.
Városunk a 2011-es Jászberényi Nyár alkalmával
minden kedves vendégét, valamint lakóját minõségi és
változatos kikapcsolódási lehetõséggel várja.
Kívánok ehhez kellemes idõtöltést, felhõtlen
szórakozást és jó egészséget!
                                           Tisztelettel
                                     Dr. Szabó Tamás
                       Jászberény város polgármestere
Jászberény
                   Jászberény

Az ország fõvárosától 80 km-re fekvõ Jászberény
sajátos földrajzi, néprajzi, történelmi vonásokat
õriz. Akik szeretik a meghitt hangulatú,
látnivalókban gazdag kisvárosi sétákat, és
vendégeket szívesen fogadó emberekkel akarnak
találkozni, azok kirándulásuk, pihenésük
helyszínéül válasszák Jászberényt.




               Jász Látogatóközpont

A város gyógy- és strandfürdõi, vendégváró
éttermei, szálláshelyei, szabadidõs létesítményei
nyáron és télen is fogadják a vendégeket.
2011-ben ismét vonzó eseményeket kínál a 16.
alkalommal megrendezésre kerülõ JÁSZBERÉNYI
NYÁR programsorozat. A rendezvény kiváló
alkalmat nyújt városunk értékeinek megismerésére
és új barátságok megteremtésére.

   SZERETETTEL HÍVJUK ÉS VÁRJUK
   SZERETETTEL
          JÁSZBERÉNYBE !


                        1
PROGRAMOK
                   PROGRAMOK

Június 1. (szerda) 18.00 óra
          (szer
             erda)
Co-op Star Zrt. Áruház Átriuma
            KOR
              ORTÁRS
FRANCIA KORTÁRS CIRKUSZ

Június 2. (csütörtök) 10.00-18.00 óráig
          (csütörtök)
Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
KÖNYVES CSÜTÖRTÖK
KÖNYVES CSÜTÖRTÖK
Szervezõ:
Városi Könyvtár és Információs Központ
Bõvebb információ:
www.jaszkonyvtar.hu/konyvescsutortok
Tel.: 57/505-400

Június 3. (péntek)
           (péntek)
Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
17.00-18.00
Mozgásvilág Táncklub bemutatója,
a jászberényi Zoltán Erika Tánciskola bemutatója,
Silver TSE Szolnok Alapfokú Mûvészeti Iskola
jászberényi növendékeinek bemutatója
18.00-19.00
SZANDI KONCERONCERT
SZANDI KONCERT

Június 4. (szombat) 10.00-18.00 óráig *
          (szombat)
Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
JÁTSZÓ-NAP NÉPI GYERMEKJÁTÉKOKKAL
JÁTSZÓ-NAP NÉPI GYERMEKJÁTÉKOKKAL
10.00-18.00
Népi játszótér - ügyességi, kreatív táblás játékokkal
10.30-11.00
Kelepelõ Bábcsoport - Dunna mese
11.00-12.00
Ricsi Bohóc és barátja
15.00-16.00
Regélõ Színjátszókör - A talléros kalap c. mese elõadása
16.00-17.00
Csurgó Zenekar - „Három egész napon át” népzenei
gyermek koncert



                           2
17.00-18.00
Utcaszínház
Maszk Bábszínház - Mátyás király bolondos bolondja
Egész nap kerékpáros ügyességi verseny.
A Gróf Apponyi Albert Ált. Isk. Nagy Vagy címû
országos vetélkedõn nyert akadálypályája.
Mászófal, ugrálóvár, faházakban vásározók.
14.30-tól
kézmûves asztaloknál foglalkozások

Június 5. (vasárnap)
          (vasárnap)
Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
15.00-16.00
JAZZBERÉNY - BAND ÜTÕS EGYÜT TES
MÛSORA
16.00-18.00
SISA SHÓÓÓ!!!

Június 7-július 10.
Városi Könyvtár és Információs Központ
         BÉLA KARIKATÚRÁIBÓL
TELEK BÉLA KARIKATÚRÁIBÓL KIÁLLÍTÁS
Megnyitó:
június 7. (kedd) 17. 00 óra
Látogatható: a könyvtár nyitvatartási idejében

Június 7-július 11.
Déryné Mûvelõdési Központ aula
Cserta Imre fafaragásai láthatók.

Június 9-18.
Déryné u. 6.
“A VILÁGOK HATÁRÁN”HATÁRÁN”
BÉNYI ESZTER textilmûvész és
BÉNYI LÁSZLÓ festõmûvész kiállítása
Bényi Eszter textilmûvész 1972-77 között végezte el a
Bényi
Magyar Iparmûvészeti Fõiskolát. Mesterei Szilvitzky
Margit, Eigel István és Plesnivy Károly voltak.
Szívesen választ témát az épített és a természeti
környezetbõl. A téma gyakran ürügy egy másfajta
építkezésre: a felületeket eltolja, mozaikossá alakítja, ám

                              3
ebben a geometriában is felsejlenek eredendõ élményei.
Gyári szõnyegtervei is e tanulságok felhasználásával
születnek. 1992-tõl a Millart csoport tagja.
Bényi László festõmûvész (1909-2004) jogi
Bényi
végzettséget szerzett, majd Aba-Novák Vilmos
szabadiskolájában, s a Magyar Képzõmûvészeti
Fõiskolán folytatott képzõmûvészeti tanulmányokat.
A fõiskola elvégzése után alkotó munkája mellett
rendkívül aktívan vett részt a képzõmûvészeti élet
sokrétû szervezésében.
Alapító tagja volt a Rippl-Rónai Társaságnak, nevéhez
kötõdik több múzeum, mûvésztelep létesítése. Õ
rendezte többek között Munkácsy Mihály, Rudnay
Gyula, Székely Bertalan, Zichy Mihály gyûjteményes
kiállítását, mindemellett írói munkássága is jelentõs,
számtalan képzõmûvészeti album alkotója.
Bényi László az alföldi iskola hagyományait követte
élete végéig, festményeit nemcsak hazánkban, hanem
a világon több országban is nagy sikerrel mutatták be.
Megnyitó:
június 9. (csütörtök) 16.00 óra
            (csütörtök)
A kiállítást megnyitja:
Szabó Jánosné a Városi Könyvtár és Információs
Központ igazgatója
Látogatható:
hétköznap 10.00-17.00 óráig
hétköznap
szombaton: 10.00-13.00 óráig
szombaton:
             zárv
vasárnap: zárva

           (péntek)
Június 10. (péntek) 20.30 óra
Szabadtéri Színpad
         KONCER
           ONCERT
BIKINI KONCERT
Belépõdíj:
elõvételben: 2.000.- Ft
helyszínen: 2.200.- Ft

Június 12. (vasárnap) 19.00 óra
           (vasárnap)
Ferences Templom
     KIRÁLY            ORGONAMÛVÉSZ
DR. KIRÁLY CSABA ORGONAMÛVÉSZ
HANGVERSENYE

                          4
Király Csaba Liszt-díjas zongora és orgonamûvész azon
ritka mûvészek egyike, akik a zongora- és az
orgonajátékot egyaránt professzionális szinten mûvelik.
Repertoárja a barokktól a napjainkig terjedõ idõszak
zenei termésének széles választékát öleli fel.
Hangversenyeinek egy részét különféle nemes célokra
adott jótékonysági koncertek teszik ki.
Jászberényben elsõ alkalommal ad koncertet.
A belépés díjtalan.
Adományokat a Templom orgonájának további
felújítására köszönettel elfogadnak.

Június 16-tól
Jász Múzeum
ÜZENET A MÚLTBÓL címû idõszaki kiállítás
              MÚLTBÓL
Megnyitó:
június 16. (csütörtök) 18.00 óra
           (csütörtök)

            (péntek)
Június 17. (péntek) 18.00 óra
Déryné Mûvelõdési Központ díszterme
ÜNNEPI
ÜNNEPI HANGVERSENY
LISZT FERENC SZÜLETÉSÉNEK
200. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
Fellépnek:
Szolnoki              Zenekar
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Váradi László a Budapesti Liszt Ferenc
Zenemûvészeti Egyetem Kivételes Tehetségek
Elõkészítõ Tagozatának zongoraszakos hallgatója
Vezényel:
Bali József
A belépés díjtalan.

Június 19. (vasárnap) 9.00 órától
            (vasárnap)
Fülöp Lovas Tanya, Újerdõ 21.
               DÍJUGRATÓ LOV
ORSZÁGOS DÍJUGRATÓ LOVASVERSENY
Rendezõ:
Jászberényi Lovas Baráti Kör Sportegyesület
Információ:
Fülöp Zoltán, 30/291-33-92



                          5
Június 24. (péntek)
              (péntek)
Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria (Gyöngyösi út 7.)
Jászkürt Fogadó (Déryné u. 6.)
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA ÉJSZAKÁJA
- Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria
Program:
10.00-18.00 óráig
Díjmentesen látogathatók a múzeum állandó
kiállításai a Gyöngyösi úti épületben (Hamza D.
Ákos festõmûvész, filmrendezõ életmû kiállítása;
Hamza Lehel Mária divatrajzai; XX. századi jászsági
festõk tárlata)
17.00-24.00 óráig
zene és képzõmûvészet a Jászkürt Fogadóban
Folyamatos kézmûves, rajzos alkotási lehetõség a
helyszínen gyerekeknek és felnõtteknek. Helyi alkotók
kézmûves, képzõmûvészeti munkáinak vására.
Képzõmûvészeti kiadványok árusítása.
17.00 óra
A Palotásy János Zeneiskola gitártáborának
zárókoncertje a Fogadó udvarán.
Esõ esetén a Honvéd Jász Kaszinóban lesz megtartva
(Bercsényi u. 27.).
18.30 óra
Palkó Tibor Munkácsy-díjas festõ
A kép útja - Szívfolyó címû kiállításának megnyitója
és Festmények címû könyvének bemutatója
(L. Simon László író)
20.30 óra
Kátai Tamás Trió jazzkoncertje
(Kátai Tamás - dobok, Magi Krisztián - zongora,
Dráb Károly - basszusgitár)
22.00 óra
Dóra Attila és barátai jazzkoncertje
(Dóra Attila - fúvós hangszerek)
Belépõjegy (20.00 órától): 600.- Ft
Palkó Tibor A kép útja - Szívfolyó címû kiállítása
július 8-ig hétfõtõl szombatig 9.00-17.00 óráig
               hétfõtõl szombatig
látogatható a Jászkürt Fogadóban, vasárnap zárva.
Információ:

                         6
Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria
5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. Pf.: 76.
Telefon/Fax: 57/503-260
Telefon: 57/503-261
e-mail: hamzamuzeum@invitel.hu
www.hamzamuzeum.hu

Június 25. (szombat) 9.00-15.00 óráig *
            (szombat)
Margit-sziget, Fõtér
NÉPI
NÉPI ÉTELEK FÕZÕVERSENYE, BEMUTATÓJABEMUTA
A Jászsági Vendéglátók Egyesülete gasztronómiai
rendezvénye.
Információ:
Bobák József
30/316-22-47

Június 25. (szombat) 18.00-01.00 óráig
            (szombat)
Jász Múzeum
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJAÉJSZAKÁJA
„Jöttünk Napkeletrõl sorsunk csillaga után.” A jászok
Belépõdíj:
elõvételben - felnõtt: 800.- Ft
elõvételben
diák, nyugdíjas: 500.- Ft
helyszínen - felnõtt: 1.000.- Ft
diák, nyugdíjas: 700.- Ft
Fõtér
23.30 óra
Magma Tûzszínház - Farkas Linda égõ jelmezekkel
tarkított magas technikai szintû produkciója
24.00 óra
Tûzugrás és táncház a Jászság Népi Együttessel
Szervezõ:
Jászberény Város Önkormányzata
Bõvebb információ: www.jaszbereny.hu
Tel.: 57/505-700

Június 25. (szombat) 19.00 óra
           (szombat)
Déryné Mûvelõdési Központ díszterme
DÉRYNÉ
DÉRYNÉ VEGYESKAR SZENT IVÁN -ÉJI BÁLJA



                          7
Június 26. (vasárnap) 17.00-20.00 óráig
           (vasárnap)
Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
SZÓRAKOZT OZTA
SZÓRAKOZTATÓ PROGRAM PROGRAM

Július 1. (péntek) 20.30 óra
          (péntek)
Szabadtéri Színpad
 MALOM Film-Színház
nyári színházi programja
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor -
Békeffi István - Kaszó Elek
MÁGNÁS MISKA
operett két felvonásban
Fõbb szerepekben:
         Attila
Magyar Attila
         Bernadett
Gregor Bernadett
Bakos-Kiss Gábor
Trokán Péter
         Péter
  ordai
Tordai Teri
Rendezõ:
          Suba
Salamon Suba László
Belépõdíj: 1.500.- Ft
Baracs István mérnök úr, hogy megleckéztesse Korláthy
grófot, úgy dönt, grófi ruhába öltözteti Miskát, a lovász
segédet, hogy bebizonyítsa: mérnök 4 év alatt lehet az
ember, gróf pedig öt perc alatt lehet bárkibõl.

Július 2. (szombat) 10.00-23.00 óráig
          (szombat)
Fõtér
           ART FESTIVAL
STREET ART FESTIVAL
Mûvészetek az utcán
Mûvészeti, színházmûvészeti, zenemûvészeti
programok
Szervezõ:
Jászberény Város Önkormányzata
Bõvebb információ: www.jaszbereny.hu
Tel.: 57/505-700

Július 3. (vasárnap) 8.00-14.00 óráig
          (vasárnap)
Fõtér
STREETBALL BAJNOKSÁG

                           8
Szervezõ:
Jászberényi Kosárlabda SE
Jászberény Város Önkormányzata
Információ:
Nagy József
30/207-50-25

Július 8. (péntek) 18.00 óra
          (péntek)
Városi Könyvtár és Információs Központ
VIVA BACCHUS ONCERT
VIVAT BACCHUS KONCERT
Belépõdíj: 1.000.- Ft

Július 9. (szombat) 18.00 óra
          (szombat)
Déryné Mûvelõdési Központ díszterme
SZÉKELY MIHÁLY
SZÉKELY MIHÁLY ÉNEKVERSENY
                    KONCER
GYÕZTESEINEK KONCERTJEONCERTJE
Fellépnek:
  orváth Enikõ
Horváth Enikõ Sára, Szõke Csaba, Tímár Tímea,
       Alexandra
Velkei Alexandr
A belépés díjtalan.

Július 12-augusztus 8.
Városi Könyvtár és Információs Központ
                KAT
VAGYÓCZKI KATALIN
Budapesten élõ amatõr festõ kiállítása
Megnyitó:
július 12. (kedd) 17.00 óra

Július 13-23. *
Déryné u. 6.
VÁLOGA
     OGATÁS
VÁLOGATÁS JÁSZSÁGI SZÛCSHÍMZÉSEKBÕL
  Fejé
   ejér       Népi Díszítõmûvész
                              szeti
a Fejér Mária Népi Díszítõmûvészeti Szakkör kiállítása
A nagy szakmai ranggal bíró szakkör több, mint 30
éves múltra tekint vissza. A három évtized alatt
felkutatták, megismerték a magyar tájegységek
hímzésmintáit, de emellett rendkívül nagy hangsúlyt
fektetnek szûkebb környezetünk, a Jászság
motívumkincseinek, hímzéskultúrájának megis-
merésére, megõrzésére.



                          9
Mostani kiállításukon a jászsági kézimunkákból
láthatnak válogatást.
Megnyitó:
július 13. (szerda) 16.00 óra
           (szer
              erda)
Látogatható:
hétköznap 10.00-17.00 óráig
hétköznap
szombat: 10.00-13.00 óráig
szombat:

           (csütörtök)
Július 14. (csütörtök) 20.30 óra
Szabadtéri Színpad
  yáresti koncert
Nyáresti koncert
Fellépnek:
        Nikolas,
Takács Nikolas, Vastag Csaba, Wolf Kati
Belépõdíj:
elõvételben: 2.000.- Ft
helyszínen: 2.300.- Ft

Július 15. (péntek) 21.00 óra
           (péntek)
Honvéd Jász Kaszinó udvara
(Bercsényi út 27.)
DÉRYNÉ
DÉRYNÉ VEGYESKAR NYÁRESTI
SZERENÁDJA
Vendégként fellép az egri Agria Vegyeskar
A belépés díjtalan.

Július 16. (szombat) 20.00 óra
           (szombat)
Szabadtéri Színpad
           XAVER ORGONAMÛVÉSZ
VARNUS XAVER ORGONAMÛVÉSZ
  ONCERTJE
KONCERTJE
Belépõdíj: 2.500.- Ft

Július 17. (vasárnap) 17.00 óra
           (vasárnap)
Szabadtéri Színpad
NÓTAMÛSOR
NÓTAMÛSOR
Fellépnek:
Antal Erzsébet, Bokor János, Karczagi Nagy Zoltán,
       Er                    Karczagi Nagy Zoltán,
Kökény Róbert, Rupa Ilona
Kökény Róbert, Rupa Ilona
Kísér:
Mága Ernõ és zenekara
       Ernõ
Belépõdíj: 1.200.- Ft

                        10
Július 21. (csütörtök) 18.00 óra
           (csütörtök)
Déryné Mûvelõdési Központ díszterme
„A TÁNC BÛVÖLETÉBEN”
Mester és tanítványa
Farkas Pál zongoramûvész és
 arkas
Balogh József zongoramûvész négykezes zongora estje
Belépõdíj: 600.- Ft

Július 22. (péntek) 20.30 óra
           (péntek)
Szabadtéri Színpad
              KONCER
               ONCERT
REPUBLIC KONCERT
Az együttes tagjai:
Boros Csaba - basszusgitár
Boros
Bódi László, Cipõ - ének, zongora
Tóth Zoltán - gitár
      Zoltán
Patai Tamás - gitár
Nagy László Attila - dob
              Attila
Belépõdíj:
elõvételben: 2.300.- Ft
helyszínen: 2.500.- Ft

Július 22-31.
Árpád u. 2. „Gang Galéria”
         ZSOLT és
JAKAB ZSOLT és BREUER BETTI    BETTI
fotókiállítása
Megnyitó:
 július 22. (péntek) 17.00 óra
            (péntek)
Látogatható:
naponta 10.00-17.00 óráig

Július 22-augusztus 11. *
Városi Bíróság (Lehel vezér tér 15.)
MAKAY        KOR
               ORTÁRSAI
MAKAY ÉS KORTÁRSAI
JÁSZSÁGI KÉPZÕMÛVÉSZEK kiállítása
Megnyitó:
július 22. (péntek)
           (péntek)
Látogatható:
hétköznap: 10.00-17.00 óráig
hétköznap:
szombat:
szombat: 10.00-13.00 óráig



                        11
A kiállítás rendezõje a Hamza Gyûjtemény és Jász
Galéria.
Július 28-augusztus 6.
Déryné u. 6.
„FÉNYEK ÉS VIRÁGOK”
BUDAY CSILLA és
BUDAY CSILLA és PINTÉR ÉVA        ÉVA
kiállítása
Különleges agyagvirágok
Buday Csilla speciális anyagból, tradicionális japán
technikával készíti az eredeti virágokhoz megszólalásig
hasonló alkotásait.
A Távol-Keleten ezeket a különleges virágokat a
Szerelem Virágának is nevezik, gyakran ajándékozzák
szerelmesek, barátok egymásnak, soha el nem múló
szerelmük, barátságuk jeléül.
Buday Csilla aprólékos, precíz kidolgozással készíti
agyagvirágait, melyek mindegyike egy-egy kézmûves
remek, s a megtévesztésig hasonlítanak az eredeti
orchideákhoz, virágokhoz.
A kiállításon válogatást láthatnak legszebb alkotásaiból.

Üvegfestmények és tûzzománc képek
Üvegfestmény és tûzzománc képek
    egfestmények
Pintér Éva 13 éve ismerkedett meg az üvegfestés
  intér Éva
titkaival, elvarázsolták a templomok gyönyörû
ólomüveg ablakai, a színek és fények csodálatos játéka.
Az üvegfestés sok évszázados hagyományait kicsit
másképp, nem szokványos módon mûveli.
A zománcozás alapjait Dékány Margótól sajátította el.
Nagy hatással volt rá a Kecskeméti Mûvésztelepen
megismert kecskeméti technika, és Ötvös Nagy Ferenc
útmutatásai.
A kiállításon látható képeket elsõsorban a növények
uralják, de a természet ihlette motívumok mellett a
mesék világa is ránk köszön: manók, tündérek
csalogatnak, hogy egy-egy percre álljunk meg és
hagyjuk magunk mögött a valóságot!
Megnyitó:
július 28. (csütörtök) 16.00 óra
           (csütörtök)
Látogatható:
hétköznap 10.00-17.00 óráig
hétköznap


                          12
szombat: 10.00-13.00 óráig
szombat:

Július 29. (péntek) 18.00 óra
           (péntek)
Jász Múzeum
IFJÚ MUZSIKUSOK ESTJE
Fellépnek a Jászberénybõl elszármazott zenei pályán
tanuló szakközépiskolás, fõiskolás, és egyetemista
fiatalok. A mûsorban hallható lesz népi ének,
magánének, hegedû és klarinét.
Belépõdíj: 300.- Ft
Rendezõ:
„Jászberény Ifjú Muzsikusok” Alapítványa

Július 29-31.
Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
JÁSZSÁGI MÛVÉSZEK HÉTVÉGÉJE

Július 30. (szombat) 18.00 óra
           (szombat)
Szabadtéri Színpad
XVII. TÁRSASTÁNC GÁLA  GÁLA
Belépõdíj: 1.000.- Ft

Július 30-31.
Városi stadion és mûfüves labdarúgó pálya
RÉTSÁGI GYULA
RÉTSÁGI GYULA NEMZETKÖZI
                  LABDARÚGÓ
UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA

Július 31. (vasárnap) 16.30 óra
            (vasárnap)
Nagyboldogasszony Római Katolikus Fõtemplom
LISZT FERENC: DIE GRÜNDUNG DER
KIRCHE részlet a KRISZTUS címû oratóriumból
KIRCHE
8. tétel „Az egyház alapítása” Tu es Petrus…
Elõadják:
                  egyeskar Jászberény
Palotásy János Vegyeskar - Jászberény
              Balassa         egyeskar
Esztergomi Balassa Bálint Vegyeskar
                           Zenekar
Esztergomi Szimfonikus Zenekar
Vezényel:
  eményi Károly
Reményi Károly
                    KOR
                      ORONÁZÁSI
LISZT FERENC KORONÁZÁSI MISE



                        13
Deák Ferenc javaslatára Ferenc József császár elfogadta
a kiegyezés feltételeit. 1867-ben Budán magyar királlyá
koronáztatta magát. Erre az alkalomra komponálta
Liszt Ferenc koronázási miséjét. Liszt úgy komponálta
a misét, hogy a magyar motívumok jól érvényesüljenek.
Felismerhetõ a Rákóczi nóta és a Rákóczi induló
dallama. Lisztnek alkalmazkodnia kellett a koronázási
szertartás rendjéhez, így 1867 június 8-án a koronázási
ünnepségen csak az állandó szövegû tételek hangzottak
el.
A teljes mise tételei: Kyrie, Glória, Graduale (116.
zsoltár), Credo (Henry Dummant miséjébõl),
Offertorium, Santus, Benedictus, Agnus Dei amit a
koncerten hallhat a kedves közönség.
Elõadják:
                   egyeskar Jászberény
Palotásy János Vegyeskar - Jászberény
Esztergomi Balassa Bálint Vegyeskar
              Balassa          egyeskar
                             Zenekar
Esztergomi Szimfonikus Zenekar
Szólót énekelnek:
        Éva szoprán
Dunai Éva - szoprán
         Boglárka
Laczák Boglárka - alt
Pálmai Árpád - tenor
Laborfalvy-S
       falvy-Soós
Laborfalvy-Soós Béla - basszus
Karigazgató:
  eményi Károly
Reményi Károly
               Husznay
Thormanné Husznay Mária
Vezényel:
          Bakki
Bedõné Bakki Katalin
Konferál:
             Kohári Er
Dr. Kissné Kohári Erzsébet
Belépõdíj: 1.200.- Ft

Augusztus 1-31.
Déryné Mûvelõdési Központ aula
     SZÍNFOLT FOLTV  TVARRÓ KLUB
JÁSZ SZÍNFOLT FOLTVARRÓ KLUB
KIÁLLÍTÁSA

Augusztus 2-20.
Honvéd Jász Kaszinó
(Bercsényi út 27.)


                         14
Sárközi János „Szõke, kék szemû”
Sárközi
c. fotókiállítása
Sárközi János képeit hagyományos analóg filmes
Sárközi
fényképezõgéppel készíti, amely nagy szakmai tudást
és tapasztalatot kíván.
Rendszeresen kiállít a Jászberényi Nyár
rendezvénysorozat keretében. Idei kiállításának témája
a hozzá közel álló szõke lányok, s vallja, ha már szõke,
legyen kék szemû. A kiállított képeken különbözõ
korosztályok láthatók.
A fotókiállítással egy idõben régi diavetítõk is
megtekinthetõk.
Megnyitó:
augusztus 2. (kedd) 17.00 óra
Látogatható:
naponta 10.00-17.00 óráig
Augusztus 13. (szombat) rendezvény miatt zár va.
                  (szombat) rendezvény
                             endezvé           zárv

Augusztus 3. (szerda) 9.00 óra
             (szer
                erda)
Városi Könyvtár és Információs Központ
ORIGAMI VERSENY
Vezeti:
Molnár Ágnes

Augusztus 4. (csütörtök) 18.00 óra
              (csütörtök)
Jász Múzeum kertje
Zenés múzeumi esték
„A klasszikától napjainkig”
            QUARTET KONCER
                   TETT ONCERTJE
CAPRICE QUARTETT KONCERTJE
Belépõdíj:
elõvételben: 600.- Ft
helyszínen: 800.- Ft

Augusztus 5. (péntek) 20.30 óra
               (péntek)
Szabadtéri Színpad
A MALOM Film-Színház
nyári programja
Eisemann Mihály - Dalos Zoltán - Baróti Géza
BÁSTYA
BÁSTYA SÉTÁNY 77
zenés vígjáték 2 részben


                          15
Fõbb szerepekben:
Mérai Katalin
Mérai
Arany Tamás
Háda János
Rendezõ:
Háda János
Belépõdíj: 1500.- Ft
Édes, vidám, zenés, szerelmi történet hat fiatalról,
akiknek ugyanazt az ingatlant utalta ki az
önkormányzat! Vajon ki gyõz? Magántulajdon, vagy a
szerelem? Önfeledt szórakozás, sok-sok zenével, sok
látványos tánccal, a legismertebb slágerekkel és
humorral.
A tavaly nagy sikert aratott Charley nénje elõadás egyik
legnépszerûbb szereplõjének és rendezõjének új
elõadása.

Augusztus 5. (péntek)
             (péntek)
YOKO
YOKO DISCO

Augusztus 5-13.
Ipartestület Székháza
(Petõfi u. 1.)
Jászberény és környéke Ipartestület
„KÉZ-MÛ” 2011 kiállítása
A kiállítást megnyitja:
Nagy András városkapcsolati tanácsnok
Megnyitó:
augusztus 5. (péntek) 17.00 óra
               (péntek)
Látogatható:
naponta: 10.00-18.00 óráig

Augusztus 6. (szombat) 8.00-15.00 óráig
              (szombat)
DMK Ifjúsági Ház, Sportcsarnok,
Belvárosi Álalános Iskola udvara
XXIV.
XXIV. NEMZETKÖZI
MÉZVÁSÁR ÉS
MÉHÉSZTALÁLKALÁLKOZÓ
MÉHÉSZTALÁLKOZÓ




                          16
Program:
Méhészeti eszközök bemutatója és vására
Mézkirálynõ választás
Méz és méhészeti termékek vására és kóstolója
Élõ méhcsalád kezelésének bemutatója méhszúrás
veszélye nélkül
Méhészeti termékek természetgyógyászati hatása
(elõadás)
Méhészeti szakmai elõadások
Méz felhasználásával készült sütemények versenye
Füstölõgyújtó és keretszegezõ verseny
Népmûvészeti kirakodóvásár
 taféta Együttes
Staféta Együttes gyermekmûsora, néptánc mûsor,
Sztárvendég:
JANICSÁK VECA az X-Faktorból
Tombola nagy értékû nyereményekkel
A belépés díjtalan.

Augusztus 6. (szombat) 21.00-24.00 óráig
               (szombat)
Állat- és Növénykert
ÁLLATKERTI ÉJSZAKA
ÁLLATKERTI ÉJSZAKA
Belépõdíj:
felnõtt: 1.000.- Ft
gyermek: 800.- Ft
diák, nyugdíjas: 800.- Ft
Nyitva tartás:
minden nap 9.00-18.00 óráig
Információ: 57/415-010
E-mail: jaszoo@pr.hu
Web: www.jaszberenyzoo.hu

Augusztus 6. (szombat)
              (szombat)
Honvéd Jász Kaszinó
(Bercsényi út 27.)
FOLTV
    TVARRÓ              BERÉNYFOLT
FOLTVARRÓ NAP A BERÉNYFOLT
FOLTV
    TVARRÓ CSOPORT SZERVEZÉSÉBEN
FOLTVARRÓ CSOPORT SZERVEZÉSÉBEN
„A CSALÁDOK ÉVE ALKALMÁBÓL”
Információ:
Ferencsik Ágnes
57/411-457, 30/456-40-41


                        17
Augusztus 6. (szombat) 8.00-19.00 óráig
             (szombat)
Electrolux Lehel Kft. melletti füves pálya
   AMATÕR FOGATHAJTÓ
4. AMATÕR FOGATHAJTÓ VERSENY
Rendezõ:
JSE Fogathajtó Szakosztály
Információ:
30-925-34-10

Augusztus 7. (vasárnap)
             (vasárnap)
Ferences Templom
PORCIUNKUL
     CIUNKULA
PORCIUNKULA BÚCSÚ
10.00 óra
Szentmise majd azt követõen körmenet

Augusztus 7. (vasárnap) 20.30 óra
              (vasárnap)
Szabadtéri Színpad
JÁSZMAGYAROK EGYÜTTES KONCERTJE
JÁSZMAGYAR
         GYAROK EGYÜTTES KONCER   ONCERTJE
Belépõdíj: 800.- Ft

Augusztus 9. (kedd) 18.00 óra
Református Templom
IFJÚ MUZSIKUSOK ESTJE
Versenygyõztes jászberényi zeneiskolás
fiatalok koncertje.
A belépés díjtalan.

Augusztus 10-20.
Déryné u. 6.
OSZVALD NÁNDOR aranykoszorús ötvösmester
OSZVALD
KIÁLLÍTÁSA
O szv ald Nándor ötvösség iránti szeretete
  szvald
gyermekkorába nyúlik vissza. Édesapja testvérének
ötvös mûhelye már gyermekként megbabonázta, s
késõbb ez inspirálta a pályaválasztásban.
20 éve foglalkozik ékszerek javításával, tervezésével,
kivitelezésével. Munkája egyben a hobbija is, hiszen
kikapcsolódásként csodálatos dísztárgyakat készít.
2004-ben fejezte be elsõ nagyobb modelljét, a
Mayflower hajó kicsinyített, aranyozott ezüst modelljét,
majd sorra jöttek az újabb ötletek, kihívások, melyeket


                          18
elsõsorban a történelem jelentõs emlékei, királyok,
maharadzsák kedvencei, különleges hajók, autók,
motorok ihlették.
Természetesen mind abból az anyagból készült, mely
Oszvald Nándorhoz legközelebb áll, ezüstbõl, aranyból,
nemesfából, brilliánsokkal, drágakövekkel díszítve.
A „Magyar Kézmûvesség” kiállításon évek óta részt vesz,
munkáival rendszeresen díjat nyer. Ezekbõl a
különleges modellekbõl láthatnak most szemet
gyönyörködtetõ válogatást.
Megnyitó:
augusztus 10. (szerda) 16.00 óra
               (szer
                  erda)
Látogatható:
hétköznap 10.00-17.00 óráig
hétköznap
                   (szombat),           14-én
Augusztus 13-án (szombat), augusztus 14-én
(vasárnap) és augusztus 20-án (szombat)
(vasárnap) és                  (szombat)
10.00-12.00 és 14.00-16.00 óráig.
              és

Augusztus 10-20.
Déryné u. 6.
„NAGYANYÁINK
„NAGYANYÁINK ÖRÖKSÉGE”
a Kézimunkázók Baráti Körének kiállítása
Az alkotó mûhely Tóth Sándorné vezetésével alakult
2005-ben. Kezdetben nagyanyáink elfeledett rece és
szalaghorgolását elevenítették fel, majd a nagy
érdeklõdésre való tekintettel újabb technikákat is
elsajátítottak, kipróbáltak az ügyes kezû asszonyok.
Ma már Kézimunkázók Baráti Köre néven alkotnak,
hiszen az évek folyamán összetartó baráti közösséggé
kovácsolódtak, vezetõjük Szöllõsi Lászlóné.
Kiállításukon horgolt csipkékben, hímzésekben,
gobelinekben s egyéb kézimunkákban is
gyönyörködhetnek az érdeklõdõk.
Megnyitó:
augusztus 10. (szerda) 16.00 óra
                 (szer
                    erda)
Látogatható:
hétköznap 10.00-17.00 óráig
hétköznap
                     (szombat),
Augusztus 13-án (szombat), augusztus 14-én14-én
(vasárnap) és augusztus 20-án (szombat)
(vasárnap) és                    (szombat)
               és
10.00-12.00 és 14.00-16.00 óráig.


                          19
Augusztus 10-14.
XXI. CSÁNGÓ FESZTIVÁL
PROGRAM KÍNÁLATA
        zenekar koncert
CSÍK zenekar koncert
„Tiszta szívbõl” a JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES és
„Tiszta                          NÉPI EGYÜTTES
PÁL ISTVÁN „SZALONNA” zenekara közös
                 „SZALONNA”és
                     ALONNA”
mûsora
„SZÍNES VILÁG” - külföldi együttesek gálamûsora
 SZÍNES
    Magyar Magyar Konferonferencia
V. Magyar - Magyar Konferencia
TÁNCFORGA    GAT
TÁNCFORGATAG - Táncos zenész felvonulás
közel 500 fõ közremûködésével
„CSÁNGÓ KÉPEK” - moldvaiak és gyimesi
             KÉPEK”
csángók gálamûsora
„ÉRTÉKEINK” - hagyományõrzõ táncosok és
„ÉRTÉKEINK”
zenészek gálamûsora
ÉJFÉLI KONCERTEK: neves hazai zenekarokkal és
          KONCER
           ONCERTEK:
énekesekkel
VIGANÓ Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény
növendékeinek mûsora
„VISZONTLÁTÁSRA
„VISZONTLÁTÁSRA JÁSZBERÉNY”
- hagyományõrzõk és külföldi együttesek gálamûsora
- kézmûves vásár
- folkmozi
- folklórmûsorok
- viseletbemutatók
- szentmise
- népzenei koncertek
- táncházak, tánctanítások
- nemzetek népzenéje és tánca
- gyerekrajz pályázat kiállítása
- könyvbemutatók
- „Aprók tere” népi gyerekjátékok
- Erdélyi ízek utcája– erdélyi ételek,
  pálinka-és bormustra
- Jász Lovas és a Lehel Huszár Bandérium
  programjai
Közel 50 program, 4 kísérõ rendezvény, 20 zenekar,
10 jászberényi együttes, 20 hagyományõrzõ együttes:



                        20
Moldvából, Gyimesbõl, Erdélybõl. közel 1000 fõ
mûvészeti közremûködõ. Tervezett külföldi együttesek
a következõ országokból:
              (Br
Franciaország (Bretagne), Görögország,
        Új-Guinea, Spany
                    panyolország, Szerbia
Pápua Új-Guinea, Spanyolország, Szerbia
Rendezõ:
Folklór Kulturális Közalapítvány és
Jászság Népi Együttes
www.csangofesztival.hu
www.facebook.com/CsangoFesztival

Augusztus 12-14. *
Fõtér
JÁSZ HUSZÁRBANDÉRIUM BEMUTATÓI   BEMUTA
A jász huszár és lovas hagyományokat õrzõ bandérium
felvonulása és díszszemléje.

Augusztus 12. (péntek)
              (péntek)
          BULI
ÁTRIUM BULI

Augusztus 13. (szombat)
                (szombat)
Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar
II. számú épület (Rákóczi út 51.)
JÁSZSÁGI RÁDIÓSOK
                  NYÍLT
EGYESÜLETE NYÍLT NAPJA
Hívójel a Jászberényi Nyár ideje alatt HA7JVN.
Minden üzemmódban ezzel a jellel hívható
8.00-16.00 óráig.
További információ:
Kövér Béla
30/341-35-26
E-mail: jaszsagiradiosok@freemail.hu

Augusztus 13. (szombat)
               (szombat)
Városi Görkorcsolyapálya
JÁSZ-KUPA
JÁSZ-KUPA
NEMZETKÖZI GÖRKORCSOLYA VERSENY
                  GÖRKORCSOLYA
                         ORCSOL
Információ:
Belovai József
30/900-63-37

                         21
Augusztus 14. (vasárnap) 10.00 óra
              (vasárnap)
Nagyboldogasszony Római Katolikus Fõtemplom
ÜNNEPI FÕPAP  API
ÜNNEPI FÕPAPI SZENTMISE
Nagyboldogasszony tiszteletére, ezt követõen
KÖRMENET a Szentháromság téren.

Augusztus 20. (szombat)
               (szombat)
        Forgatag
Ünnepi Forgatag
14.30-16.30
Búzaszemtõl a kenyérsütésig kézmûves, hagyományõrzõ
program gyerekeknek
17.00
VÁROSI
VÁROSI ÜNNEPSÉG
18.00-19.00
Térzene a hevesi Fúvószenekar közremûködésével
20.30-22.00
BUDAPEST BÁR koncert
BUDAPEST           koncert
22.00
TÛZIJÁTÉK majd ezt követõen
01.00 óráig
UTCABÁL
UTCABÁL

Augusztus 26. (péntek) 20.30 óra
                (péntek)
Szabadtéri Színpad
              KONCER
KÁRPÁTIA KONCERTONCERT
Belépõdíj:
elõvételben: 2.100.- Ft
helyszínen: 2.400.- Ft

Augusztus 27. (szombat) 10.00-13.00 óráig *
               (szombat)
Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
HAGY
   GYOMÁNYÕRZÕ
HAGYOMÁNYÕRZÕ NÉPDALKÖRÖK
BEMUTA
BEMUTATÓJA
A megalakulása 40. évfordulóját ünneplõ Jászberényi
Kossuth Zrt. Porteleki Pávakörét köszöntik a Jász és a
meghívott népdalkörök.

Augusztus 27. (szombat) 9.00-19.00 óráig
              (szombat)
Fõtér
VADÁSZNAP


                         22
Megnyitó: 9.00 óra
Kísérõ rendezvények:
koronglövészet, vadászkutya vizsga, íjászat, véradás,
egészségügyi programok, szakmai vásár
Szervezõ:
OMVK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete
Jászberény Város Önkormányzata
Bõvebb információ:
56/514-180, 57/505-700-127 mellék

Augusztus 27-28.
Déryné Mûvelõdési Központ díszterme
 ADÁSZA
VADÁSZATI KIÁLLÍTÁS

Augusztus 28. (vasárnap)
               (vasárnap)
Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt
17.00-18.30
           EGYÜTTES
EXTÁZIS EGYÜTTES
18.30-21.00
SHADOWS EGYÜT TES mûsora
SHADOWS EGYÜTTES

Augusztus 28. (vasárnap)
                (vasárnap)
Szántai kert
IV. ZAGYV
IV. ZAGYVAMENTI MARATON MARAT
Rendezõ:
Jászberényi Triatlon Egyesület
Információ:
Demeter Gábor
 70/214-91-64
 www.jasztri.com




                 Yazdi emlékmû részlet


                          23
SZEPTEMBERI ELÕZETES PROGRAMOK

Szeptember 16-18. *
Szeptember
Fõtér - Szentháromság tér
  ÁROSL
     OSLAKÓK
VÁROSLAKÓK NAPJA, BORÜNNEP ÉS
                KÁDÁRTALÁLKOZÓ
ORSZÁGOS KÁDÁRTALÁLKOZÓ
A város civil szervezeteinek bemutatkozása, mûvészeti
és hagyományõrzõ csoportok bemutató mûsorai,
kézmûves foglalkozások, színjátszók bemutatói, zenei
együttesek koncertjei.

Szeptember 24. (szombat) *
Szeptember       (szombat)
DMK Ifjúsági Ház
JÁSZ KI - MIT - TUD?
Szórakoztató interaktív csoportos vetélkedõ a város
iskolásainak.
A csillag-gal jelölt programok a Jászberény
funkcióbõvítõ integrált településközpont fejlesztése
projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az
Európai regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósulnak meg.

A VIGADALMI NAPOK TÁMOGATÓI

Fõ támogató:
Jászberény Város
Jászberény Város Önkormányzata

Támogatók:
ARTANDER Kft.
Asztma Klub
Belvárosi Általános Iskola
Bercsényi úti Tagintézménye
Déryné Mûvelõdési Központ
Dr. Medvegy János címzetes apát
Dr. Novák István plébános
Fülöp Lovastanya
Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria
Honvéd Jász Kaszinó Kulturális Egyesület
Horti István
Jász Múzeum


                          24
Jász Múzeumért Alapítvány
Jász Trió TV
„Jászberényi Ifjú Muzsikusok” Alapítványa
Jászberényi Rendõrkapitányság
Jászberényi Vagyonkezelõ és Városüzemeltetõ Zrt.
Jászberény Város Önkormányzatának Humán
Erõforrás Bizottsága
Jászkürt
Palotásy János Zeneiskola és
Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény
Polgármesteri Hivatal
Sós Attila és családja
Szabó J. Róbert lelkész
Trió Rádió
Tuti-Peso Kft.
Városi Könyvtár és Információs Központ
Zaják Péter vállalkozó

A mûsorfüzet lezárva: 2011. május 10.

A mûsor helyszín és szereplõ változtatás jogát a
rendezõk fenntartják.




            Mézkirálynõ és udvarhölgyei



                       25
JÁSZ MÚZEUM
                 (Táncsics Mihály u. 5.)

Állandó kiállítás:
        KÜRTJE
LEHEL KÜRTJE
ÉLET A JÁSZOK FÖLDJÉN
         JÁSZOK
   SZABADSÁGHAR
     ABADSÁGHARC
A SZABADSÁGHARC GYERMEKHÕSEI

Nyitva tartás:
kedd-vasárnap
kedd-vasárnap              9.00-17.00 óráig
hétfõ
hétfõ                      szünnap

Tel.: 57/412-753
E-mail: jaszmuzeum@invitel.hu
Web: www.museum.hu/jaszbereny/jaszmuzeum




           HAMZA GYÛJTEMÉNY
           HAMZA
             ÉS JÁSZ GALÉRIA
                   (Gyöngyösi út 7.)

Állandó kiállítás:
HAMZA
HAMZA DEZSÕ ÁKOS   ÁKOS
FESTÕMÛVÉSZ
ÉLETMÛ KIÁLLÍTÁSA
HAMZA
HAMZA LEHEL MÁRIA
DIVATRAJZAI
DIVATRAJZAI
JÁSZSÁGI FESTÕK KIÁLLÍTÁSA

Nyitva tartás:
Április 1 - október 30-ig
         szombatig:
keddtõl szombatig: 10.00-18.00 óráig
vasárnap - hétfõ: zárva
            hétfõ: zárv



                          26
November 1 - március 31-ig
               március
keddtõl szombatig: 10.00-16.00 óráig
        szombatig:
vasárnap-hétfõ: zárva
 asárnap-hétfõ: zárv
Elõzetes bejelentkezés alapján csoportokat eltérõ
idõpontban is fogadnak!

Belépõdíj:
         Felnõtt:                  400.- Ft
         Diák, nyugdíjas:          200.- Ft
         Csoportos (10 fõ felett): 200.- Ft
         Tárlatvezetés:           500.- Ft
Fotó, video készítés: 500.- Ft
Tel.: 57/503-260
E-mail: hamzamuzeum@invitel.hu
Web: www.hamzamuzeum.hu




           VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS
           VÁROSI KÖNYVTÁR
         INFORMÁCIÓS KÖZPONT
                  (Bercsényi út 1.)

Nyitva tartás:
hétfõ, kedd, csütörtök, péntek:
hétfõ,       csütörtök, péntek:
9.00-18.00 óráig
szombat:
szombat: 9.00-13.00 óráig
szer
  erda:
szerda: szünnap

A kiállítások a könyvtár nyitvatartási idejében
tekinthetõk meg.

Tel.: 57/505-400
E-mail: libjbereny@c3.hu
Web: www.vkikjb.hu




                         27
PROGRAMMES
              MAIN PROGRAMMES

Jászberény, which is situated 80 kms from the capital
of Hungary, has special geographical, ethnographical
and historical features. People who love walking in
small towns with an intimate atmosphere and many
things to see and want to meet hospitality should
choose Jászberény as a place for a short trip or a few
days, holiday. The restaurants, swimming pools with
thermal water, hotels and leisure centers of the town
look forward to receiving guests both in summer and
in winter. The festival ”Summer in Jászberény”, which
is held for the 16th time this year, offers you various
programmes in 2011. The programmes takes a good
opportunity of getting acquanted with the values of
our town.

        EVERYBODY IS WELCOME TO
              JÁSZBERÉNY!


       16TH SUMMER IN JÁSZBERÉNY
          JUNE 1 - AUGUST 31, 2011

PROGRAMS
June 1 (Wednesday) 5 pm
       (W
Szentháromság Square
French contemporary circus

June 2 (Thursday)
       (Thursday)
Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
A day with books
June 3 (Friday)
       (Friday)
Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
5 pm-5:30 pm show of ’Mozgásvilág’ Dance Club
5:30 pm-6 pm dance show of ’Zoltán Erika’ Dance
School, Jászberény
6 pm-7 pm pop concert of Szandi

                         28
June 4 (Saturday)
        (Satur
          aturday)
Fülöp horse farm (21 Újerdõ)
National Show-Jumping Horse Competition
June 4-5 (Saturday and Sunday)
          (Satur
             aturday    Sunday)
Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
10 am-6 pm Programs for children (and cycling skills
competition, climbing wall, bouncy castle, fair,
handicraft)
June 5 (Sunday)
        (Sunday)
Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
3 pm-4 pm concert of ’JazzBerény’ Band percussion
orchestra
4 pm-6 pm Sisa Show
June 7-10 July
            July
Town Library and Information Centre (1 Bercsényi
Street)
Cartoon exhibition of Béla Telek
June 9-18
6 Déryné Street
Exhibition of Eszter Bényi (textile) and László Bényi
(painting)
June 10 (Friday) 8:30 pm
         (Friday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
Concert ’Bikini’
June 12 (Sunday) 7 pm
         (Sunday)
Franciscan Church (Ferencesek Square)
Organ recital of Csaba Király DLA
From June 16
       June
Jász Museum (5 Táncsics Street)
A message from the past, temporary exhibition
June 17 (Friday) 6 pm
         (Friday)
Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel
vezér Square)
Classical music concert of the Szolnok Symphony
Orchestra on the occasion of the Franz Liszt
Bicentanary




                        29
June 24 (Friday)
          (Friday)
6 Déryné Street
Night of Museums, event of the ’Hamza’ Collection
and ’Jász’ Gallery
June 24-July 8
      24-July
6 Déryné Street
Exhibition of Tibor Palkó painter
June 25 (Saturday) 6 pm-1 am
          (Satur
            aturday)
Jász Museum (5 Táncsics Street)
Night of Museums
June 25 (Saturday) 7 pm
          (Satur
            aturday)
Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel
vezér Square)
Midsummer Night Ball of the Déryné Mixed Choir
June 25 (Saturday)
          (Satur
            aturday)
Main Square
Cooking Competition of Folk Dishes
July 1 (Friday) 8:30 pm
        (Friday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
Theatre performance organised by the Malom Film-
Színház
        (Satur
          aturday)
July 2 (Saturday)
Main Square
Street art
3. Juli (Sonntag) 8.00-14.00 Uhr
   Juli (Sonntag)
Hauptplatz
Streetball Wettkampf
July 8 (Friday) 6 pm
        (Friday)
Town Library and Information Centre (1 Bercsényi
Street)
Concert of ’Vivat Bacchus’ ensemble
July 9 (Saturday) 6 pm
        (Satur
          aturday)
Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel
vezér Square)
Concert of the winners of the ’Mihály Székely’ Singing
Competition
July 12- August 8
          August
Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street)
Exhibition of Katalin Vagyóczki amateur painter
(Budapest)

                          30
July 13-23
6 Déryné Street
Embroideries from the Jászság
14. Juli (Donnerstag) 20.30 Uhr
     Juli (Donnerstag)
Freilichtbühne( Riszner Promenade)
Konzert mit moderner Musik
July 15 (Friday) 9 pm
          (Friday)
’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street)
Summer serenade of the Déryné Mixed Choir
July 16 (Saturday)
          (Satur
            aturday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
Organ concert of Xaver Varnus
17. Juli (Sonntag) 17.00 Uhr
     Juli (Sonntag)
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
Melodie-Programm
July 21 (Thursday) 6 pm
          (Thursday)
Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
Piano duet concert of Pál Farkas and József Balogh
July 22 (Friday) 8:30 pm
          (Friday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
Concert ’Republic’
July 22-31
’Gang Gallery’ (2 Árpád Street)
Photo exhibition of Zsolt Jakab and Betti Breuer
July 22- August 11
           August
Town Court (15 Lehel vezér Square)
Exhibition of artists from the Jászság
July 28-August 6
      28-August
6 Déryné Street
Exhibition of Csilla Buday (clay) and Éva Pintér
(stained glass)
 July 29 (Friday) 6 pm
 July      (Friday)
Jász Museum (5 Táncsics Street)
An evening with young musicians
July 29-31
Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
weekend with pop artists from the Jászság
July 30 (Saturday) 7 pm
          (Satur
            aturday)

                        31
Open-air theatre (Riszner Promenade)
17th Social Dance Gala
July 30-31 (Saturday and Sunday)
             (Satur
                aturday     Sunday)
Sports field in the town (Sportpálya Street)
’Gyula Rétsági’ International Football Tournament
July 31 (Sunday) 4:30 pm
         (Sunday)
Our Lady Roman Catholic Main Church (3
Szentháromság Square)
Classical music concert, Coronation Mass by Franz
Liszt
August 1-31
Déryné Cultural Centre Ground Floor Corridor (33
Lehel vezér Square)
Exhibition of ’Jász Színfolt’ Patchwork Club
August 2-20
’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street)
Photo exhibition of János Sárközi
August 3 (Wednesday) 9 am
           (W
Town Library and Information Centre (1 Bercsényi
Street)
Origami competition
August 4 (Thursday) 6 pm
           (Thursday)
Jász Museum, Garden (5 Táncsics Street)
Classical music concert of Caprice Quartett
August 5 (Friday) 8:30 pm
           (Friday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
Theatre performance organised by the Malom Film-
Színház
August 5 (Friday)
           (Friday)
Disco ’Yoko’
August 5-13
House of the Industrial Corporation (1 Petõfi Street)
Exhibiton ’HANDI-WORK’ 2011
August 6 (Saturday)
           (Satur
              aturday)
Déryné Cultural Centre’s Youth House, Sports hall,
Court yard of the Belvárosi Primary School (Bercsényi
Street)
24th International Honey Fair and Bee-keepers’
Meeting



                        32
August 6 (Saturday) 9 pm-12 pm
           (Satur
             aturday)
Zoo and Botanical Garden (3 Fémnyomó Road)
A night in the Zoo
August 6 (Saturday)
           (Satur
             aturday)
’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street)
Patchwork day organised by the ’BERÉNYFOLT’
Patchwork Group on the occasion of the ’Year of
Families’
August 6 (Saturday) 8 am-7 pm
           (Satur
             aturday)
Sports field next to Electrolux
4th Amateur Coach Driving Competition
August 7 (Sunday) 10 am
           (Sunday)
Franciscan Church (Ferencesek Square)
Dedication festival
August 7 (Sunday) 8:30 pm
           (Sunday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
Concert ’Jászmagyarok’
August 9 (Tuesday) 6 pm
           (T
Reformed Church (15 Thököly Street)
An evening with young musicians
August 10-20
6 Déryné Street
Exhibition of Nándor Oszvald goldsmith
August 10-14
Main Square, Open-air theatre, Margaret island, Víz
Street
21st Csángó Festival, Folklore Festival of Minorites
August 12-14
Main Square
Show of ’Jász’ Hussars
August 12 (Friday) 8 pm
            (Friday)
’Átrium’ party, an evening with music and dance
August 13 (Saturday)
            (Satur
              aturday)
St. Stephen University Faculty of Applied Arts,
Building II (51 Rákóczi Street)
 A day for the public audience with the Jászság Radio
Association
August 13 (Saturday)
            (Satur
              aturday)
Sports field of roller skaters in the town
International Roller Skaters Competition

                        33
August 14 (Sunday) 10 am
            (Sunday)
Our Lady Roman Catholic Main Church (3
Szentháromság Square)
Holy mass and procession
August 20 (Saturday)
            (Satur
              aturday)
Main square
Festival day of Saint Stephen
5 pm-7 pm concert of ’Heves’ Brass Band
8 pm-1 am show of ’Budapest Bar’, firework, street
dance
August 26 (Friday) 8:30 pm
            (Friday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
Concert ’Kárpátia’
August 27 (Saturday) 10 am-1 pm
            (Satur
              aturday)
Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
Meeting of folksong ensembles from the Jászság
August 27 (Saturday)
            (Satur
              aturday)
Main Square
The County’s Hunting Day
August 27-28 (Saturday and Sunday)
                (Satur
                  aturday     Sunday)
Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel
vezér Square)
Hunters’ exhibition
August 28 (Sunday)
            (Sunday)
Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre
(33 Lehel vezér Square)
5 pm-6: 30 pm Concert ’Extázis’
6:30 pm-9 pm Concert ’Shadows’
August 28 (Sunday)
            (Sunday)
Szántai Garden
4th ’Zagyvamenti’ Marathon




                       34
JÁSZBERÉNY
            Hauptsachliche Programme
                           Pr

Jászberény liegt 80 km fern von der ungarischen
Hauptstadt. Die Stadt hat eigenartige, geographische,
etnographische und historische Züge. Mögen Sie
schöne Spazierengänge in vertrautlicher Stimmung und
Kleinstädte mit Sehenswürdigkeiten? Dann wählen Sie
zum Ziel Ihres Ausfluges und Ihrer Erholung
Jászberény für einige Tage lang. Hier können Sie Leute
treffen, die Gäste sind gern empfangen. Thermal- und
Freibäder, Gastgeber, Restaurants, Unterkünfte,
Freizeit- Objekte der Stadt warten auf Sie, sowohl im
Winter als auch im Sommer. Der 16. „Jászberényer
Sommer” bietet Ihnen auch 2011 interessante
Veranstaltungen. Diese Veranstaltung bietet eine
günstige Gelegenheit, die Werte unserer Stadt
kennenzulernen.

          HERZLICH WILLKOMMEN
              IN JÁSZBERÉNY!

        16. SOMMER IN JÁSZBERÉNY
             1. JUNI - 31. AUGUST

PROGRAMME
1. Juni (Mittwoch) 17.00 Uhr
   Juni (Mittwoch)
Szentháromság Platz
Französischer Zeitgenosse Zirkus
2. Juni (Donnerstag)
   Juni (Donnerstag)
vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.)
Donnerstag mit Bücher
3. Juni (Freitag)
   Juni (Fr
Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
17.00-17.30 Vorführung von Tanzklub „Bewegung
Welt”
17.30-18.00 Vorführung von Jaszberényer „Erika
Zoltán” Tanzschule
18.00-19.00 Szandi Konzert

                         35
4. Juni (Samstag)
   Juni (Samstag)
Fülöp Reiterfarm, Újerdõ 21.
Staats-Preisreiter Reitturnier
4. Juni (Samstag)
   Juni (Samstag)
Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
10.00-18.00 Unterhaltungs Programme
               Unterhaltungs Pr
Spielen-Tag mit Volkspielzeug
5. Juni (Sonntag)
   Juni (Sonntag)
Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
15.00-16.00 Programm von ’Jazzberény’ Band mit
Schlaginstrumente
16.00-18.00 Sisa Show
7. Juni - 10. Juli
   Juni        Juli
Städtische Bibliothek und Informationszentrum
(Bercsényi Str. 1.)
Ausstellung aus Karikaturen von Béla Telek
9. Juni- 18.Juni
   Juni- 18.Juni
Déryné Str. 6.
Ausstellung von Eszter Bényi Textilkünstler und
László Bényi Kunstmaler
10. Juni (Freitag) 20.30 Uhr
    Juni (Fr
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
’Bikini’ Konzert
12. Juni (Sonntag) 19.00 Uhr
     Juni (Sonntag)
Franziskaner Kirche (Ferencesek Platz)
Konzert von Dr. Csaba Király Orgelkünstler
Von 16. Juni
          Juni
Jász Museum (Táncsics Str. 5.)
’Botschaft von der Vergangenheit’ – temporäre
Ausstellung
17. Juni (Freitag) 18.00 Uhr
    Juni (Fr
Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
Konzert von Szolnoker Simphonische Orchester,
anlässlich 200. Jahreswende von Ferenc Liszt Geburt
24. Juni (Freitag)
     Juni (Fr
Gyöngyösi Str. 7., Déryné Str. 6.



                       36
Nacht der Museen – ’Hamza’ Museum und ’Jász’
Galerie
24. Juni-8. Juli
     Juni-8. Juli
Déryné Str. 6.
Ausstellung von Tibor Palkó Kunstmaler
25. Juni (Samstag)
     Juni (Samstag)
Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.), Margareteninsel
Volksgerichte Kochwettbewerb
25. Juni (Samstag) 18.00-01.00 Uhr
     Juni (Samstag)
Jász Museum (Táncsics Str. 5.)
Nacht der Museen
25. Juni (Samstag) 19.00 Uhr
    Juni (Samstag)
Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
Sankt Ivan Ball des Déryné gemischter Chores
1. Juli (Freitag) 20.30 Uhr
   Juli (Fr
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
Theateraufführung in 2 Teile
organisiert von ’Malom Film-Színház’
2. Juli (Samstag)
   Juli (Samstag)
Hauptplatz
Künste in der Strasse
July 3 (Sunday)
        (Sunday)
Main square
Streetball championship
8. Juli (Freitag) 18.00 Uhr
   Juli (Fr
Städtische Bibliothek und Informationszentrum
(Bercsényi Str. 1.)
Vivat Bacchus Konzert
9. Juli (Samstag) 18.00 Uhr
   Juli (Samstag)
Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
Konzert von Singers der ’Mihály Székely’
Wettgesang
12. Juli – 8.August
    Juli     8.August
Städtische Bibliothek und Informationszentrum
(Bercsényi Str. 1.)
Ausstellung von Amateur Künstlerin Katalin
Vagyóczki aus Budapest

                       37
13-23. Juli
         Juli
Déryné Str. 6.
Stickerei aus Jazygien
July 14 (Thusday) 8.30 pm
          (Thusday)
Openair theatre (Riszner promenade)
Pop Konzert
15. Juli (Freitag) 21.00
     Juli (Fr
Hof von ’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27)
Sommerabendliche Serenade von Déryné gemischter
Chor
16. Juli (Samstag) 20.00 Uhr
     Juli (Samstag)
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
Konzert von Xavér Varnus Orgelkünstler
July 17 (Sunday) 5 pm
          (Sunday)
Open-air theatre (Riszner Promenade)
An evening with Hungarian music in the folk style
21. Juli (Donnerstag) 18.00 Uhr
     Juli (Donnerstag)
Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
’Im Zauber des Tanzes’
Konzert von Pál Farkas und von József Balogh
Klavierkünstler
22. Juli (Freitag) 20.30 Uhr
    Juli (Fr
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
’Republic’ Konzert
22-31. Juli
         Juli
Árpád Str. 2. ’Gang Galerie’
Foto Ausstellung von Zsolt Jakab und Betti Breuer
22. Juli-11. August
     Juli-11. August
Stadtsgericht (Lehel vezér Platz 15.)
Austellung von Bildkünstler aus Jazygien
28. Juli-6. August
     Juli-6. August
Déryné Str. 6.
Ausstellung von Csilla Buday (Tonorchidea) und
Éva Pintér (Glasmaler)
29. Juli (Freitag) 18.00 Uhr
    Juli (Fr
Jász Museum (Táncsics Str. 5)
Abend der Jugendmusikanten
29-31. Juli
         Juli
Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum

                       38
Wochenende der Künstler aus Jazygien
30. Juli (Samstag) 18.00 Uhr
    Juli (Samstag)
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
XVII. Gesellschaftstanz Gala
30-31. Juli
        Juli
Sportplatz der Stadt (Sportpálya Str.)
’Gyula Rétsági’ International Fussballwettkampf

31. Juli (Sonntag) 16.30 Uhr
     Juli (Sonntag)
Römisch-Katholische Hauptkirche ’Jungfrau
Maria’(Szentháromság Platz 3.)
Ferenc Liszt Krönungsmesse
1-31. August
       August
Aula von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz
33.)
Ausstellung von Jászberényer Fleckenflicker Klub
2-20. August
       August
’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27.)
Foto Ausstellung von János Sárközi
3. Aug (Mittwoch) 09.00 Uhr
   Aug (Mittwoch)
Städtische Bibliothek und Informationszentrum
(Bercsényi Str.1.)
Origami Wettbewerb
4. August (Donnerstag) 18.00 Uhr
   August (Donnerstag)
Hof des ’Jász Museum’ (Táncsics Str. 5.)
Museum Abende mit Musik
Konzert von ’Caprice Quartett’
5. August (Freitag) 20.30 Uhr
   August (Fr
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
Musikalisches Lustspiel in zwei Teilen
5. August (Freitag)
   August (Fr
’Yoko’ Disco
5-13. August
       August
Haus der Gewerbebundes (Petõfi Str. 1.)
„Hand-Werke” 2011
Handwerker Ausstellung
6. August (Samstag)
   August (Samstag)
Haus der Jugend von Déryné Kulturzentrum, Hof
von ’Belvárosi’ Grundschule, Sporthalle (Bercsényi
Str)

                        39
Internationale Honigmesse und Imker Treffen
6. August (Samstag) 21.00 -24.00 Uhr
   August (Samstag)
Tiergarten (Fémnyomó Str. 3.)
Nacht im Tiergarten
6. August (Samstag)
   August (Samstag)
’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27.)
Fleckenflicker Tag, organisiert von der ’Berényer
Fleck Fleckenflicker’ Gruppe „Anlässlich von Jahr
der Familien”
6. August (Samstag) 08.00-19.00 Uhr
   August (Samstag)
Sportplatz neben dem Electrolux
IV. Amateur Gespannfahrer Wettkampf
7. August (Sonntag)
Franziskaner Kirche (Ferencesek Platz)
Ablass
7. August (Sonntag) 20.30 Uhr
   August (Sonntag)
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
Konzert von ’Jászmagyarok’
9. August (Dienstag) 18.00 Uhr
   August (Dienstag)
Reformierteltempel (Thököly Str. 15.)
Abende den ’Junge Musikanten’
10-20. August
         August
Déryné Str. 6.
Ausstellung von Nándor Oszvald
Goldschmiedkünstler
10-14. August
         August
Hauptplatz
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
Margaretinsel
Víz Str.
XXI. ’Csángó’ Festival
12-14. August
         August
Hauptplatz
Show von ’Jász’ Husaren
12. August (Freitag) 20.00 Uhr
    August (Fr
’Átrium’ party, ein Abend mit Musik und Tanz




                        40
13. August (Samstag)
     August (Samstag)
Rákóczi Str. 51.
Öffentlicher Tag des Vereins der Rundfunker aus
Jászság
13. August (Samstag)
     August (Samstag)
Rollschuhbahn der Stadt
Internationaler Rollschuhwettkampf
14. August (Sonntag) 10.00 Uhr
    August (Sonntag)
Römisch-Katholische Hauptkirche ’Jungfrau Maria’
(Szentháromság Platz 3.)
Feierliche erzpriesterliche Heilige Messe
20. August (Samstag) 17.00-01.00 Uhr
     August (Samstag)
Sant Stephan Fest
Unterhaltungprogramm, Feuerwerk, Strassenfest
26. August (Freitag) 20.30 Uhr
    August (Fr
Freilichtbühne (Riszner Promenade)
’Kárpátia’ Konzert
27. August (Samstag) 10.00-13.00 Uhr
     August (Samstag)
Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum
Vorführung von traditionspflegerischen
Volksliedervereinen
27. August (Samstag)
     August (Samstag)
Hauptplatz
Komitats Jäger Tag
27-28. August
        August
Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér
Platz 33.)
Jagdausstellung
28. August (Sonntag)
     August (Sonntag)
Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum
17.00-18.30 Uhr ’Extázis’ Konzert
18.30-21.00 Uhr ’Shadows’ Konzert
28. August (Sonntag)
     August (Sonntag)
’Szántai’ Garten
IV ’Zagyvamenti’ Marathon




                       41
FONTOSABB TELEFONSZÁMOK
      FONTOSABB
         IMPORT
         IMPORTANT NUMBERS
      WICHTIGE TELEFONNUMMERN

Mentõk
         Ambulance
         Rettungswagen
                               104
Tûzoltók
       Fire service
       Feuerwehr
                               105
Rendõrség
       Police
       Polizei
                               107
Kórház
         Hospital
         Krankenhaus
         Szelei út 2.
                                 57/500-200
Központi orvosi ügyelet
        Central emergency
        Zentralbereitschaftsdienst
        Thököly út 13.
                                 57/412-226
Autóbuszpályaudvar
        Bus station
        Autobusbahnhof
        Petõfi tér 2.
                                 57/412-791
Vasútállomás
        Railway station
        Bahnhof
        Vaspálya u. 11.
                                 57/411-027
Postahivatal
        Post office
        Postamt
        Lehel vezér tér 7/8.
                                 57/412-344

                         42
TARTALOMJEGYZÉK
Jászberényrõl                                      1
06. 01. Francia Kortárs Cirkusz                    2
06.02. Könyves Csütörtök                           2
06.03. Szandi koncert                              2
06.04. Országos Díjugrató Lovasverseny             2
         Játszó-Nap népi gyermekjátékokkal         2
06. 05. Jazzberény - Band Ütõs együttes            3
06. 07. Telek Béla kiállítása                      3
         Cserta Imre fafaragásai                   3
06. 09. Bényi Eszter, Bényi László kiállítása      3
06.10. Bikini koncert                              4
06. 12. Dr. Király Csaba hangversenye              5
06. 16. Üzenet a múltból - kiállítás               5
06. 17. Hangverseny Liszt Ferenc évfordulóra       5
06. 24. Múzeumok éjszakája - Hamza Múzeum          6
06. 25. Népi ételek fõzõversenye                   7
         Múzeumok éjszakája - Jász Múzeum          7
         Déryné Vegyeskar bálja                    7
06. 26. Szórakoztató program                       8
07. 01. Mágnás Miska - nyári színház               8
07. 02. Street Art Fesztivál                       8
07. 03. Streetball bajnokság                       8
07. 08. Vivat Bacchus koncert                      9
07. 09. Székely Mihály énekverseny gyõztesei       9
07. 12. Vagyóczki Katalin kiállítása               9
07. 13. Jászsági szûcsminták kiállítás             9
07.14. Nyáresti koncert                           10
07. 15. Déryné Vegyeskar nyáresti szerenádja      10
07. 16. Varnus Xaver orgonamûvész koncertje       10
07. 17. Nótamûsor                                 10
07. 21. Négykezes zongora est                     11
07. 22. Republic koncert
    22.                                           11
         Jakab Zsolt és Breuer Betti kiállítása   11
         Makay és kortársai kiállítás             11
07. 28. Fények és virágok - kiállítás             12
07.29. Ifjú Muzsikusok estje                      13
         Jászsági mûvészek hétvégéje              13
07. 30. XVII. Társastánc gála                     13
         Rétsági Gyula labdarúgó torna            13

                          43
07.  31. Liszt Ferenc koronázási mise           13
08.  01. Foltvarró kiállítás                    14
08.  02. Sárközi János kiállítása               14
08.  03. Origami verseny                        15
08.  04. Caprice Quartett koncertje             15
08.  05. Bástya sétány 77 - nyári színház       15
         Yoko disco                             16
         “KÉZ-MÛ” 2011 kiállítás                16
08. 06. XXIV. Nemzetközi Mézvásár               16
         Állatkerti éjszaka                     17
         Foltvarró nap                          17
         4. Amatõr fogathajtó verseny           18
08. 07. Porciunkula búcsú                       18
         Jászmagyarok együttes koncertje        18
08. 09. Ifjú Muzsikusok estje                   18
08. 10. Oszvald Nándor kiállítása               18
         Nagyanyáink öröksége - kiállítás       19
         XXI. Csángó fesztivál                  20
08. 12. Jász Huszárbandérium bemutatói          21
         Átrium buli                            21
08. 13. Jászsági Rádiósok - nyílt nap           21
         Nemzetközi Görkorcsolya Verseny        21
08. 14. Ünnepi fõpapi szentmise                 22
08. 20. Ünnepi forgatag                         22
08. 26. Kárpátia koncert                        22
08. 27. Népdalkörök bemutatója                  22
         Vadásznap                              23
         Vadászati kiállítás                    23
08. 28. Extázis és Shadows együttes koncertje   23
         IV. Zagyvamenti maraton                23
09. 16. Városlakók Napja, Borünnep
         Országos kádártalálkó                  24
09. 24. Jász Ki-Mit-Tud?                        24
Támogatók                                       24
Múzeumok, Könyvtár                              26
Programok angol nyelven                         28
Programok német nyelven                         35
Fontosabb telefonszámok                         42
Tartalomjegyzék                                 43
                        44
JEGYELÕVÉTEL
           JEGYELÕVÉTEL

Jegyek elõvételben a Tourinform Irodában
              vásárolhatóak.
     Jászberény, Lehel vezér tér 33.
          Tel./fax: 57/406-439
           Tel.: 57/411-976/16

              Nyitva tartás:
      június 15-tõl augusztus 31-ig

    hétfõ-péntek 9.00-17.00 óráig
    szombat     10.00-14.00 óráig

    Rendezvényeinken a helyfoglalás
      érkezési sorrendben történik.


           INFORMÁCIÓ

      Déryné Mûvelõdési Központ
     Jászberény, Lehel vezér tér 33.
           Tel.: 57/411-976
         Tel./fax: 57/412-163
    E-mail: derynemuvkozpjb@pr.hu
         Web: www.deryne.hu




            Tourinform Iroda
     Jászberény, Lehel vezér tér 33.
         Tel./fax: 57/406-439
   E-mail: jaszbereny@tourinform.hu
VIGADALMI
 JÁSZBERÉNYI NYÁR VIGADALMI NAPOK
                 2011
              Fõtámogató:
    Jászberény Város Önkormányzata




   H-5100 Jászberény, Lehel vezér tér 33.
       Tel./Fax: +36 57/406-439
          Tel.: +36 57/411-976
        jaszbereny@tourinform.hu




Összeállította:   Dr. Kissné Kohári Erzsébet
Felelõs kiadó:    Sas István
Fotó:             Bíró János
Nyomda:           Signal-Print Kft., Jászberény

More Related Content

What's hot

Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.Ajkai Szó
 
Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.08.12.
Ajkai Szó 2016.08.12.Ajkai Szó 2016.08.12.
Ajkai Szó 2016.08.12.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.09.23.
Ajkai Szó 2016.09.23.Ajkai Szó 2016.09.23.
Ajkai Szó 2016.09.23.Ajkai Szó
 
Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021_október_15
Ajkai Szó 2021_október_15Ajkai Szó 2021_október_15
Ajkai Szó 2021_október_15Ajkai Szó
 

What's hot (20)

Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.
 
Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.
 
Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.
 
Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.
 
Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.
 
Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.
 
Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.Ajkai Szó 2017.06.09.
Ajkai Szó 2017.06.09.
 
Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.
 
Ajkai Szó 2016.08.12.
Ajkai Szó 2016.08.12.Ajkai Szó 2016.08.12.
Ajkai Szó 2016.08.12.
 
Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.
 
Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.
 
Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.
 
Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.Ajkai Szó 2017.06.16.
Ajkai Szó 2017.06.16.
 
Ajkai Szó 2016.09.23.
Ajkai Szó 2016.09.23.Ajkai Szó 2016.09.23.
Ajkai Szó 2016.09.23.
 
Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.
 
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
 
Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.Ajkai Szó 2016.09.30.
Ajkai Szó 2016.09.30.
 
Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9
 
Ajkai Szó 2021_október_15
Ajkai Szó 2021_október_15Ajkai Szó 2021_október_15
Ajkai Szó 2021_október_15
 

Viewers also liked

Viewers also liked (8)

Polynya
PolynyaPolynya
Polynya
 
13 septiembre 2013
13 septiembre 201313 septiembre 2013
13 septiembre 2013
 
Endeavour Silver Corporate Presentation August 8, 2012
Endeavour Silver Corporate Presentation August 8, 2012Endeavour Silver Corporate Presentation August 8, 2012
Endeavour Silver Corporate Presentation August 8, 2012
 
92834651 massolution-abridged-crowd-funding-industry-report
92834651 massolution-abridged-crowd-funding-industry-report92834651 massolution-abridged-crowd-funding-industry-report
92834651 massolution-abridged-crowd-funding-industry-report
 
EMPP - Russian Law Firm
EMPP - Russian Law FirmEMPP - Russian Law Firm
EMPP - Russian Law Firm
 
Pre-JOBS Act Crowdfunding – The Intrastate Exemption
Pre-JOBS Act Crowdfunding – The Intrastate ExemptionPre-JOBS Act Crowdfunding – The Intrastate Exemption
Pre-JOBS Act Crowdfunding – The Intrastate Exemption
 
2009 presidential scholar candidates
2009 presidential scholar candidates2009 presidential scholar candidates
2009 presidential scholar candidates
 
Russia: Focus on Innovation
Russia: Focus on Innovation Russia: Focus on Innovation
Russia: Focus on Innovation
 

Similar to Jászberényi nyár 2011

Blaskovich napok 2011
Blaskovich napok 2011Blaskovich napok 2011
Blaskovich napok 2011folkturista
 
Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.Ajkai Szó
 
Hangvilla műsorfüzet - 2014. január
Hangvilla műsorfüzet - 2014. januárHangvilla műsorfüzet - 2014. január
Hangvilla műsorfüzet - 2014. januárVeszpremiProgramiroda
 
Rippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitás
Rippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitásRippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitás
Rippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitáshpeter234
 
Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó
 
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE nemessuli
 
Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.Ajkai Szó
 
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó
 
Ormenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n megh
Ormenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n meghOrmenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n megh
Ormenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n meghMircea Tivadar
 
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdfAjkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdfAjkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16. Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16. Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13Ajkai Szó
 
Stefania tinikvt
Stefania tinikvtStefania tinikvt
Stefania tinikvtkszrsomogyi
 
Rippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállítás
Rippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállításRippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállítás
Rippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállításhpeter234
 

Similar to Jászberényi nyár 2011 (20)

Blaskovich napok 2011
Blaskovich napok 2011Blaskovich napok 2011
Blaskovich napok 2011
 
Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.
 
Hangvilla műsorfüzet - 2014. január
Hangvilla műsorfüzet - 2014. januárHangvilla műsorfüzet - 2014. január
Hangvilla műsorfüzet - 2014. január
 
Hangvilla - Novemberi műsorfüzet
Hangvilla - Novemberi műsorfüzetHangvilla - Novemberi műsorfüzet
Hangvilla - Novemberi műsorfüzet
 
Rippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitás
Rippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitásRippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitás
Rippl-Rónai Múzeum néprajz kiállitás
 
Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.
 
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
 
Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.Ajkai Szó 2015.01.30.
Ajkai Szó 2015.01.30.
 
Plakát 2011.
Plakát 2011.Plakát 2011.
Plakát 2011.
 
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
Ajkai_Szó_2023_szeptember_1
 
Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.
 
Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.Ajkai Szó 2015 10.02.
Ajkai Szó 2015 10.02.
 
Hangvilla - Oktoberi musorfuzet
Hangvilla - Oktoberi musorfuzetHangvilla - Oktoberi musorfuzet
Hangvilla - Oktoberi musorfuzet
 
Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.
 
Ormenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n megh
Ormenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n meghOrmenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n megh
Ormenyorszag mitikus f+¦ldj+¬n megh
 
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdfAjkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdf
 
Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16. Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16.
 
Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13
 
Stefania tinikvt
Stefania tinikvtStefania tinikvt
Stefania tinikvt
 
Rippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállítás
Rippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállításRippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállítás
Rippl-Rónai Múzeum képzőművészeti kiállítás
 

More from folkturista

Hollo ja martta 2013
Hollo ja martta 2013Hollo ja martta 2013
Hollo ja martta 2013folkturista
 
Néptáncazinterneten 2012.05.08.
Néptáncazinterneten 2012.05.08.Néptáncazinterneten 2012.05.08.
Néptáncazinterneten 2012.05.08.folkturista
 
Föld napi biciklitúra
Föld napi biciklitúraFöld napi biciklitúra
Föld napi biciklitúrafolkturista
 
Nyílt nap a Tájházban
Nyílt nap a TájházbanNyílt nap a Tájházban
Nyílt nap a Tájházbanfolkturista
 
Oktober 6. unnepseg - 2011
Oktober 6. unnepseg - 2011Oktober 6. unnepseg - 2011
Oktober 6. unnepseg - 2011folkturista
 
Szakkörök a Tájházban
Szakkörök a TájházbanSzakkörök a Tájházban
Szakkörök a Tájházbanfolkturista
 
IV. Tápió-menti Hagyományőrző Fesztivál
IV. Tápió-menti Hagyományőrző FesztiválIV. Tápió-menti Hagyományőrző Fesztivál
IV. Tápió-menti Hagyományőrző Fesztiválfolkturista
 
Gyereknap Nagykáta - 2011
Gyereknap Nagykáta - 2011Gyereknap Nagykáta - 2011
Gyereknap Nagykáta - 2011folkturista
 
Tápióbicske múltja és jelene
Tápióbicske múltja és jeleneTápióbicske múltja és jelene
Tápióbicske múltja és jelenefolkturista
 
24 órás vetélkedő
24 órás vetélkedő24 órás vetélkedő
24 órás vetélkedőfolkturista
 
VI. Ki Mit Tud? Gála
VI. Ki Mit Tud? GálaVI. Ki Mit Tud? Gála
VI. Ki Mit Tud? Gálafolkturista
 
Ki Mit Tud? jelentkezési lap
Ki Mit Tud? jelentkezési lapKi Mit Tud? jelentkezési lap
Ki Mit Tud? jelentkezési lapfolkturista
 
Ki Mit Tud? felhívás
Ki Mit Tud? felhívásKi Mit Tud? felhívás
Ki Mit Tud? felhívásfolkturista
 

More from folkturista (18)

Hollo ja martta 2013
Hollo ja martta 2013Hollo ja martta 2013
Hollo ja martta 2013
 
Néptáncazinterneten 2012.05.08.
Néptáncazinterneten 2012.05.08.Néptáncazinterneten 2012.05.08.
Néptáncazinterneten 2012.05.08.
 
Föld napi biciklitúra
Föld napi biciklitúraFöld napi biciklitúra
Föld napi biciklitúra
 
Nyílt nap a Tájházban
Nyílt nap a TájházbanNyílt nap a Tájházban
Nyílt nap a Tájházban
 
Apáról fiúra
Apáról fiúraApáról fiúra
Apáról fiúra
 
Oktober 6. unnepseg - 2011
Oktober 6. unnepseg - 2011Oktober 6. unnepseg - 2011
Oktober 6. unnepseg - 2011
 
Szakkörök a Tájházban
Szakkörök a TájházbanSzakkörök a Tájházban
Szakkörök a Tájházban
 
IV. Tápió-menti Hagyományőrző Fesztivál
IV. Tápió-menti Hagyományőrző FesztiválIV. Tápió-menti Hagyományőrző Fesztivál
IV. Tápió-menti Hagyományőrző Fesztivál
 
Gyereknap Nagykáta - 2011
Gyereknap Nagykáta - 2011Gyereknap Nagykáta - 2011
Gyereknap Nagykáta - 2011
 
Tápióbicske múltja és jelene
Tápióbicske múltja és jeleneTápióbicske múltja és jelene
Tápióbicske múltja és jelene
 
24 órás vetélkedő
24 órás vetélkedő24 órás vetélkedő
24 órás vetélkedő
 
VI. Ki Mit Tud? Gála
VI. Ki Mit Tud? GálaVI. Ki Mit Tud? Gála
VI. Ki Mit Tud? Gála
 
Tüzérkonyha
TüzérkonyhaTüzérkonyha
Tüzérkonyha
 
Néptánc
NéptáncNéptánc
Néptánc
 
Hastánc
HastáncHastánc
Hastánc
 
Jazzbalett
JazzbalettJazzbalett
Jazzbalett
 
Ki Mit Tud? jelentkezési lap
Ki Mit Tud? jelentkezési lapKi Mit Tud? jelentkezési lap
Ki Mit Tud? jelentkezési lap
 
Ki Mit Tud? felhívás
Ki Mit Tud? felhívásKi Mit Tud? felhívás
Ki Mit Tud? felhívás
 

Jászberényi nyár 2011

  • 1. Jászberényi Nyár Vigadalmi Napok 2011. június 1- augusztus 31. SOMMER IN JÁSZBERÉNY 2011 SUMMER IN JÁSZBERÉNY 2011
  • 2. Kedves Városlakó, edves Városlakó, kedves endégünk! kedves Vendégünk! Kérem, engedje meg, hogy nagy szeretettel köszöntsem Önt Jászberény városában, az immár XVI. alkalommal megrendezésre kerülõ Jászberényi Nyáron! Határtalan büszkeséggel tölt el, hogy ezen mûsorfüzettel mutathatom be a három hónapot felölelõ program-sorozatunkat. Igyekeztünk mindezt olyan formában összeállítani, hogy minden korosztály illetve a legkülönbözõbb ízlésvilággal rendelkezõ érdeklõdõ kedvére szemezgethessen a kínálatból. Valóban csak a példának okáért említenék néhány rendezvényt, szemléltetve a repertoár változatosságát: „Múzeumok Éjszakája”, Karikatúra Kiállítás, Országos Díjugrató Lovasverseny, Mágnás Miska a Szabadtéri Színpadon, Varnus Xaver orgonamûvész és a Bikini együttes koncertje. Természetesen idén is megrendezésre kerülnek a méltán nagy népszerûségnek örvendõ tradicionális programjaink, mint a Csángó Fesztivál, a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó valamint a Népi Ételek Fõzõversenye. A Jászberényi Nyár kitûnõ lehetõséget biztosít számunkra, hogy bemutassuk városunk szépségeit, nevezetességeit, értékeit. Meleg szívvel tudom ajánlani mindazok számára, akik szeretik a meghitt hangulatú sétákat egy történelmi, néprajzi és földrajzi különlegességekben bõvelkedõ kisvárosban és azoknak is, akik a pezsgõbb, lüktetõbb élmények hívei. Városunk a 2011-es Jászberényi Nyár alkalmával minden kedves vendégét, valamint lakóját minõségi és változatos kikapcsolódási lehetõséggel várja. Kívánok ehhez kellemes idõtöltést, felhõtlen szórakozást és jó egészséget! Tisztelettel Dr. Szabó Tamás Jászberény város polgármestere
  • 3. Jászberény Jászberény Az ország fõvárosától 80 km-re fekvõ Jászberény sajátos földrajzi, néprajzi, történelmi vonásokat õriz. Akik szeretik a meghitt hangulatú, látnivalókban gazdag kisvárosi sétákat, és vendégeket szívesen fogadó emberekkel akarnak találkozni, azok kirándulásuk, pihenésük helyszínéül válasszák Jászberényt. Jász Látogatóközpont A város gyógy- és strandfürdõi, vendégváró éttermei, szálláshelyei, szabadidõs létesítményei nyáron és télen is fogadják a vendégeket. 2011-ben ismét vonzó eseményeket kínál a 16. alkalommal megrendezésre kerülõ JÁSZBERÉNYI NYÁR programsorozat. A rendezvény kiváló alkalmat nyújt városunk értékeinek megismerésére és új barátságok megteremtésére. SZERETETTEL HÍVJUK ÉS VÁRJUK SZERETETTEL JÁSZBERÉNYBE ! 1
  • 4. PROGRAMOK PROGRAMOK Június 1. (szerda) 18.00 óra (szer erda) Co-op Star Zrt. Áruház Átriuma KOR ORTÁRS FRANCIA KORTÁRS CIRKUSZ Június 2. (csütörtök) 10.00-18.00 óráig (csütörtök) Déryné Mûvelõdési Központ elõtt KÖNYVES CSÜTÖRTÖK KÖNYVES CSÜTÖRTÖK Szervezõ: Városi Könyvtár és Információs Központ Bõvebb információ: www.jaszkonyvtar.hu/konyvescsutortok Tel.: 57/505-400 Június 3. (péntek) (péntek) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt 17.00-18.00 Mozgásvilág Táncklub bemutatója, a jászberényi Zoltán Erika Tánciskola bemutatója, Silver TSE Szolnok Alapfokú Mûvészeti Iskola jászberényi növendékeinek bemutatója 18.00-19.00 SZANDI KONCERONCERT SZANDI KONCERT Június 4. (szombat) 10.00-18.00 óráig * (szombat) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt JÁTSZÓ-NAP NÉPI GYERMEKJÁTÉKOKKAL JÁTSZÓ-NAP NÉPI GYERMEKJÁTÉKOKKAL 10.00-18.00 Népi játszótér - ügyességi, kreatív táblás játékokkal 10.30-11.00 Kelepelõ Bábcsoport - Dunna mese 11.00-12.00 Ricsi Bohóc és barátja 15.00-16.00 Regélõ Színjátszókör - A talléros kalap c. mese elõadása 16.00-17.00 Csurgó Zenekar - „Három egész napon át” népzenei gyermek koncert 2
  • 5. 17.00-18.00 Utcaszínház Maszk Bábszínház - Mátyás király bolondos bolondja Egész nap kerékpáros ügyességi verseny. A Gróf Apponyi Albert Ált. Isk. Nagy Vagy címû országos vetélkedõn nyert akadálypályája. Mászófal, ugrálóvár, faházakban vásározók. 14.30-tól kézmûves asztaloknál foglalkozások Június 5. (vasárnap) (vasárnap) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt 15.00-16.00 JAZZBERÉNY - BAND ÜTÕS EGYÜT TES MÛSORA 16.00-18.00 SISA SHÓÓÓ!!! Június 7-július 10. Városi Könyvtár és Információs Központ BÉLA KARIKATÚRÁIBÓL TELEK BÉLA KARIKATÚRÁIBÓL KIÁLLÍTÁS Megnyitó: június 7. (kedd) 17. 00 óra Látogatható: a könyvtár nyitvatartási idejében Június 7-július 11. Déryné Mûvelõdési Központ aula Cserta Imre fafaragásai láthatók. Június 9-18. Déryné u. 6. “A VILÁGOK HATÁRÁN”HATÁRÁN” BÉNYI ESZTER textilmûvész és BÉNYI LÁSZLÓ festõmûvész kiállítása Bényi Eszter textilmûvész 1972-77 között végezte el a Bényi Magyar Iparmûvészeti Fõiskolát. Mesterei Szilvitzky Margit, Eigel István és Plesnivy Károly voltak. Szívesen választ témát az épített és a természeti környezetbõl. A téma gyakran ürügy egy másfajta építkezésre: a felületeket eltolja, mozaikossá alakítja, ám 3
  • 6. ebben a geometriában is felsejlenek eredendõ élményei. Gyári szõnyegtervei is e tanulságok felhasználásával születnek. 1992-tõl a Millart csoport tagja. Bényi László festõmûvész (1909-2004) jogi Bényi végzettséget szerzett, majd Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában, s a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskolán folytatott képzõmûvészeti tanulmányokat. A fõiskola elvégzése után alkotó munkája mellett rendkívül aktívan vett részt a képzõmûvészeti élet sokrétû szervezésében. Alapító tagja volt a Rippl-Rónai Társaságnak, nevéhez kötõdik több múzeum, mûvésztelep létesítése. Õ rendezte többek között Munkácsy Mihály, Rudnay Gyula, Székely Bertalan, Zichy Mihály gyûjteményes kiállítását, mindemellett írói munkássága is jelentõs, számtalan képzõmûvészeti album alkotója. Bényi László az alföldi iskola hagyományait követte élete végéig, festményeit nemcsak hazánkban, hanem a világon több országban is nagy sikerrel mutatták be. Megnyitó: június 9. (csütörtök) 16.00 óra (csütörtök) A kiállítást megnyitja: Szabó Jánosné a Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap szombaton: 10.00-13.00 óráig szombaton: zárv vasárnap: zárva (péntek) Június 10. (péntek) 20.30 óra Szabadtéri Színpad KONCER ONCERT BIKINI KONCERT Belépõdíj: elõvételben: 2.000.- Ft helyszínen: 2.200.- Ft Június 12. (vasárnap) 19.00 óra (vasárnap) Ferences Templom KIRÁLY ORGONAMÛVÉSZ DR. KIRÁLY CSABA ORGONAMÛVÉSZ HANGVERSENYE 4
  • 7. Király Csaba Liszt-díjas zongora és orgonamûvész azon ritka mûvészek egyike, akik a zongora- és az orgonajátékot egyaránt professzionális szinten mûvelik. Repertoárja a barokktól a napjainkig terjedõ idõszak zenei termésének széles választékát öleli fel. Hangversenyeinek egy részét különféle nemes célokra adott jótékonysági koncertek teszik ki. Jászberényben elsõ alkalommal ad koncertet. A belépés díjtalan. Adományokat a Templom orgonájának további felújítására köszönettel elfogadnak. Június 16-tól Jász Múzeum ÜZENET A MÚLTBÓL címû idõszaki kiállítás MÚLTBÓL Megnyitó: június 16. (csütörtök) 18.00 óra (csütörtök) (péntek) Június 17. (péntek) 18.00 óra Déryné Mûvelõdési Központ díszterme ÜNNEPI ÜNNEPI HANGVERSENY LISZT FERENC SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Fellépnek: Szolnoki Zenekar Szolnoki Szimfonikus Zenekar Váradi László a Budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Kivételes Tehetségek Elõkészítõ Tagozatának zongoraszakos hallgatója Vezényel: Bali József A belépés díjtalan. Június 19. (vasárnap) 9.00 órától (vasárnap) Fülöp Lovas Tanya, Újerdõ 21. DÍJUGRATÓ LOV ORSZÁGOS DÍJUGRATÓ LOVASVERSENY Rendezõ: Jászberényi Lovas Baráti Kör Sportegyesület Információ: Fülöp Zoltán, 30/291-33-92 5
  • 8. Június 24. (péntek) (péntek) Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria (Gyöngyösi út 7.) Jászkürt Fogadó (Déryné u. 6.) MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA ÉJSZAKÁJA - Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria Program: 10.00-18.00 óráig Díjmentesen látogathatók a múzeum állandó kiállításai a Gyöngyösi úti épületben (Hamza D. Ákos festõmûvész, filmrendezõ életmû kiállítása; Hamza Lehel Mária divatrajzai; XX. századi jászsági festõk tárlata) 17.00-24.00 óráig zene és képzõmûvészet a Jászkürt Fogadóban Folyamatos kézmûves, rajzos alkotási lehetõség a helyszínen gyerekeknek és felnõtteknek. Helyi alkotók kézmûves, képzõmûvészeti munkáinak vására. Képzõmûvészeti kiadványok árusítása. 17.00 óra A Palotásy János Zeneiskola gitártáborának zárókoncertje a Fogadó udvarán. Esõ esetén a Honvéd Jász Kaszinóban lesz megtartva (Bercsényi u. 27.). 18.30 óra Palkó Tibor Munkácsy-díjas festõ A kép útja - Szívfolyó címû kiállításának megnyitója és Festmények címû könyvének bemutatója (L. Simon László író) 20.30 óra Kátai Tamás Trió jazzkoncertje (Kátai Tamás - dobok, Magi Krisztián - zongora, Dráb Károly - basszusgitár) 22.00 óra Dóra Attila és barátai jazzkoncertje (Dóra Attila - fúvós hangszerek) Belépõjegy (20.00 órától): 600.- Ft Palkó Tibor A kép útja - Szívfolyó címû kiállítása július 8-ig hétfõtõl szombatig 9.00-17.00 óráig hétfõtõl szombatig látogatható a Jászkürt Fogadóban, vasárnap zárva. Információ: 6
  • 9. Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria 5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. Pf.: 76. Telefon/Fax: 57/503-260 Telefon: 57/503-261 e-mail: hamzamuzeum@invitel.hu www.hamzamuzeum.hu Június 25. (szombat) 9.00-15.00 óráig * (szombat) Margit-sziget, Fõtér NÉPI NÉPI ÉTELEK FÕZÕVERSENYE, BEMUTATÓJABEMUTA A Jászsági Vendéglátók Egyesülete gasztronómiai rendezvénye. Információ: Bobák József 30/316-22-47 Június 25. (szombat) 18.00-01.00 óráig (szombat) Jász Múzeum MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJAÉJSZAKÁJA „Jöttünk Napkeletrõl sorsunk csillaga után.” A jászok Belépõdíj: elõvételben - felnõtt: 800.- Ft elõvételben diák, nyugdíjas: 500.- Ft helyszínen - felnõtt: 1.000.- Ft diák, nyugdíjas: 700.- Ft Fõtér 23.30 óra Magma Tûzszínház - Farkas Linda égõ jelmezekkel tarkított magas technikai szintû produkciója 24.00 óra Tûzugrás és táncház a Jászság Népi Együttessel Szervezõ: Jászberény Város Önkormányzata Bõvebb információ: www.jaszbereny.hu Tel.: 57/505-700 Június 25. (szombat) 19.00 óra (szombat) Déryné Mûvelõdési Központ díszterme DÉRYNÉ DÉRYNÉ VEGYESKAR SZENT IVÁN -ÉJI BÁLJA 7
  • 10. Június 26. (vasárnap) 17.00-20.00 óráig (vasárnap) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt SZÓRAKOZT OZTA SZÓRAKOZTATÓ PROGRAM PROGRAM Július 1. (péntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad MALOM Film-Színház nyári színházi programja Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor - Békeffi István - Kaszó Elek MÁGNÁS MISKA operett két felvonásban Fõbb szerepekben: Attila Magyar Attila Bernadett Gregor Bernadett Bakos-Kiss Gábor Trokán Péter Péter ordai Tordai Teri Rendezõ: Suba Salamon Suba László Belépõdíj: 1.500.- Ft Baracs István mérnök úr, hogy megleckéztesse Korláthy grófot, úgy dönt, grófi ruhába öltözteti Miskát, a lovász segédet, hogy bebizonyítsa: mérnök 4 év alatt lehet az ember, gróf pedig öt perc alatt lehet bárkibõl. Július 2. (szombat) 10.00-23.00 óráig (szombat) Fõtér ART FESTIVAL STREET ART FESTIVAL Mûvészetek az utcán Mûvészeti, színházmûvészeti, zenemûvészeti programok Szervezõ: Jászberény Város Önkormányzata Bõvebb információ: www.jaszbereny.hu Tel.: 57/505-700 Július 3. (vasárnap) 8.00-14.00 óráig (vasárnap) Fõtér STREETBALL BAJNOKSÁG 8
  • 11. Szervezõ: Jászberényi Kosárlabda SE Jászberény Város Önkormányzata Információ: Nagy József 30/207-50-25 Július 8. (péntek) 18.00 óra (péntek) Városi Könyvtár és Információs Központ VIVA BACCHUS ONCERT VIVAT BACCHUS KONCERT Belépõdíj: 1.000.- Ft Július 9. (szombat) 18.00 óra (szombat) Déryné Mûvelõdési Központ díszterme SZÉKELY MIHÁLY SZÉKELY MIHÁLY ÉNEKVERSENY KONCER GYÕZTESEINEK KONCERTJEONCERTJE Fellépnek: orváth Enikõ Horváth Enikõ Sára, Szõke Csaba, Tímár Tímea, Alexandra Velkei Alexandr A belépés díjtalan. Július 12-augusztus 8. Városi Könyvtár és Információs Központ KAT VAGYÓCZKI KATALIN Budapesten élõ amatõr festõ kiállítása Megnyitó: július 12. (kedd) 17.00 óra Július 13-23. * Déryné u. 6. VÁLOGA OGATÁS VÁLOGATÁS JÁSZSÁGI SZÛCSHÍMZÉSEKBÕL Fejé ejér Népi Díszítõmûvész szeti a Fejér Mária Népi Díszítõmûvészeti Szakkör kiállítása A nagy szakmai ranggal bíró szakkör több, mint 30 éves múltra tekint vissza. A három évtized alatt felkutatták, megismerték a magyar tájegységek hímzésmintáit, de emellett rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek szûkebb környezetünk, a Jászság motívumkincseinek, hímzéskultúrájának megis- merésére, megõrzésére. 9
  • 12. Mostani kiállításukon a jászsági kézimunkákból láthatnak válogatást. Megnyitó: július 13. (szerda) 16.00 óra (szer erda) Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap szombat: 10.00-13.00 óráig szombat: (csütörtök) Július 14. (csütörtök) 20.30 óra Szabadtéri Színpad yáresti koncert Nyáresti koncert Fellépnek: Nikolas, Takács Nikolas, Vastag Csaba, Wolf Kati Belépõdíj: elõvételben: 2.000.- Ft helyszínen: 2.300.- Ft Július 15. (péntek) 21.00 óra (péntek) Honvéd Jász Kaszinó udvara (Bercsényi út 27.) DÉRYNÉ DÉRYNÉ VEGYESKAR NYÁRESTI SZERENÁDJA Vendégként fellép az egri Agria Vegyeskar A belépés díjtalan. Július 16. (szombat) 20.00 óra (szombat) Szabadtéri Színpad XAVER ORGONAMÛVÉSZ VARNUS XAVER ORGONAMÛVÉSZ ONCERTJE KONCERTJE Belépõdíj: 2.500.- Ft Július 17. (vasárnap) 17.00 óra (vasárnap) Szabadtéri Színpad NÓTAMÛSOR NÓTAMÛSOR Fellépnek: Antal Erzsébet, Bokor János, Karczagi Nagy Zoltán, Er Karczagi Nagy Zoltán, Kökény Róbert, Rupa Ilona Kökény Róbert, Rupa Ilona Kísér: Mága Ernõ és zenekara Ernõ Belépõdíj: 1.200.- Ft 10
  • 13. Július 21. (csütörtök) 18.00 óra (csütörtök) Déryné Mûvelõdési Központ díszterme „A TÁNC BÛVÖLETÉBEN” Mester és tanítványa Farkas Pál zongoramûvész és arkas Balogh József zongoramûvész négykezes zongora estje Belépõdíj: 600.- Ft Július 22. (péntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad KONCER ONCERT REPUBLIC KONCERT Az együttes tagjai: Boros Csaba - basszusgitár Boros Bódi László, Cipõ - ének, zongora Tóth Zoltán - gitár Zoltán Patai Tamás - gitár Nagy László Attila - dob Attila Belépõdíj: elõvételben: 2.300.- Ft helyszínen: 2.500.- Ft Július 22-31. Árpád u. 2. „Gang Galéria” ZSOLT és JAKAB ZSOLT és BREUER BETTI BETTI fotókiállítása Megnyitó: július 22. (péntek) 17.00 óra (péntek) Látogatható: naponta 10.00-17.00 óráig Július 22-augusztus 11. * Városi Bíróság (Lehel vezér tér 15.) MAKAY KOR ORTÁRSAI MAKAY ÉS KORTÁRSAI JÁSZSÁGI KÉPZÕMÛVÉSZEK kiállítása Megnyitó: július 22. (péntek) (péntek) Látogatható: hétköznap: 10.00-17.00 óráig hétköznap: szombat: szombat: 10.00-13.00 óráig 11
  • 14. A kiállítás rendezõje a Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria. Július 28-augusztus 6. Déryné u. 6. „FÉNYEK ÉS VIRÁGOK” BUDAY CSILLA és BUDAY CSILLA és PINTÉR ÉVA ÉVA kiállítása Különleges agyagvirágok Buday Csilla speciális anyagból, tradicionális japán technikával készíti az eredeti virágokhoz megszólalásig hasonló alkotásait. A Távol-Keleten ezeket a különleges virágokat a Szerelem Virágának is nevezik, gyakran ajándékozzák szerelmesek, barátok egymásnak, soha el nem múló szerelmük, barátságuk jeléül. Buday Csilla aprólékos, precíz kidolgozással készíti agyagvirágait, melyek mindegyike egy-egy kézmûves remek, s a megtévesztésig hasonlítanak az eredeti orchideákhoz, virágokhoz. A kiállításon válogatást láthatnak legszebb alkotásaiból. Üvegfestmények és tûzzománc képek Üvegfestmény és tûzzománc képek egfestmények Pintér Éva 13 éve ismerkedett meg az üvegfestés intér Éva titkaival, elvarázsolták a templomok gyönyörû ólomüveg ablakai, a színek és fények csodálatos játéka. Az üvegfestés sok évszázados hagyományait kicsit másképp, nem szokványos módon mûveli. A zománcozás alapjait Dékány Margótól sajátította el. Nagy hatással volt rá a Kecskeméti Mûvésztelepen megismert kecskeméti technika, és Ötvös Nagy Ferenc útmutatásai. A kiállításon látható képeket elsõsorban a növények uralják, de a természet ihlette motívumok mellett a mesék világa is ránk köszön: manók, tündérek csalogatnak, hogy egy-egy percre álljunk meg és hagyjuk magunk mögött a valóságot! Megnyitó: július 28. (csütörtök) 16.00 óra (csütörtök) Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap 12
  • 15. szombat: 10.00-13.00 óráig szombat: Július 29. (péntek) 18.00 óra (péntek) Jász Múzeum IFJÚ MUZSIKUSOK ESTJE Fellépnek a Jászberénybõl elszármazott zenei pályán tanuló szakközépiskolás, fõiskolás, és egyetemista fiatalok. A mûsorban hallható lesz népi ének, magánének, hegedû és klarinét. Belépõdíj: 300.- Ft Rendezõ: „Jászberény Ifjú Muzsikusok” Alapítványa Július 29-31. Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt JÁSZSÁGI MÛVÉSZEK HÉTVÉGÉJE Július 30. (szombat) 18.00 óra (szombat) Szabadtéri Színpad XVII. TÁRSASTÁNC GÁLA GÁLA Belépõdíj: 1.000.- Ft Július 30-31. Városi stadion és mûfüves labdarúgó pálya RÉTSÁGI GYULA RÉTSÁGI GYULA NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA Július 31. (vasárnap) 16.30 óra (vasárnap) Nagyboldogasszony Római Katolikus Fõtemplom LISZT FERENC: DIE GRÜNDUNG DER KIRCHE részlet a KRISZTUS címû oratóriumból KIRCHE 8. tétel „Az egyház alapítása” Tu es Petrus… Elõadják: egyeskar Jászberény Palotásy János Vegyeskar - Jászberény Balassa egyeskar Esztergomi Balassa Bálint Vegyeskar Zenekar Esztergomi Szimfonikus Zenekar Vezényel: eményi Károly Reményi Károly KOR ORONÁZÁSI LISZT FERENC KORONÁZÁSI MISE 13
  • 16. Deák Ferenc javaslatára Ferenc József császár elfogadta a kiegyezés feltételeit. 1867-ben Budán magyar királlyá koronáztatta magát. Erre az alkalomra komponálta Liszt Ferenc koronázási miséjét. Liszt úgy komponálta a misét, hogy a magyar motívumok jól érvényesüljenek. Felismerhetõ a Rákóczi nóta és a Rákóczi induló dallama. Lisztnek alkalmazkodnia kellett a koronázási szertartás rendjéhez, így 1867 június 8-án a koronázási ünnepségen csak az állandó szövegû tételek hangzottak el. A teljes mise tételei: Kyrie, Glória, Graduale (116. zsoltár), Credo (Henry Dummant miséjébõl), Offertorium, Santus, Benedictus, Agnus Dei amit a koncerten hallhat a kedves közönség. Elõadják: egyeskar Jászberény Palotásy János Vegyeskar - Jászberény Esztergomi Balassa Bálint Vegyeskar Balassa egyeskar Zenekar Esztergomi Szimfonikus Zenekar Szólót énekelnek: Éva szoprán Dunai Éva - szoprán Boglárka Laczák Boglárka - alt Pálmai Árpád - tenor Laborfalvy-S falvy-Soós Laborfalvy-Soós Béla - basszus Karigazgató: eményi Károly Reményi Károly Husznay Thormanné Husznay Mária Vezényel: Bakki Bedõné Bakki Katalin Konferál: Kohári Er Dr. Kissné Kohári Erzsébet Belépõdíj: 1.200.- Ft Augusztus 1-31. Déryné Mûvelõdési Központ aula SZÍNFOLT FOLTV TVARRÓ KLUB JÁSZ SZÍNFOLT FOLTVARRÓ KLUB KIÁLLÍTÁSA Augusztus 2-20. Honvéd Jász Kaszinó (Bercsényi út 27.) 14
  • 17. Sárközi János „Szõke, kék szemû” Sárközi c. fotókiállítása Sárközi János képeit hagyományos analóg filmes Sárközi fényképezõgéppel készíti, amely nagy szakmai tudást és tapasztalatot kíván. Rendszeresen kiállít a Jászberényi Nyár rendezvénysorozat keretében. Idei kiállításának témája a hozzá közel álló szõke lányok, s vallja, ha már szõke, legyen kék szemû. A kiállított képeken különbözõ korosztályok láthatók. A fotókiállítással egy idõben régi diavetítõk is megtekinthetõk. Megnyitó: augusztus 2. (kedd) 17.00 óra Látogatható: naponta 10.00-17.00 óráig Augusztus 13. (szombat) rendezvény miatt zár va. (szombat) rendezvény endezvé zárv Augusztus 3. (szerda) 9.00 óra (szer erda) Városi Könyvtár és Információs Központ ORIGAMI VERSENY Vezeti: Molnár Ágnes Augusztus 4. (csütörtök) 18.00 óra (csütörtök) Jász Múzeum kertje Zenés múzeumi esték „A klasszikától napjainkig” QUARTET KONCER TETT ONCERTJE CAPRICE QUARTETT KONCERTJE Belépõdíj: elõvételben: 600.- Ft helyszínen: 800.- Ft Augusztus 5. (péntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad A MALOM Film-Színház nyári programja Eisemann Mihály - Dalos Zoltán - Baróti Géza BÁSTYA BÁSTYA SÉTÁNY 77 zenés vígjáték 2 részben 15
  • 18. Fõbb szerepekben: Mérai Katalin Mérai Arany Tamás Háda János Rendezõ: Háda János Belépõdíj: 1500.- Ft Édes, vidám, zenés, szerelmi történet hat fiatalról, akiknek ugyanazt az ingatlant utalta ki az önkormányzat! Vajon ki gyõz? Magántulajdon, vagy a szerelem? Önfeledt szórakozás, sok-sok zenével, sok látványos tánccal, a legismertebb slágerekkel és humorral. A tavaly nagy sikert aratott Charley nénje elõadás egyik legnépszerûbb szereplõjének és rendezõjének új elõadása. Augusztus 5. (péntek) (péntek) YOKO YOKO DISCO Augusztus 5-13. Ipartestület Székháza (Petõfi u. 1.) Jászberény és környéke Ipartestület „KÉZ-MÛ” 2011 kiállítása A kiállítást megnyitja: Nagy András városkapcsolati tanácsnok Megnyitó: augusztus 5. (péntek) 17.00 óra (péntek) Látogatható: naponta: 10.00-18.00 óráig Augusztus 6. (szombat) 8.00-15.00 óráig (szombat) DMK Ifjúsági Ház, Sportcsarnok, Belvárosi Álalános Iskola udvara XXIV. XXIV. NEMZETKÖZI MÉZVÁSÁR ÉS MÉHÉSZTALÁLKALÁLKOZÓ MÉHÉSZTALÁLKOZÓ 16
  • 19. Program: Méhészeti eszközök bemutatója és vására Mézkirálynõ választás Méz és méhészeti termékek vására és kóstolója Élõ méhcsalád kezelésének bemutatója méhszúrás veszélye nélkül Méhészeti termékek természetgyógyászati hatása (elõadás) Méhészeti szakmai elõadások Méz felhasználásával készült sütemények versenye Füstölõgyújtó és keretszegezõ verseny Népmûvészeti kirakodóvásár taféta Együttes Staféta Együttes gyermekmûsora, néptánc mûsor, Sztárvendég: JANICSÁK VECA az X-Faktorból Tombola nagy értékû nyereményekkel A belépés díjtalan. Augusztus 6. (szombat) 21.00-24.00 óráig (szombat) Állat- és Növénykert ÁLLATKERTI ÉJSZAKA ÁLLATKERTI ÉJSZAKA Belépõdíj: felnõtt: 1.000.- Ft gyermek: 800.- Ft diák, nyugdíjas: 800.- Ft Nyitva tartás: minden nap 9.00-18.00 óráig Információ: 57/415-010 E-mail: jaszoo@pr.hu Web: www.jaszberenyzoo.hu Augusztus 6. (szombat) (szombat) Honvéd Jász Kaszinó (Bercsényi út 27.) FOLTV TVARRÓ BERÉNYFOLT FOLTVARRÓ NAP A BERÉNYFOLT FOLTV TVARRÓ CSOPORT SZERVEZÉSÉBEN FOLTVARRÓ CSOPORT SZERVEZÉSÉBEN „A CSALÁDOK ÉVE ALKALMÁBÓL” Információ: Ferencsik Ágnes 57/411-457, 30/456-40-41 17
  • 20. Augusztus 6. (szombat) 8.00-19.00 óráig (szombat) Electrolux Lehel Kft. melletti füves pálya AMATÕR FOGATHAJTÓ 4. AMATÕR FOGATHAJTÓ VERSENY Rendezõ: JSE Fogathajtó Szakosztály Információ: 30-925-34-10 Augusztus 7. (vasárnap) (vasárnap) Ferences Templom PORCIUNKUL CIUNKULA PORCIUNKULA BÚCSÚ 10.00 óra Szentmise majd azt követõen körmenet Augusztus 7. (vasárnap) 20.30 óra (vasárnap) Szabadtéri Színpad JÁSZMAGYAROK EGYÜTTES KONCERTJE JÁSZMAGYAR GYAROK EGYÜTTES KONCER ONCERTJE Belépõdíj: 800.- Ft Augusztus 9. (kedd) 18.00 óra Református Templom IFJÚ MUZSIKUSOK ESTJE Versenygyõztes jászberényi zeneiskolás fiatalok koncertje. A belépés díjtalan. Augusztus 10-20. Déryné u. 6. OSZVALD NÁNDOR aranykoszorús ötvösmester OSZVALD KIÁLLÍTÁSA O szv ald Nándor ötvösség iránti szeretete szvald gyermekkorába nyúlik vissza. Édesapja testvérének ötvös mûhelye már gyermekként megbabonázta, s késõbb ez inspirálta a pályaválasztásban. 20 éve foglalkozik ékszerek javításával, tervezésével, kivitelezésével. Munkája egyben a hobbija is, hiszen kikapcsolódásként csodálatos dísztárgyakat készít. 2004-ben fejezte be elsõ nagyobb modelljét, a Mayflower hajó kicsinyített, aranyozott ezüst modelljét, majd sorra jöttek az újabb ötletek, kihívások, melyeket 18
  • 21. elsõsorban a történelem jelentõs emlékei, királyok, maharadzsák kedvencei, különleges hajók, autók, motorok ihlették. Természetesen mind abból az anyagból készült, mely Oszvald Nándorhoz legközelebb áll, ezüstbõl, aranyból, nemesfából, brilliánsokkal, drágakövekkel díszítve. A „Magyar Kézmûvesség” kiállításon évek óta részt vesz, munkáival rendszeresen díjat nyer. Ezekbõl a különleges modellekbõl láthatnak most szemet gyönyörködtetõ válogatást. Megnyitó: augusztus 10. (szerda) 16.00 óra (szer erda) Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap (szombat), 14-én Augusztus 13-án (szombat), augusztus 14-én (vasárnap) és augusztus 20-án (szombat) (vasárnap) és (szombat) 10.00-12.00 és 14.00-16.00 óráig. és Augusztus 10-20. Déryné u. 6. „NAGYANYÁINK „NAGYANYÁINK ÖRÖKSÉGE” a Kézimunkázók Baráti Körének kiállítása Az alkotó mûhely Tóth Sándorné vezetésével alakult 2005-ben. Kezdetben nagyanyáink elfeledett rece és szalaghorgolását elevenítették fel, majd a nagy érdeklõdésre való tekintettel újabb technikákat is elsajátítottak, kipróbáltak az ügyes kezû asszonyok. Ma már Kézimunkázók Baráti Köre néven alkotnak, hiszen az évek folyamán összetartó baráti közösséggé kovácsolódtak, vezetõjük Szöllõsi Lászlóné. Kiállításukon horgolt csipkékben, hímzésekben, gobelinekben s egyéb kézimunkákban is gyönyörködhetnek az érdeklõdõk. Megnyitó: augusztus 10. (szerda) 16.00 óra (szer erda) Látogatható: hétköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap (szombat), Augusztus 13-án (szombat), augusztus 14-én14-én (vasárnap) és augusztus 20-án (szombat) (vasárnap) és (szombat) és 10.00-12.00 és 14.00-16.00 óráig. 19
  • 22. Augusztus 10-14. XXI. CSÁNGÓ FESZTIVÁL PROGRAM KÍNÁLATA zenekar koncert CSÍK zenekar koncert „Tiszta szívbõl” a JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES és „Tiszta NÉPI EGYÜTTES PÁL ISTVÁN „SZALONNA” zenekara közös „SZALONNA”és ALONNA” mûsora „SZÍNES VILÁG” - külföldi együttesek gálamûsora SZÍNES Magyar Magyar Konferonferencia V. Magyar - Magyar Konferencia TÁNCFORGA GAT TÁNCFORGATAG - Táncos zenész felvonulás közel 500 fõ közremûködésével „CSÁNGÓ KÉPEK” - moldvaiak és gyimesi KÉPEK” csángók gálamûsora „ÉRTÉKEINK” - hagyományõrzõ táncosok és „ÉRTÉKEINK” zenészek gálamûsora ÉJFÉLI KONCERTEK: neves hazai zenekarokkal és KONCER ONCERTEK: énekesekkel VIGANÓ Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény növendékeinek mûsora „VISZONTLÁTÁSRA „VISZONTLÁTÁSRA JÁSZBERÉNY” - hagyományõrzõk és külföldi együttesek gálamûsora - kézmûves vásár - folkmozi - folklórmûsorok - viseletbemutatók - szentmise - népzenei koncertek - táncházak, tánctanítások - nemzetek népzenéje és tánca - gyerekrajz pályázat kiállítása - könyvbemutatók - „Aprók tere” népi gyerekjátékok - Erdélyi ízek utcája– erdélyi ételek, pálinka-és bormustra - Jász Lovas és a Lehel Huszár Bandérium programjai Közel 50 program, 4 kísérõ rendezvény, 20 zenekar, 10 jászberényi együttes, 20 hagyományõrzõ együttes: 20
  • 23. Moldvából, Gyimesbõl, Erdélybõl. közel 1000 fõ mûvészeti közremûködõ. Tervezett külföldi együttesek a következõ országokból: (Br Franciaország (Bretagne), Görögország, Új-Guinea, Spany panyolország, Szerbia Pápua Új-Guinea, Spanyolország, Szerbia Rendezõ: Folklór Kulturális Közalapítvány és Jászság Népi Együttes www.csangofesztival.hu www.facebook.com/CsangoFesztival Augusztus 12-14. * Fõtér JÁSZ HUSZÁRBANDÉRIUM BEMUTATÓI BEMUTA A jász huszár és lovas hagyományokat õrzõ bandérium felvonulása és díszszemléje. Augusztus 12. (péntek) (péntek) BULI ÁTRIUM BULI Augusztus 13. (szombat) (szombat) Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar II. számú épület (Rákóczi út 51.) JÁSZSÁGI RÁDIÓSOK NYÍLT EGYESÜLETE NYÍLT NAPJA Hívójel a Jászberényi Nyár ideje alatt HA7JVN. Minden üzemmódban ezzel a jellel hívható 8.00-16.00 óráig. További információ: Kövér Béla 30/341-35-26 E-mail: jaszsagiradiosok@freemail.hu Augusztus 13. (szombat) (szombat) Városi Görkorcsolyapálya JÁSZ-KUPA JÁSZ-KUPA NEMZETKÖZI GÖRKORCSOLYA VERSENY GÖRKORCSOLYA ORCSOL Információ: Belovai József 30/900-63-37 21
  • 24. Augusztus 14. (vasárnap) 10.00 óra (vasárnap) Nagyboldogasszony Római Katolikus Fõtemplom ÜNNEPI FÕPAP API ÜNNEPI FÕPAPI SZENTMISE Nagyboldogasszony tiszteletére, ezt követõen KÖRMENET a Szentháromság téren. Augusztus 20. (szombat) (szombat) Forgatag Ünnepi Forgatag 14.30-16.30 Búzaszemtõl a kenyérsütésig kézmûves, hagyományõrzõ program gyerekeknek 17.00 VÁROSI VÁROSI ÜNNEPSÉG 18.00-19.00 Térzene a hevesi Fúvószenekar közremûködésével 20.30-22.00 BUDAPEST BÁR koncert BUDAPEST koncert 22.00 TÛZIJÁTÉK majd ezt követõen 01.00 óráig UTCABÁL UTCABÁL Augusztus 26. (péntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad KONCER KÁRPÁTIA KONCERTONCERT Belépõdíj: elõvételben: 2.100.- Ft helyszínen: 2.400.- Ft Augusztus 27. (szombat) 10.00-13.00 óráig * (szombat) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt HAGY GYOMÁNYÕRZÕ HAGYOMÁNYÕRZÕ NÉPDALKÖRÖK BEMUTA BEMUTATÓJA A megalakulása 40. évfordulóját ünneplõ Jászberényi Kossuth Zrt. Porteleki Pávakörét köszöntik a Jász és a meghívott népdalkörök. Augusztus 27. (szombat) 9.00-19.00 óráig (szombat) Fõtér VADÁSZNAP 22
  • 25. Megnyitó: 9.00 óra Kísérõ rendezvények: koronglövészet, vadászkutya vizsga, íjászat, véradás, egészségügyi programok, szakmai vásár Szervezõ: OMVK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete Jászberény Város Önkormányzata Bõvebb információ: 56/514-180, 57/505-700-127 mellék Augusztus 27-28. Déryné Mûvelõdési Központ díszterme ADÁSZA VADÁSZATI KIÁLLÍTÁS Augusztus 28. (vasárnap) (vasárnap) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt 17.00-18.30 EGYÜTTES EXTÁZIS EGYÜTTES 18.30-21.00 SHADOWS EGYÜT TES mûsora SHADOWS EGYÜTTES Augusztus 28. (vasárnap) (vasárnap) Szántai kert IV. ZAGYV IV. ZAGYVAMENTI MARATON MARAT Rendezõ: Jászberényi Triatlon Egyesület Információ: Demeter Gábor 70/214-91-64 www.jasztri.com Yazdi emlékmû részlet 23
  • 26. SZEPTEMBERI ELÕZETES PROGRAMOK Szeptember 16-18. * Szeptember Fõtér - Szentháromság tér ÁROSL OSLAKÓK VÁROSLAKÓK NAPJA, BORÜNNEP ÉS KÁDÁRTALÁLKOZÓ ORSZÁGOS KÁDÁRTALÁLKOZÓ A város civil szervezeteinek bemutatkozása, mûvészeti és hagyományõrzõ csoportok bemutató mûsorai, kézmûves foglalkozások, színjátszók bemutatói, zenei együttesek koncertjei. Szeptember 24. (szombat) * Szeptember (szombat) DMK Ifjúsági Ház JÁSZ KI - MIT - TUD? Szórakoztató interaktív csoportos vetélkedõ a város iskolásainak. A csillag-gal jelölt programok a Jászberény funkcióbõvítõ integrált településközpont fejlesztése projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. A VIGADALMI NAPOK TÁMOGATÓI Fõ támogató: Jászberény Város Jászberény Város Önkormányzata Támogatók: ARTANDER Kft. Asztma Klub Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti Tagintézménye Déryné Mûvelõdési Központ Dr. Medvegy János címzetes apát Dr. Novák István plébános Fülöp Lovastanya Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria Honvéd Jász Kaszinó Kulturális Egyesület Horti István Jász Múzeum 24
  • 27. Jász Múzeumért Alapítvány Jász Trió TV „Jászberényi Ifjú Muzsikusok” Alapítványa Jászberényi Rendõrkapitányság Jászberényi Vagyonkezelõ és Városüzemeltetõ Zrt. Jászberény Város Önkormányzatának Humán Erõforrás Bizottsága Jászkürt Palotásy János Zeneiskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Polgármesteri Hivatal Sós Attila és családja Szabó J. Róbert lelkész Trió Rádió Tuti-Peso Kft. Városi Könyvtár és Információs Központ Zaják Péter vállalkozó A mûsorfüzet lezárva: 2011. május 10. A mûsor helyszín és szereplõ változtatás jogát a rendezõk fenntartják. Mézkirálynõ és udvarhölgyei 25
  • 28. JÁSZ MÚZEUM (Táncsics Mihály u. 5.) Állandó kiállítás: KÜRTJE LEHEL KÜRTJE ÉLET A JÁSZOK FÖLDJÉN JÁSZOK SZABADSÁGHAR ABADSÁGHARC A SZABADSÁGHARC GYERMEKHÕSEI Nyitva tartás: kedd-vasárnap kedd-vasárnap 9.00-17.00 óráig hétfõ hétfõ szünnap Tel.: 57/412-753 E-mail: jaszmuzeum@invitel.hu Web: www.museum.hu/jaszbereny/jaszmuzeum HAMZA GYÛJTEMÉNY HAMZA ÉS JÁSZ GALÉRIA (Gyöngyösi út 7.) Állandó kiállítás: HAMZA HAMZA DEZSÕ ÁKOS ÁKOS FESTÕMÛVÉSZ ÉLETMÛ KIÁLLÍTÁSA HAMZA HAMZA LEHEL MÁRIA DIVATRAJZAI DIVATRAJZAI JÁSZSÁGI FESTÕK KIÁLLÍTÁSA Nyitva tartás: Április 1 - október 30-ig szombatig: keddtõl szombatig: 10.00-18.00 óráig vasárnap - hétfõ: zárva hétfõ: zárv 26
  • 29. November 1 - március 31-ig március keddtõl szombatig: 10.00-16.00 óráig szombatig: vasárnap-hétfõ: zárva asárnap-hétfõ: zárv Elõzetes bejelentkezés alapján csoportokat eltérõ idõpontban is fogadnak! Belépõdíj: Felnõtt: 400.- Ft Diák, nyugdíjas: 200.- Ft Csoportos (10 fõ felett): 200.- Ft Tárlatvezetés: 500.- Ft Fotó, video készítés: 500.- Ft Tel.: 57/503-260 E-mail: hamzamuzeum@invitel.hu Web: www.hamzamuzeum.hu VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR INFORMÁCIÓS KÖZPONT (Bercsényi út 1.) Nyitva tartás: hétfõ, kedd, csütörtök, péntek: hétfõ, csütörtök, péntek: 9.00-18.00 óráig szombat: szombat: 9.00-13.00 óráig szer erda: szerda: szünnap A kiállítások a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthetõk meg. Tel.: 57/505-400 E-mail: libjbereny@c3.hu Web: www.vkikjb.hu 27
  • 30. PROGRAMMES MAIN PROGRAMMES Jászberény, which is situated 80 kms from the capital of Hungary, has special geographical, ethnographical and historical features. People who love walking in small towns with an intimate atmosphere and many things to see and want to meet hospitality should choose Jászberény as a place for a short trip or a few days, holiday. The restaurants, swimming pools with thermal water, hotels and leisure centers of the town look forward to receiving guests both in summer and in winter. The festival ”Summer in Jászberény”, which is held for the 16th time this year, offers you various programmes in 2011. The programmes takes a good opportunity of getting acquanted with the values of our town. EVERYBODY IS WELCOME TO JÁSZBERÉNY! 16TH SUMMER IN JÁSZBERÉNY JUNE 1 - AUGUST 31, 2011 PROGRAMS June 1 (Wednesday) 5 pm (W Szentháromság Square French contemporary circus June 2 (Thursday) (Thursday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) A day with books June 3 (Friday) (Friday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 5 pm-5:30 pm show of ’Mozgásvilág’ Dance Club 5:30 pm-6 pm dance show of ’Zoltán Erika’ Dance School, Jászberény 6 pm-7 pm pop concert of Szandi 28
  • 31. June 4 (Saturday) (Satur aturday) Fülöp horse farm (21 Újerdõ) National Show-Jumping Horse Competition June 4-5 (Saturday and Sunday) (Satur aturday Sunday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 10 am-6 pm Programs for children (and cycling skills competition, climbing wall, bouncy castle, fair, handicraft) June 5 (Sunday) (Sunday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 3 pm-4 pm concert of ’JazzBerény’ Band percussion orchestra 4 pm-6 pm Sisa Show June 7-10 July July Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Cartoon exhibition of Béla Telek June 9-18 6 Déryné Street Exhibition of Eszter Bényi (textile) and László Bényi (painting) June 10 (Friday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Bikini’ June 12 (Sunday) 7 pm (Sunday) Franciscan Church (Ferencesek Square) Organ recital of Csaba Király DLA From June 16 June Jász Museum (5 Táncsics Street) A message from the past, temporary exhibition June 17 (Friday) 6 pm (Friday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Classical music concert of the Szolnok Symphony Orchestra on the occasion of the Franz Liszt Bicentanary 29
  • 32. June 24 (Friday) (Friday) 6 Déryné Street Night of Museums, event of the ’Hamza’ Collection and ’Jász’ Gallery June 24-July 8 24-July 6 Déryné Street Exhibition of Tibor Palkó painter June 25 (Saturday) 6 pm-1 am (Satur aturday) Jász Museum (5 Táncsics Street) Night of Museums June 25 (Saturday) 7 pm (Satur aturday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Midsummer Night Ball of the Déryné Mixed Choir June 25 (Saturday) (Satur aturday) Main Square Cooking Competition of Folk Dishes July 1 (Friday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Theatre performance organised by the Malom Film- Színház (Satur aturday) July 2 (Saturday) Main Square Street art 3. Juli (Sonntag) 8.00-14.00 Uhr Juli (Sonntag) Hauptplatz Streetball Wettkampf July 8 (Friday) 6 pm (Friday) Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Concert of ’Vivat Bacchus’ ensemble July 9 (Saturday) 6 pm (Satur aturday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Concert of the winners of the ’Mihály Székely’ Singing Competition July 12- August 8 August Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Exhibition of Katalin Vagyóczki amateur painter (Budapest) 30
  • 33. July 13-23 6 Déryné Street Embroideries from the Jászság 14. Juli (Donnerstag) 20.30 Uhr Juli (Donnerstag) Freilichtbühne( Riszner Promenade) Konzert mit moderner Musik July 15 (Friday) 9 pm (Friday) ’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street) Summer serenade of the Déryné Mixed Choir July 16 (Saturday) (Satur aturday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Organ concert of Xaver Varnus 17. Juli (Sonntag) 17.00 Uhr Juli (Sonntag) Freilichtbühne (Riszner Promenade) Melodie-Programm July 21 (Thursday) 6 pm (Thursday) Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Piano duet concert of Pál Farkas and József Balogh July 22 (Friday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Republic’ July 22-31 ’Gang Gallery’ (2 Árpád Street) Photo exhibition of Zsolt Jakab and Betti Breuer July 22- August 11 August Town Court (15 Lehel vezér Square) Exhibition of artists from the Jászság July 28-August 6 28-August 6 Déryné Street Exhibition of Csilla Buday (clay) and Éva Pintér (stained glass) July 29 (Friday) 6 pm July (Friday) Jász Museum (5 Táncsics Street) An evening with young musicians July 29-31 Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) weekend with pop artists from the Jászság July 30 (Saturday) 7 pm (Satur aturday) 31
  • 34. Open-air theatre (Riszner Promenade) 17th Social Dance Gala July 30-31 (Saturday and Sunday) (Satur aturday Sunday) Sports field in the town (Sportpálya Street) ’Gyula Rétsági’ International Football Tournament July 31 (Sunday) 4:30 pm (Sunday) Our Lady Roman Catholic Main Church (3 Szentháromság Square) Classical music concert, Coronation Mass by Franz Liszt August 1-31 Déryné Cultural Centre Ground Floor Corridor (33 Lehel vezér Square) Exhibition of ’Jász Színfolt’ Patchwork Club August 2-20 ’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street) Photo exhibition of János Sárközi August 3 (Wednesday) 9 am (W Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Origami competition August 4 (Thursday) 6 pm (Thursday) Jász Museum, Garden (5 Táncsics Street) Classical music concert of Caprice Quartett August 5 (Friday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Theatre performance organised by the Malom Film- Színház August 5 (Friday) (Friday) Disco ’Yoko’ August 5-13 House of the Industrial Corporation (1 Petõfi Street) Exhibiton ’HANDI-WORK’ 2011 August 6 (Saturday) (Satur aturday) Déryné Cultural Centre’s Youth House, Sports hall, Court yard of the Belvárosi Primary School (Bercsényi Street) 24th International Honey Fair and Bee-keepers’ Meeting 32
  • 35. August 6 (Saturday) 9 pm-12 pm (Satur aturday) Zoo and Botanical Garden (3 Fémnyomó Road) A night in the Zoo August 6 (Saturday) (Satur aturday) ’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street) Patchwork day organised by the ’BERÉNYFOLT’ Patchwork Group on the occasion of the ’Year of Families’ August 6 (Saturday) 8 am-7 pm (Satur aturday) Sports field next to Electrolux 4th Amateur Coach Driving Competition August 7 (Sunday) 10 am (Sunday) Franciscan Church (Ferencesek Square) Dedication festival August 7 (Sunday) 8:30 pm (Sunday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Jászmagyarok’ August 9 (Tuesday) 6 pm (T Reformed Church (15 Thököly Street) An evening with young musicians August 10-20 6 Déryné Street Exhibition of Nándor Oszvald goldsmith August 10-14 Main Square, Open-air theatre, Margaret island, Víz Street 21st Csángó Festival, Folklore Festival of Minorites August 12-14 Main Square Show of ’Jász’ Hussars August 12 (Friday) 8 pm (Friday) ’Átrium’ party, an evening with music and dance August 13 (Saturday) (Satur aturday) St. Stephen University Faculty of Applied Arts, Building II (51 Rákóczi Street) A day for the public audience with the Jászság Radio Association August 13 (Saturday) (Satur aturday) Sports field of roller skaters in the town International Roller Skaters Competition 33
  • 36. August 14 (Sunday) 10 am (Sunday) Our Lady Roman Catholic Main Church (3 Szentháromság Square) Holy mass and procession August 20 (Saturday) (Satur aturday) Main square Festival day of Saint Stephen 5 pm-7 pm concert of ’Heves’ Brass Band 8 pm-1 am show of ’Budapest Bar’, firework, street dance August 26 (Friday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Kárpátia’ August 27 (Saturday) 10 am-1 pm (Satur aturday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Meeting of folksong ensembles from the Jászság August 27 (Saturday) (Satur aturday) Main Square The County’s Hunting Day August 27-28 (Saturday and Sunday) (Satur aturday Sunday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Hunters’ exhibition August 28 (Sunday) (Sunday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 5 pm-6: 30 pm Concert ’Extázis’ 6:30 pm-9 pm Concert ’Shadows’ August 28 (Sunday) (Sunday) Szántai Garden 4th ’Zagyvamenti’ Marathon 34
  • 37. JÁSZBERÉNY Hauptsachliche Programme Pr Jászberény liegt 80 km fern von der ungarischen Hauptstadt. Die Stadt hat eigenartige, geographische, etnographische und historische Züge. Mögen Sie schöne Spazierengänge in vertrautlicher Stimmung und Kleinstädte mit Sehenswürdigkeiten? Dann wählen Sie zum Ziel Ihres Ausfluges und Ihrer Erholung Jászberény für einige Tage lang. Hier können Sie Leute treffen, die Gäste sind gern empfangen. Thermal- und Freibäder, Gastgeber, Restaurants, Unterkünfte, Freizeit- Objekte der Stadt warten auf Sie, sowohl im Winter als auch im Sommer. Der 16. „Jászberényer Sommer” bietet Ihnen auch 2011 interessante Veranstaltungen. Diese Veranstaltung bietet eine günstige Gelegenheit, die Werte unserer Stadt kennenzulernen. HERZLICH WILLKOMMEN IN JÁSZBERÉNY! 16. SOMMER IN JÁSZBERÉNY 1. JUNI - 31. AUGUST PROGRAMME 1. Juni (Mittwoch) 17.00 Uhr Juni (Mittwoch) Szentháromság Platz Französischer Zeitgenosse Zirkus 2. Juni (Donnerstag) Juni (Donnerstag) vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Donnerstag mit Bücher 3. Juni (Freitag) Juni (Fr Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) 17.00-17.30 Vorführung von Tanzklub „Bewegung Welt” 17.30-18.00 Vorführung von Jaszberényer „Erika Zoltán” Tanzschule 18.00-19.00 Szandi Konzert 35
  • 38. 4. Juni (Samstag) Juni (Samstag) Fülöp Reiterfarm, Újerdõ 21. Staats-Preisreiter Reitturnier 4. Juni (Samstag) Juni (Samstag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) 10.00-18.00 Unterhaltungs Programme Unterhaltungs Pr Spielen-Tag mit Volkspielzeug 5. Juni (Sonntag) Juni (Sonntag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) 15.00-16.00 Programm von ’Jazzberény’ Band mit Schlaginstrumente 16.00-18.00 Sisa Show 7. Juni - 10. Juli Juni Juli Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str. 1.) Ausstellung aus Karikaturen von Béla Telek 9. Juni- 18.Juni Juni- 18.Juni Déryné Str. 6. Ausstellung von Eszter Bényi Textilkünstler und László Bényi Kunstmaler 10. Juni (Freitag) 20.30 Uhr Juni (Fr Freilichtbühne (Riszner Promenade) ’Bikini’ Konzert 12. Juni (Sonntag) 19.00 Uhr Juni (Sonntag) Franziskaner Kirche (Ferencesek Platz) Konzert von Dr. Csaba Király Orgelkünstler Von 16. Juni Juni Jász Museum (Táncsics Str. 5.) ’Botschaft von der Vergangenheit’ – temporäre Ausstellung 17. Juni (Freitag) 18.00 Uhr Juni (Fr Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Konzert von Szolnoker Simphonische Orchester, anlässlich 200. Jahreswende von Ferenc Liszt Geburt 24. Juni (Freitag) Juni (Fr Gyöngyösi Str. 7., Déryné Str. 6. 36
  • 39. Nacht der Museen – ’Hamza’ Museum und ’Jász’ Galerie 24. Juni-8. Juli Juni-8. Juli Déryné Str. 6. Ausstellung von Tibor Palkó Kunstmaler 25. Juni (Samstag) Juni (Samstag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.), Margareteninsel Volksgerichte Kochwettbewerb 25. Juni (Samstag) 18.00-01.00 Uhr Juni (Samstag) Jász Museum (Táncsics Str. 5.) Nacht der Museen 25. Juni (Samstag) 19.00 Uhr Juni (Samstag) Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Sankt Ivan Ball des Déryné gemischter Chores 1. Juli (Freitag) 20.30 Uhr Juli (Fr Freilichtbühne (Riszner Promenade) Theateraufführung in 2 Teile organisiert von ’Malom Film-Színház’ 2. Juli (Samstag) Juli (Samstag) Hauptplatz Künste in der Strasse July 3 (Sunday) (Sunday) Main square Streetball championship 8. Juli (Freitag) 18.00 Uhr Juli (Fr Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str. 1.) Vivat Bacchus Konzert 9. Juli (Samstag) 18.00 Uhr Juli (Samstag) Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Konzert von Singers der ’Mihály Székely’ Wettgesang 12. Juli – 8.August Juli 8.August Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str. 1.) Ausstellung von Amateur Künstlerin Katalin Vagyóczki aus Budapest 37
  • 40. 13-23. Juli Juli Déryné Str. 6. Stickerei aus Jazygien July 14 (Thusday) 8.30 pm (Thusday) Openair theatre (Riszner promenade) Pop Konzert 15. Juli (Freitag) 21.00 Juli (Fr Hof von ’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27) Sommerabendliche Serenade von Déryné gemischter Chor 16. Juli (Samstag) 20.00 Uhr Juli (Samstag) Freilichtbühne (Riszner Promenade) Konzert von Xavér Varnus Orgelkünstler July 17 (Sunday) 5 pm (Sunday) Open-air theatre (Riszner Promenade) An evening with Hungarian music in the folk style 21. Juli (Donnerstag) 18.00 Uhr Juli (Donnerstag) Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) ’Im Zauber des Tanzes’ Konzert von Pál Farkas und von József Balogh Klavierkünstler 22. Juli (Freitag) 20.30 Uhr Juli (Fr Freilichtbühne (Riszner Promenade) ’Republic’ Konzert 22-31. Juli Juli Árpád Str. 2. ’Gang Galerie’ Foto Ausstellung von Zsolt Jakab und Betti Breuer 22. Juli-11. August Juli-11. August Stadtsgericht (Lehel vezér Platz 15.) Austellung von Bildkünstler aus Jazygien 28. Juli-6. August Juli-6. August Déryné Str. 6. Ausstellung von Csilla Buday (Tonorchidea) und Éva Pintér (Glasmaler) 29. Juli (Freitag) 18.00 Uhr Juli (Fr Jász Museum (Táncsics Str. 5) Abend der Jugendmusikanten 29-31. Juli Juli Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum 38
  • 41. Wochenende der Künstler aus Jazygien 30. Juli (Samstag) 18.00 Uhr Juli (Samstag) Freilichtbühne (Riszner Promenade) XVII. Gesellschaftstanz Gala 30-31. Juli Juli Sportplatz der Stadt (Sportpálya Str.) ’Gyula Rétsági’ International Fussballwettkampf 31. Juli (Sonntag) 16.30 Uhr Juli (Sonntag) Römisch-Katholische Hauptkirche ’Jungfrau Maria’(Szentháromság Platz 3.) Ferenc Liszt Krönungsmesse 1-31. August August Aula von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Ausstellung von Jászberényer Fleckenflicker Klub 2-20. August August ’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27.) Foto Ausstellung von János Sárközi 3. Aug (Mittwoch) 09.00 Uhr Aug (Mittwoch) Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str.1.) Origami Wettbewerb 4. August (Donnerstag) 18.00 Uhr August (Donnerstag) Hof des ’Jász Museum’ (Táncsics Str. 5.) Museum Abende mit Musik Konzert von ’Caprice Quartett’ 5. August (Freitag) 20.30 Uhr August (Fr Freilichtbühne (Riszner Promenade) Musikalisches Lustspiel in zwei Teilen 5. August (Freitag) August (Fr ’Yoko’ Disco 5-13. August August Haus der Gewerbebundes (Petõfi Str. 1.) „Hand-Werke” 2011 Handwerker Ausstellung 6. August (Samstag) August (Samstag) Haus der Jugend von Déryné Kulturzentrum, Hof von ’Belvárosi’ Grundschule, Sporthalle (Bercsényi Str) 39
  • 42. Internationale Honigmesse und Imker Treffen 6. August (Samstag) 21.00 -24.00 Uhr August (Samstag) Tiergarten (Fémnyomó Str. 3.) Nacht im Tiergarten 6. August (Samstag) August (Samstag) ’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27.) Fleckenflicker Tag, organisiert von der ’Berényer Fleck Fleckenflicker’ Gruppe „Anlässlich von Jahr der Familien” 6. August (Samstag) 08.00-19.00 Uhr August (Samstag) Sportplatz neben dem Electrolux IV. Amateur Gespannfahrer Wettkampf 7. August (Sonntag) Franziskaner Kirche (Ferencesek Platz) Ablass 7. August (Sonntag) 20.30 Uhr August (Sonntag) Freilichtbühne (Riszner Promenade) Konzert von ’Jászmagyarok’ 9. August (Dienstag) 18.00 Uhr August (Dienstag) Reformierteltempel (Thököly Str. 15.) Abende den ’Junge Musikanten’ 10-20. August August Déryné Str. 6. Ausstellung von Nándor Oszvald Goldschmiedkünstler 10-14. August August Hauptplatz Freilichtbühne (Riszner Promenade) Margaretinsel Víz Str. XXI. ’Csángó’ Festival 12-14. August August Hauptplatz Show von ’Jász’ Husaren 12. August (Freitag) 20.00 Uhr August (Fr ’Átrium’ party, ein Abend mit Musik und Tanz 40
  • 43. 13. August (Samstag) August (Samstag) Rákóczi Str. 51. Öffentlicher Tag des Vereins der Rundfunker aus Jászság 13. August (Samstag) August (Samstag) Rollschuhbahn der Stadt Internationaler Rollschuhwettkampf 14. August (Sonntag) 10.00 Uhr August (Sonntag) Römisch-Katholische Hauptkirche ’Jungfrau Maria’ (Szentháromság Platz 3.) Feierliche erzpriesterliche Heilige Messe 20. August (Samstag) 17.00-01.00 Uhr August (Samstag) Sant Stephan Fest Unterhaltungprogramm, Feuerwerk, Strassenfest 26. August (Freitag) 20.30 Uhr August (Fr Freilichtbühne (Riszner Promenade) ’Kárpátia’ Konzert 27. August (Samstag) 10.00-13.00 Uhr August (Samstag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum Vorführung von traditionspflegerischen Volksliedervereinen 27. August (Samstag) August (Samstag) Hauptplatz Komitats Jäger Tag 27-28. August August Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Jagdausstellung 28. August (Sonntag) August (Sonntag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum 17.00-18.30 Uhr ’Extázis’ Konzert 18.30-21.00 Uhr ’Shadows’ Konzert 28. August (Sonntag) August (Sonntag) ’Szántai’ Garten IV ’Zagyvamenti’ Marathon 41
  • 44. FONTOSABB TELEFONSZÁMOK FONTOSABB IMPORT IMPORTANT NUMBERS WICHTIGE TELEFONNUMMERN Mentõk Ambulance Rettungswagen 104 Tûzoltók Fire service Feuerwehr 105 Rendõrség Police Polizei 107 Kórház Hospital Krankenhaus Szelei út 2. 57/500-200 Központi orvosi ügyelet Central emergency Zentralbereitschaftsdienst Thököly út 13. 57/412-226 Autóbuszpályaudvar Bus station Autobusbahnhof Petõfi tér 2. 57/412-791 Vasútállomás Railway station Bahnhof Vaspálya u. 11. 57/411-027 Postahivatal Post office Postamt Lehel vezér tér 7/8. 57/412-344 42
  • 45. TARTALOMJEGYZÉK Jászberényrõl 1 06. 01. Francia Kortárs Cirkusz 2 06.02. Könyves Csütörtök 2 06.03. Szandi koncert 2 06.04. Országos Díjugrató Lovasverseny 2 Játszó-Nap népi gyermekjátékokkal 2 06. 05. Jazzberény - Band Ütõs együttes 3 06. 07. Telek Béla kiállítása 3 Cserta Imre fafaragásai 3 06. 09. Bényi Eszter, Bényi László kiállítása 3 06.10. Bikini koncert 4 06. 12. Dr. Király Csaba hangversenye 5 06. 16. Üzenet a múltból - kiállítás 5 06. 17. Hangverseny Liszt Ferenc évfordulóra 5 06. 24. Múzeumok éjszakája - Hamza Múzeum 6 06. 25. Népi ételek fõzõversenye 7 Múzeumok éjszakája - Jász Múzeum 7 Déryné Vegyeskar bálja 7 06. 26. Szórakoztató program 8 07. 01. Mágnás Miska - nyári színház 8 07. 02. Street Art Fesztivál 8 07. 03. Streetball bajnokság 8 07. 08. Vivat Bacchus koncert 9 07. 09. Székely Mihály énekverseny gyõztesei 9 07. 12. Vagyóczki Katalin kiállítása 9 07. 13. Jászsági szûcsminták kiállítás 9 07.14. Nyáresti koncert 10 07. 15. Déryné Vegyeskar nyáresti szerenádja 10 07. 16. Varnus Xaver orgonamûvész koncertje 10 07. 17. Nótamûsor 10 07. 21. Négykezes zongora est 11 07. 22. Republic koncert 22. 11 Jakab Zsolt és Breuer Betti kiállítása 11 Makay és kortársai kiállítás 11 07. 28. Fények és virágok - kiállítás 12 07.29. Ifjú Muzsikusok estje 13 Jászsági mûvészek hétvégéje 13 07. 30. XVII. Társastánc gála 13 Rétsági Gyula labdarúgó torna 13 43
  • 46. 07. 31. Liszt Ferenc koronázási mise 13 08. 01. Foltvarró kiállítás 14 08. 02. Sárközi János kiállítása 14 08. 03. Origami verseny 15 08. 04. Caprice Quartett koncertje 15 08. 05. Bástya sétány 77 - nyári színház 15 Yoko disco 16 “KÉZ-MÛ” 2011 kiállítás 16 08. 06. XXIV. Nemzetközi Mézvásár 16 Állatkerti éjszaka 17 Foltvarró nap 17 4. Amatõr fogathajtó verseny 18 08. 07. Porciunkula búcsú 18 Jászmagyarok együttes koncertje 18 08. 09. Ifjú Muzsikusok estje 18 08. 10. Oszvald Nándor kiállítása 18 Nagyanyáink öröksége - kiállítás 19 XXI. Csángó fesztivál 20 08. 12. Jász Huszárbandérium bemutatói 21 Átrium buli 21 08. 13. Jászsági Rádiósok - nyílt nap 21 Nemzetközi Görkorcsolya Verseny 21 08. 14. Ünnepi fõpapi szentmise 22 08. 20. Ünnepi forgatag 22 08. 26. Kárpátia koncert 22 08. 27. Népdalkörök bemutatója 22 Vadásznap 23 Vadászati kiállítás 23 08. 28. Extázis és Shadows együttes koncertje 23 IV. Zagyvamenti maraton 23 09. 16. Városlakók Napja, Borünnep Országos kádártalálkó 24 09. 24. Jász Ki-Mit-Tud? 24 Támogatók 24 Múzeumok, Könyvtár 26 Programok angol nyelven 28 Programok német nyelven 35 Fontosabb telefonszámok 42 Tartalomjegyzék 43 44
  • 47. JEGYELÕVÉTEL JEGYELÕVÉTEL Jegyek elõvételben a Tourinform Irodában vásárolhatóak. Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel./fax: 57/406-439 Tel.: 57/411-976/16 Nyitva tartás: június 15-tõl augusztus 31-ig hétfõ-péntek 9.00-17.00 óráig szombat 10.00-14.00 óráig Rendezvényeinken a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. INFORMÁCIÓ Déryné Mûvelõdési Központ Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel.: 57/411-976 Tel./fax: 57/412-163 E-mail: derynemuvkozpjb@pr.hu Web: www.deryne.hu Tourinform Iroda Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel./fax: 57/406-439 E-mail: jaszbereny@tourinform.hu
  • 48. VIGADALMI JÁSZBERÉNYI NYÁR VIGADALMI NAPOK 2011 Fõtámogató: Jászberény Város Önkormányzata H-5100 Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel./Fax: +36 57/406-439 Tel.: +36 57/411-976 jaszbereny@tourinform.hu Összeállította: Dr. Kissné Kohári Erzsébet Felelõs kiadó: Sas István Fotó: Bíró János Nyomda: Signal-Print Kft., Jászberény