Levelek Cseres Tibornak (1980–1985) Vissza a gyökerekhez. A termés begyűjtése. Archívnet 2013/3

1. 1981
a.
Dr. Szíj Rezső Cseres Tibornak
Budapest, 1981. január 3.
Kedves Tibor!
Csak most jutok hozzá, hogy megköszönjem könyvedet,1
a dedikációt, aminek kétszeresen is
örültem, mivel a dedikált könyveket is gyűjtöm. Elsősorban persze a könyvednek, mert
folytatása, illetve testet öltése a köztünk lezajlott beszélgetés témái közül sok mindennek.
Örömmel olvastam nyilatkozataidat, melyek egyikében a SŐT! kifejezésre sokak figyelmét
fölhívtam. Puja Frigyessel is volt egy kis beszélgetésem, ő a SŐT-re nem emlékezett. Teljesen
igazad van. Ma már összehasonlító vizsgálódások nélkül véleményt mondani egyetlen nép
történetéről, annak egyetlen osztályáról sem lehet. Dózsa serege kb. 30 ezer emberből állt, az
ország háromnegyedrésze nem állt mellette, legalább felét nem is parasztok alkották. – L.
Székely György, Barta, Fekete Nagy, Molnár Erik stb. könyvét,2
ennek is nyolcvan százaléka
épp bőrrel úszta meg, miközben több román vajda csak úgy máról-holnapra 20–20 ezer
jobbágy fejét üttette le, házi használatra. Vagy mi megy ma a világban? Salvadorban egy év
alatt 10 ezer embert öltek meg s ez még nem is a lerosszabb arány. A cárizmusról és a többiről
nem is beszélve. ...
Különben az utolsó 80 év világdiplomáciatörténetét senki sem ismeri oly részletesen, mint Te.
Túlértékelni nem kell magunkat, de lebecsülni se hagyjuk magunkat.
Kérdésem a következő: március első felében hajlandó volnál-e Egyesületünk3
klubestjén egy
olyan beszélgetésre, mint amilyent egyszer mát voltál szives tartani? Most jobb körülmények
között és még jobb légkörben lehetne létrehozni. Előzetesen megbeszélnénk a tematikát. Én
bevezetném. Ha benne vagy, légy szives pár sorban válaszolni s akkor a részleteket
megbeszéljük.
Mégegyszer köszönöm figyelmességedet, eredményes újesztendőt kívánva barátsággal
köszönt dr. Szíj Rezső főtitkár
Budapest, 1981. január 3.
Gépirat.
1
Feltehetően a Paráznak szobrokat.
2
A Dózsa György vezette 1514. évi parasztháború kutatásának – zömükben – friss, új eredményeket felmutató
munkák szerzői.
3
Budapesti Műgyűjtők és Műbarátok Egyesülete.

2. b.
Domokos Mátyás Cseres Tibornak
Budapest, 1981. március 18.
Kedves Tibor! Íme, én megtettem a magamét (legalábbis azt hiszem, már amennyiben
elfogadod így az életedet – az én tolmácsolásomban). Tekintettel arra, hogy még ezt a
nyúlfarknyi szöveget is minden bizonnyal hosszúnak fogják – nyomdai szempontból – találni,
éppen irodalmi tevékenységed taglalásával, részletezésével, leltári felsorolásával,
osztályozásával, stb. nem akartam terhelni. Ennek talán szokatlansága folytán lehet valami
eredítése – helyesebben: lehetne, de Te biztosan felismered, hogy voltaképpen Zappe
Lászlónak a Rólad írott kis tanulmányából4
plagizáltam. Persze ha nem tartod jónak (bíráld
nyugodtan, hiszen a Te életed), csináljunk másikat. Most viszont Te következel! Írjál,
hasonló, vagy még rövidebb terjedelemben a három regényről,5
s csináltass magadról egy
szép fényképet a szigligeti mesternél (rozmaringgal a gomblyukban).
Végül egy rossz hír: a műszaki osztályon azt mondják, hogy csakugyan 82 könyvhétre van
beütemezve életmű-sorozatod indulása. A magyar írót tehát csak megkínálják még életében
azzal az érzéssel, hogy milyen állapot is az, amikor a szó szoros értelmében a
halhatatlanságnak dolgozik. Még egy kicsit kell csak tökéletesíteni ezen a szisztémán, illetve
már csak egy kicsit kell megnyújtani a nyomdai átfutási időket, s akkor örökre meg lesz
kímélve az irodalom a kritika inzultusaitól, mert az első, friss kritikai reagálásokat is
legfeljebb csak a sírjába hajíthatják utána. Szent lesz a béke, s nem lesz szükség - és mód - az
irodalompolitikai tevékenységre.
Jó munkát kíván, fülszöveget, fényképet vár és szeretettel köszönt „bolond” szerkesztőd:
Domokos Mátyás
Budapest, 1981. március 18.
Gépirat, a Szépirodalmi Kiadó céges levélpapírján.
4
ZAPPE LÁSZLÓ: Cseres Tibor (Kortársaink sorozat). Akadémiai Kiadó, Bp. 1975., 115 p.
5
Az induló életmű sorozat első, 1982. ben megjelent kötetében a Here-báró, az Ember fia és farkasa és a Fekete
rózsa c kisregény kapott helyet.

3. c.
Cseres Tibor Domokos Mátyásnak
Budapest, 1981. március
Kedves Matyi, itt küldöm a készülő kötet két fülszövegét s a fényképet, mely Móser Zoltán
felvétele. Elnézésedet kérem, hogy Zappe-kompozíciódba nem tudtam belenyugodni: több
hibás és sok fölösleges adatot tartalmaz. Kérlek, fogadd el saját szövegemet, ez
mindenképpen hiteles, és ugyanúgy nem tartalmaz minősítéseket, mint a Tied.
Baráti üdvözlettel Tibor
Budapest, 1981. március (?)
Kézzel írt fogalmazvány, keltezés nélkül.

4. d.
Domokos Mátyás Cseres Tibornak
Budapest, 1981. április 3.
Kedves Tibor!
Megérkeztek a fülszövegek és a fényképek: nagyon köszönöm a küldeményt! A szövegek
kiválóak. Ami az életrajzot illeti: hát persze, hogy ez jelenjék meg, de ilyet, ebben a
megfogalmazásban csak Te írhatsz, mégha harmadik személyben is van fogalmazva.
Felmerült az az elképzelés is, hogy mi volna akkor, ha az embléma helyére (amelyet Illés nem
fogadott el)6
bizonyos kicsinyítésben az általad küldött fénykép kerülne, mert ez egészen
újszerű volna, modern, a címlap szerkezetéhez jól illő, és sorozati távlatban, melynek során a
burkoló színe mindig változni fog majd, egyfajta emblémaszerű patina is képződnék
körülötte. Dehát ez még csak terv, elképzelés: Kass Janóval,7
a tervezővel és Ginács
Lászlóval, a műszaki vezetővel még nem beszéltünk róla.
Barátsággal üdvözöl: Domokos Mátyás
És elnézést kér a csúnya gépelésért.
Budapest, 1981. április 3.
Gépirat, az utolsó mondat kézírással.
6
A Szerkesztőség, így Illés Endre érvelését sem ismerjük. Tudjuk viszont, hogy az eredeti elgondolás maradt.
7
Kass János grafikusművész, az író több művének illusztrátora.

5. e.
Dr. Mózsa Szabolcs Cseres Tibornak
Budapest, 1981. május 2.
Kedves Cseres Úr!
Bevallom, nem utolsósorban olvasott munkáinak súlya és az amögött elképzelt szó értéke
miatt is, hogy zavarban vagyok: egyrészt nem tudom, hogy hogyan illene megszólítanom,
hogy a tiszteletet érezze ki belőle, másrészt, hogy e küldeménnyel megzavartam.
Mentségemre azt tudom felhozni, hogy 1941-ben születtem Munkácson, feleségem pedig
1944-ben Besztercén, Erdélyben. Önmagában már ez is magyarázná munkái iránti
érdeklődésemet, de magyarázza az is, hogy a mi nemzedékünket is tévhittanra tanították, s
ezt, mint értelmiségi ember, s mint munkáinak olvasója, időben felismertem. Hosszú időket
töltöttem kint (…) Moszkva mellett, Párizsban, Ulmban, Bécsben, mint ösztöndíjas. Volt
alkalmam feltenni a Veres Péter-i kérdést: mit ér az ember, ha magyar!!
Mint egyetemi oktató évente 25–45 embert oktatok. S nem mindegy, hogy hogyan! Amíg le
nem csuknak, tanítom nekik Cserest és Németh Lászlót, anélkül, hogy e két fontos név
elhangzana. Ez a közös ügyünknek nem használna. Biztos vagyok abban, hogy minden
oktatási medikus csoportban van olyan személy, akivel illetékesek ellenőriznek minket.
Ahogy az idő engedi, én is teszem a magam magyar dolgát s ápolgatom a nemzeti tudat
helyes változatát, hogy ezeknek a gyerekeknek legyen mibe kapaszkodni nehéz időkben.
Egyébként is hiszek abban, hogy jól képzett embereknek nehezebb hazudni! Bámulatos, hogy
a nagy többsége a hallgatóknak mennyire keresi a magyarság fontos kérdéseire a választ, s
nincs szellemi vezetőjük!
Akik annak nevezték ki magukat, azok a hirdetett, s nem a ragozott ige bajnokai, erkölcsi hitel
nélkül. Ezért hatványozotabban fontos ez a munka, amelyet Cseres Tibor a mi generációnkért
vállalt, jól tudva azt is, hogy ezért nem feltétlenül járt dícséret! Áldozatvállalása,
tárgyilagossága (=erkölcsisége) nem hiábavaló. Kár, hogy nincs lehetőség arra, hogy egy
parázs vitára betoppanthatna, ahogy a medikusok vélekednek a környezete által láthatóan
pusztulásra itélt nép gondjairól.
Az egyre vastagodó történelmi hamu alatt izzik még a parázs! S ezek többsége falusi körzeti
orvos lesz, így szellemi hatáskörük igen lényeges és fontos! – Tisztelettel kérem, hogy ha
egyszer ráér, legyen kedves és dedikálja ezeket a könyveket, a bennük lévő cédulák alapján.
Nem sznobok dörgölődzése ez, hanem egy „pecsét”-kérés a „közös gondok” okmányára!
Hálával és tisztelettel és őszinte nagyrabecsüléssel köszönti
dr. Mózsa Szabolcs8
P. s. A csatolt apróságok hátha Cseres Tibor író szívét is megmelengetik! Hogy mégis
érdemes, hogy csakazértis! Hogy csökkenti, ki felfedi a bajt!
Budapest, 1981. május 2.
Kézirat.
8
Dr. Mózsa Szabolcs (Munkács, 1941 –), orvos. A sugárvédelem kutatója. Írásai e tárgykörben jelentek meg.

6. f.
Izsépy Edit Cseres Tibornak
Budapest, 1981. május 18.
Kedves Cseres Tibor!
Jegyzeteim rendezése közben találtam néhány gépelt oldalt „Egy asszony álmai”9
c. Nem
szoktam szépirodalmi műveket lemásolni, de ez, midőn régen a rádióban hallottam, igen nagy
hatással volt rám, sok erdélyi emléket kavart fel. Most a novella eszembe hozta, hogy két év
óta szeretnék Magának írni. ’79-ben a Valóságban olvastam egy cikket a bukovinaiakról.10
Jól
tudom, hogy ők nem csángók, hanem székelyek: tragikus kivándorlásukat negyven év óta
ismerem. Később csak annyit hallottam róluk, hogy előbb a Bácskába, mjd Tolnába és
Baranyába telepítették őket. A cikket olvasva megdöbbentett, hogy én, aki egyetemista
koromban foglalkoztam a múltjukkal, még én sem hallottam arról, hogy ennyire szétszórták
ezt a hű és értékes népcsoportot, mint a pelyvát, és úgy megalázták, mintha háborús bűnösök
vagy népelnyomó főurak lettek volna. Rettenetes az, hogy értesülünk a vietnámiak, afrikaiak
stb. szenvedéseiről, de különösen a fiatalabb nemzedékek mitsem tudnak a saját embereink
kálváriájáról. (A felvidékről áttelepítettek, stb-ről sem.) Pedig a bukovinai székelyek kétszáz
esztendő, bujdosásban is összetartó, csodálatos hűsége példa lehetett volna azok előtt a
fiatalok előtt, akik oly könnyen – olykor alig nagyobb anyagi javak miatt – disszidáltak, s
nyelvüket is elhagyták. Milyen tunya és nemtörődöm az itteni magyarság, kallódni hagyja
igazi értékeit. Sütő legalább megírta az Anyám...-at.11
Az ottani irodalom sokkal inkább
foglalkozik a nép problémáival, mint a hazai, (különösen Szabó Pál és Veres Péter halála óta).
A bukovinaiak történetét meg kellene írni egy megrázó családregény formájában. Nem úgy,
amint Tamási próbálkozott,12
akkor ő másképp nem igen tehette, de ez nem is az ő műfaja
volt.
Maga megírta az egyik vétket: a Hideg napokat. A bukovinaiak Madéfalvi veszedelmében a
császári katonaságon kívül az erdélyi urak közömbösségének vétke is közrejátszott. Az ő
élettörténetüket csak olyan ember tudná megírni, akinek az utolsó percben a legöregebb
bukovinaiak, akik még emlékeznek ottani szülőföldjükre s a második világháború óta
rengeteg hányódásukra, a letelepedés nehézségeire... − őszintén elmondanák sorsukat.
Ezt egy pesti előtt nem tárnák fel, de maga Erdélyben született és szót értene velük. Vagy, ha
nem regényt írna, akkor is hűen lejegyezné az öregek visszaemlékezéseit. Akik már itt
születtek, azoknak nagy része, a sok megpróbáltatás hatására, mindenképpen be akarnak
olvadni az itteni „modern” életbe. Ezért is lenne sürgős.
A gyergyóremeteiek emlékére kérem: írja meg, vagy ha nem ér rá, más hozzáértővel írassa
meg ezt a könyvet. Ha megjelenne, csak akkor tudnék végre nyugodtan aludni, „mint Jula”.13
A bukovinaiak régebbi történetéről szivesen összeállítanék egy bibliográfiát, de az öregek
szava fontosabb, mert megíratlan.
Szívélyes üdvözlettel Izsépy Edit
Budapest, 1981. május 18.
Kézirat.
9
Lásd Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma. Szerk. BOLDIZSÁR IVÁN. Bp. 1967. 280–284.
10
CSUPOR TIBOR: Bukovinaiak. Valóság, 1979. 5. 58–68.
11
SÜTŐ ANDRÁS: Anyám könnyű álmot igér (Naplójegyzetek).
12
Tamási Áron (1897–1966): Ábel a rengetegben (1932), Ábel az országban (1933), Ábel Amerikában (1934),
Énekes madár (1934), Jégtörő Mátyás (1935), Rügyek és reménységek (1936), Szülőföldem (1939).
13
Egy asszony álmai című novella főszereplője.

8. g.
Cseres Tibor Elena Malihinának
Budapest, 1981. május/június
Kedves Léna,
az újesztendő első napját ragadom meg, hogy üdvözöljelek benneteket, s kétszeres
mulasztásomat, hallgatásomat, hogy Nektek válaszoljak, jóvátegyem, illetve teljesítsem. Nem
válaszolásom, hallgatásom felelőssége alól fel kell mentened Nórit, mert ő hetenkint, olykor
naponkint figyelmeztetett, írjak már Relszkíj Peremskba, de én mindig azt válaszoltam, majd
a közgyűlés után. (Feleségem megismétlődő figyelmeztetéseinek sokaságából is látható,
milyen sokszor gondoltunk Rád, mégpedig mindig jó szívvel.)
No, de térjek közös dolgainkra: leveled szellemében még az ősz folyamán küldtem egy baráti
tiszteletpéldányt Geiger Bélának az Én Kossuth Lajosból, minthogy egy régi-régi szerződést a
Politudénál ő szervezett meg a forradalom lángjai-sorozat számára. Időre ezt a szerződést
teljesíteni nem tudtam, mert egyrészt, ha már belefogtam a témába, nem tudtam megmaradni
a vázlatos, politikailag sematizált 250-300 oldalas heroizált életiratnál, másrészt a magyar
olvasói igényekhez igazodva, a magyar értelmiség elvárásainak eleget teendő olyan drámai
portrét céloztam meg, amely a múlthoz való hűség mellett a mához szólóan igazolja Kossuth
jövőbe mutató nagyságát, minden tévedéseivel, kudarcával együtt. is. Nos, ez a vállakozás
már sem várakozási időben, sem terjedelmi tekintetében, sem az a népszerű heros-igényt-
kívánó prolitudat követelményeit illetően már nem az a regény volt, amit valamikor Béla
segítségével leszerződtem. Hogy valamikor 977 táján a Politudé elunta a várakozást, s a
szerződést (amelyre szerencsére semmi előleget nem kaptam) felbontotta – a kiadó
szempontjából igaza lehetett, bár nem ismerhette az én szempontjaimat. De utólag nekem is
örülnöm kell, mert ha most oda nyújtottam volna be a könyvemet (tehát a Politudéhoz) aligha
volna reményem rá, hogy művemet csonkítatlanul vállalják, kiadják. Pedig a regényem,
amellett, hogy nagy nemzeti (és szocialista) ügyet képvisel, az oroszul olvasók számára is
revelációt jelenthet – hitem szerint.
Meggyőződésem szerint a Progressznél számíthatok rá, hogy munkám csonkítatlanul jelenhet
meg. Ami a fordító személyét illeti, én a tíz év előtti szerződés pillanatában sem hittem azt,
hogy Béla meg tudná oldani az oroszra való átültetést. És most sem gondolom azt, hogy
valamilyen módon (akár konzultánsként) ne lehetne bevonni a munkába.
Az én szövegem a lehetőségig világos, áttekinthető, de mégsem egyszerű, bár a ma
olvasójának szól mondatról-mondatra, a XIX. századi magyar gondolkozást sugallja. Orosz
nyelven ezt csak egy valaki képes megoldani: aki Eötvös József szövegét nem csak
megértette, hanem szívesen meg is barátkozott vele. Ha szabad megnevezni LENA
MALIHINA. A közgyűlésről csak annyit: sikerült elhárítanom az elnökké választást. Mi jól
vagyunk és nektek is boldog nyarat kívánunk.14
Budapest, 1981. május/június (?)
Kézzel írt fogalmazvány.
14
Malihina, Jelena Ivanovna (Moszkva, 1925. augusztus 3. –), irodalomtörténész, műfordító.

9. h.
Győrfy György Cseres Tibornak
Budapest, 1981. június 7.
Kedves Barátom!
Nagyon köszönöm remek könyved: „Én, Kossuth Lajos” szíves megküldését. Nem vagyok a
korszak szakértője,15
de az a benyomásom, hogy mesteri beleérző képességeddel, hitelesen és
a kor nyelvén tudtad megszólaltatni hősödet.
Mégegyszer megköszönve szíves barátsággal üdvözöl Györffy György
Kézirat.
15
Györffy György (Szucság, 1917. augusztus 26. – Bp., 2000. december 19.), történész, főleg a magyar
honfoglalás és az államalapítás kérdéskörével foglalkozott.

10. i.
Hunyady József Cseres Tibornak
Budapest, 1981. június 16.
Igön tisztőtt Kossuth Úr!
Elolvastam „Én, Cseres Tibor” című könyvit! De masmán per apszaláte és mit mondhassak
rulla magának, marhájul meg vagyok elégedve! Hiába, azért ebbul is láccik, csak vót valaki az
a Cseres Tibor úr! És még ezt a sok mindent is megérdemli, amit okosan – jó jogászként,
ismervék a röndéri tényváladékot – amennyiben töredelmes beismerés eleve ab ovo enyhítő
körülménynek számít – megtetszött eszközőnyi!
Tréfa, suly-ba!
Akkor szeretettel várom, hova írhatnék, mikorra kell és hány flekk terjedelemben? (Annyi
kevés! Legalább a duplájára gondoltam!) Ezt tényleg nem lehet ellacafacázni, itt oda kell
tenni a csülköt, mint boldogult úrfikoromban, a Sorsunk összes hasábjain, és tegyük hozzá,
hogy még a csülköm is vaót! ... Orló utcában minden csendes, maj ha alászállandasz
hegymegi lakodból, értesítendesz, nemde? Július elejin menünk le Szigligetre, és maradunk
majdnem végig, de azért nem egészen. Mit tudom én, ezt a Háremek intézik, én már idő-tőkés
vagyok, ilyen apróság nem érdekel, hogy kinek hány nap szabaccság jár, levan! Csak azt
kívánd, még sok cérna lögyön az orsón, hogy sokat ihlessek és teremthessek. (Ajjaj, ezt túl
szépen mondtam, már bocsáss meg.)
Kézcsókom a Főnöködnek, Téged ölel tisztelő agg híved:
Hunyady József Joe Ivanovics, bizám […] de. l0.00 biztosan. Meg 19.00 utándék es, nolám.
Budapest, 1981. június 16.
Gépirat.

11. j.
Vészi Endre Cseres Tibornak
Budapest, 1981. július 1.
Kedves Tibor,
mint már szóban is mondtam, most meg is írom: Kossuth-regényed valóban kitűnő munka.
Már maga a gondolat is megejtő: apokríf memoárt írni! Ez tudáshalmazban, munkaigényben,
lyrai beleérzésben nem akármilyen program.
Az ilyen vállalkozás magasfokú írói felelősséget követel, s ez a Te szép könyvedben
erőteljesen megnyilatkozik. Külön élveztem az ún. történelmi stilizációtól mentes emberien
hiteles stílust, mint írói teljesítményt. Szóval: örülök, hogy kartársam, nemzedéktársam, még
mindig fölfelé halad. Belőle a magam számára is reményt merítek.
Baráti kézszorítással üdvözöl Vészi Endre16
Budapest, 1981. július 1.
Kézirat.
16
Vészi Endre (Bp., 1916. október 19. – Bp., 1987. július 9.), Kossuth díjas költő, író, újságíró.

12. k.
Tadeusz Oszlanszki Cseres Tibornak
Warszawa/Varsó, 1981. július 17.
Tisztelt Cseres Úr!
Örömmel értesítem arról, hogy a „Hideg napok” második kiadása – amelyről biztosan tud –
teljesen elkelt. Még egyszer sikere volt. Továbbra is nagy az érdeklődés Lengyelországban az
Ön könyvei iránt. Múlt évben tárgyaltam az Állami Könyvkiadó Intézettel (PIW Varsó) a
„Parázna szobrok” lengyel kiadásáról. A könyvet lektorálták, vélemények pozitívak. A PIW
terveiben szerepel a regény kiadása, és vállaltam a lefordítását. Sajnos, a mostani papírhiány
és nyomdai nehézségek késleltetik a könyv kiadását és evvel kapcsolatban a szerződés
megkötését. Persze a „Parázna szobrok” terjedelme is ijesztően hat a kiadókra. De remélem,
hogy a jövő évben annyira javul a helyzet, hogy nem lesz akadálya a fordítás elkezdésének.
Ha legközelebb Pestre jövök, megengedem magamnak felkeresni Önt és személyesen
értesíteni a helyzetről.
Mély tisztelettel Oszlánszki Tadeusz
Warszawa/Varsó, 1981. július 17.
Kézirat.

13. l.
Kun Zsigmond Cseres Tibornak
Budapest, 1981. július 28.
Kedves Cseres Tibor!
Rendezgetem régi – honmentő vállalásom – dokumentumait. Szerencse, hogy 1945-ben a
lakásunkat a levegőbe szívta egy bomba, s így egy könyvtábla és a kardom maradt
„hagyatékul”. A törmelékből a feleségem összeszedett jó pár újságot, levelet. Köztük pár
példány csabai lapot is, melyek foglalkoznak egy-egy előadásommal. Úgy gondolom ott
hallott párszor engem, s így juthattam bele az egyik folyóiratban közölt „életrajzába”. Akkor
kezdeményeztem egy találkozást, melyre mindmáig „igényt tartok”. A születési évemre –
1893 – gondolva joggal mondhatom: kevés idő áll erre a duóra rendelkezésre. Nagyon kevés.
... A hont, mint kitűnt kevés sikerrel mentettem. A néprajz világába menekülve – nagy
kerülővel – valahogy visszakanyarodtam a régi játéktérre. ... S az „óbudai
lakásmúzeumomban” a Vietnámtól Bolíviáig ívelő hídon érkező külföldi látogatók előtt
villantom fel a kicsi haza – az elveszett ország – hajdani arcmását. Még egyetlen feladat
elvégzésére kéne idő és erő: „Turi Péter csodálatos élete” c. önéletrajz írásom befejezéséhez.
Töredék, tört cserép marad ez is, mint minden „nagy” vállalkozásom.
Itt, a Kelenföld-i művelődési házban véletlenül felfedeztek. S így újból pódiumra léphettem.
„Egy regény bölcsője: az Úri muri városa” címen tartott előadásom egyik magnós hallgatója
„megrendültségétől indíttatva” megajándékozott annak egyik részletével. El kell mondanom:
Móricz Zsiga bácsinak én meséltem el a regénynek több mint a magját. T[udni]i[llik] mi épen
„Szakhmáry Zoltánék” mellett laktunk Mezőtúron.
Őszintén szólva Móricz Zs[igmond] ezt az írását is összevágta. A százévek óta – főként
íróinkat gyötrő szorongás tragikus felsőjén. […] az öngyilkossági […] a gyökérsebet nem
ábrázolta „hitelesen”. Úgy érzem a Turi P. regényrészletében a Halotti tor c. látomásomban
hitelesebben vetítettem „vászonra” ezt a gyötrő víziót.
Baráti kézfogó jeladásul küldöm meg Neked. Ilyen cserépdarabokból állana össze a harmadik
személyben szóló önéletrajz. Aug. végéig Börzsöny-i erdőnkben tanyázunk. Szeptembertől a
Fraknó utcai Nyugdíjas Házban leszünk találhatók. […] Abban a reményben, hogy a közeli
időben bekopogsz hozzánk, vagyok baráti üdvözlettel Kun Zsigmond17
Budapest, 1981. július 28.
Kézirat.
17
Kun Zsigmond (Mezőtúr, 1893. március 23.– Bp., 2002. január 2.), liberális szemléletű közgazdász, néprajzi
anyagok gyüjtője. Óbuda és Mezőtúr díszpolgára. Múzeum és lakásmúzeum őrzi hagyatékát.

14. m.
Elena Malihina Cseres Tibornak
Moszkva, 1981. augusztus 9.
Kedves Nóra és Tibor,
melegen, szívből üdvözöllek Titeket most már innen szülővárosomból. Pedig, ha nem
tudnátok, Ti is itt vagytok, nálunk. – Tibor könyvén keresztül. Mert, néhány nappal azután,
hogy hazajöttem, teljesen belemerültem a könyvbe.18
Azután, amikor befejeztem, egy kicsit
árván éreztem magamat: mintha váratlanul eltűntek volna mindazok, akik között valóságos
életet éltem. Ezért napokig csak erről tudtam társalogni. Olegnak19
úgy meséltem az egészet,
mintha a legközelebbi, háromdimenziós ismerősömről volna szó. Ebben a felhevült állapotban
Orlovával is találkoztam20
(biztosan emlékszel rá Tibor? – nálunk találkoztál vele).
Részletesen, dinamikusan írtam le neki a könyv tartalmát, sajátosságát, fontosságát. Úgyhogy
ő mostmár teljes mértékben híve a Te oeuvre-dnek.
Én biztos vagyok benne, hogy kell ez a könyv nekünk is, remélem, hogy a kiadó is ezen a
véleményen lesz.21
Szívesen odaadnám magamat a fordításnak, ha Neked és a kiadónak
megfelelne az ajánlatom (ezzel kapcsolatban mégegyszer kérdezem: nem volt-e valami
megállapodás, Geigerrel,22
például? – A propos, küldjél neki is egy aláírott példányt, nagyon
jól fog esni szegénynek.)
Részemről azt kimondhatok kereken-egyenesen: sokat vártam könyvedtől, de még többet
kaptam. Nagyon sajnálom, hogy csak az utolsó napokban, elutazásom előtt (Moszkvából)
megkaptam a könyvet és így nem olvashattam el korábban. És emiatt nem tudtam
megbeszélni a dolgokat Veled. Nem jössz-e véletlenül Moszkvába most ősszel? Biztosan
lesznek hivatalos írószövetségi gondok. ...
Ilyen rémületesen hosszú levelet – magyarul!! – életemben nem írtam soha. Biztosan szégyent
hoz rám a fogalmazásmód, helyesírás, szóhasználat etc. De nem tudtam nem írni meg. És
talán meg leszek bocsátva mégis, – ha megsejtitek azt az igazi barátságot, amellyek e sorok
teli vannak. Juditot melegen üdvözlöm. Baráti szeretettel Lena
Édes Nórám,
a nagy levélben nem lévén több hely, külön köszönöm neked Ádám Magda könyvét23
–
vonatban olvastam el nagy érdeklődéssel. Sok tőlem teljesen ismeretlen anyagot,
dokumentumot találtam benne. Igazad van – nagyon is segít ő megérteni, mi és hogyan
történtek a dolgok Európában a huszas-harmincas években. – És még egyet: a kölnivizet
használva mindig téged foglak látni magam előtt – kössz! Lenád
Moszkva, 1981. augusztus 9.
Kézirat.
18
Az Én, Kossuth Lajos című kötetbe. (Én, Kossuth Lajos. Levelek Turinból. Életrajzi regény. Magvető Kiadó,
Bp., 1981. 576 p.)
19
A férje.
20
E. V. Orlova.
21
A mű túl bonyolultnak ítéltetett, ezért nem jelent meg orosz nyelven.
22
Bela Geiger: tolmács, fordító, Karikás Frigyes nevelt fia.
23
ÁDÁM MAGDA: Magyarország és a kisantant a harmincas években. Akadémiai Kiadó, Bp., 1968. 389 p.

15. n.
Kékkői László Cseres Tibornak
Szécsény, 1981. augusztus 23.
Kedves Uram és Barátom!
Hálásan köszönöm Bárczy címét. Időközben sikerült megszereznem az Írószövetségen át,
hosszan írtam neki, de csak nagyon keservesen jött meg a válasz, eléggé kimért stílusban,
mint ahogyan a „befutott” írók szokták, az Ön kivételével. Kár, mert nagyon érdekes dolgot
tudtam volna megírni neki, hiszen egyívású katonák voltunk korban és rangban is.
Könyvében24
több barátom is szerepel. Érdekelt volna, mi lett azok sorsa, akikről én már nem
tudok. Én is elnézését kérem, hogy lapjára nem promt válaszolok beidegződésem szerint, de
az augusztus hónapot a 10 unoka töltötte ki, és csak tegnap utazott el az utolsó részleg, így
jutottam mára írási lehetőséghez.
Ez a zsúfoltság volt az oka annak, hogy Kossuth-tal kapcsolatos könyvét még nem tudtam
elolvasni, csak belenézegettem. Azonban megtaláltam így is mondanivalóját, amelyeket a
szabadságharc mellékesnek tűnő, de nagyon szívbemarkoló erdélyi eseményei tolmácsolnak.
Érdekes, hogy szájhagyományként már gyermekkoromban hallottam azokról a borzalmakról,
amelyeknek a ’19-es forradalom idejében Köröstárkány, majd ’44-ben Torda lakosainak
szenvedése lett a folytatása. Egyik barátom és beosztottam, nagyváradi gyerek, Tordánál
sebesült, még az ötvenes évek elején elment megnézni azt a területet, de magyarul beszélni
már csak egy kis idióta libapásztorral tudott. Pedig Torda nagyobb részt magyar város volt.
Borzalmas az a gyűlölet és sovinizmus, amelyik ennyire elválaszt közös sorsú embereket.
Szeptember 2-től két hetet feleségemmel Hévízen töltünk. Minden év karácsonyi
ajándékaként gyerekeinktől egy-egy beutalót kapunk valahová kárpótlásul, hogy az öt gyerek
mellett 30 évig még csak pihenőnk sem volt, nemhogy üdülni mehettünk volna. Könyvét
odaviszem magammal és tudom, hogy szépen kiegészíti majd azt a csendes nyugalmat,
amelyikre annyira vágyunk. – Ha esetleg érdekli könyvének hatása, visszatérésem után
örömmel referálok róla.
Baráti üdvözlettel: Kékkői László
Szécsény, 1981. augusztus 23.
Gépirat.
24
Bárczy János: Egy m. kir. százados bizalmas feljegyzése. Magvető Kiadó, Bp., 1981.

16. p.
Radnóti Zsuzsa Cseres Tibornak
Budapest, 1981. szeptember 3.
Kedves Tibor!
Izgalmas nyári olvasmányom volt regénye.25
Mint minden írása, ez is reveláló erejűen
kényszerített, hogy újra gondoljam közhelyekké merevedett tudásunkat és vélekedésünket
multunkról és történelmünkről. Sok ilyennel „bombázza” még szellemi életünket, amely
egyénenként és egységenként nagyon hajlamos a sztereotípiakbn gondolkodás kényelmes
álláspontjára.
Köszönöm, hogy elküldte könyvét és szeretettel üdvözlöm Radnóti Zsuzsa26
Budapest, 1981. szeptember 3.
Kézirat.
25
Az Én, Kossuth Lajos című.
26
Radnóti Zsuzsa (Bp., 1938. február 12. –), drámatörténész, dramaturg. Örkény István felesége.

17. r.
Kiss T. Attila Cseres Tibornak
Budapest, 1981. szeptember 10.
Tisztelt Cseres Úr!
Tájékoztatásul írom Önnek, hogy egy erdélyi ismerősömnek küldtem öt könyvet, közöttük az
Ön által írt „Parázna szobrok”-at. Négy könyvet tépett borítékkal megkapott, de az Ön
könyvét kivették a csomagból.
Kiss T. Attila
Budapest, 1981. szeptember 10.
Kézirat.

18. s.
Perjés Géza Cseres Tibornak
Budapest, 1981. szeptember 18.
Kedves Tibor!
„Én, Kossuth Lajos” c. művedet köszönettel megkaptam. Bár már vagy két hónapja
megérkezett, azonban két oknál fogva csak most köszönöm meg. Az egyik oka az, hogy
mikor megérkezett, a Mátrában voltunk szabadságon, így csak akkor kaptam meg, amikor
onnan visszajöttünk. A másik az, hogy azonnal nekifogtam olvasásának, hogy véleményemet
is megírhassam. Miután azonban tud[ományos] feladataim nem csökkentek, viszont a
gyermek gondozásával járó terhek-örömök napi 3-4 órámat elveszik, olvasásra napi ½–1 órám
marad, így csak lassan juthattam előre könyveddel.
No, Tibor, én mindig mondtam, hogy ti írók sokkal több történeti érzékkel rendelkeztek, mint
a fatökű történészek. Mondhatom többet és lényegesebbet tudtam meg könyvedből KL-ról és
a korról, mint sereg tudós értekezésből. Rendkívül világosak a csak úgy mellékesen odavetett,
de a főcél – K[ossuth] pszichéjének rajza – érdekében elengedhetetlen tört[éneti]
helyzetrajzaid. Egyébként csalafintaságod számomra nyilvánvaló és meg kell mondani, igen
tetsző: persze, hogy nagy ember volt Kossuth-apánk – az adott körülmények között egyedül ő
volt alkalmas a feladatra! – de hát mégis csak elég hiú, gyanakvó, hiszterikus és néha bizony
eléggé gyáva kis ember is volt egyben. Széchenyi sátánosítása már szinte patológikus.
Egyébként oda vagyok a csodálkozástól, hogy istentelen nagy tudásanyagodat, milyen
könnyedén, elegánsan, izzadtságmentesen – és érthetően! – presentálod. Bravúrosnak tartom a
kossuth-i stílus rekonstrukcióját is!
Végül pedig történeti mondanivaló ide, történeti mondanivaló oda, Cs. T. nem lenne Cs. T.,
ha nem érintené nagy történelmi hősünk sexuális experimentumait. Célod a bálvány
emberiesítése volt, és egész világképeddel, szemléleteddel – talán életgyakorlatoddal is? –
ellenkezett volna, ha nem építed be a halvány altestébe a nemzőszerveket. Nagyon reális,
ugyanakkor kuncogásra ingerlő az elején és a végén a cigányasszonnyal és leányával, illetve
Zeyk Saroltával végbement jelenet. Elgondolkozva a dolgon, arra a következtetésre jutottam,
hogy magam részéről az elsőt semmiképpen sem hagytam volna kihasználatlanul – ti.
ifjúkorom állandó, rendíthetetlen princípiuma, magatartásom regulátora volt, hogy a
túlvilágon ne húzzák orromra a megmunkálatlanul hagyott női nemi szerveket. Nem azt
mondom, hogy már 14 éves koromban gyakoroltam volna ezt, de egy ilyen alkalmat
bizonyosan nem szalasztottam volna el. Hát nagy balfácán volt Kossuth-apánk! Ami viszont a
Saroltával kapcsolatos dolgot illeti, elképzelhetetlennek tartom, hogy mondjuk húsz év múlva
ilyen dolgok megtörténhessenek velem. No, hát ez az egyik különbség KL és közöttem!
Elképesztően sokat dolgozom. Egy Clausewitz-könyv megírására van szerződésem a
Magvetővel. Szörnyűséges-gyönyörűség s feladat. A problémák tömege: stochasztika, döntés,
problémamegoldás, kognitív viselkedés, rutin-magatartások, géniusz-fogalom, stb. Még
Kantból el kellett olvasnom részeket. Szörnyű! Ennél haszontalanabb ember még nem volt a
világon! A levegőbe filozófált, mikor már Angliában és Fr. o-ban lefektették a valószínűségre
támaszkodó matematikai praxeológia alapjait, melyből napjainkban a computer révén oly
hatalmas fejlődésben van a lélektan, a döntés- és játékelmélet, stb.
Közben állandóan foglalkoztat a gondolat, hogy hozzá kellene szólnom Kádár, Simonffy és
Bárczy könyvéhez. Jó fenékbe rúgtak minket, volt tiszteket. Persze a teljes igazságot leírni
még mindig nem lehet, arra meg egyáltalán nem vagyok kapható, hogy a megjelenés
érdekében bármilyen engedményt is tegyek. mondjuk E. Fehér P[ál] gusztusának
megfelelően. Viszont Faragó V[ilmos] recenziójában van egy kifejezés, „a ludovikás tiszt
fantomja”, amely kiindulási alap lehetne némi helyreigazításokhoz. Ha ui. fantomról van szó,
akkor a nemzeti tudat hygiénája szempontjából jobb azt frakkon ragadni, és valamelyest

19. konkretizáni. Ez annál is inkább kivihető lenne, mert mindhárman kivételes tehetségű és
kiemelt beosztású ti[szt]ek voltak. Nos, ez nyomja rá bélyegét egész előadásukra, és abból
származnak hibás állításaik. Én, aki roppant nehézfejű, ügyetlen, félszeg, csetlő-botló czőger
és aks.27
voltam, ugyanakkor szd. pk-ig28
vittem – rövid ideig vezettem 2/3 zlj-at – és
feltétlenül jobban megértettem! – a nagy átlagot. Mindhárman lenézik a ti. kar műveltségi
állapotait. De hát hogy a fenébe lehettek volna műveltek, meg egyébként is mi szükségük lett
volna rá? Szombathelyi jól megmondta, amikor elkezdtünk politizálni – a jelenetet Kádár és
Bárczy is leírja, bár nem egészen pontosan –: „Ne legyenek maguk eentellektüelek (így
mondta, kicsit énekelve beszélt), hanem olyanok, mint a vad kragujeváci tisztek!” Meg aztán,
a legfelső szellemi elittől eltekintve, melyik csoport, társ[adalmi] réteg volt itt művelt? És ki
láta pontosan, hogy mit is kellett volna tenni. Révai? Rákosi? Szakasits? Németh L[ászló]?
Illyés? Ugyan kérem! Aztán miért kell berzenkedni olyan dolgok miatt, hogy akinek több a
csillagja, az „okosabb”? Hát melyik társ[adalmi] szervezetben, alakulásban nem a felettes az
okosabb?
A h[a]ds[ereg]nél ehhez jön a nagyon komolyan veendő kat[onai] titoktartás, aminek
következtében a több csillagosoknak mindig több információ áll rendelkezésére, mint a
kevesebb csillagosoknak. Ebből következően szükségképen „okosabb”. S milyen
izléstelenség a tsz., psz.29
tisztek lehúzása! Saját tapasztalataim és néhány ludovikás társam
tanúsága alapján biztosan állíthatom, hogy 3/4 részük kitűnően bevált! Egyáltalán mit kezdett
volna nélkülük a hadsereg, amikor jó, ha egy-egy zlj-ra 2–3 Lv. ti.30
jutott. Ki vezette volna a
többi századot, ki képezte volna ki a többit és ki állt volna élükön a háborúban? És mit
hülyéskedik B. a czőgerekkel? Ottlik G[éza] pontosan megírta miről volt szó. Kora
gyermekkorban kitermelődött bennük a mély filozófia: a parancsot megtermékenyíteni nem
lehet, mert csak szaporodik! Ez volt alapállásuk, és ettől váltak jó tisztekké. Minderről sokat
vitatkoztam annakidején B-val, s egyik levelemet így zárom: „Civil maradtál örökké,
Jancsi!”31
Egyébként tulajdonképpen sajnálom B-t: soha nem élvezte az együvétartozás örömét,
melegségét. Mindig kívül állt, miníg felülről nézte a közösséget. Rá kellett jönnöm, hogy soha
nem szeretett minket, osztálytársait, pedig a mély, elmúlhatatlan szeretet a czőger – LA32
– lét
legmarkánsabb jegye. Mindez persze nem változtat azon, hogy B. könyve nagy írói alkotás.
Hiszen éppen ez a baj, mert magas szinten fogalmaz meg olyan valótlanságokat – egészen
pontosan: igazol és erősít, melyeket eddig is terjesztettek rólunk. Egyszer pl. Mesterházi
[Lajos] ilyet írt le: „a fehérkesztyűs ludovikás bájgúnárok”.
Persze a művészi megfogalmazás egyáltalán nem zárja ki a szakmai kritikát, azaz nem lehet a
dolgot azzal elintézni, hogy itt egy írói alkotásról van szó, mit nem lehet szakmai módon
méricskélni. Ez annál is inkább így van, mert egész sereg szakmai bírálat, pardon: dicsérő
elismerés is elhangzott róla. Mindezekről jó lenne beszélni is.
Nórának kézcsókom, Téged szeretettel ölel: Géza33
Budapest, 1981. szeptember 18.
Gépirat.
27
akadémikus, értsd Ludovika Akadémián hallgató, tisztjelölt.
28
Századparancsnokságig, zászlóalj.
29
Továbbszolgáló, próbaszolgálatos.
30
Ludovikás tiszt.
31
Bárczy János.
32
Ludovika Akadémia.
33
Perjés Géza (Trencsény, 1917. augusztus 14. – Bp., 2003.), hadtörténész.

20. sz.
Solymos Ida Cseres Tibornak
Budapest, 1981. október 2.
Bedobván lapomat, elmentem a sajtóért barátnénkhoz és kiderült Zappe László. Ha levonom
az első két bekezdést, gondolom, ez volt a ráfutás rítusa, bizony isten kiválónak látom Zappe
művét. Szereti és érti a maga Kossuth-ját, elolvasta és nemis akárhogyan. Mintha a kort is jól
ismerné. Elemzési apparátusa – talán kevésbé színes, mint Berkesé, nem olyan szellemes, de
ez nem hátránya – főhajtást követel. Az ember szereti fölismeréseit más szájából is hallani,
így én is nyomtatásban olvasni, amit a követségben mondtam: a Kossuth a paráznák testvére,
s ami ott nyitva vagy homályba maradt, itt kimondatik. Mégis elolvasom Zappe könyvét
magáról. Úgy látszik ő lesz az ügyeletes Maga körül. Amit a paráznákról írt, nem szerettem.
Lehet, hogy a Kossuth inkább hódít majd? Talán keres új kiadást a paráznáknak. Ezt
könnyebb abszorbeálni és több hozzá a leülepedett élmény, tananyag-volta miatt is. Kossuth
még Rákosiék panteonjába is bejutott: ha másként nem legendájával, a legzsengébb
korosztályok tudatába is. Szép a Széchenyi 2. passzus is. Elegáns a „remélhető érdemei”-re
utalás, csak nem értem miért futurum. Iletve értem. Zappe reméli, hogy műve hozzájárul a
nemzettudat kibomlásának látványosabb vagy hathatósabb folyamatához.
Faktum, hogy megtörtént. Legföljebb az a gond, hogy hány ember képes időt szakítani
Kossuthja olvasására. Ebből is kellene ankétot hirdetni, mondjuk a Kossuth- vagy más
klubban, sok reprezentatív névvel hozzászólók formájában. Ki keresse meg? Ez itt a kérdés.
Gondolkodjunk rajta. A Kritika (vajh hányan olvassák a szakmán kívül?) hírverésnek – azt
hiszem – csekély. Pedig előnye is van az agg Thormayval szemben. Érthető és vállalható.
Hatóságilag is. Valójában azért jó, mert kiderült, hogy Széchenyire kellett vón hallgatni és
akkor nem pusztul hiába a sok magyar. A slágfertig rétortól mentsd meg, Uram, hazámat –
lett házi fohászom.
Tehát: örülünk Zappénak. Barátságos üdvözlettel Ida
Budapest, 1981. október 2.
Kézirat.

21. t.
Óvári Miklós Cseres Tibornak
Budapest, 1981.október 21.
Tisztelt Cseres Tibor elvtárs!
Megkaptuk a Központi Bizottsághoz címzett beadványát, amely Fekete Gyula írását és az
ahhoz fűzött – Ön által is aláírt – záradékot tartalmazza. A Központi Bizottság, a
Minisztertanács, az illetékes állami és társadalmi szervek rendszeresen és jelentőségének
megfelelően foglalkoznak az ország népesedési helyzetével. Ez tükröződik nyilvánosságra
hozott állásfoglalásaikban is. Tájékoztatom arról is, hogy a Politikai Bizottság legutóbb –
széles körű előkészítés után – 1981 szeptember 29-én foglalkozott a helyzettel34
és a
feladatokkal, és felkérte a Minisztertanácsot, hogy dolgozza ki hosszútávra szóló népesedés-
politikai koncepcióját. A beadványban szereplő kérdések érdemi megvitatására a
közeljövőben visszatérünk.
Üdvözlettel: Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára
Budapest, 1981.október 21.
Gépirat a MSZMP KB céges levélpapírján, 1 db fénymásolt melléklettel. A beadványt
aláírták: Tornai József, Fábián Zoltán, Kiss Ferenc, Mészöly Miklós, Bor Ambrus, Sinkovits
Imre, Illés Endre, Zsebők Zoltán, Fodor András, Goda Gábor, Csoóri Sándor, Für Lajos,
Molnár Zoltán, Mezei András, Dobozy Imre, dr. Levendel László, Sánta Ferenc, Karinthy
Ferenc, Kósa Ferenc, Balczó András, Sára Sándor és Cseres Tibor.
34
Lásd MSZMP határozatai és dokumentumai (1980–1985). Összeállította és szerkesztette VASS HENRIK.
Kossuth Kiadó, Bp., 1988. 239–247.

22. u.
Óvári Miklós Cseres Tibornak
Budapest, 1981. december 3.
Tisztelt Cseres Tibor elvtárs!
Visszatérve a népesedési kérdésekkel foglalkozó és a MSZMP Központi Bizottságának
címzett beadványra, amit Ön is aláírt, értesítem, hogy december 10-én d.e. 9 órakor a KB
székházában megbeszélést tartunk, melyre Önt ezúton tisztelettel meghívom.
Tisztelettel Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára
Budapest, 1981. december 3.
Gépirat, a MSZMP KB céges levélpapírján, körpecséttel hitelesítve.

23. ü.
Méhes György Cseres Tibornak
Kolozsvár, 1981. december 14.
Kedves Nóra és Tibor!
Néhány nap és itt a karácsony. Sietek hát – tán addig oda is ér – boldog ünnepeket és munkás,
eredményes újesztendőt kívánni... mindannyiuknak. Nórának alighanem igaza volt. Kell egy
év ahhoz, hogy műtét után helyrejöjjön az ember. Ahogy én haladok, mire eltelik az esztendő,
amolyan Fanyűvő lesz belőlem. Igaz a Fanyűvő néha nagyon fáradt, sőt már-már öregnek érzi
magát, de aztán megrázkódik, s megy a munka tovább vidáman. Erzsébet is hízott
valamicskét, s erőállapota is sokat javult. Most készülünk Bukarestbe. A lányomék ugyanis az
ünnepen nem szabadulhatnak s a fiúnk is odarepül Pesten át Afrikából, ahol jobb erkölcsökre
oktatja a feketéket azzal, hogy sportstadiont tervez nekik Nigériában.
Dolgaink nem állnak rosszul. Regényem – öregségemre leszek regényíró – amit fontosnak
érzek, mert tanúvallomás, 1944 tavaszáról, nyaráról Kolozsvárt, nyomdában, s tán hamarosan
meg is jelenik.35
Küldök belőle, leszűkített körű kistestvére a Parázna szobroknak, már
legalábbis ami a szándékot illeti. Új darabomat próbálja a marosvásárhelyi Nemzeti Színház,
Nagyvárad számára úgy tűnik végülis előadható lesz a Toldi szerelméből készült színpadi
változatom (tudom, nagy a fa s kicsi a fejsze), de mégis meg van az ügy jelentősége. A
százéves évforduló szabad utat adott a remélem tisztességesen megírt darabnak. Egy éven
belül tán Kolozsvárt is színre kerülök egy másik darabbal, s egy gyűjteményes
gyermekkönyvem is jelenik meg az idén.
Most éppen Bukarestben dolgozom majd három hetet a magyar adás tévéseivel egy televíziós
játékon. Mindezt nem dicsekvésként írom, hanem inkább annak bizonyítására, hogy a
szaporaság, mely végülis a testi-szellemi egészség jele (ha nem öregkori szószátyárság?) meg
vagyon. Írnék szivesen egy fontos Kossuth-könyvről, de úgy tűnik, sehogy sem megy a dolog.
Tibor most min dolgozik? Elkészült végülis a színdarabja?36
Szeretettel óvom a színházi
ingoványtól. Ahhoz pákásznak kell lenni vagy vizisiklónak s ő biztosan nem az. A József
Attilának még egy középszerű rendezője sincs. Ha odaadta a végsőkig ragaszkodjék a
vendégrendezőhöz, de valamelyik hőbörgős álmodernhez, akit csak annyiban érdekel az ügy,
hogy ő akar feltűnni, szerzőt, mondanivalót egye meg a fene. Bocsássatok meg, hogy innen
távolról jövök vészjelzéseimmel, én vidéki …, de majd hetven premier van mögöttem, igaz
nagyrészt vidéki színházakban, de a színház az mindenütt ugyanaz. Kegyetlen, gonosz, de
sajnos elbűvölő is. – Úgy tervezzük, ha minden simán megy, hogy 1982 kora tavaszán,
szinházi bemutatóim után teszünk egy kis körutat Jugoszlávia, Magyarország, Csehszlovákia
útvonalon. Akkor reméljük sikerül találkozni, ha éppen odahaza lesztek. Bár mi igyekszünk
egy-két napot maradni, hiszen, mint azt a klinikán is mondták, javallott az utókezelés ott
náluk. S ez szentírás, be kell tartani, s elhúzódhat még hetekig is. Dehát ugyebár az egészség a
legfontosabb, s hallgatni kell az orvosokra, bármennyire is kívánkozunk haza.
Mindnyájatoknak a legjobbakat kivánjuk, testvéri szeretettel: Erzsébet és Lexi Méhesék37
Kolozsvár, 1981. december 14.
Gépirat.
35
Bizalmas jelentés a fiatalokról. Kriterion. Bukarest, 1982. 293 p.
36
A Parázna szobrok szinpadi változata. 1982. december 26-án mutatták be.
37
Méhes György (Székelyudvarhely, 1916. május 14. – Bp., 2007. április10.), író. Munkatársa volt a Pásztortűz,
az Igaz Szó és a Napsugár című lapoknak.

24. v.
Anna Rossova Cseres Tibornak
Decin (Csehszlovákia) 1981. december 16.
Kedves Cseres Tibor!
Tegnap kaptam meg Galgóczi Erzsi által küldött és igen kedvesen dedikált Kossuth-ját.
Nagyon szépen köszönöm. Már kissé ismerem, mert a Kortársban olvastam. Kossuth a
kedvenceim közé tartozik. B. U. É. K. Anna
Decin (Csehszlovákia) 1981. december 16.
Kézirat, képeslapon.

25. z.
Karinthy Ferenc Cseres Tibornak
Leányfalu, 1981, nyár
Tiborkám,
nagyon jó volt Nálatok időzni, igazán. Gyakrabban kéne találkozni, lassanként kihalunk,
utolsó bölények. Azóta pedig le se teszem a Kossuth-ot, saját munkám helyett is ezt olvasom.
Remekül eltaláltad már a stílust is, olykor fellengzős, dagályos és mindig erőteljes nyelvet:
bravúr. Méginkább a figura magányát és esendőségét. Tudom, milyen nehéz Kossuthról,
akiről egész könyvtárat írtak össze, újat mondani, de ez a belső monológ, vagy minek
nevezzem, az emlékezés és a jelen interferenciája telitalálat! Részleteket már olvastam, de az
egész így teljessségében persze sokkal többet mond! Viszont igaza van Lehelnek, a vége, az
emigráció, erről szívesen olvasnék még!
Nórával együtt szeretettel köszönt K. Cini38
Leányfalu, 1981. (nyár)
Kézirat, képeslapon.
38
Karinthy Ferenc (Bp., 1921. június 2. – Bp., 1992. február 29.), Kossuth díjas író, színműíró.