1. Az újmédia és a film
Mielőtt bármibe is kezdenénk, tisztáznunk kell az alapfogalmakat, hogy mi az újmédia és
mi a film. Kezdve az „egyszerűbbel”, ismertebbel (lévén lassan 118 éves művészeti ág, ha
születését 1895-re tesszük), a film definíciója a szabad enciklopédia fogalomtárában: „Napjaink
egyik legnépszerűbb információs, ismeretterjesztő, szórakoztatási és művészeti célú médiuma. Ma
már nem is rövid története első pillanatától kezdve a látható világ megörökítésére, dokumentatív
szándékkal is használták. (…) Ha filmről beszélünk, hagyományosan elsősorban mégis a
filmművészetről beszélünk. A filmművészet a hetedik művészeti ág. Az alkotó művészetek között az
első, amelyik a teret és az időt egyszerre: közvetlenül használja föl, időben és térben egyszerre
működik.”1 A film világa a XIX. században bárki számára elérhető, mind nézői, mind alkotói
szempontból. Hisz mára a legtöbb alkotás elérhető, letölthető, sokszorosítható valamilyen formában
az interneten, boltokban. Illetve a technika fejlődésének köszönhetően már egy telefonnal vagy egy
egyszerűbb fényképezőgéppel/kamerával bárki könnyedén készíthet filmet, mozgóképet. Ahogy az
előbb említettem, a film a legfiatalabb művészeti ág a maga több, mint 100 évével. Ezalatt a
viszonylag rövid idő alatt azonban igen rohamos fejlődésen ment keresztül. Példának okáért:
hangosfilm, színes film, 3D-s film; továbbá narratív formák, műfajok, szerepkörök, sztárrendszer
kialakulása stb.
Ehhez képest az újmédia fogalmát sokkal nehezebb megfogalmazni, lévén nem túl régóta
létező fogalom. Sokkal nehezebb körbehatárolni azt, amiben éppen él a kor embere és ami
valójában vele együtt, napról-napra fejlődik. Az e téren kompetens szakemberek szerencsére mindig
igyekeznek a leginkább adekvált módon definiálni: „Elsősorban a digitális technika megjelenésével
várt ismertté, és a digitális világ eszközrendszereként új értelmezést hozott létre. Megjelenése a
predigitális korszakhoz köthető, de a digitalizáció révén teljesedett ki, és terjedt el széles körben.”
Annyi bizonyos, hogy a digitális technika segítségével terjed és egyben eszköze is. „Egy másik
felfogás szerint digitális (ezen belül a webkettes és mobil) technológiák megjelenésével és a velük
járó közösségi interaktivitásnak köszönhető, melynek révén a felhasználói beavatkozás
eredményeként már nemcsak olvasója, hanem bárki írója is lehet a webes tartalomnak. (…) A
közvetítettség révén nem csupán lokális miliőben váltható ki, hanem a világ bármely táján
elhelyezett szerveren lévő tartalommal is.”2 Tehát lényegesen nagyobb „teret” fog át, a világ
bármely részével kapcsolatot képes teremteni és fenntartani (természetesen csak ott, ahol szintén
rendelkezésre állnak hasonló eszközök). Továbbá napjaink embere már nemcsak használja, alkotja
is (pl. webes tartalmak).
De miért is az új jelző? „...nem az újdonságot, hanem a változást, a belső, rendszer felőli
1
2
http://hu.wikipedia.org/wiki/Film
http://forgos.ektf.hu/wp-content/uploads/2013/02/oktinf_2013_ujmedia_fs.pdf

2. átalakulást hangsúlyozzuk vele.”3 Vagyis nem években mérhető korokat különböztetünk meg (pre,
poszt, neo stb.), hanem belső szerkesztettség, fejlődés szempontjából. „Mi lehet az újmédia? Csak
az, amelyik nem analóg, azaz minden, mi digitális? Hogy nevezzük az újmédiát megelőző korszak
médiumait? (…) Aczél az alábbi újmédiát megkülönböztető kulcsjellemzőket emeli kis Lister
alapján: a digitalizációt, az interaktivitást, a hipertextualitást, a szórtságot és a virtualitást.”4 Tehát
nem minden új, ami digitális – noha ez az egyik kulcsjellemzője –, inkább valahogy úgy
fogalmazhatnánk meg, mint a digitális hálózati kommunikáció révén létrejövő médiatípust jelölő
fogalmat. Amelynek alappillérei a kölcsönös, közvetlen kapcsolat; a multimédia és interaktív média
jellegű tartalmak, valamint az új egyéni és közösségi cselekvési formák. A multimedialitás a mai,
online médiában alapkövetelmény, így az ott megjelent (képek, videók, zenék stb.) egyenértékű
forrásként jelennek
meg az írott szöveg mellett.
A hipertextualitás
az információk
hálózatosodásának és a szövegbe ágyazott külső szövegnek a lehetősége. A hipertext kibővíti a
híreket és a leírt tartalmakat, hisz az előzményeket közvetlenül emeli be a szövegbe. Az interakció
lényege pedig a kölcsönös viszony, kölcsönhatás, ami lehet olvasó-író között megjelenő, maguk az
olvasók közti, illetve az olvasó és a befogadás sorrendjének keresztül is változhat. Összefoglalva
tehát azért 'új', mert lényegében új felületen jelenik meg és új megoldásokkal operál, ami új
alkalmazói és alkotói szerepkört kíván. Az új felület a web, ami digitális, hálózati, számítógépes
felület, ez biztosítja az előbb említett széleskörű terjedést.
Manovich Az újmédia nyelve c. könyvében az adatbázis felől közelíti meg ezt a kérdést.
„Mennyire elengedhetetlen az adatbázis-forma a modern tároló média számára?” - teszi fel rögtön
az első mondatban az egyik legfontosabb kérdést. Kifejti, hogy az adatbázis formák és a tároló
média közti viszony nem egyetemes. A film az egyik legszembetűnőbb kivétel ez alól, mely során a
tároló média elősegíti az elbeszélői készségeket. Ezt már Christian Metz francia filmteoretikus is
megfogalmazta a '70-es években: a legtöbb film (legyen bármilyen műfajú, kedvelt vagy elismert)
történetet mesél/beszél el, így szinte mindegyik besorolható egy közös műfajba, amely inkább egy
„szuperműfaj” [sur-genre]. Manovich Peter Greenaway-t tartja azon kevés kiemelkedő
filmrendezők egyikének, akiket foglalkoztat a mozi nyelvének kiterjesztése. A rendező rámutatott a
lineáris vonalvezetés problematikáján keresztül, hogy a mozi narratíva megismerésében a modern
irodalom mögött jár. A digitális média anyagi és logikai szerkesztettségében értelmezi az újmédiát,
mely jellemzői visszavezethetők a korábbiakra, de mégis új minőséget hordoznak. Ám felvetődik a
kérdés, hogy miért hoz létre valódi elbeszélést, történetet a film, s ezzel szemben adatbázist a
fényképeket tároló média? Ez azt jelentené, hogy a véletlen hozzáférésű (random acces) média az
3
4
Aczél Petra (2010): Netorika. A digitális retorika műfajai és jellemzői. In: Kukorelli Katalin (szerk.): A tartalom és
forma harmóniájának kommunikációja. XII. Dunaújvárosi Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti és Kommunikációs
Konferencia 2010. o. 109.
http://forgos.ektf.hu/wp-content/uploads/2013/02/oktinf_2013_ujmedia_fs.pdf

3. adatbázist támogatja, míg a szekvenciális (pl. a film) a narratívát? Nem, nem jelentheti azt.
Gondoljuk csak el egy könyv példáját, mely véletlen hozzáférésű médium és támogatja az
adatbázis-formákat is (pl. fénykép, narráció). Manovich ahelyett, hogy kapcsolatba hozná az előbbi
fogalmakat az új médiával vagy az informatikával, inkább mint két, egymással versenyző
elméletként fogja fel őket, mint a világ két elengedhetetlen reakcióját. Ennek a versengésnek az új
helyszíne, megjelenési tere az új, modern média.
A vizuális rögzítés első formája a fotográfia volt, mely a katalógusokat és listázásokat
kedvelte. A XIX. században, amikor a modern regény a virágkorát élte és főként történelmi ihletésű
festmények születtek, a fényképészetben az adatbázis uralkodott. Tehát a fotót tároló médiumot
adatbázisként fogja fel. Ezzel szemben a vizuális rögzítés második formája, a film a narratívát
preferálja, továbbá Manovich adatbázis-mozit is használ, noha a mozi valódi modern narratív
formát hoz létre. Napjaink vizuális tároló médiája a digitális tárolóeszközök (merevlemez, CD,
DVD, cserélhető meghajtók stb.), melyek azonban az adatbázist részesítik előnyben. Az adatbázis
kétségkívül népszerűbb, mint valaha, példának okáért: a világháló, a különböző web-es tárolók
vagy könyvtár-adatbázisok. Ennek (az adatbázis-formának) a legtökéletesebb médiuma a
számítógép. Ma már minden médiát létrehozó szoftver végtelen effekt-sorozatokkal és
bővítménnyel (plug-in-nal) rendelkezik, mely egy adott szoftverbe vagy hardverbe opcionálisan
beépíthető, annak képességeit bővítő vagy módosító kiegészítő modul. Ennek a gépesített vizuális
kultúrának az esztétikáját főként az effektek determinálják, leginkább akkor, amikor egy új „technoműfaj” (animáció, weboldalak) születik meg. Sok videó az effektek kombinációja, ám ma már a
művészek által alkotott képekhez igazítják ezeket és nem fordítva, mint régen. Ez egy újabb kiváló
példa arra, hogy a számítógép logikája (végtelen kombináció és szűrés) a kultúra logikájává lesz.
Manovich tehát egyfajta adatbázis-kultúráról beszél, amely a kulturális interfészen (Human
Computer Interface HMI) keresztül működik, így az adatbázisra nem, mint számhalmazra, hanem
mint szimbolikus kulturális formára kell tekinteni. Az újmédia jellemző vonásait 5 alapelvvel
határozza meg: „a numerikus reprezentáció és a moduláris szerveződés, ezeket követi az
automatizálás, a variabilitás végül pedig a kulturális átkódolás.”5 Ez az öt vonás teszi lehetővé,
hogy ne csak az eredeti tartalmat (fotókat, hanganyagokat, videókat) lehessen létrehozni, hanem
más tartalmakat is lehessen digitalizálni, újraszerkeszteni, ami lehetőséget ad az önreprezentációnak
és valamiféle szimbolikus kreativitásnak. Kifejti azt is, hogy mi nem az újmédia; szerinte nem
kizárólagos feltétele a digitalizáció és az interaktivitás, mint ahogy a nonlinearitás és a
hálózatosodás sem.
Hogy végül ismét összefűzzük a két kiinduló szálat (a filmet és az újmédiát), véleményem
szerint logikus, hogy a fiatalabb, újabb hat a már meglévőre, tehát az újmédia a filmre. Azonban
5
Manovich, Lev: Az adatbázis, mint szimbolikus forma. Ford.. Kiss Julianna. Apertúra, 2009/ősz

4. mindkettő folyamatos innováción megy keresztül, s napról-napra újabb fejlesztések, találmányok
látnak napvilágot. Azt hiszem – mint ahogy minden éremnek két oldala van – itt is világosan látszik,
hogy léteznek pozitív és negatív vonásai ennek a „párosnak”. Jelenlegi rálátásom szerint pozitívum,
hogy milyen könnyű hozzáférni manapság egy-egy filmhez, legyen az akármilyen régi (lsd.
Lumiére-fivérek: A vonat érkezése 1895.) vagy új (amit még csak néhány hete adnak a moziban, de
a letöltőoldalakon már elérhető). Ez alkotói szempontból természetesen negatívum, hisz bevételeit
csökkenti, valamint az idő előtt kiszivárgott részletek, információk szétzilálják az alkotást, mint egy
kerek egészet. Valamint alkotói szempontból további negatívum, illetve befolyásoló tényező a mai,
modern médium világának nyelve, mely akarva akaratlanul is beszivárog a filmes nyelv
kifejezőeszközei közé. Gyors, egyszerű, érthető, világos, csattanós, letisztult történetekre és
mondanivalóra van szükség. Hisz az átlagember, aki „beesik” a televízió vagy a mozivászon elé,
csupán ki akar kapcsolni, nem pedig magasröptű elméleteken agyalni. Nem is beszélve a média által
oly magasra feltornázott ingerküszöbre, amit egy film vagy megközelít (netán átlép), vagy inkább
meg sem próbálja. Ezt még sokkal tovább lehetne boncolgatni, de az már egy új témakör volna.
Besenyei Csilla
Mozgóképművész MA (I. évf.)
2013. november 30.