1. Pszeudó zen történet - Amit Buddha látott
A Mester szívesen mesélt gyerekkoráról. Azt tartotta, hogy a lelki élet kezdeteit, a
gyerekkori önkéntelen képi vonzalmakban, önkéntelen keresésekben kell keresni, és a
későbbieket ezzel kell összekapcsolni. Szívesen emlegette, azt, amit gyerekkori
szórágásnak nevezett.
- Tudod Tóni, hogy én gyerekkoromban, azzal szórakoztam, hogy egy szót hosszasan
ismételtem magamban, és egy idő után, arra jöttem rá, hogy a szó értelmetlen, és
felnőtt koromban ehhez tértem vissza, ez volt lelki életem egy mozzanata. Arra jöttem
rá, hogy amiket, Buddha meglátott, az egy gyerek is megláthatja. A nagy tanításokban
csak az érték, ami közvetlen látáson alapszik, amit mindenki megláthat, közvetlen
látással. A legfontosabb, ami közvetlen látással látható, az a múlandóság.
Pszeudó zen történet - A Patakról
– Kitől tanultál a legtöbbet Mester? - kérdezte Titok Tóni a Mestert.
- A pataktól, mely gyerekkoromban a kapunk előtt csordogált.
Pszeudó zen történet - A Gondolkodásról és a Csendről
A Mestert es Titok Tónit egy hatalmas nagy zápor kapta el, miután rögtön kisütött a
nap.
- Latod Tóni, ilyen természetesen kellene, hogy váltsak egymást a gondolkodás és a
csend, egyiket sem erőltetve.
Később egy kérődző tehenet láttak.
- Latod Toni azt a kérődző tehenet? Így tesz az, aki bölcsen tanul, megkérőzi,
megemészti a nagy mesterek tanításait. Vannak, akik egész életükben csak tanulnak,
olvasnak, de soha nem érnek rá tudni. Akik állandóan a különböző bölcsek tanításait
tanulmányozzák, soha nem látják meg, közvetlenül, azt, amiről a tanítások szólnak. A
régi bölcsek tanításainak nem a tudás volt a célja, hogy egy tudáskészletet átadjanak,
hanem az, hogy a tanítvány lássa azt, közvetlenül, amit a mester látott közvetlenül. És
mit láttak a mesterek közvetlenül? Mindent, de leginkább a mulandóságot.

2. Pszeudó zen történet - A Falevelek
A Mester és Titok Tóni, a kertben, a nagy körtefa alatt ültek, nézték a lapik hullását.
- Tóni tudod, hogy volt egy mester, aki minden ősszel a körtefája alatt ült, nézte lapik
hullását, és nem világosodott meg soha? De elmerült a múlandó szemléletében.
Pszeudó zen történet - Írás a víz tükrén
Titok Tóni, többször megfigyelte, hogy a Mester, a víz tűkrén húzogatja az úját,
mintha a vízre írna. Egyszer meg is jegyezte:
- Mester, Te egyszer-egyszer, úgy húzogatod az ujjadat a víz tükrén, mintha írnál rá.
- Igen, tényleg írok a víz tükrére. Ezt azért teszem, hogy Te ne csinálj dogmákat belőle,
mint Pál apostol tette Jézus tanításával.
Pszeudó zen történet - A Mester tanít
Titok Tóni, egy nap azon panaszkodott a Mesternek, hogy évek óta együtt vannak, és
még nem tanította semmire. A Mester nem szólt semmit. Egy nagyon forró nyári
napon, a Mester megtöltetett Tónival, egy nagy zsákot, homokkal. Tóni nem tudta
elképzelni, hogy miért. Csak akkor lepődött meg, amikor a Mester megadta a
magyarázatot. Tóninak fel kellett vinni, a majdnem ötven kilós zsákot a közeli hegyre.
Cipelte is Tóni hűségesen, fel a hegyen. Sokszor jött, hogy letegye. És az is jött, hogy
elkívánja a Mestert, de mindezeket szégyenlette megtenni. Végül felértek a hegyre.
Tóni a földre dobta a zsákot, és ráült. Ültek és hallgattak. Végül, hosszú némaság után,
Tóni szólalt meg.
- Ilyen belső békében nem volt részem soha.
Pszeudó zen történet - A Mestert nem érdekli semmi
Évek hosszú során keresztül, Titok Tóninak, úgy tűnt, hogy a Mestert mintha nem
érdekelné semmi. Műveltnek sem látszott. A kultúra értékeire nem sokat adott.
Legjobban egy szerelmeskedő vadgalamb pár érdekelte, melyek egy fán tanyáztak.

3. Tóni meg is kérdezte egy szép nap:
- Mester, Téged nem érdekel semmi?
- Engem Abszolut semmi!
Pszeudó zen történet - A Körtefáról
Szép, meleg ősz volt. A Mester és Titok Tóni hátul a kertben egy nagy körtefa alatt
heverészve uzsonnáztak. A körtefa ágait lehúzták a sárgára érett körték. Időközönként
lepottyant egy körte. Szalonnát ettek hagymával, úgy igazi székelyesen bicskával. A
Mesternek a kezében úgy állt a székely bicska, mint egy igazi székelynek, csak épp nem
csámcsogott hozza, mint egy igazi székely. Egyszer csak egy nagy sárga körte
szétloccsant a Mester kopasz fején. A Mester komótosan letörölte, es felnézett a fára.
- Ennek a fának is mindegy, hogy mi lesz a gyümölcsével. Nem törődik azzal, hogy
hasznos lesz-e a gyümölcse.
Pszeudó zen történet - Álom a Sziklával és a Galambbal
Titok Tóninak különös álma volt. Álmában egy hegyen voltak a Mesterrel. Egyszer
csak a Mester egy sziklatömbbé változott. Utána, Tóni, látta saját magát, egy fehér
galambbá változni. A galamb rászállt a sziklára.
Pszeudó zen történet - A Folyó természete
A Mester nagyon kedvelte, a patakokat, folyókat, tavakat, a nagy, magányos fákat, a
tavoli, nagy hegycsúcsok látványát. Már nem is tudta sem a Mester, sem Tóni, hogy
már mennyi ideje ülhettek a Feketeűgy partján. Hirtelen a Mester megszólalt.
- Azt hiszem, hogy minden mesternél, tannál, spiritualitásnál, misztikánál,
vallásnál, jobban, a folyó tanítja meg, hogy hogyan kell eljutnunk önmagunkhoz.
Önmagadhoz, önmagad által, önmagad természete szerint kell eljutnod, mint a
folyó. Az utadnak, önmagadhoz, minden külső segítség nélkül, önmagadból kell
kibuggyannia, mint ahogy a folyó, forrásként, a természet rendje szerint, minden
külső segítség nélkül kibuggyan a földből. A folyó, önmaga természete szerint
folyik, míg a tengerbe, vagy az óceánba ömlik. A folyó, önmaga természete szerint
alakítja medrét, hol egyenesre, hol kanyargósra. Útja folyamán beleömlenek tiszta

4. patakok, szennyvizek, de ő csak folyó marad, és ha szennyesen is, de csak a
tengerbe jut. A folyónak, élete folyamán, sok mindenen át kell folynia, hogy az
óceánba jusson. A folyót, nem segíti folyásában semmi senki, neki nem kell senki
medret vájjon, ő maga alakítja útját, időközönként változtatva azt. A folyó
időközönként, a járt utat, a járatlanért elhagyja. A természet útja nem a gyáva
ember útja, aki a járt utat a járatlanért nem meri elhagyni, hanem a bátor-é, aki
inkább a járatlan utakat szereti. Az intézményes utak, a gyakorlatozó emberek
útja, a gyáva emberek útjai. A természetnek nincsenek is útja, mert az igazi
természet láthatatlan. A természet soha nem törekszik az utak lerövidítésére, mint
az ember. A folyó, önön természete szerint, ő sem rövidíti útját, sőt inkább a
kanyargást szereti. De jött a nagyokos ember, aki mindent szeret lerövidíteni, még
a természetet is, és sok helyt, egyenes medreket, rövidebbeket ásott a folyóknak,
segítvén a folyásban, kéretlenül. Ezért nagyon sok folyó megharagudott, hogy az
ember megfosztotta kedvelt kanyargósságuktól, és pusztítva kitörtek a
medrükből. A mesterséges, külső beavatkozással, a folyó életébe, az ember, a folyó
természetének, a közvetlenül adot működését függesztette fel, kívülről, és ezt a
folyó megbosszulta. Az utak lerövidítései, mindig az ember mesterséges, külső
beavatkozásai, mely felfüggeszti a természet önműködő, működését. Szeretem a
lelki életet is a folyó folyására hasonlítani. A lelki életben, aki az utat, külső
technikákkal le akarja rövidíteni, az a belső természetes működését függeszti fel a
léleknek, ami katasztrófákkal is járhat.
Nagy Attila Puli