SlideShare a Scribd company logo
1 of 4
Download to read offline
Pszeudó zen történet - Amit Buddha látott

A Mester szívesen mesélt gyerekkoráról. Azt tartotta, hogy a lelki élet kezdeteit, a
gyerekkori önkéntelen képi vonzalmakban, önkéntelen keresésekben kell keresni, és a
későbbieket ezzel kell összekapcsolni. Szívesen emlegette, azt, amit gyerekkori
szórágásnak nevezett.

- Tudod Tóni, hogy én gyerekkoromban, azzal szórakoztam, hogy egy szót hosszasan
ismételtem magamban, és egy idő után, arra jöttem rá, hogy a szó értelmetlen, és
felnőtt koromban ehhez tértem vissza, ez volt lelki életem egy mozzanata. Arra jöttem
rá, hogy amiket, Buddha meglátott, az egy gyerek is megláthatja. A nagy tanításokban
csak az érték, ami közvetlen látáson alapszik, amit mindenki megláthat, közvetlen
látással. A legfontosabb, ami közvetlen látással látható, az a múlandóság.



Pszeudó zen történet - A Patakról

–   Kitől tanultál a legtöbbet Mester? - kérdezte Titok Tóni a Mestert.

- A pataktól, mely gyerekkoromban a kapunk előtt csordogált.



Pszeudó zen történet - A Gondolkodásról és a Csendről


A Mestert es Titok Tónit egy hatalmas nagy zápor kapta el, miután rögtön kisütött a
nap.

- Latod Tóni, ilyen természetesen kellene, hogy váltsak egymást a gondolkodás és a
csend, egyiket sem erőltetve.

Később egy kérődző tehenet láttak.

- Latod Toni azt a kérődző tehenet? Így tesz az, aki bölcsen tanul, megkérőzi,
megemészti a nagy mesterek tanításait. Vannak, akik egész életükben csak tanulnak,
olvasnak, de soha nem érnek rá tudni. Akik állandóan a különböző bölcsek tanításait
tanulmányozzák, soha nem látják meg, közvetlenül, azt, amiről a tanítások szólnak. A
régi bölcsek tanításainak nem a tudás volt a célja, hogy egy tudáskészletet átadjanak,
hanem az, hogy a tanítvány lássa azt, közvetlenül, amit a mester látott közvetlenül. És
mit láttak a mesterek közvetlenül? Mindent, de leginkább a mulandóságot.
Pszeudó zen történet - A Falevelek


A Mester és Titok Tóni, a kertben, a nagy körtefa alatt ültek, nézték a lapik hullását.

- Tóni tudod, hogy volt egy mester, aki minden ősszel a körtefája alatt ült, nézte lapik
hullását, és nem világosodott meg soha? De elmerült a múlandó szemléletében.



Pszeudó zen történet - Írás a víz tükrén


Titok Tóni, többször megfigyelte, hogy a Mester, a víz tűkrén húzogatja az úját,
mintha a vízre írna. Egyszer meg is jegyezte:

- Mester, Te egyszer-egyszer, úgy húzogatod az ujjadat a víz tükrén, mintha írnál rá.

- Igen, tényleg írok a víz tükrére. Ezt azért teszem, hogy Te ne csinálj dogmákat belőle,
mint Pál apostol tette Jézus tanításával.




Pszeudó zen történet - A Mester tanít


Titok Tóni, egy nap azon panaszkodott a Mesternek, hogy évek óta együtt vannak, és
még nem tanította semmire. A Mester nem szólt semmit. Egy nagyon forró nyári
napon, a Mester megtöltetett Tónival, egy nagy zsákot, homokkal. Tóni nem tudta
elképzelni, hogy miért. Csak akkor lepődött meg, amikor a Mester megadta a
magyarázatot. Tóninak fel kellett vinni, a majdnem ötven kilós zsákot a közeli hegyre.
Cipelte is Tóni hűségesen, fel a hegyen. Sokszor jött, hogy letegye. És az is jött, hogy
elkívánja a Mestert, de mindezeket szégyenlette megtenni. Végül felértek a hegyre.
Tóni a földre dobta a zsákot, és ráült. Ültek és hallgattak. Végül, hosszú némaság után,
Tóni szólalt meg.

- Ilyen belső békében nem volt részem soha.



Pszeudó zen történet - A Mestert nem érdekli semmi


Évek hosszú során keresztül, Titok Tóninak, úgy tűnt, hogy a Mestert mintha nem
érdekelné semmi. Műveltnek sem látszott. A kultúra értékeire nem sokat adott.
Legjobban egy szerelmeskedő vadgalamb pár érdekelte, melyek egy fán tanyáztak.
Tóni meg is kérdezte egy szép nap:

- Mester, Téged nem érdekel semmi?

- Engem Abszolut semmi!



Pszeudó zen történet - A Körtefáról


Szép, meleg ősz volt. A Mester és Titok Tóni hátul a kertben egy nagy körtefa alatt
heverészve uzsonnáztak. A körtefa ágait lehúzták a sárgára érett körték. Időközönként
lepottyant egy körte. Szalonnát ettek hagymával, úgy igazi székelyesen bicskával. A
Mesternek a kezében úgy állt a székely bicska, mint egy igazi székelynek, csak épp nem
csámcsogott hozza, mint egy igazi székely. Egyszer csak egy nagy sárga körte
szétloccsant a Mester kopasz fején. A Mester komótosan letörölte, es felnézett a fára.

- Ennek a fának is mindegy, hogy mi lesz a gyümölcsével. Nem törődik azzal, hogy
hasznos lesz-e a gyümölcse.



Pszeudó zen történet - Álom a Sziklával és a Galambbal


Titok Tóninak különös álma volt. Álmában egy hegyen voltak a Mesterrel. Egyszer
csak a Mester egy sziklatömbbé változott. Utána, Tóni, látta saját magát, egy fehér
galambbá változni. A galamb rászállt a sziklára.



Pszeudó zen történet - A Folyó természete


A Mester nagyon kedvelte, a patakokat, folyókat, tavakat, a nagy, magányos fákat, a
tavoli, nagy hegycsúcsok látványát. Már nem is tudta sem a Mester, sem Tóni, hogy
már mennyi ideje ülhettek a Feketeűgy partján. Hirtelen a Mester megszólalt.

 -   Azt hiszem, hogy minden mesternél, tannál, spiritualitásnál, misztikánál,
     vallásnál, jobban, a folyó tanítja meg, hogy hogyan kell eljutnunk önmagunkhoz.
     Önmagadhoz, önmagad által, önmagad természete szerint kell eljutnod, mint a
     folyó. Az utadnak, önmagadhoz, minden külső segítség nélkül, önmagadból kell
     kibuggyannia, mint ahogy a folyó, forrásként, a természet rendje szerint, minden
     külső segítség nélkül kibuggyan a földből. A folyó, önmaga természete szerint
     folyik, míg a tengerbe, vagy az óceánba ömlik. A folyó, önmaga természete szerint
     alakítja medrét, hol egyenesre, hol kanyargósra. Útja folyamán beleömlenek tiszta
patakok, szennyvizek, de ő csak folyó marad, és ha szennyesen is, de csak a
    tengerbe jut. A folyónak, élete folyamán, sok mindenen át kell folynia, hogy az
    óceánba jusson. A folyót, nem segíti folyásában semmi senki, neki nem kell senki
    medret vájjon, ő maga alakítja útját, időközönként változtatva azt. A folyó
    időközönként, a járt utat, a járatlanért elhagyja. A természet útja nem a gyáva
    ember útja, aki a járt utat a járatlanért nem meri elhagyni, hanem a bátor-é, aki
    inkább a járatlan utakat szereti. Az intézményes utak, a gyakorlatozó emberek
    útja, a gyáva emberek útjai. A természetnek nincsenek is útja, mert az igazi
    természet láthatatlan. A természet soha nem törekszik az utak lerövidítésére, mint
    az ember. A folyó, önön természete szerint, ő sem rövidíti útját, sőt inkább a
    kanyargást szereti. De jött a nagyokos ember, aki mindent szeret lerövidíteni, még
    a természetet is, és sok helyt, egyenes medreket, rövidebbeket ásott a folyóknak,
    segítvén a folyásban, kéretlenül. Ezért nagyon sok folyó megharagudott, hogy az
    ember megfosztotta kedvelt kanyargósságuktól, és pusztítva kitörtek a
    medrükből. A mesterséges, külső beavatkozással, a folyó életébe, az ember, a folyó
    természetének, a közvetlenül adot működését függesztette fel, kívülről, és ezt a
    folyó megbosszulta. Az utak lerövidítései, mindig az ember mesterséges, külső
    beavatkozásai, mely felfüggeszti a természet önműködő, működését. Szeretem a
    lelki életet is a folyó folyására hasonlítani. A lelki életben, aki az utat, külső
    technikákkal le akarja rövidíteni, az a belső természetes működését függeszti fel a
    léleknek, ami katasztrófákkal is járhat.

Nagy Attila Puli

More Related Content

More from Nagy Attila (Mihai)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 

More from Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
 

Pszeudó zen történetek - A Mester és Titok Tóni beszélgetései IV.

  • 1. Pszeudó zen történet - Amit Buddha látott A Mester szívesen mesélt gyerekkoráról. Azt tartotta, hogy a lelki élet kezdeteit, a gyerekkori önkéntelen képi vonzalmakban, önkéntelen keresésekben kell keresni, és a későbbieket ezzel kell összekapcsolni. Szívesen emlegette, azt, amit gyerekkori szórágásnak nevezett. - Tudod Tóni, hogy én gyerekkoromban, azzal szórakoztam, hogy egy szót hosszasan ismételtem magamban, és egy idő után, arra jöttem rá, hogy a szó értelmetlen, és felnőtt koromban ehhez tértem vissza, ez volt lelki életem egy mozzanata. Arra jöttem rá, hogy amiket, Buddha meglátott, az egy gyerek is megláthatja. A nagy tanításokban csak az érték, ami közvetlen látáson alapszik, amit mindenki megláthat, közvetlen látással. A legfontosabb, ami közvetlen látással látható, az a múlandóság. Pszeudó zen történet - A Patakról – Kitől tanultál a legtöbbet Mester? - kérdezte Titok Tóni a Mestert. - A pataktól, mely gyerekkoromban a kapunk előtt csordogált. Pszeudó zen történet - A Gondolkodásról és a Csendről A Mestert es Titok Tónit egy hatalmas nagy zápor kapta el, miután rögtön kisütött a nap. - Latod Tóni, ilyen természetesen kellene, hogy váltsak egymást a gondolkodás és a csend, egyiket sem erőltetve. Később egy kérődző tehenet láttak. - Latod Toni azt a kérődző tehenet? Így tesz az, aki bölcsen tanul, megkérőzi, megemészti a nagy mesterek tanításait. Vannak, akik egész életükben csak tanulnak, olvasnak, de soha nem érnek rá tudni. Akik állandóan a különböző bölcsek tanításait tanulmányozzák, soha nem látják meg, közvetlenül, azt, amiről a tanítások szólnak. A régi bölcsek tanításainak nem a tudás volt a célja, hogy egy tudáskészletet átadjanak, hanem az, hogy a tanítvány lássa azt, közvetlenül, amit a mester látott közvetlenül. És mit láttak a mesterek közvetlenül? Mindent, de leginkább a mulandóságot.
  • 2. Pszeudó zen történet - A Falevelek A Mester és Titok Tóni, a kertben, a nagy körtefa alatt ültek, nézték a lapik hullását. - Tóni tudod, hogy volt egy mester, aki minden ősszel a körtefája alatt ült, nézte lapik hullását, és nem világosodott meg soha? De elmerült a múlandó szemléletében. Pszeudó zen történet - Írás a víz tükrén Titok Tóni, többször megfigyelte, hogy a Mester, a víz tűkrén húzogatja az úját, mintha a vízre írna. Egyszer meg is jegyezte: - Mester, Te egyszer-egyszer, úgy húzogatod az ujjadat a víz tükrén, mintha írnál rá. - Igen, tényleg írok a víz tükrére. Ezt azért teszem, hogy Te ne csinálj dogmákat belőle, mint Pál apostol tette Jézus tanításával. Pszeudó zen történet - A Mester tanít Titok Tóni, egy nap azon panaszkodott a Mesternek, hogy évek óta együtt vannak, és még nem tanította semmire. A Mester nem szólt semmit. Egy nagyon forró nyári napon, a Mester megtöltetett Tónival, egy nagy zsákot, homokkal. Tóni nem tudta elképzelni, hogy miért. Csak akkor lepődött meg, amikor a Mester megadta a magyarázatot. Tóninak fel kellett vinni, a majdnem ötven kilós zsákot a közeli hegyre. Cipelte is Tóni hűségesen, fel a hegyen. Sokszor jött, hogy letegye. És az is jött, hogy elkívánja a Mestert, de mindezeket szégyenlette megtenni. Végül felértek a hegyre. Tóni a földre dobta a zsákot, és ráült. Ültek és hallgattak. Végül, hosszú némaság után, Tóni szólalt meg. - Ilyen belső békében nem volt részem soha. Pszeudó zen történet - A Mestert nem érdekli semmi Évek hosszú során keresztül, Titok Tóninak, úgy tűnt, hogy a Mestert mintha nem érdekelné semmi. Műveltnek sem látszott. A kultúra értékeire nem sokat adott. Legjobban egy szerelmeskedő vadgalamb pár érdekelte, melyek egy fán tanyáztak.
  • 3. Tóni meg is kérdezte egy szép nap: - Mester, Téged nem érdekel semmi? - Engem Abszolut semmi! Pszeudó zen történet - A Körtefáról Szép, meleg ősz volt. A Mester és Titok Tóni hátul a kertben egy nagy körtefa alatt heverészve uzsonnáztak. A körtefa ágait lehúzták a sárgára érett körték. Időközönként lepottyant egy körte. Szalonnát ettek hagymával, úgy igazi székelyesen bicskával. A Mesternek a kezében úgy állt a székely bicska, mint egy igazi székelynek, csak épp nem csámcsogott hozza, mint egy igazi székely. Egyszer csak egy nagy sárga körte szétloccsant a Mester kopasz fején. A Mester komótosan letörölte, es felnézett a fára. - Ennek a fának is mindegy, hogy mi lesz a gyümölcsével. Nem törődik azzal, hogy hasznos lesz-e a gyümölcse. Pszeudó zen történet - Álom a Sziklával és a Galambbal Titok Tóninak különös álma volt. Álmában egy hegyen voltak a Mesterrel. Egyszer csak a Mester egy sziklatömbbé változott. Utána, Tóni, látta saját magát, egy fehér galambbá változni. A galamb rászállt a sziklára. Pszeudó zen történet - A Folyó természete A Mester nagyon kedvelte, a patakokat, folyókat, tavakat, a nagy, magányos fákat, a tavoli, nagy hegycsúcsok látványát. Már nem is tudta sem a Mester, sem Tóni, hogy már mennyi ideje ülhettek a Feketeűgy partján. Hirtelen a Mester megszólalt. - Azt hiszem, hogy minden mesternél, tannál, spiritualitásnál, misztikánál, vallásnál, jobban, a folyó tanítja meg, hogy hogyan kell eljutnunk önmagunkhoz. Önmagadhoz, önmagad által, önmagad természete szerint kell eljutnod, mint a folyó. Az utadnak, önmagadhoz, minden külső segítség nélkül, önmagadból kell kibuggyannia, mint ahogy a folyó, forrásként, a természet rendje szerint, minden külső segítség nélkül kibuggyan a földből. A folyó, önmaga természete szerint folyik, míg a tengerbe, vagy az óceánba ömlik. A folyó, önmaga természete szerint alakítja medrét, hol egyenesre, hol kanyargósra. Útja folyamán beleömlenek tiszta
  • 4. patakok, szennyvizek, de ő csak folyó marad, és ha szennyesen is, de csak a tengerbe jut. A folyónak, élete folyamán, sok mindenen át kell folynia, hogy az óceánba jusson. A folyót, nem segíti folyásában semmi senki, neki nem kell senki medret vájjon, ő maga alakítja útját, időközönként változtatva azt. A folyó időközönként, a járt utat, a járatlanért elhagyja. A természet útja nem a gyáva ember útja, aki a járt utat a járatlanért nem meri elhagyni, hanem a bátor-é, aki inkább a járatlan utakat szereti. Az intézményes utak, a gyakorlatozó emberek útja, a gyáva emberek útjai. A természetnek nincsenek is útja, mert az igazi természet láthatatlan. A természet soha nem törekszik az utak lerövidítésére, mint az ember. A folyó, önön természete szerint, ő sem rövidíti útját, sőt inkább a kanyargást szereti. De jött a nagyokos ember, aki mindent szeret lerövidíteni, még a természetet is, és sok helyt, egyenes medreket, rövidebbeket ásott a folyóknak, segítvén a folyásban, kéretlenül. Ezért nagyon sok folyó megharagudott, hogy az ember megfosztotta kedvelt kanyargósságuktól, és pusztítva kitörtek a medrükből. A mesterséges, külső beavatkozással, a folyó életébe, az ember, a folyó természetének, a közvetlenül adot működését függesztette fel, kívülről, és ezt a folyó megbosszulta. Az utak lerövidítései, mindig az ember mesterséges, külső beavatkozásai, mely felfüggeszti a természet önműködő, működését. Szeretem a lelki életet is a folyó folyására hasonlítani. A lelki életben, aki az utat, külső technikákkal le akarja rövidíteni, az a belső természetes működését függeszti fel a léleknek, ami katasztrófákkal is járhat. Nagy Attila Puli