SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 4
Downloaden Sie, um offline zu lesen
Mint kisebbségi székelyt mindig is foglalkoztatott, hogy mik vezettek Trianonhoz. Fiatalabb koromban
én is az események szintjén, a külső események, ok - okozat szintjén kerestem Trianon mély-okait, mint
a történészek tették. De ahogy túlléptem a negyvenen és az ember egyre inkább befele fordul, egyre
inkább az foglalkoztat (végzettségemből, beállítottságombó isl kifolyólag), hogy mi mehetett végbe a
látható események mögött, lelki szinten, a magyarság lelkében, jóval az előtt, hogy Trianonra sor került
volna. Trianon egy több évszázados folyamat eredménye, mi nem csak a külső valóságban történt,
hanem belül a nemzet lelkében.

Én értem, hogy a történész csak a külső eseményeket látja - ez a felszabdalt nyugati gondolkodás
következménye - de valahol a külső események mögött meg kell látni, a belső, a láthatatlan szellemi,
lelki eseményeket. Ezt azért nem látjuk mert valóságképünk egyoldalú, a valóságot csak a látható
jelenti és nem valóság a Láthatatlan, holott a Valóságot a kettő együtt adja. Csak a látható esemény a
valóság és a Láthatatlan nem. Az ember öntapasztalása akkor teljes, ha magát a Valóságnak
megfelelően éli meg, Láthatónak és Láthatatlannak egyaránt. Az emberiség szellemi válságban van és
ennek a gyökere, hogy öntapasztalása nem teljes, egyoldalú öntapasztalása csak a láthatóban merül ki.

Azt hiszem Trianon okait ilyen messziről kell kezdeni, annak a Valóságnak a talajáról, ahol a Láthatót
együtt látjuk, éljük meg a Láthatatlannal. A Valóság kettős arcának élménye tudatosíthatja bennünk,
hogy mik voltak azok a láthatatlan események, a magyarság életében, a nemzet köllektív
tudattalanjában, évszázadokon keresztül, mik végül Trinonban csúcsosodtak ki.

Csak próféta képes arra, hogy leereszkedjen a nemzet kollektív tudattalanjába és onnan felhozza a
nemzet tudatába a mélyen rejlő frusztrációkat amelyek a nemzeti katasztrófák okai voltak – és lesznek.
Volt egy majdnem próféta, Ady. De nem volt igazán az, mert pusztán csak elemi erővel és
részpróblémák törtek fel benne a magyar lélek tudattalanjából. A próféta a nemzet tudattalanjának
megnyilvánulása, Ady csak részben volt az. Ady nagy hibája az volt, hogy csak a kocsmákból, a
kávéházakból látta a "magyar ugart" és nem fedezte fel az ugart, mint pusztát, ahol a próféta
leereszkedik a puszta csendjében a nemzeti lélek mélységeibe.

De miért nem voltak prófétáink, kik leereszkedjenek a nemzeti lélek mélységeibe?! És most az én
területemre térek a valláséra a misztikájéra. A nagy misztikák, misztikusok az ember alapvető
problémáját a Valóság két oldalának a Láthatónak és a Láthatatlanank diszharmóniájában látták és ezt
 a harmóniát próbálták visszaállítani. Másként fogalmazva, a misztikusok az alapvető emberi problémát
az elme(Látható) és a tudattalan (Láthatatlan) konfliktusába látták, mert ha ez a kettő békében van csak
lehet Istent megtapasztalni.

A nyugati civilizációban az elme végzetes konfliktusban van a tudattalannal és mi ebbe a nyugati
civilizációba csöppentünk. Felvettünk egy olyan nyugati kereszténységet, mely egyik oka volt nyugat
szkizofréniájának, elme - lélek konfliktusának. A nyugati kereszténység racionalizmusa, a misztikus
törekvésekkel ellentében elszakította, szembe helyezte az elmét a tudattalannal. Az átvett nyugati
civilizáció még mélyebb szakadékot teremtett a magyar tudat és elme között. Ahol meg szakadék van a
kettő között ott keletkeznek a frusztrációk. Ahol meg nagyon nagy a szakadék az elme és a tudattalan
között ott nem születnek próféták, mert a próféta az aki kommunikál a nemzet tudattalanja és tudata
között. Ha rövidzárlatos a nemzet tudata és tudattalanja közötti kapcsot, akkor frusztráció frusztrációt
szül, melyek a kettő közötti kommunikácó hiányában soha nem dolgozódnak fel, soha nem emelkednek
a tudatba. Végül is ezért nem voltak nekünk prófétáink. A történelemben elszenvedett sorscsapásaink,
miket elszenvedtünk, csak feldolgozatlan traumákká lettek, mik újabbaknak lettek az okozóik, míg
Trianonhoz nem értünk - és ez így folytatódik tovább. Egy ilyen traumatizált nemzetnél nem nehéz a
hisztéria keltés - ezt nem folytatom, mert nem akarok politikára térni.

Kertész Imre amikor magyar frusztrációról beszélt nem kellett volna, egyeseknek, annyira
felháborodniuk, mert nagy igazság van benne.

A magyar antiszemiták egy dolgot nem vesznek észre a zsidóságnál, hogy a zsidóság volt az a nemzet
mely legtöbbször képes volt a nemzeti sorskorrekcióra, mely úgy történt, hogy a prófétáik, szellemi,
lelki vezetőik, kapocs voltak a nemzet tudata és tudattalanja között és így szembesítették a zsidóságot
az elszenvedett traumákkal - sorskorrekció csak szembesülés révén jön létre a tudattalannal. Ez nálunk
magyaroknál soha nem jött létre - nálunk mindig más volt a hibás, mi pedig a hős szenvedők voltunk. A
legnagyobbjaink is csak tényekkel tudtak szembesíteni, de nem azok mélyenfekvő, láthatatlan okaival.
A tévedések mögött lelki okok vannak, még a történelemben is, nem mások tévedtek helyettünk.

Elég hosszú ideje már, hogy a negatív egészségi mutatók, a magyarságnál arra utalnak, hogy a
magyarságnál az igazi gondok a léleknek nevezett láthatatlan tartományban vannak – ezek
adminisztratív úton soha meg nem oldhatók, csak szellemi, lelki úton.
Dr. Boross Péter néha magyar miniszterelnök, az MTV, néhai Napkelte műsorában arról beszélt, hogy a
ma nemzetben gondokkodói nem tudnak már történelmi analógiákban gondolkodni - tehát a nemzeti
közgondolkodásból kiveszett a történelmi analógiákban való gondolkodás. És ebben igaza volt. A
történelmi analógiákban való gondolkodás képes csak észrevenni a hosszas történelmi folyamatokat,
amik lehet, hogy ma is létező folyamatok, de csak annak, ki képes meglátni. Egy példa erre, hogy a XIX,
században a románok kezdték felvásárolni, Erdélyben, a magyar ingatlanokat, ez jelentte fokozatos
térvesztésünket. Ez a folyamat ma is tart.

De ha nagyobb távlatokban gondolkodunk, akkor láthatjuk, egy többszáz éven keresztüli
visszaszorulásunkat a Kárpát-medencében – mely folyamat nem zárult le. Naponta 11 magyarral van
kevesebb a Vajdaságban.

Szerintem nyugodtan fel tehetjük a kérdést: hogy tényleg meg akarunk maradni, mint nemzet?! Vannak
kik ilyenkor a magyar vitézséget veszik elő, levert voltunkban is dicső harcainkat. De ez nem egy
kétségbeesett nemzet görcsös erőfeszítése, mely inkább önpusztítási hajlamra utal?! A magyarság
sokszor vezette az öngyilkosssági világranglistát, meg az önpusztító életmód is sokszor volt magyar
jellegzetesség. Ezek arra utalnak, hogy tényleg fel lehet tenni a kérdést, hogy mint nemzet egyáltalán
meg akarunk-e maradni - vagy csak mondjuk, de a magyar élet mást mutat. Hogy a több évszázados
magyar térvesztés a Kárpát - medencében arra utal, hogy a magyar életösztönnel, vitalitással gondok
vannak. Vitalitás ott van ahol a Valóságot a maga teljességében, Látható és Láthatatlan harmóniájaként
élik meg; ahol az elme békében van a lélekkel, a tudattalannal.

De ki az önpusztító?! Hol van baj az élni akarással?! A személy esetében, akkor van gond, amikor az
illető személy nem éli önön belső életét, amikor az elme nincsen a belső mély-magra, nincsen a lélekre
hangolódva, amikor az elme és a tudattalan között rövidzárlat van. A meg nem élt belső élet önpusztító.
A magyarság nem éli önön belső életét és ez minden tragédiájának távoli oka, ez Trianon távoli, de
alapvető oka is.

A megélt élet az amikor ráhangolódunk elménkkel lelkünkre, lelkünk képeire. A megélt élet a lélek
képeinek megélése, amik az emberi kultúra alapvető képei. Vallási kultúránk alapvető szimbólumai azok
amivel a lélek megszólítja az elmét - itt kezdődik a vallás, és folytatódik azzal, hogy a lélek képei,
szimbólumai a transzcendesre utaló jelek. A kultúra, a vallás csak akkor élő, ha annak képei a lélek élő
nyelve, mivel az elmét megszólítja és az elme fogadja az üzenetet.

Egy alkalommal a Duna Tv-ben egy néprajzos azt mondta, hogy baj van akkor, amikor egy nemzet már
csak nyelvében él és elfelejtette mítoszait. Ezért vitatható Széchenyi kijelentése, hogy "nyelvében él a
nemzet". Igen, ha az élő nyelv. A nyelv akkor élő ha a lélek élő képeit, élő mítoszokat fejez ki.

A mítoszok a lélek tanításai. Mítoszok nélkül nincsen emberi és nemzeti identítás. Jung szerint, mely
nemzet elveszítette mítoszait, lelki egészségében is megsínyli. A magyar sinyli is. Nem elég a pusztán
racionális, történelmi, kultúrális nemzeti önismeret. Ahol a lélek képei halottak, ahol a mítoszok halottak
ott halott a nyelv is, még ha használják akkor is, vagyis haldoklóban van, mint a nemzet.

A lélek képei nem csak képek, jelek, hanem hatalmas energiák vannak mögötte - amik lehetnek éltetők
de pusztítók is, erre nem térek ki. A megélt képek adják a nemzet éltető energiáit. A vitalitás a megélt
képekkel kezdődik, mely mélyen vallásos élmény - itt nem egyházzá merevedet intéményre kell
gondolni. A családsegítő gazdasági programok csak látszatmegoldások. Az igazi vitalitás a nemzet
kollektív tudattalanjából fakad, ha azzal harmónikus a közösség kapcsolata. A közösség, pusztán csak
racionális döntés alapján, program alapján, akarati alapon, nem is tud megmaradni, ha az élni akarás
nem jön mélyen a kollektív tudattalanból.

Természetesen feltevődik a kérdés, hogy hogyan fakad fel az éltető energia a nemzet lelkéből. Belső
önmagunk, lelkünk képeihez nem kell semmi technika, hogy aktiváljuk, elég a puszta csend, az éltető
energiák itt fakadnak fel a lélekből. Ennek életformának kell lennie, vissza kell adni az emberi lletnek a
természetes ritmusát, a pihenés, a csend természetes egymás váltását.

A zsidó próféták a puszta csendjének emberei voltak. Ők, amikor a nép elmerült, egyoldalúan, a külső,
látható valóságban, elmélye elfordult önön lelkétől, nem élte önön életét, visszafordítotték a nép
elmélyét önön lelkéhez lelkének képeihez. Ezt nálunk nem volt ki megtegye. A zsidóknál voltak próféták
kik mítoszok révén visszavitték a népet a Kezdetekhez, hogy lelkében megújuljon - ez volt a
sorskorrekció mitikus alapja.

Fokozatos térvesztésünket mindig ellentétes párhuzamba helyeztem a környező népekével, akiket épp
úgy gyilkolt az ellenfél, török, tatár, osztrák, mint minket és mégis ők egy nemzeti kiteljesedés fele
tartottak, míg mi a nemzeti széthullás fele.
Egy idő óta keresem azon lelki okokat, mik a magyarság esetében Trianonhoz vezettek, a velünk rivális
nemzetek esetében, ugyan csak azon lelki okokat keresem melyek segítették, hogy fölénk kerekedjenek
- mert mondom a dolgok először a Láthatatlanban játszódnak le. A nagyhatalmi érdekek találkozása a
Monarchia kisebbségeinek érdekeivel csak külső okok - ezeket kihasználni jól működő nemzeti ösztönk
kellettek, mit csak önmaguk belső világával valamelyest harmóniában lévő nemzetek képesek, olyan
nemzetek melyek a kollektív tudattalanjuk sugallatait képesek fogni tudatukban.

A kérdést továbbá a románokkal kapcsolatban fejtegetem, mert az ők világukat ismerem valamennyire.
Egy a sámánizmusról szóló könyvben, egy jungiánus, magyar, pszicológus írta, hogy az ortodox
nemzetek szerecsésebbek voltak a kereszténység felvételében, mert asszimilálták a kereszténységet,
nem volt rájuk eröltetve, nem került régi mitikus hitvilágukkal ellentétbe új hitük, nem okozott törést
ezen nemzetek életében a kereszténység felvétele - mint magyarság esetében.

Az ortodox nemzetek nem kerültek ellentétbe saját kollektív tudattalanjukkal, nemzeti létük, vitalításuk
forrásával. Max Weber vallásszociológiájában írja, hogy ameddig a katolicizmus megtartója a külső
abroncs szerepét játszó Codex Iuris Canonici, vagysi az intézmény, addig az ortodoxiában nincsen
olyan fontos szerepe az intézménynek, hanem a megtartó erő a kép. Weber szerint a kép erősebbnek
bizonyult, mint a Róma intézményei, mert Rómát széttépte a reformáció, de az ortodoxiát nem sikerült
megbontania.

A románság megtartója, vitalításának forrása az élő kép volt, vallása, mely a lélek vallása volt - ha
primitív is volt a mi szemünkben, akkor is, vagy még inkább akkor. A Monarchia, a Nagy-Magyarország
nem a lélek képein nyugodott, nem azok energiáin, mint a románság léte, hanem pusztán csak külső,
élettelen intézményeken, miknek nem volt saját energiájuk, mint a lélek képeinek. Nem csoda, ha a
román képi erővel, vitalitással szemben, alul maradt a történelmi párharcban, a magyar intézményes
vitalitáshiány. Erdélyben az történt, hogy a román vitalitással szemben alul maradt a magyar
vitalitáshiány. Itt találkozott két nemzet, az egyiknek több volt a vitalitása, mint a másiknak, Trianon
csak ezt szentesítette.

Nicolae Iorga román történész a románság vitalításáról írott könyvében azt írta, hogy a románokat a
belső tartotta meg és nem a külső parancs. Mi mindig katonai erényeinkre voltunk büszkék és abban
biztunk, abban ami intézmény, pusztán csak külső. A magyar külső parancs alul maradt, Erdélyben, a
román belső megtartó erővel szemben.

Gheorghe Sarac, bihari román nóta énekes mondta, az állami román rádió műsorában, igaz nem kis
magyar ellenes éllel, de azért számunkra nagyon tanulságosan, hogy Erdélyben a románságnak nem
voltak kőből épült váraik, mint a magyaroknak, a románoknak a lelkük volt a vár és a lélek vára
győztesen került ki a magyar kővárak elleni harcból. A vár intézmény, de lehet a lélek képe is. A
magyarság esetében sajnos a külső vár csak intézmény volt, nem volt a lélek belső képe is, ezért nem
tudott a románokkal szemben megvédeni - de a románoknak elég volt, a létükhöz, a vár pusztán belső
képe, mert abban több vitalitás volt, mint a magyarok kőváraiban.

Attól tartok, hogy mi székelyek, az autonómia intézményeivel, továbbra is a külsőben bizunk a belső
megtartó helyett - ami már vesztünket okozta. Nem azt mondom nem jó az autonómia, csak az
nyugodjon belső élő képeken.

Erdélyben, a két nemzet lelkében kell keresni, annak magyarázatát, hogy melyik lett a győztes és melyik
a vesztes. A tettek mögött az ember van, kinek tetteit nagyban az határozza meg, hogy hogy éli meg
tudattalanját, elmélye azzal milyen viszonyban van. Erdélyben a magyar - román párharc titkát abban
kell keresni, hogy a két nemzet milyen viszonyban volt kollektív tudattalanjával, vitalitásának
forrásával, hogyan élte meg lelkének képeit, hogyan élte önön életét, vagy hogyan nem, ez döntötte el,
hogy kijé lett Erdély - Trianon csak pont volt a mondat végén.

Mely nemzet rossz viszonyban van kollektív tudattalanjával, nem éli önön életét, annak ösztönei sem
működnek. A kollektív tudattalan egy nagy segítő, akkor, amikor a ráció nem működik. A környező
nemzeteknek nem pottyant csak úgy az ölükbe Trianon áldása. Nagyon jó ösztönökkel kihasználták a
politikai, nagyhatalmi helyzetet és a magyar gyengeséget. Politikusaink gyengeségeiben, Trianonkor,
meg azt megelőzően, a magyar ösztönélet gyengeségét látom megnyilvánulni – a magyar élniakarás
hiányát látom.

De látok egy történelmi analógiát, a mostani Nyugat-Európa és a Monarchia között. A Monarchiát
felszámolták a vitalításukban erősebb nemzetek. Nyugat öregedik, felszámolják a vitalitásukban
erősebb fajok. Ezt jósolja Neagu Djuvara román történész, filozófus. Szerintem a Monarchia bukása,
Nyugat-Európa bukásának előképe volt - vajon ezt gondoltak a Trianoni békeszerződést aláírók.

A misztikából indultam ki és oda térek vissza. Az ember alapvető problémája a Látható és Láthatatlan
kapcsolata, az elme és lélek kapcsolata., amit csak a misztika képes egyesíteni és nem a pusztán csak
a Láthatóban mozgó résztudományok. A z ember alapvető problémája a Valóság élménye, miben csak a
misztika részesít.

Jung írja, hogy a nyugat válsága vallási válság, a lélek képeinek válsága, nem megéltek közvetlenül a
lélek képei, halottak. Az igazi élő kultúra, közvetítő szerepet tölt be az elme és a lélek között, ezt nyugat
kultúrája nem tölti be és a magyar sem. Az igazi probléma az, hogy egy halott kultúrában élünk, mi a
lélek igényeit nem képes kielégíteni. A lélek igényeit kielégitő nemzeti kultúránk nincsen. Itt
megjegyzem, hogy a nemzeti az egyetemesben gyökerezzik, mert a lélek képei először is egyetemesek -
a nemzeti csak valami sajátos.

A nyugat embere, önön válságát részproblémák összegeként kezeli, részmegoldásokat keres és nem
látja egészben a problémát. Az emberi lét alapvető problémáját, egészben, a nagy misztikusok,
misztikák látták: az ember alapvető problémája az elme és lélek diszharmóniája, de ennek a
harmóniának a megteremtése csak kezdete az ember teljességélményének, Transzcendens-élmény
nélkül nincsen teljesség élmény - a Lét alapvető problémája a teljességélmény. A nemzeti lét alapja a
teljességélmény. A teljességélménynek, csak egy külső sajátossága a nemzeti lét.

Az ember alapvető problémája a Látható és Láthatatlan kapcsolata, az elme és lélek kapcsolata., amit
csak a misztika képes egyesíteni és nem a pusztán csak a Láthatóban mozgó résztudományok. A z
ember alapvető problémája a Valóság élménye, miben csak a misztika részesít.

Karl Rahner német katolikus teológus írta., hogy az ember vagy misztikus lesz vagy nem lesz. Ebben
nagy igazság van, mert emberi identítást csak a teljességélmény nyújt, a misztika az mely ebben az
élményben részesít. A pszichológia nem tudja az emberi problémát megoldani, mert csak
részproblémákkal foglalkozik, nem tudja önmaga totalításának élményét nyújtani az embernek, ezt a
misztika képes megtenni. A misztika a csendben kezdődik és ott végződik. Tehát misztikára sincsen
szükség csak a puszta csendre - és ott belül minden átalakul. A puszta csendjének misztikája a
misztikákon is túl van. A puszta csend a misztikákon is túl van.

Végül is a vallás célja, a religio-religare, vagyis visszatérés, visszakapcsolódás létünk gyökeréhez, a
teljességhez, vagyis a Transzcendenshez.

Visszatérve Trianonhoz, annak oka, hogy a magyarság nem önön belső életét élte. De ez egyetems
probléma, melyre a válasz a misztika, a csend misztikája.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Weitere ähnliche Inhalte

Andere mochten auch

Ensayo de densidad metodo cono y arena
Ensayo de densidad metodo cono y arenaEnsayo de densidad metodo cono y arena
Ensayo de densidad metodo cono y arenahfbonifaz
 
Gawkers answer-to-hogans-amended-complaint
Gawkers answer-to-hogans-amended-complaintGawkers answer-to-hogans-amended-complaint
Gawkers answer-to-hogans-amended-complaintRepentSinner
 
Universidad de las fuerzas armadas espe LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...
Universidad de las fuerzas armadas espe  LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...Universidad de las fuerzas armadas espe  LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...
Universidad de las fuerzas armadas espe LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...anavidalexandra195
 
Pt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizado
Pt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizadoPt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizado
Pt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizadohfbonifaz
 
Proyecto power point [autoguardado]
Proyecto power point [autoguardado]Proyecto power point [autoguardado]
Proyecto power point [autoguardado]Glenda Iffet
 
Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"
Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"
Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"gl_gimenez
 
Andere mochten auch (20)

Sobre el fracaso escolar(r)
Sobre el fracaso escolar(r)Sobre el fracaso escolar(r)
Sobre el fracaso escolar(r)
 
Ensayo de densidad metodo cono y arena
Ensayo de densidad metodo cono y arenaEnsayo de densidad metodo cono y arena
Ensayo de densidad metodo cono y arena
 
Gawkers answer-to-hogans-amended-complaint
Gawkers answer-to-hogans-amended-complaintGawkers answer-to-hogans-amended-complaint
Gawkers answer-to-hogans-amended-complaint
 
Práctica 6
Práctica 6Práctica 6
Práctica 6
 
Universidad de las fuerzas armadas espe LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...
Universidad de las fuerzas armadas espe  LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...Universidad de las fuerzas armadas espe  LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...
Universidad de las fuerzas armadas espe LIMITACIONES DE MERCANCÍAS EN EL TRA...
 
Pt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizado
Pt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizadoPt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizado
Pt02 lem-001- mec suelos- granulometria por tamizado
 
Argentina
ArgentinaArgentina
Argentina
 
035
035035
035
 
Diario de clase
Diario de claseDiario de clase
Diario de clase
 
La educación después del 2015
La educación después del 2015La educación después del 2015
La educación después del 2015
 
Videojuegos (1)
Videojuegos (1)Videojuegos (1)
Videojuegos (1)
 
Tema 1. introducción.
Tema 1. introducción.Tema 1. introducción.
Tema 1. introducción.
 
La nanotecnologia
La nanotecnologiaLa nanotecnologia
La nanotecnologia
 
Feliz Dia de la Madre
Feliz Dia de la MadreFeliz Dia de la Madre
Feliz Dia de la Madre
 
Imagen y la historia
Imagen y la historiaImagen y la historia
Imagen y la historia
 
OHSAS Certificate
OHSAS CertificateOHSAS Certificate
OHSAS Certificate
 
Proyecto power point [autoguardado]
Proyecto power point [autoguardado]Proyecto power point [autoguardado]
Proyecto power point [autoguardado]
 
Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"
Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"
Presentación proyecto telemático: "Emprender en mi escuela"
 
Presupuesto Abierto
Presupuesto AbiertoPresupuesto Abierto
Presupuesto Abierto
 
=Negocio porcino=
=Negocio porcino==Negocio porcino=
=Negocio porcino=
 
Ähnlich wie Magyar sorskérdések - Trianon okai a magyarság lelkében

Magyar sorskérdések - Trianon oka a magyar felfuvalkodottság volt
Magyar sorskérdések  -  Trianon oka a magyar felfuvalkodottság voltMagyar sorskérdések  -  Trianon oka a magyar felfuvalkodottság volt
Magyar sorskérdések - Trianon oka a magyar felfuvalkodottság voltNagy Attila (Mihai)
 
Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.
Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.
Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.Nagy Attila (Mihai)
 
Székely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübrisz
Székely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübriszSzékely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübrisz
Székely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübriszNagy Attila (Mihai)
 
Székely autonómia - Reálpolitika és bölcsesség
Székely autonómia - Reálpolitika és bölcsességSzékely autonómia - Reálpolitika és bölcsesség
Székely autonómia - Reálpolitika és bölcsességNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Magyar sorskérdések - Vesztett csaták kultusza
Magyar sorskérdések - Vesztett csaták kultuszaMagyar sorskérdések - Vesztett csaták kultusza
Magyar sorskérdések - Vesztett csaták kultuszaNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebookFeljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebookNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16
Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16
Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Ähnlich wie Magyar sorskérdések - Trianon okai a magyarság lelkében (20)

Magyar sorskérdések - Trianon oka a magyar felfuvalkodottság volt
Magyar sorskérdések  -  Trianon oka a magyar felfuvalkodottság voltMagyar sorskérdések  -  Trianon oka a magyar felfuvalkodottság volt
Magyar sorskérdések - Trianon oka a magyar felfuvalkodottság volt
 
Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.
Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.
Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok II.
 
Székely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübrisz
Székely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübriszSzékely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübrisz
Székely nemzeti anarchizmus - Az Orbán-i hübrisz
 
Székely autonómia - Reálpolitika és bölcsesség
Székely autonómia - Reálpolitika és bölcsességSzékely autonómia - Reálpolitika és bölcsesség
Székely autonómia - Reálpolitika és bölcsesség
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 12 - 2022 dec 14.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mart 16 - 2022 mart 19.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 8 - 2022 dec 12.pdf
 
Magyar sorskérdések - Vesztett csaták kultusza
Magyar sorskérdések - Vesztett csaták kultuszaMagyar sorskérdések - Vesztett csaták kultusza
Magyar sorskérdések - Vesztett csaták kultusza
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 12 - 2022 oct 14.pdf
 
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebookFeljegyések, Insemnari -  Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
Feljegyések, Insemnari - Gondolatok a facebookon, ganduri pe facebook
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
 
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...Székely nemzeti anarchizmus  -  A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
Székely nemzeti anarchizmus - A gyökér autonómiája és Hamvas Béla, Ágoston ...
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mar 7 - 2023 apr 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16
Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16
Insemnari, feljegyzések - 2022 ian 9 - 2022 ian 16
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 17 - 2022 noi 20.pdf
 
Mehr von Nagy Attila (Mihai)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Mehr von Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 
Magyar sorskérdések - Trianon okai a magyarság lelkében

  • 1. Mint kisebbségi székelyt mindig is foglalkoztatott, hogy mik vezettek Trianonhoz. Fiatalabb koromban én is az események szintjén, a külső események, ok - okozat szintjén kerestem Trianon mély-okait, mint a történészek tették. De ahogy túlléptem a negyvenen és az ember egyre inkább befele fordul, egyre inkább az foglalkoztat (végzettségemből, beállítottságombó isl kifolyólag), hogy mi mehetett végbe a látható események mögött, lelki szinten, a magyarság lelkében, jóval az előtt, hogy Trianonra sor került volna. Trianon egy több évszázados folyamat eredménye, mi nem csak a külső valóságban történt, hanem belül a nemzet lelkében. Én értem, hogy a történész csak a külső eseményeket látja - ez a felszabdalt nyugati gondolkodás következménye - de valahol a külső események mögött meg kell látni, a belső, a láthatatlan szellemi, lelki eseményeket. Ezt azért nem látjuk mert valóságképünk egyoldalú, a valóságot csak a látható jelenti és nem valóság a Láthatatlan, holott a Valóságot a kettő együtt adja. Csak a látható esemény a valóság és a Láthatatlan nem. Az ember öntapasztalása akkor teljes, ha magát a Valóságnak megfelelően éli meg, Láthatónak és Láthatatlannak egyaránt. Az emberiség szellemi válságban van és ennek a gyökere, hogy öntapasztalása nem teljes, egyoldalú öntapasztalása csak a láthatóban merül ki. Azt hiszem Trianon okait ilyen messziről kell kezdeni, annak a Valóságnak a talajáról, ahol a Láthatót együtt látjuk, éljük meg a Láthatatlannal. A Valóság kettős arcának élménye tudatosíthatja bennünk, hogy mik voltak azok a láthatatlan események, a magyarság életében, a nemzet köllektív tudattalanjában, évszázadokon keresztül, mik végül Trinonban csúcsosodtak ki. Csak próféta képes arra, hogy leereszkedjen a nemzet kollektív tudattalanjába és onnan felhozza a nemzet tudatába a mélyen rejlő frusztrációkat amelyek a nemzeti katasztrófák okai voltak – és lesznek. Volt egy majdnem próféta, Ady. De nem volt igazán az, mert pusztán csak elemi erővel és részpróblémák törtek fel benne a magyar lélek tudattalanjából. A próféta a nemzet tudattalanjának megnyilvánulása, Ady csak részben volt az. Ady nagy hibája az volt, hogy csak a kocsmákból, a kávéházakból látta a "magyar ugart" és nem fedezte fel az ugart, mint pusztát, ahol a próféta leereszkedik a puszta csendjében a nemzeti lélek mélységeibe. De miért nem voltak prófétáink, kik leereszkedjenek a nemzeti lélek mélységeibe?! És most az én területemre térek a valláséra a misztikájéra. A nagy misztikák, misztikusok az ember alapvető problémáját a Valóság két oldalának a Láthatónak és a Láthatatlanank diszharmóniájában látták és ezt a harmóniát próbálták visszaállítani. Másként fogalmazva, a misztikusok az alapvető emberi problémát az elme(Látható) és a tudattalan (Láthatatlan) konfliktusába látták, mert ha ez a kettő békében van csak lehet Istent megtapasztalni. A nyugati civilizációban az elme végzetes konfliktusban van a tudattalannal és mi ebbe a nyugati civilizációba csöppentünk. Felvettünk egy olyan nyugati kereszténységet, mely egyik oka volt nyugat szkizofréniájának, elme - lélek konfliktusának. A nyugati kereszténység racionalizmusa, a misztikus törekvésekkel ellentében elszakította, szembe helyezte az elmét a tudattalannal. Az átvett nyugati civilizáció még mélyebb szakadékot teremtett a magyar tudat és elme között. Ahol meg szakadék van a kettő között ott keletkeznek a frusztrációk. Ahol meg nagyon nagy a szakadék az elme és a tudattalan között ott nem születnek próféták, mert a próféta az aki kommunikál a nemzet tudattalanja és tudata között. Ha rövidzárlatos a nemzet tudata és tudattalanja közötti kapcsot, akkor frusztráció frusztrációt szül, melyek a kettő közötti kommunikácó hiányában soha nem dolgozódnak fel, soha nem emelkednek a tudatba. Végül is ezért nem voltak nekünk prófétáink. A történelemben elszenvedett sorscsapásaink, miket elszenvedtünk, csak feldolgozatlan traumákká lettek, mik újabbaknak lettek az okozóik, míg Trianonhoz nem értünk - és ez így folytatódik tovább. Egy ilyen traumatizált nemzetnél nem nehéz a hisztéria keltés - ezt nem folytatom, mert nem akarok politikára térni. Kertész Imre amikor magyar frusztrációról beszélt nem kellett volna, egyeseknek, annyira felháborodniuk, mert nagy igazság van benne. A magyar antiszemiták egy dolgot nem vesznek észre a zsidóságnál, hogy a zsidóság volt az a nemzet mely legtöbbször képes volt a nemzeti sorskorrekcióra, mely úgy történt, hogy a prófétáik, szellemi, lelki vezetőik, kapocs voltak a nemzet tudata és tudattalanja között és így szembesítették a zsidóságot az elszenvedett traumákkal - sorskorrekció csak szembesülés révén jön létre a tudattalannal. Ez nálunk magyaroknál soha nem jött létre - nálunk mindig más volt a hibás, mi pedig a hős szenvedők voltunk. A legnagyobbjaink is csak tényekkel tudtak szembesíteni, de nem azok mélyenfekvő, láthatatlan okaival. A tévedések mögött lelki okok vannak, még a történelemben is, nem mások tévedtek helyettünk. Elég hosszú ideje már, hogy a negatív egészségi mutatók, a magyarságnál arra utalnak, hogy a magyarságnál az igazi gondok a léleknek nevezett láthatatlan tartományban vannak – ezek adminisztratív úton soha meg nem oldhatók, csak szellemi, lelki úton.
  • 2. Dr. Boross Péter néha magyar miniszterelnök, az MTV, néhai Napkelte műsorában arról beszélt, hogy a ma nemzetben gondokkodói nem tudnak már történelmi analógiákban gondolkodni - tehát a nemzeti közgondolkodásból kiveszett a történelmi analógiákban való gondolkodás. És ebben igaza volt. A történelmi analógiákban való gondolkodás képes csak észrevenni a hosszas történelmi folyamatokat, amik lehet, hogy ma is létező folyamatok, de csak annak, ki képes meglátni. Egy példa erre, hogy a XIX, században a románok kezdték felvásárolni, Erdélyben, a magyar ingatlanokat, ez jelentte fokozatos térvesztésünket. Ez a folyamat ma is tart. De ha nagyobb távlatokban gondolkodunk, akkor láthatjuk, egy többszáz éven keresztüli visszaszorulásunkat a Kárpát-medencében – mely folyamat nem zárult le. Naponta 11 magyarral van kevesebb a Vajdaságban. Szerintem nyugodtan fel tehetjük a kérdést: hogy tényleg meg akarunk maradni, mint nemzet?! Vannak kik ilyenkor a magyar vitézséget veszik elő, levert voltunkban is dicső harcainkat. De ez nem egy kétségbeesett nemzet görcsös erőfeszítése, mely inkább önpusztítási hajlamra utal?! A magyarság sokszor vezette az öngyilkosssági világranglistát, meg az önpusztító életmód is sokszor volt magyar jellegzetesség. Ezek arra utalnak, hogy tényleg fel lehet tenni a kérdést, hogy mint nemzet egyáltalán meg akarunk-e maradni - vagy csak mondjuk, de a magyar élet mást mutat. Hogy a több évszázados magyar térvesztés a Kárpát - medencében arra utal, hogy a magyar életösztönnel, vitalitással gondok vannak. Vitalitás ott van ahol a Valóságot a maga teljességében, Látható és Láthatatlan harmóniájaként élik meg; ahol az elme békében van a lélekkel, a tudattalannal. De ki az önpusztító?! Hol van baj az élni akarással?! A személy esetében, akkor van gond, amikor az illető személy nem éli önön belső életét, amikor az elme nincsen a belső mély-magra, nincsen a lélekre hangolódva, amikor az elme és a tudattalan között rövidzárlat van. A meg nem élt belső élet önpusztító. A magyarság nem éli önön belső életét és ez minden tragédiájának távoli oka, ez Trianon távoli, de alapvető oka is. A megélt élet az amikor ráhangolódunk elménkkel lelkünkre, lelkünk képeire. A megélt élet a lélek képeinek megélése, amik az emberi kultúra alapvető képei. Vallási kultúránk alapvető szimbólumai azok amivel a lélek megszólítja az elmét - itt kezdődik a vallás, és folytatódik azzal, hogy a lélek képei, szimbólumai a transzcendesre utaló jelek. A kultúra, a vallás csak akkor élő, ha annak képei a lélek élő nyelve, mivel az elmét megszólítja és az elme fogadja az üzenetet. Egy alkalommal a Duna Tv-ben egy néprajzos azt mondta, hogy baj van akkor, amikor egy nemzet már csak nyelvében él és elfelejtette mítoszait. Ezért vitatható Széchenyi kijelentése, hogy "nyelvében él a nemzet". Igen, ha az élő nyelv. A nyelv akkor élő ha a lélek élő képeit, élő mítoszokat fejez ki. A mítoszok a lélek tanításai. Mítoszok nélkül nincsen emberi és nemzeti identítás. Jung szerint, mely nemzet elveszítette mítoszait, lelki egészségében is megsínyli. A magyar sinyli is. Nem elég a pusztán racionális, történelmi, kultúrális nemzeti önismeret. Ahol a lélek képei halottak, ahol a mítoszok halottak ott halott a nyelv is, még ha használják akkor is, vagyis haldoklóban van, mint a nemzet. A lélek képei nem csak képek, jelek, hanem hatalmas energiák vannak mögötte - amik lehetnek éltetők de pusztítók is, erre nem térek ki. A megélt képek adják a nemzet éltető energiáit. A vitalitás a megélt képekkel kezdődik, mely mélyen vallásos élmény - itt nem egyházzá merevedet intéményre kell gondolni. A családsegítő gazdasági programok csak látszatmegoldások. Az igazi vitalitás a nemzet kollektív tudattalanjából fakad, ha azzal harmónikus a közösség kapcsolata. A közösség, pusztán csak racionális döntés alapján, program alapján, akarati alapon, nem is tud megmaradni, ha az élni akarás nem jön mélyen a kollektív tudattalanból. Természetesen feltevődik a kérdés, hogy hogyan fakad fel az éltető energia a nemzet lelkéből. Belső önmagunk, lelkünk képeihez nem kell semmi technika, hogy aktiváljuk, elég a puszta csend, az éltető energiák itt fakadnak fel a lélekből. Ennek életformának kell lennie, vissza kell adni az emberi lletnek a természetes ritmusát, a pihenés, a csend természetes egymás váltását. A zsidó próféták a puszta csendjének emberei voltak. Ők, amikor a nép elmerült, egyoldalúan, a külső, látható valóságban, elmélye elfordult önön lelkétől, nem élte önön életét, visszafordítotték a nép elmélyét önön lelkéhez lelkének képeihez. Ezt nálunk nem volt ki megtegye. A zsidóknál voltak próféták kik mítoszok révén visszavitték a népet a Kezdetekhez, hogy lelkében megújuljon - ez volt a sorskorrekció mitikus alapja. Fokozatos térvesztésünket mindig ellentétes párhuzamba helyeztem a környező népekével, akiket épp úgy gyilkolt az ellenfél, török, tatár, osztrák, mint minket és mégis ők egy nemzeti kiteljesedés fele tartottak, míg mi a nemzeti széthullás fele.
  • 3. Egy idő óta keresem azon lelki okokat, mik a magyarság esetében Trianonhoz vezettek, a velünk rivális nemzetek esetében, ugyan csak azon lelki okokat keresem melyek segítették, hogy fölénk kerekedjenek - mert mondom a dolgok először a Láthatatlanban játszódnak le. A nagyhatalmi érdekek találkozása a Monarchia kisebbségeinek érdekeivel csak külső okok - ezeket kihasználni jól működő nemzeti ösztönk kellettek, mit csak önmaguk belső világával valamelyest harmóniában lévő nemzetek képesek, olyan nemzetek melyek a kollektív tudattalanjuk sugallatait képesek fogni tudatukban. A kérdést továbbá a románokkal kapcsolatban fejtegetem, mert az ők világukat ismerem valamennyire. Egy a sámánizmusról szóló könyvben, egy jungiánus, magyar, pszicológus írta, hogy az ortodox nemzetek szerecsésebbek voltak a kereszténység felvételében, mert asszimilálták a kereszténységet, nem volt rájuk eröltetve, nem került régi mitikus hitvilágukkal ellentétbe új hitük, nem okozott törést ezen nemzetek életében a kereszténység felvétele - mint magyarság esetében. Az ortodox nemzetek nem kerültek ellentétbe saját kollektív tudattalanjukkal, nemzeti létük, vitalításuk forrásával. Max Weber vallásszociológiájában írja, hogy ameddig a katolicizmus megtartója a külső abroncs szerepét játszó Codex Iuris Canonici, vagysi az intézmény, addig az ortodoxiában nincsen olyan fontos szerepe az intézménynek, hanem a megtartó erő a kép. Weber szerint a kép erősebbnek bizonyult, mint a Róma intézményei, mert Rómát széttépte a reformáció, de az ortodoxiát nem sikerült megbontania. A románság megtartója, vitalításának forrása az élő kép volt, vallása, mely a lélek vallása volt - ha primitív is volt a mi szemünkben, akkor is, vagy még inkább akkor. A Monarchia, a Nagy-Magyarország nem a lélek képein nyugodott, nem azok energiáin, mint a románság léte, hanem pusztán csak külső, élettelen intézményeken, miknek nem volt saját energiájuk, mint a lélek képeinek. Nem csoda, ha a román képi erővel, vitalitással szemben, alul maradt a történelmi párharcban, a magyar intézményes vitalitáshiány. Erdélyben az történt, hogy a román vitalitással szemben alul maradt a magyar vitalitáshiány. Itt találkozott két nemzet, az egyiknek több volt a vitalitása, mint a másiknak, Trianon csak ezt szentesítette. Nicolae Iorga román történész a románság vitalításáról írott könyvében azt írta, hogy a románokat a belső tartotta meg és nem a külső parancs. Mi mindig katonai erényeinkre voltunk büszkék és abban biztunk, abban ami intézmény, pusztán csak külső. A magyar külső parancs alul maradt, Erdélyben, a román belső megtartó erővel szemben. Gheorghe Sarac, bihari román nóta énekes mondta, az állami román rádió műsorában, igaz nem kis magyar ellenes éllel, de azért számunkra nagyon tanulságosan, hogy Erdélyben a románságnak nem voltak kőből épült váraik, mint a magyaroknak, a románoknak a lelkük volt a vár és a lélek vára győztesen került ki a magyar kővárak elleni harcból. A vár intézmény, de lehet a lélek képe is. A magyarság esetében sajnos a külső vár csak intézmény volt, nem volt a lélek belső képe is, ezért nem tudott a románokkal szemben megvédeni - de a románoknak elég volt, a létükhöz, a vár pusztán belső képe, mert abban több vitalitás volt, mint a magyarok kőváraiban. Attól tartok, hogy mi székelyek, az autonómia intézményeivel, továbbra is a külsőben bizunk a belső megtartó helyett - ami már vesztünket okozta. Nem azt mondom nem jó az autonómia, csak az nyugodjon belső élő képeken. Erdélyben, a két nemzet lelkében kell keresni, annak magyarázatát, hogy melyik lett a győztes és melyik a vesztes. A tettek mögött az ember van, kinek tetteit nagyban az határozza meg, hogy hogy éli meg tudattalanját, elmélye azzal milyen viszonyban van. Erdélyben a magyar - román párharc titkát abban kell keresni, hogy a két nemzet milyen viszonyban volt kollektív tudattalanjával, vitalitásának forrásával, hogyan élte meg lelkének képeit, hogyan élte önön életét, vagy hogyan nem, ez döntötte el, hogy kijé lett Erdély - Trianon csak pont volt a mondat végén. Mely nemzet rossz viszonyban van kollektív tudattalanjával, nem éli önön életét, annak ösztönei sem működnek. A kollektív tudattalan egy nagy segítő, akkor, amikor a ráció nem működik. A környező nemzeteknek nem pottyant csak úgy az ölükbe Trianon áldása. Nagyon jó ösztönökkel kihasználták a politikai, nagyhatalmi helyzetet és a magyar gyengeséget. Politikusaink gyengeségeiben, Trianonkor, meg azt megelőzően, a magyar ösztönélet gyengeségét látom megnyilvánulni – a magyar élniakarás hiányát látom. De látok egy történelmi analógiát, a mostani Nyugat-Európa és a Monarchia között. A Monarchiát felszámolták a vitalításukban erősebb nemzetek. Nyugat öregedik, felszámolják a vitalitásukban erősebb fajok. Ezt jósolja Neagu Djuvara román történész, filozófus. Szerintem a Monarchia bukása,
  • 4. Nyugat-Európa bukásának előképe volt - vajon ezt gondoltak a Trianoni békeszerződést aláírók. A misztikából indultam ki és oda térek vissza. Az ember alapvető problémája a Látható és Láthatatlan kapcsolata, az elme és lélek kapcsolata., amit csak a misztika képes egyesíteni és nem a pusztán csak a Láthatóban mozgó résztudományok. A z ember alapvető problémája a Valóság élménye, miben csak a misztika részesít. Jung írja, hogy a nyugat válsága vallási válság, a lélek képeinek válsága, nem megéltek közvetlenül a lélek képei, halottak. Az igazi élő kultúra, közvetítő szerepet tölt be az elme és a lélek között, ezt nyugat kultúrája nem tölti be és a magyar sem. Az igazi probléma az, hogy egy halott kultúrában élünk, mi a lélek igényeit nem képes kielégíteni. A lélek igényeit kielégitő nemzeti kultúránk nincsen. Itt megjegyzem, hogy a nemzeti az egyetemesben gyökerezzik, mert a lélek képei először is egyetemesek - a nemzeti csak valami sajátos. A nyugat embere, önön válságát részproblémák összegeként kezeli, részmegoldásokat keres és nem látja egészben a problémát. Az emberi lét alapvető problémáját, egészben, a nagy misztikusok, misztikák látták: az ember alapvető problémája az elme és lélek diszharmóniája, de ennek a harmóniának a megteremtése csak kezdete az ember teljességélményének, Transzcendens-élmény nélkül nincsen teljesség élmény - a Lét alapvető problémája a teljességélmény. A nemzeti lét alapja a teljességélmény. A teljességélménynek, csak egy külső sajátossága a nemzeti lét. Az ember alapvető problémája a Látható és Láthatatlan kapcsolata, az elme és lélek kapcsolata., amit csak a misztika képes egyesíteni és nem a pusztán csak a Láthatóban mozgó résztudományok. A z ember alapvető problémája a Valóság élménye, miben csak a misztika részesít. Karl Rahner német katolikus teológus írta., hogy az ember vagy misztikus lesz vagy nem lesz. Ebben nagy igazság van, mert emberi identítást csak a teljességélmény nyújt, a misztika az mely ebben az élményben részesít. A pszichológia nem tudja az emberi problémát megoldani, mert csak részproblémákkal foglalkozik, nem tudja önmaga totalításának élményét nyújtani az embernek, ezt a misztika képes megtenni. A misztika a csendben kezdődik és ott végződik. Tehát misztikára sincsen szükség csak a puszta csendre - és ott belül minden átalakul. A puszta csendjének misztikája a misztikákon is túl van. A puszta csend a misztikákon is túl van. Végül is a vallás célja, a religio-religare, vagyis visszatérés, visszakapcsolódás létünk gyökeréhez, a teljességhez, vagyis a Transzcendenshez. Visszatérve Trianonhoz, annak oka, hogy a magyarság nem önön belső életét élte. De ez egyetems probléma, melyre a válasz a misztika, a csend misztikája. Nagy Attila (Puli) - Székelyföld