SlideShare ist ein Scribd-Unternehmen logo
1 von 8
Downloaden Sie, um offline zu lesen
DARU                             A
                                                      lap
                                                                                         TOLL
                                                         ítva                     ány
                                                                201          öklad
       Ingyenes közéleti lap                                       1.   Püsp            II. évfolyam 2. szám 2012. március



                          Cél az önellátás!
Püspökladányban március1-jén
kezdetét vette a Start-munka                                                                                   2012. március 13.
mintaprogramon belül a mezőgaz-
dasági ágazat beindítása. A kormányzó
2/3 folyamatosan vesz át gondolatokat
a Jobbik ”Radikális Változás” című
2010-es programjából. Próbálva
megoldásokat keresni az ország
jelenlegi állapotára. Ha ez a munka-
program úgy menne végbe, ahogy mi
leírtuk, az lehetne az élelmiszer
önellátásunk kezdő lépése. Most
megalapozhatnánk a zöldség-
termesztés és a fóliázás ismereteit
ezen az egy hektáron. Ezután még
nagyobb önkormányzati területek
bevonásával, még többfajta zöldséget
és gyümölcsöt termeszthetnénk. A
KÖZKÉV területén megvalósítható
lenne egy zöldségfeldolgozó üzem is. Itt
érkeztünk el a legfontosabb gondolat-
hoz. A városvezetésnek át kell
gondolnia, mit akar tenni, ha lejár a start
munka. A mi meglátásunk az, hogy meg          eszközök már megvannak, még van               programban résztvevők, akik dolgozni
kell alapítani egy Új Típusú Szövet-          pénz a kötvényből, végre olyan dologra        akarnak, a majdani termelés függvé-
kezetet, amit az önkormányzat                 kellene fordítani, ami több embernek          nyében egy jobb bérért alkalmazhatóak
működtet a város földterületein, helyi        tud munkát biztosítani helyben és             lesznek. A betonelem gyártó részleg,
emberekkel együttműködve. Az alap             értéket állít elő. Át kell gondolni és        ami most még nem működik, a
                                              időben kell cselekedni. A mostani             későbbiekben gyárthatna beton
                                                                                            oszlopokat is. Körbe kellene keríteni ezt
  2012. március 13.                                                                         a területet, mert a termést meg is kell
                                                                                            védeni, és ez az Újtelep tövében nem
                                                                                            kis feladat lesz. Minél több ágát tudnánk
                                                                                            bevonni a feldolgozó iparnak, annál
                                                                                            több féle terméket tudnánk előállítani. A
                                                                                            környezetünkben nagyon sok helyen
                                                                                            működnek hasonló elgondolással
                                                                                            települések. Szívesebben fogyasz-
                                                                                            tanánk azokból az élelmiszerekből,
                                                                                            amelyek helyben termettek, mint a
                                                                                            külföldi, silány minőségű termékekből.
                                                                                            Mi kiállunk a folytatás mellett, mert nem
                                                                                            szeretnénk, ha egy újabb vályogvető
                                                                                            tanfolyam lenne az egészből. Csak az
                                                                                            élelmiszeripar beindításával állhat
                                                                                            talpra Magyarország és Püspökladány
                                                                                            is. Mi folyamatosan végigkísérjük a
                                                                                            Start-munka mintaprogramot, és az
                                                                                            újságunkban beszámolunk a történ-
                                                                                            tekről.
                                                                                                                               Dúró F
A start programos közmunkáról
Önkormányzatunk sikeres pályázat             pénzből történt-történik a gépek,            amit számon is lehet kérni. Ha
útján több millió forint támogatást kapott   eszközök, szükséges kellékek beszer-         biztosítom a számomra előírtakat,
a közmunkaprogram megvalósítá-               zése is. Gagyi, gyenge minőségű, nem         akkor követelhetek, ellenőrizhetek.
sához. Ez egy nemes és mindenki által        tartós eszközök vásárlása a jellemző         Rossz, nem megfelelő minőségű,
támogatott programnak kell hogy              (pl: 2mm vastag lemezből a gereblyék,        mennyiségű munka esetén szankcio-
legyen. Hisz olyan embereket szólít          villák vastag, használhatatlan durva         nálhatok. Mint a neve is mutatja ez egy
meg, olyanokat hoz vissza a munka            fogakkal, az ágvágók edzetlen                „munka projekt”, nem egy kisdedóvó.
világába, kik igen régen jártak arra és a    anyagból a kertészeknek, a betono-           Úgy gondolom, hogy ezen embereket is
szociális védőhálót már hallásból sem        soknak fagylaltkavaró nagyságú               csak úgy tudjuk eredményesen
ismerik. Mellette pedig ott a hozadék,       műkedvelő betonkeverő). Ilyen                menedzselni, ha nem csak adunk,
hisz a nagy közösségünk, környe-             eszközökkel szinte lehetetlen minőségi       hanem követelünk is. Hisz a kinti vad
zetünk épül, szépül, gyarapszik ezáltal.     munkát végezni, nagyobb figyelmet kell       életben is csak így működik minden. A
No, itt kell megállnunk és elgondol-         szentelni e kérdésnek is. Csak halkan        projektben az erre megbízott
kodnunk egy pillanatra. Városunknak          merem feltenni a kérdést: tán nem is         embereknek meg kell értetni a
megadatott ez a lehetőség, ergo élni         igazán a jó munka volna a cél? A másik       résztvevőkkel, hogy 48.000 forint
tudni kell vele. Ez egy lehetőség, egy       nem megfelelő elgondolás a munkákra          tényleg nem sok, nem nagy bér, de pont
szép, eszményi állapot, amit okos            biztosított létszám. Normál munkavég-        48.000-szer több mint a semmi. Azokat
emberek jól kitaláltak. Mindkét féllel       zés esetén az itt előforduló cseleke-        a munkásainkat is, kikben még pislákol
elbeszélgetve (önkormányzat és               detekre negyed annyi dolgozó jut             a dolgozás lángja, akik akarnak tenni,
munkavállaló) a teljesség igénye nélkül,     csupán. Nekünk bőven van, akkor              demoralizálja a csak jelenléti ív aláírók
alábbiak szerint látom az esetet.            pazaroljuk el? Nem! Jó munkaszer-            sokasága. Ilyen felállás esetén nem
Adalékként - törvényi háttér: segélyre       vezés és az ellenőrzés szerves részét        változik ezen embertársaink érték-
csak az jogosult, aki a segélyezést          kell, hogy képezze a mindennapoknak.         ítélete. Teljen le a nap, legyen meg a 30
megelőző évben legalább 30 nap
munkaviszonyt igazolni tud. Az
önkormányzat talán ebből rendelkezik a
legnagyobb készlettel, olyan emberek-
kel, kiknek már csak ez az utolsó
lehetőség maradt (sajnos a számuk
progresszív). A pályázat beadása előtt
megfelelő szakemberek bevonásával
terveket, számításokat kell készíteni. Mi
van akkor, ha nyerünk és pénzt
kapunk? Ezek a tervek megfogal-
mazódtak, papírra vetődtek.
Meglátásom szerint itt nem lett
figyelembe véve az úgynevezett
emberanyagunk legfőbb értéke,
képessége, tudása, melyet rendel-
kezésünkre fog bocsájtani. Minden
egyes elgondolás a korai rabszolgaság
alapvető tanaira, a „beszélő szerszám
teóriájára” épült. Kasza, kapa, lapát,
fejsze, pont. Igen ezekre is égető
szükségünk van, de hol található az a
rész, ami a szakemberekre épít, ami
igazi értékeket teremthetne?
Meglátásom szerint a készített tervek
szűk látókörű, csak sablonokat
követőre sikeredtek. Hiányolom az
egyéni, ismétlem, a szakembereink            Meglátásom szerint gyenge lábakon            nap, jöhet a segély és majd csak lesz
tudását igénybevevő elgondolásokat.          állunk ezeken a területeken, pedig ez az     valahogy! Összegezve a lehetősé-
No és látva a megvalósulást. Céltalan        alfa és az omega. Sokszor elhangzik          geinket: maximálisan kihasználva
kapkodás, ad -hoc cselekedetek               mindkét fél részéről: ennyi bérért ennyi     s e g í t s ü k t á r s a i n k a t ú g y, h o g y
jellemzik a vezetést. Külső szemlélő         munka jár csak. Hamis következtetés!         plusszosként mérlegelhessen.
látószögéből egy kapkodó, minden             Ezeket az embereket szinte                   Embereknek tartsuk közmunkásainkat,
logikát és elgondolást nélkülöző             „pályakezdőnek” kell tekinteni, tényleg      és mi is tudjunk emberek maradni.
cselekménysorról szól az egész (pl: -a       nem lehet elvárni olyan intenzitást          Végezetül az egyik közmunkás
szeméttelep mellett dűlőút egyengetés        eleinte, mint a mindennap dolgozótól.        szavaival szeretném befejezni, mely
az első esős nap traktorvágásáig, -          De fontos az emelkedő tendencia ezen         mindannyiunkat arra kell, hogy
vásártéri földkupac szétteríttetése: 8       a területen is. A munkavégzés                ösztönözzön, hogy ezen embertár-
ember, 2 hét, -fa-darálék talicskáz-         megkezdése előtt munkaszerződést ír          sainkat is a közösség tagjainak tudjuk:
tatása a temető és tároló között: 400m).     alá minden résztvevő, mely tartalmazza
Itt utalnék olyan negatív kritikákra is,     a munkavégzés jellegét, mennyiségét,
melyeket a közmunkásokra vonatkoztat                                                      „Most még munkahelyed van, dolgozol,
                                             munkaidőt, juttatásokat és az ezekért        de holnap lehet te is itt vagy, sorainkat
a lakosság. Ami kerek vitetik, ami pedig     ellenértékként fizetendő bért. Az
szögletes azt guríttatják velük (csak az                                                  erősíted!”
                                             alternatíva itt is áll. Vállalom vagy sem.          egy „projektmunkás” meglátásai
idő had teljen). Szememben ez a              A másodikkal nincs semmi dolgunk.
tervezetlen mindennapok egyik legfőbb        Viszont ha aláírás kerül e papírra, akkor
jellemzője. Tovább folytatva. Az elnyert     kötelességek is vannak a jogok mellett,


     DARUTOLL ingyenes közéleti lap                             2.                         2012, március
Bodó Sándor nem akarja az állambiztonsági
     múlt átláthatóvá tételét. Vajon miért?
 Csak három helyi kötődésű – hajdú – bihar megyei -
 kormánypárti honatya mondott igent, a többiek leginkább                                                  Bodó Sándor a parlamentben
 nemmel szavaztak vagy – bár jelen voltak, rejtőzködve –
 nem nyomtak gombot. Az ügynökakták a rendszerváltás
 után 22 évvel sem nyílhatnak meg bárki előtt.
 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről címmel
 nyújtottak be indítványt az Országgyűlésnek, amiről február
 20-án szavazott a parlament. Nem kapta meg a kellő
 támogatást, tehát az Országgyűlés nem vette
 tárgysorozatba az indítványt.
 Az indítványt a 226 fideszes képviselőből 154 szavazta le,
 többek között Budai Gyula, Cser-Palkovics András, Hende
 Csaba, Kocsis Máté, Kubatov Gábor, Nyitrai Zsolt, Orbán
 Viktor, Papcsák Ferenc, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert,
 Rogán Antal és Szijjártó Péter. A KDNP-ből 17-en, köztük
 Rétvári Bence, Semjén Zsolt és Stágel Bence szavaztak
                                                                             Halász János tartózkodott, Kósa Lajos pedig nem
 nemmel. A Jobbik képviselői közül senki sem szavazta le a
                                                                             szavazott sehogyan sem, de róla még azt sem tudja a
 javaslatot.
                                                                             parlamenti jegyzőkönyv, hogy egyáltalán jelen volt-e
 A hajdú-bihari kormánypárti országgyűlési képviselők is
                                                                             ekkor – az biztos, hogy az igazoltan távollévők között
 hasonlatosan voksoltak, mint frakcióik egésze. Közülük
                                                                             nem szerepel és nem adta le a voksát.
 csak hárman szavaztak igennel: Pálffy István, Rácz Róbert
                                                                             A rendszerváltás után 22 évvel, második kormányzásának
 és Szólláth Tibor. Nemet mondott a tárgyalássorozatba
                                                                             ideje alatt miért nem akarhatja a fideszes többség az
 vételre Bartos Mónika, Bodó Sándor, Kiss Attila, Örvendi
                                                                             egykori pártállami ügynökakták nyilvánossá tételét?
 László, Tasó László, Vitányi István. Jelen volt ugyan a
                                                                             VÁLASZRA vár a kérdés.
 szavazáson, de nem nyilvánított véleményt, semmire nem
                                                                                                                                JPA
 adta a voksát Márton Attila, Pósán László, Tiba István.

Hiába ígérte az ellenkezőjét a Fidesz, több száz vonatot állítanak le
   Tovább a kókai úton: kegyelemdöfés a vidéki közlekedésnek
Egy kiszivárgott tervezet szerint a kormány több mint 400                    kiadáscsökkenést a személyszállítás szüneteltetése.
vonatot állít le. Ezzel Orbánéknak sikerülhet a korábban                     Orbán Viktor miniszterelnök a Kereskedelmi és Iparkamara
elképzelhetetlen: a Kóka János fémjelezte liberális                          csütörtöki, gazdasági évnyitóján beismerte, a közösségi
közlekedéspolitika alulmúlása.                                               közlekedés átalakítására kudarcként tekint. „A MÁV átalakításába
                                          Áprilistól 412 vonatot nem         beletörött a bicskánk, vagy ha bele nem is törött, benne maradt”.
                                          közlekedtetne, további,            Mint ismeretes, a Fidesz ellenzékben számos alkalommal tiltakozott
                                          nagyjából száz vonatot             a vonalbezárások ellen, majd a kormányváltás után látványos
                                          pedig az eddigitől eltérő          körülmények között nyitott újra néhány vonalat, igaz, azokon olyan
                                          g y a k o r i s á g g a l          csapnivaló menetrenddel, hogy az utasok nem tudták kihasználni
                                          közlekedtetne a MÁV. A             az újra járó vonatokat.
                                          tervezetről a minisztérium         A szerkesztőségünk birtokába jutott lista szerint Püspökladány
                                          és a vasút senkivel sem            térségében ezekről a vonalakról van szó:
                                          egyeztetett.Amikor 2007-           100 sz. (Budapest -) Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza –
                                          ben a MÁV bejelentette,            Záhony vonatok: A tervezett vágányzárak miatt a vonalon jelenleg
                                          10 százalékkal kívánja             is kevesebb vonat közlekedik
                                          c s ö k k e n t e n i              102 sz. Kál-Kápolna – Kisújszállás vonatok: Lemondva: 36540,
                                          szárnyvonalainak                   36550, 36520, 36514, 36518, 36528, 36549 Kisújszállás –
számát, a Fidesz-frakció felszólította a kormányt, hagyjon fel a             Kunhegyes között, 36539, 36519, 36517, 36541 sz. vonatok. (11
kistelepülések életének további ellehetetlenítésével. Márton Attila          vonat)
fideszes képviselő kijelentette, semmi nem indokolja a                       Menetrend módosítási igény: A 36529, 36512 sz. vonat Kisköréről 1’
szárnyvonalak megszüntetését, hiszen állagmegóvásra jelentős                 tartózkodás után induljon tovább. A 36549 sz. vonat Kisújszállás
összeget kell költeni, tehát nem fog megtakarítást eredményezni a            helyett Kunhegyesről indul. A 36510 sz. vonat közlekedési
bejelentett intézkedés.                                                      korlátozását törölni kell.
2009-ben a somogyi, fideszes Gelencsér Attila úgy vélte, kaotikus            103 sz. Karcag – Tiszafüred vonal: Lemondva: 36914, 36916,
helyzet jellemzi a vasúti közlekedést, nő a somogyi emberek                  36918, 36928, 36919, 36917, 36915, 36911 sz. vonatok. (8 vonat)
elszigeteltsége, a gazdaságot pedig végképp blokkolják ezek az               Menetrend módosítási igény: Új vonatot kell kiszerkeszteni,
intézkedések. Akkor a Fidesz azt kérte a szocialista kormánytól,             Tiszafüredről indul 8:05, Karcagra érkezik 9:11.
hagyják békén a vasutat ebben a félévben, ami a választásokig                128 sz. Békéscsaba – Kötegyán – Vésztő – Püspökladány
hátra van, az új kabinet helyrehozza mindazt, amit eddig elrontottak.        vonal: Lemondva: 37718, 37721, 37632, 37635, 37642, 37645,
Fónagy János 2010-ben, amikor a kormány több, korábban bezárt                37638 sz. vonatok.
szárnyvonalat újraindtott, kifejtette: a vasúti szárnyvonalakon a            Választ várunk Bodó Sándortól, hogy mit tesz a parlamentben a
személyszállítás nem vállalati ügy, hanem olyan társadalom-                  térségünket sújtó járatcsökkentések érdekében! Annál is inkább,
politikailag fontos közszolgáltatás, amely alapvetően fontos az              mivel a Képviselő Úr Sárrétudvariban él…
ország és a vidéken élő emberek számára is. Úgy vélte, a bezárás                                                                           JPA
előtt túlértékelték a megtakarítási lehetőségeket, mivel alig hozott


     DARUTOLL ingyenes közéleti lap                                     3.                           201 2, március
Média Keresztesháború!
 Magyarfalván csendes nyári délután volt, mindenki végezte                 Néhányan az ott állók közül, akiknek még nem fordult fel a
szokásos munkáját a kertben, vagy a ház körül. A férfiak egy               gyomruk a látványtól, kiabálva kérdezték:
része a település főterén, a templomtól nem messze álló                    - Zsarolással és fegyverekkel akartok szabadságot hozni?
korcsmában és a korcsma előtti téren kortyolgatta italát.                  Nem szábádságot föltúrók, - nyáladzott Bándita - hanem
Lassan a hazatérésre gondoltak, amikor a község csendjét                   szólásszábádságot. Szábádon mondhátjátok azt, ámit mi
valamiféle fémes zörgés és hangos kiabálás verte fel.                      megengedünk nektek. Először meghállgátjátok vágy
Szokatlan hangok voltak ezek a szorgalmas, munkájából élő                  elolvassátok, mit mondunk, utáná bemágoljátok, májd
faluban. Néhány rongyos külföldi zsoldos üvöltözött alig                   visszámondjátok. Ha válámi eszetekbe jut, ázt csák akkor
érthetően egy-egy fémtölcsérbe, amit mikrofonnak hívtak. A                 mondhátjátok el másoknák, ha először mi átolvastuk és
zsoldosok között volt francia, vallon, szász, és néhány                    engedélyeztük. Ez jógotokban fog állni. Nágyon jó lesz ez
holland, svájci és brit (indián harcokban gyakorlatot szerzett)            nektek, erre ván feltétlenül szükségetek. E nélkül nem káptok
és néhány viking származék. Még Cortez hadából is néhány                   tőlünk kölcsönpénzt.
dél Amerikát megjárt veterán spanyol. Mindnél érdekes tárgy
volt, kerekeken guruló doboz, amit ők bőröndnek neveztek.                  Nekünk nem is kell - válaszolták a magyarfalviak – van jó
Egy közülük a főtéren álló emlékműre kapaszkodott fel                      földünk, munkás kezünk. Úgy látjuk, nektek van ránk
koszos, rozsdás páncélingjében, nyitott sliccű nadrágjában.                szükségetek. Nem beszéltek, - vicsorgott Kontár George -
A vállán zebracsíkos köpeny volt, melyre – láthatólag                      amíg Albán úr ezt nem engedte meg nektek. Majd ha
részegen - nagy öltésekkel címert varrtak. A címer két                     engedélyt adunk, akkor járjon a szátok.
keresztbe tett lúdtollat és felette egy mikrofont ábrázolt. A férfi        Még tovább üvöltözött volna, de nehéz vasszekerek érkeztek
jellegű zsoldos hangosan üvöltözni kezdett miközben szája                  az úton rajtuk pénztár felirat. A szekerek oldalán kicsi rés nyílt
szinte habzott. : Tudjátok ki vágyok én, föltúró mágyárok? Én              és belülről egy úgynevezett pénztáros kiabált ki eképpen:
vágyok a média keresztes hárcosok vezére. Fél ejrópá rettegi               - Napidíj fizetés! Figyelem! Minden keresztes vegye fel a
nevemet. Hálljátok hát, én vágyok Dávid Kén Bándita! Velem                 napidíját!! A napidíjat euróban lehet felvenni az 1-es szekér 2-
vánnák hárcosaim, a 167 órai liber-ál és szoci-ál harcsosok,               es kasszájánál.         A zsoldosok ezt hallva, mindenről
akik a mágyár vérnáráncsok levét isszák minden náp.                        megfeledkezve, - kis táskájukat maguk után húzva - mind egy
Álvezérem a két George: Álbán és Kontár urák, ők kerestek                  szálig rohantak a szekér után Banditával, Albán és Kontár
meg, hogy segítségemmel megtánuljátok piszkosok, mit                       úrral, az összes ál-liber és ál-szoci és zölddé vált
jelent a sajtó szábádság. Májd én megmutetom nektek.                       keresztessel együtt, hogy a kifizetésről le ne maradjanak.
Messziről jöttünk, de nem kíméltük ázokat, ákiket utunkba                  A magyarfalvi lakosok még egy darabig beszélgettek az
táláltunk. Megtánítottuk, a fél világot, hogy féljenek az ejrópai          esetről, majd megállapodtak annyiban, hogy nagy az Isten
médiakeresztesek hárágjától. Jelszavunk a szólásszá-                       állatkertje, és igyekeztek haza, hogy este otthon a
bádság! Aki nem ezt hirdeti velünk, ázt keresztre feszítjük.               családjukkal költhessék el az estebédet.
Mostántól ti is részesültük a szólásszábádság áldásában.                                         Lejegyezte mindezt Ondi Hárfás Legény


Bajtársi beszámoló a Gárda tevékenységéről
Adjon az Isten!                                                            vettek részt a
2008 őszén egy püspökladányi toborzáson csatlakoztunk az                   bizottságokban.
akkori Magyar Gárdához. Különböző felkészítések és több                    A d o m á n y o k
mint 20 km megtétele után 2009. március 15-én avattak fel                  gyűjtésében és
minket innen, a Sárrétről. Emlékezetes dátum mind a Gárda,                 osztásában vettünk
mind az avatottak részéről, ugyanis ez volt az "utolsó" a                  részt, amivel
mindenkori hatalom által engedélyezett Hősök terei avatás.                 n e m c s a k a
Esős, borús, hideg időben avattak minket, ezzel talán fel                  térségünkben
akartak készíteni az előttünk álló kihívásokra. A regnáló                  élőket, hanem egy
hatalom minden eszközzel próbált és próbál minket                          határon túli iskolát
ellehetetleníteni és eltántorítani az eskünkben fogadott                   is támogatunk.
vállalásainktól. Hál' Istennek ez nem sikerült, ami köszönhető             Bajtársaink árvízi
ennek a Hajdú-Bihar megyei állománynak, aminek tagjai                      v é d e k e z é s i
vagyunk. Méltán lehet rá büszke mindenki, aki egy kicsit is                munkálatokban is
hazafias érzelmekkel bír a megyénkben, legyen az politikai                 helytálltak.
párt tagja vagy csak szimpatizáns. Kevesen tudják, de                      Gyöngyöspatát és
munkánk (azért írom többes számban, mert ez nemcsak a                      Hajdúhadházat ki
Gárda tagságára, hanem a Jobbik-tagokra is vonatkozik)                     ne felejtsem, ahol a
példaértékű az országban, mind munka, mind barátságok                      magyar lakosság
területén.                                                                 biztonságáról volt
2011 januárja után nagy változás történt életünkben. A                     szó.
megyei tagság rendbetétele után, illetve további tagok                     Elhelyezkedésünknél fogva megye illetve országhatár
érkezésével - mivel az avatások nem maradtak el - létrejött a              átlépése sem jelent számunkra akadályt, mint ahogy már
sárréti szakasz. Munkánkkal segédkeztünk a püspökladányi                   többször meg is tettük, hogy érezzék az emberek: nincsenek
Csendőr Emlékmű megtisztításában, kiemelésében és                          egyedül! A Gárda velük van!
rendbetételében. A választások előtt aktívak voltunk a                                                                   Szebb jövőt!
kampányban, illetve többen közülünk szavazatszámlálóként                                                    Faragó Barnabás, gárdista


     DARUTOLL ingyenes közéleti lap                                   4.                           2012, március
VITRIOL
Nem leszünk gyarmat!- Mert már gyarmat vagyunk!
                                       avagy a képmutatás szépségei!
Történt mindez valahol, az Óperenciás           mint a már felszámolt MALÉV, s aztán             szállították hajóikon a török katonákat,
tengeren is túl, a viktoriánus korban, a        következhet a BKV és a MÁV is.                   ellenünk.
világkormány megalakulása előtt, egy ősi        Az Öreg kommunista vezér uralkodása alatt        Mi védtük az Öreg Földet, benne a velencei
kultúrával rendelkező nemzet végnapjainak       sikerült adósrabszolgaságba, uzsorakamat         kalmárokat, ők meg adtak-vettek, adnak-
idején.                                         fogságba taszítani hazánkat, s a                 vesznek minket: földünket, vagyonunkat.
I. Viktor uralkodásának második éve             gengszterváltás után felszámolni a               Önként és dalolva hajtják végre rajtunk
várhatóan a fedő éve lesz abban az              versenyképes termelési ágazatainkat, mint        uzsorásaink megszorító követeléseit,
értelemben, hogy kétharmados többsé-            a mezőgazdaságra, állattenyésztésre épült        megsemmisítő leépítéseit, s közben azzal
gükkel elfedik, elzárják a lehetőségét annak,   élelmiszeripart, a jármű- és gépgyártást.        hitegetnek bennünket, hogy szabadság-
hogy elkezdődjön a társadalomban egy            Most már szinte semmink sincs a                  harcot vívunk.
megtisztulási folyamat, hogy a hazaárulók,      termőföldön, az ivóvízen és a termálvízen        Nekünk nem engedik el az államadósságot,
a jamesbondok nevesítve legyenek, hiszen        kívül.                                           sőt még egy részét sem. Persze Viktorék
szinte egyhangúan elutasították az Új Erő       Megvédjük a termőföldet! Mivel Viktor? A         nem is kérik, mert nem akarnak szembe
indítványát, amely az ügynöklisták              forradalmi kormány hoz majd földvédelmi          menni a karvalybankokkal, így aztán
nyilvánosságra hozatalára vonatkozott.          törvényeket?                                     fizetünk, mint a katonatiszt. Előbb úgy
Szkítaföld szenátora vajon hogyan döntött       A Birodalom nemrég megtámadta a dán              kommunikálnak, hogy nincs szükség
ebben a kérdésben? A kormányzó erő              földtörvényt, mert az ellentétes a birodalmi     készenléti hitelre, aztán mégiscsak kell az a
impotens azzal kapcsolatban is, hogy aki        normákkal, mert azok a törvények valóban         hitel, mert hallani sem akarnak adósság
miniszter, polgármester, főpolgármester,        megvédték a nemzeti földtulajdont. A             átütemezésről, adósságkönnyítésről.
valamint vezető beosztású volt és nemzete       magyar föld nem eladó!- hirdették                Kimentek a tankok, bejöttek a bankok!
ellen cselekedett szembe nézzen egy igazi       narancsék a választások előtt! Az                Lepusztult országban élünk, pedig nem
elszámoltatással, ne büntetlenül vagy pár       alkotmányos védelem alól persze elzár-           vesztettünk háborút. Nem hajt bennünket a
hónapos, netán másfél éves börtön-              kóztak! Mert szolgálni kell a bankok, a          tatár, nem szívja vérünket a török, nem tart
büntetéssel ússza meg.            Igen, ezek    karvalytőke és a spekulánsok érdekeit!           megszállva a szovjet. Szégyenszemre
hazaárulók, rablók gyülekezete. Szomo-          2014-től szabad a pálya, fel kell oldani a       sokan visszasírják az átkost. A kommu-
rúan konstatálható az a tény, hogy egy          földeladási moratóriumot! Az államtitkár         nizmus rabigájából kiszabadultunk és
négyzetkilométerre nézve nálunk van a           persze egy gazdafórumon kijózanító választ       felvettük az adósrabszolgaság láncait.
legtöbb hazaáruló az Öreg Földön.               adott: vagy feloldjuk a moratóriumot, vagy       Elhajt földünkről idegenbe, más világba az
Mi lehet az oka annak, hogy narancsék           kilépünk a Szövetségből.                         adósság, az elszegényedés, a munkanél-
védik őket?                                     Hogy milyen viszonyok uralkodnak a               küliség, a kilakoltatás réme. Elhajt
Talán az, hogy mindent jól csináltak, hogy      kormányközeli oligarchiák háza táján?            földünkről az emberhez méltó megélhetés,
mindent az ország javára cselekedtek?           Csattanós választ kaptunk nemrég a volt          a létbiztonság utáni vágy.
Akkor miért zavarták el őket a hatalomból jó    vidékfejlesztési politikai államtitkártól:       Ördögi tervet eszeltek ki megszállóink,
húsz évvel ezelőtt és nemrég?                   „Mohó, zsákmányszerző gazdasági                  kifosztóink, melynek megvalósítása a
Vagy talán az, hogy háttéralku védi őket,       érdekcsoportok, hogy ne mondjam                  végkifejlet felé közelít. Szép hazánkra
olyan titkos paktum, mint amilyennel a          maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés              szemet vetettek idegenek, s módszeresen
gengszterváltáskor kötötték meg az akkor        oligarchák és volt TSz-eket, állami              folyik a nemzet kiirtása határon innen és túl,
kormányzók kezét? Mert a narancsosok            gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló        hogy aztán messziről jött hontalanok új
között is van olyan, akinek vaj van a füle      nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre.    hazát találjanak, mert itt még van élettér. A
mögött?                                         Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt   jelenlegi kormányzat ehhez asszisztál, sőt
Ezért sérthetetlen a minden gyanú felett álló   maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az   barátainak tartja kifosztóinkat. Meddig lehet
internacionalista? Mert levédi őket a           erőforrásoktól a támogatáson át a piacokig.      még ezt tűrni nemzettestvéreink? Meddig
pénzügyi háttérhatalom, a karvalyorrú           Mindent vinni akar a vidéki, helyi               lehet tűrni azt, hogy nap mint nap vágóhídra
világkormány, melynek gátlástalansága           közösségek, családok elől…”                      hajtanak bennünket?
nem ismer határokat, amelynek felkínálták       Hol vagytok családi gazdaságok? Hol késik        Nem félnek a háttérhatalom urai és
és kiszolgáltatták hazánkat, az ősi             az elszámoltatás? Mikor lesz vége a              kiszolgálói, hogy ezt nem lehet büntetlenül
Szkítaföldet?                                   politikusbűnözésnek, amikor nem az               csinálni, mert egyszer a kasza ki fog
Nem lehet bántani őket, nem lehet hozzájuk      üléspont határozza meg az álláspontot?           egyenesedni?
nyúlni, mert rögtön elkezd antiszemitázni a     Tisztelt olvasó! Elgondolkodott már azon,        A fenti írás kizárólag a képzelet szüleménye,
magyargyalázó kórus.                            hogy miért akarnak bennünket, Nimród             a valósággal való bármilyen egyezése
Nem leszünk gyarmat! Ezt harsogja               leszármazottait évszázadok, évezredek óta        teljességgel a véletlen műve!?
folyamatosan a forradalmi kétharmad             felszámolni, még az írmagunkat is kiirtani?                                            Tanár úr
vezére, s követi a békemenet forradalmár        Már 1100 évvel ezelőtt, a pozsonyi csatánál
csapata. Ó milyen képmutatóak! Kommuni-         megtanultuk, hogy meg kell küzdenünk
kációjukkal elhitetik szimpatizánsaikkal,
hogy milyen kemény szerszámmal
                                                létünkért, amikor az Öreg Föld egyesült
                                                hadserege el akart bennünket törölni a Föld
                                                                                                            A Darutoll
rendelkeznek, és utána, - mint a II. Nagy       színéről. Annak ellenére, hogy mi Nimród
Háború után a vesztes felek – feltétel nélkül   ősnépe, a földi lét letéteményes, a földi
                                                                                                             közéleti laphoz
kapitulálnak. Még egy kiadós nyaklevest         civilizáció és kultúra hordozói adtuk nekik              a következő helyeken
sem kellett elszenvedniük ellenségeinknek!      ősnyelvünket, világalapító műveltségünket.
Igen, ők ellenségeink! Mert Szkítaföld előre    Hát ezért!                                                  juthatnak hozzá,
kitervelt, módszeres kifosztói elégedetten      Vagy amikor a tatártól és a töröktől
dőlhetnek hátra Brüsszelben, New Yorkban        megvédtük őket évszázadokon keresztül.                         ingyenesen:
és Tel Avívban. Tovább folytathatják
vérgőzös harcukat ellenünk. Folytatódhat a
                                                Ők dinamikusan építették civilizációjukat,
                                                amíg mi bástyái voltunk országaiknak, amíg
                                                                                                    –Charlie söröző, Petőfi u. 62.
még nemzeti kézben lévő - bal, illetve jobb     mi hódoltságban voltunk. Nem segítettek           –Élelmiszerbolt, Erőss Lajos u. 4.
kollaboráns segédkezéssel - vesztesé-           nekünk, nem küldtek katonákat a hódító
gessé tett nagyvállalatok megszüntetése,        törökök ellen, sőt velük üzleteltek,                 –Honi tejbolt, Bocskai u. 2.

     DARUTOLL ingyenes közéleti lap                                  5.                           201 2, március
tüsténkedő lány felé integetett. Nem         tanácselnök lefejeli az asztalt.
        A pofon                              volt túl szép, talán huszonhárom éves
                                             barna hajú, csinos, de kicsit esetlen.
                                                                                                    Végül a pofon utáni csendet a
                                                                                          munkásőr rekedtes hangja törte meg.
                                             Nemigen találkozott még itt ilyen            Üvöltött, hogy mindannyian a
Mázsányi súlyként telepedett a csönd a       alakokkal, de amikor tanuló volt, egy        börtönben rohadnak meg, de akkorára
kocsmára, miután elcsattant a pofon. Az      hetet az Arany Bikában töltött.              már legalább tizenöt férfi állta körül
elvtársak megrökönyödve, félelemmel          Összerándult a gyomra, de mit tehetett       őket. A bőrkalapos törte meg a feszült
és zavarral teli keresték egymás             volna, kiment az asztalhoz. A munkásőr,      helyzetet. Elnyomta a cigarettát, és
tekintetét. A tanácselnök lassan             durva köpködő hangon körbekérdezte a         felállt az asztaltól. Felemelte a kezét és
szájához emelte a kezét, de fölösleges       társaságot, hogy mit isznak, de a            bocsánatkérően mormogott valamit,
volt, hiszen így is érezte azt a sós ízt a   lánynak már nem mondta el újra, csak         majd követték a többiek is, kihátráltak
nyelvén, és csak remélni tudta, hogy         szólt, hogy hozzon magának is valamit        az utcára, beültek az út szélén várakozó
nem esett ki egy foga sem. Nem mert          és telepedjen közéjük - a parasztok          szürke Volgába, és elhajtottak...
felállni. A hatvanas évei derekán járó       majd isznak, amit találnak - és a                      Néhány nap múlva két idegen
pásztorember úgy tornyosult felé mint        parasztot olyan nyomatékos undorral          tűnt fel a kocsmában. Érdeklődtek a
apja a kisdiákra, amikor kiderül, hogy       kiáltotta, hogy a lány önkéntelenül is       múltkori eset felől, a lányt bevitték a
óriási disznóságot csinált az iskolában.     körbenézett a helyiségben. A szomszéd        rendőrségre, fenyegették, talán meg is
A hátsó asztalnál mocorogni kezdtek az       asztalnál ücsörgő három alakot észre
emberek, és ha csak a maguk komótos          sem vették mindaddig, amíg az egyik,
tempójában, de az események                  közel kétméteres, ősz hajú, szikár
szereplői köré gyűltek. A tanácselnök        ember át nem szólt nekik.
asztalánál még hárman ültek: egy             Határozott, talán kissé mogorva, de
munkásőrparancsnok, egy párttitkár, és       semmiképp nem ellenséges kérés volt:
egy bőrkalapos fiatalember, akinek a         „Hagyják azt a lányt van elég baja“, a
fejfedő karimájától nem látszott a           válasz viszont csak egy kuss öreg volt.
szeme.                                       A bőrkalapost észrevehetően
          Reggel jöttek a Dunántúlról        idegesítette a dolog, de a társai
Debrecenbe. Nem tudni, mi ügyben             pillanatok alatt megnyugtatták. A
járhattak, de amikor indultak hazafelé,      tanácselnök cigarettát vett elő,
megállapodtak, hogy megállnak                megkínálta a fiatalembert, majd ő is
néhány kocsmában. Este hét lehetett,         rágyújtott. Közben a lány visszatért,
amikor benyitottak a kis szúnyoghálós        négy sört, és három likőrös poharat
ajtón. Füst, ital és emberszag mámorító      egyensúlyozott a kimattult pléh tálcán.
elegye várta őket odabenn, és a              Csendesen lepakolt az asztalra, és még       verték, ki tudja. Szimatoltak,
bőrkalapos egy pillanatra meg is állt        akkor sem szólt semmit, amikor az            kérdezősködtek, de senki nem tudta ki
tétován - biztosan akarnak-e maradni         idősebb cigarettázó benyúlt a                volt az idős pásztor, aki pofon merte
az urak. A munkásőr bólintott. Afféle        szoknyája alá és a combját kezdte            vágni a tanácselnököt. Aztán a falu
zsíros nyakú, büdös hónaljú ember volt,      cirógatni. Aztán egyszer megelégelte,        szélén néhány birkát legeltetett egy kis
akit az isten kevés ésszel áldott meg, de    és sarkon fordult, de mielőtt még elég       öreg, őt is megkérdezték, és az
azt hitte, hogy túlzott                      távol került volna a férfi utána nyúlt, és   kimutatott a hatalmas alföldi pusztára:
magabiztosságával ezt leplezheti. Az         leszakította róla a kis kötényét. Valamit    „Ott van az kint valahun, maj csak
első asztalhoz ültek, és fittyet sem         kiáltott is, de ezt már nem lehetett         krácsonkor jön be. Eriggyenek,
hányva, hogy mások is várnak a               érteni, csupán a hatalmas lapátkéz           keressík meg. Sose jönnek vissza“
sorukra, a tanácselnök füttyentett egyet     csattanását, és az éles pukkanást,           Zebura
és mutatóujjával a pult mögött               ahogy az imént oly hevesen udvarló
                                                                     önként vállalt feladatoknál pedig 20%-os a visszalépés. A
 Önkormányzat!                                                       testület –helytelenül- nem határozta meg a koncepció
                                                                     tárgyalásakor, hogy mely területen és milyen mértékben
                                                                     valósuljon meg a visszalépés. Ennek ellenére -
 A 2012 februári soros testületi ülésen elfogadásra került a         hangsúlyozni kívánjuk, hogy testületi felhatalmazás nélkül-
 város 2012. évi költségvetése, mely már a közigazgatás              van olyan intézmény, melyet „csak” 8,6%-ban érintett a
 kezdeti átszervezésének és az önkormányzati jogok                   „fűnyíró”! Vannak egyenlőbbek az egyenlőknél? A
 csorbításának jegyeit hordozza.          A törvényalkotás           takarékosság jegyében pedig többek között: „a határozott
 egyértelműen kijelölte azokat a határokat, melyen belül kell        időre foglalkoztatott dolgozók munkaviszonyának
 maradnia a rendeletet elkészítő hivatali apparátusnak és a          megszüntetése” és a dologi kiadások csökkentése” elvek
 „szentesítő” képviselő testületnek. Ilyen korlát, hogy az           érvényesülnek. A fejlesztési kiadások területén annyival
 önkormányzat „csak” a saját bevételeinek feléig adósodhat           jobb a helyzet, hogy a kötvényforrás jelenleg még fedezi az
 el, ami a jelen költségvetésben 150 mFt. Vagyis marad a             egyes beruházások önkormányzati önrészét. Viszont a
 munkabér hitel és a folyószámlahitel! Ráadásul a                    kötelezettségekkel nem terhelt kötvényrész már egyre
 forráshiányt az év végéig meg kell szüntetni. De hogyan? Az         kevésbé látszik fedezni egy „mindenki által” óhajtott
 ÖNHIKI formájában juttatott állami támogatás útján (melyre          fürdőfejlesztést! 2012-ben a 62 mFt kötvénykamat
 pályázni ebben az évben utoljára van lehetőség)? Nagyon             megfizetése terheli a költségvetésünket, de 2014-től ez az
 vékony jégen kell manőverezni!                                      adósságszolgálat már 120,8 mFt-ra fog emelkedni
 Az önkormányzat által fenntartott intézményeknél általában          (kamat+tőketörlesztés)! Akkor lesz min elgondolkozni,
 5,58%-al kevesebb az önkormányzati támogatás, mint az               pedig most kellene!!!!!!!
 előző évben volt, míg az állami normatíva változatlan. Az                                                        Borsos László


     DARUTOLL ingyenes közéleti lap                             6.                         2012, március
Történelmi alámerülés
Isten mentsen attól, hogy lebecsüljem olvasómat, de az
alábbi kérdéssel kezdeném beszámolómat: vajon tudta-
e, hogy az I. Világégés során, amikor még Magyarország
délnyugati határát az Adria mosta, nos, tisztában van-e
vele, hogy a mi magyarjainknak bizony volt egy
hadiflottája? A garmada pedig a 6. legnagyobb volt a
világon!
Március 4-én immár harmadik alkalommal láthattunk,
hallhattunk olyan előadást a Charlie-ban, amely rendhagyó
módon csalogatta az érdeklődő vendégeket. Czakó László, a
Debreceni Búvárklub tagja tartott beszámolót az első
világháborúban bevetett Szent István csatahajóról. 1786-ban
II. József hozta létre az osztrák-magyar hadiflottát 160 főnyi
legénységgel, ez a szám 1817-re meghaladta a 3 ezret.
Ennek volt a ’tagja’ a Szent István nevű, kolosszális méretű,
20 000 tonna súlyú csatahajó, melyet 1914-ben építettek és
mindössze négy évet szolgált a tengeren az Antant hatalmai
ellen. Az építmény elsüllyesztését még ma is ünnepként ülik
Olaszországban. Még néhány fontos adat a szerkezetről:
-a Ganz-Danubius építette, Fiumében,
-üzemeltetője: Császári és Királyi Haditengerészet,
hajóosztály: Tegetthoff-osztály,
-152 m hosszú volt, -1145 fő szolgált a monstrumon,
-a négy távmérővel rendelkező hajó oldalsortűzben mind a
12 lövegét használni tudta és egy sortűz alkalmával 5,5 tonna
lövedéket lőtt ki,
-ma Pulában pihen.
A flotta, amelynek a Szent István csatahajó is részét képezte
Horty Miklós parancsnoksága alá tartozott. Korabeli
vélemények szerint – amelyek még ma is megállják helyüket
-, ha a kormányzót hamarabb nevezik ki flottaparancsnokká,
másképpen végződhetett volna a háború. Talán ezért, talán
másért, mindenesetre a Csatahajó 1918. június 10-én - a mai
kutatások által bizonyítván - négy léket kapott. Teljesen
felfordulva fekszik a tenger talapzatán 66 méter mélyen. A
civil kezdeményezésre létrejött kutató expedíció által mélybe
vitt, a hajó és személyzete előtt tisztelgő emléktáblán ez áll:
„A kötelesség előbbre való, mint az élet”.                               érdemes arra, hogy az utókor, Európa és a világ tanuljon
A mindenkori magyar kormány támogatása a tábla                           belőle és példaként emlegesse.
adományozásában ki is merült, a költségeket a                            Ui.: A flottának püspökladányi érdekeltsége is volt: a
kutatóbúvárok „házalós” támogatásokból fedezik.                 A        névsorban egy helyi férfi neve is szerepel. Sajnos ennél
véletlenül Cousteau kapitányra emlékeztető előadó úr                     többet nem tudunk, de ha bárki információval tud szolgálni
emlékezetes és színvonalas előadása is bizonyította és                   efelől, kérjük, jelezze szerkesztőségünknek!   efem
szívünkbe zárta azt a tényt: Magyarország történelme

     Emlékeztünk...                                                      III. Nemzeti Bál
                                                                         Hagyományosan a farsangi bálok időszakában, 2012.
                                                                         február 18-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a
                                                                         Jobbik Püspökladányi Alapszervezete a Nemzeti Bált.
                                                                         Ezúton is köszönjük minden kedves vendégünknek a
                                                                         részvételt és a bál sikeréhez hozzájárulók segítségét! JPA




 ...március 15-én, Püspökladányban az 1848-49-es
 hősökre, akik életüket adták a hazáért és a szabadságért.
 A jelen lévő Jobbik tagok koszorút helyeztek el a
 forradalom emlékművénél.


     DARUTOLL ingyenes közéleti lap                                 7.                        201 2, március
KITÖRÉS NAPJA                                                                                     A Barikád című újság aktuálisat
                                                                                                      megelőző számaihoz
                                                                                                      (alkalmanként 100 db) ingyen
                                                                                                      hozzájuthatnak a kedves
                                                                                                      olvasóink, ha felhívják a
                                                                                                      következő telefonszámot:
                                                                                                      06 30/ 591 30 78.

                                 1881-1945                                                                                                              DARUTOLL
                                                                                                                                                        ingyenes közéleti lap
                                                                                                          A
                                                                                                                lap                                 y
                                                                                                                     ítva                      ladán
                                                                                                                             201
                                                                                                                                 1.     s  pök
                                                                                                                                      Pü




                            EMLÉKEZÉS                                                                 Kiadja a Jobbik Magyarországért Mozgalom
                                                                                                      püspökladányi alapszervezet.
                    A Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület                                               Felelős kiadó a szervezet elnöke.
                            TB püspökladányi őrse                                                     Megjelenik Püspökladányban.
                                                                                                      Terjesztés saját terjesztésben.
            nagy tisztelettel tájékoztat minden kedves érdeklődőt,
                                                                                                      Nyomdai munkák: Oláh István
                     hogy az 1919-es vörös terror idején




                                                                                                       www.jobbikladany.hu
           mártír halált halt csendőrök újratemetésére kerül sor
            Helyszín: Püspökladány, római katolikus templom kert
                                                                                                                                      FOGADÓ ÓRA!
           A búcsúztatás római katolikus szertartás szerint történik                                                                  A Jobbik Püspökladányi
                                                                                                                                      Alapszervezete
                                   Időpont:                                                                                           fogadóórát tart
                  2012. április 21-én, szombaton 15 órától.
                                                                                                                                      2012.04.15-én
                                                                                                                                      (vasárnap), 9 órától
                         Elérhetőség: Az újratemetéssel kapcsolatban
                      a 06-30/245-8812 telefonszámon lehet érdeklődni.                                                                a Piacon.
                                                                                                                                      Szeretettel várjuk
                                                                                                                                      Önöket!

        „A történelmet írta”: Tormay Cecile
                            Tormay Cecile neve akkor került                   ben is jelölték az Irodalmi Nobel díjra, amit utóbb meg is
                            be ismét a köztudatba                             kapott volna [megosztva egy másik írónővel], ha az év
                            [legalábbis annak egy jól                         áprilisában nem következik be a halála. Mint írtuk, közéleti
                            körülhatárolható részébe],                        szerepvállalása is fontos része életművének. 1919-ben részt
                            amikor néhány évvel ezelőtt a                     vett a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének
                            Gede Testvérek kiadó újra                         megalakításában, amely az egyik reakció volt a sok közül a
                            kiadta talán leghíresebb művét,                   baloldali forradalmakra. Ugyancsak részt vett a revíziós
                            a Bujdosó Könyvet, melyben az                     mozgalomban is, például személyesen tárgyalt Mussolinivel
                            1918-19-es forradalmak                            a magyar igazságtételi törekvések támogatásáról. 1923-ban
                            eseményeit örökítette meg a                       megalapítják a Napkelet folyóiratot, mely már a nevével is azt
                            saját élményei alapján.                           fejezte ki, hogy ellenpólust kívánt alkotni a Nyugat folyóirat és
                            A közelmúltban pedig                              a Budapestet már akkor is uraló liberális, zsidó
                            „mozgalom” indult azért, hogy                     szellemiséggel szemben.
                            munkássága bekerüljön a                           1935-ben beválasztották a Szellemi Együttműködés
                            Nemzeti Alaptantervbe. Tormay                     Nemzetközi Bizottsága nevű szervezetbe, a Marie Curie
Cecile 1875. október 8-án született Budapesten, anyai és                      halálával megüresedett helyre. Ez a szervezet a
apai ágon is német származású családban. Munkássága két                       Népszövetség keretein belül működött.
részre osztható: az elsőben még „csak” az irodalom a fontos,                  Tormay Cecile-t életében gyalázta a bulvársajtó, a
a másodikban már a közéleti szerepvállalás is. A                              kommunista rendszer feledésre ítélte, mint ahogy a
„szakaszhatárt” a forradalmak és a trianoni tragédia                          rendszerváltozás utáni liberális is, de művei újra olvashatók
jelentette.                                                                   és már arról is lehet vitázni, van-e helye a Nemzeti
Megjelent novelláskötetei: Apródszerelem, Apró bűnök,                         Alaptantervben.
Viaszfigurák, Álmok, Megállt az óra. Regényei: 1930-ban                       Tormay Cecile egyike azon íróinknak, akiknek életművét újra
életművét Corvin Koszorúval ismerték el, 1936-ban és ’37-                     közkinccsé kell tenni.                               LZs

    DARUTOLL ingyenes közéleti lap                                       8.                           2012, március

Weitere ähnliche Inhalte

Mehr von JobbikLadany

Mehr von JobbikLadany (20)

Darutoll 2013. november
Darutoll 2013. novemberDarutoll 2013. november
Darutoll 2013. november
 
DaruToll 2013. július
DaruToll 2013. júliusDaruToll 2013. július
DaruToll 2013. július
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél 21. hét
Jobbik Hírlevél 21. hétJobbik Hírlevél 21. hét
Jobbik Hírlevél 21. hét
 
DARUTOLL
DARUTOLLDARUTOLL
DARUTOLL
 
DaruToll
DaruTollDaruToll
DaruToll
 
Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Daru Toll 6.szám
Daru Toll 6.számDaru Toll 6.szám
Daru Toll 6.szám
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 

Daru Toll 2012. március

  • 1. DARU A lap TOLL ítva ány 201 öklad Ingyenes közéleti lap 1. Püsp II. évfolyam 2. szám 2012. március Cél az önellátás! Püspökladányban március1-jén kezdetét vette a Start-munka 2012. március 13. mintaprogramon belül a mezőgaz- dasági ágazat beindítása. A kormányzó 2/3 folyamatosan vesz át gondolatokat a Jobbik ”Radikális Változás” című 2010-es programjából. Próbálva megoldásokat keresni az ország jelenlegi állapotára. Ha ez a munka- program úgy menne végbe, ahogy mi leírtuk, az lehetne az élelmiszer önellátásunk kezdő lépése. Most megalapozhatnánk a zöldség- termesztés és a fóliázás ismereteit ezen az egy hektáron. Ezután még nagyobb önkormányzati területek bevonásával, még többfajta zöldséget és gyümölcsöt termeszthetnénk. A KÖZKÉV területén megvalósítható lenne egy zöldségfeldolgozó üzem is. Itt érkeztünk el a legfontosabb gondolat- hoz. A városvezetésnek át kell gondolnia, mit akar tenni, ha lejár a start munka. A mi meglátásunk az, hogy meg eszközök már megvannak, még van programban résztvevők, akik dolgozni kell alapítani egy Új Típusú Szövet- pénz a kötvényből, végre olyan dologra akarnak, a majdani termelés függvé- kezetet, amit az önkormányzat kellene fordítani, ami több embernek nyében egy jobb bérért alkalmazhatóak működtet a város földterületein, helyi tud munkát biztosítani helyben és lesznek. A betonelem gyártó részleg, emberekkel együttműködve. Az alap értéket állít elő. Át kell gondolni és ami most még nem működik, a időben kell cselekedni. A mostani későbbiekben gyárthatna beton oszlopokat is. Körbe kellene keríteni ezt 2012. március 13. a területet, mert a termést meg is kell védeni, és ez az Újtelep tövében nem kis feladat lesz. Minél több ágát tudnánk bevonni a feldolgozó iparnak, annál több féle terméket tudnánk előállítani. A környezetünkben nagyon sok helyen működnek hasonló elgondolással települések. Szívesebben fogyasz- tanánk azokból az élelmiszerekből, amelyek helyben termettek, mint a külföldi, silány minőségű termékekből. Mi kiállunk a folytatás mellett, mert nem szeretnénk, ha egy újabb vályogvető tanfolyam lenne az egészből. Csak az élelmiszeripar beindításával állhat talpra Magyarország és Püspökladány is. Mi folyamatosan végigkísérjük a Start-munka mintaprogramot, és az újságunkban beszámolunk a történ- tekről. Dúró F
  • 2. A start programos közmunkáról Önkormányzatunk sikeres pályázat pénzből történt-történik a gépek, amit számon is lehet kérni. Ha útján több millió forint támogatást kapott eszközök, szükséges kellékek beszer- biztosítom a számomra előírtakat, a közmunkaprogram megvalósítá- zése is. Gagyi, gyenge minőségű, nem akkor követelhetek, ellenőrizhetek. sához. Ez egy nemes és mindenki által tartós eszközök vásárlása a jellemző Rossz, nem megfelelő minőségű, támogatott programnak kell hogy (pl: 2mm vastag lemezből a gereblyék, mennyiségű munka esetén szankcio- legyen. Hisz olyan embereket szólít villák vastag, használhatatlan durva nálhatok. Mint a neve is mutatja ez egy meg, olyanokat hoz vissza a munka fogakkal, az ágvágók edzetlen „munka projekt”, nem egy kisdedóvó. világába, kik igen régen jártak arra és a anyagból a kertészeknek, a betono- Úgy gondolom, hogy ezen embereket is szociális védőhálót már hallásból sem soknak fagylaltkavaró nagyságú csak úgy tudjuk eredményesen ismerik. Mellette pedig ott a hozadék, műkedvelő betonkeverő). Ilyen menedzselni, ha nem csak adunk, hisz a nagy közösségünk, környe- eszközökkel szinte lehetetlen minőségi hanem követelünk is. Hisz a kinti vad zetünk épül, szépül, gyarapszik ezáltal. munkát végezni, nagyobb figyelmet kell életben is csak így működik minden. A No, itt kell megállnunk és elgondol- szentelni e kérdésnek is. Csak halkan projektben az erre megbízott kodnunk egy pillanatra. Városunknak merem feltenni a kérdést: tán nem is embereknek meg kell értetni a megadatott ez a lehetőség, ergo élni igazán a jó munka volna a cél? A másik résztvevőkkel, hogy 48.000 forint tudni kell vele. Ez egy lehetőség, egy nem megfelelő elgondolás a munkákra tényleg nem sok, nem nagy bér, de pont szép, eszményi állapot, amit okos biztosított létszám. Normál munkavég- 48.000-szer több mint a semmi. Azokat emberek jól kitaláltak. Mindkét féllel zés esetén az itt előforduló cseleke- a munkásainkat is, kikben még pislákol elbeszélgetve (önkormányzat és detekre negyed annyi dolgozó jut a dolgozás lángja, akik akarnak tenni, munkavállaló) a teljesség igénye nélkül, csupán. Nekünk bőven van, akkor demoralizálja a csak jelenléti ív aláírók alábbiak szerint látom az esetet. pazaroljuk el? Nem! Jó munkaszer- sokasága. Ilyen felállás esetén nem Adalékként - törvényi háttér: segélyre vezés és az ellenőrzés szerves részét változik ezen embertársaink érték- csak az jogosult, aki a segélyezést kell, hogy képezze a mindennapoknak. ítélete. Teljen le a nap, legyen meg a 30 megelőző évben legalább 30 nap munkaviszonyt igazolni tud. Az önkormányzat talán ebből rendelkezik a legnagyobb készlettel, olyan emberek- kel, kiknek már csak ez az utolsó lehetőség maradt (sajnos a számuk progresszív). A pályázat beadása előtt megfelelő szakemberek bevonásával terveket, számításokat kell készíteni. Mi van akkor, ha nyerünk és pénzt kapunk? Ezek a tervek megfogal- mazódtak, papírra vetődtek. Meglátásom szerint itt nem lett figyelembe véve az úgynevezett emberanyagunk legfőbb értéke, képessége, tudása, melyet rendel- kezésünkre fog bocsájtani. Minden egyes elgondolás a korai rabszolgaság alapvető tanaira, a „beszélő szerszám teóriájára” épült. Kasza, kapa, lapát, fejsze, pont. Igen ezekre is égető szükségünk van, de hol található az a rész, ami a szakemberekre épít, ami igazi értékeket teremthetne? Meglátásom szerint a készített tervek szűk látókörű, csak sablonokat követőre sikeredtek. Hiányolom az egyéni, ismétlem, a szakembereink Meglátásom szerint gyenge lábakon nap, jöhet a segély és majd csak lesz tudását igénybevevő elgondolásokat. állunk ezeken a területeken, pedig ez az valahogy! Összegezve a lehetősé- No és látva a megvalósulást. Céltalan alfa és az omega. Sokszor elhangzik geinket: maximálisan kihasználva kapkodás, ad -hoc cselekedetek mindkét fél részéről: ennyi bérért ennyi s e g í t s ü k t á r s a i n k a t ú g y, h o g y jellemzik a vezetést. Külső szemlélő munka jár csak. Hamis következtetés! plusszosként mérlegelhessen. látószögéből egy kapkodó, minden Ezeket az embereket szinte Embereknek tartsuk közmunkásainkat, logikát és elgondolást nélkülöző „pályakezdőnek” kell tekinteni, tényleg és mi is tudjunk emberek maradni. cselekménysorról szól az egész (pl: -a nem lehet elvárni olyan intenzitást Végezetül az egyik közmunkás szeméttelep mellett dűlőút egyengetés eleinte, mint a mindennap dolgozótól. szavaival szeretném befejezni, mely az első esős nap traktorvágásáig, - De fontos az emelkedő tendencia ezen mindannyiunkat arra kell, hogy vásártéri földkupac szétteríttetése: 8 a területen is. A munkavégzés ösztönözzön, hogy ezen embertár- ember, 2 hét, -fa-darálék talicskáz- megkezdése előtt munkaszerződést ír sainkat is a közösség tagjainak tudjuk: tatása a temető és tároló között: 400m). alá minden résztvevő, mely tartalmazza Itt utalnék olyan negatív kritikákra is, a munkavégzés jellegét, mennyiségét, melyeket a közmunkásokra vonatkoztat „Most még munkahelyed van, dolgozol, munkaidőt, juttatásokat és az ezekért de holnap lehet te is itt vagy, sorainkat a lakosság. Ami kerek vitetik, ami pedig ellenértékként fizetendő bért. Az szögletes azt guríttatják velük (csak az erősíted!” alternatíva itt is áll. Vállalom vagy sem. egy „projektmunkás” meglátásai idő had teljen). Szememben ez a A másodikkal nincs semmi dolgunk. tervezetlen mindennapok egyik legfőbb Viszont ha aláírás kerül e papírra, akkor jellemzője. Tovább folytatva. Az elnyert kötelességek is vannak a jogok mellett, DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2. 2012, március
  • 3. Bodó Sándor nem akarja az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételét. Vajon miért? Csak három helyi kötődésű – hajdú – bihar megyei - kormánypárti honatya mondott igent, a többiek leginkább Bodó Sándor a parlamentben nemmel szavaztak vagy – bár jelen voltak, rejtőzködve – nem nyomtak gombot. Az ügynökakták a rendszerváltás után 22 évvel sem nyílhatnak meg bárki előtt. Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről címmel nyújtottak be indítványt az Országgyűlésnek, amiről február 20-án szavazott a parlament. Nem kapta meg a kellő támogatást, tehát az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba az indítványt. Az indítványt a 226 fideszes képviselőből 154 szavazta le, többek között Budai Gyula, Cser-Palkovics András, Hende Csaba, Kocsis Máté, Kubatov Gábor, Nyitrai Zsolt, Orbán Viktor, Papcsák Ferenc, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Rogán Antal és Szijjártó Péter. A KDNP-ből 17-en, köztük Rétvári Bence, Semjén Zsolt és Stágel Bence szavaztak Halász János tartózkodott, Kósa Lajos pedig nem nemmel. A Jobbik képviselői közül senki sem szavazta le a szavazott sehogyan sem, de róla még azt sem tudja a javaslatot. parlamenti jegyzőkönyv, hogy egyáltalán jelen volt-e A hajdú-bihari kormánypárti országgyűlési képviselők is ekkor – az biztos, hogy az igazoltan távollévők között hasonlatosan voksoltak, mint frakcióik egésze. Közülük nem szerepel és nem adta le a voksát. csak hárman szavaztak igennel: Pálffy István, Rácz Róbert A rendszerváltás után 22 évvel, második kormányzásának és Szólláth Tibor. Nemet mondott a tárgyalássorozatba ideje alatt miért nem akarhatja a fideszes többség az vételre Bartos Mónika, Bodó Sándor, Kiss Attila, Örvendi egykori pártállami ügynökakták nyilvánossá tételét? László, Tasó László, Vitányi István. Jelen volt ugyan a VÁLASZRA vár a kérdés. szavazáson, de nem nyilvánított véleményt, semmire nem JPA adta a voksát Márton Attila, Pósán László, Tiba István. Hiába ígérte az ellenkezőjét a Fidesz, több száz vonatot állítanak le Tovább a kókai úton: kegyelemdöfés a vidéki közlekedésnek Egy kiszivárgott tervezet szerint a kormány több mint 400 kiadáscsökkenést a személyszállítás szüneteltetése. vonatot állít le. Ezzel Orbánéknak sikerülhet a korábban Orbán Viktor miniszterelnök a Kereskedelmi és Iparkamara elképzelhetetlen: a Kóka János fémjelezte liberális csütörtöki, gazdasági évnyitóján beismerte, a közösségi közlekedéspolitika alulmúlása. közlekedés átalakítására kudarcként tekint. „A MÁV átalakításába Áprilistól 412 vonatot nem beletörött a bicskánk, vagy ha bele nem is törött, benne maradt”. közlekedtetne, további, Mint ismeretes, a Fidesz ellenzékben számos alkalommal tiltakozott nagyjából száz vonatot a vonalbezárások ellen, majd a kormányváltás után látványos pedig az eddigitől eltérő körülmények között nyitott újra néhány vonalat, igaz, azokon olyan g y a k o r i s á g g a l csapnivaló menetrenddel, hogy az utasok nem tudták kihasználni közlekedtetne a MÁV. A az újra járó vonatokat. tervezetről a minisztérium A szerkesztőségünk birtokába jutott lista szerint Püspökladány és a vasút senkivel sem térségében ezekről a vonalakról van szó: egyeztetett.Amikor 2007- 100 sz. (Budapest -) Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza – ben a MÁV bejelentette, Záhony vonatok: A tervezett vágányzárak miatt a vonalon jelenleg 10 százalékkal kívánja is kevesebb vonat közlekedik c s ö k k e n t e n i 102 sz. Kál-Kápolna – Kisújszállás vonatok: Lemondva: 36540, szárnyvonalainak 36550, 36520, 36514, 36518, 36528, 36549 Kisújszállás – számát, a Fidesz-frakció felszólította a kormányt, hagyjon fel a Kunhegyes között, 36539, 36519, 36517, 36541 sz. vonatok. (11 kistelepülések életének további ellehetetlenítésével. Márton Attila vonat) fideszes képviselő kijelentette, semmi nem indokolja a Menetrend módosítási igény: A 36529, 36512 sz. vonat Kisköréről 1’ szárnyvonalak megszüntetését, hiszen állagmegóvásra jelentős tartózkodás után induljon tovább. A 36549 sz. vonat Kisújszállás összeget kell költeni, tehát nem fog megtakarítást eredményezni a helyett Kunhegyesről indul. A 36510 sz. vonat közlekedési bejelentett intézkedés. korlátozását törölni kell. 2009-ben a somogyi, fideszes Gelencsér Attila úgy vélte, kaotikus 103 sz. Karcag – Tiszafüred vonal: Lemondva: 36914, 36916, helyzet jellemzi a vasúti közlekedést, nő a somogyi emberek 36918, 36928, 36919, 36917, 36915, 36911 sz. vonatok. (8 vonat) elszigeteltsége, a gazdaságot pedig végképp blokkolják ezek az Menetrend módosítási igény: Új vonatot kell kiszerkeszteni, intézkedések. Akkor a Fidesz azt kérte a szocialista kormánytól, Tiszafüredről indul 8:05, Karcagra érkezik 9:11. hagyják békén a vasutat ebben a félévben, ami a választásokig 128 sz. Békéscsaba – Kötegyán – Vésztő – Püspökladány hátra van, az új kabinet helyrehozza mindazt, amit eddig elrontottak. vonal: Lemondva: 37718, 37721, 37632, 37635, 37642, 37645, Fónagy János 2010-ben, amikor a kormány több, korábban bezárt 37638 sz. vonatok. szárnyvonalat újraindtott, kifejtette: a vasúti szárnyvonalakon a Választ várunk Bodó Sándortól, hogy mit tesz a parlamentben a személyszállítás nem vállalati ügy, hanem olyan társadalom- térségünket sújtó járatcsökkentések érdekében! Annál is inkább, politikailag fontos közszolgáltatás, amely alapvetően fontos az mivel a Képviselő Úr Sárrétudvariban él… ország és a vidéken élő emberek számára is. Úgy vélte, a bezárás JPA előtt túlértékelték a megtakarítási lehetőségeket, mivel alig hozott DARUTOLL ingyenes közéleti lap 3. 201 2, március
  • 4. Média Keresztesháború! Magyarfalván csendes nyári délután volt, mindenki végezte Néhányan az ott állók közül, akiknek még nem fordult fel a szokásos munkáját a kertben, vagy a ház körül. A férfiak egy gyomruk a látványtól, kiabálva kérdezték: része a település főterén, a templomtól nem messze álló - Zsarolással és fegyverekkel akartok szabadságot hozni? korcsmában és a korcsma előtti téren kortyolgatta italát. Nem szábádságot föltúrók, - nyáladzott Bándita - hanem Lassan a hazatérésre gondoltak, amikor a község csendjét szólásszábádságot. Szábádon mondhátjátok azt, ámit mi valamiféle fémes zörgés és hangos kiabálás verte fel. megengedünk nektek. Először meghállgátjátok vágy Szokatlan hangok voltak ezek a szorgalmas, munkájából élő elolvassátok, mit mondunk, utáná bemágoljátok, májd faluban. Néhány rongyos külföldi zsoldos üvöltözött alig visszámondjátok. Ha válámi eszetekbe jut, ázt csák akkor érthetően egy-egy fémtölcsérbe, amit mikrofonnak hívtak. A mondhátjátok el másoknák, ha először mi átolvastuk és zsoldosok között volt francia, vallon, szász, és néhány engedélyeztük. Ez jógotokban fog állni. Nágyon jó lesz ez holland, svájci és brit (indián harcokban gyakorlatot szerzett) nektek, erre ván feltétlenül szükségetek. E nélkül nem káptok és néhány viking származék. Még Cortez hadából is néhány tőlünk kölcsönpénzt. dél Amerikát megjárt veterán spanyol. Mindnél érdekes tárgy volt, kerekeken guruló doboz, amit ők bőröndnek neveztek. Nekünk nem is kell - válaszolták a magyarfalviak – van jó Egy közülük a főtéren álló emlékműre kapaszkodott fel földünk, munkás kezünk. Úgy látjuk, nektek van ránk koszos, rozsdás páncélingjében, nyitott sliccű nadrágjában. szükségetek. Nem beszéltek, - vicsorgott Kontár George - A vállán zebracsíkos köpeny volt, melyre – láthatólag amíg Albán úr ezt nem engedte meg nektek. Majd ha részegen - nagy öltésekkel címert varrtak. A címer két engedélyt adunk, akkor járjon a szátok. keresztbe tett lúdtollat és felette egy mikrofont ábrázolt. A férfi Még tovább üvöltözött volna, de nehéz vasszekerek érkeztek jellegű zsoldos hangosan üvöltözni kezdett miközben szája az úton rajtuk pénztár felirat. A szekerek oldalán kicsi rés nyílt szinte habzott. : Tudjátok ki vágyok én, föltúró mágyárok? Én és belülről egy úgynevezett pénztáros kiabált ki eképpen: vágyok a média keresztes hárcosok vezére. Fél ejrópá rettegi - Napidíj fizetés! Figyelem! Minden keresztes vegye fel a nevemet. Hálljátok hát, én vágyok Dávid Kén Bándita! Velem napidíját!! A napidíjat euróban lehet felvenni az 1-es szekér 2- vánnák hárcosaim, a 167 órai liber-ál és szoci-ál harcsosok, es kasszájánál. A zsoldosok ezt hallva, mindenről akik a mágyár vérnáráncsok levét isszák minden náp. megfeledkezve, - kis táskájukat maguk után húzva - mind egy Álvezérem a két George: Álbán és Kontár urák, ők kerestek szálig rohantak a szekér után Banditával, Albán és Kontár meg, hogy segítségemmel megtánuljátok piszkosok, mit úrral, az összes ál-liber és ál-szoci és zölddé vált jelent a sajtó szábádság. Májd én megmutetom nektek. keresztessel együtt, hogy a kifizetésről le ne maradjanak. Messziről jöttünk, de nem kíméltük ázokat, ákiket utunkba A magyarfalvi lakosok még egy darabig beszélgettek az táláltunk. Megtánítottuk, a fél világot, hogy féljenek az ejrópai esetről, majd megállapodtak annyiban, hogy nagy az Isten médiakeresztesek hárágjától. Jelszavunk a szólásszá- állatkertje, és igyekeztek haza, hogy este otthon a bádság! Aki nem ezt hirdeti velünk, ázt keresztre feszítjük. családjukkal költhessék el az estebédet. Mostántól ti is részesültük a szólásszábádság áldásában. Lejegyezte mindezt Ondi Hárfás Legény Bajtársi beszámoló a Gárda tevékenységéről Adjon az Isten! vettek részt a 2008 őszén egy püspökladányi toborzáson csatlakoztunk az bizottságokban. akkori Magyar Gárdához. Különböző felkészítések és több A d o m á n y o k mint 20 km megtétele után 2009. március 15-én avattak fel gyűjtésében és minket innen, a Sárrétről. Emlékezetes dátum mind a Gárda, osztásában vettünk mind az avatottak részéről, ugyanis ez volt az "utolsó" a részt, amivel mindenkori hatalom által engedélyezett Hősök terei avatás. n e m c s a k a Esős, borús, hideg időben avattak minket, ezzel talán fel térségünkben akartak készíteni az előttünk álló kihívásokra. A regnáló élőket, hanem egy hatalom minden eszközzel próbált és próbál minket határon túli iskolát ellehetetleníteni és eltántorítani az eskünkben fogadott is támogatunk. vállalásainktól. Hál' Istennek ez nem sikerült, ami köszönhető Bajtársaink árvízi ennek a Hajdú-Bihar megyei állománynak, aminek tagjai v é d e k e z é s i vagyunk. Méltán lehet rá büszke mindenki, aki egy kicsit is munkálatokban is hazafias érzelmekkel bír a megyénkben, legyen az politikai helytálltak. párt tagja vagy csak szimpatizáns. Kevesen tudják, de Gyöngyöspatát és munkánk (azért írom többes számban, mert ez nemcsak a Hajdúhadházat ki Gárda tagságára, hanem a Jobbik-tagokra is vonatkozik) ne felejtsem, ahol a példaértékű az országban, mind munka, mind barátságok magyar lakosság területén. biztonságáról volt 2011 januárja után nagy változás történt életünkben. A szó. megyei tagság rendbetétele után, illetve további tagok Elhelyezkedésünknél fogva megye illetve országhatár érkezésével - mivel az avatások nem maradtak el - létrejött a átlépése sem jelent számunkra akadályt, mint ahogy már sárréti szakasz. Munkánkkal segédkeztünk a püspökladányi többször meg is tettük, hogy érezzék az emberek: nincsenek Csendőr Emlékmű megtisztításában, kiemelésében és egyedül! A Gárda velük van! rendbetételében. A választások előtt aktívak voltunk a Szebb jövőt! kampányban, illetve többen közülünk szavazatszámlálóként Faragó Barnabás, gárdista DARUTOLL ingyenes közéleti lap 4. 2012, március
  • 5. VITRIOL Nem leszünk gyarmat!- Mert már gyarmat vagyunk! avagy a képmutatás szépségei! Történt mindez valahol, az Óperenciás mint a már felszámolt MALÉV, s aztán szállították hajóikon a török katonákat, tengeren is túl, a viktoriánus korban, a következhet a BKV és a MÁV is. ellenünk. világkormány megalakulása előtt, egy ősi Az Öreg kommunista vezér uralkodása alatt Mi védtük az Öreg Földet, benne a velencei kultúrával rendelkező nemzet végnapjainak sikerült adósrabszolgaságba, uzsorakamat kalmárokat, ők meg adtak-vettek, adnak- idején. fogságba taszítani hazánkat, s a vesznek minket: földünket, vagyonunkat. I. Viktor uralkodásának második éve gengszterváltás után felszámolni a Önként és dalolva hajtják végre rajtunk várhatóan a fedő éve lesz abban az versenyképes termelési ágazatainkat, mint uzsorásaink megszorító követeléseit, értelemben, hogy kétharmados többsé- a mezőgazdaságra, állattenyésztésre épült megsemmisítő leépítéseit, s közben azzal gükkel elfedik, elzárják a lehetőségét annak, élelmiszeripart, a jármű- és gépgyártást. hitegetnek bennünket, hogy szabadság- hogy elkezdődjön a társadalomban egy Most már szinte semmink sincs a harcot vívunk. megtisztulási folyamat, hogy a hazaárulók, termőföldön, az ivóvízen és a termálvízen Nekünk nem engedik el az államadósságot, a jamesbondok nevesítve legyenek, hiszen kívül. sőt még egy részét sem. Persze Viktorék szinte egyhangúan elutasították az Új Erő Megvédjük a termőföldet! Mivel Viktor? A nem is kérik, mert nem akarnak szembe indítványát, amely az ügynöklisták forradalmi kormány hoz majd földvédelmi menni a karvalybankokkal, így aztán nyilvánosságra hozatalára vonatkozott. törvényeket? fizetünk, mint a katonatiszt. Előbb úgy Szkítaföld szenátora vajon hogyan döntött A Birodalom nemrég megtámadta a dán kommunikálnak, hogy nincs szükség ebben a kérdésben? A kormányzó erő földtörvényt, mert az ellentétes a birodalmi készenléti hitelre, aztán mégiscsak kell az a impotens azzal kapcsolatban is, hogy aki normákkal, mert azok a törvények valóban hitel, mert hallani sem akarnak adósság miniszter, polgármester, főpolgármester, megvédték a nemzeti földtulajdont. A átütemezésről, adósságkönnyítésről. valamint vezető beosztású volt és nemzete magyar föld nem eladó!- hirdették Kimentek a tankok, bejöttek a bankok! ellen cselekedett szembe nézzen egy igazi narancsék a választások előtt! Az Lepusztult országban élünk, pedig nem elszámoltatással, ne büntetlenül vagy pár alkotmányos védelem alól persze elzár- vesztettünk háborút. Nem hajt bennünket a hónapos, netán másfél éves börtön- kóztak! Mert szolgálni kell a bankok, a tatár, nem szívja vérünket a török, nem tart büntetéssel ússza meg. Igen, ezek karvalytőke és a spekulánsok érdekeit! megszállva a szovjet. Szégyenszemre hazaárulók, rablók gyülekezete. Szomo- 2014-től szabad a pálya, fel kell oldani a sokan visszasírják az átkost. A kommu- rúan konstatálható az a tény, hogy egy földeladási moratóriumot! Az államtitkár nizmus rabigájából kiszabadultunk és négyzetkilométerre nézve nálunk van a persze egy gazdafórumon kijózanító választ felvettük az adósrabszolgaság láncait. legtöbb hazaáruló az Öreg Földön. adott: vagy feloldjuk a moratóriumot, vagy Elhajt földünkről idegenbe, más világba az Mi lehet az oka annak, hogy narancsék kilépünk a Szövetségből. adósság, az elszegényedés, a munkanél- védik őket? Hogy milyen viszonyok uralkodnak a küliség, a kilakoltatás réme. Elhajt Talán az, hogy mindent jól csináltak, hogy kormányközeli oligarchiák háza táján? földünkről az emberhez méltó megélhetés, mindent az ország javára cselekedtek? Csattanós választ kaptunk nemrég a volt a létbiztonság utáni vágy. Akkor miért zavarták el őket a hatalomból jó vidékfejlesztési politikai államtitkártól: Ördögi tervet eszeltek ki megszállóink, húsz évvel ezelőtt és nemrég? „Mohó, zsákmányszerző gazdasági kifosztóink, melynek megvalósítása a Vagy talán az, hogy háttéralku védi őket, érdekcsoportok, hogy ne mondjam végkifejlet felé közelít. Szép hazánkra olyan titkos paktum, mint amilyennel a maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés szemet vetettek idegenek, s módszeresen gengszterváltáskor kötötték meg az akkor oligarchák és volt TSz-eket, állami folyik a nemzet kiirtása határon innen és túl, kormányzók kezét? Mert a narancsosok gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló hogy aztán messziről jött hontalanok új között is van olyan, akinek vaj van a füle nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre. hazát találjanak, mert itt még van élettér. A mögött? Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt jelenlegi kormányzat ehhez asszisztál, sőt Ezért sérthetetlen a minden gyanú felett álló maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az barátainak tartja kifosztóinkat. Meddig lehet internacionalista? Mert levédi őket a erőforrásoktól a támogatáson át a piacokig. még ezt tűrni nemzettestvéreink? Meddig pénzügyi háttérhatalom, a karvalyorrú Mindent vinni akar a vidéki, helyi lehet tűrni azt, hogy nap mint nap vágóhídra világkormány, melynek gátlástalansága közösségek, családok elől…” hajtanak bennünket? nem ismer határokat, amelynek felkínálták Hol vagytok családi gazdaságok? Hol késik Nem félnek a háttérhatalom urai és és kiszolgáltatták hazánkat, az ősi az elszámoltatás? Mikor lesz vége a kiszolgálói, hogy ezt nem lehet büntetlenül Szkítaföldet? politikusbűnözésnek, amikor nem az csinálni, mert egyszer a kasza ki fog Nem lehet bántani őket, nem lehet hozzájuk üléspont határozza meg az álláspontot? egyenesedni? nyúlni, mert rögtön elkezd antiszemitázni a Tisztelt olvasó! Elgondolkodott már azon, A fenti írás kizárólag a képzelet szüleménye, magyargyalázó kórus. hogy miért akarnak bennünket, Nimród a valósággal való bármilyen egyezése Nem leszünk gyarmat! Ezt harsogja leszármazottait évszázadok, évezredek óta teljességgel a véletlen műve!? folyamatosan a forradalmi kétharmad felszámolni, még az írmagunkat is kiirtani? Tanár úr vezére, s követi a békemenet forradalmár Már 1100 évvel ezelőtt, a pozsonyi csatánál csapata. Ó milyen képmutatóak! Kommuni- megtanultuk, hogy meg kell küzdenünk kációjukkal elhitetik szimpatizánsaikkal, hogy milyen kemény szerszámmal létünkért, amikor az Öreg Föld egyesült hadserege el akart bennünket törölni a Föld A Darutoll rendelkeznek, és utána, - mint a II. Nagy színéről. Annak ellenére, hogy mi Nimród Háború után a vesztes felek – feltétel nélkül ősnépe, a földi lét letéteményes, a földi közéleti laphoz kapitulálnak. Még egy kiadós nyaklevest civilizáció és kultúra hordozói adtuk nekik a következő helyeken sem kellett elszenvedniük ellenségeinknek! ősnyelvünket, világalapító műveltségünket. Igen, ők ellenségeink! Mert Szkítaföld előre Hát ezért! juthatnak hozzá, kitervelt, módszeres kifosztói elégedetten Vagy amikor a tatártól és a töröktől dőlhetnek hátra Brüsszelben, New Yorkban megvédtük őket évszázadokon keresztül. ingyenesen: és Tel Avívban. Tovább folytathatják vérgőzös harcukat ellenünk. Folytatódhat a Ők dinamikusan építették civilizációjukat, amíg mi bástyái voltunk országaiknak, amíg –Charlie söröző, Petőfi u. 62. még nemzeti kézben lévő - bal, illetve jobb mi hódoltságban voltunk. Nem segítettek –Élelmiszerbolt, Erőss Lajos u. 4. kollaboráns segédkezéssel - vesztesé- nekünk, nem küldtek katonákat a hódító gessé tett nagyvállalatok megszüntetése, törökök ellen, sőt velük üzleteltek, –Honi tejbolt, Bocskai u. 2. DARUTOLL ingyenes közéleti lap 5. 201 2, március
  • 6. tüsténkedő lány felé integetett. Nem tanácselnök lefejeli az asztalt. A pofon volt túl szép, talán huszonhárom éves barna hajú, csinos, de kicsit esetlen. Végül a pofon utáni csendet a munkásőr rekedtes hangja törte meg. Nemigen találkozott még itt ilyen Üvöltött, hogy mindannyian a Mázsányi súlyként telepedett a csönd a alakokkal, de amikor tanuló volt, egy börtönben rohadnak meg, de akkorára kocsmára, miután elcsattant a pofon. Az hetet az Arany Bikában töltött. már legalább tizenöt férfi állta körül elvtársak megrökönyödve, félelemmel Összerándult a gyomra, de mit tehetett őket. A bőrkalapos törte meg a feszült és zavarral teli keresték egymás volna, kiment az asztalhoz. A munkásőr, helyzetet. Elnyomta a cigarettát, és tekintetét. A tanácselnök lassan durva köpködő hangon körbekérdezte a felállt az asztaltól. Felemelte a kezét és szájához emelte a kezét, de fölösleges társaságot, hogy mit isznak, de a bocsánatkérően mormogott valamit, volt, hiszen így is érezte azt a sós ízt a lánynak már nem mondta el újra, csak majd követték a többiek is, kihátráltak nyelvén, és csak remélni tudta, hogy szólt, hogy hozzon magának is valamit az utcára, beültek az út szélén várakozó nem esett ki egy foga sem. Nem mert és telepedjen közéjük - a parasztok szürke Volgába, és elhajtottak... felállni. A hatvanas évei derekán járó majd isznak, amit találnak - és a Néhány nap múlva két idegen pásztorember úgy tornyosult felé mint parasztot olyan nyomatékos undorral tűnt fel a kocsmában. Érdeklődtek a apja a kisdiákra, amikor kiderül, hogy kiáltotta, hogy a lány önkéntelenül is múltkori eset felől, a lányt bevitték a óriási disznóságot csinált az iskolában. körbenézett a helyiségben. A szomszéd rendőrségre, fenyegették, talán meg is A hátsó asztalnál mocorogni kezdtek az asztalnál ücsörgő három alakot észre emberek, és ha csak a maguk komótos sem vették mindaddig, amíg az egyik, tempójában, de az események közel kétméteres, ősz hajú, szikár szereplői köré gyűltek. A tanácselnök ember át nem szólt nekik. asztalánál még hárman ültek: egy Határozott, talán kissé mogorva, de munkásőrparancsnok, egy párttitkár, és semmiképp nem ellenséges kérés volt: egy bőrkalapos fiatalember, akinek a „Hagyják azt a lányt van elég baja“, a fejfedő karimájától nem látszott a válasz viszont csak egy kuss öreg volt. szeme. A bőrkalapost észrevehetően Reggel jöttek a Dunántúlról idegesítette a dolog, de a társai Debrecenbe. Nem tudni, mi ügyben pillanatok alatt megnyugtatták. A járhattak, de amikor indultak hazafelé, tanácselnök cigarettát vett elő, megállapodtak, hogy megállnak megkínálta a fiatalembert, majd ő is néhány kocsmában. Este hét lehetett, rágyújtott. Közben a lány visszatért, amikor benyitottak a kis szúnyoghálós négy sört, és három likőrös poharat ajtón. Füst, ital és emberszag mámorító egyensúlyozott a kimattult pléh tálcán. elegye várta őket odabenn, és a Csendesen lepakolt az asztalra, és még verték, ki tudja. Szimatoltak, bőrkalapos egy pillanatra meg is állt akkor sem szólt semmit, amikor az kérdezősködtek, de senki nem tudta ki tétován - biztosan akarnak-e maradni idősebb cigarettázó benyúlt a volt az idős pásztor, aki pofon merte az urak. A munkásőr bólintott. Afféle szoknyája alá és a combját kezdte vágni a tanácselnököt. Aztán a falu zsíros nyakú, büdös hónaljú ember volt, cirógatni. Aztán egyszer megelégelte, szélén néhány birkát legeltetett egy kis akit az isten kevés ésszel áldott meg, de és sarkon fordult, de mielőtt még elég öreg, őt is megkérdezték, és az azt hitte, hogy túlzott távol került volna a férfi utána nyúlt, és kimutatott a hatalmas alföldi pusztára: magabiztosságával ezt leplezheti. Az leszakította róla a kis kötényét. Valamit „Ott van az kint valahun, maj csak első asztalhoz ültek, és fittyet sem kiáltott is, de ezt már nem lehetett krácsonkor jön be. Eriggyenek, hányva, hogy mások is várnak a érteni, csupán a hatalmas lapátkéz keressík meg. Sose jönnek vissza“ sorukra, a tanácselnök füttyentett egyet csattanását, és az éles pukkanást, Zebura és mutatóujjával a pult mögött ahogy az imént oly hevesen udvarló önként vállalt feladatoknál pedig 20%-os a visszalépés. A Önkormányzat! testület –helytelenül- nem határozta meg a koncepció tárgyalásakor, hogy mely területen és milyen mértékben valósuljon meg a visszalépés. Ennek ellenére - A 2012 februári soros testületi ülésen elfogadásra került a hangsúlyozni kívánjuk, hogy testületi felhatalmazás nélkül- város 2012. évi költségvetése, mely már a közigazgatás van olyan intézmény, melyet „csak” 8,6%-ban érintett a kezdeti átszervezésének és az önkormányzati jogok „fűnyíró”! Vannak egyenlőbbek az egyenlőknél? A csorbításának jegyeit hordozza. A törvényalkotás takarékosság jegyében pedig többek között: „a határozott egyértelműen kijelölte azokat a határokat, melyen belül kell időre foglalkoztatott dolgozók munkaviszonyának maradnia a rendeletet elkészítő hivatali apparátusnak és a megszüntetése” és a dologi kiadások csökkentése” elvek „szentesítő” képviselő testületnek. Ilyen korlát, hogy az érvényesülnek. A fejlesztési kiadások területén annyival önkormányzat „csak” a saját bevételeinek feléig adósodhat jobb a helyzet, hogy a kötvényforrás jelenleg még fedezi az el, ami a jelen költségvetésben 150 mFt. Vagyis marad a egyes beruházások önkormányzati önrészét. Viszont a munkabér hitel és a folyószámlahitel! Ráadásul a kötelezettségekkel nem terhelt kötvényrész már egyre forráshiányt az év végéig meg kell szüntetni. De hogyan? Az kevésbé látszik fedezni egy „mindenki által” óhajtott ÖNHIKI formájában juttatott állami támogatás útján (melyre fürdőfejlesztést! 2012-ben a 62 mFt kötvénykamat pályázni ebben az évben utoljára van lehetőség)? Nagyon megfizetése terheli a költségvetésünket, de 2014-től ez az vékony jégen kell manőverezni! adósságszolgálat már 120,8 mFt-ra fog emelkedni Az önkormányzat által fenntartott intézményeknél általában (kamat+tőketörlesztés)! Akkor lesz min elgondolkozni, 5,58%-al kevesebb az önkormányzati támogatás, mint az pedig most kellene!!!!!!! előző évben volt, míg az állami normatíva változatlan. Az Borsos László DARUTOLL ingyenes közéleti lap 6. 2012, március
  • 7. Történelmi alámerülés Isten mentsen attól, hogy lebecsüljem olvasómat, de az alábbi kérdéssel kezdeném beszámolómat: vajon tudta- e, hogy az I. Világégés során, amikor még Magyarország délnyugati határát az Adria mosta, nos, tisztában van-e vele, hogy a mi magyarjainknak bizony volt egy hadiflottája? A garmada pedig a 6. legnagyobb volt a világon! Március 4-én immár harmadik alkalommal láthattunk, hallhattunk olyan előadást a Charlie-ban, amely rendhagyó módon csalogatta az érdeklődő vendégeket. Czakó László, a Debreceni Búvárklub tagja tartott beszámolót az első világháborúban bevetett Szent István csatahajóról. 1786-ban II. József hozta létre az osztrák-magyar hadiflottát 160 főnyi legénységgel, ez a szám 1817-re meghaladta a 3 ezret. Ennek volt a ’tagja’ a Szent István nevű, kolosszális méretű, 20 000 tonna súlyú csatahajó, melyet 1914-ben építettek és mindössze négy évet szolgált a tengeren az Antant hatalmai ellen. Az építmény elsüllyesztését még ma is ünnepként ülik Olaszországban. Még néhány fontos adat a szerkezetről: -a Ganz-Danubius építette, Fiumében, -üzemeltetője: Császári és Királyi Haditengerészet, hajóosztály: Tegetthoff-osztály, -152 m hosszú volt, -1145 fő szolgált a monstrumon, -a négy távmérővel rendelkező hajó oldalsortűzben mind a 12 lövegét használni tudta és egy sortűz alkalmával 5,5 tonna lövedéket lőtt ki, -ma Pulában pihen. A flotta, amelynek a Szent István csatahajó is részét képezte Horty Miklós parancsnoksága alá tartozott. Korabeli vélemények szerint – amelyek még ma is megállják helyüket -, ha a kormányzót hamarabb nevezik ki flottaparancsnokká, másképpen végződhetett volna a háború. Talán ezért, talán másért, mindenesetre a Csatahajó 1918. június 10-én - a mai kutatások által bizonyítván - négy léket kapott. Teljesen felfordulva fekszik a tenger talapzatán 66 méter mélyen. A civil kezdeményezésre létrejött kutató expedíció által mélybe vitt, a hajó és személyzete előtt tisztelgő emléktáblán ez áll: „A kötelesség előbbre való, mint az élet”. érdemes arra, hogy az utókor, Európa és a világ tanuljon A mindenkori magyar kormány támogatása a tábla belőle és példaként emlegesse. adományozásában ki is merült, a költségeket a Ui.: A flottának püspökladányi érdekeltsége is volt: a kutatóbúvárok „házalós” támogatásokból fedezik. A névsorban egy helyi férfi neve is szerepel. Sajnos ennél véletlenül Cousteau kapitányra emlékeztető előadó úr többet nem tudunk, de ha bárki információval tud szolgálni emlékezetes és színvonalas előadása is bizonyította és efelől, kérjük, jelezze szerkesztőségünknek! efem szívünkbe zárta azt a tényt: Magyarország történelme Emlékeztünk... III. Nemzeti Bál Hagyományosan a farsangi bálok időszakában, 2012. február 18-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a Jobbik Püspökladányi Alapszervezete a Nemzeti Bált. Ezúton is köszönjük minden kedves vendégünknek a részvételt és a bál sikeréhez hozzájárulók segítségét! JPA ...március 15-én, Püspökladányban az 1848-49-es hősökre, akik életüket adták a hazáért és a szabadságért. A jelen lévő Jobbik tagok koszorút helyeztek el a forradalom emlékművénél. DARUTOLL ingyenes közéleti lap 7. 201 2, március
  • 8. KITÖRÉS NAPJA A Barikád című újság aktuálisat megelőző számaihoz (alkalmanként 100 db) ingyen hozzájuthatnak a kedves olvasóink, ha felhívják a következő telefonszámot: 06 30/ 591 30 78. 1881-1945 DARUTOLL ingyenes közéleti lap A lap y ítva ladán 201 1. s pök Pü EMLÉKEZÉS Kiadja a Jobbik Magyarországért Mozgalom püspökladányi alapszervezet. A Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület Felelős kiadó a szervezet elnöke. TB püspökladányi őrse Megjelenik Püspökladányban. Terjesztés saját terjesztésben. nagy tisztelettel tájékoztat minden kedves érdeklődőt, Nyomdai munkák: Oláh István hogy az 1919-es vörös terror idején www.jobbikladany.hu mártír halált halt csendőrök újratemetésére kerül sor Helyszín: Püspökladány, római katolikus templom kert FOGADÓ ÓRA! A búcsúztatás római katolikus szertartás szerint történik A Jobbik Püspökladányi Alapszervezete Időpont: fogadóórát tart 2012. április 21-én, szombaton 15 órától. 2012.04.15-én (vasárnap), 9 órától Elérhetőség: Az újratemetéssel kapcsolatban a 06-30/245-8812 telefonszámon lehet érdeklődni. a Piacon. Szeretettel várjuk Önöket! „A történelmet írta”: Tormay Cecile Tormay Cecile neve akkor került ben is jelölték az Irodalmi Nobel díjra, amit utóbb meg is be ismét a köztudatba kapott volna [megosztva egy másik írónővel], ha az év [legalábbis annak egy jól áprilisában nem következik be a halála. Mint írtuk, közéleti körülhatárolható részébe], szerepvállalása is fontos része életművének. 1919-ben részt amikor néhány évvel ezelőtt a vett a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének Gede Testvérek kiadó újra megalakításában, amely az egyik reakció volt a sok közül a kiadta talán leghíresebb művét, baloldali forradalmakra. Ugyancsak részt vett a revíziós a Bujdosó Könyvet, melyben az mozgalomban is, például személyesen tárgyalt Mussolinivel 1918-19-es forradalmak a magyar igazságtételi törekvések támogatásáról. 1923-ban eseményeit örökítette meg a megalapítják a Napkelet folyóiratot, mely már a nevével is azt saját élményei alapján. fejezte ki, hogy ellenpólust kívánt alkotni a Nyugat folyóirat és A közelmúltban pedig a Budapestet már akkor is uraló liberális, zsidó „mozgalom” indult azért, hogy szellemiséggel szemben. munkássága bekerüljön a 1935-ben beválasztották a Szellemi Együttműködés Nemzeti Alaptantervbe. Tormay Nemzetközi Bizottsága nevű szervezetbe, a Marie Curie Cecile 1875. október 8-án született Budapesten, anyai és halálával megüresedett helyre. Ez a szervezet a apai ágon is német származású családban. Munkássága két Népszövetség keretein belül működött. részre osztható: az elsőben még „csak” az irodalom a fontos, Tormay Cecile-t életében gyalázta a bulvársajtó, a a másodikban már a közéleti szerepvállalás is. A kommunista rendszer feledésre ítélte, mint ahogy a „szakaszhatárt” a forradalmak és a trianoni tragédia rendszerváltozás utáni liberális is, de művei újra olvashatók jelentette. és már arról is lehet vitázni, van-e helye a Nemzeti Megjelent novelláskötetei: Apródszerelem, Apró bűnök, Alaptantervben. Viaszfigurák, Álmok, Megállt az óra. Regényei: 1930-ban Tormay Cecile egyike azon íróinknak, akiknek életművét újra életművét Corvin Koszorúval ismerték el, 1936-ban és ’37- közkinccsé kell tenni. LZs DARUTOLL ingyenes közéleti lap 8. 2012, március